﻿Péntek
im»o.
Július <».
MII. rvfolvnni
157 szám
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
A elíjjbe8&edö és a Mitnnuss
Brit kiszivárogtatás a NATO-csúcsról
Gorbacsov levélben kérdezte, miként segíthetné a Nyugat
Holtpont az albán fővárosban: újabb menekültek a tiranai magyar nagykövetségen
A külpolitikai helyzet
BARÁTI KEZET NYÚJTUNK Kelet-Európának és a Szovjetuniónak — jelentette ki Margaret Thatcher, a NATO-tagállamok vezetőinek Londonban megnyílt csúcsértekezletén. Ez a rendkívül békü-lékeny hangnem jellemezte a kétnapos tanácskozás első felét. Wörner NATO-fötitkár megnyitójában kifejtette, hogy a „hidegháború immár a történelemé”, a az atlanti szövetség a Szovjetunióra és Kelet-Európára úgy tekint, „mint lehetséges partnerekre és barátokra”. Thatcher azonban azt is hangsúlyozta, hogy a NATO-nak meg kell őriznie védelmi készenlétét, „mert nem tudhatjuk, mit tartogat .
A délelőtti ülésen szólalt fel Bush amerikai elnök, beszédének a részleteit azonban a késő délutáni órákig sem hozták nyilvánosságra. Jól értesülték tudni vélik, hogy az amerikai csomagterv részeként az elnök indítványozta: Corbacsovot és a Varsói Szerződés tagállamainak többi vezetőjét hívják meg egy soron következő NATO-csúcsértekezletre, ily módon példázva a NATO „baráti kéznyújtását”. Más források tudni vélik, hogy Bush „követet kíván küldeni” Moszkvába a londoni találkozó szándékainak az ismertetésére. Az üzenet tömören a következő lenne: „A NATO fennmarad, de inkább barátja, semmint ellensége kíván lenni a Szovjetuniónak.” Értesülések szerint Wörner főtitkár vagy Baker külügyminiszter indulna vasárnap Moszkvába az üzenettel.
ELTÉRŐK A VÉLEMÉNYEK arról, hogy vajon szóba kerül-e Londonban a Szovjetuniónak nyújtandó gazdasági támogatás kérdése. A Libération úgy értesült, hogy a jövő heti, houstoni tőkéscsúcs határozattervezetében szerepel Kelet-Európa fokozott támogatása, viszont nem lesz hasonló kötelezettségvállalás a Szovjetunió iránt. A hét legfejlettebb állam üdvözli ugyan majd a Szovjetunió szándékát, hogy előrehalad a piacgazdaság és a demokratikus rendszer felé, ám — mint a Libération megjegyzi — valószínűleg nem dönt nagy összegű támogatásról. A francia lap értesülése szerint a tőkés világ vezetői foglalkoznak majd az adósságválság kérdésével. Felkérik a magánbankokat az adóssággondok enyhítésére, esetleges egyes adósságok eltörlésére, a szolgálati kötelezettségek csökkentésére.
Ugyancsak a houstoni találkozóról szólt az MTÍ-nek nyilatkozva egy magát megnevezni nem kívánó japán diplomata. Elmondta, Washington nem támogatja a Szovjetunió megsegítését célzó nyugatnémet-francia közös javaslatot, Tokió pedig kifejezetten ellenzi azt. Az Egyesült Államok is indokoltabbnak tartaná azoknak a kelet-európai országoknak a támogatását, amelyekben már érezhetők a gyakorlati változások, mert a Szovjetunió helyzete jelenleg „teljesen kiszámíthatatlan”.
Némileg ellentmond ennek de Michelts olasz külügyminiszter nyilatkozata. A La Repubblicának adott interjúban úgy vélte, hogy Houstonban dönteni fognak arról, milyen módon segíthetik a legnagyobb ipari államok a Szovjetuniót. Az olasz külügyminiszter kifejtette nézetét, amely szerint „az új történelmi szakasz ,új döntéseket igényel”, s ezeket most kell meghozni. Az új európai berendezkedésbe mindenképpen be kell vonni a Szovjetuniót, mint együttműködő felet — mondta de Michelis.
