﻿Jövötikhör
Egy esztendeje lélekemelő és léleknyugtató szertartással búcsúzott a nemzet Nagy Imrétől és sorstársaitól. Jóvátenni a jóvátehetetlent a kései utódok nem tudták, de — Füst Milánnal szólván — eleget tettek végre a szív parancsának. A gyásznapon a temetetlen holtak elnyerték a végtisztességet, az antigonék végül legyőzték a kreonokat. A jelképes és minden bizonnyal történelmi fényességű június tizenhatodika óta sarkaiból fordult ki az egykori Közép-Európa.
A Hősök terén megrendezett búcsúztatástól egyenes út vezetett október 23-a megünnepléséhez, a köztársaság kikiáltásához, az egypárti szerkezet összeomlásához, a szabad választások kiírásához. Közép-Európában egymás után omlottak össze a szocialista diktatúrák, hogy napjainkra a választásokkal legitimált demokratikus kormányzatok próbálkozzanak az új rendszerek megalapozásával és kiépítésével. Nem egészen egy esztendővel a tavalyi újratemetés után az egykori ellenzék egy részéből kormánypárt lett, kibontakoztak egy parlamenti demokrácia körvonalai.
A hatalmon lévők és az ellenzékiek hatalmas kihívással kénytelenek szembenézni: a modernizáció sokszor elmaradt feladatát kellene végrehajtaniuk. Merthogy a demokratikus - -fordulat önmagában nem számolja föl az évszázados elmaradottságot, a kis népek nyomorúságát, és az őket egymás ellen hangoló nacionalizmusokat, a fundamentalista ösztönöket. De, ha emelkedő nemzet akarunk lenni — emlékezzünk Németh László híres cikkére az egykori Irodalmi Újságban —, csakis olyan hatalomgyakorlási módot kell választanunk, amely a demokrácia elveit teljes mértékben tiszteletben tartja, megteremti az ellenőrzés intézményesített rendszerét, és működőképes gazdaságot hoz létre. Nagy Imrének, az ötvenhatos mártíroknak a soha el nem fogyó erkölcsi tőkéjére alapozva most nyílik esély erre. De akkor miért van bennünk annyi szorongás és oly kevés tűrőképesség, miért elemezzük jelenünket annyi borúlátással, miért nézünk jövőtükrünkbe olyan hitetlenül? Igaz lenne talán, hogy csak a „jókedvű” diktatúra és a „rosszkedvű” demokrácia között választhatunk, közép-európai módra két rossz között? És egyáltalán: ha már ilyen ambivalens, kétkedőn bizalmatlan a hangulatunk, szabad-e, kell-e „visszamerengeni” ama legendás októbervég, s a gyalázatos megtorlások felé?
Csak őszintén és valódi tisztességgel szabad megkísérelni a választ. Ügy gondolom, hogy ötvenhat olyan trauma, amely-lyel a nemzetnek még sokáig, nagyon sokáig foglalkoznia kell. A rehabilitáció még korántsem fejeződött be. Nemcsak arról van szó, hogy a mártírsírokon mindig friss-e a virág, s a forradalom-kutatás megkezdődött, folytatódik-e méltó módon. Hogy a lelkek megnyugodjanak, ahhoz a neves és névtelen hősöknek elégtételt kell szolgáltatni, a bűnöket következetesen föltárni és nem eltussolni illik, a lappangó titkok homályát oszlatni kell, s konokul faggatni a nyitott kérdéseket.
A katyni vérengzésektől és a csehszlovákiai bevonulástól már elhatárolta magát Moszkva. Ebből a sorból — történelmileg — nem maradhat ki ’56, még akkor sem, ha ez újabb tehertétel a korszakos változásokat hozó, de önmaga alternatíváját is megteremtő, a birodalmi bomlás veszélyevei is szembenézni kényszerülő gorbacsovi vezetésnek.
