﻿A mi elnökünk
Távozás, kényszer vagy taktikai manőver
A külföldi érdeklődő csodálkozva, de joggal hiheti, hogy a magyaroknak nincs fontosabb gondjuk, mint azon vitatkozni, miként válasszanak köztársasági elnököt. Az elnökválasztás körüli huzavona történetéről lassan könyvet lehetne Írni. Benne — mint cseppben a tenger — ősszesűrűsödik a rendszerváltás, az átmenet minden lényeges vonása.
Közismert, hogy a kínálkozó modellek közül a meghatározó politikai erők a modern demokrácia parlamentáris változatát részesítették előnyben az elnöki rendszerrel szemben. A hatalmi ágak szétválasztásán és a hatalommegosztáson alapuló államszervezet középpontjába a képviselőtestület állíttatott, korlátozott, ellensúlyozott, de mégis alapvető hatalmi jogosítványokkal. Az ilyenfajta parlamentáris demokráciákban a köztársaság elnökét nem a nép választja, ami prezi-denciális államokban magától értetődő és elkerülhetetlen, éppen a hatalommegosztás élvének érvényesülése végett, hanem az országgyűlés határoz az államfő személyéről. Ezt a megoldást fogadták el a múlt év őszén a politikai egyeztető tárgyalások részvevői is, azzal a kompromisszummal, hogy az első elnököt a nép emelje tisztjébe —, ha az elnökválasztás megelőzné a képviselő-választásokat.
Az időpontról rendezett népszavazással a kérdés eldőlni látszott és úgy tetszett, semmi nem gátolja meg, hogy a parlamentáris államok többségére jellemző mód honosodjon meg minálunk is. Am a leköszönő Országgyűlés Király Zoltán és Raffay Ernő indítványára a „döntsön a nép” jelszavát hirtelen magáévá téve a polgárok kezébe adta a döntést. Már akkor várható volt, hogy nem lesz hosszú életű ez az alkotmányos paragrafus. így is lett, de a legyőzőnek nem hagyták magukat. Lesz hát újra népszavazás, ezúttal valóban az elnökválasztás módjáról, nem lesz viszont továbbra sem öt évre megválasztott elnök, vagy ha mégis, helyzete bizonytalan, a népszavazás végeredményétől függ.
Jogi érvek és érzelmekre apelláló nyilatkozatok csatáját figyelhette fejét kapkodva az amúgy is egyre kevesebbet értő polgár. Akit most, hogy azt hallhatta: a nemzet végre kezébe veheti saját sorsa alakítását, az az illúzió kerített hatalmába, hogy a népnek joga és értelme van mindenbe beleszólni, mindenben dönteni. Az elmúlt évtizedek hangzatos ígéretei közül valószínűleg a legmaradandóbban az ragadt meg a fejekben, hogy van olyan társadalom vagy legalábbis lehet, amelyben közvetlenül az ezerszer áldott népé minden hatalom. Erre a megtévesztésre építve lehet ma is és még sokáig sikerrel hadba szállni a demokrácia és a népfelség magasztos jelszavának pufogtatá-sával, úgymond a népet képviselve, a nép érdekét védve, a népet szolgálva. Szemrehányással persze, botorság volna illetni azokat a személyeket és azokat a politikai mozgalmakat, akik és amelyek elvi alapon, taktikai megfontolásból vagy éppen jól sejthető személyes érdekből zászlójukra tűzték a közvetlen elnökválasztást, mondván, ne a nép feje fölött dőljön el ez a kérdés, hanem a nép dönthesse el, ki legyen az állam feje. Ez belefér a politikába.
Magyarországon azonban egy olyan berendezkedés körvonalai bontakoznak ki a héten elfogadott alkotmánymódosítás nyomán, amely a végrehajtó hatalom fejévé és ily módon az ország első emberévé a miniszterelnököt teszi meg. Nem nőhet korlátlan hatalmú
egyeduralkodóvá, de vitathatatlanul ő az ország első embere. Nem pedig az államfő. Akik megengedhetetlennek tartják a népet megfosztani attól, hogy saját kezűleg adja le szavazatát az ő elnökére, az ország reprezentánsára, azok ennyi erővel követelhetnék azt is, hogy a kormányfőt se a nép által választott parlament jelölje ki, hanem maguk az emberek. Nyilvánvalóan képtelenségnek érezné ezt a megoldást mindenki, akinek van némi fogalma a parlamentarizmus mibenlétéről, képtelenség is, ám talán érzékeltet valamit a köz-társaságielnök-választás körüli csatározás ellentmondásosságából. A magyar köztársasági elnök ugyanis a dolgok normális menete idején, politikai békeidőben nem kulcsfigurája a közéletnek, „csak” fontos szereplő, sokat tehet a nemzet belső békéjének, nyugalmának és külső presztízsének megerősítéséért. Ám nem az a méltóság — sem feladatánál, sem jogkörénél fogva —, aki a leginkább nevezhető a nép emberének. A nemzetet képviseli és jelképezi, de ezt a szerepet legalább olyan sikerrel és közmegelégedésre játszhatja el, ha a demokratikusan megválasztott népképviselők szavaznak személyéről, mintha a polgárok választják meg.