AZ ÚJ EURÓPAI HELYZETBE ágyazta az egyesülő Németország problémakörét de Maiziére, az NDK miniszterelnöke. A kormány nyilatkozatát ismertetve hangoztatta, hogy a 2+4-tárgyalásokon az elkövetkező hetekben a résztvevőknek nehéz kérdésekre kell megoldást találniuk. A nyilatkozat támogatja Gorbacsov elképzelését, hogy az új európai biztonsági rendszerrel összefüggésben a NATO és a VSZ egyezményben szabályozza a német egység katonapolitikai vonatkozásait. Ez a megállapodás tartalmazna egy, megnemtámadási egyezséget, a két szövetség katonapolitikai együttműködését rögzítő szerződést, az egységes német állam lemondását a tömegpusztító fegyverekről, valamint azt a határidőt, ameddig idegen erők maradnának német földön. Az NDK védelmi minisztere azt is indítványozta, hogy a szovjet csapatoknak az NDK területén való tartózkodására vonatkozó 1957-es megállapodás helyett újat kell kötni, ez már szabályozná az egységek kivonását is, ami 5-6 évig is el húzódhat.	(p, x, p.)
Londoni felefonjeleniésiink
A nukleáris stratégia alapkérdései a NATO esiiestalálkozógán
Barátom egészen addig irt verseket, amíg családot nem alapított. Aztán mintha elvágták volna. Közéleti dohogásait egyszersmindenkorra felváltotta valami szokatlan, mind jobban elhatalmasodó pedantéria. Talán azért, mert egyik napról a másikra tengődő ifjúságában a pénz még statisztaszerephez sem jutott, megpróbálkozott népesedő családja költségvetésének bonyolításával, s ma tizennyolc év elteltével, ha akarná sem szabadulhatna tőle. Havonta gondosan könyvel, minden bevételt, kiadást és persze, mint minden nagycsaládos, dilemmák tucatjaival kerül szembe. Valamennyi azt sugallja: miről mondjanak le az elkövetkező időkben?
Különösebben eddig sem tartotta a társadalom kegyeltjének magát, pusztán azért, mert három gyerek után kap családi pótlékot, s évi 36 ezer forint adóalapkedvezményt. Tudta jól, hogy a nagy szociálpolitikai melldöngetések mögött az államgépezet testében kehes, ziháló szív dobog. Nem nagyon érdekelte a népesedéspolitika sem, egyszerűen azért nemzett gyerekeket, mert örömét találta benne. Mert, mint afféle mindenben hívő ember, a faj-fenntartást részesítette előnyben a létfenntartással szemben. Egyszóval, csak úgy belevágott a nagy fene életbe a fiókáit védő ragadozók elszántságával, s egyszercsak azon kapta magát, hogy jambusok helyett újra és újra számokat vet papírra. Sellőtestű lányok helyett fizetésemelésről, totófőnyereményről, váratlan örökségről álmodott, ha pedig ébren volt, másod-, harmad-, negyedállásban szerzett jövedelmekkel itatgatta örökké éhes költségvetését.
Illúziói nyilván most sincsenek. „Drasztikus áremelések — alig érzékelhető kompenzáció.” És persze az ilyenkor elmaradhatatlan magyarázkodás, hogy tudniillik, kötelez a valutaalapnak adott szavunk, s különben is ezt a mostani intézkedést már a rendszerváltás előtti kormány kilátásba helyezte. Hadd tegyem mindjárt hozzá: ezek a szövegek a szükséget szenvedőket nem érdeklik különösebben. Szégyen és gyalázat, de aki nem tudja ősztől befizetni a drasztikusan megemelt villanyszámláját vagy távfűtési díját, az kizárólag ezzel foglalkozik. S miközben, tele van keserűséggel, nem gondolkodik népben, nemzetben, s nem énekelte együtt vélhetően a Himnuszt az egymásra vicsorgást pillanatokra feladó honatyákkal, mikor a régi-új címer megszavazását követően egyszercsak talpra pattantak, s dalolni kezdtek.
Nem tudom, a Himnusz hallatán mi játszódik le manapság a lelkekben. Azokban az állampolgárokban, akik egyre reménytelenebből gondolnak a holnapra, ha gondolni merészelnek egyáltalán. Mert végül is hányszor kellene elénekelni a Himnuszt a díjbeszedőnek, hogy ne kapcsoltassa ki a villanyt, a távfűtést vagy ne kezdeményezzen kilakoltatást a lakbért fizetni képtelen egész eddigi életükben becsületes emberek ellen?
