﻿
Ára:
(K50
forint
Maihar Nemzet
1990.
július 18.
Lili. étfalraw
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Jöröérsel I Antall megbeszéléseinek eredményeképpen
Gazdag vagyok:	harminc
mázsa szenet vásároltam vidéki vityillóm fűtésére. Az udvarról vedrekben hordjuk be a fészerbe feleségemmel és balerina lányommal. A lányom bikiniben robotol, Bács-Kiskun megyében alighanem most ő a legszebb szenesember. A szomszédoknál mindenesetre nagy sikerünk van.
Nem vagyunk persze profik; tenyerünk felhólyagzik a lapátolástól, az asszony három napig kenegeti a derekamat — de boldogok vagyunk. Időnként lopva bekukkantunk a fészerbe: arcunkon olyas fény, mint az amerikai milliomosén, amikor széfjébe pillant. Egyrészt büszkék vagyunk, hogy képesek voltunk belapátolni-beci-pelni a háromezer kiló szenet, másrészt még büszkébbek, hogy ezt az újabb áremelések előtt cselekedtük. A kincs a fészerben még csak az eddigi áremeléseket tartalmazza. Mai pénzemen vettem hát meg a jövő februári meleget.
Fogalmam sincs, hogyan érezheti magát a tőzsdespekuláns, amikor jó lóra tett — mi azonban úgy érezzük magunkat, mintha jól kitoltunk volna a világgal. Azazhogy az inflációval. Iga?, a villanyt nem tudjuk bespájzolni, a feleségem nyugdíja tökéletesen védtelen az infláció ellen, a lányom szólista fizetése pedig havi 6000 forint, ami nehéz testi munkáért és némi művészi teljesítményért igazán lélekemelő összeg — ezen azonban még egy sztrájk sem segít. A lányom, talpig-fülig szénporosan, nagy együttérzéssel és irigységgel gondolt a márkushegyi-ekre, de nagyon jól tudta, hogy a tárca első embere nem rohanna le Szegedre, ha a balett tiltakozó munkabeszüntetésre szánná el magát..
Maszek jövőtervezésem egyetlen merész lépése ez a harminc mázsa szén volt. Meg a veteményes kert, amelyet kiválóan képzett könyvtáros feleségem művel meg, hajnaltól alkonyig. Én csak a burgonyabogarakat szedem össze, meg öntözök. Bevallhatom azonban, hogy infláció ellen a saját termésű zöldség és gyümölcs e pillanatban még mindig többet ér, mint a kormánypolitika. Legalábbis egyelőre. Nem tudok úgy sültkrumplit, salátát, paradicsomot enni, hogy meg ne kérdezzem, ez most mennyi a Lehel téri piacon? Ha nem restellném, bevallanám, miként hatnak az árfolyamok a gyomornedveimre.
Sajnos, számos egyéb szükségletünket képtelenek vagyunk megteremteni. A dohány még csak-csak megteremne, de Sopianaet gyártani akkor sem tudnék. A kávécserjének sem sok esélye van nálunkfelé, nem szólva a neskávéról, feleségem kedvencéről.
Vagy itt a közlekedés. Rövid távon, persze, megteszi gyalog is. Hosszú távra azonban legalább egy villamost kellene megvennem, részletre. Nem árusítanak. Pedig előre látom, rövidesen inflálódik a villamos is: ha igazán ki akarok tolni a világgal, egy villamost is be kellene spájzolnom. Meg egy disznót, egy marhát, sok házbért, türelmet és idegeket. Az lenne csak az igazi. Ha tartalék idegeim is lennének. Vidáman viselném a gyűrődést: ha kikészülök,, csak előveszem a ruhásszekrényből, frissen vasalva, a váltás idegrendszere-
Ugye, kissé bántó (előkelőbben szólva: blaszfém és frivol), hogy viccelődöm az infláción. Végső tehetetlenségében, kínjában az ember kuncogni kezd.
Én azonban, töredelmesen bevallom, bizakodom. Ha Jugoszláviában sikerült megfékezni az inflációt, miért ne sikerülne nekünk is. Ha Litvánia is kap újra kőolajat, akkor biz-
tos csak műszaki hibától dugult el a Barátság olajvezeték. A kérdéseinkre pedig csak azért nem érkezett válasz, mert a telefondrótok is bedugultak. Mélységesen bizakodom — gazdasági fellendülésünkhöz csak az kell, hogy hirtelenében máshonnan kelljen beszereznünk kőolajat, földgázt, néhány milliárd kártérítést fizessünk a kivonulóknak, és elgondolkozzunk azon, hogy az SZKP legújabb fő szövegében nem maradhatott meg ez a bűnös szó: piac. Vagy: piacgazdaság.
