﻿ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Kényes egyensúly

Egy általam nagyra becsült politikus az egyik lapban azt nyilatkozta: „az önkormányzati törvényjavaslat teljesen előkészítetlen volt”. Lehet, iha bővebben kifejtette volna, miért, melyik fejezetére vagy passzusára gondol, kiderül, hogy egyezik a véleményünk, de ilyen sommás elmarasztalást túlzottnak tartok. Annál is inkább, mert módom volt szinte a kezdet kezdetétől végigkísérni formálódását, hazai és nemzetközi fórumokon való megmérettetését. Az eltérő, mégis külön-külön jogosnak ítélhető vélemények kemény összecsapásait, amelyek hol valamelyik fél fölényes diadalával, hol pedig megsemmisítő vereségével végződtek. De csak látszólag! Egy másik „ütközetben” — más szereplőkkel, vagy akár ugyanabban a bizottságban — újra meg újra felparázslott, lobot vetett a már végérvényesen lezártnak hitt vita, mintha az érintett szakasz vagy paragrafus addig soha, sehol szóba sem került volna.
Mindezzel csak azt próbálom érzékeltetni, hogy a nézetek ütköztetése szempontjából a törvényjavaslat aligha volt előkészítetlennek minősíthető. Ami távolról sem jelenti hibátlansá-gát és azt, hogy az ember akár még múlt hét péntek délutánján fogadást mert volna kötni a T. Ház ámenjére. A happy end azonban, ha nem is zökkenő-mentesen, mégiscsak bekövetkezett.
Az előkészítétlenséget tehát én nem annyira a végül is elfogadott törvényen érzem, hanem inkább azok a tárgyi és személyi feltételek aggasztanak, amelyek között a helyi átállásnak végbe kell mennie.
Sokan és sokféle oldalról vetették szemére a tervezetnek a gazdasági megalapozottság hiányát, amelyen ugyan — a módosításokkal, a garanciák beépítésével — enyhítettek. Azt azonban aligha lehetett (volna) törvénybe foglalni, hogy mindezek következetes véghezviteléhez olyan, kellő szakértelemmel és sokoldalú áttekintőképességgel rendelkező helyi képviselőkre és polgármesterekre is szükség van, akikből ráadásul az érvelőkészség, az erkölcsi szilárdság, sőt — igazuk tudatában — a határozott fellépés képessége sem hiányzik. Akik a törvény betűjén túl annak szellemét is érvényre tudják juttatni, s ha kell, további biztosítékokat építenek be a közeljövőben elfogadandó kapcsolódó törvényekbe. Enélkul ugyanis az önkormányzatok működése — legalábbis az egész ország minden települését számba véve — igencsak ingatag alapokra épül.
A szaktudás, az érvelőkészség, a következetesség célba juttatására azonban bizonyos pszichikai átalakulás is kívántatik mind a tisztségviselők, mind pedig a honpolgárok részéről. Csak néhány — köztük talán egy-két kényes — kérdés. Fel vagyunk-e készülve, hogy élni tudjunk és ne engedjünk visszaélni a lehetőségeinkkel. Hogy alattvalóból, az „önként vállalt pártfegyelemre” hivatkozva, az éppen uralkodó part érdekeinek közjó elé helyezőjéből valóban szabad polgárrá váljunk? Hogy szabadon alkossunk véleményt, és legjobb meggyőződésünk szerint jelöljünk és válasszunk helyi képviselőt, polgármestert? Felsza-badult-e már ez a nép a benne történelmi okok miatt is kialakult, örökös ide-oda igazodás, alkalmazkodás, a jelszavak, karszalagok, eszmék es nezetek sűrű váltogatásának, újra- meg újraértelmezésének kényszere alól? Száműztük-e a még ma is tetten érhető szolgalelküséget, avagy a mindent felülről várás bénító, a szuverén gondolkodást, cselekvést béklyóba verő magatartásformákat ?
