﻿90 JUlhw

\¥%
Ára:
0,50
forint
Magyar Nemzet
Szerda
1990.
július 4.
Lili. évfolyam
155. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
‘W. c«L ■nono.
Merre Hongkong ?

TTT7
hccOM. i
:'Jt |
■“"»* f

A korabeli embereknek nem tűnt fel, amikor Noé kezdte ácsolni a bárkáját. Nem gyanakodott senki. Vidáman lubickoltak a tengerben, itták a jó kőbányait, és közben az emberfia már tudott valamit: menekült. Éppen azon töprengtem, hogy miért nem szerette az Űr a tisztátalan embereket is — mert a piszkos állatokat mind felcipeltette a tengeri alkalmatosságra -r-, amikor egy távol-keleti csónakember szólított meg alázatosan: Erre van Hongkong? Mondtam: Nem, ez a Moszkva tér.
Nagyon elsápadt a sárga testvér, és rohant vissza a többiekhez, de megállítottam, hogy ez nem igazi, ez csak olyan átmeneti és különben is, olvastam az angol lapokban, hogy hiába menekülnek, csónakban a mo-tyó, család és a félelem, utóbbi időben az odaérkezett több mint tizenháromezer reszkető lélekből mindössze kétezret „nyilvánítottak menekültnek”. Vagy kétszázan belefáradtak a keservekbe, elhatározták, hogy visszamerészkednek, hátha az éjszaka leple alatt úgy lopakodnak haza, mint ahogy eljöttek. Persze le is lőhetik őket, börtön és kényszermunka ... Nos, igen, ha börtönben lesznek, akkor jöhetnek, akkor méltók a menekültstátusra. Addig menjenek haza. Mire is gondolnak, gyengítik a hős keleti népet! Az amerikaiak is haragszanak a vietnamiakra, jó szégyent hoztak rájuk azzal az ellenállással, most meg tessék, menekülnek. Vagy nem ők lőttek? Hát ki? Hogy mik fognak még kiderülni...? Addig is menjenek szépen vissza. Mi lenne, ha úti okmány nélkül csónakba ülne a világ?
Persze nem könnyű ez az utazás, csónak, aknamező, szögesdrót, hogy is jut valakinek eszébe, hogy az életét kevesebbre tartsa, mint a menekülést? Érthetetlen, rémítő, na meg nem is jut mindenkinek csónak. Rendnek kell lennie a világon, mondják, és ezt csak úgy lehet megőrizni, ha az emberek nem menekülnek összevissza, hanem kivárják a szomorúság végét. Lám, Noé is hatszáz évesen túlélte a víz-özönt, és még utána is élt vagy háromszázötvenet. Hogy ő megmenekült? Az más. ö a kiválasztottak közé tartozott. Na, de hogyan lehet ma válogatni a több ezer menekült között? És vajon mind ártatlanok? Lám, a Svédországba menekült romániai szekusok-ról is az a hír terjedt el, hogy őket befogadták, mert a diktatúra bukása után üldözötté váltak. Most már nem üldözik őket. Sőt. Erre vissza akarják küldeni az erdélyi magyarokat is, akik a szekusok elől futottak világgá. így van ez, így:	ne
csavarogjon a világ. Biztos Hongkongban is találkozik üldözött és üldöző, a hivatalnak meg főhet a feje, számára mindenki csak menekült.
Néztem a mindenre elszánt csónakembert, hallgattam fakó érveit, hogy hát Hegelt olvastatták Kant helyett, aztán azt is betiltották, nagy a nyomor, éhség, és a rettenet, pedig ő csak a művészetékkel akart fog-lalkozni, a tiszta lelkiformákkal, amikor egyetlen hang, szín, szó maga a felszabadító teljesség, de mindent behálózott a diktatúra, dogmatizmus besú-gás és a félelem. Aztán itt van ez az út, mondta, otthagyta könyvtárát, lakását, mindenét, és jött, mert azt hallotta, hogy erre van Hongkong.
Megnyugtattam, hogy ez nem olyan hely, de azért délibáb van, és szivárvány, és az amúgy is a szövetség jele, na meg jó, hogy ez itt nem Hong-
kong, mert akkor hét év múlva Kína követelné Budapestet. Aztán ismét jöhet a csónak, mo-tyó és az özönvíz.