Azt akarom mondani, hogy aki mélyebben átgondolja, milyen helyzetben van Magyarország és kormánya, az nemcsak gazdaságilag lesz lámpalá: Könnyű kínunkban tréfálkozni, nehéz felelősen ítélkezni, és még sokkal nehezebb országosan nékivágni a járatlan útnak. Van, aki azt állítja: hazánk öt évvel jár sorstársai előtt a reformok útján. Ha ez igaz, akkor nekünk van a legnehezebb dolgunk. Társadalom- és gazdaságpolitikai ősbemutató ter-. hét rótta ránk az idő.
Persze, mindenekelőtt át kellene képeztétnünk magunk. Nemcsak kertészekké, szénhordó legényekké, hanem rosszkedvű, cívódó, joggal borús nemzetből tettrekész, takarékos, kitartó, bajban sem lehangolódó nemzetté. Ha egyéb nem segít, hát gondoljunk arra, hogy bármilyen rosszul állunk a fejlett országokhoz viszonyítva — a bruttó nemzeti termékünk értéke összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint volt a század-fordulón. És nyilván senkit sem vigasztal, hogy az egy főre eső nemzeti jövedelem mégiscsak nőtt ebben a században, minden tragédiánk ellenére és közepette is nőtt — akkor gondoljunk arra, hogy ama sokat emlegetett, dicsért és irigyelt ázsiai kis tigrisek tiz-húsz év alatt törték fel: mi sem vagyunk rosszabbak! Avagy gondoljunk arra, hogy ha ezeregy-száz esztendő megannyi háborúja, vérvesztesége, török- s tatárdúlása, világvésze, bel-harca, fájdalma, zsarnoksága, rossz vezetése, szipolyozása nem tudta tönkre verni, megsemmisíteni ezt a csepp népet — akkor az ezután következő, nehéz tíz-húsz esztendőt már csak kibírjuk, még hozzá nem akárhogy, hanem felülkereked-
VeTudom, az efféle ön-ösztöké-lő publicisztikai kurjongatás nem vigasztalja meg a szegényeket, nem engeszteli ki a joggal dühöseket, nem nyugtatja meg a kétségbeesetteket, és nem helyettesít világos, ésszerű, erélyes programokat. Tízhúsz évre elegendő lelki erőt már csak igen kevesen tudnak „bespájzolni”. Aki a fáját, a szenét nemhogy februárra, de novemberre sem tudja megvenni az csak a vállát vonogatja, ha anno 2010-ről hall bíztató szókat. Az ígéretektől már rég mindenki halálosan ingerült. Csaláhkiütést kap e szótól: jö-
V Akkor sem mondhatok egyebét.
Biztos ugyan, hogy februárban nem azon fogok bosszankodni, hogy minek vettem meg a szenet: mert éppen 50 százalékkal lement az ára. S az is biztos, hogy a következő esztendőkben nem hagyok fel a háztáji veteménnyel, mert olcsóbb lesz a piacról beszerezni. Abban azonban már kezdek reménykedni, hogy két-három év múltán megáll az infláció, újjáalakul a közoktatás, alábbhagy a politikai hisztéria, és minden téren elfoglalja méltó helyét a szakértelem.
Én már ennyivel is megelégszem.
Csak abban nem vagyok biztos, hogy jövőre nem vásáro-lom-e meg még korábban a szenet.
Bodor Pál
Szeptemberben tárgyalások az EK-val a magyar társulás előkészítésére
A párizsi 2+4 tanácskozáson megállapodtak a német—lengyel határszerződésről
RENDKÍVÜLI DERŰLÁTÁSRÓL tett tanúbizonyságot a 2+4 tárgyalássorozat kedden kezdődött párizsi fordulójának valamennyi felszólalója Gorbacsov és Kohl Németország NATO-tagságáról kötött megállapodásának másnapján. A küldöttségek szakértői megbízást kaptak arra, hogy készítsék el a még nyitva maradt kérdések jegyzékét a külügyminiszterek szeptember közepén Moszkvában tervezett legközelebbi találkozójára. A nyugatnémet diplomácia irányítója megerősítette, hogy az egyesített Németország kész lesz .megfelelő formában, szerződéses úton garantálni Lengyelország nyugati államhatárát. A lengyel külügyminiszter, aki szerint egyébként közte és Genscher között egyetértés alakult ki a határkérdéssel kapcsolatos teendőkről, közölte: Varsó két szerződést kíván aláírni az egyesített Németországgal. Az egyik kifejezetten a határkérdésre vonatkoznék, a másik pedig átfogóbb formában rögzítené a két ország közötti jószomszédi és baráti viszonyt.
