﻿APÍTÓTTÁ
Áldás és kötés
Előtérben a nyiigati scgélylehetoségek
Moszkva, július 18.
Az már bizonyos, hogy világ-történelmet csinált a „sztavro-poli” és a „pfalzi”. Kötött mellényben, kötetlen légkörben. Mint két agrárgazda, úgy öltözve ült le a tárgyalóasztalhoz Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl az elnök-főtitkár szülőföldjén, az Észak-Kaükázus-ban, hogy pontot tegyenek egy negyvenöt éves fejezet végére. Szinte mellékesen, kedélyesen siklottak át azon a bukkanón, amely — kifelé legalábbis hónapokon keresztül úgy tűnt — a szovjet külpolitika egyik alapkövét takarta: a német NATO-tagságon.
Külön jelentősége van annak, hogy Gorbacsov most már nem először, szinte kikapcsolódásképpen, protokollmentesen jut egyezségre alapvető kérdésekben. Ezúttal ugyanis a nyugatnémet vezetőt kellett közel hozni a szovjet emberekhez. S itt már nem lehetett visszanyúlni, mint Bush vagy Reagan esetében, az egykori fegyverbarátsághoz. A fasiszta támadás évfordulójáról most is minden évben megemlékeznek a Szovjetunióban, peregnek a háborús filmek, s mélyen bevésődött a köztudatba az állandósult szószerkezet: az NSZK revan-sista körei. Tekintettel kell lenni a szovjet nép érzelmeire, ismételgették még nem is olyan régen Moszkvában, ha szóba került az egyesülés és .az északatlanti tagság. De nemcsak emocionális, hanem elsődleges belpolitikai kérdéssé terebélyesedett az ügy. A Gorbacsov elleni konzervatív támadások egyik legfőbb érve volt Kelet-Európa, s azon belül is az NDK „elvesztése”.
Gorbacsovnak döntenie kellett, de nem most, hanem már a kongresszuson. S meg is tette: kezdve onnan, hogy már a kb beszámolójában rendkívül határozottan kiállt a peresztrojka külpolitikája mellett, s később is, valahányszor a dogmatikusok megpróbálták fel-hánytorgatni a témát, erélyesen elejét vette a próbálkozásoknak. Mindaz, ami Sztavro-polban történt, csupán a kongresszusi elrendeződés egyenes következménye.
A jelek szerint az elnök elég erőt érez magában, hogy társadalmi méretekben is betörje a konzervativizmust. Hiszen enélkül nem vállalkozhatott volna olyan lépésre, amelyet az egyelőre kiépített hatalmi bázisokkal rendelkező szovjet jobboldal, vagyis a merev dogmatikusok, nyilvánvaló ellenérzésekkel fogadnak. Logikus folytatása a gondolatsornak, hogy Gorbacsovnak a kezébe kell vennie a kulcsfontosságú -pozíciókat, mindenekelőtt a hadseregben, amelynek egyes tábornokai az elmúlt hónapokban mint a külpolitikai peresztrojka elszánt ellenzői mutatkoztak be a nyilvánosság előtt. Az elmúlt hét végén történt két gyors új kinevezés — elsősorban a személyzeti kérdésekkel foglalkozó honvédelmi miniszterhelyettes posztjára — ezt a meggyőződést erősíti.
A centrumnak balra kell mozdulnia, ez a sztavropoli üzenet bel politikai jelentése. S nemcsak a káderkérdésekben, de sokkal jelentősebb folyamatok is indulás előtt állnak. Hiszen jelesebb szovjet közírók már előzetesen figyelmeztettek, hogy hiába is szállna be a Nyugat — miként az ezek után várható — hatalmas összegekkel a peresztrojka oldalán, a milliár-dok nyomtalanul eltűnnek a gazdasági mechanizmus irracionális útvesztőiben. A beinduló segélyek feltételezik a valóban mélyreható reformokat, még ha Gorbacsov most is hangsúlyozta, hogy a Valutaalap nem diktálhat a Szovjetuniónak. De a közelmúltban
felvett és folyamatosan juttatott olasz, francia, nyugatnémet kölcsönök rejtélyes sorsa azt igazolja, hogy Moszkvának csak meg kell tennie, amit a nemzetközi pénzintézetek elvárnak tőle — ha úgy tetszik, önként, szabad elhatározásból, az eddigi tapasztalatokból okulva.
