﻿ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Mis nyári kikapcsolódás
Megkezdődött a nagy alku Houstonban
A moszkvai jelzésekre figyel a gazdasági csúcstalálkozó
Kedvező szervezeti változtatást küzdött ki Gorbacsov a pártkongresszustól
A külpolitikai helyzet
A NEMZETKÖZI DIPLOMÁCIA LENDÜLETE nem lankad egy pillanatra sem. Alighogy befejeződött a NATO londoni csúcstalálkozója, hétfőn már a .hetek vezetői gyülekeztek Houstonban, hogy az évente szokásos gazdasági eszmecseréjüket megtartsák. De akárcsak az angol fővárosban, most Texas szívében is vigyázó szemüket Moszkvára vetik, s azt latolgatják, milyen végkifejletet is hozhat magával az SZKP kongresszusa, miként kerül ki a küzdelemből Gorbacsov, s hogyan alakulnak majd a szovjet, belső viszonyok. Hiszen nyilvánvalóan ez határozza meg, hogy a Nyugat végül is milyen segítséget ad a Szovjetuniónak. Párizs és Bonn elképzelései szerint serényebben támogatja-e, avagy az angolszász óvatosság jegyében szigorú feltételekhez köti a pénzügyi támogatásokat.
AZ ERŐVISZONYOK ÁTALAKULÁSÁRA emlékeztet — igaz, tá-gabb értelemben — a The Japan Times. Mint a lap kifejti, a világ-politikát az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína, míg a világ-gazdaságot az Egyesült Államok, Japán és Nyugat-Európa határozta meg. Mára ez a helyzet drámaian módosult, mert mind a politikában, mind a gazdaságban az utóbbi említett nyugati hármas játssza a vezető szerepet. Ebbe a keretbe is illeszthető egyébként a hetek vonakodása Moszkva fölkarolásától. Scowcroft amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó például. hangsúlyozta, hogy Washington mindaddig nem hajlandó .pénzügyi támogatást nyújtani, amíg Moszkva nem foganatpsít pótlólagos gazdasági reformintézkedéseket, nem csoportosítja át a katonai kiadásait, s még nem szünteti Kuba segélyezését. (A CBS tévétársaságnak a houstoni csúcs előestéjén Gera-szimov szovjet külügyi szóvivő kijelentette: a Szovjetunió fokozatosan leállítja Havanna támogatását.)
MOSZKVA MELLETT azonban mától Becsre is terelődik a figyelem, hiszen megbeszélések kezdődnek a harmincötök párizsi csúcstalálkozójának az előkészítéséről — párhuzamosan a haderocsökkentési, valamint a bizalom- és biztonságerősítő tárgyalásokkal. A Dte Presse úgy véli, hogy határozott 'körvonalakat öltenek at a ml°ndolások Európa úí politikai rendjére. A cikk szeint mind a NATO, mind a Szovjetunió támogatja azt a tervet, hogy a helsinki folyamatot intézményesítsék, s hozzanak létre végrehajtószervezetet titkárságot. Ausztria szeretné, ha ez Bécsben működnék. Mindinkább kikristályosodik az egyetértés atekintetben is, hogy a jövőben rendszeresen rendezzenek magas szintű tanácskozásokat Európában, az álíam- és kormányfők legalább kétévente, a külügyminiszterek pedig esztendőnként kétszer találkozzanak. S mint a 'NATO londoni értekezlete is szorgalmazta, elképzelhető, hogy katonai jellegű intézményeket is kialakítanak, az információcsere előmozdítására a konfliktusok megelőzésére. A Die Presse szerint Európa nagy kérdéseire keresik a választ Bécsben, majd az év végén Párizsban. (B. M.)
Tmlósílónk Jelenti Houstonitól
Ünnepélyes nyitány, kétoldalú eszmecserék
„Bátor emberek vagytok”
—	jelentette !ki barátom és nyomatékül még vállamat is megveregette, amikor hírül vette, hogy családommal együtt Bulgáriába készülök. A tengerpartra, Szozopol mellé, oda, ahol az elmúlt tizenöt esztendőben többször is megfordultam
—	néhány millió honfitársammal együtt. Mi, magyarok ugyanis szeretjük a Fekete-tengert, az aranyhomokot, a napos partot, Várnát és Nesze-bárt. Tudjuk hátrányait és előnyeit, a rossz ellátást éppúgy megszoktuk, mint a langyos tengert és a ragyogó napfényt. Legtöbben meghitt házastársi viszonyba kerültünk Bulgáriával: ismerjük egymás erényeit és megtanultuk elviselni a hibákat.
