﻿
Mai mellékletté: MÜZSÁK
Ára:
ti,50
forint
Majjyar Nemzet
1990. július 30. Üli. évfolyam 177. szám
Idövagyon I Súlyosbodnak a szovjet gazdaság gondjai
Az idő nálunk igen ritkán szorgos iparos. Túl gyakran csak ünnepi szónok. S mi is, ha szólunk róla, jobbára barokk szárnyalással, vagy baljós huhogással. Szederjesen a tragikus életérzéstől, avagy dag£-lyosan, híbor drapériák előtt.
Az idő nálunk a legritkább esetben ama kronométerrel mérhető, legfőbb nyersanyagunk és energiánk. Sokkal inkább: politikai póz. Legjobb esetben: átmenet a meteorológiai jelentés és a végveszély között. („Zápor, zivatar, viharos erejű széllökések a Kárpát-medencében, jégesővel.”) Kinek jut eszébe, hogy hány perc egy esztendő?
Térszűkénket már fölfogtuk. Megszenvedtük. Ki mérte föl igazán időhiányunkat?
Nem elég, hogy mi mindig mindenről elkésünk — de: ej, rá is érünk arra még. Patópál-ságunk mintha magában nem lett volna elég — megfertőzött a szicsász történelmi renyhesé-ge is.
Magyarbarát nyugati üzletember szerint — nevezzük Péternek — időérzékhiányunk miatt nem lehet velünk zöld ágra vergődni. Mentegetőző lámpalázzal késsük le és halas ztgatjuk valamennyi határidőnket. Jár a szánk, de "211 az óránk. Kikupálódtunk, tudunk már viselkedni a fehér asztalnál, de fogalmunk sincs, mit jelent ez a szó: sürgős. Vagy: most, azonnal. Jólnevelten kötjük meg a nyakkendőnket, de komoly üzletet kötni velünk: bazári türelemjáték. Mindig kiderül: újabb és újabb feltételeknek kell megfelelni, senkinek sincs legfelső jogosítványa, a láthatatlan szamárlajtorja minden fokán újabb alkudozás kezdődik, és közben az addigi aláírók karriert futnak be vagy lebuknak, s a vezérigazgatót cserélt fővállalat fél lábon ugrál s kiabálja: ptű, ptű, nem ér a nevem ...
Peter szerint úgy pazaroljuk az időt, mintha nem is a miénk lenne. Mintha nem is a mi 'óránk ketyegne. Pazaroljuk, mint áramtolvaj az áramot.
A vezérigazgató, az államtitkár, a miniszter üzleti vendégével is csak azt közlik, hogy hányra jelenjék meg. Azt nem, hogy meddig tart a megbeszélés, hány perce van. Így aztán természetes, hogy a tízre invitált ügyfélre, csak fél egykor kerül sor, a vezetők pedig hiába hajtják magukat napi tizen-két-tizennégy órán át — leg--fennebb három órányi munkát végezhetnek el.
Aki a saját idejét sem tiszteli, azt ki veszi komolyan?
Peter azt állítja, hogy valamikor elromlott a karóránk, és nem vettük észre. Vagy, ami még rosszabb: rég elfelejtettük felhúzni.
Költségvetési hiányunk vitájában minden felmerült, csak az nem, hogy az idő: pénz. A húszmilliárd dolláros adósságot is ki lehetne fejezni időben. Naptári esztendőkben. Pontosan meg lehetne állapítani, hány pénzt ér jövő év februárja.
Peter, úgymond, még nem találkozott magyar üzletemberrel és politikussal, aki igazán értene a naptálhoz. Akinek eljutott volna a tudatáig — teszem azt — 1Q91. februárja. Akinek az elméjében jövő év júliysa: pontosan meghatározható (és el nem halasztható!) fogalom.
Barátunk alkalmasint túloz, de ezt is csak barátságból teszi. Bántó sarkitásaival arról akar meggyőzni, hogy a mentalitást nehezebb leváltani, mint a kormányt, a rendszert vagy a címert, Nemzetközi Valutaalap van — mondja —, Nemzetközi Időalap nincs.
Hallgatom a parlamenti felszólalókat, s lassan megtanulom, kiknek kell tíz perc egy tőmondatnyi féligazsághoz. Tudom, hogy ki lehetne számítani, mennyibe kerül az országnak a t. Ház minden másodperce — mégsem ez zavar. Hanem az, hogy — mint lekésett vonat — az orrunk elől száguldhat el a XXI. század.
