﻿Mai mellékletünk: VISSZ HANG
Ára:
tt.50
forint
A labdarúgó-világbajnokságon a játék megkezdése előtt egy fair play feliratú transzparenst feszítettek ki. Ilyen nálunk is elkelne, de úgy elhelyezve, hogy az egész ország láthassa. Talán némelyek megfontolják, megfogadják az intelmeket. Mert a rendszerváltozás legnagyobb próbája az áttérés az üzleti tisztességre, a közéleti tisztaságra, a törvények tiszteletére.. Mindezt hosszú évekig a becsületükre adó emberek is kijátszani kényszerültek. Ki örök harcban a lelkiismeretével, ki beletörődve abba, ami megváltoztathatatlannak látszott. S volt, aki halászott a zavarosban. Bevett szokássá vált a kiskapu használata a nagy helyett.
A sztálinizmus az örök erkölcsi normákat viszonylagossá tette, a politikai, vallási türelmetlenséget erénynek kiáltotta ki, a besúgást pedig kötelességnek. Az uralkodó elitet a törvények fölé helyezte. A bürokrácia hatalma félelmet keltett — és mintegy védekezésül —, álságos, hazug magatartást alakított ki. A hiánygazdaság csalásra késztetett.
A puha diktatúra lemondott a „szocialista erkölcs” meghirdetéséről. Elfogadta a magánéletet, nem követéit álpuritanizmust, mentséget talált az elfojtás következtében feltört szabadosságra, mohóságra, és az apparátusok zsákmányszerző igyekezetére. Elfogdva azt, hogy az embert érdekei vezérlik, az erkölcsi ösztönzést nem vette tekintetbe. A jogi normákkal mintegy helyettesítette az erkölcsi követelményeket. A család vagy megalkudott a morális nihiléi, vagy vállalta az erkölcsi nevelésnek a gyermek tapasztalataival ellentétes feladatát, annak hitére vagy bizalmára építve. Az iskola nem tudott, nem tudhatott megbirkózni vele. Halogatta. Majd, ha megírják az erkölcstant — gondolta.
A rendszerváltás hozott javulást is az erkölcsi álapotok-ban. A diktatúra szorítása engedett, az emberek őszintébbek, felszabadultabbak. De nem fékezik indulataikat sem, kivált, ha szítják azokat. A szolidaritás gyökeret vert, de súlyos megélhetési gondok közepette a sárga irigység is kivirít. Tömérdek a névtelen levél és a feljelentés, ami nyilván minden rendszerváltással vele jár. Feltört a szenny, a pornó — és egyre nagyobb választékban. Terjeszkedik az alvilág. Az állam-hatalom most szerveződik újjá. Elhatárolva magát a diktatúrától, nem tilt ott, ahol kellene, és csínján bánik a megtorlással. Ha a káoszból kibontakozik a rend, valamelyest letisztulás várható. A piacgazdálkodásnak is lesz erkölcsi haszna. Ha kialakul, akkor a vevő megkárosítása ráfizetéses lesz. A verseny üzleti tisztességre és kárvallottjaival való együttérzésre nevel. Remélhetően a politikai viszálykodások, személyeskedések is lecsitulnak és valódi vitákká alakulnak át. Boszorkányokat sem akarnak égetni, kivált, mert nincsenek. (Vagy nem lesznek.) Ha kevesebb a rossz példa, kevesebb a követője is. Ha tehát a társadalom a kívánt irányban mozdul el, az jó hatással lesz a morális állapotokra. De megszívlelendő a költő tanítása: „ ... minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs ..Ily módon nem várhatunk addig, amíg megenyhülnek és közelednek
Talpka
egymáshoz az emberek, és a morális jobbulás a változások következményeként jelenik meg, hanem az új rendszer alapozásához is szükségünk van fair playre és tisztességes emberekre.
