﻿Ára:
6,50
forint
Csütörtök
1990.
augusztus 10. UH. évfolyam
192. szám.
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Tévedni kormányzati dolog
Amíg Magyarország igazán belesimul Közép-Európába — kell ahhoz szerencsés időben is jó húsz esztendő. Persze, csak ha nem esik, ha nem fű, ha kisebb-nagyobb világháborúk, válságok, s egyebek nem adnak más tennivalót az Üristennek. És nekünk. Meg a hatalmaknak.
Nemcsak e negyven esztendő alatt szakadtunk le és ki abból, amit inkátoíí az egyszerűség kedvéért nevezünk Európa közepének. A majd mindig előttünk járókról van szó, az irigyeltekről, olykor gyűlöltekről, akik ritkán veszítettek, s ha igen, hamarabb talpra álltak, mint mi; akik erősebbek voltak, -avagy ha gyengébbek, hát ügyesebbek, takarékosab-sak, szorgalmasabbak; akiknek a szemében mi olykor hősök, olykor hőzöngők voltunk; akik, a rólunk kialakult karikatúrák szerint, bennünket jó lovas katonáknak, borivóknak, nagy szenvedélyűnek, nagylelkűnek és bohémnak néztek, afféle romantikus népnek, színes folklórfoltnak Európa szíve táján. A fejlett Európának egyébként a közelében is nagy ritkán meg elég rég jártunk. A gazdaság- és civilizációtörténészek tudják, mikor volt a legcsekélyebb a különbség honunk, s a fejlettebb térfelek között, s az milyen rég volt. S az a csekély különbség és mekkora volt!
Aki most e kormánytól ripsz-ropsz eredményeket kér számon, az nemcsak történelmietlenül gondolkodik, no meg rosszindulatú —, de halvány fogalma sincs a föladatok nagyságáról. Igaz, attól még lehet ügyetlen vagy nehézkes, kapkodó vagy következetlen egy miniszter, netán az egész kormány —,’ de azt szeretném én látni, ki nem lenne kezdő e dolgok intézésében. Mintha egy traktorból tengeralattjárót kellene csinálni, s még hozzá nincs is honnan lekoppintani a módját. És körben: a türelmetlen várakozók, a szurkolók, a húj-jogatók és pfújjogatók gyűrűje! Meg a kétségbeesetteké, akiknek életében nincs már idő a történelmi várakozásra.
A ' traktorból könnyebben lesz azonban tengeralattjáró, mint lesz német vagy amerikai farmertempó a magyar tanyán. S ehhez nemcSak technológia, műszaki hagyomány, alapos, a hajdani legjobb középbirtokosénál sokkal szélesebb körű szakképzettség kell (ugyanez érvényes az ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb vállalkozásokra is) — nemcsak takarékosság és eszelős szorgalom, szótartó megbízhatóság és gazdasági kultúra kell, és főként: nemcsak kivételek kellenek, há-nem a közszellem országos változása. Ez nem lehet a kormány műve — ezt csak a természetes gazdasági kényszerek sajtolhatják ki belőlünk, hosz-szan tartó, fájdalmas folyamatban. A kormány nehéz dolga csak: bölcsen bábáskodni — hiszen a szülés megállíthatatlan. A bába azonban sosem felesleges. És cseppet sem mindegy, mennyire avatott, ügyes, higgadt, gyors; mennyire segít a verítékben fürdő anyának, s egyben a születni akaró gyermeknek. Olykor meg éppenséggel orvos is kell; császár-metszéshez, nehéz szüléshez, a fogók óvatos fogásához, hogy meg ne sérüljön az újszülött.
A természetellenes állapotban tartott társadalom trauma-szerűen éli át a visszatérést az immár szokatlan természetes folyamatokhoz. A hosszú, művi megszakítottság után oly hirtelen a visszakeresés, hogy talán még nem is működnek jól a reflexek; valahogy úgy, ahogyan űrhajózás vagy hosszú betegség után járni is újra kell tanulni. Az ország a politika szférájában döntött a rendszer-
változás mellett — a gazdaság csak fokozatosan vált lépést, igazodik a hatalomváltásban kifejezett opcióhoz.
Az első újszülöttek tehát töb-bé-kevésbé lombikbébik. A fogamzásuk: politikai mű.