Ettől persze, nyugodtan bekerülhetett volna a népszavazá-sos megoldás is a magyar alkotmányba. Még akkor is, ha kilógna a közjogi rendszer logikájából, ha okozna némi alkotmányjogi bonyodalmat és ha túlzottan erős legitimást adna egy olyan poszt betöltőjének, amely a dolgok jelenlegi alkotmányos állása mellett nem hatalmi központ. Jogi szemszögből nézve bekerülhetett volna. A politikai helyzet ismeretében jobb, hogy nem így történt.
Mire van ma szüksége az országnak? Hogy folytatódjanak a pártharcok, vagy hogy legyen végre nyugalom, stabil államszervezet, és kezdődhessék a bajok gyógyítása. A neves alkotmányjogász fogalmazott úgy: „Az, hogy a végrehajtó hatalom egységes legyen, olyan igény, amelyet a demokrácia szent nevében nem szabad odadobni azzal, hogy válasszunk köztársasági elnököt közvetlenül.” Ahol a kormány a parlamenti többségre támaszkodik, a köztársasági elnök viszont nem kötődik ehhez, ott óhatatlanul versengés kezdődik a hatalomért és újabb feszültségek keletkeznek. Megfontolandó az is, hogy — a látszattal szemben — nem a parlament általi elnökválasztás ad-e inkább módot a nemzetet reprezentáló, pártok felett álló személy megtalálására, s nem a közvetlen elnökválasztásnál érvényesülnek jobban a pártszempontok.
A mai bizonytalan közjogi helyzetben megfontolandó, hogy kétségtelenül alkotmányos eszközökkel mikor és mi végett érdemes és hasznos élni. Az elnökválasztás körüli vita messze túlnőtt saját jelentőségén, a politikai harc tovább folytatására adott módot. Igazolódik az az aggodalom, hogy a gazdasági és politikai válságnál is komolyabb gondokat okoz az elkövetkező években a morális romlás, a társadalmi, gazdasági problémák megoldásánál is hosszadal-masabbnak ígérkezik a fejekben honoló zűrzavar oszlatása.
Akárki és akárhogyan is lesz a végén a mi elnökünk, ezt a már túl hosszúra nyúlt és újabb fejezeteket ígérő politikai történetet — ha már így alakult — jó volna minél mélyebben megérteni, és okulni belőle a jövendőt illetően. Valóban a nemzet javára.
Javornlczky István
Gorbacsov a lemondást fontolgatja, Ligacsov nyílt támadásban
Stuttgartban tárgyal a magyar miniszterelnök
A külpolitikai helyzet
MENTSÜK MEG A KOMMUNIZMUST, kérte a Szovjetunió állampolgárait a Pravdában Jegor Ligacsov, a konzervatív nézeteiről ismert vezető politikus. Az interjúban azt követelte, hogy a piac-gazdaság bevezetéséről, vagy ahogyan ő fogalmazott, a szocialistakapitalista alternatíváról rendezzenek népszavazást. Megjegyzése, amely időben egybeesett az oroszországi kommunisták pártalapító értekezletével, nyilvánvalóan a visszahúzó erőket kívánta támadásba lendíteni. Az SZKP közelgő kongresszusával kapcsolatban a Reuter azt a szenzációs értesülést szerezte Moszkvában, hogy Gorbacsov közölte, távozik főtitkári posztjáról. Mint kifejtette, lehetséges, hogy tíz-tizenkét napon belül más áll majd a Szovjetunió Kommunista Pártja élén. Egyelőre nem világos, hogy távozni kíván-e, avagy attól tart, elmozdítják a tisztségéből, még az is elképzelhető, taktikai manőverről van szó.
nista Pártja. Erről a párt alapító kongresszusa délután határozott.
