﻿Mai mellékletünk: AJÁNLÓ
Ara: ti,50 forint
Maörar mm(
1990.
szeptember 3. Lili. évfolyam
200. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
A csúcs
Szovjet—amerikai találkozó Helsinkiben
Az Öböl-válság megoldását vitatja meg Gorbacsov és Bush
A térség megosztottságát tükrözte az Arab Liga ülése
A külpolitikai helyzet
A DIPLOMÁCIAI ERŐFESZÍTÉSEK csúcsának értékelik, hogy v sárnap ismét találkozik egymással Gorbacsov és Bush, főleg azért, hogy megvitassák az iraki föllépés nyomán kialakult 'helyzetet. Bár a napirendjükön, szerepel majd a kambodzsai és afgán kérdés is, a két elnök arra az újkeletű feszültségre összpontosít, amely hatásaiban máris túljutott a Közel-Keleten. Buáh (kennebunlkparti sajtóértekezletén elmondotta, körülbelül egy héttel ezelőtt kezdeményezte a találkozót, amelyet munka jellegűnek minősített. Tagadta azt a feltételezést, hogy önmagában az Öböl-válság indokolta volna az újalbb csúcsértekezletet, az azonban megkerülhetetlen a két nagyhatalom vezetőjének az eszmecseréjén. Bush megerősítette: a Szovjetunióval általában egyetértenek a közelnkeleti helyzet megítélésében, de nincs szó arról, hogy Moszkva közvetítő szerepet játszhatna, vagy egyáltalán akarna vállalni a viszályban. Még kevésbé arról, hogy Moszkva hozzájárulna a nyugati lépések költségeihez. Ezzel összefüggésben) egyébként Brent Scowcroft, a Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megerősítette a lap-értesüléseket, hogy Washington tanulmányozza, miként kárpótolhatják a különböző országokat az iraki konfliktusban tett erőfeszítéseikért, illetve veszteségeikért. A többi között az amerikai kormány javasolni fogja a törvényhozásnak, hogy engedjék el Egyiptom több mini kétmilliárd dolláros adósságát. Cáfolta viszont a hírt, hogy Izrael £ tervezettnél több amerikai hadianyagra számíthatna.
Az EDDIGI SIKERTELENSÉGEK viszont kétségessé teszik, vajon Bush és Gorbacsov Helsinkiben talál-e majd valamilyen hatásos szert Szaddám Húszéin hódításával szemben. A nagy reményekkel Arnrnan-ba érkező Bérez de Cuellar ugyanis csalódottan fejezte be megbeszéléseit az iraki külügyminiszterrel, és Párizsiban már úgy nyilatkozott: ro&tondsreszeli/esnek ítéli meg a közel-keleti helyzetet. Az ENSZ-főbikár kudarccal végződött egyeztetése felerősíti azokat a ko-rábbí aggodalmakat, hogy az iraki elnököt csak katonai fellépéssel le-5®*	fnn®'5 ellentmondanak azok az értékelések, amelyek
úgy vélekednek, Szaddám Buszéin kivárásos álláspontra helyezkedik efyelőre — kerülni fogja a katonai összecsapást. Az időtényező viszont — vélte egy brit diplomata — Szaddámnak dolgo-^°uZ2hatja/Z aralb vilá«ot- Ezt látszik igazolni, hogy8az kiS.AiLÍ^rJf>UlÍíetl tanácsülesére már csak foghíjakkal került sor a kairói megbeszélést nyolc tagállam bojkottállta, és a jelenlevők véle-toiye s ^ eitórt a tekintetben, hogy mikéntfJSJEak AUárt
1nh?T^fnULÍ'blaA?éldául 'bementette, nem teljesíti az ENSZ a^^ófelhtyásá't, és továbbra is szállít élelmet Iraknak. Ugyanők erőteljesen bírálják a nyugati katonai jellegű jelenlétet a térségben foeaímamtí^rri^i veszél.y.es az arab nemzetbiztonságra. Hasonlóan washingtoni nagykövete, aki leszögezte az Eeve m¥át abban az iMnzióban, hogy üdvöz-, u menten. „Az Egyesült Államok, Izrael stratégiai szövetségese, nem lehet döntőbíró arab kérdésekben” — mondotta a diplomata. Szaiud-Arábia pedig azt közölte, hogy területéről nem engedélyez harcászati akciót.
