﻿Ára:
6,50
forint
Szombat
1990.
Július 14.
Lili. évfolyam 164. szám
ALAPÍTOTTA: PETIIŐ SÁNDOR
53
m
Ki:. S
SsS
a
ri"$:
3
S
II
A befejezetlen mü Wörner Moszkva meggyőzésére készül
Elfogadja-e a Kreml a
Moszkva, július 13. Karinthy Frigyes novellájában mindenki Barabbást kiált, a tömegből mégis Jézus neve hangzik ki. Valahogyan így történt, de pozitív előjellel az SZKP XXVIII. kongresszusán. A szónoki emelvényre lépők egymás után választották a pangást, ám az összhangzatból az jött ki, hogy peresztrojka. Sok múlik azon, hogy a kérdező mit akar hallani. S Pilátus szerepében Gorbacsov olyan céltudatosan vitte keresztül az akaratát, hogy a lényegi kérdésekben esélyt sem hagyott a szembeszegülésre.
A politika művészetének a magasiskoláját mutatta be a főtitkár. Az orosz konzervativizmus miatt nyugtalan reformerők, kritikus, ám az alternatíva hiányában kényszerű támogatósának tudatában előbb nemzetiségi alapon osztotta meg a maradi erőket, úgy, hogy a köztársaságoknak arányos helyet biztosított a vezető szervekben. Azután a mérsékelt konzervatívokat különítette el a makacs dogmatikusoktól, s az előadás csúcspontján Ligacsov, mint az ideológiai merevség esszenciája szenvedett látványos vereséget.
Gorbacsov mindezt olyan könnyedséggel irányította, hogy máris kételyeket ébresztett a nyugati elemzőkben: nem váltak-e szemfényvesztés áldozataivá? Valóban olyan szorult helyzetben volt-e a szovjet vezető, mint amilyenben Washingtontól Párizsiig a világsajtó látta? Avagy szándékosak voltak az esendőségét megerősítő kiszivárogtatások, mert pillanatnyilag a főtitkár gyengesége a Szovjetunió legbiztosabb importfedezete? Hiszen a kongresszus drámai módon egybeesett azokkal a tőkés döntéshozó fórumokkal, amelyeken az alapkérdés a Moszkvának szánt politikai és gazdasági segély mértéke volt. És az ülésszak egymás után szolgáltatott érveket ahhoz, hogy a peresztrojkának szüksége van a támogatásra, s Gorbacsov méltó is erre, mert uralja és előbbre viszi az eseményeket.
De nem feltétlenül kell át-lanti optikán keresztül szemlélni a Kremlben zajló dolgokat, ha magyarázatot akarunk találni a történtek logikájára. Ki lehet indulni abból is, hogy milyen következtetéseket vonhatott le a szovjet vezetés a kelet-európai fordulatokból, amelyeket —, ha hinni lehet, és miért ne lehetne Eduard Se-vardnadzénak —, előre prognosztizált. Ezekben az országokban a kommunista pártok vagy teljesen a háttérbe szorultak, vagy korábbi arculatukat megtagadva próbálnak talpon maradni. De éppen ezekben a napokban ingott meg a bolgár modell is, amelyet pedig sok szovjet reformkommunista reményt keltő túlélési lehetőségnek vélt. Am az új politikát nem lehet a régi emberekkel hitelesíteni, mert előbb-utóbb olyan helyzet elé kerülnek, hogy csak tankokkal védhetik meg a maguk kreálta demokráciát. Mladenov nem vállalta, Iliescu igen.
De lehet-e a Szovjetunió számára követendő példa a román út, amely továbbra is Európából kifelé vezet? A felhívás többször elhangzott a kongresszuson is, hogy Gorbacsov vagy más, aki kellő erőt érez magában, teremtsen rendet az országban. Elméletileg továbbra sincs kizárva a lehetősége annak, hogy a párt radikális megújulására hivatkozva egy erős főtitkári-elnöki hatalom épüljön ki a „bomlasztással” szemben. De ahogyan Gorbacsov — felmérve a kongresz-szust — óvatos beszámolójától továbblépett eddig talán legradikálisabb, vita záró beszéde felé, az mást jelzett. Nem beszél-
ve arról, hogy a „peresztrojkadiktatúrát” a szélsőkonzervatí-vok, mindenekelőtt a tábornoki kar képviselői követelték a leghangosabban, akiknek a fél-reállítása ezzel a kongresz-szussal a kezdetét vette. (Nem is titkolva az áthallást írt a múlt héten a Novoje Vremja arról, hogy Spanyolországban a parancsuralmi rendszer leépítése megkövetelte a hadsereg leszoktatását a politizálásról.
