﻿5á

'M
s!'«r*rw
íj
il tanulás goga
Szervezkednek a művészeti főiskolások. No nem mind, csak a színművészeti meg a képzőművészeti növendékei. Nem nagy ügy — mondhatnánk — most, amikor minden mozgásban van, akkor persze a (forrófejű ifjúság, és annak is a leginkább forrófejű része, lázad. Csakhogy a képernyőn nem a hobó, vagy a punkküllemű festőnövendé-kek jelentek meg, a színművészetiről, sem a nagyiképűsködő messiások, vagy a cicatalpú magakelletők, hanem jó arcú, tiszta tekintetű, ifjú emberek, akik a köznapi elmével bíró átlagos (tévénéző számára is világosan előadták, miért nincsenek megelégedve az oktatás színvonalával. Nem hőzöngő-ket láttunk, és nem is piti ügyekkel bajlódókat, akik jobb menzát, magasabb ösztöndíjat., könnyebben megszerezhető diplomát követelnek, hanem jövőjükért aggódó, felelős embereket, akik keveslik az eléjük állított követelményeket. Olyan képzést akarnak, amely feljogosítja őket a világszínvonalra.
A néző, aki életkoránál fogva, akár a tanárokat, de helyzeténél fogva, mint szülő, akár a főiskolásokat pártolhatná, másutt is érdeklődött.
Bizony, nemcsak a művész-növendékekben gyűlik a keserűség, hanem a jövendő tanárokban, műfordítókban, társadalomtudósokban is. Ha jajszavukat annyival elosztom, amennyi a mindenkori diákpanasz a mindenkori idősebbek, a tanárok ellen, akkor is szembeszökő, hogy mennyi vizsgáztató felejti el a kitűzött kollokvium, olykor még a szigorlat időpontját js. Hányán érkeznek rendszeresen Késve saját előadásaikra, vagy éppen nem érkeznék meg. Persze ez alatt néhány száz hallgató sok órás lötyögéssel töltötte a tudás megszerzésére szánt időt. S akkor még nem említem azokat, akik dehogy is olvassák el a zárthelyi dolgozatokat, vagy épp a vizsga kitűzött időpontjában jelentik: megbetegedtek. Az exámen alkalmára todománnyal teleszívott agyú ifjúság felhúzott elmeállapotban kezdhet rohan-gászni, mikor pótolhatja az önhibáján kívül elmulasztott számadást. A különben is túlhalmozott vizsgaidőszakban egyik aláírásszerzés a másikkal miként ne ütközzék. Mert a növendék egyfelől 'szakadatlanul azt érzi, hogy semmibe sem veszik, másfelől azt érzi, hogy erején felül terhelik meg. Az előadó ugyan készületlen, el sem jön, de ad olyan kötelező olvasmánylistát, hogy nincs az a könyvmoly, amelyik a rendelkezésre álló időben a végére érne. Minthogy a nevelés legerősebb eszköze a példa, az ifjú filozopterek megtanulnak „lantolni”. Ez nem a zenei képzés egy stúdiuma, hanem az a készség, hogy bármiről — amiről épp csak hallottak harangozni — folyékonyan szavaljanak. Mindez nagyon mulatságos — egy darabig. Amíg egymás között vannak. Amíg csak jegyeket kell szerezni. De mihelyst kikerülnek az életbe, a jobb tanár növendékei mellé, vagy épp külföldre, döbbenten tapasztalják a lantművészek, hogy sukból” nem lehet megélni. Értékes éveket fecséreltek el, míg mások nyelvet tanultak, ismereteket szereztek, hasznos életet éltek. Épp a legjobb, legigényesebb növendékek tartják tűrhetetlennek, hogy a felvételi vizsgák vérfagylaló próbatételei után nem kapnak semmit, vagy a vártnál sokkal kevesebbet.