ZSAROLÁSSAL VÁDOLTA Szaddám Huszeint Margaret Thatcher tant kormányfő, aki üdvözölte a szovjet—amerikai csúcstalálkozót és az öböl menti válsággal összefüggésben kijelentette: „A fellépésünk igazi oka az, hogy megmutassuk, a huszadik század végén nem maradiunk tétlenek, amikor egy diktátor 'brutális erőszakkal lerohan és bekábelez egy másik országot. Különben a világ egyetlen állama sem izhetné biztonságban magát”. Utált rá, hogy a fenyegetett térség-
-	--1 ,van a világ, ismert kőolajtartalékainak csaknem kétharmada. Ha mindez egy Szaddám Huszein'hez hasonló diktátor uralma alá kerülne
—	mondotta —, a zsarolás eszköze lenne a kezében, és a gazdasági vi-
^elméhez egyaránt nélkülözhetetlen nyersanyag birtoklásával sakkban tartaná a Nyugatot. Margaret Thatcher nyomatékosan leszögezte, nem tartja kizártnak a katonai beavatkozást, mert szerinte a Kuvaitból való távozásra felszólító határozatról nem lehet tárgyalni Irakkal, csakis annák végrehajtásáról. Szaddám Húszéin személyére vonatkozó kérdésre válaszolva, a brit kormányfő kijelentette: „Nem tekintem őrültnek, inkább velejéig számító, brutális embernek, aki semmibe veszi az egyén méltóságát és jogait”. (Zs. E.)
Washingtoni tudósítónk telex jelentése
99Szuperhatalmi üzenet" Szaddám II usze innék
Milyen ragyogó hír! — kiáltott’fel Douglas Hurd angol külügyminiszter, amikor meghallotta, hogy George Bush és Mihail Gorbacsov szeptember kilencedikén Helsinkiben találkozik. A brit diplomácia vezetője éppen Katarban járt, s nyilván ő is arra gondolt, amire a megfigyelők többsége, hogy a nagyhatalmi tárgyalásokon az Öbölválság fejleményeit tekintik át.
Bush és Gorbacsov is örömmel nyilatkozott az időpont kitűzéséről. S ez így van, így lenne rendjén. A két világhatalom elnökének tanácskoznia kell nemzetközi krízisek fellobba-násakor. Kuvait lerohanása és az iraki államfő agresszív viselkedése pedig a végsőkig feszített helyzetet teremtett: t egyrészt a Szovjetunióhoz közel, amerikai katonák részvételével pusztító háború robbanhat ki, veszélybe sodorva a világ feltárt olajtartalékainak a jó részét.
Rendkívüli lesz ez a helsinki csúcs, sebtiben jelölték ki a dátumát, néhány nap leforgása alatt szervezték meg, s a napirendjét sem határozhatták meg. A bejelentés meglepetést keltett, az elemzők mégsem csodálkoznak. S nem csupán azért, mert a nyár elején Washingtonban Bush és Gorbacsov megállapodott abban, hogy a kötetlen, előre meg nem tervezett megbeszélések is hasznosak lehetnek. Azért sem hitetlenkednek, mert ezt a találkozót az elmúlt évek szovjet— amerikai összejövetelei, a moszkvai diplomácia irányváltása, s nyomában a washingtoni válasz alaposan előkészítették. Üj korszak nyitányaként azért értékelhető ez a finnországi vendégeskedés, mert végre megkezdődhetnek a valóban rutinszerű nagyhatalmi egyeztetések.