A határozat kimondja, hogy az Orosz KP — amely 58 százalékát adja az SZKP tagságának — elidegeníthetetlen része a Szovjetunió Kommunista Pártjának.
A felszólalók többsége elvetette azt, hogy az ország kommunistái nemzeti jegyek alapján külön pártokba tömörüljenek, és síkraszállt az egységes országos
Antall Jóml (‘s/ímcsi réi
A gazdasági úgyüli és ncliézségcii ccsHt
párt megőrzéséért. A pártnak a dolgozó emberek érdekeire kell épülnie, s védelmeznie kell ezen érdekeket — vallotta a vitában a többség.
Nem kapott támogatást a Demokratikus Platformnak az a javaslata, hogy a pártot formálják át parlamenti típusú párttá és mondjanak le a párt kommunista jellegéről.
ii köti un előnyei í ék a vendéglátók
SZOROS AZ ÖSSZEFÜGGÉS nyilvánvalóan Ligacsov ultimátum-szerű megfogalmazása, az oroszországi párt várható megalakulása és Gorbacsov bejelentése között. A The International Héráid Tribüné arra mutatott rá, hogy ha létrejön az új párt az ©rósz Föderációban, akkor az SZKP-nak mint központi hatalomnak a befolyása nagymértékben csökkenhet. Mindkét moszkvai pártkongresszus a radikális és a konzervatív nézeteket valló csoportok diadalának tekinthető, de a küldötteket úgy választották meg, hogy a fundamentalisták vannak többségben. Valószínű, hogy e csatában, annak középpontjában a centrista Gorbacsov magára marad. Esetleges főtitkári távozása azonban nem szükségképpen szilárdítja meg államfői helyzetét, hiszen a köztársaságok föltartóztathatatlan függetlenedési törekvései szétzilálják a Szovjetuniót mint szövetségi államot.
A JÚLIUS ELEJÉN KEZDŐDŐ SZKP-TANÁCSKOZÁSON — írta hírmagyarázatában a BBC — a Demokratikus Platform hívei föltehetően kiszakadnak, és új pártot alapítanak. A 4700 résztvevő közül csak száz küldött tartozik ugyan ehhez a csoporthoz, de a fölmérések szerint a 18 millió párttagból már százezren csatlakoztak a platformhoz, más becslések szerint a párttagságnak akár negyven százaléka is a követők közé számítható. „Ha a keményvonalasok megtartják a jogot arra, hogy magukat kommunista pártnak nevezzék továbbra is, akkor ők rendelkeznek majd a párt pénzével, ingatlanaival és szervezetével. A Demokratikus Platform hátrányát láthatja annak is, hogy olyan kiemelkedő vezető személyiségei, mint Borisz Jelcin és Gavriil Popov nagy sikerekét értek el, előbbi az Orosz Föderáció elnöke, az utóbbi Moszkva polgár-mestere lett. Mindazonáltal — jegyzi meg a londoni rádió — a Demokratikus Platform kiválása megtépázhatja a kommunista párt tekintélyuralmát, vagyis a vég kezdetét jelezheti.	(B. M.)
Viharos ülésnap után megalakult az Orosz KP
Háttérbe szórni! a Demokratikus Platform
Moszkvából jelenti a Reuter és az MTI: Mihail Gorbacsov szerdán kilátásba helyezte, hogy a legközelebbi jövőben távozik az SZKP KB főtitkári posztjáról.
A szovjet vezető, aki az orosz-országi kommunista pártkonferencián a bírálatok kereszttüzébe került, azt mondta: lehetséges, hogy 10-12 napon belül más áll majd a Szovjetunió Kommunista Pártja élén.
Gorbacsov nem tisztázta, hogy maga kíván-e távozni pártfunkciójából, vagy attól tart, hogy az SZKP küszöbönálló kongresszusa mozdítja majd el főtitkári posztjáról — jelentette a Reuter.
Gorbacsov szerdán, az orosz-országi pártalapító kongresszuson a fundamentalista bírálatokra reagálva jelentette ki, hogy akár néhány napon, egy-két héten belül megválhat az SZKP főtitkári tisztétől — mondta sajtóértekezletén Jurij Prokofjev, az SZKP moszkvai városi bizottságának első titkára. Prokofjev hozzátette, hogy a tanácskozáson nem hangzott el egyetlen olyan felszólalás sem, amely kiállt volna a párt politikai bizottságának vonala mellett.