Persze, a mostani nagyobb, a hírek szerint ötmilliárd márkás nyugatnémet segélynek külön rendeltetése van, afféle fogyasztási mentőövnek ígérkezik, s úgy is felfogható, mint azon összeg része, amelyet az NSZK az NDK gazdaságának minél kevesebb fájdalommal járó átalakítására szán. Bizonyos azonban, hogy a sztavropoli alkunak ez csupán része, mégpedig feltehetőleg igen kis hányada. Képtelenség lenne azt gondolni, hogy a mégoly szorult gazdasági helyzetben levő Szovjetunió „egy tál lencséért” lemond bizonyos jogairól. Az igazi játszma most kezdődik. Manfred Wörner, a NATO főtitkára ugyan érzékletesen ecsetelte Moszkvában, hogy az észak-atlanti blokk a kollektív biztonság őreként egészíti ki a helsinki folyamatot, Valentyin Falin szkeptikus fogadtatásán azonban érződött, hogy a szovjet fővárosban más garanciákra számítanak.
Ennék összetevője a most kialakított feltételrendszer, amely a szovjet távozás határidejét összhangba próbálja hozni az európai leszerelés prognosztizált ütemével, korlátokat állít fel a német hadsereg létszámára és fegyverzetére. A valódi tét azonban majd akkor lesz kivehető, ha kirajzolódik a most megszellőztetett átfogó, hosszú távú szovjet—német szerződés teljes súlya — a jelenlegi ígéretek szerint legkésőbb egy éven belül. Nem véletlen, hogy a bejelentést követően a Süddeut-sche Zeitung tudósítójában rögtön felsejlett a rapallói egyezmény képe, amire Kohl csak annyit válaszolt, figyelemre méltó kormányfői beletörődéssel: nincs módjában megakadályozni az ostoba kommentárokat. S persze emlékeztetett a történelmi helyzetek alapvető különbözőségére, Németország egyre mélyülő integrációjára a nyugati világgal.
De a toliforgatók feltehetőleg élnek majd a kancellár által is elismert joggal a csapongó fan-táziálásra, s eljátszanak a gondolattal, hogy mit is hozhat magával a nagy kiegyezés. Hiszen nehéz elvitatni a Szovjetunió azon igényét, hogy ha áldását adja az egyesült Németország beépülésére a Nyugat katonai rendszerébe, úgy legalább a gazdasági és egyéb kötődések kiépítésével próbálja megteremteni az új értelemben vett biztonsági rendszerét. Az engedmény egyben kötelezettségeket is jelent: Bonn egyből központi szereplővé lépett elő a moszkvai nagypolitikában, Gorbacsov ugyanolyan fesztelen keretek között intézi ügyeit Kohllal, mint Bush-sal kezdte Camp Davidben. S jóllehet, ez távolról sem emlékeztet még a kirekesztettek rapallói szövetségére, de kialakítható belőle olyan különleges státus (hiszen Kohl máris felvállalta a pénzügyi segély kérdésében a „lobbyzást” tőkés partnereivel), amelyre Gorbacsov korábban hasztalan keresett vevőt Londonban és Párizsban. S ez Kohlt is olyan helyzetbe hozhatja, amelyet végiggondolva máris ideges rángás futott végig Nagy-Britannián. De persze pillanatnyilag még mindez csak bármikor letörölhető krétarajz a lehetőségek művészetében, a politikában, ahol — mint Falin emlékeztetett rá — nem lehet mechanikusan átmásolni a ma létezőt egy holnap esetleg alapvetően új helyzetre.