Tisztesség és kíváncsiság azt követelte, hogy az oktatók körében is tájékozódjam. Döbbe-
netes a kép. Nincs az a lelkiismeretes adjunktus, egyetemi docens, aki a felsőoktatásban megszerzett fizetéséből megélhetne. Prospektusok fordításával, mázsaszám vállalt lektorálásokkal, a lektori díjakat alulmúló honoráriummal díjazott reoenzálásokkal kénytelenek pénzt keresni. Valamennyi szégyenletesen alulfizetett munka, többségüket az. értelmesebb egyetemi hallgatóknak kéne juttatni, de hát... Néhányan — bizony nem a többség — mégis elszántan tanítani akar, ügyel az önképzésre, készíti tudományos értekezéseit. Lelkiismeretes munkájuk jutalmaként ötször annyi hallgatót kell vizsgáztat-niok, szemináriumaikra annyi a jelentkező, hogy a párányi tanszéki szobákba be sem férnek. Talán megválhatna a kar a renyhe oktatóktól, s felemelhetné a szorgosok munkáját kitüntető vizsgadijakat? (Ez az összeg kevesebb, mint egy hordár borravalója.) Csakhogy ezt kiharcolni a tanszékek élére valódi vezető kellene. Olyasvalaki, aki tudósnak, nevelőnek, szervezőnek egyként élvonalbeli. De ma — kevés számú kivételtől eltekintve — nem ilyen személyiségek állnak a szakági képzés élén. Nem ilyen szempontok szerint nevezték ki őket.
Forronganak a bölcsészeti karok, tanszékek. Talán épp azért ők, mert az orvos-, mérnökhallgatók	alulképzése
azonnali gyászos eredményt adna. Még több. idejekorán elpatkolt pácienst, összedőlt juh-hodályt, megroggyant átereszt. A filozopterek azonban nem ilyen közvetlenül érzékelhető, de számukra mégsem titkolható mulasztások közepette nyerik el diplomájukat. Lázadásra készülődnek tehát, mert a kapukon belül már érzékelik: kevesebbet kapnak tandíjukért, tanulásra szánt éveikért, mint szerencsésebb, külhoni pályatársaik. Zászlajukra írják hát:	diákönkormányzat, az
egyetemek autonómiája, rugalmasabb órarend, magasabb szintű oktatás, szigorúbb vizsga, összehangolt követelményrendszer, értelmesebb fölvételi, a tanításra alkalmatlan személyek kiszűrése.
Értetlenül kérdem, ez utóbbi mit jelent? Áradnak a szomorú történetek hisztériás rohamban sikoltozó, óráról kirohanó docensekről (férfiak), il-luminált állapotban megkezdett, s persze, be nem fejezett előadásokról (tanársegédtől tanszékvezetőig), elolvasatlan díjazott dolgozatokról (a zsűriző tanár is megtanult lantolni), s e díjazást épp az panaszolja, akit kiemeltek — méltatlanul.
Nyolcévi távoliét után hazatért amerikai egyetemeken vendégeskedő tanár meséli: mielőtt alkalmazták volna, egy napig beszélgetett tanártársaival, egy napig a hallgatókkal, s a tőlük nyert szavazatok után alkalmazták. Ezt minden oktató 1-2 éves szerződése után megismétlik, persze, a meghirdetett állásokra pályázatokat írnak ki. Bizony megesett, hogy nagy tudású, de személyiségében nem vonzó oktatót utasítottak el. Az egyetem fenntartói, oktatói és diákjai így érték el, hogy pénzükért, idejükért azt kapják, amire szükségük van.
Nálunk még csak a művészeti főiskolások jeleztek. De nem kell vátesznak lenni, hogy megjövendöljük: fölzárkóznak a többi karok és szakok is. Mielőtt más reformok követelésével találkoznék az ifjak jogos elégedetlensége: a vakáció válhatnék a felsőoktatás új rendszere központi kidolgozásának alkalmává.
Berkes Erzsébet
Rizskov és Primskiene megbeszélései
Az enyhülés jelei Moszkva és Vilnius viszonyában
A rendőri beavatkozás miatt újabb tüntetések Bukarestben
A „KOMMUNISTAMENTES ÖVEZET” bukaresti felszámolásának híre szerepelt a nemzetközi hírösszefoglalók élén. A (helyszíni beszámolók szerint a román fővárosban a rohamrendőrség megtisztította az Egyetem teret az immár hetek óta ott tüntető diákoktól, éhségsztráj-kolóktól, akik a demonstráció területét „kommunistamentes övezetnek” nyilvánították, és elsősorban azt követelték, ihogy a volt pártfunkcionáriusokat távolítsák el a jelenlegi vezetésiből, illetve zárják ki őket az időközben már lezajlott választási jelöltek közül. Éppen a voksolást követően csappant meg a tiltakozók létszáma, és akkor már a fő követelés a független televízió volt, amiről a kormányzat képviselői hajlandónak mutatkoztak tárgyalást folytatni. Ilyen előzmények után került sor a hajnali rendőrakcióra, amelynek során a karhatalom a szemtanúk és a nyugati tudósítók szerint is tartózkodott a véres erőszák alkalmazásától: kerülve a „tienanmen-tér” szindrómát, a rendőrök állítólag „csak "gumibotot használtak, lőfegyvert nem, tankok és páncélozott járművek helyett pedig buszok és teherautóik vették körül a téren tüntetőket. Mindezek következtében meglehetősen vegyes volt az akció nemzetközi visszhangja, de a hazai fogadtatás is, bár a feszültség Bukarestben tovább tart.
