﻿Ára:
6,50
forint
Harmadik meaei
Bár még a rendkívüli ülésszakkal, de munkájának harmadik menetét kezdi meg ma a képviselőház. Igaz, hiú ábránd azt gondolni, hogy a parlamenti munka újabb szakasza nyomán a kormány és ellenzék folyamatos vitája után mi, választópolgárok már a közeljövőben győztesnek érezhetjük magunkat. Pedig — végre — most már az életviszonyainkat is befolyásoló döntések kerülnek a ház napirendjére.
Éppen ideje, mondják sokan, mert az elmúlt hónapokban tovább folytatódott elszegényedésünk. Dönteni pedig — mégpedig jól —,	tehát kell,
mert egyre inkább érezhető, hogy fogytán van a választó-polgár türelme. Az átlagembert ugyanis nemigen érdekli a vita látványossága, nem hajt fejet a szellemes érvek és ellenérvek előtt, hidegen hagyják elmés szónoklatok, hiszen élet-körülményeinek alakulásán méri a kormányzati és parlamenti munka sikereit. Sokan vannak a közügyeink iránt eddig fogékony polgárok közül, akik a kézzelfogható eredményeket alig-alig eredményező viták miatt fordítottak hátat a politizálásnak, s remélik — talán utoljára —: ha a képviselőház nem is orvosolja azonnal napi bajaikat, de talán nem titkolja tovább előttük a távlatokat. Ez elsősorban a koalíció pártjainak lenne a feladata.
A reménykedők mellett azonban sokan vannak, akik egyszerűen legyintenek a parlamenti munkára, színháznak tekintik azt, ahol a különféle pártok az igazság kizárólagos birtokosainak tüntetik fel magukat. Tetszik vagy sem, ezt nekünk, választóknak, tudomásul kell vennünk, mert a kizárólagosságra törekvés is része a politikának. Ez akadályozhatja ,meg, hogy egyetlen politikai erő kezében túlzottan nagy hatalom összpontosuljon.
Mi, választók, tehát aligha reménykedhetünk a demagóg szónoklatok, a fülsértő ricsajok és disszonáns felhangok el-csitulásában. Különösen most, amikor egy újabb választási kampány kezdetén vagyunk, melynek során alighanem minden parlamenti párt felhasználja a nyilvánosságot, hogy érdempontokat szerezhessen a választók körében. Mindez magyarázható azzal is, hogy szükségesnek mutatkozik a választók megnyerése, mert mind többen mondják: fennáll a veszélye annak, hogy a helyhatósági választások az érdektelenségbe fulladnak.
Persze a parlamenti munka új menetének sikerében vagy sikertelenségében nagy szerepük lesz a személyiségeknek is. A hírek szerint némelyik frakcióban személycserék várhatók. Az elmúlt hónapok során ugyanis mind többen belátták, hogy munkaviszonyuk fenntartása mellett nem lesz módjuk teljes értékű képviselői munkát végezni, így aztán elköszönnek. Mert már többen rádöbbentek: hivatásuk gyakorlásával nagyobb hasznára lehetnek a társadalomnak, mint képviselői ténykedésükkel.
Ha némi halasztással is, de lesz új, sajátosan magyar eleme is a nyár végi, őszi parlamenti csatározásoknak. A legújabb híradások ugyanis arról tudósítanak, hogy a kisgazdák végül is csak elhalasztották azt a békésnek mondott demonstrációt, melynek során Zetorok-kal kívánnak a Kossuth térre vonulni, hogy nyomást gyakoroljanak a pártjuk földprogramját ellenző képviselőkre. Természetesen — állításuk szerint —, mindezt békés, országépítő szándékkal teszik. Csak remélni lehet, hogy az egyes pártvezérei felhevült hívó szavára érkező gazdák nem veszik elő ősi szerszámaikat, s leg-
alább a kaszát otthon hagyják. Talán csak nem ragadja el őket az indulat annyira, hogy bitófára kívánjanak mindenkit azért, mert nem értenek egyet a választóknak csupán egyti-zedét elbűvölő földprogrammal.