Mitől kap akkor, valamiféle krakéler ízt mostanság egy bulgáriai utazás? Nyilván — és ne kerülgessük az igencsak forró kását — a politikától, a kelet-európai földindulástól, amely a Balkán eme vidékén meglehetősen zavaros hullámokat vet. Sztrájkok, diáktüntetések, választási manipulációk hírei érkeznek nap-nap után, forrong és fortyog minden. Persze nemcsak itt, hanem a volt szocialista tábor minden országában tombol a politika, rátelepszik a lelkekre és behatol a magánéletbe. Lehet-e hát akárcsak néhány napra is megszabadulni Bulgáriában vagy másutt a politikától? Merthogy nem igazán jó a mostani állapot... Ami sok, az köztudomásúan egészségtelen, már pedig a politikai méregpohárból éppen eleget hörpintget-tünk ahhoz, hogy jogot szerezzünk egy kis nyári kikapcsolódásra.
Itthon erre — én legalábbis úgy vélem — kevés a lehetőség, mert a stradon valaki okvetlenül bekapcsolja a rádiót, amelyből szinte áradnak a borzalmak, este az ember, meg mint nikotinista a cigarettához, nyúl a tévé gombjához, és nézi a Híradót, ami ugyebár úgyszintén nem kínál üde félórákat.
És akkor még nem beszéltünk a sajtóról, az újságok telis-teli politikai botrányokkal és leleplezésekkel, úgy fest, hogy életünk már-már nem is áll egyébből, mint drámai események végeláthatatlan láncolatából. (Ami természetesen igaz, de kikérem magamnak, hogy ezt folyton-folyvást az orrom alá dörgöljék!) El innen hát — de hova? Nyugat felé immár nyitva a kapu, és úgy hírlik, hogy a spanyol tengerparton igen kellemes az élet, a Földközi-tenger változatlanul kék, a parti föveny tiszta, a borok és étkek remekek és a lányok tömegesen tépik le fürdőruhájuk felső darabját! Mehetnék tehát ide is, ámde az elátkozott egypárti diktatúra egyik utolsó merényleteként mindmáig évi ötven dollárral rendelkezem, ami ugyebár a hideg vízre sem elég. Vehetnék ugyan valutát feketén, ámde erre nincsen pénzem, meg nem bízom az árusokban sem. Marad tehát a jó öreg Kelet, ahová idén még annyi valutát vehetek hivatalosan, amennyit akarok. A választék persze jellegzetesen kelet-európai : mindösszesen egy ország marad, amelyiknek tengerpartja van és egy magyar rendszámú gépkocsi nem kelt politikai bonyodalmakat. Jugoszláviában dollár kell, Romániába jó a lej is, de esetleg beverik a kocsi ablakát, marad hát Bulgária, jelszónak meg a politikamentesség. Magyar-országtól több mint ezer kilométernyire már nem fogható a Kossuth-rádió, nem járnak
magyar napilapok, a helyi televízióból meg csak a labdarúgó-világbajnokságot értem, mert nézem. Valóságos politikai elvonókúra reményeivel eltelten indultam hát útnak.
Az első benyomások — mit ne mondjak — kedvezőek voltak. Végig Bulgárián ügyet sem vetettem a lebontott emlékművek, jelszótartó alkotmányok rozsdás vasvázaira, a foszló választási plakátokra, és ezt jó jelnek tekintettem, mert ezek szerint megvan bennem az akarat a gyógyuláshoz. Nem vontam le különösen mély gazdasági következtetéseket sem a benzinkutak előtti sorban állásból és az üzletek üres polcainak látványából. Én kérem nyaralok — még ha kenyérhez nehezen is jutok!
Ilyen előjelek után remek hangulatban érkeztünk a tengerpartra, ahol bolgár barátom nyájasan fogadott bennünket, bár rögtön feltűnt rajta valami gyanúsan furcsa: szakállt növesztett. Évődő kérdésemre önérzetesen kijelentette, hogy arcdísze politikai meggyőződést fejez ki, s annak a mozgalomnak a tagjai, melyhez tartozik, ilyeténképpen különböztetik meg magukat más földi halandóktól. Szinte várta kérdésemet, hogy melyik pártról van szó, ámde hű maradtam elveimhez, és inkább hidegsör-ivászatra tettem javaslatot. Erre faképnél hagyott.