Országos anyagi bajaink ügyében mindenki, teljes joggal, hátrafelé mutat. Csak van egy kis bibi. Mexikót vagy Brazíliát (s még sorolhatnám) nem „Kádárék” vezették, mégis szügyig eladósodott. A közgazdászok, persze, majd egyszer pontosan kimutatják, mi volt a sajátos magyar hiba, azaz a korábbi vezetés hibája, s mi haladta meg, gazdasági jelenségként, az ország lehetőségeit. Mennyivel kevesebb adósságunk lenne ma, ha a mostani koalíció húsz évvel korábban kerül uralomra. Akkor talán nekünk tartozna, s fizetne kamatot a fél világ. Azt mondom: még mindig nem késő. Kezdjünk bele minél előbb abba az erélyes, leleményes, eredeti gazdaságpolitikába, amely a következő tíz-húsz-harminc esztendő alatt a világ irigyeltjei közé emel bennünket. S még azt mondom: ötven, sőt száz nap múltán se legyünk türelmetlenek.
De siessünk.
Egyelőre e szóról: idő — nem a beosztás, a pontosság, a szervezettség jut eszünkbe, hanem csak a haladék, a kapkodás, a késés.
Az óbudai hajógyári sziget sorsáról több héttel ezelőtt glosszát írtam. Szorongtam, hogy elszalasztjuk a nyolcszáz millió dolláros idegenforgalmi beruházás nagy esélyét, amely nemcsak, hogy évekig munkát adhatna építőiparunknak, elkészülte után pedig több ezer munkahelyet jelentene —, hanem (hatalmas nagyságrendjével) maga után vonná a további működő nyugati tőkét, megerősítené a nagybefektetők Magyarország iránti bizalmát, öregbítené a kormány gazdasági tekintélyét, hitelét, s legjobb startlövése lehetne föllendülés, a tőkebeárair oly létfontosságú folyamatának.
A hajógyári sziget pályázatára beérkezett művekről azonban az e célból létrehívott zsűri végül is: nem nyilatkozott.
Aki meg akarja írni az idővesztegetés nagy dokumentum-riportját, aki föl akarja fejteni, hogy miképpen tesz keresztbe a nemzetgazdaság, s így a kormány érdekeinek adott esetben az elfogultság, avagy az időérzék hiánya, aki igazán kíváncsi arra, hogy a helyi érdekű, a rövid távú szemlélet, amelyet olykor őszintén jóhiszeműek és jószándékúak is képviselnek, miképpen állja útját az országos érdeknek — az írja meg a hajógyári pályázat történetét.
Az idő pénz, és nekünk se időnk, se pénzünk.
Elképzelhető, persze, hogy a hajógyári sziget idegenforgalmi hasznosítása ellen, avagy az ezt célzó pályaművek ellen igen komoly érvek szólnak. Akkor miért nem szólnak? Miért nem szólalnak meg? Miért hallgat a zsűri?
Talán ennek is megvan oka, csak nem kötik az orrunkra. Hátha szimatot fogunk. Valami olyasmit szimatolunk meg például, hogy némelyeknek kényelmesebb halasztgatni, mint dönteni. Ami, ugye, tökéletesen beleillik a vállalkozói Magyarország összképébe. így leszünk mi Kélet-Európa szelí-díthetetlen kis tigrisei. A magunk kis ketrecében.