Az elmúlt esztendő megtanított minket arra, hogy a realitásokat nem szabad „túltisztelni”. Mennyi úgynevezett, mozdíthatatlan realitás omlott ösz-sze, mert — meglehet — létezett, „igazi” volt, de nem valódi. Mndenki tudja, hogy a régi Varsói Szerződés mire szolgált, és Nagy Imre politikaiszellemi örökségének egyik sarkalatos pontja éppen az, hogy a túlhaladott, a nemzeti függetlenséget csorbító szerkezetet valamiképpen föl kell számolni. De a valódi realitásokhoz tartozik, hogy a világesemények menetét sem most, sem a jövőben nem Magyarország szabja meg, s horizontunk sem országunk határain, sem a Kárpát-medence hegyláncain nem zárulhat le. Érezhetünk és érzünk is különleges felelősséget a határainkon túl élő magyarságért, de a budapesti politika gazdája csak a magyarországi állampolgároknak lehet.
Valódi realitás az is, hogy az elmúlt " esztendőkben egy maroknyi bátor kisebbség emelte föl szavát Nagy Imre emlékének méltó megőrzésére, a nagy többség csöndesen rejtegette gondolatait, és közben megkötötte a maga kompromisszumait. Az újratemetés első évfordulóján fölfedezhetjük, hogy új szakadék keletkezett a mai szavak és a tegnapi cselekedetek között, a hangoskodók mintha azt hinnék, igazuk nagyobb lesz, ha még harsányabbak. Pedig a hangerő nem az igazság mértékegysége. De más oka is van annak, hogy a ránk „szakadó” demokráciában és szabadságban terjed, növekszik a szorongás. Sokan illúziókat táplálnak a piacgazdaság gyors eredményeit, az erkölcsi értékrend megszilárdítását illetően. Pedig a Kánaán nincs és nem is lesz itt, a politikai szerkezet sehol sem hibátlan, a demokrácia nem botránymentességet jelent — de nem is a korlátlan akarnokság gátlástalan érvényesülését. Azt szoktuk mondani, hogy az elmúlt évtizedek mérhetetlen pusztítást okoztak — így igaz, de hozzá kell tennünk, hogy a „lágy” diktatúra esztendeiben mégiscsak jobban és szabadabban éltünk, mint a Rákosi-féle önkényuralomban, Azt szoktuk mondani, Európa felé törekszünk, de lépten-nyo-mon Balkánba ütközünk, közép-európai pályaudvaraink és valutáris zavaraink kétséget ébresztenek, egyáltalán elérjük-e valaha a hőn óhajtott Európát, vagy csak Mucsáról Mu-csára vándorolunk.
Csöndes lelkiismeret-vizsgá-latra, az emberi tisztesség mindenkori megőrzésére, az erkölcsileg megalapozott nagyratörésre int az újratemetés első évfordulója. Nagy Imre egy egész országot tudhatott maga mögött. A lázadásban köny-nyebb volt egységet tanúsítani: „Tűz, vér, láz, újság, boldog változások” — ki ne osztozott volna Ady forradalmi hevületében. De a demokrácia, az igazi, eleve magába foglalja a megosztottságot, a tépelődést, a másságot. Ezt kellene megszokni, hiszen ez az ember léptékű társadalom. Nagy Imre nem ötvenhatban kísérelte meg először a kommunistának vagy szocialistának mondott rendszer humanizálását. A zsarnokság korábban csak a politikából tessékelte ki, harminckét esztendővel ezelőtt az életből is. Gyalázatos halálát, nagyon különböző meggyőződésű sorstársainak mártíriumát a nemzet emlékezetéből nem tudták és soha nem is fogják kitörölni, de megbékélés nélkül nem lehet országot, és kivált a régi romok fölött új rendszert építeni. Olyant, amely letöri a kis és nagy kreonokat. Hála ötvenhatnak, a politika ezt visszavonhatatlanul napirendre tűzte.	Martin József
A diktatórikus módszerek miatt
világszerte elítélik a bukaresti vezetést
Eltérő vélemények a VSZ Jellegéről a védelmi miniszterek ülésén
VÁLSÁG FENYEGETI Románia és az Európai Közösség kapcsolatát a bukaresti események nyomán. Alig egy hete, hogy a Tizen-kettek és Románia parafálta a kereskedelmi és gazdasági megállapodást, de az egyezmény aláírása bizonytalan időre elhalasztódott, hiszen Brüsszel „megfigyelés alá helyezte” a kelet-európai országot. A Közös Piac központjában a szóvivők pénteken leszögezték, hogy a bizottságot „sokkolta” a román hatóságok erőszakos fellépése. Bejelentették azt is, ihogy a külügyminiszterek hétfőn és kedden a romániai helyzet alakulását is tanulmányozni fogják. Emlékeztettek arra, hogy a kapcsolatépítés további menete, vagyis a támogatási program kiterjesztése Romániára, valamint a társulási szerződés előkészítése feltételezi: olyan gazdasági és politikai rendszer épüljön ki Romániában, amely ugyanazokon az értékeken alapul, mint a nyugat-európaiak.