Azért mondom, van itt még távlat. Sokan mentek el és jönnek haza, de a legtöbben örvendeznek, hogy Magyarországnak nincs tengeri, csak légikikötője, ezért nehezen tudnak ide eljutni a vietnami csónakemberek. Büszkék lettünk, mint Ausztria, Anglia és Amerika. Szeretjük, ha ide vágynak az emberek. Na de... Gondolják meg: maga az ország is menekül! Nincs hitele az állampolgárnak, még mindig önmagukba menekülnek az emberek, három állásból nem futja egy csónakra. Még hogy Kant, Hegel és Arisztotelész? Hagyja, kérem, van arra ne-r künk szakemberünk elég, ők sem jutnak tovább a Moszkva térnél.
A csónakember nem szomorodott el, hozzászokott az elutasításhoz. Nem fenyegetőzött, hogy felvágja a hasát, nem zsarolt, hogy megöli gyermekeit,' csak határozottan nézett maga elé, mint aki tudja, hogy a menekültek nélkül nem változna meg a világ. Ha senki nem ment volna el a diktatúrákból, börtönlétből; ha nem bizonyította volna szemtanú a hihetetlent, abszurdot, a felfoghatatlan realitását, ha mindenki befogott szájjal várta volna az idő múlását, és a kellő pillanatot, amikor majd minden magától helyrejön, akkor tovább forogna minden a „saját levében”.
■ Ha a tavalyi év nem lett volna a Menekültek Éve, ha a bulgáriai törökök, NDK-sok, erdélyiek nem menekültek volna tömegesen és nem lenne legalább egy délibábos Hongkong, ami felé útra keljenek a csónakemberek, akkor nem venné senki komolyan, hogy baj van a világon. És nem is gondolkoznának azon, hogy aki égyszer a visszautat legyőzte, az nem riad vissza a kiúttalanságtól. A csónakemberek elégették a csónakjaikat. Sátortáborban laknak, de magabiztosan várják a távlat nélküli jövőt. Nem hiszik, hogy nem akarják őket befogadni. Nem hiszik, hogy sehol nincs rájuk szükség a világon. Hiába választották a lehetetlent, hiába ültek csónakba, hősök már nem lehetnek, csak áldozatok. Minden menekülő áldozat. Aki meg a diktatúrából nem menekül, az is. Ezért a csónaklakókból nem lesznek hősök, az özönvízzel sújtottnak meg rosz-szul áll a hősi póz, a kitartott babérkoszorú.
Olvasom, hogy ötvennégyezerötszáz csónakember szorong hongkongi sátortáborban, az eddig benyújtott kérvények nyolcvankilenc egész három tized százalékát „elutasították”. Irigylésre méltó, gyors, fejlett, angol technika.
Azért óriási a különbség. Mi már tapasztalatból tudjuk, hogy menekülő csak ott van, ahol a bezártság. Szabadságban nem menekülnek az emberek, legfeljebb elköltöznek. Ugyanakkor a szegény ember nem költözik, mint a gazdag, akinek van egy háza Csömörön, New Yorkban és Marosvásárhelyt ; a szegény ember továbbra is csak menekül. Róla mégsem hiszik el, hogy menekült, mert ő csak szegény ember. Még csónakja sincs. Végül is nem a csónak teszi az embert csónakemberré, hanem a menekülés.
És nagyon fontos, hogy minél többen felférjenek Noé bárkájára, ha az erőszak korbácsolja a világot.
Már az Űr is megbánta a vízözönt.	Ágoston Vilmos
PB-tagok a moszkvai kongresszus „bírái** előtt
Gorbacsov a CBS-nek: nincs szándékában lemondani
December másodikára tervezik az össznéinct törvényhozási választásokat
A KREMLEN KÍVÜL ÉS BELÜL EGYARÁNT DŰL a belpolitikai csatározás Moszkvában, és amíg az előbbiek — sérelmezve, hogy hétfőn a rendőrök durván szétverték soraikat — azt skandálják, hogy a párt nem a nép, az SZKP kongresszusán a fölszólalók arra próbálnak választ találni, mi is a párt. Kedden a politikai bizottság tagjai és póttagjai, a KB titkárai számoltak be, éá a tapserőből ugyanúgy megkísérelnek a következtetéseket levonni, mint az elhangzott nyilatkozatokból. E szempontból tartják figyelésire méltónak a megfigyelők, hogy az ülés alatt másodszor hangzott föl dübörgő tetszésnyilvánítás, mégpedig Ligacsov beszéde után.