A kormány, úgy tetszik, mindinkább tisztában van már-már elviselhetetlen nemzeti felelősségével — épp innen gerjed ingerültsége. Érthető. Osz-szeesküdött ellene múlt és olajválság, adósságállomány és bányagond, az életszínvonal romlásából fakadó feszültség és a költségvetés súlyos zavara, tőkehiány és aszály —, egyszerre kell úgy-ahogy mozgásban-karban tartania, kezelnie a létező intézményrendszert és egyben át is alakítania, egyszerre kellene megfelelnie a rendszer-változásra szavazók személycsere-, arccsere-követelményeinek, de maga mellé állítania, maga mellett tartania a legjobb szakembereket, elvégezni a számonkérést, de nem B listázni — hej, nem szeretnék miniszterelnök lenni Magyarországon... És nem elég e sok gond és baj, a megannyi gyötrelmes politikaigazdasági ősbemutató —, még elkezd morogni a sajtó is, beleköt minden botlásba, olykor már-már kárörömmel. Az ellenzék pedig, nyilván, még csak ezután kezdi rá.
Olcsójános, aki ma a kormányon feni a nyelvét: túlontúl könnyű a dolga. És nemcsak azért, mert a kormányé oly nehéz. Hanem azért is, mert távlatos kényszerhelyzetében oly könnyen el is véti lépéseit. Hogy szerény példákat emlegessek:	a művelődési tárca
ügyetlen erőszakkal nyúlt bele a zenei élet két intézményébe, s mintha újdohsült hatalmi hiúságból, tekintélyféltésből: képtelen orvosolni a maga okozta bajt. A magának szerzett bajt. A könyvkiadást sújtó adóintézkedések élesen ellentmondanak a koalíció programjának — mégsem mozdul, tapodtat sem e botlásból a kormány. Voltaképpen ezt is értem: ha a sajtó és az ellenzék részéről rosszindulatot tételez fel, akkor joggal hiheti, hogy rugalmasságát majd következetlenségre magyarázzák, bármely újabb lépését új fent nyomással, tiltakozással, váddal fogadják. A kormány joggal félti függetlenségét, és döntésképességét: attól tarthat, hogy pressziók függésébe kerül. Ügy tetszik, biztonságos parlamenti többsége fedezékében inkább konokul kitart tévedései mellett is, semmint, hogy úgy tűnjék, játékszerévé válhat tiltakozó akcióknak.
Márpedig a kormány csak úgy őrizheti meg méltóságát, ha lemond a hiúságáról. Elég érett, csalódott és reménykedő ez az ország, hogy fölmérje: tévedni kormányzati dolog. A tekintélyét épp azzal öregbítheti a koa-’.íció, ha járatlan útján menet közben is lépést vált, korrigál. Ha sosem saját szélsőségeseire és indulatosaira hallgat.
Higgadt, korszerű sajtópolitikát is nyilván kialakít majd ez a kormány. Hogy miben nem higgadt és korszerű még ez a sajtópolitika, arról most lova-giasan hallgatunk: a türelmetlenségünk korai lenne. A jó szemű olvasó a Magyar Nemzet körüli legfrissebb, ferde történéseken is lemérhette —, no meg azon, hogy a kormányt egy szóval sem illettük —, hogy nem gyűjtjük a bajt. Az is éppen csak kiderült, hogy a Pal-las a Miniszterelnökségi Hivatalnak van alárendelve.
Errare humánum est — per-severare diabolicum esse. Tévedni emberi dolog — tragédia legfőképp akkor örvénylik belőle, ha ragaszkodunk a tévedéseinkhez.
Bodor Fái
A yordániai uralkodó Washingtonban
Husszein iraki üzenetet vitt Bush elnöknek
A Biztonsági Tanács közös katonai parancsnokságról tárgyal
KÉSZ KITERJESZTENI A TENGERI BLOKÁDOT — jelentette be Bush amerikai elnök szerdai felhér házi sajtóértekezletén. Ennek értelmében zárlat alá vennék. Jordánia egyetlen tengerparti kikötőjét is, ihogy megakadályozzák az Irakból vagy oda irányuló kereskedelmi forgalmat. Bush az elgondolást azzal támasztotta alá, hogy egyelőre nem lát esélyt a válság gyors diplomáciai megoldására. Mondotta ezt közvetlenül Husszein jordániai uralkodóval folytatandó megbeszélése előtt — amelyről egyébként a CBS-tévétársaság megjegyezte, a király üzenetet vitt Washingtonba Szaddám Husszein iraki elnöktől. Annak tartalma szerint a bagdadi államfő hajlandó lenne részt venni egy olyan nemzetközi konferencián, amelyen az iraki csapatok Kuvaitból történő visszavonásáról tárgyalnának. Ennek feltétele azonban az lenne, hogy George Bush fagyassza be az öböl térségébe küldött amerikai egységek számát. A CBS értesülése szerint, Husszein kész arra is, hogy megígérje, nem támadja meg Szaúd-Arábiát.