Erkölcsöt elrendelni, erőszakkal elérni azonban nem lehet. A Stúdió ’90 erről szemléletes példát adott. Megmutatta, hogy a szennyirodalom ellen könyvmáglyával küzdőknek nincs sikerük a spektákulum nézői között. Sőt ellenállást váltottak ki. Megragadó volt azonban, hogy a megbízott köztársasági elnökünk írótársaival együtt — emberségből példát adva — egy költő műveit árusította az aluljáróban. Ott, ahol a minőségnek nincs keletje. Az erkölcsi megalapozást így kell szolgálni. De része van benne az állampolgári kezdeményezéseknek is, amelyek a jótékonykodás „tilalmának” felfüggesztése óta megsokasodtak. Ideje észrevenni, hogy nálunk nemcsak sírköveket gyaláznak, de felkarolják a hajléktalanokat, a szegényeket, a betegeket is. A rosszindulat szomszédságában olykor egyetlen emberi lélekben is ott a jóakarat és a vigasztalás.
Elítéljük a válásokat, kesergünk, hogy kevés gyerek születik. Hibáztatjuk az ifjúság erkölcseit. Bezzeg megváltoznának egy következetes családpolitikától. Felhívnám arra is a figyelmet, hogy az iskolai hittanoktatás körüli vitában valami elsikkadt. Ha egyenlő esélyeket akarunk adni a hívő és nem hívő gyerekeknek, akkor a hittan fakultatív tárgya csak az erkölcstan lehet. Amire az ateista szülők gyerekeinek is égető szükségük van. De a hívők is tanulhatják, mert megfér — meg kell, hogy férjen —, a valláserkölccsel.
Esélyegyenlőség azonban így sincs, mert vallástan már van, legfeljebb oktatókat kell képezni. Erkölcstan viszont még nincs. Legalábbis magyar nyelvűről nem tudok. Talán felkutatható egy fordításra, átdolgozásra alkalmas mű. De kiválaszthatók a magyar irodalomból is olyan alkotások, amelyekből erkölcsi tanulságok vonhatók. Ehhez a munkához tehát öntevékenyen hozzá lehet kezdeni, a mindennapi életben is meglelve a követendőt. Mert egyelőre lópten-nyomon csak az elvetendőt soroljuk. A rosszkedvű forradalom egyik kimondatlan jelszava:	„Keserítsük
egymást!” Tehát áthidalható az idő, amíg az első iskolai erkölcstan elkészül. Arról nem is szólva, hogy a jóra nevelés nem köthető tantárgyhoz.
Mellesleg azt hiszem, hogy ma már lehet erkölcstant írni. A pártállam idején sikertelenek voltak a próbálkozások. Az egyik elszakadt időtől és tői, a másik túl gyakorlatias volt, az erkölcsöst mintegy a hasznossal azonosítva. Általában a művek leleplezték önmagukat, azt például, hogy egy politika lehet erkölcsös, de az erkölcsbe nem lehet politikát gyömöszölni. Feltárultak az úgynevezett szocialista morál belső ellentmondásai, is. A művek tehát kudarcra ítéltettek.
Ma már lehet erkölcstant írni. Olyat, ami nem szakad el hagyományoktól, mégis korszi rű. Mértéktartó, és az embertől nem vár el emberfeletti teljesítményeket.
Olyan mértéktartó lehet, akár a tízparancsolat.
Kovács Judit
Hétfő 15)90. július 9.