A helyzet ettől függetlenül objektív, közgazdaságilag alátámasztható és persze szoros összefüggésben van az elmúlt 45 esztendővel. Ezt halljuk naponta orrvérzésig. Meg elvétve azt is, hogy ennyi és ennyi a társadalmi létminimum, illetve a létminium, amely két mutató azonban érdekes módon mit sem változik az éppen elhatározott áremelések következtében. Mint ahogy ezúttal a
kompenzáció sem történik egyidőben a drágulással. így aztán egykori költő barátom magára marad gondjaival. A fűtésért ezer forinttal fizet majd többet, a villanyért háromszázzal, s cserébe kap gyerekenként 100-100 forint csa-ládipótlék-emelést. Miközben olvassa az újságban, hogy miként alakultak a gazdasági vezetők éves bruttó jövedelmei az elmúlt esztendőben. A „csórók”, mintegy 906-an, alig valamivel lépték csak túl az egymilliót, további ötezren még ennél is jóval többet „kaszáltak”. Az ám, hazám! A parlamentben dúl a vita a képviselők tiszteletdíjáról, akik közül legtöbben elfelejtettek felhagyni korábbi mesterségükkel. Az orvos képviselő orvos maradt, az ügyvéd képviselő ügyvéd maradt.
Csakhogy az emberek tudatában a jelen valahogy ösz-szemosódik a jövővel — afféle előrehozott jövő. Egyszerűen azért, mert végképp kiapadt a - hitük, s mára már az eufóriás rendszerváltási-választási érzésükből alig maradt valami. A pártok kiürültek, szavaik elvesznek az erősödő panaszáradatban. Deklarációk ugyan születnek változatlanul, de fedezet nélküliek. A nép azonban nemigen figyel oda ezekre, s ma már azok is ott tolonganak az MSZP kedvezményes hús-akcióján, akik a szocialistákat az állampárt utódjának tartják, s bizony az MDF-zöIdséppiaco-kon, liberális lelkületű szabad demokraták is sorban állnak szép számmal.
A szegénység, akár a sivatag, feltartóztathatatlanul terjed. Omladozó, korábban élet-veszélyesnek minősített lakásokból karhatalommal lakoltat-nak ki önkényesen beköltözött hajléktalanokat, miközben az éppen hogy debütált Népjóléti Minisztériumban a minap azt jegyezhettük le: a tárca nem kíván kivonulni erről a területről. Tudván azt, hogy szociális lakás évek óta nem épült, s még javában folyik a minisztériumok között a kompetenciaharc. A kulcsszó a jövőbeni elképzelésekről változatlanul a „kell”, szinte mindennel kapcsolatban elhangzik, ami már eddig is nagyon kellett. Van már cserkészet, lesz hamarosan főispán is, de senki nem mondja meg, mikor lesz annyi iskola e hazában, ahol kényelmesen elférnek, s képességeiknek megfelelő oktatásban részesülnek gyermekeink, a jövő nemzedéke. Az a nemzedék, amely tizenévesen többszörösen leterhelt, kedvez-ményezetlen, hiába eltartott. Terminológiákon nevelkedik, olyanokon, hogy gyes, gyed, családi pótlék, három évente 50 dollár, hátrányos helyzet, 56 négyzetméteres lakás, s egyebek, amelyek mind-mind szűkítik életterüket, színeitől fosztják álmaikat. Idő előtt megtört szüleiktől még hitet sem örökölhetnek, nem hogy lehetőséget az otthonteremtéshez.
Ideje lenne hát leszállni a magas lóról, elvegyülni olykor a lakótelepi, vagy még inkább a falusi boltok, lengyel-piacok gyülekezetében. Bóklászni a politika művelőinek a mozik előtt, ahol sóvárogva állnak rövid nadrágos gyerekek, akik megpróbálják összekunyerál-ni a hetvenforintos beugróra valót. S kimondani: mitévő legyen háromgyerekes, egykori költőbarátom? Aki pillanatnyilag azon őrlődik: taníttassa ezután is angolra a gyerekeit, vagy mint afféle becsületes magyar állampolgárhoz illik; fizesse havonta rendszeresen az összes fizetnivalóját?
Kertész Péter
London, július 5.
A hidegháborút temette, s a konfrontáció helyett az együttműködést dicsérte Wörner főtitkár azon a csúcstalálkozón, amely mind a tizenhat állam- és kormányfő szerint a legfontosabb a NATO megalapítása, azaz negyvenegy év óta.
