﻿Ára:
6,50
forint
Magyar Nemzet
1990.
július 11.
Lili. évfolyam 161. szám
ALAPÍTOTTAs PETHÓ SÁNDOR
jAknumunku
Hála Istennek, újabb kemény bírálója akadt a magyar sajtónak. Nem is akárki. Bur-lakov vezérezredes, a szovjet Déli Hadseregcsoport főparancsnoka időt szakított magának a moszkvai pártkongresz-szus szünetében, hogy véleményt alkosson újságjaink hangneméről. Nem kevesebbet állít, minthogy hírlapíróink — úgy általában — „aknamunkát” folytatnak a csapatkivonások ürügyén, azzal rágalmazzák az eltávozó egységeket, rendetlenséget hagynak maguk mögött, elszórják lőszereiket, fertőzik a hátrahagyott környezetet. Ezzel a magyar újságíróknak az a szándékuk, a magas rangú nyilatkozó szerint, hogy megkíméljék az országot fizetési kötelezettségeitől, ne rója le azt az összeget, amely a szovjet hadseregnek járna itt-tartózko-dásának több mint négy évtizedéért.
Valljuk be, a téma kényes. Nem azért, mintha még mindig tabu volna, közvéleményünk változatlanul hallgatni kényszerülne az ismert állapotokról. Ezen szerencsére túlvagyunk. De sikamlós azért, mert Magyarország csakugyan nem keresi az ütközést szomszédaival, még kevésbé a legnagyobbal, és amelytől sokáig a legjobban függött. Ezt a magatartást sem megalkuvásból vállalta, hanem jól fölfogott európai, nemzetközi érdekből. Társadalmunk a maga szándékából és eszközeivel szakított a múlttal, hogy a demokráciát válassza, annak minden belső és világpolitikai következményével együtt. És ha ezt végig akarja vinni, akkor kulturáltan, a jogi formuláknak megfelelően kell megtenni, egyáltalán nem indulatokkal, még kevésbé „haragszom rád” alapon. De van még egy korántsem elhanyagolható szempont. Nálunk, és a hasonló körülményekkel vívódó szomszédainknál senki nem tudja jobban — engedtessék meg, a mostanában annyira érdeklődő Nyugat sem —, hogy ez az átértékelés mindennél fájdalmasabb a legérdekeltebbnél, a Szovjetunióban. Az sem véletlen, hogy a téma indulatokkal, túlhevítetten tér vissza éppen a moszkvai kongresszus vitáiban.
Valahol itt kell keresni Bur-lakov vezérezredes szavainak a mélységes értelmét is. Támadások áradata zúdult Gorba-csovra és Sevardnadzéra, kettőjük közös kelet-európai politikája miatt. Azzal vádolják őket, hogy „föladták és elárulták a szocializmust”, miattuk „veszett el” Lengyelország és Magyarország, Csehszlovákia és az NDK, és most valami hasonló „likvidátorságra” készülnek odahaza. A leghangosabb szószólója ennek az álláspontnak éppen az a katonai-ipari csoport, amely bonyolult társadalmi és politikai kérdéseket még mindig a legszívesebben hatalmi szóval oldana meg, és amelyhez — úgy véljük — számíthatjuk Burlakov vezérezredest is.
Frissek még az emlékeink is, mintsem feledjünk. Nem érdemes bölcselkedni azon, hogy a sajtó uralmi tényező vagy sem, ezt minden országnak belső ügye eldönteni. De azt fölidézni már nem haszontalan, hogy 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában, ha nem hitte is el senki, mégis az újságok hangneme volt az egyik ürügye — nem indoka — a katonai beavatkozásnak, a cikkek tónusát és témáit vitatták, tartották elviselhetetlennek. így volt egy ideig Lengyelországgal is, amidőn Hruscsov gépével Varsó fölött keringett, de az intervenció világpolitikai okokból szerencsére, elmaradt. E tényekre emlékeztetni azért nem haszonta-
lan, hogy gondolhassunk rá, Burlakov vádló szavai nem teljesen ártalmatlanok, jóllehet túlbecsülni sem kell őket, hiszen végtére is 1990-ben vagyunk, és teljesen más a világ.