A SZOVJETUNIÓ belső helyzetével foglalkozó híráradatban ezúttal a viszonylagos normalizálódást mutató kirgíziai helyzetjelentéseket háttérbe szorították azok a találgatások, amelyek szerint némi óvatos közeledés tapasztalható Gorbacsov és az elszakadni vágyó litvánok között. Gorbacsovnak a balti vezetőkkel folytatott tanácskozása után Landsbergis litván parlamenti elnök ugyan továbbra is úgy vélte; még nincs áttörés, hiszen tart a moszkvai blokád országa ellen, és amíg ez érvényben van, ő nem szívesen emleget párbeszédet. Azt is elismerte azonban, hogy némi „puhulás” észlelhető Gorbacsov esetében, hiszen immár nem ultimátum jellegű kijelentéseket tesz a szovjet elnök. Washingtonban egyébként Busih elnök sem hagyta ki az alkalmat, hogy ne reagáljon a történtekre, és úgy vélte, „bátorító” magának a találkozónak a létrejötte Gorbacsov és a három balti vezető között.
A sebtiben megkérdezett kremlinológusok egyébként úgy vélték, a gorbacsovi engedékenység hátterében a Jelcin-hatást kell keresni, nevezetesen az egyre népszerűbb, és magával Gorbacsovval szemben is alternatívát jelentő orosz köztársasági vezető szuverénitási törekvését, valamint hajlandóságát a Baltikummal való együttműködésre. Ez óvatosságra inti Gorbacsovot. Ugyancsak a Jelcin-hatást emlegetik azok a tudósítók, akik a szovjet parlament gazdasági vitájáról számolnak be. A törvényhozók ugyanis a reformokról tárgyalnak, elsősorban is a radikálisnak mondott — de még mindig csak az „irányított piac” elvét valló — RiZskov-féle program jövőjéről döntenek. Közben Jelcin a maga — populistának minősített — elképzeléseivel próbál alternatívát állítani, elsősorban a lakosság széles rétegeit igyekezve megnyerni egy általa lehetségesnek vélt olyan mérsékeltebb átalakítás támogatására, amely nem engedné meg az életszínvonal további csökkenését. A szakemberek ironikus értékelése szerint, ha ezt sikerülne meg is valósítani, úgy Jelcin biztosan megkapná a közgazdasági Nobel-díjat. A gond persze az, hogy az üres zsebben kotorászó „átlagpolgár” egyáltalán nem átfogó közgazdasági elméletekben gondolkodik, így valóban támogatókat találhat magának a jelcini változat is.
JELZÉSÉRTÉKŰNEK tartották Washingtonban Gorbacsov azon kijelentését, amely lehetségesnek tartaná az eljövendő egységes Németország társult tagságát egyszerre mindkét katonai szövetségben. A The New York Times kormánytisztviselőket idézve véli úgy, hogy Gorbacsov — saját közvéleményét fokozatosan megdolgozva — lépésről lépésre közeledik a nyugati állásponthoz, és el fogja fogadni a német NATO-tagságot. Ugyanakkor a nyugatnémet sajtókommentárok, és maga Kohl kancellár is egyértelműen elutasította a javaslatot. Igaz, a kancellár azt is kimondta, hogy a szovjet vezetővel való kiegyezés nélkül nincs valódi és végérvényes béke Európában, és személyesen is mindent meg kíván tenni Gorbacsov esetleges kudarcának elkerülésére.	(T. J.)
