﻿G,50
forint
Mafflar Nemzet
1990.
augusztus 15.
Lili. évfolyam
191. szám
Fordulat és teherpröbáh
Álmainkban jelent csak meg régebben az a paradicsomi kép, amelyben „a farkas együtt legel a báránnyal”. Politikai térre átvíve a hasonlatot: a Szovjetunió együtt szavaz az Egyesült Államokkal. A nemzetközi élet alaptétele volt, hogy ezek a hatalmak két pólust, kibékíthetetlen ellentétet képviselnek s a világbéke azon áll vagy bukik, hogy össze ne csapjanak. Csak erőik egyensúlya, a félelem, a kölcsönös elrettentés óv meg bennünket a harmadik világégéstől.
Ez a kép alaposan megváltozott. Nézzük a tényeket. Olyan fegyverzetkorlátozási intézkedések, amelyek fölött korábban egy évtizeden át hiába nyűglődtek (mint az európai hagyományos erők csökkentése), most, rövid idő alatt és nagyvonalúan megoldódnak. Féltve őrzött atomtöltetek tűnnek el itt is, ott is, s a NATO-minisz-terek kijelentették: a Szovjetuniót immár nem tekintik ellenségnek. Gorbacsov pedig kész — hasonló gesztust téve —, megjelenni a nyugati katonai szövetség valamelyik tanácskozásán.
A fegyverkezés azonban (bár öntörvényei is vannak), mindig következmény: a politikai feszültség, a bizalmatlanság terméke. Két olyan pontja van a világnak, amely konfliktusveszélyesnek, illetve tűzfészeknek számít, ahol nagyhatalmak érdekei találkoznak, sűrűsödnek, mely felé aggodalommal tekint a világ. Az egyik a németek földje, a másik a Közel-Kelet. Nem is olyan régi „klasz-szikus” megfogalmazás szerint, a két német állam közötti vonal — egymással élesen szemben álló világok határa, ahol a Föld legfélelmetesebb hadseregei néznek farkasszemet egymással: az NDK a Varsói Szerződésnek, az NSZK a NATO-nak előrenyújtott acélökle. Ez az állapot, amelyről úgy hitték, nagyon hosszú ideig tart majd —, most oldódik. Moszkva elismerte, hogy nincs joga csapatokat állomásoztatni külföldön, az ott lakók akarata ellenére, mi több — s ez történelmi fordulatnak tekintendő — (egyes tábornokainak és konzervatív birodalmi politikusainak mor-golódása közepette), „feladta” az NDK-t. Stratégiailag átértékelte európai és német szemléletét. Így voltaképpen összhangba került egyrészt a szovjet, másrészt az amerikai—angol—francia—német álláspont.
A Közel-Kelet viszont igazi (talán ma már a világon az egyetlen) tűzfészek. Az ottani olajkincs és geopolitikai helyzet okán hagyományosan a hatalmi érdekek súrlódásának, összeütközésének is színtere. Régebben ez nagyon világosan megmutatkozott. Az a tény, hogy Irak jórészt szovjet gyártmányú fegyverekkel rohanta le Kuvaitot és szovjet tanácsadók ma is szép számmal működnek e sereg hátországában —, annak az állapotnak az emléke, amikor a „konzervatív” arab államok amerikai és más nyugati, a „haladók” pedig szovjet támogatásban részesültek, bőséges fegyverszállítmányokat kaptak és nemzetközi fórumokon bizton számíthattak az egyik vagy a másik fél szavazatára. Ez az éles határvonal tűnőben van (ha a rendkívül kusza közel-keleti szálak — kötődések miatt, teljes nagyhatalmi összhangról még nem beszélhetünk, Moszkva nem fog minden amerikai lépést követni). Elítélte a Szovjetunió a valaha „haladónak” nevezett Irak támadását a „konzervatív” Ku-vait ellen; a Biztonsági Tanácsban az Egyesült Államokkal együtt szavazott, megbélyegezve a bekebelezést.
