﻿Csütörtök
Ára:
0.50
forint _L
t
1990.
július 5.
Lili. évfolyam 150. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
VÚEEmEEíOS&ÓEí ? Tirana a menekült Jráma légkörében
Sűrű, fekete viharfelhők gyülekeznek a családi boldogság egén: fel kell újítani, át kell építeni a fürdőszobát. Akik már átestek hasonlón, azokkal mostantól kezdve félszavakból is értjük egymást. Ha azt mondom, ajtóáthelyezés, ők azt felelik: kiváltás és áthidalás. Ha azt mondom, vezetékcsere, ők azt mondják burkolat-szétverés és sittszállítás. S ha azt mondom árak, a válaszuk: felső határ a csillagos ég.
A mesteremberek koalícióját a jelek szerint lehetelten megteremteni: ha már kirajzolódni látszik a vizvezetékkérdés megoldása, váratlan nehézségek merülnek fel a kőművesszárnyon: a mester meggondolja magát, mégsem jön. A burkoló még a bizonytalanság homályába vész, s a komplett kivitelezést ígérő újsághirdetések rendre csalfa délibábnak bizonyulnak: az egyiknek októberben van az azonnali kezdés, a másiknak a peremkerületi cím hallatán rögtön lelohad a vállalkozókedve : olyan messzire nem megyünk. Aha, gondolom, hát tényleg vagyunk vagy negyedórányira a Hősök terétől, s így esetleg össze kellene csomagolni a házat, s bevinni, mind az ilyen finomabb belvárosi mesterek úgy látszik, már csak a helybevitt munkán dolgoznak.
Mivel persze hasonló saját rémtörténete mindenkinek van, nem is akarom húzni ezzel az időt. A sztori eddigi csúcspontja —, ez azonban sajnálatos módon aligha fog elvezetni a happy endhez —, szóval az eddigi legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a néhány méternyi fűtéscsőszerelésért — ezt két délután alatt nemcsak megcsinálják, már el is felejtik —, az előzetes kalkulációba pontosan akkora összeget állított be a mester, mint ameny-nyi a feleségem egyhavi tanári fizetése. Tudom persze, hogy fűtés nélkül nehezebben van meg az ember, mint Goethe nyelve nélkül, ám némi kis csodálkozás látszódhatott rajtam, mert az ajánlat mellé rögtön megvolt a magyarázat is: eny-nyit lehet fölszámolni, ennyi az ára.
Valami ilyesmit mondhattak azok a honi építési vállalkozók is a nyugatnémet — illetve most már össznémet — üzletfeleiknek is, akikkel egy irodaház építéséről folytattak tárgyalásokat. A szereposztás világos volt: a németek voltak az építtetők, a magyarok a kivitelezők. Illetve csak lettek volna.
Az történt ugyanis, hogy mivel náluk rendkívül drága az építkezés — egy átlagos építőipari szakmunkás átlagos órabére 17-18 márka, erre jön még a társadalombiztosítás, a kötelező felelősségi biztosítás, az ugyancsak kötelező képzendő csődtartalék, a hat hetes alapszabadságra jutó költségek
—	szóval mivel még vagy hatvan százaléknyi plusz terhek is rakódnak erre az irigylésre-méltó órabérre, úgy gondolták, magyar vállalkozókra bízzák a munkát. Valamivel csak olcsóbb lesz, nem igaz?
Nem igaz. A magyar kivitelező ajánlata drágább lett, mint a németé! Kalkuláltak így, kalkuláltak úgy, osztottak, szoroztak, nézték mennyit lehet fölszámolni, mennyi az ára
—	aztán kijött. Igaz, ők is kijöttek, kikerültek az üzletből, mert mondani sem kell, nem született megállapodás.
Persze, az építőipartól minden kitelik, mondhatnánk kisebb és nagyobb saját ügyeiken keresztül is kárvallott és tapasztalt olvasóink, ám a következő példa	még cifrább.
Ugyancsak Németország nyugati feléből érkezett az a cég, amelyik a	magyarországi
együttműködésének lehetőségét
közös gyártásban vélte megtalálhatónak. Irodagépeket, közöttük aktamegsemmisítőket gyártó vállalkozásról van szó, s az első próbálkozás az aktamegsemmisítő lett volna. Annak is egészen pontosan néhány alkatrésze:	lássuk, mit
tudnak ezek a magyarok, ha már az egész világ a politikai megújulásukkal, meg az európaiságukkal van tele.
