﻿Szerda 1990. június 27. Lili. évffolva 149. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Ki a	nép?	I Óvatosság és adakozókedv
Az értelmező szótár szerint a nép „az anyagi termelésben közvetlenül részt vevő osztályok és rétegeik közössége”. S ha ez a meghatározás nem tetszik, a szótár egy másikkal is szolgál: „A parasztság és ' az övéhez hasonló életmódú és hagyományú emberek összessége.” Bármelyik definíciót nézem, az értelmiség ki van rekesztve belőle. Áz elsőbe legfeljebb a műszakiak csempészhetek. A másodikba nem férnek be a munkások — a falun élők kivételével. Az értelmiségen kívül nincs helye a népben például az állami és a magántisztviselőknek, a kereskedelmi alkalmazottaknak, az egészségügyi dolgozóknak, a fodrászoknak, a nyugdíjasoknak, a háziasszonyoknak, a munkanélkülieknek, és még sok másnak, ha történetesen nem falusiak. A lakosság tömegét kizáró értelmezés helyett én egy befogadó jellegű meghatározást ajánlok. íme: a nép az, amelyre (akire) a politikusok (a hordószónokok is) hivatkoznak. Minthogy azonban nálunk többpártrendszer van, és a politikusok különböző színekben lépnek fel, választóikat sem egy forrásból merítik, arra kell következtetnünk, hogy országunkban több magyar nép van. „Ahány párt, annyi nép! Aki másként gondolkozik, az se nem magyar, se nem nép.
„A népre hivatkoznak, de nem kérdezik meg, hogy mit akar.” Ezt mondja „az utca embere”, akinek orra alá egy mikrofont dugnak, s ezt írja az olvasó. Az újságíró is válogatott véleményeket hoz nyilvánosságra, olyanokat, amelyek megerősítik a mondanivalóját vagy vitát provokálnak, ö is általánosít, és ily módon sejteti, hogy a nép hangját szólaltatja meg. Vagy legalább a munkásságét — ha egy esztergályost idéz, akitől senki sem tudakolta meg, hogy miként akar szakszervezeti tagdíjat fizetni. Holott a parlamentben ezt szóvá tették. Tolmácsol egy másik szakit is, akinek nem kérték ki a véleményét a privatizációról, amelynek révén „a parasztság kap” (mármint földet), „a munkástól pedig elvesznek” (mármint munkahelyet.) íme a népen belüli ellentétek. Ki szította azokat? Hogyan oszlatják el? De hallgassuk meg a parasztságot. Egy parasztember nyilatkozik: „Végre a saját földemen a saját eszem szerint gazdálkodhatok.” Egy parasztasszony kijelenti, hogy neki a háztáji is elég, s ha nincs téesz, akkor mit fog csinálni a télen. Vagy figyeljünk egy másik aggodalmaskodóra: „Mihez kezdjünk majd, ha a spekulánsok összevásárolják a földet? Menjünk el zsellérnek?” Azt is hallani: „jaj nekünk, ha a városiak elözönlik a falut”. „Bizony, jaj — fűzi hozzá egy kitalált szociológus. — Ily módon nem állítható helyre a hagyományos közösség, megbomlik a helyi társadalom!” Ember legyen a talpán, aki ezek után megmondja, hogy ki beszél a nép nevében — ha a parasztság a néppel rokonértelmű fogalom.
A népet megkérdezik, kikérdezik — vélem hallani az ellenkezést. Aztán kiszámítják, mit mond a többség. Megkérdezik választáskor, népszavazást tartanak — akár kétszer is ugyanarról. A nyertes szerint „így akarta a nép”. A vesztes tagadja: „Sokan nem szavaztak, a nép otthonmaradt.” A közvélemény-kutatás folyamán sem a nép, hanem a lakosság hallatja a hangját. Elvégre minden társadalmi réteget megszólaltatnak: a seborvost és a borbélyt, akik az
említett meghatározások szerint nem tartoznak a néphez.