A KÖZEL-KELETEN kialakult feszültséget amerikai szemszögből elemezte Brzezinski, Carter elnök volt külpolitikai tanácsadója, és Helmut Sonnenfeldt, ismert politológus. Az El Mundo című spanyol napilap kérdéseire válaszolva kifejtették, a perzsa- (arab)-öbölbeli krízis jellegét és hatásait tekintve jelentősen különbözik a korábbi regionális válságoktól, mindenekelőtt abban, hogy ez nem vezetett automatikusan éles kelet—nyugati szembenálláshoz. Sonnenfeldt szerint az Irak által provokált események példaértékűek, mert most bebizonyosodott: az ENSZ képes megfelelően kezelni egy válságot és fölsorakoztatni maga mögé a tagországokat. Másfelől első ízben olyan nemzetközi dimenziókat öltő konfliktusról van szó, amikor Washingtonnak nem kell tartania a Szovjetunióval Való konfrontá-ciótól, a helyzet Moszkva általi kiaknázásától. S ezúttal az Egyesült Államok részéről sincs ilyen akarat. Ami az Európában, a NATO-kötelékekben levő amerikai katonai erőt illeti — fogalmazták meg — azt a jövőben egyre inkább számításba kell venni az észak-atlanti szövetség hatáskörén kívüli területeken is. A jövőben e vonatkozásban szükségtelen lesz két különböző infrastruktúrát fenntartani, egyet a NATO-n belül, és egyet a világ más térségei számára. „Olyan amerikai hadseregre van szükség, amely rugalmasan kezelhető" — vélekedett Sonnenfeldt. A két nemzetbiztonsági szakértő sajátos szempontból leszögezte: a most kirobbant közel-keleti válság azt is megmutatta, hogy globális értelemben — a politikai, a gazdasági és a katonai kapacitást figyelembe véve — a világon egyetlen szuperhatalom van, és ez az Egyesült Államok.
A VÁLSÁG HATÁSAIT elemezve a Financial Times a héten mar másodszor írta le, milyen gazdasági megrendülést okozhat ez az egykori szocialista országokban. „A gyöngélkedő Kelet-Európa síkos olajfelületre csúszik” című cikkében Judy Dempsey megállapítja: „Az Öböl-válság akkor mért második csapást a kelet-európai reformtervekre, amikor épphogy alkalmazkodni kezdtek a szovjet olajszállítások csökkenéséhez, és ezek dollárban fizetendő világpiaci árához. Magyarország helyzete megrendítő példa abban a térségben, amely az olcsó szovjet olajhoz és az ehhez tartozó nagyszabású vezetékrendszerhez, valamint -finomító-infrastruktúrához kötődött. Mihail Gorbacsov növekvő gazdasági és politikai problémáival párosulva ez a függés volt a katalizátor a magyar hatóságok számára, hogy szerkezetváltást kezdeményezzenek az ország olaj- és energiaiparában.” Am — írta a továbbiakban a szerző — „a születő kelet-európai demokráciák segítségkérése mindeddig nem talált meghallgatásra Nyugaton, így a hosszú, forró nyarat hideg, és keserű tél követheti". A londoni lap másik cikke is megjegyzi: „Divatos kérdés az, hogy mit tud tenni a Nyugat ez ügyben. Klaus Wieners, a düsseldorfi Westdeutsche Landesbank egyik vezetője úgy válaszolt, roppant keveset." Az újságíró hozzáfűzi: „A demokrácia maró fájdalommal, sokak elszegényedése árán érkezik ezekbe az országokba, a volt szovjet szateliteket sokkal égetőbb tűz teszi próbára, mint amilyet nyugati támogatóik valaha is tapasztaltak.”	(ZS. E.)
