﻿ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Üzenet
A miniszterelnök külföldi látogatása sohasem jelentéktelen esemény Hát még ha hivatalos minőségében első ízben érkezik idegen országba. Antali József múlt heti NSZK-beli és franciaországi utazása tehát mindenképpen figyelmet érdemelt volna. A fontosságát azonban még inkább kiemelte az a tény, hogy több mint négy évtized után először vizitelt határainkon túl egy teljességgel legitim magyar kormány feje.
Jelképes, hogy Antall József nemzetközi bemutatkozása két nagy horderejű változással esett egybe. Egyrészt az e századi német história talán legizgalmasabb pillanatával, az Odera—Neisse határ parlamenti elismerésével. Ugyancsak szimbolikus, hogy a bonni Bundestagban az ünnepélyes aktusnál jelen lehetett az a magyar kormányfő, aki szerénytelenség nélkül állapíthatta meg báró Eötvös József valahai szállóigéjét megfordítva: a német egység ügye a XX. század alkonyán a magyar függetlenségen múlott. Az utóbbi napok oroszországi „földrengése”, a konzervatív pártellenzék térnyerése és felharsant retorikája, másfelől viszont azt idézte fel, mitől függhet a magyar szuverenitás sorsa.
, Nem csoda, hogy Antall igyekezett többszörösen is megnyugtatni vendéglátóit s hatalmas keleti szomszédunkat. A magyar külpolitikai következetes álláspontja a varsói paktum felülvizsgálatáról és a katonai szervezetéből való távozásról semmiképpen sem veszélyeztetheti az új európai rend és biztonsági struktúra kibontakozását, a bécsi haderő-csökkentési alkudozást, sem pedig a mind élesebb támadásoknak kitett szovjet el nőik helyzetét. Miniszterelnökünk ugyanilyen állhatatosan próbálta meggyőzni tárgyalópartnereit arról, hogy a térség egészében uralkodó állapotoktól eltérően Magyarországra a belpolitikai stabilitás a jellemző.
Merthogy jó akaratot és bizalmat keltő image nélkül bajosan várható el a külső segítség, noha vitathatatlanul ez volt az Antall-látogatás minde-nekfölötti célja. Különösképpen igaz ez Németországra nézve, ahol szemlátomást beértek a gyümölcsei a Németh-1 kabinet tavalyi bátor és nagylelkű dön-. télének a menekültválság megoldására. Bizonyára nem túlzás azt állítani, hogy olyan megbecsülés és rokonszenv övezi manapság Magyarországot német földön, amilyen az első világháború óta soha. De alighanem legalább olyan tiszteletet parancsol az úttörő szerep, a rendszerváltás békés, rende zett és átfogónak tetsző mivolta. Mind Bajorországban, mind a dinamikusan fejlődő Baden-Württembergben komoly beruházási kedvről tettek tanúbizonyságot a magyar küldöttség házigazdáiul szegődött üzletemberek és vállalkozók. Ám azt is világosan értésre adták, minden azon áll vagy bukik, milyen gyorsan tudja a magyar kormány lebontani a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködést akadályozó átöröklődött bürokratikus korlátokat.
A piaci rekonstrukcióban tevőleges közreműködést — és nem segélyt — kértünk Franciaországtól is. Attól a Francia-országtól, amely eleddig jószerivel tudomást sem volt hajlandó venni térségünkről, s ha igen, messze előbbre valónak tartotta Budapestnél Varsót, Bukarestet vagy Prágát. A miniszterelnök megbeszélései befejeztével viszont immár egy új korszak nyitányát emlegette. Ügy tűnik föl, mindkét fel kiheverte a mára végképp elavult francia kisantant-politi-
ka okozta kölcsönös előítéletekből, félreértésekből és -magyarázásokból táplálkozó trianoni traumát. Ez vélhetően egyszer s mindenkorra a múlté, hiszen Párizsban Mitterrand elnök és Rocard kormányfő egyaránt megértést tanúsított ama budapesti igény iránt, amely egyenlő elbánást szorgalmaz.