Fel tud-e a többség emelkedni arra a szintre, amelyre szellemi és erkölcsi nagyjai és — a történelem során többször is
—	egy egyre szélesedő réteg képviselői emelkedtek? Azok, akik nemet mondtak a nemtelen összefonódásokra, a korrupcióra, akiknek köszönhetően a „hazug álmok papjai szűnnek”? Akik felhördülnek minden olyan megnyilvánulásra, amely a rendszerváltozásnak ellentmond, sőt lejáratja azt. Ellen tudnak-e állni a lélektani nyomásnak, az igaztala-nul általánosító uszításnak, a felelőtlenül ígérgető, s ezekkel csak magukat előtérbe állítani igyekvő konjunktúralova goknak, akik — az előző rendszer vámszedőihez hasonlóan — csak „megszedni” akarják magukat, vagy a régi diktatórikus módszerek visszahozatalávál akarnak hatalomra szert tenni?
Nem akarják-e száműzni a szakszerűséget, a tudást csak azért, mert az illető nem ennek vagy annak a pártnak a fölkent bajnoka? Vagy netán — mivel kora folytán nem is tehetett mást — még a pártállam egyetemein vagy más intézményeiben szervezte meg a valójában „pártsemlegesnek” mondható, el nem avuló szakismereteket? Avagy hosszú és becsületes munkával sajátította el a szükséges készségeket.
Nem azt jelöl(tet)ik-e majd egy település felelős vezetőjének, akit leginkább le lehet kiabálni, nem azt támogatják, népszerűsítik-e egyes hangadó csoportok, aki leginkább befolyásolható, vagy — végletes esetben — akinek, ha kell, néhány múltbeli pöttyét politikai bűnné lehet dagasztani, és ezáltal sakkban tartani? Vagy éppen ellenkezőleg: lehet, hogy a régi, sógort, komát zsíros állásokba ültető, mindmáig mindent kézben tartó, még meglevő kapcsolatait makacsul őrző kiskirály „lényegül át” — ha hagyják — az új rendszer legbuzgóbb kiszolgálójává? Aki azonban — valójában — retteg minden változástól, és az ön-kormányzaton is csak önnön kormányzásának továbbélését érti.
A közélet legfőbb küzdőterein — a televízió jóvoltából — szinte szemünk láttára vívták meg csatáikat az országgyűlési képviselők, a pártok, a kormányzat tisztségviselői és a háttérben: a szakértők hada. A helyi önkormányzatról szóló törvények elfogadása tagadhatatlanul a rendszerváltozást teljesítette ki, és az önszervező helyi hatalomgyakorlás alapjait
—	de csakis az alapjait — teremtette meg. Az érzékeny egyensúly azonban — a viták során — szinte naponta billent fel, naponta kellett helyreállítani ahhoz, hogy az akadályok elháruljanak. A parlamentben megvívott csaták eredményeit ezért csak a mindennapokban is megfelelő módon végbemenő gazdasági-politikai-erkölcsi megújulás hitelesítheti.
Mindehhez a sokat emlegetett civil társadalom létrejöttére, a különböző körök, egyesületek, érdekvédelmi szövetségek gyarapodására van szükség. Az ő szerepük igen jelentős a „nagypolitikában” létrejött érzékeny egyensúly megőrzésében és az alattvalóból szabad polgárrá válás folyamatában. Persze, ehhez az is kell, hogy az állam a társadalom igényeinek szolgálatát, ne pedig a maga túlhatalmát érezze legfőbb hivatásának. Az igazi rendszerváltozás csak az ilyen irányú egyensúly megszilárdulásával mehet végbe.
Máskülönben: ismét fényévnyi távolságra kerül egymástól törvény és honpolgár.
