﻿Szerda
június 1.1.
Lili. évfolyam 137. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
_z
Es mégse WtoO&og? A köztársasági parlament döntése
Szuverénnek nyílvánították az orosz föderációt
1. Baldvin belga király beszédet mondott a magyar Országgyűlésben
A külpolitikai helyzet
A SZOVJET—AMERIKAI CSÚCSTALÁLKOZÓ eredményeiről számolt be kedden Mihail Garbocsov a Legfelső Tanácsiban, míg James Baker Washingtonban a kongresszusi képviselőket tartotta szükségesnek tájékoztatni ugyanerről. S miközben a szovjet elnök — mint moszkvai megfigyelők hangsúlyozták — első ízben vállalkozott arra, hogy a törvényihozás és az ország nyilvánossága előtt adjon számot tárgyalásairól, a Kreml egy másik épületében ugyanezt a szovjet államfőt újabb komoly belpolitikai kihívás érte. Az orosz föderáció népi küldöttei majdnem egyhangúlag szavazták meg azt a nyilatkozattervezetet, amely deklarálja Oroszország szuverenitását, a köztársasági alkotmány és jogszabályok elsőbbségét a Szovjetunió legnagyobb köztársaságának egész területén. Mi több, a nyilatkozat leszögezi: Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy a szövetségi szerződésben meghatározott és az arra épülő törvényekben elfogadott módon kiléphessen a Szovjetunió kötelékéből. Talán e közvetlen, tartalmán messze túlmutató jelentőségű kezdeményezés is ösztönözte Gorbacsovot arra, hogy hajlandó legyen találkozni a három balti köztársaság vezetőivel, anélkül azonban — és ez engedménynek tűnik Moszkva korábbi álláspontjához képest —, hogy maguknak a függetlenségi nyilatkozatoknak a felfüggesztését szabta volna előfeltételül. A hírügynökségek azt is jelentették, a függetlenség „megvalósításának” befagyasztásába mégiscsak beleegyező Litvániából, hogy Gorbunovs lett elnök győzte meg Landsbergis litván kollégáját: vegyen, részt a föderációs elnöki tanácsadó testület keddi ülésén, még ha ezzel azt a látszatot kelti is, hogy elismeri a Litvánia feletti szovjet fennhatóságot. Ugyancsak az olvadás apró jeleiről érkeztek hírek Kirgíziából, miként bizonyos derűlátásra okot adó haladásról tanúskodott Németország NATO-tagságának ügyében Gorbacsov beszéde is.
MOSZKVA KÉSZ ELFOGADNI az egyesült Németország NATO-tagságát, amennyiben ez „társult viszonyt” jelent, s ha Washington is beleegyezik a két katonai tömb közeledésébe és reformjába — foglalta össze az MTI a szovjet vezető mondandójának lényegét. Gorbacsov, aki immár Németország két blokkiban való egyidejű „társult" tagságáról beszélt, azt a lehetőséget is nyitva hagyta, hogy Washington, —, ha úgy véli, szovjet részről megsértik az érdekeit az átmeneti időszak során —, egyoldalúan és feltétel nélkül bármikor kilépjen a Németországról szóló megállapodásiból, és egyoldalú intézkedéseket tegyen. A szovjet megközelítés finom módosulása már csak azért is nagy figyelmet kelthet, mert Genscher és Sevardnadze breszti megbeszélései után a nyugatnémet sajtó amúgy is optimista hangot ütött meg kedden, sőt, a General-Anzeiger még ezt a megjegyzést is megkockáztatta: „Mintha a két külügyminiszter áttörés előtt állna.” A Die Welt pedig azt az értesülését közölte, miszerint Kohl kancellár szívesen venné egy NATO és VSZ közötti meg nem támadási egyezmény aláírását, ha ezzel csökkenteni lehetne a Szovjetunió fenntartásait a német NATO-tagsággal szemben. Ugyanakkor egy keddi nyilatkozatában a nyugatnémet politikus máris elutasította a friss gorbacsovi indítványt, mondván, a szovjet elnök teljesen félreismerte a NATO értelmét.