Kávait lerohanása cs kifosztása nem a mohamedánok szent háborúja - mondotta a Pentagonban Bush elnök
Washingtonból jelenti az AFP: Bush amerikai elnök szerdán az Egyesült Államok eltökéltségét hangsúlyozta Irakkal szemben; pontról pontra hevesen visszautasította a Kuvait annektálásá-nak igazolására felhozott bagdadi állításokat, és még erőteljesebb nemzetközi összefogást sürgetett az embargó hatékonyságának biztosítására. Az elnök a Pentagon kétezer alkalmazottja előtt megismételte, hogy Washington célja a Kuvaitban levő iraki erők haladéktalan, teljes és feltétel nélküli kivonásának elérése, a kis állam törvényes kormányának visszahívása, Szaúd-Arábia és az egész öböl biztonságának és stabilitásának szavatolása, az amerikai polgárok védelme.
— Az öbölben tiszteletre méltó célokért küzdünk, agresszió el-' len harcolunk, országok szuverenitásának védelmében — jelentette ki. — Az amerikai nép velünk van. A kongresszus velünk van. Szövetségeseink velünk vannak, és az arab nép nagy több-
sége velünk van. Senki sem kételkedhet eltökéltségünkben.
A jordániai uralkodóval előirányzott találkozó előtt az elnök hatékonynak mondotta az Irak elleni gazdasági szankciókat, de hangsúlyozta, hogy el kell érni: semmilyen áru ne jusson Irakba, és egyetlen csepp olaj se szivárogjon ki az országból. Irakot elszigetelték a környező arab és iszlám országok is, maga az Arab Liga is elítélte az iraki agressziót — utalt rá.
Az Egyesült Államok és az egész világ számára „valóban lét-fontosságú” dolog forog kockán az öbölben — közölte, hangsúlyozva, hogy az amerikaiak katonai felvonulásának „nincs köze sem a valláshoz, sem a kapzsisághoz, sem a kulturális különbségekhez, ahogyan az iraki vezető el akarja azt hitetni a világgal”. Szaddám Husszein állításával ellentétben Kuvait brutális leró-hanása és könyörtelen kifosztása nyilvánvalóan nem az arabok és amerikaiak, vagy a szegények és gazagok közötti harc eleme, és
nem is a mohamedánok „szent háborúja” — szögezte le az elnök. — Az iraki elnök az, aki hazudott a szomszédainak; megszállt egy arab országot, és most az egész arab nemzetet fenyegeti. Viszont az amerikaiak „segíteni igyekeznek arab barátaiknak a szükségben”.
Hírügynökségek a szónoki fordulatokban bővelkedő beszéddel kapcsolatban megjegyezték, hogy az elnök defenzívába szorult, miután több oldalról is bírálják őt az egyoldalú haditengerészeti blokád elrendelése miatt. A beszéd elhangzását megelőzően George Bush nemzetbiztonsági tanács-
adóival és a vezérkari főnökökkel tanácskozott a kialakult helyzetről.
Az AP jelenti: Az ENSZ Biztonsági tanácsának öt állandó tagja megegyezett abban, hogy megbeszélést folytat egy, az ENSZ égisze alatt fölállítandó közös katonai parancsnokságról, amely összehangolná az Öböl térségében levő egységek lépéseit. Róbert Kimmit politikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes a BT állandó tagjai nagyköveteinek javasolta, hogy erre a találkozóra még a hét vége előtt kerüljön sor a világszervezet székházában — közölték a washingtoni külügyminisztérium részéről.
„Nincsenek foglyok és túszok"
Irak visszatartja az amerikai polgárokat
Szerdán reggel megérkezett Washingtonba Husszein jordá-nial király, hogy Bush amerikai elnökkel az öbölbeii válság megoldásáról tanácskozzék.
Mint a Reuter jelenti: Husszein és kísérete először a nap folyamán Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadóval találkozott, majd ezután utazott Bush elnök nyári rezidenciájára, a Maine állambeli Kennebunkportba. Sajtó-értesülések szerint Husszein, aki korábban találkozott Szaddám Husszein iraki elnökkel, üzenetet hoz az iraki államfőtől.
Bagdad részéről közölték, hogy nem engedik meg az Irakban és Kuvaitban rekedt több mint 3000 amerikai állampolgár távozását mindaddig, amíg a válság meg nem oldódik — jelentette az ABC amerikai televíziós társaság iraki külügyi forrásokra hivatkozva.
