﻿(ÖtíYV-s§
Szerda 1990. július 25. Lili. évfolyan
173. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
J'ogfaltnak Olajár-offenzíva az O PEC-ülés előtt
Iraki csapatösszeyonások a kuvaiti határok mentén
Föderációs viták a Szovjetunióban és Jugoszláviában
Barátom, Gerzson új szokást vett magára. Szájába vesz valamit, labdát, lábtörlőt, fél papucsot, száradni kiakasztott fehérneműt, és el nem engedi semmi áron. Tépi, nyúzza, csó-csálja makacsul. Hiába kéri tőle az ember szép szóval, hiába venné el erővel, hiába terelné el a figyelmét gusztusosabb holmik felé, őkelme csakis az általa kiválasztott tárggyal foglalatoskodik. Rágja, nyálazza, marcangolja. S amikor már mindenki letett róla, hogy visz-szaszerezze az erőteljes állkapcsok és fogak rabságába került tárgyat, Gerzson váratlanul elengedi, s orális érdeklődése más, ki tudja milyen szempontok szerint kiválasztott „cucc” felé fordul. És ugyanolyan rendíthetetlen dühvei és gyönyörűséggel rágicsálja, mardossa, őrli új szerzeményét, mint előző „kiválasztottját”; azt a valamit, amit az imént ejtett el unottan (és használhatatlanná téve.)
Nézem Gerzson számomra logikátlannak tűnő foglalatosságát, és arra gondolok, barátom akár parlamenti képviselő vagy tömegkommunikációs szakember is lehetne, noha mindössze négy hónapos kutya-kölyök. Hiszen ugyanazt miveli a tárgyakkal, mint egynémely közéleti személy a fogalmakkal. Szájára veszi ezt meg azt a szót, rágja, tépázza, csócsálja, hiába mondanak néki bármit a többiek, észérvek és statisztika mit sem ér. És, amiből már mindenki csüggedten mered a foszlányra, mi az egykori fogalomból megmaradt, kipottyan hirtelen a konok fogak közül a szó, hogy újabb harapdálni való után kapjon a száj. Mintha szegény fogalmainknak e rágicsá-ló újdondászság nélkül nem volna elég bajuk! Akinek jut ideje e pörgő-forgó világban arra, hogy olykor-olykor belepillantson nem is nagyon régen kiadott szótárainkba, iexikona-inkba, enciklopédiáinkba, kézikönyveinkbe, meghökkenve (vagy nagy nevetve) tapasztalhatja, a címszavak legtöbbje megérett az átírásra. A gyors és tisztességes tisztázásra. S nem csupán a történelemtudomány, a filozófia, az esztétika s más humán huncutságok fogalmai váltak néhány hónap alatt használhatatlan (és kacag, nivaló) kacattá, de még a természettudományok, a technika-történet egynémely állításai is. Hiszen emlékezhetünk rá: a kétszer kettő négy igazsága, vagy az ánégyzet plusz bénégy-zet egyenlő cénégyzet megfel-lebbezhetetlensége még nagyjából pártatlanul jutott el negyven éven át a tudatokba, de modern bebizonyítóik, alkalmazóik és engedélyezőik a mi tudományos és ismeretterjesztő^ irodalmunk tanúsága szerint szinte mindig az Uráltól keletre eső vidékekről származtak. Itt állunk tehát friss (és viharos) demokráciában seregnyi sutba dobandó könyvvel és tudással, mérhetetlenül sok tennivalóval, és a felelős posztokon üldögélő, tanult és tekintélyes emberek egyes szavakon rágódnak. Egyes szavakon meg szópárokon, szókapcsolatokon. Olyanokon, amelyekről — úgy hittük — nagyjából pontos elképzeléseink, jó közmegegyezéseink vannak róluk.
