﻿/
Árus
6,50
forint
Mai mellékletiül!;: KÖNYVESHEZ
HéífA
1990. június 25. Lili. évfolyam 147. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
A. Má
Hála a nyilvánosságnak, időnk és kedvünk szerint kísérhetjük figyelemmel a képviselőház munkáját. így ki-ki mérlegre teheti, milyen politikai erőket és képviselőket küldtünk saját képviseletünkre a régén még Tisztelt Háznak, ma — a produkciók nyomán
—	már csak Háznak nevezett parlamentbe,' s szavazatunk nyomán kiknek a kezébe került a kormányzati hatalom. A köz- és magánbeszélgetések egyaránt jelzik, hogy miközben képviselőink szívesen vállalják magukra helyettünk a politizálás terheit, a választók életkörülményei úgy alakulnak, hogy mind többen mondanak véleményt a Ház munkájáról.
A választópolgárok megnyilatkozásai elég sok aggodalomra adnak okot. A leginkább aggasztó talán az, amit már a választások előtt is tudni lehetett, hogy a polgárok szűkén mérik mostanában a bizalmat, bármilyen politikai erő is kerül a hatalom centrumába. Nyilvánvalóan ez a felismerés vezette a legerősebb kormánypártot abban, hogy a kényelmes többség mellé megkösse az azóta csak paktumként emlegetett megállapodást. Az érintett pártoknak kell eltöprengeniük azon, hogy alig néhány héttel egymás „lekommunistá-zása” után ez hitelesítette őket tagságuk előtt, vagy éppen a saját politikai szervezetükben is megingatta a vezetés iránti bizalmat. Az viszont tény: a paktum nyomán a szerepzavar jelei mutatkoznak a közéletben
—	szinte bizonyos, hogy a vá-
lasztópolgárok .körében ez nem erősítette legitimációjukat. Márcsak azért sem, mert kiki láthatja, hogy a két legnagyobb politikai szervezet összefogása szerepvesztésre ítélte azt az ellenzéket, amelynek nélkülözhetetlen parlamenti jelenlétét ezek a szervezetek korábban hangoztatták, ötvenhatvan valódi ellenzéki képviselő ugyanis bármikor leszavazható, s jelenlétük csupán arra alkalmas, hogy a külső szemlélőnek igazolja:	nálunk
az ellenzéknek is jutott hely a képviselőház padsoraiban.
Jól jelzi ezt a kierőszakolt aprólékos alkotmánymódosítási procedúra, ami nyilvánvalóan része volt a pártok között folyó politikai harcoknak. Az alkotmányozás jól bizonyította: a két valóban ellenzéki párt, és az általuk képviselt tömegek ‘akarata bármikor háttérbe szorítható. A hetekig húzódó vita azt máris egyértelműen mutatja, hogy a kormányzat a kényelmes többség és a paktum ellenére nehezen kivívott győzelmet mondhat magáénak. A választópolgár pedig rémüldözve gondol arra, hogy a politikai erőviszonyod esetleges változása esetén a Ház mostani vagy majdani „lakói” új fent a mostanihoz hasonló színjátékkal jutalmazzák meg a politika iránt fogékony honfitársaikat.
Holott azt már mindenki tudja, elengedhetetlenül új alkotmányra van szükség. Alighanem szerencsésebb lett volna az önkormányzati választásokhoz szükséges törvények megalkotását a Ház napirendjére tűzni. Márcsak azért is, mert a legerősebb kormányzópárt képviselői lépten-nyomon ennek hiányára panaszkodnak.
Aligha erősíti a hatalom iránti bizalmat az a tény is, hogy szűk esztendő leforgása alatt a köztársasági elnök megválasztásának harmadik változata szerepel az alaptörvényünkben. Az elnökválasztás és az aláírás-gyűjtés kapcsán különösen nagy volt a zavarodottság a képviselőkben. A magukat a hatalom letéteményeseinek érző honatyák a választási kam-
pányban bevált formula szerint újrakezdték a „lekommunistá-zást”, a régi diktatúrát emlegették. Ez már nagyon unalmas a választónak. Sok választópolgár nem érti, hogy a népszavazás jogintézménye, ami néhány hónapja demokratikus volt, napjainkra miért vált a diktatúra eszközévé — ahogy az elhangzott. Nem érti, hogy akik folyton a nép nevében beszélnek, miért félnek a népszavazástól, miért akarják őket megfosztani az elnökválasztás felelősségétől. Továbbá nem érti azt sem, hogy az új hatalom megtestesítői miért sokallják most a népszavazásra kidobott összeget, amikor ezt korábban ugyanők szemrebbenés nélkül nevezték a demokrácia tanulópénzének. Nem érti a választópolgár, hogy miért a félelem, hiszen öt parlamenti párt ellenkampányát aligha lesz ereje a szocialisták által e kérdésben támogatott egy képviselőnek ellensúlyozni. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy a parlamentáris köztársaságok legtöbbjében a képviselőház választ elnököt.
