﻿Ki lesz a
polgármester ?
Természetesen nem tudom. Illetve csaik gyanítom, hogy nem akármilyen versenyfutás lesz a megtisztelő címért. Vagy az is lehet, hogy végül az egy szem jelölt fut be. Egyelőre teljes a bizonytalanság az egész vonalon. Van, aki szerint a köz-igazgatási tisztújítást az országgyűlési képviselők választásával egy időben kellett volna megtartani, s nem elhalasztani a semmivel sem kevésbé fontos megméretést szeptember végéig.
A hátralevő több mint három hónapban ugyanis a helyi tanácsok — amelyek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők önkormányzatnak — még sok borsot törhetnek a választóik orra alá. Meggyőződésből, megszokásból vagy pusztán csak azért, mert errefelé az utóbbi évtizedben az a módi járta, hogy a mindenkori hivataltól tartani illik az ügyes-bajos dolgában eljáró állampolgárnak. Volt (és persze javában van is) a megválasztott tanácstagokból összeállt alkalmi társulás és az annak megfelelő apparátus. A helyi honatyák maguk közül választották meg a mindenható végrehajtó bizottság tagjait, s természetesen a tanácselnököt és helyettesét is. A népfront állította a jelölteket (lehetőség szerint teljesen egyenlőtlen esélyű párokat kialakítva már a kötelező kettős jelölés időszakában), a nem túlságosan érdekelt választópolgárok pedig a papírformára voksoltak.
Tudósítóként az ember sok faramuciságot megélt, miután a hatalom helyhatósági reprezentánsai nem szerették a meglepetéseket. Arra való a lista, hogy az azon feltüntetettek befussanak — ez volt a választási ars poeticájuk. A lista pedig alapos utánjárás után állt ösz-sze, végső formába öntésekor számba vettek minden épkézláb kádert. Egy tizennyolcezer lélekszámú településen például a Dunakanyarban az úgynevezett társadalmi közéleten maximum száz-százötven helybéli lakost kellett érteni. Igaz, őket mindig megkérdezték, ihogy a már meglevő társadalmi tisztségeik mellé tudnák-e vállalni a tanácstagságot is. Ami — nem mellesleg — a lákosság képviselete is lett volna egyszersmind, de ezt igazából senki nem gondolta komolyan. Sem a népképviselet tagjai, sem a nép maga. A választás afféle beidegzett reflexé vált, s hogy újra és újra magas volt a részvételi arány, azt elsősorban a félelem rovására lehetett írni, hogy tudniillik milyen kö-vetkezmenye lesz annak, ha valaki nem tesz eleget állampolgári kötelezettségének.
Egy ízben, emlékszem, a favorit már-már vesztesnék látszott, ezért a területi választási bizottságnak döntenie kellett, mitévők legyenök. A kora délutáni órákban elkezdtek hát végigjárni egy vándorumával a még nem voksoltakat, s egyidejűleg győzködték őket, hogy ne X-re, hanem Y-ra szavazzanak. Mintha nem lett volna tökéletesen mindegy a háznál szavazóiknak, hogy két ismeretlen közül kit válasszanak. így aztán, ha a tervezettnél nehezebben is, de győzött az igazság. Tetszés szerint lehetett bejuttatni bárkit a testületbe. Azt is, aki káderpolitikai meggondolásból két hete költözött abba a városba, s ha nagyon kellett, azt is, aki egyáltalán nem lakott ott. Egyszerűen azért, mert Kovács elvtárs, a megyei OTP vezérigazgatója hagyományosan tagja volt a megyei ta-nács végrehajtó bizottságának, ahová viszont csak úgy lehetett „demokratikus” úton bekerülni, ha nevezett elvtárs tagja valamélyik település tanácsának is. Ilyen egyszerű volt ez.