A NATO főtitkára a csütörtökön megnyílt csúcstalálkozón rögvest megadta a konferencia alaphangját is a megnyitóban, amidőn arról beszélt, hogy négyes feladat vár Európára, s ezen belül az atlanti szövetségekre, ha meg akarnak szabadulni a hidegháború maradékától is. Először is sikeresen be kell fejezni a bécsi tallákozót a hagyományos erők csökkentéséről, a katonai helyzetet összhangba kell hozni az új európai valósággal. Másodszor, a NATO előterjeszti a maga javaslatait az európai biztonsági és együttműködési értekezlet felértékelésére, ekként
a térség új szervezetének a megalkotására. Harmadszor, le kell zárni a német újraegyesülés folyamatát, méghozzá úgy, hogy az új állam a NATO tagja legyen, mert ez teremthet csak stabilitást a régióban. Végül, az atlanti csapatnak arra is kell gondolnia, hogy a fenyegetés Európán kívülről is jöhet, következésképpen bölcsen kell előretekinteni.
Utolsó lépés
Az eszmecserén is ezek a témakörök uralkodtak, kiegészülve azzal a felvetéssel, amelyet különösképpen Bonn és Párizs szorgalmaz, hogy támogatni kellene valamiképpen Corbacsovot, s ekként a szovjet gazdaság talpra állását. Mint brit források kiszivárogtatták, a szovjet elnök levélben fordult a csúcs résztvevőihez, s ér-( deklődését fejezte ki. hogy a fej-'
lett ipari államok — miként az Európai Közösség dublini tanácskozásán is elhangzott — megvizsgálják-e, hogyan tudnának segíteni a hanyatló, s ezért veszélyessé is válható keleti nagyhatalmon. Az amerikai elnök és az. angol kormányfő csütörtökön is azt fejtegette, Moszkvának mind katonai lépéseket, mind újabb reformokat kellene végrehajtania ahhoz, hogy a Nyugat kedvezően reagáljon a szovjet készségekre.
A NATO-nak azonban, mint a főtitkár is jelezte bevezetőjében, az új európai fejleményekre kell válaszolnia, önmagának is változnia kell, javaslatait újra kell fogalmaznia. Washington már előre sejteni engedte, hogy most Londonban hivatalosan is indítványozza: a NATO módosítsa stratégiáját, abban az értelemben, hogy csak az utolsó lépésként vetne be atomfegyvert egy esetleges szovjet vagy VSZ-támadás esetén. De az atlanti' szövetség nem mond le az atomfegyver használatáról, sőt — mint Margaret Thatcher utalt rá —, még az „utolsó eshetőség" megfogalmazással is vigyázni kell, nehogy félreérthető legyen. Hasonlóképpen George Bush azt is jó előre sugallta már, hogy kivonják Európából a nukleáris tüzérség robbanófejeit, ekként hagyván fel az az előretolt védelem elvének a fokozott érvényesítésével. Ezek ugyanis kis hatótávolságú fegyverek, s ezért főként német földön találhatók, de Bonn és Kohl az egyesülés és általában a keleteurópai átalakulások miatt sürgette is ezeknek a fegyvereknek a felszámolását. De a kancellár, akárcsak mások, megjegyezte, ezek a fegyverek akkor tűnnek el Európából, ha Bécsben megállapodás születik, s persze a Szovjetunió is hasonlóan cselekszik. Szó volt arról Is, hogy a NATO és a VSZ kössön megnemtámadási szerződést. Szorgalmazták azt is, hogy kelet-európai képviselők jelen legyenek a NATO-találkozón.
Kohl javaslata
Thatcher egyébként azt mondta, hogy Moszkva továbbra is korszerűsíti és bővíti az arzenálját, tankokkal, rakétákkal, tengeralattjárókkal, tehát a fenyegetés nem szűnt meg, bár kétségkívül enyhült. A brit miniszterelnök a szóvivő szerint azt is hangoztatta, hogy nem sejthető, honnan leselkednek veszélyek a jövőben a szövetségesekre, s nyugtalankodott amitt is, hogy Kelet-Európá-ban nemzetiségi viszályok ütötték fel a fejüket. Ügy vélte, hiba volna a rugalmas válaszadás stratégiáját a rugalmatlannal felváltani. Elegendő — jegyezte meg —, ha Bécsben aláírják a szerződést, aztán meg kell nézni, milyen szinten alakult ki egyensúly. Nem tart attól — szögezte le —, hogy Moszkva újabb indítványokkal előzi meg a Nyugatot, mert a
Moszkva, július 5.