Ami pedig a konkrétumokat illeti, úgy véljük, a vezérezredes könnyelmű kijelentései ellenére a magyar sajtó éppen elég bizonyítékot szolgáltatott, mintsem „aknamunkával” volna vádolható. Demokratikusan megválasztott országgyűlési képviselő tette szóvá ezt a sajátos környezetszennyezési ügyet a törvényhozás nyilvános ülésén, majd néhány nappal később a helyszínre kiszállt hivatalos bizottság erősítette meg a szavait, föllelt és jegyzőkönyvbe vett tárgyi igazolásokkal. A sajtó, mint hűséges krónikás, csupán a kötelességét teljesítette az esetről beszámolván; nem keltett hangulatot, helyszíni tudósításokat közölt. Ha ez „aknamunka”, magára vessen, aki annak minősíti.
A történtek háttere mögé nézve viszont csakhamar kiderül, hogy a vezérezredesnek nem a magyar újságírással, a sajtó munkatársaival gyűlt meg a baja. Hanem a hivatalos hatóságokkal. Hetek óta húzódnak a tárgyalások, hogy ki és milyen formában fizesse meg az évtizedeken át itt-tartózko-dott szovjet csapatok költségeit. Pontosabban azokat a hátrahagyandó ingatlanokat és ingóságokat, amelyek a távozás után — főként romokban, és csaknem használhatatlan állapotban — itt maradnak. Burlakov mint a szovjet tárgyaló-küldöttség vezetője igyekszik minél magasabbra srófolni az árat, hogy a hazatérőket elhelyezhessék, szállást és egyéb életkörülményeket biztosíthassanak számukra, és ehhez Bu- 8 dapest anyagilag is járuljon I hozzá.
A vezérezredesnek mindenkinél jobban kell tudnia, hogy a magyar kormányzat eddig sem zárkózott el a méltányos, mindkét félre kielégítő rendezést biztosító megoldás elől. Hajlékonyán arra is készen állt, hogy kompromisszumokat dolgozzon ki, éppen a közös és kölcsönös érdekek alapján. A megfontolás helyett jobbára csak fenyegetést kapott érte cserébe; ha nem vesszük tudomásul a föltételeket, még az is megtörténhet, hogy a csapatkivonásokat leállítják ... A moszkvai sajtóban pedig eddig olyan Burlakov-nyilatkozatok jelentek meg, amelyek a felelősséget az ottani minisztériumokra hárították :	külügyre, honvéde-
lemre, amiért „nem körültekintőn tárgyaltak”, úgy mentek bele a kivonásba, hogy sok részletet nem tisztáztak előre. Burlakov tehát nemcsak Budapesttel, Moszkvával is perel a távozás miatt.
És itt térünk vissza a kiindulópontra. A tét jóval nagyobb annál, mintsem a magyar sajtó hírnevéért, minősítéséért kellene vitába szállnunk a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokával. Lehetne fölhozni érzelmi szempontokat, érvelhetnénk szenvedéllyel, de ez nem volna méltó. Inkább mondjuk ki kertelés nélkül a végkövetkeztetést. Nekünk nem egy magas rangú katonatiszttel, indulatos politikussal van bajunk, amidőn a „zászló becsületéért” szállunk síkra. Hanem egy olyan irányzattal, amely magát a Szovjetuniót is súlyos bajokba taszítaná, ha nem sikerülne, háttérbe szorítani ezen a korszakosán fontos moszkvai kongresszuson. Magyarország azért bízik ennek a kérdésnek a jogos és bölcs elrendezésében, mert hiszi és reméli, hogy ebben a Moszkva-parti vitában is a történelmileg igazolt erők kerekednek fölül.
Várkonyi Tibor
Mégis győzött a peresztrojka!
Gorbacsov állam és pártfőtitkár maradt
Houstonban támogatták a keleti reformokat, de Moszkva nem kap gyorssegélyt
A KELET-EURÓPAI REFORMFOLYAMAT támogatását illetően közeledtek egymáshoz a nézetek Houstonban a hetek csúcstalálkozóján. A vezető ipari országok állam- és kormányfői kedden a záró-dokumentumon és a politikai nyilatkozaton dolgoztak, értékelvén a Szovjetunióban zajló változásokat is. S miként az EK dublini, és a NATO londoni értekezlete is sugallta, különbizottságot hoznak létre, hogy megvizsgálják, miként segíthetnék a leghatékonyabban Moszkvát, s ékként Gorbacsovot.