Az elsőt viszont, még hétfőn, az a Jakovlev aratta, akinek a helye a politikai színskálán éppen Ligacsovval ellentétes oldalon van. A konzervatívok vezérének tartott Ligacsov most is egyértelműen kiállt a társadalmi tulajdonformák mellett, mondván, azok egyesítik, míg az általa elutasított megántulajdon eltávolítja egymástól az embereket. Ezt azért tartotta fontosnak egyértelműen megfogalmazni, mert szerinte a tulajdon kérdése nem taktikai, hanem stratégiai kérdés. A többi között bírálta a sajtót, amelynek egyes orgánumai, mint mondotta, azoknak a reformátoroknak tapsolnák, akik „szétverik a pártot”. Ugyanezek sütik őrá is a konzervativizmus bélyegét, miközben magát sem konzervatívnak, se radikálisnak nem tartja, . mert ö realista. Ebből a szemszögből világosan látja, hogy a peresztrojka reménytelen vállalkozás.
SZEMÉLYRE SZŐLŐ BÍRÁLATOK, kritikák és támadások máris nagy számban elhangzanak a kongresszuson; ezt igyekezett kivédeni Eduard Sevardnadze is, aki kijelentette, nem akar feltétlenül jelöltként szerepelni az új vezetés megválasztásakor. A szovjet külpolitikát érintve reagált a hadsereg és a ,politika viszonyánák több fórumon rendszeresen vitatott problémájára, Sevardnadze leszögezte, szükségesnek tartja ugyan az erős hadsereget, de ez nem jelenti azt, hogy állig föl legyen fegyverezve. Olyan külpolitikára van szükség — mondotta —, amelynek révén sikerül elérni, hogy az országnak ne legyenek ellenségei. Fölidézte azt is, hogy ő maga kül-ügyminisztériumi dokumentumok tanulmányozásakor döbbent rá: az elmúlt két évtized .katonai szembenállása a Nyugattal a szükséges összegeken kívül 700 milliárd rubelt emésztett föl. Csak a szovjet-kínai határvédelmi infrastruktúrának a kiépítése 200 milliárd rubelt vitt el.
Sevardnadze nem fogadta el azt az értékelést, hogy Kelet- és Kö-zép-Európa „összeomlása” az ő diplomáciájának a kudarca. Mint hangoztatta, megengedhetetlennek tartja, hogy a szovjet vezetés a térség államainak a belügyeibe avatkozzék. Arra a kérdésre, hogy láttáik-e előre a változásokat, voltak-e róluk előrejelzések, Sevardnadze igennel felelt. Mint aláhúzta, nyilvánvalónak látszott számukra, hogy a gyökeres változások elmaradása tragédiát eredményezett volna ezekben az országokban.
A honvédelemmel foglalkozott Jazov marsall is, s elkötelezetten kiállt a minőségileg új katonai doktrína megvalósítása mellett. A védelmi miniszter két eredményt emelt ki, a rakétamegállapodást és az afganisztáni csapatkivonást. Bírálta ugyanakkor a Nyugatot, amiért nem siet felhagyni az elrettentéstaktikával, noha a Szovjetunió újabb és újabb leszerelési lépéseket tesz — emelik ki az MTI moszkvai tudósításai.
A FŐTITKÁRI BESZMOLŐBŐL a nyugati megfigyelők még mindig nem jutnak biztos következtetésre, hogy mi lesz a kongresz-szus végső kimenetele. A nyugatnémet General Anzeiger arra utalt, hogy Gorbacsov glasznosztypolitikája átütő erejűnek bizonyult, ám a Jelcinhez hasonló, erélyes reformerek joggal bírálják következetlen intézkedéseit, habozó magatartását. Ezért minden ok megvan arra, hogy tartsanak a pártszakadástól. Mások szerint éz az az idő, amikor ellenlábasai döntő csatára gyürkőznek.
„Gorbacsov támad, hogy védekezzék”, foglalják össze címeikben a francia lapok. A Le Figaro azt hangoztatja: „Gorbacsov még nem látszik késznek arra, hogy szétvágja a gordiuszi csomót, de nem alkalmas erre egyetlen elenfele sem, akár a jobb-, akár a baloldalon.” A párizsi lap még hozzáteszi: úgy látszik, Gorbacsov az egyetlen, aki a nevével még össze tudja hozni a radikálisokat a konzervatívok egy részével, így esélye van arra, hogy újraválasszák. „Ez azonban nem oldja meg a dilemmáját, a reformok kora lejárt, ma a forradalom fenyeget már” — hangoztatja a Le Figaro. Ezt a vélekedést látszik megerősíteni Mihail Gorbacsovnaik a kongresz-szus szünetében a CBS-nek adott nyilatkozata; e szerint jóllehet nem állítja előtérbe a személyes törekvéseit, a súlyos nehézségek közepette nincs szándékában lemondani.	(Zs. E.)