Magyarország nem kívánhatja, hogy Franciaország netán lazítson kötődésén némely harmadik államhoz, megelégszik az elfogulatlan megközelítéssel, az azonos hozzáállással, ami ez egyszer éppenséggel differenciált viszonyulást jelent. Az ugyanazon mérce alapján javunkra mutatkozó különbségeket — az emberi jogok érvényesítésétől kezdve a jogállam intézményeinek kiépítésén keresztül a piacosítás előrehaladottságáig — méltányolják Párizsban is; ne történelmi bal-ítéletek és ideológiai görcsök legyenek a francia diplomácia mozgatói.
A francia—magyar „kibékülésnek” persze van egy másik olvasata is: Antall József egy percig sem rejtette véka alá kormányának azt az eltökéltségét, hogy a Bonnhoz, Berlinhez való különleges vonzódást, nyersebben fogalmazva, az újjáéledő német hegemóniát valamiféleképpen ellensúlyozza. Az egyoldalú függőség elkerülésének a szándékán túlmenően az sem közömbös, hogy miként reagálnak a Németországhoz való szívélyes közeledésünkre a szomszédaink, már amennyiben az Antalí-kabineí az atlanti orientáció mellett valóban előnyben részesíti a regionális tömörüléseket. Számba jöhető partnereink közül ugyanis többnek mindmáig rossz emlékezetűek maradtak a Németországhoz fűződő leg-újabbkori kapcsolatai. Es erre akkor is ildomos tekintettel lennünk, ha ez a Németország már nem az a Németország. „Nem ismerek különb demokráciát, mint amilyen az NSZK-ban megvalósult — mondta ki Antall József.
A miniszterelnöki vizitet követően a gondos mérlegkészítés fő kérdése nem is egyéb, mint, hogy megadják-e az általunk olyan hőn áhított és any-nyira csodált demokráciák a kellő támogatást. Ha a kézzelfogható eredmények talán nem is olyan látványosak, feltétfle-rül derűlátásra sarkall az az erkölcsi elégtétel, amelyben Antall Józsefnek része volt: nem hideg józansággal kipor-ciózott politikai számítás és megfontoltság vezérelte az őt fogadó államférfiakat, hanem valódi érték- és érdekközösségből fakadó természetes rokonszenv. Kohl kancellár igaz barátjának nevezte Antalit, Mitterrand pedig ritka gesztussal vette magának a fáradságot, és az Élysée-palota bejáratáig kikísérte a búcsúzó magyar politikust. Apró, ám annáT sokatmondóbb mozzanatai ezek egy magát liberális keresztény-demokratának valló újdonsült kormányfő európai belépőjének, aki Bonnban és Párizsban a szabad európai nemzetek családjába visszatért Magyarországot személyesítette meg.
Az egymásra találás azonban csak úgy lehet végleges, hogy az anyagi alapjai szintén megteremtődnek. „Ha Európának ez a keleti fertálya, nem ébredne öntudatra és nem szilárdulna meg politikailag — nyilatkozta a Le Figaro Ma-gazine-na!k Antall József —, az az európai gondolat bukása lenne, és ebben az esetben a kelet-európai szegénység elérné azt a Nyugat-Európát is, amely majd nosztalgiát érezne a vasfüggöny iránt.”
Vlda László
Az Európai Közösség csúcsértekezlete
Gorbacsov támogatásának módját keresik Dublinban
Az Egyesült Államokba távozott pekingi menedékéből a „kínai Szaharov”
A GORBACSOV MEGMENTÉSÉT célzó javaslat még nem került ugyan hétfőn a hivatalos eszmecserék napirendjére Dublinban, ahol az Európai Közösség tagállamainak a vezetői tanácskoztak, a világsajtó mégis e témáról cikkezik főként a Tizenkettek értekezlete kapcsán. Az elemzők szerint nem várható konkrét döntés a francia-nyugatnémet húszmilliárd dolláros mentőövjavaslatról, amellyel a legfejlettebb államok azohnal megsegítenék a szovjet államfőt az ország gazdasági nehézségeiben. A támogatás mértéke és formája valószínűleg a hét vezető tőkés ország júliusi csúcstalálkozóján dől majd el.