BORÚLÁTÓAN ÍRNAK a NYUGATI LAPOK is Romániáról. A The Daily Telegraph Erőszak Romániában címmel ezt fejtegeti: „Mindig is erős kételyek voltak az iránt, hogy elkötelezte-e magát a pluralista társadalom és a piacgazdaság mellett a Nemzeti Meg-mentési Front, amely Ceausescu bukása után átvette Románia vezetését. A kormány az ellenzékiség brutális kezelésével az utóbbi napokban megerősítette ezeket a kételyeket, valamint azt a gyanút, hogy ami tavaly decemberben történt, nem forradalom, hanem államcsíny volt.” A The Times úgy véli, „a bohózat tragédiává válik", s nem lehet kizárni azt az eshetőséget, hogy „tisztogatást hajtanak végre azon maroknyi szabadgondolkodó körében, aki túlélte a Ceau-sescu-rezsimet”. A vezércikk leszögezi, Iliescu elnököt semmi sem ösztönzi irányvonala megváltoztatására, ha a nyugati kormányok nem kezelik Csehszlovákia, Magyarország és Kelet-Németország kormányánál kevésbé érdemesként a bukarestit. A laip szerint a romániai események azt az aggodalmat ébresztették, hogy hasonló fordulatok következhetnek be a bolgár választások második menetében.
Az erőfitogtatás a gyengeség jele —, írta a Stuttgarter Zeitung. Iliescu elnök nyílt polgárháborút kockáztat azzal, hogy a kommunistaellenes csoportok ellenállását neki engedelmeskedő munkásokkal akarja megtörni. Románia a különc, önkényúr kivégzése után sem tudja megtalálni a csatlakozás útját Európához, hangoztatja a lap, s alapos a gyanú, hogy az új vezetésnek csak egyetlen szándéka van, a régi rendből menteni, ami menthető.
A RÉGI REND TÉRT VISSZA — fejtegeti vezércikkében az olasz La Repubblica is. „Fasiszta módszereket alkalmazó, botozó különítmények uralják Bukarest tereit és utcáit. Iliescu emberei feldúlják az ellenzéki párthelyiségeket és szerkesztőségeket. Általános a felháborodás és a csalódás.” A Corriere Della Sera Nyugat, ébredj fel! című publicisztikájában bukaresti Tienanmen térnek minősíti a történteket. A lap megjegyzi: a bukaresti „kaméleonok” az első adandó alkalommal a diktatúrák tipikus módszereivel léptek fel. (fi. M.)
Iliescu megköszönte a bányászok segítségét
Tőkés László szerint második forradalomra lenne szükség
Bukarestből jelenti az MTI: Pénteken a gumibottal felszerelkezett bányászok csoportjai tovább járták Bukarest utcáit, s az egyetemek és diákotthonok környékén fiatalokat bántalmaztak. A lakosság hangulata egyre inkább a bányászok ellen fordul, a bukarestiek elítélik a „rendcsinálást”.
Radu Campeanu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke nyilatkozatot juttatott el a román sajtóügynökséghez, s megengedhetetlennek nevezte, hogy „szervezett bandák ellenőrzéseket hajtsanak végre és igazoltassanak embereket”. Campeanu —, aki az üldöztetés miatt elhagyta otthonát, és „rejtekhelyéről” jelentkezett — felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul távolítsa el a városból a bányászokat.
Nyilatkozott a sajtónak Ion Ratiu, a Nemzeti Parasztpárt vezetője is, akinek lakását távollétében a bányászok feltörték és megrongálták, Ratiu elmondta, hogy a kormány védelmet biztosított számára, s visszatért otthonába, ahonnan számos értékgyár-gyát is elvitték a „látogatók”.