A párttitkámak a tanácselnök mindenkor hűséges embere volt. Ezért csak valamilyen módon meg kellett választatni az egyik körzetben. Aztán az alakuló tanácsülés előtt összehívták a kommunisták frakcióját, s megmondták nekik, Sz. elvtársra szavazzanak. S miután valamilyen oknál fogva az egy párt tagjai már a jelölésből következően jelentős többségben voltak, érvényesült a pártfegyelem. Meg persze valami más is. A többség akaratától való félelem, a kisebbségben maradás rettegése ... Következésképp a szűk körben lezajlott választások kivétel nélkül a kézi vezérlést igazolták. S attól kezdve már gyerekjáték volt ülésről ülésre megszerezni a tárgyban nem túlságosan elmélyült tanácstagok egyetértését a legkülönbözőbb kérdésekben. Alkalmasint olyan ügyekben is, amelyek olykor kifejezetten a lakosság érdekei ellen munkáltak. Bonyolult, bükkfanyelven íródott anyagok kerültek a testületek elé, többnyire nyolc-tíz napirendben „elővezetve”, s azokat egy délután kellett jóváhagyni. Miközben (közeledve napjainkhoz) a tanácselnökök egyre inkább eltűrték, hogy közvetlen vazallusaik polgármesternőnek vagy polgármester úrnak titulálják őket, s ennek megfelelően természetesen nem újították meg párttagságukat sem.
Pillanatok alatt zajlott le a pszichiátriában páratlan átváltozás. Az én polgármesternőm például, elfoglaltságára hivatkozva, nem fogadta a helyi MSZP-s titkárnő búcsú látogatását nyugállományba vonulásakor, attól tartva, hogy ez kompromittálná őt. Pedig hát a pozícióját nem kis mértékben a rendhagyó módon városszerte tisztelt volt pártbeli asszonytársának köszönheti. Ugyanakkor a polgármesternő a helyi harsonában kérte ki magának, mikor a megyei múzeum igazgatója udvarias levélben folyamodott hozzá, hogy adná visz-sza a hivatali falán levő, a múzeum tulajdonát képező értékes festményeket. Amelyek nagyjából ugyanakkor kerültek a tanácsi falakra, mint a párt-bizottság falaira...
Szóval, folyik a találgatás: ki lesz a polgármester? Nyilván számosán maradnának jelenlegi hivatalukban, s ezért mindent elkövetnek már hetek óta, hogy a helyben győztes párt vezetőinek kedvében járjanak. Olykor szánnivaióan meg is alázkodnak az új hatalmi kegyekért. Esélyük mégis alig valószínűsíthető a szeptemberi megméretésen ... Annál is inkább, mert vannak szép számmal bukott országgyűlési képviselőjelöltek, akik nyilván nem hagyják majd annyiban ... És persze önjelöltek is lesznek szép számmal... No meg a pártok (beleértve a ne kormányzókat is) kiássák csatabárdot.
Lesznek nagy párviadalok, lesznek előre lefutott meccsek. Félő azonban, hogy megint csak bizonyos presztízsérdekek fognak érvényesülni, miután a megfelelő ember keresése nagyjából-egészében a korábbival azonos sugarú körben történik. Ami azt sejteti, hogy hellyel-közzel megint csak szerény képességű hölgyek és urak alkotják majd az addigra nyilván megváltozott nevű tanácsi testületeket, kerülnek a városházák élére, akiknek fogalmuk nem lesz arról, mi is valójában az önkormányzat. S különben is, ami a leendő tanácstagókat illeti: ki vállal manapság időt rabló tisztséget — fizetség nélkül? Ha csak nem pártfeladatként...
Kertész Péter
Gorbacsov—Antall találkozó
Budapest nagyköveti bizottságot javasolt a VSZ felülvizsgálatára
Pekingi rendkívüli politikai bizottsági ülést tartottak az újabb diákmegmozdulások miatt
A külpolitikai helyzet
A PÁRHUZAMOS TÖMB-CSÜCSOK szerepelnek a nemzetközi hírösszefoglalók élén. A Varsói Szerződés tagállamai Moszkvában a szervezet jövőjét vitatták meg, elsősorban is azzal a vélhető céllal, hogy lazítsanak a szovjet központhoz kötő szálakon, és tegyék ezt a megszüntetve-megmaradó, elhúzódó folyamatot Moszkva számára is elfogadhatóvá. A NATO-külügyminiszterek a skóciai Turnberry-ben ugyancsak szervezetük jövőbeni szerepét vitatják meg, igaz, egészen más alaphelyzetből, mint a VSZ tagjai. Hiszen az Észak-atlanti Szövetség fennmaradását a tömbön belül senki nem kérdőjelezi meg, legfeljebb bizonyos hangsúlyeltolódások körül lehet vita.