A Fekete-tenger ezzel szemben nem provokált senkit. Kellemesen ringatott a csónakban és nagynéha diszkrét hullámokat küldött a partra, amelyekben jól esett a fürdés. S így ment ez napokig, már-már úgy hittem, tényleg szanatóriumban vagyok.
A vész váratlanul csapott le, mint a villám. Barátságos mo-solyú fiatalember lépett hozzánk az esti szürkületben és kivételesen nem forintot kért, hanem információt. „Mi a helyzet Magyarországon?” — szögezte mellemnek a kérdést, amely lakmuszpapírszerűen kimutatta, hogy a politikafertő-zöttség mily mélyre hatolt bennem ... Tudniillik, szinte önkívületben, de beszélni kezdtem és rövid néhány perc alatt formás kis helyzetképet tártam elé, amely tevékenységemben nőm és útitársaim lelkesen segítettek. (Igaz, ők nem tettek semmiféle előzetes fogadalmat.)
E trauma után Herczeg Fe-renctől kölcsönzött megoldással éltem. Egy könyvében ugyanis arról ír, hogy adriai vitorlásútjain hajójának legénysége tudta: ha sapkát tesz a fejére, tilos hozzá szólni. Nos kihirdettem legott: amennyiben fejfedőt viselek, tilos a politizálás!
Az ötlet egy napig remekül bevált. Másnap a sapkát ellopták! Ez sok, sőt sokk volt. Védtelen maradtam, és környezetemben ezt eléggé el nem ítélhető módon ki is használta. Kamasz fiam arról faggatott, hogy mitől és miért utálják a bolgárok a törököket, feleségem a rendszer morális csődjéről tartott kiselőadást, barátom pedig pikírt megjegyzéseket tett a levegőben gyakorlatozó MIG-ekre...
Ezek után nem maradt más hátra, mint hazaindulni. Ha tehetem, jövőre másutt próbálkozom politikafelejtéssel. Talán Palma de Mallorcán ... Végül is emelik a fizetésem, meg az ember ne legyen már az álmaiban is földhözragadt. De lehet, hogy ez sem megfelelő megoldás, mert jómódú barátom szerint a kikötői, magyar származású kocsmáros két flas-ka maiagai vörös között ezt kérdezte: „Hombre, ná mi újság otthon?”
Dénes D. István
Houston, július 9.
Lapzártánkkor kezdte meg érdemi munkáját a texasi Houstonban a hét vezető tőkésország csúcsértekezlete, amely előtt Bush Kohllal is, Mitterrand-nal is megvitatta Gorbacsov segélykérő levelét.
A „némileg különböző” álláspontok várhatóan megmaradnak a szovjetek megsegítésének kérdésében — jósolta hétfőn délben, magyar idő szerint este, John Sununu, a Fehér Ház stábfőnöke, aki beszámolt a sajtónak arról, hogy a hivatalos csúcsnyitány előtti kétoldalú találkozóin Bush elnök megvitatta a Gorbacsovtól — a hetek tanácskozásának házigazdájaként — kapott, gazdasági támogatást kérő levelét Kohl nyugatnémet kancellárral, és Mitter-rand francia államfővel. A Sununu által vagy féltucatszor használt „némileg különböző” megjelölés a kérdésben eltérő nézetekre jelzi, hogy a Bush-kormány mintha felhagyott volna a „mindenki járja a maga útját” jellegű, a hét végén még javában hirdetett ügykezelésével, s immár csökkenteni óhajtja a houstoni vitákat. Nyilván az ellentétekről harsogó újságcímek zavarták meg a fehér házi kedélyeket, meg az olyasfajta cikkek, mint a The Los Angeles Times bán Richard Gephardt demokrata képviselőházi vezért, aki figyelmeztette Busht: „ha nem lép hamar, lemarad, vagy a partvonalon kívülre kerül”.