Moszkvai tudósítónk telexjelentése
Eddig Ligacsov a tapsverseny győztese
Moszkva, július 3.
Szavazatszámlálókat már elhelyeztek a Kreml kongresszusi palotájában az SZKP legutóbbi, XXVII. kongresszusa óta — igaz, a népi küldöttek avatták fel, de a pártdelegátusok is sűrűn nyomkodják az ellene, vagy a tartózkodom feliratú gombokat —, taps-erősség-mérőt még nem. így csak szubjektív megítélés alapján állítható, ám meglehetős bizonyossággal, hogy a politikai bizottság tagjainak beszámolóit követően akkor tört ki a legnagyobb tet-
szésnyilvánítás, amikor Jegor Ligacsov lépett le a szónoki emelvényről. Beleértve Mihail Gorbacsov előző napi, a kb nevében előterjesztett jelentését is, illetve annak fogadtatását.
Az emocionális reakció nem mindig tükrözi a racionális beállítottságot, mondta a tapsokkal kapcsolatban Vjacseszlav Soszta-kovszkij, az SZKP-n belüli demokratikus platform egyik vezetője. Igaz, ő még arra próbált választ keresni az APN sajtóközpontjában, miként fordulhatott
elő, hogy Alekszandr Jakovlev szavait is határozott tetszésnyilvánítás fogadta. Azét a pb-tagét, akit politikai körökben máris a konzervatívizmus áldozataként tartanák számon, s akivel kapcsolatban a moszkvai pletykák szerint Gorbacsov ígéretet tett a dogmatikus tábornak, hogy nem kerül be újból a politikai vezetésbe. Sosztakovszkij a becsületes és pontos jakovlevi analízis pillanatnyi hatásával magyarázta a tapsot, míg Alekszandr Buzgalin, a MAUIK-frakció, a marxista platform koordinációs tanácsának tagja ,úgy vélekedett, hogy az erőviszonyok még nem kristályosodtak ki a teremben. így fordulhatott elő kedden is, hogy Ligacso-vot követően szolid sikert könyvelhetett el az alapvetően eltérő elvi álláspontokból kiinduló Eduard Sevardnadze is. (Több pb-tag szavai viszont közönybe fulladtak, vagy a küldöttek egy része türelmetlenül közbetapsolt.)
Csalódás
Egyébként az SZKP-n belüli két ismert, önálló platformot kidolgozó frakció vezetői személyiségei egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy csalódást keltett bennük Gorbacsov előadói beszéde. Buzgalin szeirnt úgy jobbról, mint balról ilyen reakciót váltott ki, mivel a konzervatívok előtt a főtitkár nem mutatkozott kellően következetes a szocialista ideálok védelmében, a demokratikus fejlődés hívei pedig nem kaptak választ a gazdaság privatizálásával kapcsolatos kérdéseikre. Nem mozdult el korábbi álláspontjáról, túl kiegyensúlyozott akart maradni. Sosztakovszkij a nem teljes értékű társadalmi analízist kifogásolta, s megjegyzése szerint a párttal kapcsolatos fejezet okozott számára különös csalódást. Meglepő volt számára az SZKP-nak, mint az azonos gondolkodásúak pártjának a meghatározása (ez sztálini frázis), s jóslata szerint az, hogy Gorbacsov konzerválni próbálja a régi párt szervezeti struktúráját, távlatokban a társadalmi élet perifériájára szoríthatja az SZKP-t. Előzetesen közzétett, lényegileg eltérő platformjaik alapján bármilyen meglepő is, de a két szárny, amelynek a jelek szerint igen kis számú elkötelezett híve van jelen a kongresszuson, keresi a közeledést. Az alapszervi titkárok blokkjával közösen szó van a demokratikus egység elnevezésű kongresszusi csoport létrehozásáról, mint Buzgalin fogalmazott: a konzerváto-rok és likvidátorok ellenében.
Hogy likvidátorok alatt kit is ért, arra ugyan nem tudott egyértelmű választ adni a marxista platform képviselője, a kongresz-szus összetételének ismeretében viszont érthetővé vált, hogy a pártsejtek érdekeit felvállaló frakció kik ellen is kíván szövetkezni ideológiai ellenfelével, a reformkommunistákkal. Mint Ju-rij Manajenkov kb-titkár bejelentette, a 4683 küldött több mint negyven százaléka pártmunkás, 17 százaléka gazdasági vezető, több mint hat százaléka a fegyveres erők, a belügyminisztérium, a KGB képviselője. Feltehetőleg ebből, az arányát tekintve meghatározó korból kerültek ki azok, akik előzetes bizalmuk jeleként már a szónoki tribünhöz vezető útján tapssal kísérték Ligacsovot.