Komor Vilma
Thatcher ,-En répái Magna Chartái" javasol
Könnyítsék meg a Kelet csatlakozását a Közösséghez
Az amerikai védelmi miniszter Híjádban tárgyal az Irakkal szembeni lépésekről
A külpolitikai helyzet
IRAK MEGKEZDTE csapatai kivonását Kuvaitból, erről szólnak a helyszíni jelentések, más külföldi források azonban kételkednek abban, hogy az iralki bejelentés megfelel a valóságnak. Richard Cheney eközben arra akarja rávenni rijádi tárgyalásain a szaúd-arábiai vezetést, hogy az engedélyezze amerikai csapatok jelenlétét az arab országban. Az amerikai védelmi miniszter az öböl-beli válságról tárgyal majd Washington más térségbeli szövetségeseivel is. Több forrás is megerősítette, hogy Irak nem tervez katonai akciót Szaúd-Arábia ellen. A The Washington Post értesülése szerint Bush amerikai elnök utasította az amerikai titkosszolgálatokat az iraki vezetés megdöntését célzó tervek kidolgozására. Az NBC úgy tudja, Bush szárazföldi erőket is akar Szaúd-Arábiába küldeni. Egyes jelentéseik arról számolnak be, hogy Bagdad csapategységeket küldött a kuvaiti—szaúdi határtérségbe, s Rijád is egységeket vezényelt az övezetbe. A lázas diplomáciai tevékenység tovább folytatódik az arab világban: Velajati iráni külügyminiszter Damaszkusz-ban vitatta meg a fejleményeket, s szír tárgyalópartnereivel elítélte az iraki agressziót. Pekingben nyilatkozva Li Peng kínai kormányfő újból megerősítette, hogy Kína nem szállít fegyvert Iraknak, s támogatja az iraki agressziót elítélő ENSZ-öatározatot. Li Peng szavaiból az is kitűnt, hogy Peking nem ismeri el az Irak által alapított kuvaiti bábkormányt. A szakértők szerint Irakot súlyosan érintheti a kínai fegyveremlbargó, mivel a fegyverszükségletek 20-30 százalékát kapta eddig Bagdad a távol-keleti országból.
BORŰLÁTÖAN ÍTÉLIK MEG az Irak elleni megtorló intézkedések hatását a francia lapok. Bár üdvözlik Moszkva és Washington együttműködését, az embargó azonban nem fog komoly hatást gyakorolni Bagdadra — állítják a szakértők. A Liberation az esetleges amerikai katonai beavatkozás kérdését boncolgatva amerikai szakértőt idézett: nincsenek meg a nagyobb szabású beavatkozás feltételei, több hét lenne szükséges az amerikai erők bevetéséhez. A Le Quotidien de Paris vezércikke eltérően ítéli meg az embargó hatását, a lap szerint „megvan a lehetőség Irak elszigetelésére”, mégpedig a Hormuzi-szoros teljes tengeri blokádjával. A gazdasági szankciók talán mégsem teljesen eredménytelenek, amit az is jelez, hogy Bagdad hétfőn már lezárta a Törökországon át haladó két iraki olajvezeték egyikét. Az Öböl-beli válság hatására a világpiacon egyébként tovább emelkedik a kőolaj ára.
EURÓPAI MAGNA CHARTÁBAN rögzítsék a födrész valamennyi állampolgárának szabadságjogait — javasolta tizenegy éves kormányfői tevékenysége egyik legfontosabb külpolitikai beszédében Margaret Thatcher. A brit miniszterelnök az egyesült államokbeli Aspenben indítványozta, hogy a Szovjetuniót fokozatosan vonják be a „betek” csúcstalálkozóiba. Sürgette azt is, hogy az Európai Közösségbe könnyítsék meg a földrész keleti államainak csatlakozását, miihelyt azok „felkészültek” a teljes jogú tagságra. Thatcher asszony egy „új globális közösségről” ismertette elképzeléseit, hangoztatva, hogy a kelet-európai demokráciáknak nem másodosztályú, hanem teljes jogú tagként kell kapcsolódniuk az Európai Közösséghez. A brit elemzők rendkívüli jelentőségűnek ítélik épp ezen szempontból a „négypontos euróhaditervet”. Az első pont a földrész Magna Chartájának elfogadásáról szól, míg a második állást foglal amellett, hogy ne növeljék az EK bürokratikus központját, könnyítsék meg a kelet-európai országok csatlakozását. A Daily Telegraph szerint Thatcher javaslataival kihívást intéz nyugati partnereihez, így akarja elmozdítani a számára kedvezőtlenül alakuló vitát a közösség jövőjéről. A Financial Times vezércikkében „mestertervnek" nevezi a miniszterelnök beszédét. A Daily Mail „de Gaulle tábornok Atlanti-óceántól az Urálig terjedő, egységes Európájának látomásához” hasonlítja Thatcher asszony „eurótervét”.	(P. T. R.)