Gorbacsov egyébként megerősítette azt a moszkvai véleményt, hogy még az idén reális esély van a hadászati támadófegyverek csökkentését célzó szerződés tető alá hozására. Közben Genfiben a szakértői küldöttségek fel is újították tárgyalásaikat a kérdésben, s mint a UPl emlékeztet rá, Bush elnök is olyan megbízatást adott az amerikai delegációnak, hogy még az idén öntsék végleges formába a megállapodást. Békülékenyen írt a The New York Timesban megjelent cikkében Rónáid Reagan is, aki nem tagadja, hogy véget ért a hidegháború, méghozzá amerikai győzelemmel, azonban óva int attól, hogy Washington megalázza a másik felet. Az exelnök azt ajánlja a Fehér Háznak, nyújtson gazdasági támogatást a Szovjetuniónak, de azzal a feltétellel, hogy az utóbbi felhagy még melévő „diktátor-ügyfelei” segítésével.
A szovjet gazdasági helyzet miatt fokozódó külföldi nyugtalanság lecsillapítását szolgálta egyébiránt a Goszbank elnökének az a keddi bejelentése, hogy nagy nyugati bankok bizonyos aranycsereügyletek fejében pénzügyi segítséget adnának, ha Moszkva likviditási válságba kerülne. A szovjet központi bank irányítója egyszersmind reményét fejezte ki, hogy a harmadik negyedéviben országa rendezni tudja a nyugati cégekkel szemben fennálló mintegy 2 milliárd dolláros hátralékát.
AZ MDF KORMÁNYPOLITIKÁJÁRÓL kritikus tudósítást tett közzé a Pravda. A pártlap idézi a „baloldali és egyéb” pártok képviselőit, akik összeesküvésnek minősítik az MDF és az SZDSZ megegyezését. A Pravda roszallóan említi, hogy noha a választások előtt az MDF a „boszorkányiildözésnék” még a gondolatát is igyekezett elhessegetni magától, ma egyre gyakrabban hallani „menesztésekről”. Vagyis porba hulltak azok a fejek, amelyek „rossz irányba fordultak” — írja az SZRP központi orgánuma.	(V. L.)
Göncz Árpád megbeszéléseket folytatott I. Baldvinna!
Az inkvizítorok ez esetben a politológusok, akik a magyarországi pártalakulások esetlegességét állították és átrendeződését jósolták. A pártok egyelőre makacsul ellenállnak. Nem múlik el ugyan hét, hogy ne érkezzen hír valamelyikük háza tájáról belharcról, ne röppenne fel, hogy pártszakadásna van kilátás. Ám az egypártrendszer széthullása után sebtiben felhúzott válaszfalak változatlanul állnak, a frakciók nem válnak le, nem fuzionálnak a különböző politikai erők eszmeileg egymáshoz közel álló szárnyai.
Idő kérdése mindez, legyint a politikai megfigyelő, és kényelmesen hátradől foteljében, hogy megnézze, vajon az utóbbi világbajnokságon szépség-díjas meccsek után elbukó braziloknak sikerült-e egységes csapatot összekovácsolniuk, amelyik meg sem áll a győzelemig.
Nem az ellendrukker szerepében tetszelegnek a politikát megérteni és megértetni hivatottak, nem a rosszindulat mondatja velük, hogy a honi pártviszonyok képlékenyek. A Közép-Európában megszületett új pártok jól láthatóan az ellenkezés, a tagadás jegyében fogantak. Egy monolit tömbbel, a tömegpárttá duzzasztott, de az illegalitás szabályai szerint irányított és viselkedő kommunista párttal szemben vették fel a harcot, kifejezve a társadalom elégedetlenségét ezzel a hatalmi csoporttal és azzal a társadalmi modellel, amelyet az a társadalomra kényszerített.
Tömegpárttal szemben csak olyan mozgalmak születhettek, amelyek a megdöntendőhöz hasonlóan nem valamiféle szoros eszmeiség és felfogásbeli azonosság alapján szerveződtek. Hangadóik, felső köreik még csak-csak tekinthetők elv-társaknak, vagy -uraknak, de tagságuk heterogén, érdekeiben, céljaiban roppant megosztott. Egy politikailag nem tagolt, a rétegérdekek világos megfogalmazódásáig el nem jutó társadalomban nem történhetett másképp az új erők kialakulása. A pártok elnevezték magukat szociáldemokratának, kereszténydemokratának, liberálisnak, szocialistának, kijelölték az irányt, a körülbelüli utat, amelyen haladni szándékoznak, de szó sincs róla, hogy egy csapásra azok is lettek, amiknek mondják, hiszik, akarják magukat.