Bár az említett három nagy folyamat (fegyverzetkorlátozás — németkérdés — kuvaiti válság) egyikét se tekinthetjük lezártnak, immár biztos, hogy nagy nemzetközi fordulatnak vagyunk tanúi az amerikai— szovjet viszonyt illetően. Mi az oka ennek? A keleti változások, és az enyhült-barátságos nyugati válaszok elsősorban Gorbacsov nevéhez fűződnek. Nem ez az első eset, hogy egy személyiség történelemformáló szerepet játszik —, de mindig csak kifejezője lehet valamilyen, a mélyben formálódó, elemi erejű változásnak. A szovjet—amerikai kapcsolatok ilyen arányú átalakulásának egyik oka — forrása ideológiai természetű. A Gorbacsov-korszak emberei (ez korántsem vonatkozik minden szovjet politikusra), lényegében feladták az ideológiai terjeszkedés elvét, s gyakorlatát, azt a sztálini stratégiát pedig mindenképpen, mely szerint az eszme terjedé-se-terjesztése egyben a szovjet befolyás érvényesülését szolgálja, s amely végzetesen ösz-szekeverte a szocializmus győzelmét a Szovjetunió katonai győzelmével.
Ezt az elvet, módszert megtagadja a mai szovjet vezetés; visszavonul saját országhatárai közé. De vajon tényleg a nemzetközi normák tisztelete diktálja az új szovjet politikát, és nem a belső bomlás okozta kényszerűség? E tekintetben a sorrend nagyon fontos. Gorbacsov nem a súlyos otthoni bajok hatására kezdeményezett reformokat, — a problémák kirobbanása éppen annak egyik következménye volt, hogy szabaddá tette az utat az emberi és a nemzetiségi jogok érvényesülése, s a gazdasági reformok előtt. Az eredeti szándék az otthoni átalakítás és a nemzetközi kapcsolatok átfogó rendezése volt,, és maradt. Ez a magyarázata annak, hogy szinte minden nyugati vezető ragaszkodik Gorbacsovhoz, még mindig benne látják annak a fordulatnak a zálogát, amely az amerikai—szovjet viszonyt is ilyen erőteljesen átalakította.
Ha valaki minderre azt mondja, hogy a menyasszony nem olyan szép, mint a fenti fényképen, annak igaza van. Nemcsak a nemzetközi sajtóban unos-untalan hangoztatott megállapítás miatt, miszerint a Szovjetunióban ott vannak, sőt, újjászerveződnek azok a konzervatív erők, amelyek Gorbacsovot nemzetközi pozícióik, így az NDK „föladásával” vádolják, — a kedvező nemzetközi szél valóban nem fújta el teljesen a nagyhatalmi rivalizálást. A szovjet csapatok még néhány évig biztosan ott maradnak az NDK területén, az európai érdek-egyensúlyt nem lesz könnyű fenntartani. A Közel-Kelet bonyolult érdekszövevénye ugyancsak tartogat meglepetéseket és váratlan teherpróbának teheti ki a szovjet—amerikai jó viszonyt is.
Az a tény azonban, hogy az utóbbi hetekben a szovjet és az amerikai külügyminiszter sűrűbben hívja fel a másikat telefonon, és konzultál vele, mint bármikor a múltban; hogy James Baker a Kuvait elleni támadás hallatán Mongóliából tüstént Moszkvába utazott Se-vardnadzéhez —, talán múló, de mindenképpen figyelemre méltó jele valami alapvetőnek: azok a politikusok, akik ma az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban a kormányaidat a kezükben tartják, eltökélték, hogy együtt igyekeznek megóvni a világot a katasztrófáktól.