A nézetek közeledésére utal, hogy az amerikai elnöki szóvivő már célzott rá, a GATT és más nemzetközi pénzügyi intézményék is feladatot kaphatnak a Szovjetuniónak nyújtandó „technikai jellegű” támogatásban, vagyis a bankrendszer fejlesztésében, a tőzsde bevezetésében, az élelmiszer-kínálat javításában. A bizottság megszervezése persze azt is jelzi, hogy a véleménykülönbségek elsimítását is elodázták, hiszen Washington, London és Tokió Párizzsal és Bonn-nal szemben továbbra is úgy véli, hogy nincs értelme azonnal segélyt adni Moszkvának, legfeljebb kidobják a pénzt az ablakon. Mitterrand francia elnök houstoni beszédében azonban a gyors megsegítés mellett foglalt állást, mert „Gorbacsov sorsa ettől függhet”.
BONNI VÉLEKEDÉSEK SZERINT a szovjet kérdést nem lehet elválasztani a magyar, a lengyel és a csehszlovák ügyektől, mert ezek az országok négy évtizeden át a KGST tagjai voltak. Kohl kancellár azt fejtegette, hogy a Varsónak és Budapestnek kínált közös piaci segítség révén a Nyugat bebizonyította, hogy „komolyan gondolja a gyors támogatást”, de —: tette hozzá —, azt is meg kell fontolni, hogy mit lehetne tenni közép- és hosszú távon a szovjet, gazdasági és politikai reformfolyamat alátámasztására. A bonni kormányzat azzal érvelt, hogy pozitív választ kell adni Gorbacsovnak, minél előbb bővíteni kell a szovjet gazdaság export- és devizatermelő képességét, fejleszteni az infrastruktúrát, elsősorban a szállítást. Be kell vonni a megalapítandó bizottság munkájába a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a Huszonnégyek csoportjának szakembereit is.
A hetek egyezkedéséhez érdekesen kapcsolódik a brit Financial Times eszmefuttatása. Edward Mortiner szemleíró megjegyzi: Valószínűleg sokan úgy gondolják, hogy Kelet-Európábán már működik a Marshall-tervnék megfelelő program. De ez nem így van. Jelenleg semmi kilátás nincs arra, hogy a térség a szükségleteknek megfelelő pénzügyi támogatást kapjon. Valóságos az a veszély, hogy nyugati finanszírozás nélkül befulladnak a beruházások, és csökken az életszínvonal.” A brit napilap úgy látja — a fölbukkanó nacionalizmusokra utalva —, hogy a gazdasági szükségletek és a politikai veszélyek között kapcsolatot kell teremteni, de Kelet-Európa külső kezdeményezésre vár, s ennek Nyugatról kell jönnie.	(B. M.)
Tudósítónk houstoni telefon jelentése
A demokrácia térnyerését üdvözlik és segítik a hetek
Houston, július 10.
Politikai nyilatkozatukban, a houstoni hetek a „demokrácia dekádjának” minősítik évtizedünket, támogatást ígérve Ke-let-Európának, és „együttműködést” a Szovjetunióval a piac-gazdaság megvalósítására.
„Üdvözöljük az elnyomó rezsi -mek felváltását Közép- és Kelet-Európában a népük által szabadon választott kormányokkal” — állapítja meg a hét vezető tőkés ország houstoni csúcstalálkozójának kedd délben, magyar idő szerint este kiadott „politikai deklarációja, amelynek címe sokatmondó: „A demokrácia biztosítása”. S miközben üdvözlik Kelet-Európában a jogrend és szabadság bevezetését, „sürgetik” Romániát, hogy igazodjék a térség többi országában tapasztalt .^pozitív irányzathoz”. Egyébként a demokrácia más földrészeken való térnyerését is örömmel nyugtázó nyilatkozat Kubát is felszólítja, „tegyen lépéseket” a hasonló latin-amerikai irányzathoz való csatlakozásra. Ugyanakkor a hetek „mély aggodalommal látják a nemzetiségi és vallási csoportokat érintő türelmetlenség újra jelentkezését”, s felhívják a figyelmet rá, hogy ezek konfliktusokhoz vezethetnek, amelyek mind „az alapvető emberi jogokat fenyegetik, mind -a politikai és gazdasági fejlődést. S a vezető tőkés országok .^mindegyike kész gyakorlati módon segíteni azokat az államokat, amelyek a szabadságot választják”, s érmék formája egyaránt lehet a „megfelelő” technikai, tapasztalatátadási és gazdasági támogatás.