Törékenyek ezek a laza szerveződések, é$ ami ennél is fontosabb :	bizonytalan, letisztu-
latlan az arculatuk. A parlamentbe bekerült pártok éppúgy menet közben kénytelenek megtalálni mibenlétüket, azonosságtudatukat, mint a választáson csekély szavazatot szerzők. Ez utóbbiak is igyekeznek rácáfolni a szétesésüket jóslókra, és egyelőre a régi névvel és felállásban próbálják rendezni soraikat a helyhatósági választásokra. Kérdés, miként viselnek, elviselnek-e egy újabb kudarcot, amire minden esélyük megvan. Mondom ezt azért, mert igazolódott: a polgárok már rögtön az első szabad nekifutáskor pártokban gondolkodtak, a számukra szimpatikus és nyerésre, kormányzásra esélyes erőket támogatták. Az Országházból kiszorult kis pártok azonban rövid hallgatás után újra hallatják a hangjukat; esetenként blokkba tömörülnek és támadják a Hatalmat, úgy vélve, hogy joggal szólnak és követelnek a nép nevében. Egységre törekednek a szociáldemokraták is, de egyelőre tovább tart a nyilatkozat-
ellennyilatkozat-cáfolat, csata,
menetrendszerűen jönnek az újabb hírek a pártelnök asz-szony lemondásáról, majd ma-radásáról. A politikai élet bal-
oldala, amelyet az elemzők szükségesnek és utőbb-utóbb kialakulónak vélnek, a vártnál is lassabban talál magára. Az idők nem látszanak kedvezni egy hagyományos szocialista-szociáldemokrata eszmeiségű párt kikristályosodásának és megerősödésének.
Nem véletlen, hogy a legkisebb mozgolódás a szabad demokraták táborán belül figyelhető meg. Nem mintha ez a tömörülés már az azonos platformon állók erős szövetségévé forrta volna ki magát, hiszen liberális eszményeiből jócskán feláldozott a néppárttá válás érdekében. Valamifajta, a bolsevikéhez ugyan szerencsére nem fogható pártfegyelem megléte is magyaráz talán valamit „belső békéjükből”, de valószínűleg kedvez az összetartás erősítésének a megszerzett komoly ellenzéki pozíció, amit a szabad demokrata hívek korántsem csalódásként, inkább a párt és gondolkodásuk sikereként éltek meg.
Éppen helyzetének, szerepének alapvető módosulása élezte ki a korábban is meglévő ellentéteket a Magyar Demokrata Fórumon belül. A Lakitelken legális ellenerőként zászlót bontó fórum kormánypárt lett, s ez új stílust feltételez. Megköveteli markánsabb megrajzolását annak a politikai profilnak, amelyben eddig békésen megfértek az egymást nem éppen erősítő vonások. A hangsúly helyeződik át a kormányfővé választott pártelnök következetes és jól érzékelhető törekvései nyomán, ennek köszönhető a párton belüli választóvonalak, rések és repedések láthatóvá válása. A demokrata fórum a nemzeti, a liberális és a kereszténydemokrata eszmék, valamint egyfajta pragmatikus országirányítási elképzelés összeházasításával próbál olyan erős centrumpárt lenni, amely a konzervatívként aposztrofált, az utóbbi évtizedek gazdasági és politikai sikereit magukénak tudható nyugat-európai néppártokat tekinti szellemipolitikai rokonának és mintaképének. Kiviva ezzel a párton belül azoknak az alapítóknak az ellenállását, akik sokallják a kereszténydemokratasá-got, keveslik a népi-nemzeti jegyeket, s néhányan szorongva észlelik, hogy végképp kiszorulni látszanak azok a reformszocialista, baloldali vonások, amelyek az induláskor még megfértek a mozgalmon belül. Ami a kívülálló számára megnöveli a tétjét a fórumon belüli ellentétek nyílttá válásának, az az MDF kormánypárt mivolta. Kétségtelenül sokat rontana a kormányzat esélyein (és így az országéin), ha a bel-viszály robbanásba torkollna.