AZ NSZK ES SZEMÉLYESEN KOHL kancellár sikereként értékelik a világsajtó kommentárjai a kaukázusi egyezséget. Maga a bonni politikus keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Németországnak immár minden esélye megvan arra, hogy viszonylag rövid időn belül megvalósuljon az egyesülés. Németország nem lesz valamiféle külön úton járó óriás Közép-Európában — jelentette ki Kohl —, az európai szomszédokkal való összhang fontosságát hangsúlyozva. Helytelenítette, hogy némelyek a Szovjetunióhoz való közeledés kapcsán Rapüllót emlegetik. Az egyesült Németország ugyanis nem lesz kizárva a nemzetek közösségéből — vélte a kancellár —, hanem éppenséggel történelmében először élhet békésen együtt minden szomszédjával, az oly keserű történelmi tapasztalatok után. A nyugatnémet államférfi leszögezte, ha Moszkva világos irányvonalat követ a piacgazdaság dolgában, számíthat Bonn segítségére, noha az NSZK nincs abban a helyzetben, hogy a gazdasági támogatás egész súlyát a vállára vegye. Mint kiemelte, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Németországban történtek a lengyel Szolidaritás szakszervezetnek, az NDK-beli szabadságmozgalomnak és a magyaarországi fejlődésnek köszönhető. Teljesen elhibázott politika lenne — adta értésre Kohl —, ha ezt a három reformországot a német—szovjet tárgyalások miatt szem elől tévesztenék. A kancellár egyébiránt első ízben nyilatkozott úgy, hogy biztosra veszi: az össznémet választásokat december első vasárnapján tarthatják meg.
ANTALL JÓZSEF BRÜSSZELI MEGBESZÉLÉSEINEK érdemi része kedden kezdődött, s ezen a napon jelentette meg a belga Le Soir a magyar miniszterelnök terjedelmes interjúját, melyben a politikus megismételte: hazánk stratégiai célja az, hogy elérje csatlakozását az európai közösséghez, méghozzá Ausztria után, de a többi egykori „szocialista ország" belépését megelőzően. Antall megint felhívta a figyelmet arra, hogy többé nem lehet egységes tömbként kezelni a térség államait. Üdvözölte a Nyugat által a Szovjetunió számára kilátásba helyezett segélyeket, ám egyidejűleg reményét fejezte ki, hogy ez nem válik a magyar nehézségek enyhítését célzó erőfeszítések kárára. A kormányfő tarthatatlannak minősítette, hogy a szovjet fél 1990. negyedik negyedévétől mintegy harminc százalékkal kívánja csökkenti Magyarországra irányuló olajszállítmányait, ami szerinte katasztrófát jelent számunkra. Ezen túlmenően azt fejtegette, hogy Nyugat- és Kelet-Európa között létrejöhet egy olyan „közbülső pólus", amely az egymással szolidáris országokat, jelesül Olaszországot, Ausztriát, Csehszlovákiát, Jugoszláviát és Magyar-országot fűzi egybe. A magyarországi belpolitikával kapcsolatban Antall József reményének adott hangot, hogy a magyar dolgozók többsége — a történelmi tapasztalatok birtokában — nem enged a szociális demagógiának.	(V, L.)
Munkatársunk brüsszeli telefonjelentése
Teljes sikerre rezeitek kormányfőnk tárgyalásai
Brüsszel, július 17.
A belga fővárosban tett látogatásának legfontosabb eseményeként Antalt József magyar miniszterelnök kedden a kora délelőtti órákban emlékeztetőt nyújtott át Jacques Delorsnak, az Európai Közösségek elnökének. Budapest ebben az akár történelminek is minősíthető okmányban rögzíti, hogy Magyarország 1992 január elsejétől a közösség társult tagja kíván lenni, hogy azután fokozatosan eljuthasson a teljes jogú tagsághoz. Delors egyetértett a magyar előterjesztéssel, és szeptemberben már meg is kezdődnek a föltáró tárgyalások.