Az alaphangot a konzervatív nézeteiről ismert Iván Polozkov, krasznodari területi pártvezető adta meg. Polozkov szerint az embereknek az a hite, hogy a párt képes kivezetni az országot a nehéz helyzetből, nem a párt, hanem vezető szerveinek válsága miatt csappant meg. Polozkov-hoz hasonlóan többen is bírálták a pártvezetést a késedelmekért, az alsóbb szintű szervezetekkel meglévő kapcsolatok lazaságáért.
Az oroszországi kommunisták kongresszusán nyíltan szint vallott Jegor Ligacsov, aki ezúttal vállalta az összeütközést Mihail Gorbacsovval is. ő azt rótta fel, hogy a pártvezetésben háttérbe szorult a kollektivitás, a demok-
ratizmus, a vélemények tiszteletben tartása.
Ligacsov, akinek nevét évek óta a pártvezetésen belüli konzervatív irányzattal kapcsolják össze, bírálta az SZKP főtitkári posztjának és a Szovjetunió elnöki tisztének összevonását. — Nem lehet a pártot, ezt a vezető erőt vezetni, ha valaki nem szenteli e feladatnak minden idejét
—	jelentette ki.
Aggodalommal szólt arról, hogy az utóbbi időben több olyan kérdés is volt, amelyet sem a központi bizottságban, sem a politikai bizottságban nem vitattak meg előzetesen. Példaként a szabályozott piacgazdaság megteremtésére vonatkozó programot említette.
Ilyen kérdésként említette Ligacsov a kelet-európai események elemzését és a németkérdést is. — A szocialista közösség szétesett, az imperializmus erői pedig hihetetlenül megerősödtek
—	hangoztatta, önkritikát is gyakorolt, amikor azt mondta, hogy nem ismerte fel kellő időben és elvszerűséggel a fő veszélyt, amely a peresztrojkát fenyegeti. — Ez a veszély a szocia-lizmusellenes erők tervszerű és mind erőteljesebb munkája az átalakítás meggyengítésére, végső soron a kommunista párt és a köztársaságok szocialista közösségének belülről való szét-rombolása — hangzott Ligacsov véleménye.
A szerdai ülésnap viharai dacára Jurij Prokofjev óvatos derűlátással úgy vélekedett, hogy július 2-ig, a 28. pártkongresszus kezdetének tervezett időpontjáig konszolidálódik a párton belül a helyzet, s ezáltal jók lesznek az esélyek Gorbacsov újbóli főtitkárrá választásához.
Szerdán megalakult az Orosz-országi Szovjet Szocialista Szövetséges Köztársaság Kommu-
München—Stuttgart, június 20.
NSZK-beli látogatásának második napján Antall József miniszterelnök a müncheni ipari és kereskedelmi kamarában bajor iparosokkal találkozott, majd Stuttgartba utazott, ahol először ugyancsak üzletemberekkel tárgyalt, késő este pedig a tiszteletére rendezett díszvacsorát követően — immár lapzártánk után — négyszemközti megbeszélést folytatott Baden-Württembcrg kormányfőjével.
Antall József személyében az első hivatalos vendéget köszönthették szerda reggel a BMW AG nemrégiben felavatott müncheni kutatási és fejlesztési központjában. Az üzembemutató során a magyar kormányfő és kísérete megismerkedett a gyár páratlanul modern tervezőirodájának épületegyüttesével, amelyben az első műszaki ötletektől kezdve a szériagyártmányok kivitelezéséig valamennyi konstruktőri munkát képes elvégezni a nem kevesebb, mint 3500 szakember. A gyár vezetői egyebek közt felvetették, hogy szívesen kötnének magyar vállalatokkal alkatrészgyártást megállapodásokat.