Thatcher „látomása” egy új Európáról
Londonból jelenti az MTI: „A kommunizmus megtört, a hidegháborúnak vége, az új Szovjetuniót nem tekintjük többé ellenségnek, hanem a szabadság felé utat kereső országnak” — jelentette ki Margaret Thatcher a nemzetközi kapcsolatok új korszakáról az egyesült államokbeli Aspenben (Colorado állam) mondott beszédében, amelyet London jó előre a brit kormányfő mértékadó hitvallásaként harangozott be. Thatcher asszony javasolta, hogy „európai Magna Chartádban rögzítsék a földrész valamennyi polgárának szabadság-jogait, beleértve a Szovjetunió lakosságáét is. Sürgette, hogy az Európai Közösség egyértelműen deklarálja készségét a kelet-európai országok befogadására, mihelyt azok „felkészültek” a teljes jogú tagságra.
A brit kormányfő indítványozta, hogy a Szovjetuniót fokozatosan vonják be a „heteik” csúcstanácskozásaiba. Ha ezzel egyetértenek a legfejletebb ipari országok csoportosulásának többi tagállamai is, a brit kormányfő
a „hetek” jövő évi londoni csúcs-találkozójának házigazdájaként, kész ilyen értelmű lépéseket tenni.
„Egy új globális közösségre” vonatkozó látomását Thatcher asszony óvatosságra intő figyelmeztetésekkel párosította. „Viszonylag könnyű egy ország demokratikus intézményeit más országokra átruházni, amiként azt Nagy-Britannia is tette Afrikában a hatvanas években, de hamarosan az is világossá válik, hogy ez önmagában még nem garantálja a demokrácia gyakorlását az általunk ismert formában” — mondotta. Figyelmeztetett, hogy a veszélyekkel terhes átalakulás időszakában a Nyugatnak a Szovjetunióval felérő katonai erőt kell fenntartani, és — miként Kuvait iraiki elözönlése is tanúsítja —, készen kell lennie „csúnya helyzetek” kialakulására.
„Irak inváziója megtagadása mindannak, amiért az Egyesült Nemzetek Szervezete létezik” — mondotta Thatcher asszony. Sürgette, hogy a nemzetközi közös-
Jelentés az olvasónak
Lapunk S-ik oldalán részletesen tájékoztatjuk olvasóinkat a Magyar Nemzet privatizációjának .alakulásáról, arról la {súlyos nézet-különbségről, amely a Szerkesztőség és la vele kft.-be tömörült két vállalat, a Pallas Kiadó és a Postabank között kialakult, miután az utóbbiak —, figyelmen ikívül ihagyva a Magyar Nemzet-alapítvány többségi szavazással kifejezett .véleményét —, a pénteki jkft.-ülésen a francia Hersant-cég ajánlatának (elfogadása mellett (döntöttek. Martin József, a lap főszerkesztője ezért ihétfőn bejelentette (lemondását, s az alapítvány jogi fórumon /kívánja .vitatni az eljárás (szabályszerűségét.
ség szakítson meg minden gazdasági kapcsolatot Irakkal. Közeli politikai szövetségésének és családi barátjának, lan Gow konzervatív képviselőnek egy hete történt meggyilkolására utalva arra hívott fel, hogy a terroristákat nyilvánítsák „a világ törvény enkívülijeinek”.
A brit kormányfő kifejtette: amint a demokrácia „gyökeret ver” a kelet-európai országokban, lehetővé kell tenni számukra, hogy „nem másodosztályú, hanem teljes jogú tagként csatlakozzanak az Európai Közösséghez”.
„Javaslom a közösségnek, hogy egyértelműen deklarálja:	kész
befogadni tagként minden keleteurópai országot, amely csatlakozni kíván” — mondotta. Hangsúlyozta azonban, hogy „bizonyos időbe telik, amíg felkészültek lesznek a tagságra”, és javasolta, hogy addig társulási megállapodásokkal és más hasonló lépésekkel közelítsenek a közösséghez.
Végezetül arról szólt, hogy a Nyugat védelméhez továbbra is szükség lesz a NATO-ra, és az amerikai fegyveres erők európai jelenlétére.