Mariin Fitzwater fehér házi szóvivő kijelentette, hogy nem ismeri ezt a jelentést, így nem is tudja kommentálni. De Irak washingtoni nagykövetségének első titkára megerősítette, hogy nem engedik távozni az amerikaiakat. Hangoztatta, hogy nincsenek, „foglyok és túszok”, de a „különleges körülmények miatt” nem távozhatnak. Elmondta, hogy az amerikai állampolgárok
„kényelemben és békében" élnek.
Moamer Kadhafi líbiai vezető kijelentette, hogy az öbölben nem ENSZ-lobogó alatt megjelenő egységeket „gyarmatosítóknak” kell tekinteni, és „harcolni kell” ellenük.
Az Öböl térségébe csapatokat küldő Egyesült Államokat és szövetségeseit közvetve bíráló nyilatkozatában Kadhafi hangsúlyozta, hogy Líbia elutasítja az ENSZ egyes tagjainak az „ellenőrzésre és uralkodásra” irányuló kísérleteit. A líbiai JANA hírügynökség jelentése szerint Kadhafi közölte: az ENSZ Biztonsági Tanácsának Genfbe történő újbóli összehívását kéri, hogy arab és más vezetők megbeszéléseket tarthassanak a helyzet rendezésével kapcsolatban.
Ami a csapatok felvonulását illeti, a Szaúd-Arábiába vezényelt amerikai katonák létszámáról a legkülönbözőbb adatok vannak forgalomban. Csupán annyi tűnik biztosnak, hogy az alakulatok egymás után érkeznek a sivatagi királyságba. A The Washington Post szerdán arról adott hírt, hogy Bush elnök titokban több mint egymilliárd dollár értékű F—16 típusú harci gépek és harckocsi-elhárító rakéták szállítását hagyta jóvá Egyiptomnak.
„Közeledik az összecsapás9’
\e. egyiptomi lapok drámaian írnak az Öböl körüli helyzetről
Kairóból jelenti az MTI: Egyiptomban szerda hajnalban elhalasztották a Szaúd-Arábiába, illetve az Öböl térségébe szánt második csapatkontingens elindítását. Az első — sajtójelentések szerint háromezres — alakulat még a múlt hét végén repült Szaúd-Arábiába.
A kairói lapok szerdán minden korábbinál fenyegetőbbnek festették le az öböl körüli helyzetet. Az Al-Gumhurija szalagcíme szerint „Közeledik az összecsapás”. Az Al-Ahbár „Órákon belüli szörnyű csapást" helyez kilátásba. A legnagyobb. ellenzéki párt, az Oj Vafd napilapja iraki-palesztin öngyilkos osztagok felállításáról tudósít, és a vallási ellenzék egyik orgánuma, az En-Nur ugyancsak Szaddám Husz-szein iraki vezetőt ostorozza. A baloldali Al-Ahali (a Nemzeti Haladó Tömörülés Pártjának hetilapja) az amerikai katonai jelenlét felszámolását sürgeti, de magától értetődően követeli az iraki csapatok Kuvaitból való kivonulását is, illetve az Irakban és Kuvaitban dolgozó egyiptomiak érdekeinek megvédelmezé-sét.
Az egyiptomi sajtó mind többet Idéz olyan Kuvaitból elmene-
kült személyek beszámolóiból, akik az iraki megszálló csapatok által véghez vitt kegyetlenségekről szólnak.
Marokkó is csapatokat küldött Szaúd-Arábiába Rijád kérésére, hogy részt vegyenek az ország megvédelmezésében külföldi támadás esetén — közölték illetékes rabati forrásból. Az alakulat, amelyet még vasárnap útnak indítottak, 1200 katonát számlál.
Egyiptom és Szíria után Marokkó a harmadik arab állam, amely haderő küldésével vesz részt az Öböl menti monarchiák esetleges iraki fenyegetésének elhárításában. Az arab haderő felállításáról a múlt heti kairói rendkívüli arab csúcsértekezlet határozott csekély többséggel — 20 szavazatból 12-vel.
II. Hasszán marokkói királynak a katonák Szaúd-Arábiába menesztése belpolitikai megpróbáltatást jelent, az ellenzéki sajtó ugyanis a döntést „súlyos politikai hibának” tekinti, mert szerinte az szentestíi az amerikai katonai jelenlétet az Öböl térségében, és hatástalanítja az arab országok erőfesztíéseit az Irak— kuvaiti viszály békés rendezésére.
\