A belga király megbeszélései a magyar miniszterelnökkel
Gazdag programot szerveztek látogatásuk második napjára 1. Baldvin belga király és Fabiola királyné számára. A Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének vendégeként hazánkban tartózkodó belga uralkodót, államfőt a kora délelőtti órákban szállásán kereste fel Antall József miniszterelnök. A szűk körű megbeszélésen a magyar politikus tájékoztatást adott hazánk belpolitikai helyzetétől, arról a folyamatról, amely a békés rendszerváltozást lellemezte. Szólt az európai integrációs folyamathoz való csatlakozással összefüggő magyar kormányszándékokról, majd méltatta a magyar—belga kapcsolatok jelentőségét. I. Baldvin és Antall József a nemzetközi élet kérdéseit elemezve véleményt cserélt az e téren bekövetkezett változások újszerű jelenségeiből adódó hatásokról is.
Délben a magyar miniszterelnök ebéden látta vendégül a királyi párt a Gundel-étteremben.
Ugyancsak délelőtt fogadta a belga uralkodó a Történelmi Igazságtétel Bizottsága küldött-
ségét. Hegedűs B, András, Vésziné Nagy Erzsébet és Földes Péter Nagy Imre-emlékérmet nyújtott át a királynak. Becz András képzőművész alkotását ezt megelőzően Václav Havel csehszlovák államfő kapta meg.
A nap további részében Magyarország nevezetességeivel ismerkedett Baldvin király és Fabiola királyné.
A uralkodói pár és kísérete Esztergomban látogatást tett Faskai László bíboros, prímás, esztergomi érseknél, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökénél.
Baldvin király és Antall József találkozójáról a kormány-szóvivő, László Balázs délután tájékoztatást adott az MTI munkatársának. Elmondta:	a kor-
mányfő köszönetét mondott az uralkodónak azért, hogy az EK Belgium hathatós támogatásával nyújtott 1 milliárd dolláros szer-kézetátalakító hitelkeretet Magyarországnak, valamint azért az újabb keletű 280 millió dolláros rövid lejáratú áthidaló kölcsönért, amelyet 12 nemzeti bank
nyújt a Baseli Nemzetközi Fizetések Bankján keresztül.
A díszebéden elmondott pohárköszöntőjében a miniszterelnök méltatta a két ország több évszázados kapcsolatait, és szólt kormányának a rendszerváltozás folyamatában teendő erőfeszítéseiről.
A király az udvari protokoll szabályaitól eltérően válaszolt a pohárköszöntőre, és meleg szavakkal méltatta a szíves fogadtatást, elismerve a magyar népnek a megújulás érdekében kifejtett erőfeszítéseit, amelyekhez Belgium további támogatását ígérve, sok sikert kívánt.
Kulturális autonómia oldhatja fel
a kisebbségi viszályokat — mondotta Mark Eyskens
(Munkatársunktól)
Kulturális autonómia oldhatja fel a kisebbségi viszályokat — mondta kedden délelőtt sajtóértekezletén Mark Eyskens belga külügyminiszter, miután tanácskozott magyar partnerével, Jeszenszky Gézával. Kérdésekre válaszolva a brüsszeli diplomácia vezetője megjegyezte, Belgiumban flamandok, vallonok és németek élnek békésen egymás mellett, mert minden népcsoport a saját nyelvét használhatja, megőrizheti hagyományait, külön rádiót, televíziót, oktatási rendszert működtethet. A belga tapasztalatokat átadják mindazoknak, hangoztatta Eyskens, akik érdeklődnek irántuk Kelet-Európábán vagy a Szovjetunióban.
A belga külügyminiszter egyébként igen derűlátóan nyilatkozott budapesti tárgyalásairól. Mint kifejtette, Jeszenszkyvel egyetértettek abban, hogy ebben az évben a legfontosabb feladat a felkészülés a párizsi csúcsértekezletre, amelyen a harmincötök remélhetően megfogalmazzák a Helsinki—2 egyezményt, amely több lesz politikai kinyilatkoztatásoknál, mert határozhat az új európai biztonsági rendszer létrehozásáról. Ebben az új közegben helyet kell kapnia a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak, s számot kell vetni azzal is: az egységes
ITjabb diáktüntetések
Németország a NATO és az EK tagja lesz. Eyskens szerint a leszerelési folyamat ellenőrzésének a módját is meg kell találni, aminthogy a konfliktusok megelőzésére is szükség van, ideértve a kisebbségek vitáit is. Elkerülendő, mint mondta, a térség „neo-balkanizálódása".