Ha jól emlékszem, az egész fogalomrágicsálás a nép-nemzeti párossal kezdődött az esztendő kezdetén. Ez a szókapcsolat hamarosan kiegészült a magyar szó már-már idegtépő elemezget ésével. Ezeket a fogalmakat oly’ „sikerrel” húzta-vonta, tépte-rágta a tömegtájékoztatás, hogy lassan félt már az ember kiejteni őket. Hátha gyanúba keveredik, ha ő nem csócsálja, csak használja e szavakat: népi, nemzeti, s magyar. Szerencsére a tőlünk távolabb élő emberek nem sokat fog-
tak föl legújabb (mondanám, ha merném: nemzeti) szokásunkból. Jiri Menzel, a nagyszerű. cseh filmrendező (kinek nemcsak Oscar-díja van, de nézőserege is), a magyar sajátosságok érzékeny lelkű, s alapos ismerője, háromnegyed esztendős londoni tartózkodás után hazatérve imádott Prágájába, így panaszkodott egy újságírónak: „Negyven éven át lassan, de biztosan kiirtották belőlünk a nemzeti hovatartozás tudatát. A magyarok tudják, hogy 1 t gyarok, és, hogy mit jelent 1 gyárnak lenni; nálunk a cseh nemzeti tudat már-már pejora-.. tív fogalommá vált. Engem ez bánt. Ügy érzem, minden em-1 bernek tartoznia kell valáho-: vá.” Menzel, a tévedhetetlen ; kezű, szemű és szellemű (s amúgy mellesleg, cseh művészete által internacionálisan elismert) művész ezúttal, láthatjuk, alaposan mellélőtt az igazságnak. Még, hogy a magyarok tudják, hogy magyarok! Még hogy csak a cseheknél vált a nemzeti tudat pejoratív fogalommá! Hiába, London mesz-sze van, és onnan igen nehéz helyesen tájékozódni a mi kis közép-európai dzsungelünkben.
Ami januárban és februárban a fogalomrágók ajkán a népi,, nemzeti és a magyar volt, az márciusra, áprilisra átváltott a . keresztényre, a keresztény kur-' zusra, a keresztény, nemzetire. Ügy rettegtek és rettegtelek itt a keresztény kurzustól, akár az atombombától. Oly’ nagy volt a pánik, hogy meg kellett kérdezni a rettegőktől még a rettegtetőktől, voltaképpen mi is az a keresztény kurzus? A legtöbben nem tudták. Mások így fogalmaztak: a papok uralma. Azért a félelem —. mondották —, mert attól tartanak, a papok uralkodnak majd az ország fölött. A papok? — csodálkoztam. — De hiszen alig vannak! Hivatalos statisztikák szerint is Albánia után Magyar-országon van a legkevesebb pap! Persze az efféle érvelésnek is megvolt a maga kockázata. Mint szégyenbélyeget, úgy ragasztották rá az emberre a titulust: a keresztény nemzeti szellem szolgálója. Csúfolódásként laudeturral köszöntötték, és levelekben fenyegették, ne merje a tollára venni Márai Sándor nevét! Hiszen Márai — így a fenyegetőzők —. a keresztény nemzeti világ legnagyobb ellenzője volt. Forogna a sírjában, ha tudná, azok magasztalják, akik a kereszténységnek is jogot kívánnak szerezni a demokráciában.
Forogna a sírjában? Meglehet, csakugyan. Márai Sándor tisztelte a fogalmakat, és gyűlölte azokat, akik meghamisí-• tották és nemtelen dolgokra kisajátították őket. Gyűlölte azokat is, akik pajzsként emelték maguk elé a keresztény szót, meg a magyart, és a nemzetit, és így leplezték tudatlanságukat és tehetségtelenségüket, így követeltek maguknak „kivételezést az élet minden vonatkozásában”. Ha róluk írt, mindig idézőjelek közé rakta a megbecstelenített fogalmakat, így utalt rá, e kifejezéseket gúnyosan használja, inkább az ellenkezőjét gondolja róluk, mint a kisajátítók. De még idézőjelekre se futotta tőle, „csak” a dacos és példás száműzetésre, amikor azok ellen kellett tiltakoznia, akik a szabadság-egyenlőség-testvé-riség fogalomhármasát hamisították meg, a szabadság helyett a szabadosságot, egyenlőség helyett a diktatúrát, testvériség helyett a legádázabb ellenségességet teremtve meg. Márai látta, hogyan kezdődött a hamisítás:	rágódni kezdtek
egynémelyek a szavak jelenté-
Lőcsei Gabriella
A külpolitikai helyzet
A FÖDERÁCIÓ ÉS KONFÖDERÁCIÓ DILEMMÁJA került előtérbe két széthullással is fenyegetett szövetségi ország, Jugoszlávia és a Szovjetunió esetében. A szovjet elnöki tanács és a föderációs tanács még pénteki ülésének az egyik fültanúja szivárogtatta ki azt a hírt, amely szerint Mihail Gorbacsov és külügyminisztere, Eduard Sevard-nadze között ellentét van a föderáció jövőjét illetően. Andrejs Krastin, a lett parlament elnökhelyettese úgy „hallotta”, hogy Sevardnadze bizonyos pontokon ellenzi elnöke tervét, mert az, szerinte, nem veszi kellően figyelembe a helyi érdekeket. A külügyminiszter szerint az elképzelt egységes szövetségi szerződés helyett külön-külön megállapodásokat kellene kötni az egyes tagköztársaságokkal.