Az előzetes értesülések szerint az EK-vezetők a hétfői vacsorán kötetlen formában értékelték a Szovjetunió helyzetét, s a közösségi támogatás módozatait. A Les Echos úgy tudja, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot szeretnék felhasználni a Szovjetuniónak nyújtandó segítséghez. Az intézmény még nem működik, ezért — Párizs és Bonn elképzelései alapján — „multinacionális garanciákkal” mintegy tízmilliárd dollár értékű azonnali gyorssegélyt juttatnának a Szovjetuniónak, kizárólag lakossági fogyasztási cikkek vásárlására. A támogatást gyorsan és kedvező feltételekkel kell nyújtani, így szól a kettős javaslat. Mint a Libération írta, az elképzelés célja, hogy „megkönnyítse Moszkva szakítását a kommunizmussal”, s megakadályozza a szovjetunióbeli gazdasági káoszt, az ország „szétrobbanását”. A párizsi lap szerint a segélynek politikai ára is lenne, mégpedig az, hogy Moszkva ne támasszon akadályokat a német egység útjába.
A NYUGATNÉMET SAJTÓ ugyancsak azt mérlegeli, miként lehetne Gorbacsovon segíteni. Az Allgemeine Zeitung komoly figyelmeztetésnek ítélte az oroszországi párttanácskozást, megállapítva: a dolgok természete szerint, Gorbacsovnak most Jelcinnel kellene szövetkeznie a Ligacsov típusú konzervatívokkal szemben. A Szovjetuniónak nyújtandó különböző támogatások sorsát latolgatva a Stuttgarter Zeitung felteszi a kérdést: ez vajon további zűrzavart eredményezne, vagy valódi fordulatot, s nyomban hozzáfűzi: egy biztos, a szovjeteknek „már nincs sok idejük”. Erre utal az SZKP által készíttetett közvélemény-kutatás is, amelynek az adatait hétfőn a Pravda ismertette. Eszerint a párt és állami testületek tekintélye a Szovjetunióban tovább csökkent, az embereket mind kevésbé érdekli a politika, s csupán a megkérdezettek ötödének volt az a véleménye, hogy az SZKP továbbra is vezető erő marad.
AZ ŰJ EURÓPA BIZTONSAGÁNAK szavatolásáról, a Szovjetunió kialakítandó helyéről szólt a Novoje Vremja című lapban Se-vardnadze. összeurópai konzultációs központ kialakításával lehetővé válnék a katonai helyzet folyamatos ellenőrzése, a konfliktusok megfelelő kezelése — vélte a külügyminiszter, aki szerint e szerepet egyfajta „nagykövetekből álló konzultatív tanács láthatná el”. Az interjúban Sevardnadze lényegében megerősítette: a szovjet vezetésnek nincsenek eszközei, hogy megakadályozza az egyesített Németország NATO-tagságát. Sevardnadze közvetve azt is elismerte, e kérdésiben Moszkva egyfajta időhúzó taktikát alkalmaz, mert meg akarja kapni a biztonságához szükséges garanciákat. Ugyanakkor cáfolta, hogy a Varsói Szerződés tagállamai között nagyobb nézet-eltérések volnának, mint a VSZ és a NATO között. Normálisnak nevezte, hogy a tagországok nem egyformán gondolkoznak bizonyos kérdésekről. Nem értett egyet azonban azzal, hogy a szövetség a széthullás határán áll. „A szervezet nem tűnik el a politikai po-rondórl, sőt pozitív szerepet kap az új európai rendszerben” — jelentette ki a szovjet külügyminiszter.	(P. T. R.)
munkatársunk te4«fonjeleniése
December közepén vitatja meg az EK a politikai és gazdasági uniót
Dublin, június 25.
December közepén rendezik meg a tizenkettek azt a kormányközi tanácskozást, amelynek döntenie kell a politikai és pénzügyi unió sorsáról, módosítva valószínűleg a Közös Piacot megalapító Római Szerződést. Ebben egyetértésre jutottak az EK tagországok állam- és kormányfői, akik hétfőn kezdték meg tanácskozásukat Dublinban, rendkívüli bizottsági intézkedések közepette, s csaknem kétezer tudósító figyelmétől kísérve.