Csábító az analógia, hogy a Szovjetunió jelenleg ott tart, mint Magyarország az 1988-as májusi pártértekezletet követően. Az SZKP még a legbefolyásosabb hatalmi tényező, ám a monopóliuma már megrendült. Tehetetlenül áll a mélyülő válsággal szemben, miközben friss erők törnek előre alternatív programokkal. Egyelőre még nem lAmoly a kihívásuk, de a horizonton már felbukkant a pártszakadás képe. A kongresszus — és ez talán a legnagyobb érdeme az elmúlt napoknak — keresztülhúzta konzervatívok számítását, hogy kilépések és kizárások útján, legalább ideiglenesen „megszilárdítsák” soraikat. Megkezdődtek ugyan a demonstratív távozások, de a formálódó demokratikus szárny nem engedi át teljes egészében az SZKP-t az ellentábornak. Ugyanakkor a vezetésváltás nyomán színre lépett az apparátus egy rugalmasabban gondolkodó, a változásokhoz jobban alkalmazkodó rétege, amely hol engedve, hol megkeményedve próbálja feltartóztatni a bomlást.
Azonban miként néhány éve is végzetes önteltség volt a magyar vezetésnek azt gondolnia, hogy a peresztrojka meg a glasznoszty csupán a 68-as reformunk követése, húsz év késéssel, ugyanúgy pöffeszkedő rövidlátás lenne közelmúltunkból kivetíteni a szovjet jövőt. Kelet-Euróipában „csupán” egy tőlünk idegen rendszer rárakó-dásaitól kell megszabadulni, az Urál mentén viszont az évszázados orosz-szovjet birodalmi szemlélet következményeit szükséges újragondolni. Az új gorbacsovi képletbe, amely a tagköztársaságok változatos szerződéses viszonyát képzeli el Moszkvában, föderatív alapoktól a konföderációig (s még ki nem mondva, de talán már beletörődve a független államiságba is), nehezen illeszthető bele a nemzetiségi akaratok fölé helyezkedő párt. Márpedig a kongresszus e kérdésben megmakacsolta magát, nem kis csalódást okozva több köztársaság nemzetiségi kommunistáinak. Mindez pedig előrevetíti az új központi szervek, a kvóták szerint összeállított KB, és a köztársasági első titkárok uralta PB funkciózavarát:	az
érdekek erősödő elkülönülése döntésképtelenséget idéz elő. Pedig a pártnak még meglennének a feladatai az átmenet időszakára, amíg ki nem épülnek az új államhatalmi szervek, s meg nem szilárdulnak a köztársaságok között kibontakozó új együttműködési elvek.
Az SZKP történelmi szerepe mostantól abban állna, hogy levezesse a békés átrendeződést, ám a kongresszuson kevés jel árulkodott arról, hogy a küldöttek megértették feladatuk lényegét. Az előzményekhez és az összetételhez képest persze reformer hangoltságú dokumentumok születtek, s ez még inkább rávilágít Gorbacsov nélkülözhetetlenségére, a jelenlegi növekvő bizonytalanságban. A kezében futnak össze a szálak, s bár a radikális reformerek éppen ettől tartanak, de a kialakult helyzetből kiindulva kénytelenek azt is elismerni, hogy Gorbacsov, miután megteremtette a peresztrojkát, még nem pihenhet.
A nagy mű ugyanis befejezetlen.	Luthert Gábor
Újabb kilépések az SZKP-ból: a szovjet többpártrendszer kezdete
A PARTELHAGYÓK NÖVEKVŐ TÁBORA került a figyelem középpontjába azokban a beszámolókban, amelyek a lezáruló SZKP-kongresszus jelentőségét igyekeznek immár összegezni. Jeleli teát-rálisnak is minősíthető kilépését követően ugyancsak nagy visszhangot kapott Popot? moszkvai és Szobásak leningrádi városi tanácselnökök hasonló bejelentése. A nyugati hírközlő szervek által gyakran faggatott Korotics, az Ogonyok főszerkesztője ezúttal a PBS-nek nyilatkozva vélte úgy már Jelcin'kilépését követően, hogy ez a szovjet többpártrendszer kezdetét jelenti. Szerinte az SZKP-val szembeforduló csoportok még július második felében meg fogják tartani kongresszusukat, hogy egyesítsék erőiket.