Gyakorta kifogásolják azt, hogy a diplomások parlamentjét választottuk meg. E kijelentésben a pártállam korszakában megszokott, de régebbi eredetű értelmiségellenesség szólal meg. Holott, ha visszatérünk az értelmező szótár második definíciójához, akkor kitetszik, hogy az Országgyűlésben jelen van a nép. A parasztsághoz hasonló életmódjával és hagyományával, de ott van biológiai értelemben is: a gerince népi, nemzeti lévén. Mielőtt elkövetném a hibát, hogy a T. Ház népi elemeit kiemelve a maradékot az urbánusokhoz taszítom, kijelentem:	a
képviselő társadalmi hovatartozásától, iskolázottságától függetlenül értelmiségi. Elvégre profi politikus. Bár ezt nem mindenki ismeri el. Hogy én is idézzem a népet — ismerősöket és ismeretlen sorban állókat a Közértben, tülekedőket a buszmegállóban, a nép sokallja a szöveget. Sokallta már az előző páriámét idején is. Tetteket, változást vár. Eleinte csodában reménykedett, most már megelégedne a zuhanás megállításával is, hogy megkapaszkodhasson. A múlt felhánytor-gatásával nem lehet jóllakni.
A kormány türelmet kért. Ez kijár neki! A parlament azonban szítja a türelmetlenséget, a kormánykoalíció pártjait beleértve. Szítja hosszadalmas vitáival és kitérőivel. Mintegy elodázza, hogy végre a tárgyra térjenek:	a gazdaság
megújítására, a vállalkozások támogatására és a szociális ellátás javítására.
Az Országgyűlésben megnyilvánuló elvontságot nemegyszer azzal mentegetik, hogy „a mi népünk megérti”. Lehet, hogy megérti, de nem bizonyos, hogy megbocsátja! A mindennapi gondok korántsem a fenn-költ eszmék magaslatára emelik, hanem az anyaföldhöz rögzítik az embert. Még jó, ha nem lökik az árokba.
Ügy hiszem, a nép akaratát akkor lehet közvetíteni, ha országos méretű párbeszéd folyik. Jelenleg az egyoldalú információ érvényesül. Bár az sem kevés. Aki akarja, a rádióból, a tévéből, az újságokból megtudhatja, hogy mire jut a kormány és a parlament. Az információ fogadtatásáról azonban csak részlegesen értesül a politikai vezetés. A kapott levelekből, a tömegkommunikáció közléseiből, megrendezett vitákból, petíciókból, egy tüntetésből, egy sztrájkból — képviselők és a választópolgárok találkozásaiból. A visszacsatolás mechanizmusa még nem épült ki. Erre csak akkor kerül sor, ha az önkormányzatok működőképesek lesznek, és a helyi társadalmak megszervezik magukat. Az országos méretű párbeszéd ugyanis lenn folyik (bár az egész nép abban sohasem vesz részt). De remélhetően fogynak majd a felelőtlen állítások idefenn, és nőnek az alulról feljövő cáfolatok. És inkább a néppel együtt gondolkodnak és cselekednek majd, mint helyette. Változás várható attól is, ha nem törekszik arra minden párt, hogy az egész népet képviselje, hanem meghatározható társadalmi csoportok érdekeiért emel szót. Ha nem jelennek meg az elkülöníthető érdekek, akkor rangsorolni, ösz-szegyeztetni, össznépivé alaki-tani sem lehet azokat.
Egy jobb korban talán kevesebb politikus áltatja magát azzal, hogy „a nép én vagyok”. Teljesen eloszlatni ezt a hitet amúgy sem lehet. Addig, amíg politika lesz ezen a világon.
Kovács Judit
Csak októberben dönt az EK Moszkva gazdasági támogatásáról
Tovább «lúl a politikai küzdelem, bizonytalan az SZKP-kongresszus időpontja
A SZÁNDÉK mar MEGVAN, a tényleges segítség azonban ismét későbbre halasztódik. így lehetne összegezni az Európai Közösség állam- és kormányfőinek a Szovjetunió megsegítéséről folytatott tárgyalásait Dublinban. A megfigyelők szerint gyors és hatékony támogatást sürgetett Párizs, Bonn, Róma, Madrid és Hága, míg Thatcher brit kormányfő és a dán miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalap feltételeihez hasonló kikötéseket tart szükségesnek a jelentős méretű támogatás megkezdéséhez. Az elemzők hétfőn még úgy vélték, hogy az összehangolt segítségről már júliusban, az amerikai Houstonban dönthetnek csúcsértekezletükön a legfejlettebb tőkés országok. Áz ír fővárosban azonban még ennél is későbbre tolódott a Tizenkettek döntésének várható időpontja: a közösség bizottsága októberre dolgozza majd ki a segélyezés módját.