A nyilatkozatot sajtóértekezleten Ismertető James Baker amerikai külügyminisztert éppen ar-
ról faggatták, ki mit ért a „megfelelő” megállapításon a Gorbacsovnak Búshoz küldött levelében levő segélykérelem esetében, s egyáltalán: elutasítják-e azt? Szó sincs róla, sietett cáfolni a State Department főnöke a Washington elzárkózása alapján kialakult látszatot, és jelezte, hogy a szakértők javában dolgoznak a minden részvevőnek elfogadható szerdai kommunikészövegen. S azt sem mondaná Baker, hogy Amerika „sohasem” lesz hajlandó — a technikain kívül — anyagi segítséget is nyújtani, ,ezt azért ő „nem zárná ki”. Ám ehhez Moszkvának jeltételeket kell teljesítenie: alapvető lépéseket tennie a piacgazdaság bevezetésére, abbahagyni a destabilizáló rendszerek támogatását világszerte, és csökkentenie katonai kiadásait. Viszont Baker azt is tagadta, hogy „alku” körvonalazódna Bush és Kohl között: az elnök belemenne a német segélykezdeményezésbe, míg a kancellár hozzájárulna az uruguayi forduló kilendítéséhez a holtpontról. A nyilatkozat „együttmunkálko-dást” ígér Moszkvának a nyitottabb, .pluralista társadalom és piacgazdaság megteremtésében. Báker külön is üdvözölte a tagköztársaságok önállóságának növekedését (Gorbacsov újraválasztásának híre azokban a percekben érkezett Houstonba, ahol persze mindenki számított is rá).
Hétfői lapzártánkkor megnyitván a hetek érdemi tanácskozását a Rice egyetem egyik termének ovális asztala fölött, George Bush a nyolcvanas évek kiemelkedő eredményének minősítette, hogy a vezető ipari országokban sikerült biztosítani a gazdasági növekedést. A houstoni csúcs három fő témájaként pedig az
„uruguayi forduló” meglendíté-sét, a Szovjetunió megsegítését és a környezetvédelmi erőfeszítések — tavaly Párizsban már megígért — fokozását említette. De napirendre kerültek a fejlődők adósságterhei, a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás elleni harc, valamint a terrorizmussal szembeni küzdelem is. Az amerikai elnök után a többi részvevő vázolta kormánya nézeteit; e kulcskérdésekben. Néhány fontosabb megállapítás.nak hamar, már hétfőn este híre .ment sajtó-körökben. Így Mitterrand francia elnök ama figyelmeztető megjegyzésének, hogy Moszkva megsegítése nem tűr halasztást, mert „ha nem határozzuk el magunkat az azonnali támogatásra, hamarosan nem lesz sem középtáv, sem reform”, tehát értelmét veszti a — főleg a hitelnyújtástól vonakodó Amerikában folyó — vita a peresztrojka közép- és hosszútávú kilátásairól. Kohl német kancellár pedig fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szovjetek megsegítését latolgatva sem szabad semmiképpen sem megfeledkezni a demokráciára áttért Közép- és Kelet-Európáról, a többi közt hazánkat is megemlítve. Felidézte, hogy a tavalyi párizsi csúcson még csak Magyar- és Lengyelország megsegítése volt a hetek napirendjén, s ennek egyébként pozitív a mérlege. Mindenesetre „a fiatal demokráciák csak akkor nézhetnek szembe a kihívásokkal, ha mi mellettük állunk” — figyelmeztette partnereit a bonni államférfi. Ha valamiben, ebben nincs is vita a csúcson: ugyan ki ellenezné a kelet-európai változásokat, miként senki sem fordulna szembe az anyával vagy az almatortával — jegyezte meg valaki Fitz-water amerikai elnöki szóvivőnek, aki rávágta, hogy „ezek persze mind olyasmik, amiért érdemes is kiállni”.