A focihasonlat igazán stílszerű annak a csúcsnak az elején, amelyre a Kohlhoz és Andreottihoz hasonló labdarúgás-rajongók csak hétfőn hajnalban érkeztek —
egyenesen Rómából, a vb-döntőről (a szokás szerint mindig utolsónak jövő Mitterrand meg csak délelőtt ért Houstonba). A korán iderepült Thatchert, Káifut és a mokrata képviselőházi vezéré, aki főt”, Delors EK-elnököt George és Barbara Bush vasárnap igazi texasi élményben részesítette: hetek csúcsán jelen levő „plusz egy A „győztesek csúcstalálkozó-- ján”, ahogyan — a piacgazdálkodás diadalára utalva — Gephardt-tal együtt sokan nevezik a houstonit, most elsősorban arról kell dönteni, miként élnek új lehetőségeikkel a porondon állva maradtak. Az amerikai vehető szerep híján lépett elő Bonn és Párizs — vádolja Busht egyik lehetséges demokrata vetélytársa (és a szovjetek megtámogatásának korai szószólója), aki szerint „semmi sem izgalmasabb”, mint a majdan prosperáló szovjet piac igénye a nyugati árukra, és „semmi sem veszélyesebb, mint egy ingatag, csődbe ment szuperhatalom, sok ezer atomfegyver mögé bújva”. Mire Sununu közvetlen azt a választ adja elnöke nevében, hogy éppen a moszkvai pártkongresz-szus tanúsítja, koránt sincs ott egység a reformok támogatásában. Nem szabad megismételni a 70-es években a lengyelekkel elkövetett hibát, aminek következtében ma Varsó 40 milliárdos terhet nyög. A reformok híján a szovjet gazdaság nem is tudja megfelelően felhasználni a nyugati tőkét — érvelt újfent Sununu, aki ismét szóba hozta, Moszkva katonai kiadásainak túl magas szintjét, és a kubaihoz hasonló rezsimek támogatását is.
Bush készséggel hajlandó elismerni, hogy Bonn a szovjetek és Tokió a kínaiak esetében . „némileg” eltérő módon jár el, mint a többiek. Mivel a vasárnapi Bush—Mulroney megbeszélés során kitűnt, hogy a kanadai kormányfő is hajlik bizonyos mértékű hitelnyújtásra Moszkvának, Washingtonnak a vártnál jobban kell manővereznie a houstoni egység. vagy legalábbis látszata megőrzése végett. Nyilván ezért is hangsúlyozta az eddiginél is jobban Sununu, a technikai segítség lehetőségeinek felmérést, amit amerikai kormánytisztviselők várható elnöki javaslatként már vasárnap este kiszivárogtattak. S ugyanők ekkor azt is értésre adták, hogy a házigazda mindenképpen el akarja kerülni a szópárbajok kialakulását. A Fehér Ház persze ismeri az amerikai közvélemény-kutatási eredményeket, amelyek jelzik, hogy a korlátozásmentes - kereskedelmet
Moszkva, július 9.
Figyelemre méltó határozat elfogadásával 'kezdődött hétfőn az SZKP XXVIII. kongresszusának e heti munkája. A tanácskozás erőviszonyaira jellemző módon, nyilvánvalóan megnyugtatási szándékkal terjesztették elő elsőként éppen az SZKP és a hadsereg kapcsolatát taglaló határozattervezetet, majd a kommunisták üldözése ellen fellépő dokumentumot.
Az érdemi viták megkezdése előtt hosszadalmas és terméketlen szóváltás bontakozott ki a kongresszusról való tájékoztatás megítéléséről. Számos delegátus — dolgozók leveleire és telefonhívásaira hivatkozva — bírálta a szovjet sajtót amiatt, hogy „félrevezeti” a közvéleményt, elfogultan, saját véleményének is hangot adva és persze erősen megkurtítva közli a tanácskozáson elhangzó felszólalásokat. A küldöttek ezért korábbi állásfoglalásukat megváltoztatva úgy döntöttek, ezentúl a kongresszust élőben közvetítse a szovjet televízió, s sokkal részletesebben számoljon be róla az írott sajtó.
Hasonlóan terméketlen polémiába torkollott a központi ellenőrző bizottság képviselőjének és a kb kincstárnokának a beszámolója, amiből kiderült, hogy a küldöttek beleszólást igényelnek a párt. költségvetésének előkészítésébe, s nemigen elégszenek meg a mostani példátlanul aprólékos, de utólagos elszámolással. Még inkább kiviláglott azonban a túlfűtött hangulatból, hogy milyen magasra hágott a szociális feszültség, milyen erős a legfelső vezetők kiváltságaival szemben az ellenérzés.