Tatár Imre
Párizsi és londoni véleményeit
Kérjenek ENSZ-felhatalmazást a tengeri blokádhoz
Kína hajlandó lenne felhagyni a vörös khmerek támogatásával
A külpolitikai helyzet
A MEGOSZTOTTSÁG JELEI mind markánsabban megmutatkoznak az iraki válsággal összefüggésben. A véleménykülönbségek kiütköznek az arab világban, de a nyugatiak részéről is a tekintetben, hogy miként és milyen mértékben vegyenek részt e konfliktus megoldásában. Londonban az keltett nyugtalanságot, hogy az ÉNSZ főtitkára és a Biztonsági Tanács több tagja elhatárolódott az angolszász hatalmak tengerzár-akciójától. Emiatt brit ellenzéki körök és befolyásos konzervatív orgánumok egyaránt óvatosságra intik a washingtoni és a londoni kormányt, nehogy elhamarkodott és kétes le-gitimitású katonai lépésekkel veszélyeztessék az iraki agresszióval szembeni fellépés egységét — idézi a véleményeket az MTI helyszíni tudósítója. A figyelmeztetésre ugyan hivatalosan azt válaszolták, kuvaiti kérésre cselekednek így, azt viszont elismerik, hogy az ENSZ további felhatalmazása szükséges a tengeri kijáratok lezárásához. „A blokád legalitása” című vezércikkében a The Times kedden szintén aggályait fejezi ki, és arra biztatja az angolszász hatalmakat, forduljanak egyértelmű felhatalmazásért az ENSZ-hez, különben éppen azt kockáztatják, amitől a Közel-Keleten leginkább kell félniük: az elszigetelődést. „A Nyugatnak meg kell őriznie hidegvérét a sivatagban” — írta címében a The Daily Telegraph, s figyelmeztet: tengerzár csak jó néhány hónap után éreztetheti kritikus gazdasági Hatását és ez alatt egyre inkább növekedni fog a nyomás Bush elnökre, hogy találjon gyors katonai megoldást. A lap így fogalmaz: „Túlságosan sok a kiszámíthatatlan az öböl-vidéki helyzetben ahhoz, hogy biztosak lehessünk a ma vallott nézetek holnapi fenntartásában. Az arab világ feldúlt állapotban van, s az európai közösségek sincsenek teljesen egy nézeten. Nálunk is gyorsan változik a közhangulat, ha a dolgok rosszra fordulnak. Ilyen helyzetben a kormány és a parlament ádáz veszekedése — amint a balvégzetű 1956-os szuezi expedíciónk idején történt —, romboló hatású lenne. Nagyon is kívánatos ezért az eddig tett lépések mielőbbi parlamenti jóváhagyása.”
„FRANCIAORSZÁG KÜLÖN UTAKON HAJÓZIK”, írta keddi számában a Libération, utalva az Öböl felé tartó flottaalakulatokra és a diplomáciai offenzívára, valamint arra, hogy Párizs nem volt hajlandó csatlakozni az iraki hajókkal szemben elrendelt amerikai blokádhoz. A keddi lapok ismertetik, mi is a Washington és Párizs közötti nézetkülönbség lényege. Eszerint, amíg Washington hétfőn figyelméztetétt, hogy egységei tüzet nyitnak minden olyan hajóra, amely megpróbálja kijátszani az ENSZ által megszavazott gazdasági embargót, Párizs úgy véli, a blokád nem tartozik e szankciók körébe. Márpedig Franciaország nem kíván a világszervezet döntésén túllépni. A részletekben azonban a lapok véleménye is megoszlik: egyesek azt kutatják, vajon Párizs hozzáállása a válsághoz a gyengeség, avagy a bölcsesség jele. A Libération kategorikusabb. Szerinte az amerikai lépés korai, hiszen az eddigi intézkedések, a többnemzetiségű csapatoknak a térségbe küldése, a kereskedelmi embargó, várható hatásai még nem ismeretesek. A Le Párisién szerint Mitterrand elnök a „nyugodt erő” politikáját kívánja folytatni az öbölbeli konfliktus rendezése érdekében azzal, hogy diplomáciai küldötteket irányít vagy kéttucatnyi országba. A Le Figaro hírmagyárá-zata viszont más megközelítésben ezt állapítja meg: az iraki agresz-szió kettős „tespedtségből” rázta fel a Nyugatqt. Egyik a nyári szabadság időszakából fakadt, a másik pedig az enyhülési folyamat visszafordíthatatlanságának az illúziójából.