Az a tény pedig, hogy — a sajtóban megjelenő buzdítások ellenére — a koalíció egyik pártja sem határolja el magát a hónapok óta nyíltan hangoztatott szélsőséges nézetektől, azt sejteti: az efféle közszereplések és akciók a választópolgárok megítélése szerint előbb-utóbb a kormányzati politika rangjára emelkednek. Ennek következményei pedig belátha-tatlanok. Félő, hogy a képviselőházon kívül rekedt erők is felfedezik a pressziónak ezt a formáját. S akkor vajon ki fékezi meg az indulatokat? Egy távolabbra tekintő politikának mindenképpen fel kellene ismernie az efféle pressziókban meghúzódó veszélyeket. Ahogy rá kellene döbbennie arra is, hogy a hatalom buzdítására szervezett sztrájkok, rokon-szenvtüntetések hiteltelenné teszik a napi sikerekre áhítozó hatalmat. Az pedig egyenesen politikai dilettantizmusról árulkodik, ha bárki is abban reménykedik, hogy az efféle akciók új legitimációt teremtenek az ilyen megoldásokat szorgalmazó politikai erőknek. Félő, hogy az ilyen megnyilatkozások eltűrésével a koalíciós partnerek éppen azt teszik kockára, amiért elismert bennünket a művelt világ: a békés forradalmat.
A koalíció pártjainak elhatárolódása tehát késik. Ez a közvélemény szemében azt is jelenti, hogy a koalíció meghatározó erejét jelentő párt személyi kérdésekben és egyéb döntéseiben inkább vállalja a mind gyakoribb néhány nap vagy hét alatt elcsituló botrányt, mintsem a kisgazdákkal való szakítást, a kényelmes többség feladását. Ez pedig a parlamenti munka további szakaszában azt is jelentheti —, miután az elfogadásra váró törvények hatályba lépéséhez elegendő az egyszerű többség —, hogy könnyen szavazógéppé válhat a képviselőház. A parlamenti munka eddigi tapasztalatai azt sejtetik: bizonyára azzá is válik, hiszen a koalíció pártjaihoz tartozó honatyák az elmúlt hónapokban valami különös fenn-sőbbségtudatot sugalmazó döly-fösséggel utasították el az ellenzéki képviselők legésszerűbb indítványait is. Bizonyára nem lesz ez másként a jövőben sem. Megnyilatkozásaikban pedig joggal hivatkoznak majd a parlamenti demokrácia fejlődésére, hiszen néhány éve még jó esetben is, csupán egy-két százaléknyi ellenszavazatot mondhatott magáénak az ellenzék, most pedig negyven százaléknál is többet. A fejlődés tehát lenyűgöző — százalékokban.
A tartalom pedig? Bizonyára nem alaptalanok azok az aggodalmak, melyek szerint egy-egy kormánypárti képviselő javaslatára a vita bármikor bere-keszthető, az ellenzéki indítvány elvethető. így csupán a kormánypárti képviselők politikai tisztességén és tűrőképességén múlik, hogy mikor kárhoztatják statiszta szerepre az erősen megosztott ellenzéket, amelynek felelőssége a kényelmes koalíciós többség miatt megsokszorozódott. így hát a jelenlegi helyzetben elengedhetetlenül szükségesnek mutatkozik, hogy az ellenzékben lévő pártok — a személyes gyűlölködés mellőzésével —, megkeressék az együttműködés lehetőségeit. A tét a parlamenti demokrácia! Ez azonban erős, valódi politikai súllyal és befolyással rendelkező ellenzék nélkül nem egyéb, mint illúzió.
Császár Nagy László
Az ENSZ főtitkára is kész közvetíteni
A Bush-kormány hajlandó tárgyalni Bagdaddal
Az amerikaiak tovább növelik erőiket az Öbölben — Irak felkészül az esetleges légi esatákra
A KIVÁRÁS ÉS A HALOGATÁS jellemezte a hét végi öbölbeli helyzetet. A szakírók és a kormányzati tisztviselőik továbbra is azt latolgatják, vajon elkerülhetetlen-e a háború, vagy van még esélye a diplomáciának. Mindkét kimenetelt erősítő és gyengítő hírek egyaránt érkeztek a térségből, illetve a vezető döntéshozó központokból. A kuvaiti nagykövetségek sorsát változatlanul vízválasztónak vélik az elemzők és politikusok egyaránt. Ez ügyben azonban: egyelőre még továbbra is igen nagy a bizonytalanság. Irak kitolta a követségbezárá-sok határidejét, majd jelezte, hogy a bagdadi döntéssel szembenálló diplomaták családtagjai elutazhatnak. A hét végén a követségek körül katonai gyűrű volt, erőszakos cselekedetekre azonban nem került sor .