Szintén együttműködési készségüket hangsúlyozta a Müncheni és Felső-Bajorországi Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, Dieter Soltmann, aki a bajor iparosok körében üdvözölte a magyar vendégeket. Rámutatott azonban arra is, hogy miközben nyugtalanító a bajor befektetők számára a magas magyar adósságszolgálati ráta, számos más akadály is zavarja a kapcsolatok bővülését. Soltmann, a magyarországi ingatlanszerzés, illetve a külföldi többségi tulajdonú cégek engedélyezésének bonyolultságát említette, míg magyarországi tapasztalatokkal már rendelkező bajor vállalkozók jogi és pénzügyi természetű gondokra hívták fel a figyelmet, utalva arra is, hogy a gazdasági átalakulások sok esetben kapkodó, elsietett intézkedésekhez vezetnek. Bírálták és érthetetlennek nevezték a tisztán magyar kézben levő vállalatok diszkriminatív adóztatását, az alkalmazotti és irodai költségek állandó növekedését. Újra szóvá tették, hogy a magyar közvetítő bankok visz-szariasztóan magas kamatlábakat számítanak fel a bajor szabad állam által garantált (immár 350 millió márkás keretből lehívható) hitelekre. Többen óvtak attól, hogy az új gazdasági intézményrendszer megteremtése előtt a régi keletű üzleti kapcsolatoknak ártó lépéseket tegyen a magyar kabinet.
Bajor gondliwla
Az észrevételek zöme, amelyekről budapesti kezdeményezésre hamarosan részletes lista is készül a bajor fővárosban, azután hangzott el, hogy bevezető felszólalásában Antall József őszinteségre buzdította a bajor gazdaság képviselőit, miként nyíltságot és kritikus megközelítést kért délutáni baden-württembergi ka- • marai vendéglátóitól is. A poli- I tikus mindenekelőtt sietett bizto- I sítani hallgatóságát afelől, hogy I
noha Magyarország közélete kívülről olykor kaotikusnak tűnhet, olyan látszat keletkezhet, mintha a viták az emocionális politikai megnyilvánulások veszélyeztetnék a gazdaság működését. a nyugatnémet tőkének nem kell tartania Magyarországtól. Megnyugtatásként közölte, hogy mind a kormánypártok, mind parlamenti ellenzékük felelősségre törekszik a szélsőségek elkerülésére. Annál is inkább — fejtegette —. mivel negyvenöt év után a magyar választópolgárok megint a nemzeti-keresztény centrumnak szavaztak bizalmat, ami mindenképp valami állandóságot tükröz a megannyi bizonytalanság közepette. Antall szerint a magyarországi folyamatok kiszámíthatóságát szavatolja a két nagy párt megegyezése is. „Ne üljenek fel az olyan híreknek, hogy populista és ultraradikális erők fenyegethetik a gazdaság egyensúlyát" — mondta a kormányfő, aki egy kérdésre válaszolva később azért utalt arra a veszélyre, hogy a munkásde-magógiátt kihasználó politikai irányzatok eszközéül szegődhetnek a helyüket kereső szakszervezetek.
tlriick vérii'li'm
Antall József nem véletlenül hozta szóba a szociális érdekvédelem problémáját: kijelentette, hogy öt-hat év alatt kilencvenről 25—30 százalékra kívánják csökkenteni az állami tulajdon részarányát a magyar gazdaságban, amihez persze elengedhetetlen a külföldi segítség. Mint rámutatott kivénhedt ipari monstrumainkat olyan állapotba akarják hozni privatizálásuk előtt, hogy eladásuk előnyös legyen áruba bocsátónak és vevőnek egyaránt. A koalíciós kormány elszánta magát a jövő év januárjától hároméves programnak megfelelően ütemezendő privatizálásra — szögezte le Antall, hozzátéve, hogy e körültekintésünket politikai ellenfeleink szívesen magyarázzák félre. A pillanatnyilag legsürgetőbb feladatnak a vállalatok sorban állásának a megszüntetését minősítette.
Erről Matolcsy György miniszterelnökségi államtitkár árult el új részleteket. Bejelentette, hogy július elején a kormány „gyors programot" terjeszt a parlament elé, amelynek értelmében egy (klíringelszámoláshoz hasonló) bankközi megoldással kiegyenlítenék az összesen mintegy há-romszázmilliárd forintos kölcsönös tartozások felét, a fennmaradó 30—40 nagyvállalat ellen csődeljárást indítanak, míg a félezernél több kinnlevőségeink behajtására hiába váró kis cég igényeit factoring bank megalapításával hidalná át a kormányzat. S hogy a sorban állás újra nem üthesse fel a . fejét, a kormány a bankokkal egyetértésben egyfajta monitoring rendszert dolgozott ki. Ugyanezen csomagterv elemeként, a munkanélküliséget enyhítendő, foglalkoztatáspolitikai alap is létrejön — mondta Matolcsy, hiszen sztrájkok mellett aligha lehetne a struktúraváltást végrehajtani. Nagy derültséget keltett a gazdasági ügyekben il-