Kormányfőnk keddi programja az Európa Parlament brüsszeli palotájában kezdődött, ahol Báron Crespo elnök előbb rövid beszélgetésen fogadta, majd bevezette a politikai bizottság tagjai elé. A résztvevők között ott volt Habsburg Ottó is. Báron Crespo rövid üdvözletében történelmi alkalomnak mondotta Antall látogatását, maid a vendégnek adta át a szót.
A magyar miniszterelnök beszámolóját azzal kezdte, hogy az egy esztendő alatt bekövetkezett közép-európai változások igazolták országunk vállalt történelmi szerepét. Ezt követően azt fejtette ki, hogy hazánk számára az európai gondolat nem új. Múltunkhoz tartozik a kereszténység védelme, és amióta a magyar királyság megalakult, ez része ezer éves történelmünknek. Az viszont már a jelen problémája, hogy jó feltételekkel kívánunk esallakoz-ni az új, integrált Európához.
— Az elmúlt esztendő — folytatta — igazolta szándékainkat. Azt is bebizonyította, hogy igen gyakran éppen a politikai irrealitások vállalása látszik realitásnak. A jelenlegi körülmények között Magyarországnak igen jó esélyei vannak arra, hogy kilábaljon a gazdasági válságból, hiszen politikai intézményrendszerünk szilárdnak látszik. Természetesen sok a konfliktusunk is, de ne feledjék el, hogy olyan történelmi fordulatot hajtunk végre, amilyenre előttünk még senki sem vállalkozott.
Megemlítette ezután, hogy még
előttünk áll a demokratikus átalakulás két alapkövetelménye. Még nem tartottuk meg a hely-hatósági választásokat és nem hajtottuk végre az állami ipar privatizációját. Meg kell tömi, ki kell cserélni, megújítani azt a vezető réteget, amely gyakorlatilag a termelőerőknek a 60 százalékát ellenőrzi. Hazánkat nem hasonlítaná az Egyesült Államokhoz — mondotta Antall József —, de nálunk az ipari katonai komplexumnak sajnos egy primitívebb, provinciálisabb, kelet-európai változata működik.
Ausztria után, elsőként
Áttérve néhány külpolitikai kérdésre, a magyar miniszterelnök emlékeztetett arra a szándékra, hogy elhagyjuk a Varsói Szerződést. Moszkvában maga is szólt az atlanti szövetség értékéről, annak a fontosságáról, hogy milyen elsőrendű jelentőségű az amerikai csapatok európai jelenléte. A centrumkoalíció minden nehézsége és hibája ellenére is nagyon egyértelműen európai biztonsági politikát követ.
Rátérve Magyarország európai tagságára, arra mutatott rá nagyon nyomatékosan, hogy ehhez szükség van a Közösség fogadó-készségére is. Mindenesetre Ausztriát követően szeretnénk pályázni a tagságra, az exikom-munista országok közül elsőként. Mi azt az európai egységet tekintjük elsőrendűnek, amely nem áll ellentétben az atlanti gondolattal, mert két világháború és a hidegháború bebizonyította Észak-Amerikai és Európa egységének a szükségességét. A tágabb értelemben vett atlanti gondolatnak vagyunk a híve, mert szabadságunknak ez fontos biztosítéka.
A kisebbségi kérdésekről szólva Antall József azt a nézetét fejtette ki, hogy ezek az új Európa számára alapvető fontosságúak lesznek, mert megoldásának egyetlen reális módja az európai egység. Teljes rendezésre csak akkor lehet majd számítani, ha a határok megszűnnek elszigetelő tényezők lenni.
A nagy tapssal fogadott bevezető után az Európa Parlament kibővített politikai bizottságának tagjai kérdéseket tettek föl miniszterelnökünknek.	Claude
Cheysson volt francia külügyminiszter mindenekelőtt nyomban éppen a kisebbségi kérdések felől érdeklődött. Antall válaszában arra emlékeztetett, hogy máris vannak kezdeményezések. Magyarország a lehetőségek határain belül igyekszik javítani kapcsolatait Csehszlovákiával és Romániával is, holott ez utóbbival jelenleg a legfeszültebb a viszonyunk. Milyen eredményre jutunk, az azon is múlik, hogy ezek az államok milyen belső fejlődésen mennek keresztül. Ha Románia megteszi a szükséges intézkedéseket az emberi és kisebbségi jogok biztosítására, mi készen állunk javítani vele a kapcsolatokat.