S hogy mennyire megértek a feltételek erre, azt mi sem bizonyltja jobban, mint Paul Nitze lelkes cikke a The Washington Postban. A fegyverzetkorlátozási alkudozások nagy öregje és bírálója, a volt elnöki tanácsadó, a ma is befolyásos konzervatív arra szólítja fel George Busht, hogy alakítson ki partneri viszonyt a Szovjetunióval. „Kuvait inváziója után a Biztonsági Tanács öt állandó tagja egyhangúlag szavazott a szankciókról, s ez még pár évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. A világpolitikai szovjet— amerikai együttműködés azonban még bizonytalan, erősödnie kell, s meg kell szabadulnia az ideológiai és atomaggódalmak terhétől. De hova fordulhatna máshova támogatásért az Egyesült Államok?” — kérdi Nitze. S gondolatát úgy folytatja: Amerika vállalta ugyan a kezdeményező szerepet Szaddám Húszéin feltartóztatásában, de veszélyes pozícióba sodorta önmagát. Arra kell törekednie, hogy a világ hatalmak összefogjanak, s betartassák az ENSZ alapokmányában megfogalmazottakat. Ám a hatalmak közül is kiemelkedik az Egyesült Államok és a Szovjetunió, nekik kell előremutató példával elöl-járniuk.
A kétoldalú viszonyban mihamarabb meg kell találni az összekötő kapcsokat, sürgősen alá kell írni a START-egyez-ményt, méghozzá az amerikai űrvédelmi program nagy részének az elhagyásával. Közös érdek azonban más kérdésekben^ si fellelhető. Nitze felidézi Gorbacsov eszmecseréit még Reagan elnök külügyminiszterével, George Shultzcal. A szovjet államfő következetesen hangsúlyozta, hogy Moszkva sem érdekelt az egységes és erős mohamedán térség kialakulásában, amely meggyorsíthatná a Szovjetunió szétesését.
A két nagyhatalom azonban — fejtegeti a tapasztalt tanácsadó —, az ENSZ tekintélyét növelhetné, s ha ekként kényszerítik meghátrálásra Huszeint, az nyilván szerencsésebb, mintha Washington egyedül lépne, kellő nemzetközi támogatás nélkül.
Ezt az ötletet karolja föl a The New York Timesban a neves közíró, Flóra Lewis is. Nem szeretné ugyanis, ha az iraki válság miatt nem csökkentenék az amerikai katonai költségvetést és haderőket. A krízis éppen a fegyverkezési versenynek a terméke, s ezen a helyzeten csak szovjet—amerikai közös akciókkal lehet változtatni. Eszmefuttatásának címe is sugallja mondanivalóját: Moszkva segíthet az öbölben — de ő is segítséget vár. Azt kívánja, hogy az új külpolitikai gondolkodását vegyék komolyan, eresszék be a Szovjetuniót a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi intézetekbe, vagyis a világgazdaság vérkeringésébe. Bushnak teljesítenie kell ígéretét, politikai hitvallását, hogy tudniillik túllép a feltartóztatáson, lezárja a hidegháborút, s kész kezet nyújtani Moszkvának. Helsinki ezt a hajlandóságot is érzékelteti.
Vannak persze kölcsönös aggodalmak, s a sejtelmeket jobb tárgyalóasztalnál tisztázni. Szovjet katonai tanácsadóknak az ezrei még mindig Irakban tartózkodnak, s hogy miért, arra Moszkva egyelőre nem adott pontos magyarázatot. A NATO-körökben mégis úgy vélik, a válságot csaknem azonosan ítéli meg a Nyugat és a Szovjetunió, s elutasítják azt a feltevést, hogy Moszkva csupán a tőkés pénzekre vágyna, netán titokban arra számítana, az arab Amerika-ellenesség fellángolásával növelheti a befolyását a térségben.
Vasárnap Helsinkiben két nagyformátumú politikus találkozik egymással. Gorbacsov jellemzését elvégezte már a világsajtó az elmúlt esztendőkben, Bushról azonban most derül ki, mennyire hozzáértő és realista. Tudja, érzi, hogy az amerikai közvélemény büszke a hazájára, mögötte áll ebben a viadalban, de az Egyesült Államok mind kevésbé akar szuperhatalom lenni. Nem győzi a szerepvállalás terheit, elkönyvelte, megemésztette, hogy a világ immár többpólusú, Nyugat-Európa, Japán és Kína is helyet követel magának. A felelősséget szívesen megosztja immár Washington másokkal, de nem tekinthet el attól a ténytől sem, hogy a nukleáris arzenál nyolcvan százaléka amerikai és szovjet kezekben van. S akármit is igényelnek a feltörekvők, a súlyos döntésekkel még mindig a két nagyhatalomnak kell megbirkóznia.