A gorbacsovi tervről egyelőre annyit lehet tudni, hogy nyolc olyan hatalmi ágat sorol fel, amelyeknek a tervezett új szövetségi szerződés értelmében központi irányítás alatt kellene maradniuk. Megfigyelők szerint az ellentéteket Sevardnadze és Gorbacsov között vélhetően e pontok okozhatják. A kiszivárogtatást követően az elnöki tanácsadó testület egyik tagja cáfolta a hírt, mondván, Sevardnadze semmi olyat nem jelentett ki, amit Krastin állított: a külügyminiszter mindössze a kérdés bonyolultságát és az elvi megközelítés fontosságát hangsúlyozta. A tanácsadó, Grigorij Revenko egyébként azt is elmondta, hogy a diktátumot mellőzni óhajtják, és így elvileg a kiválás is lehetségesj de az is, hogy a nem szocialista utat választók is teljes jogú tagjai lehetnek az új szövetségnek.
A JUGOSZLÁVIÁBÓL érkező jelentések ugyancsak a szövetségi ellentétekre utalnak, bár maga Jovics elnök ennek éppen az ellenkezőjét óhajtotta elérni ljubljanai tárgyalásaival. Az államfő a szakadással fenyegetőző Szlovénia vezetőivel találkozott, és szavai szerint sikerült abban megállapodni, hogy az év végéig a felek nem. kérdőjelezik meg az országos megegyezéseket. A szlovén elnök pedig azt hangsúlyozta, hogy köztársasága fenntartja a terület szuverenitására vonatkozó igényét, és változatlanul a föderatív tagságot tartja megfelelőnek. A megbeszélésekről küldött tudósításokból az is kiderül, hogy mindkét fél elégtelennek tartja az alkotmány formális módosítását a válság rendezésére. Jovics elnök pedig kénytelen volt elismerni, hogy végső esetben végül is van lehetőség az elszakadásra is.
A SZOVJET GABONATERMÉS idei kilátásaival foglalkozó moszkvai 6ajtójelentések ugyancsak a vezető hírek között szerepeltek, miután a Szelszkaja Zsizny éppen arról számolt be, hogy komoly élelmiszer- és takarmányhiány fenyeget. Az okok között ezúttal nem is annyira az időjárást emlegetik, hanem az aratás rossz szervezését, a szállítási, technikai nehézségeket, valamint a benzinhiányt. További gond lehet, hogy az elemzők szerint a kormánynak valutagóndjai vannak, ami .nehezítheti a hiány pótlására a világpiaci vásálásokat. A hírről beszámoló nyugati tudósítások azt is kiemelik, hogy korábban Rizskov kormányfő a tavalyinál jobb gabonatermésről szólt. Ugyanakkor a Szelszkaja Zsizny beszámolóját megelőzően, még a pénteki tanácsadó tesületi ülésén — ahol a gazdasági reform gyorsításáról is beszámol — Rizskov már maga is figyelmeztetett a kenyérhiány oev szélyére, valamint az ezzel kirobbanó esetleges társadalmi feszültségekre. Rizskov elsősorban a termelők és szállítók teljesítményfokozását sürgette. Kénytelen volt nyíltan megvallani, hogy az idén nincs lehetőség olyan mérvű gabonavásárlásra sem, mint tavaly — 44 millió tonna —, mert nem áll rendelkezésre annyi kemény valuta,
AUSZTRIA KÖZÖS PIACI CSATLAKOZÁSÁNAK A MÓDJA, dátuma kétségkívül irányadó lehet azoknak az országoknak is, amelyek ugyancsak a tizenkettekhez óhajtanak tartozni a jövőben. Brüsszeli illetékesek viszont azt közölték Béccsel, hogy a tagság elbírálásának gyorísátásra tett igényét elutasították. Az osztrák alkancellár még hétfőn kérte az EK tisztviselőit, hogy 1992 után, amilyen hamar csak lehet, vegyék fel országát a közösségbe. Riegler egyébként indokként a drasztikus kelet-európai változások hatását emlegette. A külkap-csőlátókért felelős Andriessen viszont nyíltan megvallotta, hogy a Közösség nem határidőre dolgozik: „Ausztria siet, mi azonban nem” Brüsszeli illetékesek pedig megint csak emlékeztetnek az EK rendre hangoztatott álláspontjára, hogy az 1992-es „nagypiac” megteremtésének befejezése előtt nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni kívülállókkal a csatlakozásról.	(T. J.)