A próbatétel az aktamegsemmisítő tengelye volt. Annak rajzait adták át a reménybeli magyar partnereknek, nézzék meg, s kalkulálják ki mennyiért tudnák itt megcsinálni.
Kalkuláltak. Anyagköltség, energiaköltség, rezsióradíj, anyagigazgatási költség, kofa, áfa, ez meg az — mindenestül kihozták az alkatrész árát száz-tizennégy (!) márkából.
A németeknek otthon harmincnégybe került — akkor, ha a legdrágább helyről kértek ajánlatot.
Ezek után nyilván mondani sem kell, a még el sem készült iratmegsemmisítő ügye azonnal ad acta került. Ám az a német gazdasági szakember, aki aktív közreműködője volt mindkét kísérletnek, azóta sem tud napirendre térni a kudarc fölött. Miért van az, dohogta el méltatlankodó észrevételeit az újságírónak, hogy maguknál mindenki rögtön az első üzleten akar meggazdagodni? Miért van az, hogy mindenki rögtön a dupláját akarja keresni? Miért van az, hogy maguknál egyszerűen nem is ismerik a szolid polgári haszon fogalmát?
Hát tényleg, miért is? Túlzottan egyszerű lenne azt válaszolni, hogy azért, mert megtehetik. Megtehetik, hogy „megkaszálják” a jámbor, jóhiszemű ügyfelet, hogy palira veszik a leendő üzleti partnert, hogy élnek azzal a lehetőséggel, miszerint ennyi az ára, eny-nyit lehet fölszámolni. A dolog bonyolult összetevői között a továbbiakban ott keresendő a hiánygazdaság és annak ösz-szes velejárója, a piaci verseny szorításának ismeretlensége és az a tény, hogy sok vállalkozó még ma is azt hiszi, úgy érzi: ő tesz szívességet a megrendelőnek, ha hajlandó vele egyáltalán szóba állni.
Ez már szinte szimptomatikus — folytatta dohogását a nyugatnémet üzletember —, hogy maguknál azt tartják marketingnek, ha egyáltalán leülnek tárgyalni valakivel, a kalkuláció pedig azt jelenti, hogyan „kérjünk minél többet". Mit gondol, meddig lehet ezt csinálni?
Meddig, meddig? A felső határ, a csillagos ég, nyugtattam meg, saját tapasztalatokra hagyatkozván, s mintegy vigasztalásként elmeséltem cserébe a tengelysztoriért a fürdőszobasztorit.
Egy ilyen átlagos, pitiáner átalakítás-ügyet persze arrafelé úgy old meg egy átlagember, hogy felhív három-négy vállalkozót, ajánlatot kér mindegyiktől, átnézi, mérlegeli azokat, s a legkedvezőbbet kiválasztva dönt. Ezek között aligha lesz tanári fizetésekkel vetélkedő tétel egy-két napos munkáért — anyag és számla nélkül, mert ki az a marha, aki az adóhivatalnak dolgozik —, ám lesz felelősségvállalás, garancia, és köszönet a megrendelésért.
A bevezetőben említett viharfelhők elől magam egyébként valószínűleg el fogok menekülni: hagyom a csudába az egész alakítgatást, a lemondásban amúgyis nagy rutinom van. Majd, talán, egyszer... esetleg jövőre...
A vállalkozó szellemű német üzletemberek ugyancsak nem izgatták fel magukat: igaz, mikor elmentek, még véletlenül sem mondták azt, hogy jövőre.	Weyer Béla
Tömeges kiutazási engedélyt ígér az albán kormány
Az irányzatok összecsapása háttérbe szorítja a megújulást az SZKP kongresszusán
VÉGET ÉRT A VISZONYLAGOS BÉKE a szovjet pártkongresz-szuson, hiszen az egyes ügyrendi kérdések vitája és a mandátumvizsgáló bizottság jelentése kapcsán kipattant nézeteltérés már jelezte a nyílt belharcokat. A felszólalók — néhány kivételtől eltekintve — a harmadik napon kevéssé foglalkoztak azzal, hogy a válságba került és válaszút elé érkezett párt végül is miképpen változtasson önmagán. Mint sok más fórumon, itt is elsorolják a szűkebb pátria vagy ágazat gondjait, emellett az az összkép alakult ki, hogy a konzervatív erők kedvezőbb pozíciókkal rendelkeznek. A felszólalásaikban egyöntetű a vélemény, hogy az államelnöki és a pártfőtitkári funkciót össze kell egyeztetni; Mihail Corbacsovot ajánlották főtitkárnak, és síkra szálltak a politikai bizottság megőrzése mellett. Egyúttal azonban elutasították a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a munkahelyek depolitizálásának a gondolatát.