Turnberryben elsősorban arról tárgyalnak, hogy a német egyesítés milyen kihívások elé állítja a tömböt, különösen ami az egyesített Németország jövőbeni katonai szerepét illeti a NATO-n belül, ezenkívül az ezzel szorosan összefüggő problémát, hogy mindezt miképpen lehet majd Moszkvával elfogadtatni. Kétségtelen azonban az is, hogy a NATO-külügyminiszterek árgus szemekkel figyelik a VSZ alakváltozását, hiszen ez az ő szervezetük jövőjét is érinti. Mindenesetre akár felbomlik a VSZ, akár nem, a NATO»ra továbbra is szükség lesz, elsősorban azért, mint azt de Michelis olasz külügyminiszter kifejtette, mert ennek a szövetségnek kell alkotnia a jövőben az európai biztonsági rendszer magját.
Moszkvát kétségtelenül éppen az zavarja, hogy a NAT© megmaradna kulcsszereplőnek: A VSZ tagállamait, elsősorban hazánkat is viszont egyelőre az készteti óvatosságra, hogy nem alakult ki az a bizonyos elképzelt európai biztonsági rendszer. Gorbacsov nyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy a VSZ-nek is konstruktív szerepet kell játszania a közös európai otthon megteremtésében, és ez szerinte nem az egyoldalú feloszlatással érhető el, hanem a szervezet katonai jellegének az átalakításával, másfelől a NATO-val való szorosabb kapcsolatókkal, akár közös szervezetek létrehozásának az útján. Gorbacsov egyébként ismét nemet mondott Németország NATO-tagságára, és helyette úgy vélte, hasznosabb lenne, ha az új egységes német állam egyszerre lenne társult tagja mindkét szövetségnek.
VSZ-BELI TAGSÁGUNK JÖVŐJÉRŐL nyilatkozott több újságnak is a Párizsban tárgyaló magyar külügyminiszter. Jeszenszky Géza hangsúlyozta, hogy a: Antaíl-konmány sem politikailag, sem katonailag nem tekinti szükségesnek a VSZ fenntartását, s lehetségesnek véli, hogy megváljék tőle, amint olyan összeurópai biztonsági és védelmi rendszer alakul ki, amelyik majd átveszi a két tömb helyét. Addig is fokozatosan egyengeti a katonai szövetségek megszűnéséhez vezető utat. Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy az új európai rendben a Szovjetuniónak is helye van, és csakis ez lehet a tartós megoldás alapja. A VSZ-ből való kilépésnél figyelembe kell venni Moszkva és a tagállamok véleményét. Jeszenszky szerint ez nem lehet egyoldalú lépés eredménye, hanem tárgyalások útján kell rendezni kivonulásunkat a szervezetből.
A regionális együttműködésről a magyar külügyminiszter úgy vélte, semmiféle közép-európai unió nem pótolhatja az „európai közös házat”. Egy Goébacsovra vonatkozó kérdésre válaszolva azt fejtette ki, hogy jelenleg az általa képviselt politika jelenti a legjobb megoldást, mert ő kezdeményezte azokat a reformokat, amelyeknek a következményei az egész világra kiihatnak.
Hasonlóan vélekedik a szovjet elnökről az angol kormányfő is, aki négy napon át tárgyal majd Moszkvában. Margaret Thatcher röviden időzött a NATO-külügyminiszteri értekezleten, majd onnan repült a szovjet fővárosba, hogy tovább erősítse jó személyes kapcsolatát Gor-bacsowal, illetve a két ország között, akkor, amikor a tudósítók szerint mindkét „vezéregyéniség” súlyos belső gondokkal küzd. (T. J.)
Moszkvai tudósítónk telexe
Rendkívüli PTT-tanácskozás novemberben Budapesten
Moszkva, június 7.
A Varsói Szerződésnek és az Atlanti Szövetségnek az elmúlt években dokumentumokba foglalt konfrontációs elemei többé nem felelnek meg a kor szellemének — fogalmazódik meg abban a nyilatkozatban, amely a VSZ politikai tanácskozó testületének június 7-i moszkvai ülésén született •meg. Ebben az új helyzetben az ülésen képviselt államok hozzákezdenek a Varsói Szerződés jellegének, funkcióinak és tevékenységének felülvizsgálatához csakúgy, mint annak demokratikus alapokon álló, szuverén és egyenjogú államok szerződésévé való átalakításához, folytatódik a konszenzus alapján született nyilatkozat. „E célból létrehozták a kormánymegbízottak ideiglenes bizottságát, amely ez év októberének végéig a politikai tanácskozó testület elé terjeszti erre vonatkozó konkrét javaslatait. Ezeket a javaslatokat a PTT ez év november végéig megvizsgálja.” És mint a tárgyalóteremből kiszűrődött, a rendikívüli osúcsta-lálkozó színhelye a magyar javaslatoknak megfelelően Budapest lesz. Amennyiben pedig sikerülne megállapodásra jutni a kato-
nai szervezet lebontásáról, úgy ennek folyamata már a jövő év elejétől kezdetét vehetné.