EGY MOSZKVAI BOCSANATKÉRÉS talán még Dublinig is elhallatszott. Sevardnadze szovjet külügyminiszter szenvedélyes hangnemben utasította vissza a szovjet külpolitikát a közelmúltban ért szélsőséges, moszkvai vádakat. A szovjet diplomácia vezetője elfogadhatatlannak nevezte az olyan megközelítést, amely felelősöket keres „Kelet-Európa elvesztéséért”, soviniszta módon kesereg a térségben születendő új demokráciák láttán. Sevardnadze e vélemények miatt a Pravdában közölt cikkben bocsánatot kért „Kelet-Európa országaitól és népeitől”, s megengedhetetlennek nevezte az ilyen sértő kirohanásokat. Sevardnadze szerint Európában a határok kérdése nem jelenthet gondot. A német egyesülésről kijelentette: a megosztottság nagyobb kockázat, mint az átfogó európai rendezés keretében megvalósuló egyesülés. Némi aggodalommal nyilatkozott ugyanakkor a külügyminiszter a NATO „bővüléséről”.
A-régi hangnemet idézte ellenben Jazov védelmi miniszter interjúja, amely a Rabocsaja Tribunában jelent meg. A szovjet katonai vezető szerint, a NATO „bizonyos túlerőben” van, s stratégáinak célja továbbra is a Szovjetunió egyoldalú lefegyverzése. A Varsói Szerződés helyzetét elemezve megállapította, meg kívánják változtatni a szervezet jellegét és feladatait. Olyan politikai szövetséggé kívánják alakítani, amely az új európai biztonsági rendszerek létrejöttéig ideiglenes jelleggel működnék. Jazov szerint a NATO-ban nem tapasztalhatók ilyen folyamatok, s a marsall aggodalommal szólt arról is, hogy az atlanti szövetség a Szovjetuniót továbbra is ellenségként kezeli.
Jelcin, az orosz föderáció elnöke a Krasznaja Zvezdában a szovjet hadsereg jövőjének a kérdéseiről nyilatkozott. Hangoztatta, hogy a Szovjetunió hadserege továbbra is meghatározó eleme lesz Oroszország nemzetbiztonságának. Kifejtette azonban saját elképzeléseit is a korszerűsítésről, és úgy vélte, a minőségi tényezőkre, a szaktudásra kell helyezni a hangsúlyt. Radikális átalakítást sürgetett, amely a jelenlegi védelem alapvető korszerűsítésével járna. Elkerülhetetlennek mondotta a katonai doktrína gyökeres megváltoztatását, a nagymértékű létszámcsökkentést.
VILLÁM MEGBESZÉLÉST tartott kedden reggel Mihail Gorba-csovval Landsbergis, a vilníusi parlament elnöke, aki még délelőtt visszatért a litván fővárosba, ahol a törvényhozás a függetlenségi határozat felfüggesztéséről tanácskozik. Megfigyelők szerint Landsbergis valószínűleg ismertette Gorbacsovval azt a tervezetet, amely a függetlenség felfüggesztésével igyekeznék kitörni a gazdasági és politikai zsákutcából. Erre utal az a kedd reggeli rádióbeszéd, amelyben Landsbergis a párbeszéd megkezdésének a szükségességéről igyekezett meggyőzni a köztársaság lakosságát. Keserűen szólt arról, hogy „a külvilág rokonszenvezik ugyan a függetlenségi törekvésekkel, de elég nyugodtan szemléli Litvánia körbezárását”. Némileg sejteti az esetleges előrelépést, hogy Landsbergis is úgy vélte: Moszkva sem merítette még ki a lehetőségeit a kompromisszumokat illetően.	(P. T. R.)
munkatársunk dublini íclff«is|p;’ríJ<í?;c
A brüsszeli bízol iság kidolgozza Gorbacsov megsegítésének a feltételeit
Dublin, június 26.
„Rutinjellegű, o nagy döntéseket mellőző találkozó volt a dublini” — hangoztatta Margaret Thatcher azon a sajtóértekezletén, amelyen összegezte a csúcs-találkozó eredményeit. A lényegre tapintott rá, hiszen mind a moszkvai segélyeket, mind a politikai és pénzügyi unió kényes kérdéseit illetően elhalasztották a •határozatokat. Mégis mindenki elégedetten beszélt a kétnapos konferencia végén, a dublini kastélyban, s okkal.