És mégsem mozog a pártélet Magyarországon, miközben minden mozog és minden forr. Az idő azonban alighanem annak dolgozik, hogy a társadalom tagolódásával egyezően a politikai pártok is körvonala-zottabbak, bázis és eszme szerint összeállóbbak legyenek. S kialakuljon egy olyan politikai játéktér, amelyen liberális, szociáldemokrata és keresztény, nemzeti, konzervatív irányzatú tömörülések határozzák meg az ország sorsát, kiegészülve az új nemzedék felnövekvésével vélhetően politikai tényezővé erősödő, posztmateriális értékeket hirdető zöld, kék vagy hasonló színárnyalatú mozgalommal. A viharos gyorsasággal és kapkodással létrejött pártok azon fáradoznak, hogy ezek a csomópontok körülöttük jöjjenek létre. (A belső mozgás és formálódás ezért természetes és nem nyugtalanító.) Az idő dönti el, meddig őrizhető a „mégis mozog, miközben mégsem mozog” sajátos állapota.
Javorniczky István
Uralkodói vendége van hazánknak:	háromnapos látoga-
tásra Budapestre érkezett I. Baldvin belga király és felesége, Fabiola királyné. Kíséretükben van Mark Eyskens külügyminiszter.
Kedden délben landolt a magyar és belga zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren a királyi pár/ különgépe. A fogadásukra megjelent vendéglátó, Göncz Ar-‘ pád, ideiglenes köztársasági el-
nök és felesége üdvözölte Baldvin királyt és feleségét, majd gépkocsiba szállva az ünnepélyes fogadtatás helyszínére, a Kossuth térre hajtattak. A Parlament előtti téren katonai tiszteletadással köszöntötték az uralkodópárt. A fogadási ceremónia végeztével a királyi pár szálláshelyére hajtatott.
A magyar nép múltja előtti tiszteletadással kezdite magyar-országi programját I. Baldvin: koszorút helyezett el a Magyar
Hősök Emlékművén a Hősök terén. Ezt követően a Parlamentbe vezetett a királyi pár útja: Göncz Árpád és felesége a Nándorfe-hérvár-leremben találkozott Baldvin királlyal és Fabiola királynéval.
Az államfői találkozót követően Szabad Györgyhöz, az Országgyűlés megbízott elnökéhez kalauzolták kísérői a királyi párt. A Parlament delegációs termében lefolyt néhány percnyi ismerkedő beszélgetés után, közösen indultak az Országgyűlés plenáris ülésére, amelyen a belga király beszédet mondott.
Európa reneszánsza
Elöljáróban első benyomásait osztotta meg a képviselőkkel. Arról szólt, hogy az Országház lépcsőjén járva önkéntelen is a magyar nép ragaszkodására gondolt, gazdag történelmi múltjához, szabadságjogaihoz,' azokhoz a nemzeti hőseihez, akiket ismét tisztelet Övez, majd így folytatta: honfitársaival csodálattal és örömmel követték a magyar nép békés forradalmának történéseit. Sokáig emlékeznek majd azokra a képsorokra, amelyek a Magyarország és Ausztria közti vasfüggöny lebontását mutatták be. Tudatában van annak is, milyen úttörő szerepre vállalkozott Magyarország, amikor szabad utat biztosított a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett menekülteknek.
A gazdasági szabadságjogokról szólva leszögezte: ott, ahol az embereket arra ösztönzik, hogy kamatoztassák tehetségüket, ahol bátorítják a gazdasági vállalkozásokat, az alkotó felelősségtudat felszabadítja az energiákat és előrevisz. Az egyéni, a szociális, gazdasági vagy politikai szabadságjogokat vizsgálva úgy látjuk, hogy Magyarországnak óriási esélye van a sikerre, feltéve, ha a külső tényezők — az európai népek szolidaritása és kontinensünk kollektív biztonsága — szilárdan biztosítottak.
— Mi most önökkel együtt a huszonegyedik század vásznát ugyanazzal a szállal szőjük, s eközben arra törekszünk, hogy kapcsolataink minden területen elmélyüljenek — mondta ezután.