Az iraki megszállók fellépése ugyanakkor nem egységes, vélhetően azzal is tovább meg akarják osztani a nemzetközi közvéleményt, illetve a Bagdaddal dacoló országok csoportját, hogy egyes követségekkel szemben szigorúbbak, például elvágják az elektromos szolgáltatás külső lehetőségét, vagy megszüntetik a vízellását, míg mások esetében megelégszenek az „egyszerű” körülzárással. Eközben Bagdadból változatlanul érkeznek a tárgyalási készséget hangoztató nyilatkozatok, a szokásos fenyegetésekkel együtt. Nagy figyelem kísérte Waldheim diplomáciai misszióját. Az osztrák államfő hazatérve arra szólította fel a nyugati államokat, hogy tárgyaljanak Szaddám Huszeinnel. Az iraki államfő újságírók előtt ismét „végeláthatatlan hullaoszlopókat” helyezett kilátásba arra az esetre, ha támadás érné Irakot. Feltehető, hogy ő ezt már Kuvaitra is értette, hiszen Bagdad semmi körülmények között sem tartja lehetségesnek Kuvait annéktálásának megtárgyalását.
Az iraki vezető a fenyegetést követően ismét felszólította az amerikaiakat, hogy „politikai megoldást keressenek, ne alkalmazzanak erőszakot”. Szaddám Húszéin továbbra is igyekszik a konfliktust elsősorban Washington—Bagdad-viszályként kezelni, illetve valamiféle amerikai—arab szembenállásként feltüntetni. A Biztonsági Tanács szavazását követően — amikor is a BT hozzájárult a minimális katonai erő alkalmazásához, a szankciók foganatosítása érdekében —, ez a törekvés azonban egyre nehezebb. Szaddám Húszéin a szavazást követően azonnal azzal vádolta a testületet, hogy az az Egyesült Államok külpolitikai eszköze. Ennek ellenére elfogadja az ENSZ főtitkárának közvetítési szándékát, és hajlandó tárgyalni Perez de Cuellarral.
A HARCI KÉSZÜLŐDÉSEKRŐL ugyancsak egyre több jelentés szól. Elsősorban is az öbölbe vezényelt amerikai egységek növekedéséről számolnak be a külföldi tudósítók, akik a hét végén első ízben látogathattak a szaúdi frontra, hogy részletesen tájékozódjanak a védelmi készültségről. Az angol lapók hét végi számaikban ugyancsak részletesen .taglalták a fegyveres összecsapás kimenetelének esélyeit. A cikkírók többsége úgy vélte, egyelőre még nincs ott az Öbölben az az amerikai erő, amely képes a háború megindítására, erre szeptember közepéig még várni kell. Az iraki készülődésről szóló jelentésék szerint Bagdad stratégiai tartalékként vadászgépeket vezényelt Jemenbe és Szudánba, arra az esetre, ha az Egyesült Államok lerombolná az iraki légitámaszpontokat. A válságot már korábban is elemző katonai szakértők ugyanis harc esetén döntőnek vélték, hogy az Irakkal szemben harcolók — legyen az alkár egyedül csak az Egyesült Államok — igen rövid idő alatt képesek megteremteni a háború kimenetele szempontjából döntőnek vélt légi fölényt.