Lili. évfolyam
159. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Ma kezdődik a houstoni csúcs
Gorbacsov támogatást vár, a döntés a „betel előtt
Nyílt szakítás a tiranai vezetőségben, ismét lezárták a diplomáciai negyedet
ELÖREPILLANTAs ÉS VISSZATEKINTÉS egyaránt jellemzi a hét vége világsajtóját. De ez érthető is, hiszen szinte egybemosódik a nyugati nagyhatalmak két jelentős tanácskozása: pénteken fejeződött be a NATO csúcsértekezlete, s a vasárnapi rodeóprogram megtekintése után, hétfőn, már a tárgyalóasztalnál ülnek Houstonban a hét legfejlettebb ipari állam vezetői. Bush amerikai elnök egyenesen Londonból repült Texas központjába, zsúfolt programjára jellemző, hogy az úton, az elnöki gépről válaszolt Mihail Gorbacsov hozzá intézett levelére. A szovjet elnök máris „kopogtatott" a houstoni hetek értekezletének ajtaján: üzenetében ismertette azokat a gazdasági reformterveket, melyekhez támogatást kér a legfejlettebb államoktól. Washington azonban a jelek szerint nem kívánja elkapkodni a választ, Bush levelében inkább a londoni NATO-talál-kozóval foglalkozott, de ez érthető is, hiszen Houstonban még megvitatásra vár a Szovjetuniónak szánt segítség mértéke, módja és gyorsasága. Az amerikaiak visszafogottságát jelzi a kérdésben, hogy Baker külügyminiszter sokatmondóan megjegyezte: „a támogatás nem időszerű mindaddig, amíg a szovjet reformok ki nem bontakoznak, nevezzék őket bárminek is”. A Btf>nn és Párizs szorgalmazta 15-20 milliárd dolláros gazdasági -mentőöv iránt Tokió sem lelkesedik túlzottan. Feltehetően erről is szó volt Bush és Kaifu japán kormányfő hét végi előzetes tanácskozásán. Nagy-Britannia is ellenzi az elhamarkodott segítségnyújtást, így a megfigyelők szerint valószínűleg ismét csak elvben támogatják Gorbacsov gazdasági terveit, bár nyitva hagyják a lehetőséget, hogy az érintett államok — mint azt Bonn is tette —, ha akarnak, nyújtsanak önállóan támogatást. A francia vélemény is módosulni látszik. Attali, Mitterrand elnök gazdasági főtanácsadója úgy nyilatkozott, hogy Párizs sem vár a houstoni csúcson azonnali megállapodásokat a kérdésben. A franciák hajlandók elfogadni, hogy a segélyeket esetleg csak meghatározott programokra folyósítsák, ami nagyban megkönnyítené az ellenőrzést.
A HELYES IRÁNYBAN tett, jelentős lépésként értékelte a szovjet elnök a NATO-csúcs eredményeit. A Deutschlandfunknak nyilatkozva arról is szólt, hogy a Szovjetunió „teljes bizalommal” viseltetik a német nép iránt, s kifejezte reményét: a német egység nagy hoza-déka lesz a helsinki folyamatnak. Hasonló szellemben fejtette ki véleményét Sevardnadze a Krasznaja Zvezdában, azt hangoztatván, hogy a londoni határozatok utat nyitnak egész Európa biztonságos jövője szavatolásához. Moszkva kedvezően fogadta a megnemtámadási, megbékélési nyilatkozatra tett javaslatot és a Varsói Szerződés tagállamai vezetőinek címzett brüsszeli meghívást is.
KIEMELKEDŐ ESEMÉNYKÉNT értékelik a világlapok a pénteki NATO-döntéseket, de azért jócskán akadnak olyanok is, akik fanyalognak az elérteken. A Frankfurter Allgemeine Zeitung épp arra hívja fel a figyelmet, hogy igaz, a londoni döntések egyértelmű támogatást jelentenek otthoni csatájában Gorbacsovnak, mégis tévedés volna csupán ebből a szemszögből értékelni a NATO csúcsértekezletét, és az ott elhatározott lépéseket. Ezzel szemben a Le Quotidien de Paris a „történelmi találkozót” kizárólag úgy minősíti, mint „a Gorbacsov megerősítésére és megmentésére tett kísérletet”. A Lf-bération értékelése azt tükrözi, hogy az atlanti szövetség határozatai is példázzák: a formálódó Európa már nem alkalmazkodik „a tömbök fegyelméhez”, egyre erőteljesebben jelentkeznek a nemzeti érdekek. Az amerikai sajtó szerint a NATO vezetői „legördítették a függönyt a hidegháború mögött”. A The Washington Post meglepő mozzanatnak ítélte, hogy Bonn máris beleegyezett a jövendő német haderő korlátozásába. A brit sajtó nagy része lelkesült hangulatban méltatja a nemzetközi fordulatot ígérő döntéseket. A Financial Times szerint a legfontosabb üzenet Moszkva meggyőzése: a nyugati szövetség'kellőképpen megváltozott, a Kreml nyugodt lehet az egyesített Németország NATO-tagsága miatt. A brit lap azt is megállapítja, hogy nem is annyira a NATO-nyilatkozat, hanem azok az események számítanak igazi fordulópontnak, amelyekre az indítványokkal válaszoltak, márpedig ezek a kommunizmus összeomlása, a Szovjetunió átalakulása. Londonban nem tettek többet, mint „ráütötték a pecsétet” az előrehaladt fejleményekre.	(P. T. R.)