Korotics mindehhez még azt is hozzáfűzte, hogy szerinte Gorbacsov államelnöki szerepe a többpártrendszerben növekedni fog, de a felelőssége is. Ebben a helyzetben immár elkerülhetetlenek a gyors reformlépések a gazdaságban. Csakhogy éppen ebből a szempontból került paradox helyzetbe Gorbacsov. Az egyéb hírközlő szerveknek nyilatkozó kremlinológusok is úgy vélik, valóban mihamarabb megalakulhat a kilépők pártja, és vélhetően kezdeti sikerekre is számíthat. Kérdés azonban, hogy éppen a reformok céljait és módozatait illetően mennyire fesz tartós az egyetértés a jelenlegi SZKP-t tagadók között. Visszatérő kérdés, vajon mindez segít-e Gorbacsovnak és peresztrojkájának.
A KONGRESSZUS AZT MUTATTA, hogy Gorbacsov továbbra is tudja uralni, de legalábbis Irányítani a pártot. Viszont az is világossá vált, hogy a párt immár nem ura a helyzetnek, nem képes irányítani az eseményeket.
A többpártisággal együtt a központi államapparátus is többpólu-súvá vált, mert mind erősebben követelnek önállóságot és független jogköröket a regionális igazgatási központok. Így azonban gondokat is okozhat, hogy a rendszert eddig összetartó erő, az SZKP monopóliuma éppen most kezd gyöngülni. Végső érvként a kommentárok rendre azzal hozakodnak elő, hogy Gorbacsovnak nincs alternatívája, helyesebben, valódi vetélytársa. Jelcin látványos kilépése ennek immár az ellenkezőjét sejteti. Gorbacsov helyzetét kétségtelenül az szilárdítaná meg igazán, ha sikerülne áttörést elérnie a peresztrojka gazdasági frontján. Korotics is arra mutatott rá, most már valóban elkerülhetetlen, hogy a gazdasági intézkedések kerüljenek előtérbe. Ezek sikeres bevezetésének esélyeit azonban rontják a belpolitikai bizonytalanságok, azok a kihívások, amelyek mostmár egyszerre kezdik ki Gorbacsov hatalmi — pártbéli és államapparátusi — befolyását.
A NÉMET TERJESZKEDÉS ERŐSÖDÉSÉT meglehetősen nyersen felvető — és sebtiben visszavont Ridley-nyilatkozat — hullámai továbbgyűrűznek. Az azonnali cáfolatok olykor óvatos töprengésekkel keverednek, miközben Wörner NATO-főtitkár történelmi látogatása keretében Moszkvában éppen arról szeretné meggyőzni az eddig ódzkodó szovjet vezetést, hogy az Észak-atlanti Szövetség még az egyesült Németországgal sem jelent fenyegetést. Wörner az első NATO-főtitkár, aki a szervezet 1949-es megalakítása óta a Szovjetunióba látogat. A Reuter brit hírügynökségnek' nyilatkozva kijelentette, szeretné meggyőzni Gorbacsovot arról, hogy az egyesült Németország NATO-tagsága Moszkvának is érdeke. Az SZKP-kong-resszus hangulatát, és különösen a hadsereg kifejtett elképzeléseit figyelembe véve Wörnemek erre jelenleg csekély az esélye.
s _AZ ALBAN MENEKÜLTEK ügye ugyancsak a nap vezető hírei között szerepelt. A hírügynökségek munkatársai helyszíni beszámolókat közöltek a Brindisibe befutó hajó érkezéséről. A tudósítók azonban csak találgatni tudják, vajon miért engedett Tirana ilyen gyorsan a kérdésben. A legtöbben úgy vélik, éppen a nagyobb káoszt kerülendő visszakozott az albán vezetés, elhárítva egy esetleges elhúzódó és mélyülő válságot, s megelőzve egy NDK-típusú fordulatot
(T. J.)
Moszkvai fndósífónk tetexjeientese
A KB megválasztásával befejeződött az SZKP kongresszusa
Ligacsov bejelentette: visszavonul Szibériába
Moszkva, július 13.