Sevardnadze szovjet külügyminiszter úgy fogalmazott, országa azért támogatja a szankciókat, mert mások érvényt tudnak szerezni az embergó-nak. A nehéz belső helyzet és az afgán szindróma összeszűkítette a moszkvai vezetők mozgásterét. Helsinki tehát kitörési kísérlet is, hátha elkerülhető a robbanás a Közel-Keleten, nem rakódik még egy elviselhetetlen probléma a töméntelen baj tetejére, hátha csitítha-tó az érzékenység az amerikai katonai felvonulás miatt. Gorbacsov tudja, Bush már türelmetlen, nem hátrálhat meg, nem húzhatja a végtelenségig a válságot. Az egybeeső érdekek alapján meg kell lelni a közös nevezőt, vagyis a kuvaiti szuverenitás visszaszerzésének módját, hiszen az agresszió mindkettőjük számára elfogadhatatlan. Csak Szaddám felfogja Helsinki tétjeit!
Blahó Miklós
Washington, szeptember 2.
Bush elnök személyesen jelentette be a helsinki csúcsot Gorbacsovval, s a találkozót Amerikában — Nunn szenátor szavaival — „erős üzenetnek” szánják Bagdad számára, noha Bush szerint nem csupán az öböl-válság indokolta a csúcsot.
Óriásit kacagott Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó, s odakiáltotta a tudósítóknak: „Tudtam, hogy nem kellett volna vallanom.” Mármint a szombati sajtótájékoztatót az újabb és váratlan szovjet—amerikai csúcs bejelentése előtt két órával. S főleg a hírzárlat kötelméhez próbálva ragaszkodni, miközben az
Öböl-válság állásáról tájékoztatni kívánt újságírókat más sem ér-dökelte, mint a Moszkvából származó értesülés: George Bush és Mihail Gorbacsov találkozni készül Helsinkiben. Az extábornok jó katonaként tartotta magát a közlési tilalomhoz, és egyre jobban elkámpicsorodva felelgetett a tagadhatatlanul találékonyan és csa'kazértis a csúcsra kérdező újságíróknak. E kennébunkporti minidráma aztán deus ex maehi-nával ért véget, bár az égi üzenet közönséges telefonon érkezett a pufók elnöki 6ajtótitkáfhoz, aki Scowcrofttól pár lépésre előbb James Baker külügyminiszter texasi hívását vette,. majd maga George Bush adott utasítást — a
motorcsónakjából. Mire Mariin Fitzwater odament a mikrofonállványhoz, és ráfirkált valamit egy papírra. Elolvasván, a nemzetbiztonsági tanácsadó előbb akkurátusán összehajtogatta, s még komolyságát úgy-ahogy megőrizve jelentette be: „A közlemény másfél óra múlva esedékes”, majd a helyzet groteszksé-gét egetverő kacagással nyugtáz-
Áiruccanás az óceánon
Ezek után maga George Bush állt a családi villa kertjében a sajtó elé, hogy a moszkvai tévéközlés percében ő is bejelentse az addigra világgá kürtőit nyílt titkot: a jövő vasárnap pár órás csúcstalálkozót tart a finn fővárosiban a szovjet államfővel. A Fehér Ház tisztviselői szerint az amerikai elnök szombaton repül Helsinkibe, ahol az éjszakát tölti, s vasárnap a Gorbacsovval folytatott pár órás megbeszélést követően már indul is vissza Washingtonba, ahová az időkülönbség folytán már este megérkezhet. Átruccani az óceánon egy munkaebédre? — évődött az ABC tévé vitaműsorában több elnök életé nék megkeserítője, Sam Donald-son, aki persze tudta jól, hogy miért fontos a Fehér Háznak e rendkívüli csúcs. Bush emberei hamar értésre adták, hogy a cél: a két nagyhatalom vezetőjével Jközösen elítéltetni” Szaddám Huszeint. Ez a „látvány” megér egy misét, vagyis óceánrepülést — a csúcsot kezdeményező Bush ezért is hajlandó a Gorbacsovniak közeli Helsinkibe menni. „Mi nagyon is óhajtjuk bizonyítani a világ szolidaritását” (mármint a bagdadi diktátor ellen ) — fogalmazta meg nyíltan is Fitzwater. Az NBC tévé vasárnapi vitaműsorában Sam Nunn georgiai szenátor, a demokraták stratégiai kérdésekben legbefolyásosabb politikusa ügy vélte, e fontos és időszerű csúcs „erős üzenet" lesz Szaddám Huszein'hez, amit „Bush megköszönhet Gorbaosovnak”, a válság során tapasztalt eddigi szovjet együttműködéshez hasonlóan. S igazában „erős” attól lehet a helsinki üzenet, ha a osú-cson Moszkva jelezné, hogy kész kivonni a szovjet tanácsadókat Irakból.