A hangulatot jellemzi az a fölmérés is, amelyet a szovjet akadémia szociológiai intézetének a munkatársai végeztek. Eszerint a kongresszuson részt vevő küldöttek 44 százaléka az egyértelmű eszmei irányvonal hiányában, 40 százalékuk pedig a gazdasági reform megvalósításának felemás voltában látja a Szovjetunió jelenlegi válságának az okát. A döntő többség viszont, 84 százalék, a megtisztított és továbbfejlesztett marxista-leninista gondolatkörben véli megtalálni a kiutat az ország kritikus helyzetéből.
A MOSZKVAI ESEMÉNYEKET a nyugati megfigyelők többsége összekapcsolja a Londonban megkezdődő NATO-tanácskozással, különösen, hogy amerikai szenátorok levélben kérték Bush elnöktől, ellenezze a Szovjetuniónak nyújtandó gazdasági támogatást, mert Moszkva még nem tette meg a szükséges, nehéz lépéseket a valód, változások, a termelékeny piacgazdaság felé. Az amerikai rádió- és tévéhálózatok helyszíni tudósításai egyébként kiemelten foglalkoztak Ligacsov beszédével. A konzervatív politikus a PBS-nek nyilatkozva azt mondta, szerinte az SZKP egysége nem fog megbomlani, mert a többség az „igazi szocializmus" mellett van. A tévé kommentátora szerint ez azt jelzi, hogy a konzervatívoknak érdekük a pártegység megmaradása, ily módon ugyanis hatékonyabban működhetnek, mint elkülönülve, hiszen tudják, hogy a közvélemény többsége ellenük van. Hasonló okokból érdekük, hogy Gorbacsov az erők megosztottsága közepette a helyén maradjon.
EGYETÉRTÉS — FENNTARTÁSOKKAL. Így összegzi a francia álláspontot a NATO-csúcs előtt a- Le Figaro, amely úgy vélekedik, hogy az alapvető nézeteltérés Párizs és Washington között az európai biztonsági értekezlet jövőbeni szerepe körül van. Míg Bush elsősorban a NATO-ra akarja ruházni az európai egyensúly új koncepciójának a megteremtését, és a Szovjetunióval, illetve a Varsói Szerződés tagállamaival mintegy tömbközi formában rögzítené az elképzeléseit, Párizs nagyobb szerepet szán a 35 állam együttműködésének, amint azt Mitterrand elnök több ízben kifejtette. Francia részről egyetértenek Bush elnökkel abban, hogy megfelelő módon meg kell nyugtatni a Szovjetuniót a NATO szándékait illetően, de a megoldás tekintetében fennáll az eltérés. Ugyancsak nézetkülönbség mutatkozik abban, hogy foglalkozzanak-e a NAT©-csúcson is a Szovjetunió gazdasági megsegítésére vonatkozó közös német—francia javaslattal, vagy azt csupán a hét vezető tőkés ország houstoni találkozóján vitassák meg. Amerikai források szerint egyébként „komoly választ” várnak Moszkvától a németkérdésről július 17-én Párizsban folytatódó tárgyalásokon. Ha a Szovjetunió nem tanúsít nagyobb rugalmasságot, mégpedig gyorsan, a NATO-csúcs és az SZKP kongresszusa után, veszélybe kerülhet az egész idei diplomáciai menetrend Az eddigi tervek szerint a négy nagyhatalom októberben lemondana a Németországgal kapcsolatos jogairól, novemberben összeülne az európai biztonsági konferencia, decemberben következnének az össznémet választások. „Sok európai elemző szerint, e menetrend mind kevésbé látszik reálisnak, tekintettel a moszkvai politikai bizonytalanságra és arra, hogy a németkérdésben a következő
hónapokban valószínűbb a zsákutca, mint az áttörés" _ fogalmazott
a The New York Times.	-— -
(ZS. E.)