A SZOVJETUNIÓ SZEREPE változatlanul fontos téma, különösen azt követően, hogy Moszkva is a BT erőalkalmazást megengedő határozata mellett szavazott, amit Washington elismerően méltatott. Ugyanakkor Sevardnadze a szovjet fővárosban azt nyilatkozta, hogy országa nem szándékozik egyelőre katonai erőt alkalmazni az Öbölben. Moszkva bán változatlanul szeretnék békésen, tárgyalások útján rendezni a válságot. A szovjet külügyminiszter a BT-döntést egyébként elkerülhetetlennek tartotta, kifejtve a TASZSZ tudósítójának, hogy az iraki vezetőknek ebből le kell vonni a szükséges következtetéseket. A szavazás távolabbra mutató jelentőségét illetően, Sevardnadze úgy vélte, a BT mostani egysége példátlan történelmi jelenség, és páratlan esélyt nyújt arra, hogy kialakuljanak a nemzetközi jog és igazságosság védelmének hatékony mechanizmusai.	(T. J.)
Változatlanul működik kuvaiti nagykövetségünk
Változatlanul működik a kuvaiti magyar nagykövetség. Miként Hermán János, a Külügyminisztérium szóvivője az MTI munkatársának érdeklődésére vasárnap délben elmondta:	kapcsolatban
vannak a nagykövetséggel, új fejlemények azonban nincsenek.
A követségen tartózkodó ideiglenes ügyvivő, valamint felesége és adminisztratív munkatársa a kö-
szönt szombat óta is jelentősen romlottak az iraki korlátozó intézkedések miatt. Legutóbbi értesülések szerint is a misszió épületét körülvevő katonai kordon megakadályozza, hogy a nagykövetségről bárki eltávozzék, illetve oda bemenjen.
Sevardnadze—Duniaw wajtóértekezlet
Moszkvának nincs szándékában katonai erővel fellépni az Öbölben
Moszkvából jelenti az MTI: A Szovjetuniónak továbbra sincs szándékában katonai erővel fellépni az Öbölben — jelentette ki Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter a szovjet—francia tárgyalások záróakkordjaként Roland Dumas francia külügyi államminiszterrel közösen tar-
tott vasárnapi sajtóértekezletén. Mivel a világsajtó Moszkvában akkreditált képviselőit a Biztonsági Tanács szombati ülését követően legeisősorban az Irakkal szemben a jövőben követendő szovjet álláspont érdekelte, a két külügyminiszter közös sajtóértekezlete lényegében az öbölbeli
„A kormány nem ellenőrizni akarta a Magyar Nemzetet”
. Géza külügyminiszter levélváltása a szerkesztővel, kuratóriumunk elnökével — lapunk hagyományairól, jelenéről és jövőjéről a 4. oldalon. A levélváltás cimeiből: Sorsdöntő tévedések és igazságok 0 Parlamenti erőviszonyok és a sajtó • Ellenzékiség, függetlenség, pártkoncepciók 9 Álláspont — vagy terror? • Miért
válsággal kapcsolatos szovjet külügyminiszteri tájékoztatóvá alakult. Sevardnadze szavaiból az tűnt ki, hogy Moszkva — mintegy hallgatólagos nemzetközi jóváhagyással — továbbra is a „közvetítő” szerepét vállalja legszívesebben. Fel is ajánlotta, hogy Moszkva — amennyiben erre felkérik — hivatalosan is kész közvetítői szerepet játszani az öbölbeli válság megoldása érdekében.
Sevardnadze a .sajtótájékoztatón értésre adta: a Szovjetuniónak nincsenek olyan tervei, hogy csatlakozzék az öbölbeli válság-övezet közelében felsorakozott amerikai, brit és francia haditengerészeti erők mellé. Hangoztatta viszont:	mivel a Szovjetunió
megszavazta a Biztonsági Tanács határozatát, természetesén megtesz mindent az Irakkal szembeni blokád betartására, a katonai akció azonban, jóllehet a határozat keretébe ez is belefér, nem szerepei elképzeléseiben. A szovjet diplomácia vezetője utalt egyebek között arra, hogy szovjet részről készek az ENSZ vezérka-
ri bizottságának átadni az Iraknak szállított szovjet fegyverekkel kapcsolatos műszaki dokumentációt. Ahhoz, hogy szovjet részről fontolóra vegyék a katonai beavatkozás tervét is, a BT-nek egy nemzetközi haderő felállításáról is döntenie kellene — mondta Sevardnadze. Közvetve célzott rá: mivel az ENSZ-tag-államokna'k joguk van a BT-dön-tés adta lehetőségek bármelyikéhez folyamodni, Moszlkva feltehetően nem ítélne el egy amerikai katonai akciót.