—	A nyugat-európai országok
1950-ben indították el azt az egyesülési folyamatot, amelynek célja történelmünk folyamatának gyökeres megváltoztatása. Maguk mögött kívánták hagyni a testvérharcok hosszú időszakát, amikor a vad, idejétmúlt nacionalizmus folytonos összecsapásokat szült. Üj közösség létrehozásáról döntöttek. Azelőtt a birodalmak a hercegek házasságai, örökösödés vagy háborút útján születtek. Mi most más módszert választottunk az Európai Közösség megteremtéséhez:	az egyezmények útján
megvalósuló egyesülést, amelyre pluralista nemzetgyűlések szavazata üti rá a pecsétet. A közösség hat alapító állama nem azért szövetkezett, hogy hódítsdn vagy létrehozza a gazdag nemzetek klubját, hanem azért, hogy kibéküljön, s szoros összekötő szálakkal biztosítsa a békés jövőt. Ma már tizenketten vannak a tagországok, s eltökélten haladnak a gazdasági, pénzügyi és politikai egység felé. A közösség a jövőben is nyitott marad, öntőformájaként a demokratikus, szabad egyesülésnek
—	szögezte le, majd arról szólt, hogy Belgium örül azoknak a kapcsolatoknak, amelyek az Európai Közösség és Magyarország között létrejöttek, s azt kívánja, hogy ezek tovább izmosodjanak.
Ha sikerül összefognunk minden európai erőt egyesítő terveink támogatására, s megala- ]
poznunk a kontinens békéjét a jog és a kölcsönös felelősség alapján, ez a civilizáció nagy eredménye lesz. Kívánjuk együtt, hogy Európának ez a reneszánsza jó hír legyen az egész világ számára — fejezte be nagy tapssal fogadott 'beszédét a király.
Este Göncz Árpád és felesége díszvacsorát adott Baldvin király és Fabiola királyné tiszteletére a Parlament vadásztermében. A vacsorán pohárköszöntők hangzottak el.
Göncz Árpád a Magyar Köztársaság, a magyar nép és kormánya nevében köszöntötte I. Baldvint. az első államfőt, aki az új, szabadon választott magyar kormány hivatalba lépését követően látogatott hazánkba. A magyar történelmet felidézve szólt arról, hogy a magyar nép néhány év múlva ünnepli honalapításának 1100. évfordulóját, s hogy az ország Európa egyik legrégebbi államaiként történelmi múltja során nemegyszer reménytelen küzdelmet vívott fennmaradásáért.
— Sokszor súlyos árat fizetett azért, hogy történelmünk keresztútjaihoz érve nem mindig számolt elejével, lehetőségeivel — hangsúlyozta. — Szeretném remélni, hogy a történelem ebben | nem ismétli Önmagát, és szilárd meggyőződésem, hogy a magyar nép, valamint 40 év után első demokratikusan megválasztott kormánya képes reálisan felmérni saját erejét és ennek tudatában alkotó módon cselekedni. Tisztában vagyunk ugyanakkor azzal is, hogy nemzeti haladásunk elválaszthatatlan Európától és az egész világtól. Ezért a mai Magyarorszg legfőbb törekvése, hogy a hegyként előttünk tornyosuló belső társadalmi és gazdasági gondok belátható időn belüli orvoslása mellett, világosan és félreérthetetlenül	erősítsük
Európához való tartozásunkat. Az ú.i európai értékrendhez való csatlakozásunkat a környezetünkben elhelyezkedő országokkal kialakított jószomszédság és kölcsönös megértés jegyében kívánjuk megvalósítani.
A belga példa
Göncz Árpád kitért arra is, hogy a belga nép a közeljövőben ünnepli királya születésének és trónra lépésének kettős évfordulóját, s a magyar nép az uralkodó pár látogatása kapcsán részese lehet az ünnepnek. Ezt követően méltatta Baldvin király tevékenységét, hangsúlyozva: személye és uralkodói tisztánlátása révén meghatározó, összetartó és a nemzet egységét biztosító szerepet vállalt Belgium legújabb-kori történelmében. A nemzetiségi ellentétek súlyos történelmi örökségével szembenézni kényszerülő kelet-európai népek és kormányok számára nia példaértékű az a politikai bölcsesség és államférfim éleslátás, amellyel fokozatosan sikerült létrehoznia Belgiumban o népcsoportok és nyelvi közösségek teljes egyenlőségét, önálló gazdasági, kulturális és nyelvi fejlődésüket maradéktalanul biztosító társadalmi keretet, amely egyúttal az egész nemzet egységét és öntudatát is képes erősíteni — jelentette ki.
Baldvin király válaszában köszönetét mondott a felejthetetlen fogadtatásért, amelyre — mint hangsúlyozta — páratlan történelmi pillanatban került sor, amikor új jövendő kapui tárultak ki Magyarország előtt, miután a nép lerázta az önkényuralom igáját. Eljöttek, hogy részük lehessen az ünnepi örömmámorban, amely a szabadságjogok visszahődítását kíséri.