Éleződik a feszültség Álltán lábam
Mozdulatlan, emberi (esteket szállítottak t i a követségektől
Becsült adatok szerint több százra nőtt a tiranai diplomáciai képviseleteken menedéket kereső, külföldre távozni kívánó albánok száma. Ezt jelentette szerdán hajnalban a brit Reuter hírügynökség Tiranában tevékenykedő diplomaták által közölt adatokra hivatkozva.
A nyugatnémet, az olasz, a francia, a görög, a török, a magyar, a lengyel, a csehszlovák, a bolgár, az egyiptomi és a kubai nagykövetségre érkeztek menedékkérő albánok. Az utóbbi három nagykövetségről kiutasították őket, és átadták az albán hatóságoknak — állították a Reuternek nyilatkozó nyugati diplomaták.
Diplomaták közlése szerint kedden viszonylag nyugodt volt a helyzet Tiranában, de a biztonsági erők megerősítették járőrosztagaikat és a nagykövetségek őrségét.
Az országot elhagyni vágyók felbolydulásának valószínű oka az idén elfogadott új útlevéltörvény ellentmondásossága. Névleg bárki jogosult a szabad kiutazásra, de — mint helyi megfigyelők állítják — a gyakorlatban csak kevés kiváltságos élhet ezzel a joggal.
Pokolgép robbant kedden este Kuba tiranai nagykövetségének területén. Személyi sérülés nem történt, a követségi épületben csekély kár keletkezett.
Az esetről szerdán hírt adó albán AT A hírügynökség „a kitűnő albán—kubai kapcsolatok megrontását célzó aljas terrorcselekményként" írta le a robbantást, és összefüggésbe hozta „a tiranai diplomáciai képviseletek előtt hétfőn történt eseményekkel”. A tettesek ismeretlenek, a hivatalos albán hírügynökség jelentése legalábbis nem tesz róla említést.
Bulgária szerdán hivatalosan cáfolta, hogy tiranai diplomáciai
képviselete visszaadta volna az albán hatóságoknak azokat az albán állampolgárokat, akik a nagykövetségen kerestek menedéket.
Bolgár források szerint az albán fővárosban a bolgár nagykövetség előtt szolgálatot teljesítő rendőrök a nagykövetség területéről visszarángattak egy albán állampolgárt az utcára, egy fiatalnak azonban sikerült bejutnia a misszióra és jelenleg is ott tartózkodik.
Bolgár források szerint az albán hatóságok biztosították Szófiát arról, hogy mindkét személy — az elhurcolt és a nagykövetségre bejutott fiatal is — megkapja az ország elhagyását biztosító menlevelet.
„Sürgős személycserék” várhatók az albán belügyminisztériumban, ezen belül a politikai rendőrség, a Sigurimi élén — jelentette szerdán a Tanjug magát megnevezni nem akaró, jól tájékozott forrásra hivatkozva.
Az albán kormány és különböző nyugati országok képviselőinek tárgyalásai nyomán Tirana vállalta, hogy még ezen a héten kiad 15 ezer útlevelet és kiutazási engedélyt kivándorolni szándékozó állampolgárainak — közölték szerdán Párizsban megbízható források. A tiranai hatóságok egyben azt fontolgatják, hogy — hosszabb távon — kiutazási engedély nélkül is távozni engedik állampolgáraikat — tették hozzá.
A Tiranában akkreditált képvi-
seletvezetők a jugoszláv nagykövetségen vitatták meg a menekültkérdést — jelentette a Tanjug. Az albán hatóságokkal minden nagykövetség külön-kulön tárgyal.
Nem kizárt, hogy halálos áldozatai is vannak a nagykövetségekre behatolók és a biztonsági erők összecsapásainak. A bonni külügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint a tiranai NSZK-nagykövetség arról értesült, hogy mozdulatlan emberi testeket szállított el a biztonsági személyzet a követség környékéről. Közben elindult Tiranába a Lufthansa nyugatnémet légitársaság segélyszállító különgépe.
Az albániai események máris élénk nemzetközi visszhangot váltottak ki. Róma szerdán az ENSZ-hez fordult az emberi jogok albániai megsértésének kivizsgálása végett. Gianni de Mi-chelis olasz külügyminiszter az ENSZ-főtitkárhoz intézett üzenetében nemzetközi intézkedéseket sürgetett mindenekelőtt a kivándorlás szabadságának korlátozása és a diplomáciai képviseletek különleges státusának folyamatos megsértése miatt.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma Richard Boucher szóvivő útján elítélte az albán menedékkérőkkel szemben alkalmazott rendőri erőszakot. Az olasz külügyminisztérium felvetette, hogy az Európai Közösségek tagországai hangolják össze az albán menedékkérők ügyében teendő lépéseiket.