Washingtoni tudósítónk telex Jelentése
Moszkva „megmentése” lesz a fő téma Texasban
Washington, július 8.
Bush elnök Londonból Houstonba tartva, gépéről küldött Gorbacsovnak NATO-beszámo-Iót, ám még nem válaszolt a szovjet államfő gazdasági segélykérésére, amit a „hetek” nyilván megvitatnak.
„Texasi méretű” témája lett a hét vezető tőkés ország hétfőn kezdődő houstoni csúcstalálkozójának, meg kell küzdeniük két centrifugális erő következményeivel: miként kezelheti és korlátozhatja a Nyugat a Szovjetunió felbomlásából fakadó veszélyeket,
s hogyan kerülheti el az eddig ismert szovjet fenyegetés — kinyilvánított — megszűnte után a nyugati világ erőközpontjainak széthúzását. Ez a tizenhatodik „hetes" csúcs, ám az első az éppen most Londonban befejezettnek minősített hidegháború után. S ha a hetvenes években befejezettnek minősített hidegháború után. ! ha a hetvenes években az infláció, a gazdasági pangás és energiaválságok voltak a hetek napirendjén, a nyolcvanas években pedig valutaviták és az adósok kezelése kötötték le figyelmüket,
most a volt ellenfelek megsegítése mellett a houstoni terítéken van az is, mit kezdjenek az új feltételek közt — egymással.
mindenki maga
A londonit ily gyorsan követő houstoni csúcson csak egv új főszereplővel van több: Kaifu japán miniszterelnök azért is jött előbb, s kapott már szombaton tájékoztatást az amerikai elnöktől a NATO-tanács'kozásról (végre nem a két ország kereskedelmi vitája volt a központi témájuk). Ám maga George Bush mintha más volna az Atlanti-óceánnak ezen a partján, mint volt Európában: ott — Bonnt persze bevonva a tervezésbe — Washington vezérkara nem ‘engedte ki kezéből az irányítást, a NATO-ered-mény az amerikai elképzelések szerint alakult — a houstoni osúos előestéjén viszont sajátosan azt emlegetik az elnök és emberei, hogy mindenki azt tesz a pénzével, amit akar...
Kaifu például tudatta Bush-sal, hogy Tokió fel kívánja újítani Peking anyagi támogatását, mert — amint japán kormány-tisztviselők a háttérben kifejtették — a kínai vezetés nemzetközi elszigetelése csökkenti a reform újbóli térnyerésének esélyét (a nyugati' szankciókat a Hetek esztendeje párizsi csúcsúikon határozták el). A japánok persze nem engedélyt kémek, sőt a többiek helyeslését sem igénylik, s Bushéknak is csupán tájékoztatást adtak. Az amerikai elnök azonban jóváhagyólag jelentette ki az újságíróknak, hogy Japán „úgy dönt, ahogyan akar, s nagyon együttműködik is az Eg sült Államokkal, vannak érdekei, amelyek meghatározóak”. Legfeljebb azt kérte Bush Kaífu-tól, hogy azért ne kapkodja el Kína segélyezését és lehetőleg korlátozza is, mármint egyelőre.