Lambert Gábor
Moszkvában vendégeskedik az EK-bizottság elnöke
Washington tárgyalásokat kezdeményez Hanoival — tájékoztatta Baker Sevardnadzét Párizsban
A VÁRTNÁL KORÁBBAN kerülhet sor a nyugatnémet külügyminiszter szerint a 2+4-megbeszélések záró tanácskozására azután, hogy a nyugati lengyel határ kérdésében a felék között létrejött a megállapodás. Hans-Dietrioh Genscher a Deutschlandfunknak nyilatkozva, teljesen normális dolognak nevezte, hogy az NDK területén lévő német csapatokat a NATO-nák rendeljék alá a szovjet fegyveres erők kivonása után. A rádióállomásnak ugyanabban a műsorában e véleménynek viszont ellentmondót? -Márkus Meckel, az NDK diplomáciájának irányítója. Közben Párizsban Eduard Sevardnadze Gorbacsov és Kohl megegyzéséről tájékoztatta a francia elnököt Francois Mitterrand kijelentette: örömmel és megelégedéssel fogadja a német egyesítés akadályait elhárító megállapodásokat és azt óhajtja, hogy a 2+4-csúcstalálkozó előkészítésében szoros együttműködés alakuljon ki Franciaország és a Szovjetunió között. A tudósítók kérdéseire válaszolva Sevardnadze az eszmecserét követően leszögezte, Moszkvában nagyra értékelik, hogy a francia államfő híve a Szovjetunióval való gazdasági kooperációnak. A külügyminiszter aláhúzta, hogy a német egység kérdésében a szovjet álláspont végleges. Mitterrand egyébként a francia minisztertanács szerdai ülésén annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szovjet—nyugatnémet egyezség, illetve a NATO által jóváhagyott új irányvonal „komoly siker” az európai egyensúly és a béke szempontjából. Az Élysée-palota szóvivője a németek engedményeit „értelmesnek" minősítette, egyszersmind visszautasítva azt a gondolatot, hogy Franciaországnak az egyesült Németország gondot okozna.
történelmi fordulatként, a reAlpolitika példájaként értékelik a világlapok a szovjet—nyugatnémet alkut és a 2-f4-tárgyalássorozat párizsi értekezletén megszületett megegyezést a lengyel határokról. Az egykori amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, a Le Figarónak adott interjújában olyan megállapítást tett, hogy a hidegháború végének két győztese van: az Egyesült Államok és Németország, és két vesztese, a Szovjetunió és Franciaország. Zbigniew Brzezinski szerint ugyanis Franciaország Nagy-Britanniá-val együtt „a peremre szorult", számára az egyetlen megoldás az, ha növeli erőfeszítéseit az európai gazdasági és politikai integráció megteremtésére. Az ismert szakértő kifejtette:	aggályait a német
egységgel kapcsolatban. Mint rámutatott, Németország nem feltétlenül hallgat majd partnereinek tanácsára és folytatja a Szovjetunió „egyoldalú segélyezésének politikáját", másrészt felmerülhet az is, hogy Németország el akarja távolítani területéről a nukleáris fegyvereket, sőt, Brzezinski szerint Gorbacsov a szovjet csapatoknak az egykori NDK-ból való távozását összekötheti azzal az igénynyel, hogy az amerikai csapatok is hagyják el az egykori NSZK-t. A Libération szintén úgy véli, hogy az egységes Németország nukleáris fegyvereiktől mentes területével és hadseregének csökkentett létszámával problémákat jelenthet a NATO számára. A Gorbacsov— Kohl-alku jövendő veszély magvait tartalmazza — fogalmaz vezércikkében a brit The Daily Telegraph. A Financial Times azt a reményét fejezi ki, hogy a NATO londoni deklarációja, s a szovjet-német megállapodás együttes hatása Gorbacsov hazai pozícióját erősíti.
BRÜSSZELBEN ÓVATOSAN REAGÁLTAK a londoni The Guardian szerint az EK bizottságának tisztségviselői arra, ahogy Antall József kifejtette a közösséghez való csatlakozás ütemének felgyorsítására irányuló magyar stratégiát. Az újság emlékeztet arra, hogy Jacques Delors —, aki amúgy szerdán történelmi jelentőségűnek ítélt háromnapos látogatást kezdett a szovjet fővárosban —, a magyar kormányfő értésére adta: a tizenkettek számára nem elsődleges a közösség kibővítése. Mindinkább felismerik azonban Brüsszelben — fűzi hozzá a The Guardian —, hogy a következő öt éven belül megállíthatatlanul új tagok csatlakozására kerül sor egy, esetleg két hullámban. A belga sajtó értékelése szeriijt Antall József hangsúlyozottan atlantista beszédeket mondott brüsszeli tartózkodása során. Újólag kinyilvánította Budapest ama szándékát, hogy a lehető leggyorsabban közeledjék az Európai Közösségek felé. Készen állunk arra, hogy szuverenitásunkat illetően elfogadjunk mindenféle következményt — idézi a L’Echo de la Bourse Antalit. A La Libre Belgique tudósításában egyebek közt kiemeli, belépését az Európa Tanácsba, amelyek nem tartják tiszteletben az hogy Antall szerint nem lenne szabad megengedni azon országok belépését az Európa Tanácsba, amelyek nem tartják tiszteletben az erríberi jogokat, s ezeket az államokat európai segélyekben sem kellene részesíteni. Mint az újság megjegyzi, ez meglehetősen világos utalás Romániára.	(V. L.)