Belgium, mint az EGK alapítója, szeretné fejleszteni gazdasági kapcsolatait Magyarországgal, előmozdítani a társulási szerződés megkötését, a kereskedelmi forgalom növekedését, Brüsszel egy-milllárd dolláros magyar alapot hozott létre, s ebből az összegből Budapest négyszázmilliót már fel is használt. A cél megnyitni a magyar piacot a belga áruk előtt. A belga vállalkozók elsősorban út- és vasútépítésben, telekommunikációs, idegenforgalmi, vegyipari, kohászati, élelmiszer-ipari és környezetvédelmi beruházásokban érdekeltek.
Eyskens szólt arról is, hogy Belgium már könnyítette a vízumok kiadását, de a továbbiakban nem zárkózik el az engedélyezési eljárás eltörlésétől sem. Ami a munkavállalást illeti, a két ország minisztériumai megvizsgálják, mikor és hol lenne szükség magyarokra, de az esetleges kiutazóknak mindenképpen vállalniuk kell, hogy visszatérnek hazájukba.
(b, m.)
Ostrom és csata Oukarest szívében
Bukarestből jelenti az MTI: Ismét rendkívül feszültté vált a helyzet Bukarestben, ahol a hajnali órákban a rendőrség és a katonai rendfenntartó erők erőszak alkalmazásával ideiglenesen felszámolták az Egyetem téri tüntetők hadállásait. A térről mindenkit kiűztek, sok személyt letartóztattak, az éhségsztrájkot folytatókat pedig mentőautókkal a kórházakba szállították. Megkezdődött a tér rendbetétele, ám válaszul az erőszakos beavatkozásra a déli órákban a főváros fiatalsága megmozdult.
Kora délután kezdődött az összecsapás a rendőri alakulatok és a tüntetők között. Előbb a karhatalmisták 10—12 személyt őrizetbe vettek, ám újabb diákcsoportok érkeztek és tömegverekedés kezdődött. A fiatalok kövekkel támadtak a rendfenntartó alakulatok tagjaira. A rendőri egységek riasztólövéseket adtak le, de a felháborodott tömeg nem oszlott szét. Többórás csata zajlott le a főváros szívében. A diákok benzinespalackokkal felgyújtották a főbb utcákat lezáró teherautókat, autóbuszokat és rendőrautókat, majd behatoltak a térre és „visszafoglalták” azt. Követelésükre szabadon engedték Marian Munteanut, az egyetemi diákliga vezetőjét, akit a reggeli órákban hurcoltak el a rendőrök. A fiatalok ellepték az egyetem épületeit és újból kinyitották az első emeleti balkon ajtaját. Rögtönzött nagygyűlés kezdődött. Marian Munteanu szónokolt, aki a brutálisnak nevezett rendőri akcióért a kormányt tette fele-
lőssé. Általános sztrájkot jelentett be az egyetemi fiatalok részéről — nem látogatják az előadásokat és vizsgákat mindaddig, amíg a rendőri beavatkozásért vétkeseket nem vonják fe-lelelősségre.
Közben megmozdult a román főváros politikai gépezete is. A Nemzeti Liberális Párt nyilatkozatot adott ki, s elítélte a rendőri akciót, az Egyetem tériek szétverését, a rendőrök behatolását az egyelem épületeibe, a diákok letartóztatását. A közlemény felszólította a kormányt, hogy azonnal szüntesse be a rendőri és katonai akciót, s kérte a hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon a ietartóztatottakat.
A tiltakozás eredményesnek bizonyult, mert a délutáni órákban visszavonták a térről és a környező utcákból a rendőri és katonai egységeket. Ugyanakkor a televízióban — megszakítva a labdarúgó-világbajnokság közvetítését — Románia elnökének felhívását olvasták be. Iliescu megbékélésre, nyugalomra hívott íel. Arra kérte a lakosságot, hogy álljon a rendőri és katonai egységek oldalára, segítse őket törvényes akciójukban. Egy másik felhívás arra buzdította a bukarestieket, hogy vonuljanak á Victoria térre és a televízió székháza elé. Mint közölték, erre azért van szükség, hogy „megvédjék a hatalmat” — a kormány székházát és a tájékoztatási központot, a televízió épületét, ahol továbbra is tankok és katonai járművek vannak.
A feszült állapot tovább tart.