Olnjviszalyj
Mubarak közvetítő diplomáciába kezdett
Kuvaitból jelenti a Reuter: Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedden villámlátogatást tett Bagdadban, majd Kuvaitba repült, hogy megpróbálja enyhíteni a két olajtermelő ország között kirobbant viszályt. Hírek szerint az egyiptomi államfő, aki hétfőn tárgyalt a jordán uralkodóval, Kuvaitból Rijád'ba készül, hogy Fahd szaúdi királlyal is találkozzon.
Mubarak az őt kísérő újságíróknak elmondta, hogy arab külügyminiszteri értekezletet szeretne megszervezni a válság rendezésére.
Kedden egyébként Tárik Aziz iraki külügyminiszter az Arab Ligának ismét kifejtette Bagdad álláspontját, amely szerint Kuvait az öböl menti háború idején „lop-
ta” az iraki olajat, s az olajkitermelés növelésével is károkat okozott országának. Az iraki miniszter elvetette az emírségek azon javaslatát is, hogy az Arab Liga hozzon létre bizottságot a viszály rendezésére;
Az Irakkal régóta szemben álló Szíria kedden semleges hangot ütött meg a kérdésben. Az Al-Baath című kormánylap párbeszédet sürgetett, és annak a véleményének adott hangot, hogy minden arab ország felelős a konfliktus rendezéséért.
Washingtonból jelenti az AP: A The Washington Post értesülése szerint Irak csapatösszevonást hajtott végre a Kuvaittal határos vidékein, a Perzsa(Arab)-öböl-ben állomásozó amerikai flottát
pedig fokozott harckészültségbe helyezték.
A lap keddi számában közölt jelentések a térségben dolgozó nyugati attasék beszámolóin alapulnak. A névtelenül idézett források szerint két-háromezer katonai szállítójármű mintegy 30 000 iraki katonát vitt a kuvaiti határra a főváros környékéről.
Ugyanezek a diplomaták közölték a lap tudósítójával, hogy az öbölben hajózó amerikai flottánál nem adnak kimenőt a matrózoknak. mert a hét hadihajó utasítást kapott, hogy folyamatosan tartózkodjék a nyílt vizeken. Az amerikai haditengerészet szóvivője mindenesetre azt állította, hogy nincs tudomása a dologról.
Irakot felingerelte korábbi szövetségese és háborús támasza, Kuvait olajpiaci magatartása. Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek ugyanis túllépi az OPEC (a kőolaj-exportáló országok szervezete) által megszabott termelési kvótákat, és ezzel lenyomja á kőolaj világpiaci árát. Bagdad emögött Irak-ellenes amerikai-kuvaiti „összeesküvést” gyanít. Ügy véli, gyengíteni akarják gazdaságát, alá akarják ásni katonai erejét. Szaddám Husszein iraki elnök a múlt kedden megtorlással fenyegetőzött.
Az Egyesült Államok a közelmúltban már kisegítette Kuvai-tot egy regionális nagyhatalommal szemben, amikor fegyveres kíséretet adott tartályhajói mellé a Perzsa(Arab)-öböl!ben, Az iraki—iráni háborúban ugyanis a kicsiny, de gazdag olajsejkség Irakot támogatta Iránnal szemben, ezért Teherán (1986-ban) megpróbálta lehetetlenné tenni Kuvait számára az öbölben a hajózást.
HÍRMAGYARÁZATUNK
Az iraki—kuvaiti viszály, kiváltképpen a csapatösszevonások híre egy vonakozásban máris eredményesnek bizonyult. Rádaá-sul vélhetően mindkét fél örömére: a nemzetközi nyersanyagpiacon ugyanis máris 45 centtel emelkedett az olaj hordónkénti ára. A közép-keleti szakérők elsősorban éppen az árakat emlegetik a kirobbant ellentétek okaként, és egyúttal céljaként is.