Moszkva kopogtat a Nemzetközi Valutaalapnál
Ausztria kiemelkedő államférfiaként emlékeznek meg az elhunyt Kreiskyről
A külpolitikai helyzet
SZOROSABBRA FONTAK KÖTELÉKEIKET a balti államok a hétvégi jurmalai csúcstalálkozón. Észtország, Lettország és Litvánia parlamenti elnöke a Balti Tanács ülésén a péntekről szombatra virradó éjszaka egyebek között megállapodott abban, 'hogy a három köztársaság nem vesz részt az új szovjet szövetségi szerződés kidolgozásában. Moszkva eleddig elkülönítve kezelte a litvánlkérdést, Rigának és Tal-linnak pedig azt ajánlotta, hogy működjenek közre a megújhodott unió létrehozásában, s írják alá az erre vonatkozó szerződést. A Riga melletti tengerparti üdülővárosban most megerősített döntés értelmében a három balti állam függetlenségi nyilatkozatai megvalósíására törekszik, s a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataikat ezekre a deklarációkra, illetve az 1940. júniusát megelőző békeszerződésekre kívánja építeni. Űjfent megfogalmazódott, hogy a Balti Tanács a Moszkvával folytatott tárgyalásokon közösen óhajt fellépni, s ha ezt Moszkva mindenképp ellenezné, azt szorgalmazza, hogy a kétoldalú megbeszélések egy időben, állandó kölcsönös konzultáció közepette történjenek. A tanácskozáson szintén megjelent (Borisz Jelcin közben abban is megegyezett baltikumi vendéglátóival, hogy az oroszországi föderáció és a balti államok haladéktalanul hozzákezdenek a felek közötti közvetlen kapcsolatok alapelveit rögzítő dokumentumok kimunkálásához. A litván rádióban Kazimiera Prunskiene mindazonáltal vasárnap sietett hangsúlyozni, hogy a tényleges függetlenség eléréséhez Vilnius számára fontosabbak a szovjet vezetőkkel való eszmecserék, mint a Jelcin Oroszországával való párbeszéd. A litván kormányfő a párhuzamos tárgyalásokat tekinti célszerűnek.
A SZOVJETUNIÓ PÉNZÜGYI EGYSÉGÉNEK megóvására szólította fel a tagköztársaságok törvényhozásait Mihail Gorbacsov abban a rendeletében, amelyben állást foglal a helyi fizetőeszközök bevezetése ellen. Gyanítható azonban, hogy e felhívásnak sem lesz több foga-natjá, mint az illegális fegyveres szervezetek feloszlatására utasító minapi rendelkezésének. Míg ez utóbbi — elsősorban Örményországban és Azerbajdzsánban — polgárháború kirobbanásával fenyeget, a köztársaságok önálló pénzügyi rendszerének megteremtésére irányuló radikális és — mint Jacques Delors a közelmúltban értésre adta — nem kellően átgondolt intézkedések a gazdasági anarchiát tehetik teljessé. Meglehet, az egyre aggasztóbb gazdasági válságra célzott a hét végén Eduard Sevardnadze, amidőn az IMF ügyvezető igazgatójával közölte: elérkezett az idő, hogy a Szovjetunió is tagja legyen a Nemzetközi Valutaalapnak. A szovjet külügyminiszter szándéknyilatkozatát a csatlakozással kapcsolatos tárgyalások megindítására Michel Camdessus kedvezően fogadta, rámutatott ugyanakkor az elengedhetetlenül szükséges gazdasági szerkezetváltás jelentőségére.
GORBACSOVOT NEM FOGJAK MEGDÖNTENI, és nem fog eltűnni, egyszerűen képtelenné válik arra, hogy kívánságának megfelelően befolyásolja az események menetét — állapítja meg a The Sunday Telegraph egy brit diplomatára hivatkozva, abban a cikkében, amelyben a brit külügyminisztérium állítólagos bizalmas helyzetfelmérését ismerteti. Eszerint Gorbacsov hatalma menthetetlenül hanyatlik a Szovjetunió felbomlása elkerülhetetlen, s félülbirálatra szorul a londoni kormánypolitikát mindeddig megszabó feltételezés, miszerint a gorbacsovi peresztrojka képviseli a Szovjetunió egyetlen lehetséges előre vezető útját. Mint egy magas rangú külügyi tisztviselő az újságnak kijelentette, Londonban immár nem annyira a Szovjetunióval hanem inkább az Oroszországgal való ügyintézést sugalmazzák a miniszterelnökségnek. A brit megítélést a Telegraph szerint például Vác-lav Havel is osztja, aki Hurd külügyminiszternek múlt heti prágai lá-togatása során egyértelműen kifejtette, hogy Gorbacsov „többé nem számit , Kelet-Európábán a reformfolyamat olyan messzire jutott, hogy azt már a szovjet vezetés konzervatív elemeinek beavatkozása
sem fordíthatja vissza.
Tudósítónk telexe
(V. L.)
A féléves szovjet tervjelentés rámutat* erősödtek a válságjelek
Moszkva, július 29.