Pénteken az SZKP XVIII. kongresszusa megválasztotta vezető szerveit, a Központi Bizottságot és a Központi Ellenőrző Bizottságot, majd Gorbacsov rövid zárszava berekesztette az ülésszak munkáját. Még aznap, a késő esti órákban összeült az új, 412 tagú KB első plénuma, hogy létrehozza a politikai bizottságot és a titkárságot. (A PB létszámáról is a KB illetékes dönteni, biztos helye van viszont a testületben a köztársasági első titkároknak, a főtitkárnak és helyettesének.) A nap folyamán az alapszabály mellett számos dokumentumot is elfogadott a kongresszus, többek között a gazdaságról, a tömegtájékoztatásról (amely kimondja, hogy a pártsajtónak az SZKP érdekeit kell tükröznie és védenie), az ifjúságról stb.
meg balra”, bár ez távolról sem elegendő. Vlagyimir PolOhalo, a kijevi egyetem párttitkára felhívta a radikális átalakulás híveit, hogy ne hagyják ott az SZKP-t, hanem minden pártszervezetben határolják el magukat a konzervatívoktól, vonják meg tőlük a bizalmat. Közben a kongresszus megvonta Borisz Jelcin mandátumát, továbbá megbízta a központi ellenőrző bizottságot, hogy hozzon döntést a demokratikus platform azon tagjainak párttagságáról, akik még csütörtökön bejelentették őszi kilépési szándékukat az SZKP-ból. A platform vezetői, Vlagyimir Li-szenko, Vjacseszlav Sosztakovsz-kij, Sztyepan Szulaksin végül is nem várták meg a kizárást, pénteken ők is bejelentették kilépésüket, s hogy megkezdik az új, parlamenti típusú párt létrehozását, amelynek októberre tervezik az alapító kongresszusát.
Az új vezető szervek összetétele tükrözi a centrum megerősödését, hiányoznak belőle úgy „a szélsőjobb”, mint a „szélső-^ bal” tagjai. Nem kapott benne helyet Jegor Ligacsov, aki újságírók előtt azon szándékáról nyilatkozott, hogy visszavonul Szibériába megírni áz emlékiratait, ugyanakkor „készen állok bármely munkára, amellyel megbíz a párt”. (Figyelemre méltó líír, hogy kezdetét vette a kádermozgás a hadseregben is. A TASZSZ jelentése szerint új politikai főcsoportfőnököt neveztek ki Alek-szej Lizicsev helyére Nyikolaj Sljaga személyében, és új a ká-‘ derügyekkel foglalkozó honvédelmi miniszterhelyettes személye is: Viktor Jermakov vezér-ezredes, aki korábban a leningrádi katonai körzet parancsnoka volt.)
A hadsereg kongresszusi képviselői mindenesetre még egyszer nekirugaszkodtak:	kezdeménye-
zésükre többségi szavazással kimaradt Dmitrij Volkogonov ismert hadtörténész abból a, bizottságból, amelynek a legkésőbb a jövő év első felére ki kell dolgoznia az SZKP új programtervezetét. S alighanem sok tiszt elégedetlensége is tükröződött abban az 1010 ellenszavazatban, ameny-nyit Dmitrij Jazov honvédelmi miniszter kapott a KB-tagok megválasztásakor.
A központi listán (amelynek összeállításában egyes hírek szerint meghatározó szerepe volt Gorbacsovnak) az eredetileg tér-vezett 85 név helyett 99 szerepelt. Jellemző a kongresszus haj-líthatóságára: előbb megszavazták, hogy csak a 85 legtöbb szavazatot kapott személy kerüljön be a KB-ba, majd Gorbacsov és híveinek erős nyomására másként döntöttek. Csaknem kilenc-százan változtatták meg néhány perc alatt a véleményüket... Ha az első változat marad a végleges, olyanok estek volna ki a Központi Bizottságból, mint Valentyin Falin, Leonyid Abalkin, Rój Medvegyev, vagy a Gorbacsov mellett magát erősen elkötelező Mihail Uljanov színész. Feltűnően sok ellenszavazatot kaptak a piacgazdaságot támogató közgazdászok: Abalkin mellett Szta-nyiszlav Satalin, Ottó Lacisz, Ravel Bunyics is. Végül azonban ismét Gorbacsov akarata érvényesült (amit az elnöklő Anatolij Lukjanov azzal nyugtázott, hogy a küldöttek helyesen döntöttek) és így 412 tagú Központi Bizottság jött létre.