Hétfőn délelőtt rögvest a tárgyra tértek, s először az unió létrehozásával kapcsolatos kérdések taglalásához fogtak hozzá, megegyezve mindjárt a megbeszélések időpontjában. A megközelítési módok azonban a várakozásoknak megfelelően eltértek egymástól, Kohl bonni kancellár azt fejtette ki, hogy a politikai és a gazdasági összeolvadást egyszerre kell végrehajtani, erősíteni kell az Európai Parlament szerepét, s a közösségnek egységes elvek alapján ken kialakítani a kapcsolatait Kelet-Európá-val és a Szovjetunióval. A kisebb tagállamok, mint például Portu-
gália vagy Hollandia támogatták az év végi konferencia összehívásának a gondolatát, de megjegyezték, nem lehet egy lépéssel elérni a kívánt célokat, s a tanácskozást jól elő kell készíteni.
Erről beszélt Margaret Thatcher is, aki szintén beleegyezett a decemberi eszmecserébe, de fenntartásait hangoztatta. Mint a brit szóvivő elmondta, az angol miniszterelnök azt hangsúlyozta, Kelet-Európábán elnyomták a nemzeti azonosságtudatot, s most, amikor az új demokráciák csatlakozni szeretnének a közösséghez, nem lenne szerencsés a szuverenitás korlátozása, önkéntes együttműködésről értekezett, amely figyelembe veszi a különbségeket. Nincs értelme tehát korlátozni a nemzeti mozgástereket.
Miként arra számítani lehetett, Margaret Thatcher elutasította az egyetlen valuta és központi bank ötletét is, amelyet németek és franciák együttesen indítványoztak. A brit kormányfő ehelyett pénzügyminiszterének a javaslatát terjesztette elő, amely az ECU-ból, vagyis ebből az elszámolási egységből is igazi pénzt teremtene, ám a londo-
ni terv szerint ennek a folyamatnak a hatása nem lenne inflációs. Thatcher úgy vélte, egyelőre nem világos, mit is jelentene a politikai unió, hogyan kapcsolódnának a helyi törvényhozások az Európai Parlamenthez, milyen tevékenységet folytatna a központi bank. London a maga részéről lelkesen kiáll az egységes piac kialakítása mellett, sőt Thatcher .szerint Nagy-Britannia a legnyitottabb e tekintetben a közösségben. A font beleilleszkedik majd a monetáris rendszerbe, vagyis az árfolyamok egységes szabályozásába, ahogy erre megérnek a feltételek. Mint kifejtette, egyelőre sejteni sem lehet, hogyan hat majd a német egység a márkára, de hosszú távon bizonyára erősíteni fogja.
Nem találkozott Thatcher véleménye Mitterrand-éval sem, hiszen a francia elnök úgy fogalmazott, Európa, a konföderáció felé halad, de lehetséges a megegyezés úgy is, hogy nem jön létre központi hatalom a közösségben.
A délelőtti eszmecserét követte az ebéd, amelyet csak azért érdemes megemlíteni, mert erre az alkalomra Dublinba érkezett de Maiziere keletnémet kormányfő is, nyilvánvalóan azért, hogy — ha rövid időre is — bevonják a német kérdés megvitatásába.
Az EK csúcsot egyébként az Európai Parlament elnökének a beszéde vezette be, amely a politikai unió halogatás nélküli meggyorsítását sürgette. Az állam és kormányfők ezt követően nézték át azt a jelentést, amely az intézményi változtatásokat taglalja, azt sugallva, hogy decemberben vizsgálják meg, miként erősíthető a közösség demokratikus jellege, milyen további reformok szükségesek, s hogyan lehetne a nemzetközi intézkedéseket összehangolni. Mint a The Irish Times szemleírója megjegyezte, a konferencia megrendezése Rómában mindenkit kielégíthet, hiszen a döntéshozatalt egyrészt időben
kitolják, másrészt mégiscsak elhatározták.
A környezetvédelemről és a kábítószer-ellenes küzdelemről esett szó délután, s a tájékoztatók szerint ma délelőtt tűzik napirendre a Szovjetunió segélyezésének a problémáját. Thatcher változatlanul ellenzi a húszmilliárd dolláros segélycsomag összeállítását, arra hivatkozván, előbb Moszkvában radikális reformokat kellene meghirdetni. Gyanítható azonban, ekként is lassítani kívánja a német egységesülést, hiszen beleegyezése fejében a Szovjetunió gazdasági biztosítékokat is kíván.