Az ö pénzük
Hasonlóképpen nem kívánja visszatartani Bonnt és Párizst sem Washington a Szovjetunió anyagi támogatástól, maga azonban egyelőre azt jelzi, hogy legfeljebb technikai segítséget kíván adni a moszkvai áttéréshez piacgazdaságra. Houstonban sorra nyilatkozva a tévéknek, James Baker külügyminiszter azt fejtegette a hét végén, hogy a „hetek” alighanem ki-ki alapon kezelik majd e kérdést. Vasárnap az ABC vitaműsorában Baker úgy vélte, a NATO-állásfoglalás „többet ér" Gorbacsovnak, mint 15—20 milliárd dollárnyi segély: ennek alapján módosíthatja a szovjet gazdaság prioritásait. Ezt ugyan a reggel The New York Times vezércikke nem fogadja el: ha Cheney védelmi miniszter támogatást ellenző nézetéhez képest van is fejlődés a kormányálláspontban, az „lemarad a nagyvonalúság most Londonban szolgáltatott atlanti példája mögött, s ezért Bush jobban tenné, ha Houstonban csatlakozna a segíteni szándékozókhoz. „Mert a Gorbacsov—Sevardnadze-féle védelme-zése az új külpolitikai gondolkodásnak nem támaszkodhat csupán retorikára: be kell bizonyítaniuk a szovjet népnek, hogy a kivonulás Kelet-Európából előnyökkel jár, elsősorban a Nyugat segítsége révén”. Viszont az elnök egyik legbizalmasabb embere ugyané lap tudósítójának azt mondta, bár Bushnak és Kohlnak egyaránt érdeke, ha az
utóbbinak sikerül „megvásárolnia” a szovjet beleegyezést a németek — nvugati feltételek szerinti — egységéhez, ám ..jobb. hogy az az ő (mármint a németek) ötete, s nem a miénk, s az ő pénzük, nem a miénk”
„Mielőtt az adófizetők dollárjait adnánk, ésszerűen meg kell győződnünk róla, hogy azt jól is költik el” — tudatta az erős amerikai kételyeket a szovjet feneketlen hordóval kapcsolatban Baker, s megint utalt Moszkva katonai kiadásainak magas szintjére, meg Castro és társai támogatására (a Business Week azonban úgy értesült, hogy Gorbacso-vék a jövő évtől kezdve fokozatosan megvonják a segélyt Havannától). A külügyminiszter különben „nem óhajtott spekulálni” Gorbacsov kilátásairól, csak a peresztrojka sikerében való nyugati érdekeltséget hangsúlyozta, meg azt, bármi történjen is a Szovjetunióban, az megmarad katonai nagyhatalomnak (kezelése tehát komoly gond). Más kérdés, hogy a vasárnapi The Washington Postban az amerikai belpolitika tekintélyes szemleírója, Dávid Broder azt a benyomását teszi közzé a szovjet belpolitikáról, hogy Gorbacsov vészesen kezd nevetség, gyilkos viccek és megjegyzések tárgyává válni, ami a hatalom végét szokta jelenteni, ha nem feltétlenül formálisan is.
IVrahoi
George Bush azonban korántsem így kezeli, s az elnök a hazaifelé tartó gépen sugárzó arccal közölte, mennyire örül a NA-TO-eredményt magasra értékelő gorbacsovi szavaknak. Maga Bush még a fedélzetről elküldte — szóvivője szerint — „meglehetősen hosszú” beszámolóját a londoni tanácskozásról, valamint „személyes benyomásait”. Ugyanakkor még nem válaszolt az elnök arra a Gorbacsov-levélre, amelyet londoni felszállása előtt kapott kézhez, s amelyben a szovjet államfő immár kifejezetten kérte a nyugati gazdasági támogtást, mint az atlanti nyilatkozathoz hasonló gesztust.
Sununu, a Fehér Ház szókimondó stábfőnöke azt fejtegette Houstonban, hogy a segélyügy egy olyan, mint „ötkilós halat kifogni kétkilósra szánt pecabottal”: hol lazítani kell, hol húzni, de nem túlfeszíteni. Ezért gyanította az NBC vitaműsorának egyik újságírója, hogy Houston végére Bush mégis belemegy a dologba. A magas rangú nyilatkozók viszont csak „elvek" meghirdetésére számítanak, amelyeket „kik-ki szabadon értelmezhet” — tehát a nyugati világ egysége megmarad Moszkva támogatásának sokféleségében.
Kaifu például addig nem hajlandó csatlakozni Kohlékhoz, amíg a szovjetek nem engednek a Kurilli-szigetek kérdésében. (És Bonn sikere az NDK-val igazán biztató lehet Tokiónak.) Mindenesetre a kelet-európaiakat megsegítő „huszonnégyek” döntéseire áldását adandó houstoni csúcson Gorbacsov segélykérőimének megvitatása során Bush netán megint elfoglalhatja azt a középutat, amelyet a londonin is: ott Kohl és Thatcher közé állhatott, itt Kohl és Kaifu között maradhat. De vajon elég lesz-e ez az amerikai vezetőszerephez, ami tőle már csak házigazdaként és „őshoustoniként” is elvárható?
Avar János
\