A KONFLIKTUSBAN közvetlenül nem érintettek közül kettőnek a helyzetét vizsgálják meg közelebbről a megfigyelők. Jordániáról azt jegyzik meg, hogy rendkívül kényes viszonyba került szomszédaival. Az uralkodó szövetséges viszonyban áll Szaddám Husszeinnel, országának lakossága is rokonszenvezik az iraki vezetővel és gazda-ilag is szoros az összefonódásuk. Másfelől viszont arra kell törekednie, hogy a Washingtonnal jó kapcsolatokat tartó, mérsékelt arab vezetőnek mutatkozzék, olyannak, aki Izraelnek sem ad okot semmiféle fenyegetésre. Jeruzsálemben ugyanakkor az Akabai-öböl-ben kialakított blokád felidézte azt a veszélyt, hogy Izrael belekeveredik a konfliktusba. (Az öböl közös Jordániával.) Mordechai Búr tábornok kedden kijelentette: akárcsak az első világháborúban, egy golyó ma is elindíthat olyan eseménysort, amely a nagyon feszült közel-keleti helyzetben beláthatatlan következményű háborúhoz vezethet.	(ZS. E.)
Az Öböl-menti válság követése érdekében
Bush elnök megszakította évi rendes szabadságát
A Jordán uralkodó Washingtonban tárgy al
kedden az amerikai külügyminisztériumba kérették, hogy a világ-szervezet égisze alá helyezzék és összehangolják a Perzsa-(Arab)-öbölben folyó flottafelvonulást. A külügyminisztérium egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok kész a BT fennhatósága alatt közös katonai parancsnokságot, illetve vezérkari főnökséget felállítani, az Öbölbe vezényelt hadiflották számára. Eredetileg a Szovjetunió szorgalmazta a Biztonsági Tanácsnak alárendelt testület, az ENSZ alapokmányában szereplő, de csak papíron létező Vezérkari Bizottság életrehívását.
A washingtoni tanácskozás előzményei közé tartozik, hogy a BT — Kuba kérésére tartott — hétfői konzultációján a francia, a szovjet, a kanadai, és a malajziai küldött is keményen bírálta az Egyesült Államokat, amiért a testület ilyen értelmű döntése nélkül tengeri blokád alá vette Irakot. A spanyol kormányfő kedden szintén felhívta a figyelmet arra, hogy a BT csupán embargót, vagyis szállítási tilalmat és nem blokádot rendelt el.
Közben az elűzött kuvaiti kormány külügyminisztere Washingtonba érkezett, az Irak által bekebelezett miniállam kormányfője pedig a török vezetőkkel kezdett tárgyalásokat Ankarában. Hírek szerint a napirenden annak a kártérítésnek a kérdései szerepelnek, amelyet a kuvaiti emír nevében az amerikaiak ígértek Törökországnak az embargó miatt elszenvedett gazdasági veszteségek ellensúlyozására. Támogatást és olcsó olajat helyezett kilátásba kedden Szaúd-Arábia ankarai nagykövete is.
Husszein jordániai uralkodó egyébként kedden Ammanból az Egyesült Államokba repült — közölték a jordániai fővárosban a
szerdán kezdődő tárgyalások amerikai bejelentésével egyidejűleg.
Bush amerikai elnökkel az. Öböl menti válság megfékezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket fogja megvitatni a hasemita király — hangzott az ammani bejelentés.
A jordániai uralkodó előzőleg Bagdadban járt, és Szaddám Husszein iraki elnökkel tárgyalt.
A hasemita uralkodó múlt pénteken nem szavazta meg a kairói rendkívüli arab csúcsértekezlet határozatát, amely a Szaúd-Ará-biára és az Öböl más államaira leselkedő iraki veszély elhárítására arab haderők létesítését írta elő és amely hallgatólagosan jóváhagyta a nyugati katonai alakulatok megjelenését a másik hasemita királyságban. Husszein király keményen bírálja az Egyesült Államokat, amiért csapatokat küldött arab földre.
Háfez Asszad szíriai elnök kedden fogadta John Kelly közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyminiszter-helyettest, aki Bush elnöktől adott át neki üzenetet — jelentették be Damaszkusziján az üzenet tartalmának közlése nélkül.
Kelly az iraki—kuvaiti válságról, az Irakkal szembeni nemzetközi embargó ügyéről nem egész egy hét alatt immár másodszor tárgyal Damaszkuszban. Múlt hét végi szíriai megbeszélései után Rijádban, majd pedig Kairóban járt, azt nem közölték, hogy Da-maszkuszból merre megy tovább.