Londoni es bonni ertesiiKsek szériái az irakiak Kuvaititól Bagdadba szállítják a nyugati állampolgárokat
Kuvaitból jelenti a Reuter: Egybehangzó helyszíni jelentések szerint Bagdad megkezdte a korábban jelzett csapatkivonást Kuvaitból, azonban továbbra is iraki katonák tízezrei ellenőrzik Ku-vaitban a kulcsfontosságú létesítményeket, miközben Szaddám Husszein iraki államfő a „politikai és katonai helyzet függvényében” újabb hadosztályok felállítására adott utasítást.
A csapatkivonás hétfőn hajnalban kezdődött Szaszvan határállomásnál, ahol 73 szállítójárműből és harckocsiból álló menetoszlop lépte át a határt Irak felé. Pontosan nem ismert, hogy hány katonát vontak ki. Irak a múlt héten 100 ezer katonával és 300 harckocsival szállta meg az arab törpeállamot.
A londoni külügyminisztérium hétfői bejelentése szerint az iraki megszálló erők két kuvaiti szállodából brit és amerikai állampolgárokat gyűjtöttek össze, hogy Irakba szállítsák őket. Hasonló lépésről számolt be a bonni külügyminisztérium is, közölvén, hogy diplomáciai forrásokból származó értesülései szerint a Ku-vaitban levő mintegy 450 nyugatnémetből néhányat már útnak is indítottak Bagdad felé. Sem a bonni, sem a londoni vezetést nem tájékoztatták előre az intézkedésről, bár — mint megfigyelők emlékeztetnek rá — a kuvaiti bábkormány vasárnap sokat sejtető nyilatkozatban figyelmeztette a külföldet, hogy az esetleges szankciók előtt gondoljanak Kuvaitban levő állampolgáraik sorsára.
Eközben Brüsszelben rendkívüli tanácskozást tartott a NATO tanácsa. A tagállamok képviselői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irak ellen, s a térségben vissza kell állítani a korábbi status quót.
Az elmenekült kuvaiti emír felhívással fordult alattvalóihoz, ellenállásra kérve őket. Az uralkodó — akinek ez volt az első nyilvános fellépése az iraki invázió óta — egy ismeretlen szaúd-arábiai helyről mondott televíziós beszédében megköszönte a nemzetközi közvélemény támogatását,
s kijelentette: országa vissza fogja nyerni függetlenségét.
Az Amnnesty International nevű nemzetközi emberi jogi szervezet úgy tudja, hogy a bagdadi csapatok már a megszállást követő első napon több száz, Kuvaitban élő iraki ellenzékit tartóztattak le. Az invázió helyszíni kórházi források szerint mintegy 300 iraki és kuvaiti halálos áldozatot követelt, de Londonba érkezett kuvaitiak azt közölték, hogy a támadás során hétszáz kuvaiti halt meg — köztük a királyi család hat tagja.
Irakkal szembeni szankciókról határozott hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A BT 15 tagja közül cnak Kuba és Jemen tartózkodott, a többiek igennel szavaztak a gazdasági, pénzügyi és katonai szankciókat tartalmazó
A határozat lényegében megtilt minden kereskedelmet Irakkal és az Irak által megszállt Ku-vaittal, nem tesz lehetővé új beruházást és más pénzügyi források felhasznlását. A határozat fegyverszállítási embargót is tartalmaz, de lehetőséget biztosít kizárólag egészségügyi, vagy humanitárius segélyek továbbítására. Ez a világszervezet 45 éves történetében a harmadik eset, hogy egy országgal szemben ilyen mértékű szankciókat határoznak el.
A kuvaiti emír egyik fia hétfőn Genfben kijelentette, hogy országa hajlandó Irakkal tárgyalni, de csak azután, hogy az iraki csapatok elhagyták Kuvait területét. Az uralkodócsaládnak Genfben az ENSZ-he akkreditált tagja hangsúlyozta, hogy a kivonás előfeltételeként semmiféle engedményre nem hajlandóak, de a csapatok távozása után készek mindenről tárgyalni.
Bagdadban Szaddám Husszein iraki elnök magához kérette az amerikai követség ügyvivőjét, akivel szóbeli üzenetet küldött George Bush amerikai elnöknek. Ebben Husszein közölte, hogy nem fogja megtámadni Szaúd-Arábiát, akivel megnemtámadási szerződést is kötött.