Elérkezett az ideje annak, hogy a Szovjetunió tárgyalásokat kezdjen a Nemzetközi Valutaalapban való tagságról — jelentette ki Eduard Sevardnadze azt követően, hogy létrejötte óta először, folytatott megbeszéléseket Moszkvában. Ez nem öncél, hanem a magas rangú IMF-küldöttség modem viálggazdasági kapcsolatokhoz való csatlakozás folyamatának logikus folytatása — hangsúlyozta a külügyminiszter, utalva arra, hogy a belépés gondolata már 1945-ben, az IMF alapító konferenciája idején felvetődött. Az akkori vezetés azonban nem vette figyelembe a szovjet szakemberek azon véleményét, hogy a kívülmaradás gazdaságilag elszigeteltté teheti az országot. Camdessus ügyvezető igazgatót s a delegáció tagjait Nyiko-laj Rizskov tájékoztatta a reform-tervekről, s a tárgyalások, során gyakorlati munka tervet dolgoz-
tak ki a Szovjetunió közeledésére a szervezethez. A TASZSZ által kiadott rövid közleményből az is kitűnik, hogy a szerkezeti átalakítás, a beruházási programok, az árképzés reformja és a konvertibilitás bevezetése terén a Valutalapnak lehetősége nyűik „szakértői értékelésire”.
Arra, hogy a szovjet gazdaságnak egyre égetőbb szüksége van a nemzetközi töke segítésére, a most közzétett féléves tervjelentés is rávilágít. Ezek szerint a gazdaságban nem következett be javulás, „erősödtek a válságjelenségek”. Továbbra is csökken a termelés, s ennek következtében mérséklődnek a költségvetési bevételek is. Ugyanakkor a jövedelemnövekedés változatlanul gyorsabban nő, mint a termékkibocsátás, s ez tovább élezte a feszültséget a fogyasztói piacon. Nő a pénzkibocsátás, vele az infláció. A külkereskedelmi mérleg negatív. A statisztikai jelentés
elismeri, hogy nyolcmillióan i kanélkülinek számítanak.
Aggasztó a bűnözés növekedése: gyakorlatilag minden téren emelkedő tendenoiát mutat, ösz-szességében 14,6 százalékkal több a bűnesetek száma, mint a lyi első félévben.
A gyors importnövekedés és a visszamaradó export következtében a külkereskedelem negatív szaldója a tavaly ilyenkorinak több mint két és félszerese. A behozatal egészén belül növekedett a fogyasztási cikkek importja, jelenleg eléri a 35 százalékot.
Változatlanul nyugtalanítóak a betakarítás részeredményei. A Szelszkaja Zsizny adatai szerint július 26-ig a kolhozokban és szovhozokban jóval kevesebb hektáron végeztek a betakarítással. mint tavaly ilyenkor. Az újság egyaránt bírálja a gazdálkodó egységek felkészültségét és a szovjet kombájnokat, amelyeknek a működtetése magas szemveszteséggel jár.
A súlyosbodó gazdasági válság hátterében folyik tovább a központ és a köztársaságok birkózása. Vasárnap újabb, Gorbacsov által aláírt elnöki rendelet tott napvilágot, amely az új szövetségi szerződés megkötéséig az egységes pénzügyi és bankrendszer továbbélését erősíti meg. Arra reagálva, hogy egyes köztársaságok saját fizetőeszköz bevezetését fontolgatják, a rendelet figyelmeztet ennek kedvezőtlen társadalmi-gazdasági következményeire. A közös pénzügyi és hitelpolitika kidolgozására és a bankrendszer együttes irányítására létrehozzák a Szovjetunió Állami Bankjának Tanácsát, amelyben a központi pénzintézet elnöke és a köztársasági fiókok vezetői kapnának helyet.
Am ugyanakkor folytatódik a köztársaságok egymás közötti egyeztetése. Szombaton a lettországi fürdőhelyen, JurmaIában — ahol hivatalosan Borisz Jelcin a szabadságát tölti — találkozott egymással az észt, a lett, a litván s az orosz parlament elnöke. Áttekintették a Baltikum és az orosz föderáció közötti tárgyalások megkezdésének kérdését, s megállapodtak, hogy közös szerződéseket kötnek politikai, gazdasági, kulturális téren. A küszöbönálló	megbeszéléseken
Oroszország kormánya a hírek szerint elismerné Lettország, Észtország és Litvánia függetlenségét.