Támadás balról
Ligacsov — aki mellesleg kiváló szónoknak számít abban a közegben, amelyhez szavait intézte — így határozta meg saját pozícióját: „Nem sorolom magam.se a konzervatívokhoz, se a radikálisokhoz. Egész egyszerűen realista vagyok.” Nagyon pontosan elhelyezett hangsúlyai, önkritikusnak
feltüntetett, valójában a gorba-csovi politikának címzett megjegyzései azonban „értő fülekre” találtak a teremben. A reformoknak következetesen, fokozatosan, szakaszról szakaszra kell megvalósulniuk, jelentette ki például. „És mindenfajta hebehurgya radikalizmus, az ide-oda kilengések improvizálása keveset adott a peresztrojka öt éve alatt”, hangzott az alig burkolt bírálat. A kb agrárbizottságának vezetőjeként elhárította magáról a felelősséget a jelenlegi ellátási helyzetért; a bizottságnak, jelentette ki, nem sikerült meggyőznie a kormányt, a legfelső tanácsot, az ország vezetését a falu elsődleges fejlesztésének célszerűségéről és szükségességéről. A mezőgazdasági beruházásokat hiányolta, szemben azzal az állásponttal, amely szerint a tulajdonviszonyok megváltoztatása hozhat változást. A piacgazdaság koncepcióját értékelve megemlítette, hogy őt nem győzik meg „az új kategória, a dolgozó magántulajdon bevezetése”, mivel az „nem taktika, hanem stratégia”. Kifogásolta, hogy feledésbe merülnek az osztály szempontok a küldött-tanácsok kialakítása során, aláértékelik a munkás- és parasztmozgalom jelentőségét.
Ligacsov felhívta a kongresszus figyelmét arra, hogy az országban bizonyos erők a szocialista választás, az SZKP ellen harcolnak, méghozzá meglehetősen energikusan, „erős befolyással rendelkezve egyes tömegtájékoztatási eszközökben”. Vélekedése szerint az igazi szocializmussal, a párt szerepével kapcsolatos „nyílt és makacs” álláspontjának köszönhetően állították őt a politikai harc középpontjába konzervatív, épphogynem peresztrojkaellenes minősítéssel. Mintha valamilyen csoport által, valamilyen központból vezérlődne az intrika az ismert elv szerint: aki nem velünk, ellenünk — ment át támadásba, és friss bizonyságként hozta fel „az orosz kongresszus megrágal-mazását, vagy a rohamot a hadsereg ellen, amely végre elkezdte megvédeni magát”. Szavai nyomán tapsvihar tört ki, amely, miután a beszédét befejezte, olyan tetszésnyilvánításba ment át, hogy a TASZSZ szerint néhány perc'g nem tudták bejelenteni a következő szónokot. (A megszerkesztett televíziós beszámolóban ebből már csak egy rövid részletet hagytak meg. A tévé egyébként csak az első és a zárónapot közvetíti élőben, a többi napokon felvételről sugározza a teremben történteket.)
Több tízezer milliomos
A fentiekhez több vonatkozásban társítható Vlagyimir Krjucs-kov beszámolója. Az Állambiztonsági Bizottság, KGB elnöke a szervezett bűnözéssel szembeni harccal összefüggésben arról szólt, hogy „az országban árnyékgazdaság képződött, nő az anyagi rétegződés, több tízezer milliomos jelent meg”. Szerinte, ha a továbbiakban is ilyen tempóban erősödik a szociális torzulás, úgy az a veszély fenyeget, hogy az ország „az októberi forradalom új variánsának örvényébe kerül”. Krjucskov foglalkozott a nemzetközi helyzettel is, abból kiindulva, hogy „a katonai fenyegetés most is reális”. Ezért a szovjet hírszerzés kitartóan folytatja munkáját az ország védelmi képessége és gazdasági potenciálja megerősítése érdekében. Arra hivatkozott, hogy a nyugati hírszerzés sem szünetelteti tevékenységét a Szovjetunióban, és erre a sokszorosát fordítják annak, mint amennyit Moszkva szán erre a célra. A szovjet belpolitikai helyzetet is ebből a szempontból elemezte, elismerve, hogy „helytelen lenne minden nehézségben és té-