Fogorvosi várószoba
További kérdésre válaszolva Antall József azt fejtette ki, hogy Magyarország híve a regionális együttműködésnek, de két tényezőt rendkívül fontosnak tart. Az első, hogy ne soroljanak tömbbe bennünket. Az elmúlt évtizedek azt is megmutatták, hogy Közép-Európa államai önálló szándékú nemzetek, és nem lehet őket blokként kezelni. Ezért ő maga — tette hozzá — soha nem értett egyet Henry Kissinger tömbszem-léíetével — és talán megbocsátja Habsburg Ottó ezt a fölfogást — Kissinger mesterének, Metter-nichnek a nézeteivel sem. Azzal sem értünk egyet, ha a regionális
szemlélet alapján bennünket más volt kommunista országgal együtt kívánnak kezelni. Nem kívánjuk megvárni mások fejlődését, mert az ilyen regionális kezelés mindig a minimumra tekint, rendszerint az utolsó kell megvárni. Nem szeretnénk, ha az Európai Közösség közös fogorvosi várószobába terelne bennünket.
A délelőtti találkozásnak ugyancsak fontos epizódja volt, amidőn Habsburg Ottó átadta Antall Józsefnek az Európa Parlament politikai bizottságának hétfőn egyhangúlag elfogadott hiteles javaslatát, amely méltatja Magyarországnak a demokratizálásban eddig elért eredményeit és javasolja a magyar közösségi tagság támogatását. Ez azonban még csak indítvány, amelyet Strasbourgban meg kell erősíteni. Habsburg Ottó nem kétli, hogy ott is ugyanilyen egyhangú helyeslésben lesz része.
Ezt követően immár a Berley-mont-palotában találkozott a magyar kormányfő Jacques Delors-ral, a végrehajtó bizottság elnökével. A tárgyalás nyújtott alkalmat arra, hogy kormányfőnk átadja azt az emlékeztetőt, amely rögzíti csatlakozásunk általunk kívánatosnak tartott menetrendjét. Budapest ebben készségét fejezi ki, hogy haladéktalanul megkezdődjenek a föltáró tárgyalások, így juthassunk el minél hamarabb a hivatalos megbeszélések kezdetéig. Az volna a kívánságunk, hogy a társulási megállapodások legkésőbb 1992 január elsején életbe léphessenek. A társult tagságnak pedig hazánkat fokozatosan kell elvezetnie a teljes jogú közösségi részvételhez. Figyelembe véve Magyarország jelenlegi fejlettségi szintjét, a megállapodásnak tartalmaznia kellene a segítség elemeit is. A hagyományos kereskedelmi egyezségen túlmenően ki kell terjednie a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgására is. Ebbe a körbe beiktatni kívánnánk ugyancsak a mezőgazdasági termékeket, a tudományos-technikai, pénzügyi, környezetvédelmi, a kulturális és Oktatási együttműködést is. A viszony teljesen új elemeként létrejönne a politikai kooperáció.
Aszimmetrikus
szabadkereskedelem
Külön hangsúlyozza a magyar emlékeztető, hogy az egész folyamatban — a társulástól a teljes jogú tagságig — Magyarország önmagában, tehát különálló államként kéri kezeltetni magát, nem pedig valamelyik politikai, gazdasági vagy regionális csoport tagjaként. Az elkövetkező évtizedben hazánk nemcsak az EGK-nak óhajt tagja lenni, hanem a Szén- és Acélközösségnek, és az Euratomnak is. A Közösségtől egyelőre csak elvi támogatást kérünk, formális kötelezettségvállalást még nem, mert tisztában vagyunk vele, 1993-ig az egységes belső piac megteremtéséig, ennek a munkálatai minden mást háttérbe szorítanak.
Kora este volt, amidőn a brüsz-szelí nemzetközi sajtóközpontban számolt be Antall József Delors elnökkel tartott megbeszéléseinek az eredményeiről. Minden tekintetben sikeresnek értékelte a találkozót, hiszen megállapodtak abban, hogy már most szeptemberben megkezdődnek a társulási tárgyalásokat előkészítő föltáró eszmecserék. Magyarország és az Európai Közösségek aszimmetri-r kus szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik, amelynek keretében Budapest kedvezményeket kap, ami igen jelentős tényezője mind a gazdasági, mind a kereskedelmi támogatásnak. A
kétoldalú társulási formula — és
\