Kazimiera Prunskiene litván kormányfő vasárnap — ellensúlyozandó a négyoldalú tárgyalá-
sok jelentőségét — a helyi rádiónak arról nyilatkozott, hogy Vilnius valós függetlenségének az elérése érdekében a legfontosabbak a szovjet vezetéssel folytatandó megbeszélések, hiszen „a Szovjetuniónak és nem pedig Oroszországnak van hadserege, ő ellenőrzi a határokat és más élet-fontosságú szférákat”.
Lambert Gábor
Moszkvából jelenti a Reuter: 36 milliárd rubelnek megfelelő keményvaluta-adóssága van a Szovjetuniónak a külföld felé — jelentette ki Sztyepan Szitarjan. A szovjet miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát a vasárnap megjelent Argumenti i Fakti című lap közölte. Rizskov kormányfő nemrég kétmilliárd rubellel kisebb összeget nevezett meg. Szitarjan most közölte, hogy Moszkvának 300 millió rubeles (519 millió dollár) hosszú lejáratú hitelt nyújtott Szaúd-Arábia. A szovjet politikus további részletekkel nem szolgált.
Az örmény paTlaiment szamba-tan késő este első olvasatban elutasította a szovjet elnöknek a fegyveres osoportok felszámolásáról szóló rendeletét. Ezt az örmény Nemzeti Mozgalom szóvivője közölte telefonon az MTI moszkvai irodájával vasárnap. Az örmény Legfelső Tanács a köztársasági alkotmány 75. cikkelye alapján érvénytelenítette az illegális fegyveres csoportok felszámolásáról és a fegyverek leadásáról szóló elnöki rendeletet. Az örmény parlament hétfőn második olvasatban dönt végleg az elnöki rendelet sorsáról. Az Örmény Nemzeti Mozgalom képviselője szerint bizonyosra vehető, hogy a parlament nem változtatja meg szombati állásfoglalását. Megítélése szerint a kiutat kizárólag Moszkva és Jereván közvetlen párbeszéde jelentheti. Közölte azt is, hogy a jereváni törvényhozás hamarosan „fontos” törvényt hoz Örményország politikai státusáról, s ez várhatóan tárgyalásra készteti Moszkvát.
A szovjet vasutak a belügyminisztérium és a KGB segítségét kérte a Kaukázuson túli vasúti közlekedést megbénító grúziai ülősztrájk felszámolásához. Ezt a szovjet tévé vasárnap esti híradója jelentette. A műsorban hatá-í rozott fellépést sürgettek a politikai követeléseiket „erőszakos” módszerekkel érvényesítő erőkkel szemben.
Csak ha a Jelenlegi Szejm is távozik
Jaruzelski ragaszkodik államfői tisztéhez
Varsóból jelenti az MTI: Woj-ciech Jaruzelski lengyel köztársasági elnök a jobboldal nyomása ellenére sem kíván lemondani — ez tűnt ki a szejimhez intézett leveléből, amelyet szombaton este olvastak fel a lengyel parlament alsóházában.
Az államfő üzenetében kifejezésre juttatta meggyőződését, hogy az államfői tisztségről való döntésnek az ország politikai menetrendjébe kell illeszkednie. Támogatásáról biztosította azt a javaslatot, hogy már szeptemberben a parlament plenáris ülésen döntsön az elnökválasztás és a parlamenti választások előrehozataláról, s végezze el a halaszthatatlanul szükséges alkotmánymódosítási teendőiket. Ezzel az elnök egyértelműen az őt meg-
választó parlamenthez kötötte sorsát, vagyis ahogy azt több képviselő megjegyezte, rendkívül elegáns formában közölte: csak akkor hajlandó távozni a politikai életből, amikor távozik a jelenlegi parlament is.
A levél megírásában nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy az Egyetértés Centrum, a Leeh Wa-. lesa által támogatott párt képviselői és szenátorai aláírásgyűjtést indítottak, lemondásra szólítva fel az államfőt. A centrum mindenáron el akarja érni, hogy még jelenlegi parlament válassza
híveket toboroznak, így szól: „Tábornok úr elnökké választása egy különleges politikai! helyzetben, a kerekasztal-tárgya-