Á britek, részben a német egység folyamatát kísérő leplezetlen aggodalmuk miatt, nem sorakoznak fel a nemzeti szuverenitást is korlátozó politikai és monetáris összeolvadás mellé a közösségben, s nem támogatják azt sem, hogy a Szovjetuniónak tetemes összegű segélyeket, hiteleket nyújtsanak, amíg ott megérnek rá a körülmények, azaz egyértelműen el nem fogadják a piacgazdaság rendszerét. A németek és a franciák, akik lelkesednek az európai föderalizmusért, s veszélyben látják ezt az építményt Gorbacsov, illetve a szovjet gazdaság erejének az
ijesztő hanyatlása miatt, szintén sikert könyvelhettek el, hiszen december közepén két tanácskozást is rendeznek Rómában — Olaszország veszi át az írektől az EK-elnökséget a következő hat hónapra —, még a szokásos év végi csúcsértekezlet előtt.
A két eszmecserét teljes egészében a monetáris és politikai unió részleteinek szentelik, igaz, a külügyminisztereknek addig még sok dolguk lesz, ki kell munkálniuk az elképzeléseket, amelyek jelenleg nem eléggé világosak. Amíg Mitterravd föderalista irányzatról bölcselkedett, addig Hurd angol külügyminiszter úgy fogalmazott, a politikai unió eszméje annyira leértékelődött, hogy ma már inkább csak arról van szó, mennyiben kellene hatékonyabbá tenni az intézmények tevékenységét az EK-ban.
Ami Moszkvát illeti, tanulmányozzák a német—francia javaslatot a Marshall-segélyszerű támogatásra, s brüsszeli bizottság egyezteti majd a nézeteket az Európai Újjáépítési és Fejlesztési | Bankkal, a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal, meg- |
hallgatja a Kreml-szakértőket, s mindenképpen megkülönbözteti a rövid távú igényeket a távlatiaktól, utóbbiakat összefüggésbe hozva a Szovjetunióra váró, de el nem kezdett szerkezeti átalakításokkal. Megbeszélik ezt a kérdést a hetek houstoni találkozóján a jövő hónap közepén, s a bizottság anyaga is elkészül még az idén, feltehetően októberben. Thatcher óvatossága, valamint Mitterrand és Kohl adakozókedve ekként futott össze, ügyesen lelték meg a kompromisszumot. (Minden tagország egyébként annyi pénzt ad Moszkvának, amennyit csak akar és tud, tehát az ötmilliárd márkás nyugatnémet kormányhiteit nem érinti a dublini halogató-bele-egyaző magatartás.)
S miközben a moszkvai kapcsolatokat ekként ecsetelték, hajlandónak mutatkoztak arra, hogy enyhítsék a szankciókat Dél-Afri-ka ellen, ha az apartheid rendszer felszámolásának újabb bizonyítékait látják. Addig is elismerik a pozitív változásokat, s újabb reformokra bátorítják de Klerk elnököt.
Tudósítónk íclew
A dublini tanácskozást az újságírók számára Haughey ír kormányfő rekesztette be a tájékoztatójával, rámutatván arra rögvest, hogy alapjában három témakörrel foglalkoztak: az európai szerkezettel, az emberi viszonyokkal és a diplomáciai kisugárzásokkal. Az első pont az egységes piacot, a politikai és monetáris uniót öleli fel, a második a környezetvédelmet, s az ezzel kapcsolatos emberi jogokat. E tekintetben először tettek közzé külön dokumentumot, jelezvén,.hogy az EK tudatában van e kérdés fontosságának.
A harmadik, vagyis a közösség nemzetközi elkötelezettsége is kiviláglott a záródokumentumból, amely támogatja Gorbacsovot, továbbra is segíti a kelet-európai születő demokráciákat.
Ebben a szellemben távoztak Dublinből kedden délután az állam- és kormányfők meg a külügyminiszterek, s nyilván annak tudatában is, hogy a következő fél évben érzékeny ügyek tömegében dönteniük kell.
Blahó Miklós
Kemény faarc várható a szovjet párt plénumán
- jósolta tájékoztatóján Jelcin
Moszkva, június 26.