A genfi, csütörtökre tervezett OPEC-konferencia lenne hivatott arra, hogy alapvetően meghatározza a következő hat hónap olajárait, az ehhez szükséges termelési kvóták megszabásával. Jószerivel évek óta vádolják a tagországok Kuvaitot és az Egyesült Arab Emírségeket azzal, hogy „csalnak”, a számukra kijelölt kvótán felül termelnek, elárasztják a „fölösleggel” a piacot és így lenyomják az árakat. Az év eleji 20 dolláros hordónkénti átlagárról az elmúlt hat hónapban immár 14 dollár lett. Ezen óhajta-
nak változtatni a „nagytermelők”, elsősorban is Irán, Irak és Szaúd-Arábia. Megjegyzendő persze, hogy a nyomott ár mögött szélesebb összefüggések is rejlenek, mint ahogy az is kétségtelen, hogy nemcsak Kuvait és az Emírségek lépték túl a termelési küszöböket. Ezúttal azonban a nagyok egymás között meg tudtak egyezni, és igyekeznek ráerőszakolni akaratukat a kicsikre.
Szaúd-Arábia, mint az OPEC vezérországa, viszonylagos gazdasági gondjaival küzdve 1985 óta immár mind jobban vonakodva hajlandó a „rugalmas termelő” szerepét játszani, azaz magára vállalni kvótájának akár önkéntes csökkentését is, így ellentételezve mások túltermelését. Az öböl-háború csillapodásával, és így a belső „gazdasági-harc” megvívására kényszerített Irán és Irak felismerve a közös érdeket képes volt kialakítani olajügyben a modus vivendit, egyetértve abban, hogy Genfben mindenképpen el kell érni az olajár 18 dolláros szint feletti stabilizálását. Ebben Ríjad és a többi OPEC-tag is érdekelt. Szaúdi közvetítéssel végül is Dzsiddában megszületett a kompromisszum: a jövőbeni hivatalos kvótanövelés ígéretéért cserébe Kuvait és az Emírségek elfogadták a számukra „kijelölt" termelési küszöböket. A hír hallatán a piacon máris 17 dollárra szökött fel az olajár.
Az iraki csapatösszevonások kézenfekvő magyarázataként, így elsősorban éppen azt állítják, Bagdad a genfi értekezlet előtt egyszerűen csak rá akar ijeszteni Ku-vaitra, hogy tartsa magát a dzsid-dai alkuhoz. Ugyanakkor a Közép- és Közel-Kelet meglehetősen kusza viszonyai között, ahol az alkalmi érdekszövetségek valóban pillanatok alatt borulhatnak fel, aligha lehet ennyire célirányos diplomáciai akciót végrehajtani. Mint ahogy az elemzők szerint Bagdadnak egyéb okai is lehetnek a kardcsörtetésre.
Az Öböl-háborúból „nem-vesztesként” kikerülő Irak, mint a térség immár egyik katonailag legerősebb állama — ráadásul a fegyverkezést Bagdad nem állította le — regionális hatalmi szerepre tör. Erre utalt korábbi libanoni beavatkozása Szíriával szemben, vagy az Izraelnek címzett vegyi háborús fenyegetés. Ebbe a törekvésbe illeszthető a mostani lépés is, amellyel Bagdad úgymond a „notórius csalót” akarja megrendszabályozni. Ráadásul azt a Kuvaitot, amely annak az Egyesült Államoknak a támogatását élvezi, amely Izrael mellett az arab nacionalizmus fő ellensége. Az iraki belső helyzetet közelebbről figyelők mindehhez azt is hozzáteszik, hogy Szaddam Husszein elnök külpolitikai sikerrel kénytelen megszilárdítani helyzetét.
(t. j.)
Moszkvai indósíiónk lelexfelentése
A Gorbacsov—Sevardnadze ellentétet cáfolja Moszkva
Általános alapelvek, eltérő viszonyok figyelembevétele az új szövetségi szerződésben
Moszkva, július 24.
Még ez év augusztusában— szeptemberében kidolgozzák az új szövetségi szerződés alapelveit a Szovjetunióban, s főbb vonásaiban a teljes dokumentum elkészül az év végéig, jelentette ki kedden Moszkvában Grigorij Revenko, az Elnöki Tanács tagja. A
részletek kidolgozását követően, ami a következő évre is átnyúlhat, a szerződéstervezetet a köztársasági parlamentek tekintenék át, s elképzelhető, hogy köztársasági referendumokkal hagyatnák jóvá. Ezt követné a ratifikálás: s az új szövetség alapítói létrehozzák a központi szerveket.
\