Miért hát a félelem? Bizonyára azért, mert a hatalmat megízlelve néhányan máris félnek a megméretéstől. A hatalom számára kedvezőtlen eredmény pedig felboríthatja a paktumot. Néhány képviselő máris megsértődött, és megnyilatkozásaiban sérelmezi, hogy ő, aki a nép választott képviselője, nem kap bizalmat az elnökválasztásra, s ebben bizalmatlanságot érez. És igaza van. Gyorsan fogy a bizalom mostanában. A választó ugyanis megérzi — ki tudja, honnan van ez a képessége —, ki a profi politikus; és, hogy tudja, lelkes amatőrök nemigen lesznek képesek kivezetni az országot a gazdasági bajokból. És így nem sok bizalmat kapnak.
Ettől még nagyobb zavarodottság uralkodik a Ház padsoraiban. Jelzik ezt a héten történtek is. A szocialista képviselő frakcióbéli társa szavazógombját nyomkodta. A kormánypártból némelyek pedig puccsal kívánták kizárni a népszavazás lehetőségét. Emiatt lehet dohogni, lehet felháborodni, hátat fordítani a közéletnek, ez a miénknél fejlettebb demokráciákban is belefér a politikába. Csakhogy másutt az efféle tévedéseknek rendre levonják a szükséges személyi konzekvenciáit. Nálunk viszont az elhallgatásnak szerepe van a bizalom apadásában.
A választónak — ha kicsit tanácstalan is — jó az emlékezőtehetsége. Nem érti, miként róhatja meg az a honatya az előző parlamentet a képviselők jogállásáról szóló törvény el-blicceléséért, aki néhány hónapja még arról szónokolt, hogy a régi parlament ne alkosson több törvényt.
Alighanem tudomásul kellene már venni mindenkinek — legalábbis, aki mások képviseletére vállalkozik —, hogy a bizalom alapja a hitelesség, a politikusi következetesség és a realitásérzék. Legyen szó ön-kormányzati törvényről vagy a földtörvényről.
Sok, jól felkészült szakember még nem jelent jó parlamentet. A politikához szükség van a következetességre is. Enél-kül a legjobb szakemberek is csak olyan szerepet játszhatnak legújabb kori történelmünkben, mint az elmúlt korszak néhány gyorsan levitézlett figurája, aki átmenetileg sem tudta megszerezni annak a népnek a bizalmát, amelyre gyakran hivatkozott. És napjainkban is félő, hogy a bizalom gyorsabban fogy, mint a napok.
Császár Nagy László
Budapest—Párizs: minőségileg juj szinten
Széles körű francia részvétel a magyar megújhodásban
Szuverenitási nyilatkozatot fogadott el
a moldvai parlament
GORBACSOVVAL, VAGY NÉLKÜLE — ez a kérdés Moszkvában, ám ugyanezt vetik föl az egyes nyugati fővárosokban is, és a többi között a Közös Piac dublini csúcsértekezletén szintén megvitatják a szovjet elnök-főtitkár támogatásának a módját. A szombaton véget ért oroszországi pártkongresszuson záróbeszédében Gorbacsov maga is megfogalmazott néhány választ a felvetésekre, amelyek olyan nagy számban étkeztek hozzá, hogy végül is kérte, a mondanivalóját hadd fejthesse ki az SZKP XXVIII. kongresszusán. A párt szerepéről azonban elmondotta, gyökeres szervezeti átalakuláson kell átmennie, bár az életnek semmilyen területéről nem akar kivonulni. A káderproblémákat feszegető kérdés ürügyén Gorbacsov azt hangoztatta, hogy a „politikai vezetés és a gazdaságirányítás átalakítása nélkül a legnagyobb zseni sem lenne képes kimozdítani a dolgokat a jelenlegi helyzetből”. Szóba került a hadsereg is, hiszen ez a kongresszusi vitában szintén élesen merült fel. Gorbacsov visszautasította azt a kijelentést, amely szerint .a jelenlegi politika a honvédelem, a hadsereg gyengítését eredményezi. „Nem vagyunk kalandorok” — mondotta, utalva az elmúlt évek nagy horderejű leszerelési megállapodásaira. S rámutatott: az elégséges védelem elvére épülő doktrína nem jelenti a hadsereg meggyengítését. Emlékeztetett rá: a szovjet állam költségvetéséből 18 százalékot fordít a védelem céljaira, többet, mint bármelyik fejlett ország.