Munkatársunk brüsszeli telefon|elentése
Novemberben Budapestre jön a NATO főtitkára
Hazaérkezett Brüsszelből Antall József
Brüsszel, július 18.
A magyar kormányfő meghívására Manfred Wörner NATO-főtitkár novemberben Budapestre látogat. Ugyanakkor július 18-tól, szerdától gyakorlatilag létrejött Magyarország diplomáciai kapcsolata az atlanti szövetséggel. Ezt Antall József közölte, amidőn tegnap a délelőtti órákban távozott az evere-i atlanti főhadiszállásról. A belga fővárosban tett villám-
látogatásának záróakkordjaként szerdán reggel a magyar kormányfő a NATO központját kereste föl. A bejáratnál Manfred Wörner főtitkár fogadta, majd d két politikus hozzávetőlegesen egyórás tárgyalásra vonult vissza. Ennek végeztével álltak mindketten a nemzetközi sajtó képviselői elé.
Antall történelmi jelentőségűnek mondotta a pillanatot, hiszen a Varsói Szerződés tagállamai. Il-
letve inkább a hajdani kommunista országok közül a magyar miniszterelnök volt az első, aki átlépte ezt a kaput. Ugyanakkor alkalma volt arra is, hogy tárgyaljon az atlanti vezetőkkel.
—	A magyar külpolitikának — mondotta — elsődleges célja az európai integráció, illetve az a szándék, hogy csatlakozzék a közösséghez és más európai szervezetekhez. De ezt mi mindig egységben tekintettük az atlanti gondolattal. A NATO-t és az atlanti szolidaritást kiváló eszköznek tekintjük a világ és Európa biztonságának a megteremtésére. Kérelmet és javaslatot nyújtottunk át Wörner főtitkár úrnak, amelyben jeleztük, hogy a brüsszeli magyar nagykövet, mintegy közvetlenül is akkreditálva lesz az atlanti szövetséghez. Ezzel létrejött a hivatalos kapcsolat. A főtitkár úr novemberben Budapestre jön, és ekkor továbbfejlesztjük a kétoldalú kapcsolatokat.
Válaszában Manfred Wörner emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban, tért vissza Moszkvából, ahol kitárult az együttműködés kapuja. Első látásra ez az új viszonylatok kezdetét jelenti. Hangoztatta, hogy a NATO-ban nagy rokonszenvvel viseltetnek a magyar nép és kormánya iránt, ő maga pedig kíváncsian várja budapesti látogatását.
A brüsszeli program végeztével Antall József a hazatérő repülőgép fedélzetén nyilatkozott a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Kurír tudósítójának. A kérdésekre válaszolva elmondotta, hogy az az emlékeztető, amelyet kedden az Európai Közösségek elnökének átadott, voltaképpen hivatalos jelentkezésnek tekinthető.
—	Ez azt jelenti, hogy a közösségnek tudomására hoztuk belépési igényünket. Ennek nem kell föltétlenül olyan formát öltenie, mintha űrlapon kérelmeznénk. Pillanatnyilag nem perdöntő, hogy formláisan megtesszük-e ezt vagy sem. Az átadott írásbeli emlékeztető az igényt egyszerűen alaptétellé teszi. A közösség elnöke és a végrehajtó bizottság úgy nyilatkozott, hogy 1993. január elseje előtt új tagok fölvétele nem indokolt, mert elsőrendű feladatuk belső ügyeik rendezése, és erre valószínűleg az egész 1992 rámegy.
—	Ezek szerint a mi társult tagságunk is csupán 1993 elején kezdődhet igazán?
—	Az az érdekes, hogy nem. Magyarország társult viszonya az Európai Közösséggel már 1992. január elsején életbe lép.
—	És egy év megy majd rá arra, hogy végleges és teljes jogú tagságunkat előkészítsük?