Zárszavában a főtitkár méltatta a kongresszus jelentőségét, kijelentette, hogy akik arra számítottak: ez lesz az SZKP utolsó kongresszusa, a párt elveszítette megújuló erejét és eltűnik a politikai porondról, azok tévedtek, mert „az SZKP él és élni fog”. Rövid beszédének erősen jelszó ízű megfogalmazásait több és erőteljesebb taps szakította félbe, mint múlt hétfői beszámolóját.
Nemzetközi kérdések kapcsán kifejtette: a hidegháborúnak vége, s elégedetten szólt róla, hogy a nyugati országok vezetői többé nem tekintik ellenségnek" a Szovjetuniót, s hajlandók együttműködni vele. A houstoni találkozót úgy értékelte, hogy pozitív visszhangot váltott ki a szovjet erőfeszítés az izoláltság leküzdésére és a világgazdaságba való integrálódásra. Gorbacsov partneri szerepet emlegetett, s hogy Moszkva semmit sem kíván ajándékba. Hangoztatta: kizárt minden olyan próbálkozás sikere, amely politikai feltételekhez kívánná kötni ezt az együttműködést.
Washington a Szovjetunióra is kitér jeszti kelet-európai segélyprogramját
Pénteken újabb ismert politikai személyiségek hagyták el az SZKP sorait. Anatolij Szobcsak, Leningrád, valamint Gavril Popot?, Moszkva polgármesterei közös sajtóértekezleten jelentették be távozási szándékukat, ök maguk nem voltak jelen, nyilatkozatukat felolvasták. Lépésüket a többpártrendszer támogatásával indokolták, valamint, hogy „a kongresszus demonstrálta ezen párt teljes alkalmatlanságát arra, hogy az országnak-reális programot kínáljon az új társadalomra való áttéréshez”. Felhívták továbbá a tanácsi vezetőket, hogy ne lépjenek be egyetlen politikai pártba se. A párton belüli demokratikus erők egy másik része ugyanakkor a bentmaradás mellett döntött. A kongresszuson a demokratikus egységblokk egyik képviselője úgy értékelte, hogy „némi fordulat figyelhető
Washingtonból jelenti az MTI. Az amerikai kormány elfogadta a törvényhozásnak azt a javaslatát, hogy a Szovjetunióra is kiterjesz-szék azokat a technikai jellegű gazdasági segélyprogramokat, amelyekkel a közép ekéiét-európai országokat támogatják.
Az októberrel kezdődő új költ-égvetési évben így Lengyelország, Magyarország és mások mellett a Szovjetunió is kaphat támogatást az amerikai költségvetésből kis magánvállalkozások, farmok fejlesztésére, a bank- és a jogrendszer átalakításához, angol nyelvoktatáshoz, jelentette pénteken a The New York Times.
A programoknak a Szovjetunióra való kiterjeszitését a kormány mindeddig ellenezte. A változás feltehetően a vezető nyugati or-
szágok houstoni csúcstalálkozójának következménye. A döntés azonban azt jelenti, hogy a közép-európai államoknak még kevesebb juthat az amúgy is igen korlátozott anyagi forrásokból: a kormány egy évre összesen 300 millió dollár elkülönítését javasolta. Ezt a törvényhozással kialakuló kompromisszum révén várhatóan mintegy 500 millióra emelik.
A folyó költségvetési évben Lengyelország és Magyarország több mint 900 milliós támogatási keretet kapott. Jövőre várhatóan jóval alacsonyabb összeg szolgálja majd Bulgáriát, Jugoszláviát és a Szovjetuniót. Szovjet vonatkozásban egyébként hitelekre, közvetlen pénzügyi támogatásra továbbra sem lesz mód.
Vranitzky velélyíársnak tartja Csehszlovákiát és Magyarországot
Washingtonból jelenti az MTI: Franz Vranitzky osztrák kancellár szerint nincs alap egy középeurópai államszövetség megteremtésére vagy az osztrák—magyar szövetség újjáélesztésére.
Csehszlovákiát és Magyarországot inkább potenciális vetélytárs-nak tartja, semmit szegény testvérnek. A szocialista párti kormányfő a The Washington Post-ban pénteken megjelent nyilat-