Nyilatkozatot tett az Erdélyi Románok Nemzeti Egységszövetsége is, amely tulajdonképpen a Vatra Romaneasca szélsőséges, nacionalista szervezet politikai pártja. A szövetség mélységes felháborodással értesült a szélsőséges elemek vandál tetteiről. Ezek a cselekedetek az államrend a törvényesség durva megsértését jelentik, elítélendők és megenged-hetetlenek — hangsúlyozta.
Ion Iliescu a déli órákra sajtó-tájékoztatót tervezett, amelyet csak késő délután tartott meg. A halasztás oka az volt, hogy a
kormányszékházban megbeszélést tartottak, s ezen a bányászok visszarendeléséről döntöttek. Kora délután az utcákon már nem lehetett Zsil-völgyi és máramarosi bányászokból álló járőröket látni. A bukaresti kiállítási csarnok melletti területre összevont bányászokat felkereste Ion Iliescu, s megköszönte nekik „a szélsőséges elemek elleni harcihoz nyújtott segítségüket”. A bányászokkal közölték: visszatérnek a termelő munkába. Autóbuszokkal kezdték meg elszállításukat az Északi pályaudvarra, ahonnan különvo-natokkal viszik tovább őket. Az esti órákban az első különvonatok elhagyták Bukarestet.
Hivatalos jelentés szerint a június 13—14-i eseményeknek eddig hat halálos áldozata van. A sebesültek száma 467-re emelkedett, s közülük 112 kórházakban fekszik.
A nap eseményéhez tartozott hogy a nyomdászok megtagadták a Románia Libera megjelentetését. Arra hivatkoztak, hogy a lap cikkei nem járulnak hozzá a demokratikus kibontakozáshoz. Követelték az újságírók és a főszerkesztő leváltását. A későbbi nyilatkozatukban azzal fenyegetőztek, hogy beszüntetik munkájukat, amennyiben az újságírók „nem segítik elő a demokratikus fejlődést”.
Június 13-án vasgárdista típusú, megszervezett akció zajlott le — mondta Petre Román kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet Bukarestben tartott. A kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a fejleményeknél a román társadalom söpredéke volt jelen, amely természetszerű módon szövetkezett a kitervelt akciók sugalma-
zóival. Arra törekedtek, hogy megbontsák a társadalom egyensúlyát.
Párizsból jelenti az MTI:	„A
napokban eldől, miről van szó Romániában. Le kell hullnia a lepelnek, nem lehet a végtelenségig álarcok mögött politizálni” — jelentette ki Tőkés László nagyváradi református püspök pénteken Párizsban megtartott sajtó-konferenciáján.
„Ügy gondolom, szükség lesz egy második forradalomra Romániában — de attól tartok, hogy a demokrácia erői annyira gyengék, hogy szinte csodával lenne határos, ha ezt sikerülne megtennünk. Hiszek azonban a meggyőződés többletében, ami a decemberi eseményekben is beigazolódott” — hangoztatta a püspök, aki rámutatott: más választás ma nincs Romániában, ezért radikálisnak kell lenni. „A radikalizmus nem szélsőség, olyan többletet ad képviselőinek, amely esély a sikerre."
Iliescu elnök Tőkés szerint „gyengének bizonyult és alkalmazkodik a helyzethez”. „Azt vártam, hogy a választások után megrősödve képes lesz a demokratizálás irányában elindulni, de a legfrissebb események meg
döbbentő csalódást hoztak” — mondotta.
Mint az MTI jelentette Párizsból, a francia kormány határozottan tiltakozott Romániánál amiatt, hogy Bukarestben négy-francia diplomatát bántalmaztak a tüntetők elleni megtorló akció
A bukaresti eseményeket elítélte Mitterrand francia elnök is, Madagaszkár szigetén tartott sajtókonferenciáján. Az elnök leszögezte, hogy a román kormánynak „normális eszközökkel kell biztosítania a közrendet”.
Bonni MTI hír szerint az NSZK kormánya és pártjai súlyos aggodalommal fogadták a bukaresti események hírét. Pénteki sajtóértekezletén Hanns Schuma-cher, a külügyi hivatal szóvivője rendkívüli aggodalmát fejezte ki.