Az iráni parlament elnöke, Mehdi Karrubi kedden tudtul adta, hogy Irak Tárik Aziz külügyminiszter fogadására kérte korábbi háborús ellenfelét. Teherán azonban csak akkor hajlandó tárgyalni, ha Bagdad elfogadja a határszerződést, amelyet Szaddám Husszein 1980-ban felmondott — szögezte le Karrubi.
Izrael sem vesz részt a tengeri zárlatban
A védelmi miniszter cáfolta amerikai harci gépek rendelését
Washingtonból jelenti a UPI: Bush amerikai elnök kedden megszakította szabadságát és visszatért Washingtonba, hogy egyebeik mellett a Pentagonban tájékozódjék a közel-keleti fejleményekről.
A Fehér Ház szóvivője szerint már van eredménye az Irakkal szemben felállított tengeri „barri-kádnak”. Egy iraki tankhajó visz-szafordulásra kényszerült egy szaúdi kikötő elől, egy indiai és egy norvég olajszállító óriáshajó, önként csatlakozva a gazdasági szankciókhoz, be sem futott Jan-bu tartályhajök feltöltésére használt kikötőjébe.
'Mariin Fitzwater emellett hangsúlyozta, hogy az Irak-elle-nes embargó a katonai eszközök és különböző termékek importja mellett az élelmiszer-behozatalra is vonatkozik. „Az ember nem adja meg nekik azokat az alapvető dolgokat, amik lehetővé teszik számukra a háború folytatását” — hangsúlyozta.
Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár azonban ismét hangsúlyozta, hogy csak a Biztonsági Tanácsnak van joga a blokád bevezetésére.
Mint a Reuter jelenti, a Biztonsági Tanácsban helyet foglaló állandó tagok nagyköveteit
Kairóból jelenti az MTI: Mose Arensz izraeli védelmi miniszter kedden cáfolta, hogy országa újabb harci repülőgépéket és helikoptereket kért az Egyesült Államoktól az Öböl menti válság miatt, amint azt az NBC amerikai tévétársaság hírül adta.
A jeruzsálemi rádióban nyilatkozó Arensz egy kérdésre válaszolva elvetette azt, hogy Izrael részt vegyen egy Irakkal szembeni blokádban. Mint mondta, „erre nincs oka”. (Amerikai és brit részről — ha a „blokád” szót mellőzve is — jelezték, hogy meg fogják akadályozni az Irak ellen életbe léptetett gazdasági embargó megszegését.)
Az Arensz szavai által képviselt izraeli óvatossággal cseng egybe á miniszterelnökségi hivatal főigazgatójának, Joszif Ben-Aharonnak keddi kijelentése, miszerint „Izrael nem kulcssze-
replő, de még csak nem is másodrendű szereplő” az Öböl menti válságban.
Az izraeli védelmi miniszter a válság nyomán támadt jordániai belső feszültségékre utalva azt mondta: reméli, hogy Husszein király nem fogja elveszíteni trónját, s figyelmeztette az uralkodót, „ne kövessen el hibát, miként az a múltban előfordult”. Arensz vélhetően elsősorban Jordánia 1967-es háborús szerepvállalására gondolt, s arra, hogy ezúttal óvakodjék az Irakkal szembeni nemzetközi embargó megszegésétől.
Berjamin Eliezer, a Knesszet parlament külügyi és védelmi bizottságának alelnöke nyersebben fogalmazott a jordániai király trón sorsát illetően. Szerinte — véleményét az izraeli rádió idézte — az öböl menti válság könnyen a hasemita rendszer végét jelentheti.
Moszkvában eltérően ítélik meg az iraki fegyvereladást
Sevardnadze levele Pérez de Cuellarhoz
Moszkvából jelenti az MTI: A külföldi fegyvereladások korlátozásáról szóló nemzetközi egyezmény tető alá hozatalát, a hagyományos fegyverkereskedelem megrendszabályozását indítványozta Eduard Sevardnadze szov-
jet külügyminiszter az ENSZ főtitkárához, Pérez de Cuéllarhoz intézett levelében, amelyet kedden ismertetett a szovjet hírügynökség.
Sevardnadze olyan hatékony, multilaterális szabályozás megte-
\