Nem dőlt még el, hogy a tervek szerinti időpontban, azaz a jövő hét elején tartják-e meg az SZKP 28. kongresszusát, avagy az őszre halasztják-e, válaszolta egy kérdésre keddi sajtóértekezletén Borisz Jelcin. Az Orosz Föderáció elnöke —, aki változatlanul tagja az SZKP KB-nak ■ megerősítette az időponttal kapcsolatos találgatásokat, hozzátéve, hogy a kongresszus elhalasztásáról csak a KB plénuma dönthet. Nem nyilatkozott arról, hogy ez mikor ül össze. Kifejtette azonban, hogy nagyon kemény harc várható a plénumon, azok között, akik az orosz pártkonferencia hatása alatt mielőbb megtartanák az SZKP ülésszakát, illetve akik előbb megvárnák „hogy kissé stabilizálódjon a helyzet”.
A diplomatikus megfogalmazás mögött az rejlik, hogy a konzervatív orosz pártkonferencia r nete és személyi döntései a jelek szerint megriasztották a pártvezetést, amely most attól tart: hasonló légkör uralkodna el az SZKP fórumán is. Az adott kérdésben, úgy tűnik, Jelcin is Gorbacsov szövetségese lehet: mint elárulta, az ő véleménye szerint is „kissé később” kellene összehívni a küldötteket.
Jelcin ugyanakkor bírálta Gorbacsovot, amiért kevés figyelmet szentelt az orosz pártértekezlet és az SZKP-kongresszus előkészületeinek, s ez lett a következménye. Ezzel az ügyes fordulattal Visszakanyarodott már korábban is nyilvánosságra hozott véleményéhez, amely szerint Gorbacsovnak le kellene mondania SZKP-főtit-kári posztjáról. Érzékeltette azonban, hogy ő nem a peresztrojka kudarcáért teszi felelőssé.
A jelenlegi helyzetben kevéssé valószínű személyi kultusz kialakulásának lehetőségét jelölte meg a legfőbb okként — ekképpen határolva el a konzervatívoktól, akik ugyancsak lemondatnák a főtitkárt, ám a peresztrojka politikájáért téve őt felelőssé. Egyébként provokációnak minősítette Jelcin, hogy könyvéből egyes sajtótermékek csak a Gorbacsovot támadó fejezeteket ragadják ki, mint mondotta, már megtörtént a kézfogás az elnökkel. Igaz, Gorbacsov „már elkésett a szövetséggel”, de együttműködni hajlandó vele, erősítette meg újból Jelcin, hogy egyenrangú partnernek tekinti magát.
Nem tagadta, hogy Iván Poloz-kov orosz első titkárrá választása váratlan volt a számára, „más jelöltet vitattunk meg”. Nem titkolta azt sem, hogy az orosz pártkonferencia menete „megnehezíti a jövendő együttműködést” a köztársasági kommunista párt és a törvényhozás között. Az orosz elnök elmondta, hogy több köztársasággal már megállapodtak a jövendő kétoldalú, a kapcsolatok jellegét tisztázó szerződés alapelveiben. Többek között Lands-bergissel is egyeztette, hogy Litvániával „előfeltételek nélküli” egyezményt köt Oroszország.
A litván parlament elnöke egyébként kedden Moszkvában találkozott Gorbacsovval. A TASZSZ szerint, a szovjet elnök ismét megerősítette, hogy a kétoldalú tárgyalások megkezdésének a feltétele a függetlenségi nyilatkozat felfüggesztése a megbeszélések ideje alatt. A moratóriumról kedden megkezdte vitáját a litván parlament.
(—t—r—)
Moszkvai tudósítónk telexe
Ehér egymásból Sevardnadze és Jazov európai helyzelérlékelése
Moszkva, június 26.
A hivatalos bejelentés szerint egyelőre még a jövő hétfőn kezdődő 28. SZKP kongresszus előtt egymás után nyilatkoznak meg a vezető szovjet állami és párt-politikusok. Kedden a Pravdában Eduard Sevardnadze külügyminiszter válaszolt a szerkesztőségből kapott kérdésekre, míg a
Rabocsaja Tribuna napilap Dmit-rij Jazov honvédelmi minisztert szólaltatta meg. Kettejük válaszaiban felfedezhetők azon ellentmondások elemei, amelyek az utóbbi időben a szovjet diplomácia, illetve a hadsereg különböző szintű képviselőinek a megnyilatkozásait jellemzik.
Sevardnadze egyenesen a