Az amerikai külügyi szóvivő a csütörtöki, hasonló szellemű megnyilvánulásnál még élesebb hangú állásfoglalásban elítélte pénteken a romániai ellenzéki pártok irodái, a független lapok elleni támadásokat, demokratikus politikusok bántalmazását az Iliescu elnök által Bukarestbe szállíttatott bányászok részéről.
A túlzóit erő alkalmazása nem felel meg az európai normáknak
— hangzik a Kiilügyniinisriérium állásfoglalása
A Külügyminisztérium pénteken állásfoglalást juttatott el az MTI-hez a bukaresti eseményekről:
A Magyar Köztársaság kormánya mély aggodalommal követi a politikai feszültség fokozódását a szomszédos Romániában, és megdöbbenéssel értesült az ismételten tragikus, erőszakba torkolló bukaresti eseményekről — hangzik az állásfoglalás.
Magyar részről már a márciusi magyarellenes marosvásárhelyi pogrom jellegű események idején felhívtuk a román vezetés figyelmét arra, hogy Romániában fasisztoid erők szítanak gyűlölködést, igyekeznek lehetetlenné tenni a romániai magyarok, valamint a politikai-érdekvédelmi szervezeteik működését, amelyek pedig a románság józan erőivel összefogva a demokrácia megteremtésén munkálkodnak. Már akkor nyomatékosan megfogalmaztuk: a román kormány kötelessége állampolgárai biztonságá-
nak, a demokratikus jogok gyakorlásának szavatolása, az erőszakhullám terjedésének megakadályozása.
A vértelen rendszerváltást végrehajtó magyar társadalom a saját gyakorlatából is tudja, hogy a politikai nézetkülönbségeket európai módon, a demokrácia általánosan elfogadott normái alapján lehet csak megoldani. Az erőszak, különösen a korábbról már ismert brutális módszerek alkalmazása, a politikai ellenzékkel szembeni arrogáns, szervezett támadó fellépés, a túlzott erő alkalmazása összegyezhetetlen az európai normákkal, visszavet-7 heti a román társadalomban megkezdődött demokratizálási folyamatot.
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma önmérsékletre, politikai bölcsességre, toleranciára szólít fel a további erőszakos cselekmények megakadályozása, a békés, demokratikus kibontakozás érdekében.
A Varsái Szerződés tanácskozásán
egységes biztonsági rendszer megteremtéséi szorgalmazták Jazov: „Veszélyek leselkednek ránk**
Berlinből jelenti az MTI: Nagyon is elképzelhető, hogy 1992 szeptember elsejéig megtörténik Németország politikai egyesülése és Európa biztonságpolitikai egyesülése. Ezt jelentette ki az NDK leszerelési és védelmi minisztere a Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri bizottságának Straus-bergben tartott kétnapos ülése befejeztével.
A tanácskozáson Rainer Eppelmann miniszter szavai szerint első ízben esett nyíltan szó a Varsói Szerződés múltbeli hibáiról. Példaként említette az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozást. A múltbeli agresz-sziók fényében az NDK minisztere kifejtette: az utóbbi esztendők fejleményei olyannyira megváltoztatták a helyzetet Európában, hogy „túl kell lépni a földrész megosztottságának maradványain”. Ilyennek minősítette Eppelmann a Varsói Szerződési és a NATO-t.
A továbbiakban elmondta, hogy
a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban: Európának egységes biztonsági rendszerre, a világnak pedig tömböktől mentes Európára van szüksége. Ezekben éppúgy helyet kell kapnia az Egyesült Államoknak, mint a Szovjetuniónak. Eppelmann „elképzelhetetlennek” nevezte az olyan Európát, amelyben a Szovjetunió „kint reked az ajtó előtt”.
Visszafogottabb hangnemben nyilatkozott a Strausbergben tartott nemzetközi sajtóértekezleten a VSZ egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Pjotr Lusev hadseregtábornok arról beszélt, hogy az ülésen a tagállamok képviselői különböző nézeteket fejtettek ki a szövetség távlataival, jellegének és funkciójának alakulásával kapcsolatban. Megfigyelők arra következtetnek, hogy az ülésen ellentét alakult ki a keletnémet, magyar és csehszlovák, illetve a szovjet álláspont között.
Erre utal Lusevnek az a kijelentése, hogy „amíg a szövetség