Moszkvai tudósítónk telexjelcntése
Gorbacsovnak nincs alternatívája
— hangoztatta több felszólaló
Moszkva, július 4.
A Központi Bizottság, valamint a PB-tagok beszámolóinak megvitatását ütemezte be harmadik munkanapján az SZKP XXVIII, kongresszusa, amelyen nyugodt, mondhatni majdnem konszolidált mederben követték egymást a felszólalások. Kétségtelen „érdemei” lehetnek ebben a pártfórum titkárságának, amely a nagyszámú jelentkező közül kiválogatta a hozzászólásra érdemeseket. Mivel pedig elsősorban a köztársasági pártvezetők jutottak szóhoz, az az érzet alakulhatott ki, hogy a centrista egységtörekvések határozzák meg a terem hangulatát. Személy szerint pedig Gorbacsov jelenti ezen erők számára az egyedül elfogadható jelöltet a főtitkári posztra.
Hogy valóban a kongresszus megoszlását tükrözték-e ezek a vélemények, vagy sem, az csupán a szervezeti és káderkérdések megvitatása során derül majd ki. Vannak olyanok, akik mindenesetre figyelemre méltónak tartják, hogy a kongresszusi bizottságok vezetőinek megválasztásakor Ligacsov több szavazatot kapott, mint Gorbacsov. Ám az is tény, hogy befolyásos köztársasági és helyi pártvezetők egymás után vallottak nyíltan színt Gorbacsov mellett. Méghozzá néha homlok-egyenest ellenkező pozícióból. Jef-rem Szokolov, az egyik legkonzervatívabb köztársasági pártvezetés, Belorusszia első titkára szerint továbbra is össze kell vonni a főtitkári és elnöki posztot, s ezt csak a peresztrojka kezdeményezője foglalhatja el. Alekszej Jemelja-nov akadémikus, a demokratikus átalakulás elkötelezettje, mint az APN sajtóközpontjában kijelentette, elvben kategorikusan a „perszonálunió” ellen van, s ha például Alekszander Jakovlevnek esélye lenne a főtitkári posztra, ki is tartana amellett. Viszont mi-
| vei úgy véli, „abszolút világos”, hogy a konzervatívok vannak fölényben, Gorbacsovot csak jobbról lehetne helyettesíteni, így a jelen helyzetben ő is rá fog szavazni.
Ebben a helyzetben a központi vezetésnek szánt bírálatok címzettjeivé a Politikai Bizottság tagjai váltak. Különösen Vagyim Medvegyev ideológiai titkár újjá-választása tűnik elképzelhetetlennek. Sztanyiszlav Gurenko ukrán első titkár, aki egyébként határozottan követelte az elkülönülést azoktól, „akik az SZKP-val és a nép szocialista választásával szemben nyíltan ellenséges pozíciót foglaltak el”, kifejtette: a párt ideológiai funkciója lényegesen meggyengült, s ezért személy szerint is közvetlen felelősség terheli Medvegyevet és Jakovlevet. Centrista Jurij Prokofjev moszkvai első titkár is, aki az orosz pártalapító konferencia nyílt bírálatával kezdte szavait és ezért csaknem kitapsolták a szónoki emelvényről, csak akkor tudta visszanyerni a terem figyelmét, amikor Medvegyev kritizálására tért át.
Egészében meglehetősen lapos, a párt társadalmi szerepének részletkérdéseibe merülő vita folyt, amelyben csak kevés teret kaptak a sürgető megoldásra váró országos problémák. Jóformán csak az első, napirenden kívüli felszólaló, egy bányászküldött reagált a termen kívül zajló aktuális eseményekre. Július 11-re ugyanis a donyecki kollektívák országos bányászsztrájkot kezdeményeztek, s akkor az előzetes hírek szerint más szénvidékek dolgozói is csatlakozni kívánnak. A felszólaló a bányászküldöttek nevében a sztrájk elhalasztására szólított fel, ugyanakkor javasolta: a szovjet elnök szervezzen kerekasztalt a szénvidékek képviselőinek részvételével a kompromisszumos megoldások kidolgozására,