Jóval nehezebb a heteknek egységre jutniuk a szabadkereskedelmi tárgyalások ügyében. Talán azért is, hogy a szovjet segély kérdésében utóvédharcofcat
folytató, és a társaihoz felzárkózni kényszerülő Bush-kormány átmehessen offenzívába, hétfőn a téma amerikai illetékesei meglehetősen kemény és számonlkérő hangnemben rótták meg az uruguayi - forduló holtpontjáért felelősnek tekintett Európai Közösségeket. A közös piaci agrárprotekcionizmus megtörése régi amerikai törekvés, amiben Washington világszerte támogatókra talál, hiszen sok olcsón termelő ország szeretné eljuttatni áruit a parasztjaikat belpolitikai okokból védő és szubvencionáló tizen-kették védőfalai mögé. „Végiére is, nem tárgyalhatunk csak magunkkal meg a többi exportáló országgal” — fakadt ki hétfői sajtótájékoztatóján Clayton Yeut-ter amerikai mezőgazdasági miniszter, aki szerint a nyugat-európai integrációról leperegnek a kérések, mert nem hajlandók érdemi agrárvitákra az uruguay-i fordulóban. Washington valóban összpontosított rohamot indított: hirtelenjében, nyilván a háttértájékoztatók nyomán, ez lett az amerikai lapok vezető csúcstémá-ja, s keddi vezércikkében a The New York Times „kritikusnak” minősíti, hogy Houstonban végre megtegyék a hetek a „nyitólépést” a kompromisszum felé. Hiszen mindegyikőjüknek van miből, protékcionizmusból engednie, meg az Egyesült Államoknak is, hiszen korlátozza a latin-amerikaiak ide irányuló cukorkivitelét. Amerikai kormánytisztviselők hétfőn már azt is fenyegetőiéig kilátásba helyezték, hogy kivonulnak a világkereskedelmi alkudozásról, ha az európaiak nem hajlandók a houstoni záróközle-ménybe belefogalmazni a konkrét megegyezési ígérőket. Mivel Bush és Delors EK-elnök hét végi megbeszélése hírek szerint meglehetősen keserű hangú kölcsönös beolvasásokkal volt terhes, a csúcs hátterében szorgoskodó „serpáknak” nehéz dolguk van szerda délre meglelni a megfelelő formulákat.
Avar János
Munkatársaink moszkvai áelexjelemtése
Világszerte igazolódott a piacgazdaság fölénye
- mondta Gorbacsov a pártkongresszuson
Moszkva, július 10.
Tekintélyes szavazattöbbséggel választotta meg kedden az SZKP kongresszusa — első ízben közvetlenül — a párt főtitkárát, akinek személye az elhúzódó jelöltállítási procedúra ellenére sem lehetett egy percig sem kérdéses. Mihail Gorbacsovnak legfeljebb afelől lehettek kétségei, hogy miként foglalnak állást a küldöttek, ha vitára bocsátják azt a többször elhangzott javaslatot, amely szerint a legmagasabb állami és párttisztség nem fér össze, valamelyikről mondjon hát le. Erre azonban nem került sor, s a KB-beszá-moló vitájának zárszavaként reggel szenvedélyes hangú beszédet mondó Gorbacsovot megerősítették a főtitkári poszton.
A régi-új főtitkár 3411 szavazatot kapott, míg 1116-an foglaltak állást ellene. (Érdekességként: ugyancsak a terem egynegyede tette le egy korábbi szavazás kapcsán a voksát amellett, hogy a KB beszámolójáról hozott kongresszusi határozat a KB, a PB és a titkárság munkáját nem kielégítőnek értékelje.) Az 1116 ellenszavazat ugyan tekintélyes, mégis kevesebb, mint a kezdeti konzervatív lendület alapján várható volt. Gorbacsovval szemben csak egyetlen jelölt makacsolta meg magát (a többi javasolt személy,
így Jakovlev, Sevardnadze, Baka-tyin belügyminiszter sem vállalta a jelölést), mégpedig Tejmuraz Avaliani. A kamerovói szénmedence Kiszeljovszk városának első titkára, aki rövid bemutatkozó beszédében és a hozzá intézett kérdésekre adott válaszaiban nem is leplezte mélyen gyökerező konzervativizmusát, 501 szavazatot kapott.
Gorbacsov megköszönve a „hatalmas támogatást és bizalmat” úgy értékelte a szavazás végeredményét, mint a kongresszuson előterjesztett „álláspontom támogatását”. S ez annál is figyelemreméltóbb, mert a választás egy olyan, mintegy egyórás főtitkári beszédet követett, amelyben Gorbacsov sokkal egyértelműbben határolta el magát a konzervativizmustól és tett hitet a radikális változások mellett, mint a KB nevében előterjesztett beszámolójában.
A közkívánatra felszólaló Mihail Gorbacsov az elmúlt napok konzervatív kirohanásait követően kedden ellentámadásba ment át, azt vágva az SZKP vezetőit durván bíráló delegátusok szemébe, hogy a társadalom olyan forradalmi átalakításáról, mint amilyen a peresztrojka „új kritériumok alapján”, történelmi távlatban gondolkodva kell véleményt
\