Csütörtökön zárt ajtók mögött, szekciókban folytatta munkáját a XVIII. pártkongresszus. A küldöttek csoportokban megvitatták a társadalmi-gazdasági, az agrár, a nemzetiségi, a nemzetközi kérdéseket, az SZKP viszonyát más politikai szervezetekhez, a párt megújulásával, az ideológiai munka javításával kapcsolatos feladatokat.
Éle.s, gyakran késhegyig menő vita folyt a nemzetiségi ügyekkel
szovjet katonai vezetőkkel tárgyalván arra a meggyőződésére jutott, nincsenek nagyszabású leszerelési tervek a tarsolyban. S persze az is fontos, foglalta össze mondandóját, hogy a NATO technológiai fölényben maradjon, hiszen szerinte az SDI-program is ráébresztette Gorbacsovot a változások elkerülhetetlenségére.
Kohl kancellár fegyverzetcsökkentést sürgetett, s aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Európában, s annak középső részén nagy mennyiségű pusztító eszköz halmozódott fel. A brit szóvivő később nem látott ellentétet a bonni és a londoni álláspont között. A nyugatnémet kormányfő az ismert nézeteket fejtette ki Kelet-Európa integrálásáról, s előterjesztette azt az ötletet is. amelyet előző nap egyeztetett odahaza, hogy tudniillik Közép-Európában korlátozni kellene a hadseregek létszámát, s egyetlen ország sem sorozhatna be több embert, mint ahány katonát tart a térségben a Szovjetunió és az Egyesült Államok együttesen. A bécsi tárgyalásokra rögzíteni lehetne, hogy a térség országainak nem lehetne több mint há-romszázkilencvenezer katonája, s ez vonatkozna Pániára, a Bene-lux-országokra, Lengyelországra, Csehszlovákiára és Magyarországra is. A vita erről csütörtökön tovább folyt, s nem szivárgott ki érdemi információ arról, vajon a bécsi tárgyalásokon szó lehet-e erről a kérdésről, avagy az utótalálkozók foglalkozhatnának a létszámok korlátozásával az ejpes európai államok esetében. A többség azonban azt hangsúlyozta, a szuverén Németországot nem lehet kiemelni az európai leszerelési folyamatból.
Krüös cél
Mint a The Independent találóan kimutatta elemzésében, Busht kettős cél vezérli ezen a történelmi csúcson, amelynek mára tervezett záróközleményét a külügyminiszterek csütörtökön késő este is egyeztették. Először ís, szeretné segíteni Gorbacsovot, s ezáltal elfogadtatni, hogy az egységes Németország NATO-tag-sága nem fenyegetés a Szovjetunióra nézve, hanem éppen ellenkezőleg, stabilizáló tényező. Másodszor viszont nem óhajtja feladni az Egyesült Államok vezető szerepét, vagyis befolyását Európában, s ma még ez másként nem megy, mint amerikai atomfegyverek állomásoztatásával. Eleddig kerülték a kényes témát, de a napirenden szerepel a taktikai levegő-föld rakéta fejlesztése, és rendszerbe állítása. Ily módon Bush kész segédkezni az új európai építmény kidolgozásánál, de minden bizonnyal kellemetlen partner lenne, ha a NATO-erő-viszonyok Washington kárára kezdének megváltozni.
foglalkozó szekcióban, olyannyira, hogy egy alkalommal magát a pártfőtitkárt akarták felkérni a levezető elnöki teendőkre. Gorbacsov mégsem ott, hanem a mezőgazdasági szekció tanácskozásán jelent meg, Nyikolaj Rizskov kíséretében. Nem tudni, legfeljebb csak találgatni lehet, hogy vajon azért, mert Ligocsov is azon az ülésen vett részt, vagy pedig azért, mert az SZKP csúcsvezetője, az SZKP első embere az élelmiszergazdálkodás válságát tekinti a legégetőbb gondnak.
Blahó Miklós
Munkatársaink moszkvai telexe
A pártvezetést hibáztatják a küldöttek a nemzetiségi konfliktusokért
\