Leépülő tömbstruktfúrák
A moszkvai egynapos csúcstalálkozó jelentős konkrét eredményekkel zárult.
A délelőtti ülésszakon Antall József elnökölt, és javaslatára a második napirend megfogalmazását a résztvevők úgy módosították:	véleménycsere a Varsói
Szerződés jellegének, funkcióinak és tevékenységének a felülvizsgálatáról. (A korábbi tervezetben a VSZ keretében történő együttműködés átszervezése, demokratizálása és tökéletesítése szerepelt csupán.) A délutáni ülésszak első felszólalója a magyar kormányfő a fentiek szellemében fogalmazta meg hazánk álláspontját a Varsói Szerződést illetően. A közép- és kelet-európai változások a német nép önrendelkezésén alapuló egyesülésének igénye minőségileg új helyzetet eredményez — jelentette ki többek között. — Sem Európa, sem a németség mesterséges megosztottsága nem maradhat fenn. A Magyar Köztársaság arra törekszik, hogy az
NDK-val kialakított szövetségesi, szerződéses viszony és együttműködés folyamatos legyen az egyesülő Németországgal is, amelyre mindkét államtól ígéretet kaptunk. Antall József megfogalmazásából kitűnt, hogy Magyarország a helsinki folyamatba illeszkedő, a gyökeresen átalakuló és a leépülő tömbstruiktúrákat kiegészítő, majd fokozatosan azok helyére lépő új rendszer megteremtése mellett van — ugyanakkor ellenzi, hogy az Európát ima kettéosztó vonal egyszerűen csak keletebbre kerüljön. Az európai egység megteremtésében támaszkodni kívánatos a szilárd atlanti együttműködésre, amely két világháború során bizonyította be Európa és Észak-Amerika elvá-laszthatatlanságát — fogalmazta meg külpolitikai helyzetértékelésünk kereteit a magyar államfő.
Fokozatos felszámolás
A VSZ-szel kapcsolatos álláspontunk kifejtésekor emlékeztetett arra, hogy „1956-ban Nagy Imre forradalmi kormánya határozott döntést hózott Magyarország kilépéséről, ami akkor egyoldalú deklaráció volt. Ebben egyetértés van köztünk — a Varsói Szerződés, mint az európai szembenállás egyik maradványa, felülvizsgálatra szorul. Értelmét veszíti a szerződés katonai szervezete, amely felfogásunk szerint mellőzhetővé válik, és kívánatos annak fokozatos, 1991 végéig történő felszámolása.”. A magyar álláspont lényegi eleme, hogy mindez egyeztetett tárgyalások, erőfeszítések eredménye kell hogy legyen. Ugyanakkor addig is. amíg a VSZ jellegének, funkciójának és tevékenységének felülvizsgálatáról kezdeményezett tanácskozások eredményre vezetnek, számba kell venni azokat az elemeket a szerződés gyakorlatában, amelyek sértik a tagállamok szuverenitását. Az ilyeneket hatályon kívül kell helyezni- Antall József jelezte, hogy Vissza kívánjuk szerezni szuverén rendelkezésünket a magyar honvédség felett. Javaslataink megfogalmazásánál ugyanakkor abból kell kiindulni, hogy se hazánk, se a szövetséges államok — így a Szovjetunió — biztonsága ne csökkenjen.
A magyar fél által előterjesztett konkrét gyakorlati lépések beépülték a valamennyi tagállam által elfogadott nyilatkozatba. Antall József javasolta, hogy a jelenlegi ülésen hozzanak létre égy nagyköveti szintű különmeg-bízottakfoól álló kormánybizottságot. Ennek feladata, hogy az év utolsó negyedéig konkrét javaslatokat tegyen a PTT-nék a VSZ felülvizsgálatára, beleértve a katonai együttműködés és szerveinek fokozatos felszámolását. Készek vagyunk Budapesten helyt adni a politikai tanácskozó testület rendkívüli ülésének, ajánlotta fel a magyar miniszterelnök, hozzátéve, hogy az ott meghozandó döntések megvalósítását legkésőbb a jövő év január elsejével meg kell kezdeni.