A tanácskozás elsőként azt a határozatot hagyta jóvá, amely az SZKP katonapolitikájáról szólva egyebek közt leszögezte: egyelőre nincsenek meg la kellő garanciái a nemzetközi katonai—stratégiai helyzetben bekövetkezett változások visszafordíthatatlanságának, a Szovjetunió katonai fenyegetettsége továbbra is fennáll. Ezért az SZKP kongresszusa úgy véli, hogy az ország védelmi képességének és biztonságának fenntartása és megszilárdítása az ésszerű elégséges szinten „a nép, a párt és az állam egyik legfontosabb feladata”. A küldöttek ugyancsak határozatot fogadtak el a kommunisták demokratikus jogainak védelméről, amely hangsúlyozza, hogy
Moszkvával pártolja ugyan a lakosság többsége, ám 58 százalék 24-gyel szemben ellenzi a közvetlen segélynyújtást Gorbacsov-nak.
Talán ezért is igyekszik kissé másra is terelni a figyelmet Houstonban a vendéglátó: Sununu a csúcs témáinak sorában első helyre tette, tehát a szovjet segély elé, a GATT uruguayi fordulója sikerének biztosítását. Bush szeretné, ha a mostani csúcs „megszabná az irányt” a tárgyalóknak, vagyis lendületet adna a kompromisszumkeresésnek.
Hétfőn délben, magyar idő szerint este, gondos protokoll írta elő a hat plusz egy vendég érkezését a houstoni Rice egyetemre, hogy aztán lapzártunkkor kezdjék meg első tanácskozásukat. Az első érdemi csúcsállásfoglalásra kedden délben kerül sor, amikor James Baker ismerteti a hetek politikai nyilatkozatát.
Avar János
megengedhetetlen a ‘kommunistákkal szemben a bosszúállás és a türelmetlenség légköre, és ezzel egyidejűleg szolidaritását fejezi ki valamennyi kommunistával, aki politikai üldöztetésének és erkölcsi terrornak van kitéve, bárhol is történjék ez. A dokumentum rámutat, hogy a demokráciával nem fér össze az emberi méltóság megalázása, a kommunista pártok és szocialista jellegű mozgalmak törvényen kívül való helyezése — bármilyen ürüggyel is.
Miközben az SZKP jelenlegi külpolitikai kurzusával elégedetlen tudatos és ösztönös konzervatív erőket ilyen látványos gesztussal, igyekezett lecsillapítani, Pjotr Lucsinszkij, a Moldvai KP első titkára sajtóértekezletén annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szavazásra előterjesztendő határozatok szelleme jóval liberálisabb lesz, mint azt netán a felszólalások hangütéséből sejteni lehetett. Mi több, kifejtvén véleményét Jegor Ligacsovról, akit saját bevallása szerint régóta úgy ismer, mint „becsületes, szorgos és tevékeny embert”, kijelentette: „a helyzet úgy alakult, hogy most nézetei, akár akarjuk, akár nem, élesen megosztják a pártot”. Szerinte ezért nem valószínű, hogy Ligacsovot javasolni fogják a főtitkárhelyettesi posztra, hiszen ez súlyosbítaná az SZKP-foan uralkodó állapotokat. Megjegyezte viszont, hogy kiegyensúlyozottságánál és tapasztalatánál fogva, a volt kijevi pártvezető, jelenlegi ukrán parlamenti elnök tűnik a legmegfelelőbb jelöltnek ugyanerre a tisztre, s ráadásul — adta értésre — megválasztása a második legnagyobb köztársaság jelentőségét is kiemelné. Lucsinszkij egyébként azt is kizártnak találta, hogy a kétségtelenül egyedüli esélyes főtitkárjelöltet, Mihail Gorbacsovot tisztán konzervatív politikai bizottság „ejtse tuszul”. Azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy szerinte a kongresszus előtt többpárti választásokon vagy népszavazáson kellett volna felmérni az SZKP valódi társadalmi befolyását és bázisát.
A szervezeti szabályzat megtárgyalása előtt kapott szót Vlagyimir Krujcskov. A KGB elnöke, aki egyszersmind a PB-nek is tagja, Gorbacsovra hivatkozva egyértelműen elutasította az államvédelmi bizottság depolitizá-lásának a tervét, mert — mint
Munkatársaink moszkvai jrlenáse
A Szovjetunió biztonságának megőrzése az egyik legfontosabb feladat — vélekedik az. SZKl* kongresszusa
\