Hans Klein bonni kormányszóvivő úgy reagált erre, hogy Gorbacsov nélkül nem indultak volna be a kedvező kelet-európai változások, s valójában az NSZK és a Nyugat már sokkal több pénzt elpazarolt a harmadik világban. A Szovjetunióban ráadásul valószínűleg tudják, mire van szükség, s nem pazarolnák el a milliárdokat. Klein nem ismerte el, hogy Bonn az egység árát ekként kész megfizetni, inkább azt mondta, voltaképpen egészen kis összegen marakodnak. Ez az ellentét Dublinban nem is oldódhat fel, kiutat alighanem csak a Hetek houstoni csúcsán találnak majd, ahol az amerikaiak és a japánok is megtehetik észrevételeiket.
A brit szóvivő lapzártánkkor tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a hétfő délutáni ülésen Kohl beszámolt a német egyesítés helyzetéről. Thatcher egyébként szerdán Londonban fogadja de Maziere-t. A részvevők elégedetten nyugtázták, hogy az egységes piac megteremtését célzó 282 ajánlásból száznyolcvan-ötöt már megvalósítottak. Az angol kormányfő a továbbiakban szorgalmazta, hogy az EK tanácskozzon a kelet-európai országokkal a kábítószer-kereskedelem feltartóztatásáról.
Blahó Miklós
Washingtoni tudósítónk telexjeleatéae
Bush a szankciók fenntartását ígért® Mandelának
Washington, június 25.
Nelson Mandela amerikai látogatása két legfontosabb politikai fejleménye közül az elsőre, a találkozóra Bush elnökkel hétfőn került sor, a másodikra ma: beszédet mond a törvény-hozásban.
Szankcióink a békés változást kívánták szolgálni, s ha a törvényünknek megfelelő fejleményekre sor kerül, és csakis akkor, a kongresszussal megfelelően megtárgyalva, fogjuk módosítani politikánkat — tudatta a Fehér Ház kertjében George Bush a mellette álló Nelson Mandelának még kettejük tárgyalásai előtt, a dél-afrikai feketék vezérének legfőbb óhaját eleve teljesítve. Elégedetten válaszolta is rá a jószerivel máris Dél-Afrlka „társelnökeként" fogadott vendég, hogy Bush szavai és amerikai fogadtatása egyértelművé tették számára: a „nem faji alapökon álló demokrácia kérdésében tökéletesen egységesek vagyunk”, az Egyesült Államok népe és kormánya „elkötelezett az apartheid felszámolásának követelésében”. Már pedig — jelentette ki Mandela —, ha minden ország támogatásának hatalmas jelentőséget tulajdonítunk is, különös fontosságú számunkra a Nyugat vezetőjének kiállása ügyünk mellett. S kérte az amerikai elnököt, kit megismer-
tetni óhajtott az Afrikai Nemzeti Kongresszus „kulcsszerepével”, hogy „ne tegyen semmilyen lépést az ANC-vel való konzultáció nélkül”, hiszen ez a szervezet „az egyetlen, amely igazán képes segíteni de Klerket jelenlegi vonala folytatásában”.
A New York-i és,bostoni (ott kifejezetten a fehér többség által ünnepelt) diadalmenet után érkezett Nelson Mandela Washingtonba, ahol a hétfő a kormánynyal való tárgyalásoké volt, s kedden találkozik a törvényhozás vezetőivel, miután — nem állami vezetőnek ritkán kijáró megtiszteltetésként — beszédet mond a két ház együttes ülésén.
Elismerően rázott kezet az amerikai elnök a két beszéd végén vendégével: „Ez igen, jegyzet nélkül ...” Mandela valóban mind stílusában, mind politikai tartalmában tökéletes szónoklatot vágott ki szabadon, méghozzá utalva is Bush előtte elmondott szavaira. Az amerikai elnök -persze kényesebb helyzetben volt, ezért is olvasta fel papírról: neki egyszerre kellett gesztust tennie a látogató és a távolból figyelő de Klerk felé, miközben a saját — az előd, Reagan vezetőjét felülbírálva szankciókat hozó — kongresszusa is azt leste, hogyan taktikázik a Fehér Ház lakója. On milliók reményeit testesíti meg