a belső Állapotokat elemezte az nszk-bán tartózkodó
Dasicsev szovjet professzor, s nyilatkozata különösen aktuálissá vált, hogy az orosz kommunisták élére azt az Iván Polozkovot választották meg első titkárrá, akit korábban a hét jelölt közül a legkonzervatívabbnak tartottak. Dasicsev a Süddeutsche Zeitungban kifejtette: tart a belső politikai harc következményeitől, mert szerinte, az erők most már nemcsak a vezetésben, hanem a párttagság szintjén is megoszlanak. így az esetleges kedvezőtlen jelenségek sorában nem zárható ki a konzervatív puccskísérlet sem. A professzor szerint Gor-bacsovnak nincs tömegbázisa, nincs politikai közép, csak a konzervatívok és a radikálisok .két oldalán van tömörülés. Az SZKP valószínűleg kettészakad — fejtegette —, mert aligha van lehetőség a két szélső oldal további együttműködésére. Dasicsev elemzésében érthetetlennek tartja, hogy Gorbacsov annak idején miért nem a peresztrojka fő ellenfelét, Ligacsovot távolította el a Politikai Bizottságból Jelcin helyett. Hasonlóképpen talányos előtte, hogy — egyik legnagyobb hibájaként —, miért nem adott szabad kezet a parasztoknak, és miért nem szüntette meg a kötelező beadásokat, amire pedig még .Lenin is rászánta magát a NEP-korszakban. Mindazonáltal a professzor nem hisz abban, hogy országába visszatérhet az erőszak alkalmazásának politikája, és az újsztálinista irányzatok ismét felülkerekedhetnek a külpolitikában.
VITAT VÁLTHAT KI DVBLINBAN, hogy a tizenkettek a többi vezető gazdasági országgal együtt miként és milyen mértékben nyújtsanak segítséget Gorbacsovnak a súlyos gondok áthidalásához. A közös francia—nyugatnémet elképzelés egyike azoknak a javaslatoknak, amelyeket Párizs Bonn támogatásával kíván keresztülvinni a csúcstalálkozón. Eszerint Gorbacsov bajainak a forrása a gazdasági összeomlás veszélye, s ha e téren sikerülne valamelyes eredményt elérni, az más szempontból is megszilárdíthatja a szovjet vezetés helyzetét. A gyors döntést e tekintetben az indítványozók azért is keresztül akarják vinni Dublinban, mert a találkozó közvetlenül megelőzi az SZKP kongresszusát, s .feltételezésük szerint a támogatás ígérete fontos adu volna Gorbacsov kezében. A brit kormányhoz közel álló The Sunday Telegraph értesülése viszont az, hogy Margaret Thatcher meg akarja akadályozni Kohl és Mitterrand kezdeményezését. A lap szerint a brit kormányfő azzal érvel majd Dublinban, hogy mindaddig céltalan a Párizs és Bonn által javasolt 20 milliárd dollárnyi készpénzkölcsön és hitelkeret, amíg a Szovjetunió nem vezet be az eddigieknél sokkal radikálisabb gazdasági reformokat. Ugyanebből a forrásból a The. Sunday Times azzal a címmel írt cikket, hogy „Nyugati szakadás Gorbacsov kimentése ügyében”. A The Observer brit kormánytisztviselőt idézett, aki úgy fogalmazott: „nézetünk szerint az előrehaladásnak nem az a módja, hogy nagy összegű pénzt vágjunk a Szovjetunióhoz. Ez az ország potenciálisan nagyon gazdag, a kérdés csak az, hogy miként aknázhatja ki az értékeit.”	(ZS. E.)