—	A jelenlegi fölállás a .... úgy tűnik föl, hogy a társulási státust 1992. január elsejével megkapjuk. Az Európai Közösség új fölépítése viszont 1993. január elején fejeződik be, és csupán ezután tartják lehetőnek ők is, mi is, hogy a teljes jogú magyar tagság 1995-re reálissá váljék. Jacques Delors elnök úgy nyilatkozott, hogy kérésünket ők támogatják. Ehhez hozzá kell tenni, hogy miután Spanyolország, Portugália ésirok más ország is évekig vártf amíg bekerülhetett, Ausztria jelenleg várakozik, a mi prognózisunk egyáltalán nem pesszimista.
—	Mondhatjuk tehát, miniszterelnök úr, hogy a magyar külpolitika ismét előnyhöz jutott, és megint a kezdeményezők között vagyunk?
—	Az első helyen vagyunk azok között, akik immár normális diplomáciai kapcsolatot teremtettünk az Európai Közösséggel. Beck úr már jelentkezett Budapesten, a mi képviselőnk is Brüsz-szelben, tehát egyértelmű a kezdeményező szerepünk.
—	Ami viszont most már a NATO-t illeti, Wörner főtitkár tervezett budapesti látogatása hasonló kapcsolatfelvételnek minősíthető?
—	Természetesen, ez a kapcsolatok megszilárdítása. NATO-fő-titkár eddig még nem járt a magyar fővárosban. Közösen nagyon intenzív és jó viszonyt építettünk ki, amit mostani látogatásunk megszilárdított. Két új mozzanatra szeretném fölhívni a figyelmet. Egyrészt a mi közelmúltbéli moszkvai tárgyalásaink, és magatartásunk a Varsói Szerződést illetően teljesen új jelenség. Másrészt a NATO legutóbbi londoni nyilatkozata a szövetség átalakulását jelzi. Megváltoztatta az ellenségképet, kiiktatta a konfrontáció elemét; a NATO a Varsói Szerződést nem tekinti többé az első számú ellenfélnek. így mi javasolhattuk a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok fölvételét, amit írásban is átnyújtottunk Wörner főtitkárnak.
—	És gyakorlatilag mikor akkreditáljuk a mi nagykövetünket?
—	Voltaképpen a mai naptól. Az is jelezte ezt, hogy a NATO főhadiszállásán jelen volt jelenlegi brüsszeli ügyvivőnk, aki az új nagykövet megérkezéséig máris képviseli Magyarországot.
Háromnapos brüsszeli villám-látogatásának végeztével Antall József miniszterelnök szerdán a kora délutáni órákban hazaérkezett Budapestre.
Várkonyi Tibor
Kohl és Wörner ulán Delors is felkeresi a szovjet vezetőket
Moszkvából jelenti az MTI: A szovjet gazdasági reformokhoz nyújtandó nyugati segélyek lehetőségeiről tárgyal szerdától Moszkvában Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke. A háromnapos látogatás során a tizenkettek vezetőjét fogadja Mihail Gorbacsov államfő, Nyikolaj Rizskov kormányfő és Eduard Sevardnadze külügyminiszter. A szovjet gazdasági élet vezetőivel is megbeszéléseket folytat Delors, aki szerdán Leonyid Abalkin miniszterelnök-helyettessel ült tárgyaló-asztalhoz.
Figyelemre méltó, hogy a látogatásra közvetlenül a NATO főtitkárának történelmi, moszkvai vizitjét, illetve a szovjet—nyugatnémet csúcsot követően kerül sor. Wörnerhez hasonlóan Delors jelenlegi tisztében először látogat a Szovjetunióiba.
A Pravda szerdai számában megjelent interjújában Delors hangsúlyozta, hogy az Európai Közösségek valamennyi európai országgal szoros együttműködésre törekszenek. A kelet-európai országokban végbement változások közelebb hoztak bennünket, lehetőséget teremtettek arra, hogy megmutassuk szolidaritásunkat, a annak a jövőben is tanújelét fogjuk adni. Az Európai Közösségek Bizottsága most a Lengyelország és Magyarország megsegítésére irányuló erőfeszítéseket koordinálja és ezt a támogatást kiterjesztjük Bulgáriára, Csehszlovákiára, Jugoszláviára, a jövőben pedig remélhetőleg Romániára is — jelentette ki Delors.
Kitért arra, hogy nagy lehetőségen rejlenek a Szovjetunióval kibontakozó együttműködésben.
\