A Szovjetunió továbbra is az öbölbeli válság kezelésének más módjait, elsősorban a diplomáciai megoldásokat helyezi előtérbe — erősítette meg Sevardnadze. Roland Dumas francia külügyminiszter látható helyeslése mellett, a szovjet diplomácia vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a moszkvai vezetés most is, és a jövőben is fenn kívánja tartani a „beszélő viszonyt” az iraki vezetéssel, meggyőződése ugyanis, hogy ez a párbeszéd hasznos csatornáját jelenti a válsághelyzetben.
Washingtoni tudósítónk íelcx jelen lése
A Fehér Ház méltatja a Kreml hozzájárulását a HT-dön léshez
Cheney a már elért erőpozícióból üzent Szaddánmak
Washington, augusztus 26.
A Biztonsági Tanács döntését és abban Gorbacsov szerepét üdvözölve, a Bush-kormány kész erővel érvényesíteni a blokádot, amelyet már 90 —95 százalékosnak minősítve, Cheney védelmi miniszter a status quo ante helyreállítását követelte Bagdadtól, bár a State Department ezt nem szabta tárgyalási vagy közvetítési előfeltételnek, mások viszont Irak leszerelését követelik.
Megkapván az ENSZ-jogosít-ványt a „szükséges erő” alkalmazására a Perzsa-öbölben az amerikai haditengerészet készen áll az „árnyékként követett” iraki hajók megállítására, akár a kormánylapátok szétlövésével is, miközben a repülőgéphordozókan levő F—14-es és a szaúdi támaszpontokon várakozó F—15-ös gépek kellő légifedezetet biztosíthatnak. Chéney védelmi miniszter vasárnap magabiztosan állapította meg, hogy az amerikai légi fölény immár „nem vitás”, hiszen az iraki légierő „vegyes” összetételű, nem csupán MÍG— 29-esekből áll. S az ehhez kapcsolódó egyértelmű tengeri fölény mellé hamarosan kellő amerikai erő lesz a szaúdi szárazföldön is, amelyre ezen a hét végén gördültek le a 24-ik gépesített hadosztály M—1-es tankjai, megszüntetve az eddigi sebezhetőséget. Cheney tehát megerősítette a vasárnapi The Washington Post címoldalas — a Watergate-ügyet leleplező Bob Woodward társszerzőségével írt — beszámolóját arról, hogy bár Kuvait lerohanása váratlanul érte a Pentagont, három hét alatt sike-
rült megteremteni a feltételeit egy akár „megsemmisítő ellencsapásnak további iraki agresz-szió esetére”. Hogy ezen a diplomaták vagy a többi túszként kezelt amerikaiak elleni iraki erőszak is éntendő, azt Cheney Budd-ha-mosolya nem árulta el, „kizártam én bármit is?” — kérdezett vissza televíziós faggatójára. A miniszter sóikat sejtetően utalt arra, hogy Amerikának most már „széles körű lehetőségei” vannak, s Bagdad „ostobaságot követne el, ha támadna”. Wood-wardék egyébként megírták, hogy a vezérkari főnöknek George Bush szabad kezet adott a katonai lépések megválasztására, tehát — egy névtelen főtiszt megfogalmazásában — szó sincs olyan „fokozatosságról”, meg a politikusok célpontkijelöléséről, mint ami azt a vietnami háborút jellemezte, amelynek emlékétől ma is sokan rettegnek az amerikai közéletben, a Pentagonról nem is szólva.
Diktálni a diktátornak
Cheney azonban kitért a „megelőző csapásra” vonatkozó kérdések elől, s javasolta Szaddám Huszeinnek: hajtsa végre az elmúlt hetek ENSZ-határozatait, vonuljon ki Kuvaitból, ahol helyre kell állítani a törvényes kormányt, s engedje el a külföldieket. S ha a védelmi miniszter egyértelmű igennel felelt is a kérdésre, hogy a bagdadi diktátor veszélyezteti a békét, nem óhajtott válaszolni arra a kérdésre, hogy Washington célja volna eltávolítása is. Ezt az iraki népre kell bízni — mondta Joh Kelly külügyminiszter-helyettes az NBC