munkatársunk jelentése
Elvi megállapodás a vízitmkényszer eltörléséről Budapest és Párizs között
Nagy jelentőségű és közérdeklődésre számot tartó elvi megállapodással zárultak a magyar miniszterelnök párizsi megbeszélései szombaton: a üá-rom hónapnál rövidebb utakra a felek kölcsönösen eltörölték a vízumkényszert. Ennek konkrét feltételeiről remélhetően még a turistaszezon vége előtt aláírják az egyezményt — jelezte Antall József a magyar sajtótudósítókat tájékoztatva. A kormányfő ötnapos NSZK-bell és franciaországi látogatásának utolsó napja egyébként az előzőekhez hasonlóan programoktól zsúfoltnak bizonyult.
Szombaton reggel a magyar miniszterelnök szálláshelyén, a patinás Crillon Hotelben fogadta Jacques Attalit, Francois Mitterrand különtanácsadóját, a most létrejött Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD) kinevezett elnökét. Attali egyebek között tudatta Antall kormányfővel, hogy a BERD önálló leánybankot szándékozik a közeljövőben Budapesten nyitni. Magyar részről közölték, hogy a bank működésének megkezdéséig kész programokat dolgoznak majd ki a rendelkezésre bocsátott hitelkeretek felhasználására; ezekből finanszírozni lehetne például Budapest valamely városnegyedének a felújítását, a Vámház körúti
nagycsarnok'renoválását. Ezt követően Antall József Jean-Marie Lustiger bíborossal, Párizs érsekével, találkozott az Érseki Palotában. A különleges életutat bejárt és a katolikus egyház berkeiben nagy tekintéllyel bíró francia főpap, aki modern felfogásáról is közismert, meglepő tájékozottságot árult el a magyar-országi viszonyokról. Vendégével szót ejtettek az egyházi tulajdon visszaszolgáltatásával kapcsolatos problémákról. Lustiger bíboros emlékeztetett a nagy francia forradalom utáni időszak ilyen jellegű tapasztalataira, és ezzel összefüggésben méltatta a magyar katolikus egyház mértékletességét. Figyelmeztette Antall Józsefet, hogy a korábbi tulajdonokat ma az egyház tevékenységi céljainak megfelelően kell visz-szaadni. Párizs érseke egyébiránt rövidesen hazánkba látogat.
A miniszterelnök ezután több mint egyórás eszmecserét folytatott Roland Dumas francia külügyminiszterrel, mindenekelőtt nemzetközi témákról és a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről. Ez utóbbi kérdés állt Antall József és Pierre Joxe belügyminiszter tárgyalásának középpontjában, hiszen akkor tisztázódott végleg a vízumkényszer eltörlésének konkrét módozata. A francia belügyek irányítójával Antall ezénkívül véleményt cserélt a két ország közigazgatási szerveinek és rendőrségének lehetséges együttműködéséről, a franciaországi önkormányzati tapasztalatok átvételéről.
Tiuielgés
a Nagy Imre-emlrkmünél
Utolsó hivatalos programjaként Antall József a Pere Lachaise temetőben megkoszorúzta á Nagy 'lmre-emlékhelyet. Az ünnepélyes aktusnál jelen voltak a franciaországi magyar emigráció kiválóságai, Méray Tibor, Nagy Ernő, Philippovich Tamás és sokan mások, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottság Budapestről érkezett küldöttsége. Fejtő Ferenc, Párizsban élő, ismert magyar közíró köszöntötte a kegyeletes ünnepségen „a végre szuverén jogállammá vált Magyarország első törvényes miniszterelnökét”. A Magyar Emberi Jogok párizsi bizottságának kezdeményezésére alig két éve felállított emlékmű előtt a magyar kormányfő válaszában elismeréssel adózott azoknak a külföldön élő magyaroknak, akik akkor képviselték a szabadság és a demokrácia eszméit, amikor az Magyarországon még nem volt lehetséges. Meggyőződését fejezte ki, hogy Nagy Imre jelképes párizsi sírja az egyetemes magyar emigrációnak is örök mementó-jául szolgál.