Washington számol a VSZ-szel
A tárgyalóteremből kiszivárgott értesülések szerint a magyar álláspont rajzolódott ki legmarkánsabban a VSZ felülvizsgálatának kérdésében, valószínűleg ezért is lehetett a javasolt konkrét mechanizmus a konszenzus alapja. Az ülésszak első felszólalója, Mihail Gorbacsov a VSZ jövőjét úgy ítélte meg, hogy az európai egyensúly fenntartásának segítője lehet, a zökkenőmentes átmenetet egyengetheti az új európai biztonsági struktúra felé. Jól tájékozott források szerint a washingtoni csúcstalálkozóról is olyan tá-
jékoztatót adott, hogy Bush és Baker számolnak a Varsói Szerződéssel az európai és nemzetközi folyamatokban, megszűnése nem könnyítené meg az átmenetet az új európai struktúrák felé, sőt bonyolítaná a folyamatban levő leszerelési tárgyalásokat. A szovjet elképzelésekben távlatilag, a NATO-val együtt szerepel a kelet-európai blokk végleges felszámolása, az átmeneti időszakban viszont a tömbök közötti kontaktusok, közlekedés szerve lehet. Gorbacsov ugyanakkor jelezte, hogy Moszkva számára elfogadhatatlan a Kissingernek tulajdonított stratégia, amely a NATO-t arra használja fel, hogy a kelet-európai országok bevonásával a saját képére formálja Európát, a Szovjetunió határáig nyomulva előre. Szovjet értelmezés szerint ez korunk hidegháborús elképzelése. Az elhangzottakból az is kitűnt, hogy a Szovjetunió továbbra is az új Németország mindkét tömbben egyidejűleg elfoglalt társult tagságát tartja jövendő státusa elfogadható variánsának, mint amely összekötő elem lehet a későbbi összeurópai biztonsági struktúra felé.
A további felszólalásokról Antall József a következőket mondotta a Népszabadság, az MTI, a Magyar Rádió és a Mágydr Nemzet tudósítóinak adott interjújában: nem kívánom minősíteni más delegációk állásfoglalását, annyit mondanék csak, hogy meglátásom szerint a csehszlovák delegáció egyes megnyilvánulásai álltaik hozzánk legközelebb, valamint sok vonatkozásban az NDK álláspontja. És voltak olyan küldöttségek, amelyek a Varsói Szerződés egy hagyományosabb értelmezése, fenntartása fontossága mellett foglaltak állást, természetesen azért átalakítva azt, miként a bolgárok is kifejtették.
Megértés, rokonszenv
A mi kulcsszavunk az egész tárgyalás során az volt, hogy mi a VSZ jellegének, funkciójának és működésének a felülvizsgálatát kívánjuk, mondotta továbbá a magyar kormányfő, aki ezzel egyidejűleg arra is felhívta a figyelmet: a nyugati kormányók is súlyt helyeznek a gorbacsovi politika támogatására, helyzetének megerősítésére. És minden olyan egyoldalú lépést, amely pozícióját aláásná, a nyugati világ ellenezne. Természetesen nekünk is olyan politikát kell folytatnunk, amely nem veszélyezteti a nemzetközi megítélésünket, gazdasági helyzetünket. Azt hiszem, hogy nem újdonság arra utalni, hogy jelenleg Magyarország energia-, és nyersanyag-ellátása, és a munkanélküliséget is érintő piaci lehetőségei szempontjából mit jelent a Szovjetunió, emlékeztetett rá Antall József.
A magyar miniszterelnök a VSZ-csúcstalálkozó délutáni plenáris üléseit követően közel egyórás megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsovval. Ezek tartalmáról Antall József a következőket mondotta: a kétoldalú tárgyaláson is hangoztattuk, hogy Magyarország kiszámítható partner kíván lenni. Gorbacsov azt mondta, hogy teljesen világosan megértették programunkat, és világosan látják a célkitűzéseinket, el is fogadják azokat. Rendkívül jó légkörben folyt a tárgyalás, Gorbacsov nagyon őszintén ismertette a Szovjetunió belső nehézségeit, a szovjet reformtörekvésekkel szembeni ellenállást, a bürokraták, funkcionáriusok és mások részéről, azt, hogy milyen gazdasági és egyéb problémáik vannak, beleértve az adósság-gonddkat.
Ügy gondolom, az a tény, hogy nem beszéltünk mellé az előadói hozzászólásban, világosan meg-