A Pere Lachaise temetőből Va-léry Giscard d’Estaing rezidenciájára vezetett Antall József útja. A francia exállamfő, az UDF elnöke ugyanis szívélyes hangulatú magánebédet adott a magyar kormányfő tiszteletére. A szűk körű rendezvényen főleg az MDF és az UDF pártközi kapcsolatairól volt szó, ámbátor a két politikus nemzetközi kérdésekről is beszélgetett. így Giscard óvott az Európai Közösséggel való társulási szerződésünk túlbecsülésétől, mert — mint utalt rá — Törökország is ekként került zsákutcába, elvégre nagyon régóta társult tag, mégis aligha csatlakozhat egyhamar a Közös Piachoz. Nem véletlen, hogy Magyarországnak egy különleges társult viszonyt ajánlottak — mutatott rá Giscard —, de azért Budapest
ügyeljen arra, hogy egyénileg bírálják el, külön kezeljék, és ne „egy zsákba varrva” a térség többi államával. Ugyancsak a Közös Piachoz való közeledés szempontjából nem lehet kívánatos Magyarország semlegessége — fejtegette a volt francia elnök —, hiszen az EK nem óhajt ilyen tagokat felvenni.
A Pére Lachaise-temetőbe való indulása előtt Antall József a kíséretében lévő magyar újságírók előtt összegezte eredményesnek minősített párizsi látogatását. Első ihelyen említette a vízum-kényszer megszüntetéséről szóló megállapodási, és hogy az intézkedés részleteit szerinte napokon belül tisztázhatják. Kifejtette továbbá: a Francia Gyáriparosok Szövetségében lezajlott kerekasz-tal-beszélgetés világossá tette, hogy francia üzleti berkekben igen nagy az érdeklődés a magyarországi beruházások és vegyes vállalatok alapítása iránt. Ez azért sem .mellékes, mert a francia befektetők számos ágazatban a csúcstechnológiát képesek felkínálni. Antall beszámolt arról, hogy francia partnerei megerősítették a kétmilliárd frankos exporthitel-felajánlást, amelyből az idén 800 millió frank hívható le. Mi több, ezt az ösz-szeget nemcsak francia áruk importjának fedezésére, hanem vegyes vállalatok apportjára is lehet ezentút fordítani. A kis- és középvállalatok létrejöttének támogatását szolgáló 50 millió frankos alapot pedig a francia kormány, kimerülése esetén, hajlandó folyamatosan feltölteni.
Párizs számottevő segítséget nyújt a magyar oktatásügy fejlesztéséhez. Antall József aláhúzta annak jelentőségét, hogy már a .magyar kormány gyorsprog-ramjához szükséges át- és szakképzést is tevőlegesen elősegítik. A francia fél „lényegében korlátlan számban" fogad át- és továbbképzésre Franciaországban magyar állampolgárokat, vállalja különböző képzési programok átadását és megszervezését Magyarországon. Ebben a francia állam és a tartományi önkormányzatok mellett részi vesznek pártok, kamarák, vállalatok, társadalmi szervezetek, alapítványok és magániskolák. Egyezség született egyetemi hallgatók és oktatók cseréjéről, vezetőképzőtanfolyamok megrendezéséről, bankszakemberek képzéséről, és különféle nyelvi programok beindításáról. Párizs lehetővé teszi, hogy az alternatív katonai szolgálatot válaszló és megfelelő szakképzettséggel rendelkező francia fiatalok Magyarországon közreműködhessenek a fenti programokban.
Segély
a gyorsprogramhoz
A francia vendéglátók beleegyeztek abba is, hogy a magyar közigazgatásban dolgozók francia intézményekben tanulmányozhassák a helyhatóságok működését. Szakmai és anyagi segítséget nyújtanak a kamarai és fogyasztói érdekvédelmi szervezet kialakításához, az elavult magyar statisztikai, számviteli és mérlegrendszer európai szintre emeléséhez. „Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy bizalmat ébresszünk, pláne az MNB korábbi manipulált adatszolgáltatása után” — hangsúlyozta Antall. Végezetül említést érdemel: a francia fél ígéretet tett, hogy hozzájárult a magyar rendőrség demokratikus átszervezéséhez, közbiztonsági funkcióinak megszilárdításához, a nemzetközt terrorizmus és ká-