A ,,háborúcsináló'' lehetőségei
Nunn szerint a lényeg a két nagyhatalom „hosszú távú céljainak” egyeztetése, hiszen „Szaddám Húszéin korántsem az utolsó zsarnok, aki szert tesz tömeg-pusztító fegyverekre”. A szenátor szerint „(példátlan alkalom; nyílott a nemzetközi együttműködésre”, s most nem csupán Kuvaitból kell — a BT-határozatoknak megfelelően — kiberudalni Bagdadot, hanem „meg kell fosztani” további .jháborúcsinálási” lehetőségétől, így tömegpusztító eszközeitől is. Nunn óvatosan kitért az elől, hogy mi történne, ha ez erő bevetése nélkül nem menne; előbb mindenesetre biztosítani kell a világ, és kivált az arabok támogatását. Egyébként a térségben levő amerikai légi és tengeri erő már „hatalmas fölényt” biztosít Washingtonnak, a szárazföldi pedig napról napra gyarapodik. S hogy a diktátor még nyugtalanabb legyen, Nunn sokat sejtetően mosolygott — persze nem erősítve meg — a friss Newsweek-hír hallatán; a magazin tudni véli, hogy Bush elnöki
felhatalmazást adott Szaddám Húszéin titkos akcióval való el-távalítására a hatalomból. A szenátor azonban megjegyezte, hogy az „erős ember” kiakolbólítása még nem oldja meg a stratégiai problémát. Amint az sem, hogy vasárnap délelőtt, magyar idő szerint késő délután ért Washingtonba végre valahára az a — nőkből, gyerekekből és néhány beteg férfiból álló — csoport, amelyet Irak elengedett, részben a velük Bagdadból hazatérő és a repülőtéren pensze nyilatkozó Jesse Jackson néger politikus közbenjárására. A Bush-'kormány véleménye azonban ettől nem változott a bagdadi túsztartásról, amit szombati sajtóértekezletén az elnök „gáládnak” és „brutálisnak” minősített. (Egyébként az elűzött kuvaiti kormány washingtoni nagykövete a hét végén bejelentette, hogy igyekeznek anyagi kárpótlásban részesíteni azokat az amerikai családokat, amelyeknek férfi tagja Bagdad kényszerű „vendége” lett.)
Jelzés a világnak
A szovjet—amerikai csúcsnak az öböl-válság „csak egyik témája” lesz — hangoztatta Bush elnök (kiemelte az európai haderő-csötakentés — kormánytisztviselők szerint „lefhuppant” — ügyét). Ám elismerte, hogy „nagyon várja” ennek megvitatását Gorbacsovval. S ha az elmúlt napokban az amerikai sajtó látta is jelelt Moszkva nyugtalanságának az öböl-térségbe sereglő amerikai erő miatt, az elnök egyáltalán nem tart attól, hogy a két nagyhatalom útjai a válságban szétválnának. A csúcsot különben „vagy egy hete” készítik elő, s a két külügyminiszter a most kezdődő héten .kidolgozza a részleteket. Bush tói megtudtuk, hogy a Scowcroftot kizökkentő közjáték oka az akkor étkezett beleegyező moszkva válasz volt. (A Baker— Sevardnadze találkozót különben szeptember második hetére tervezték korábban, a szovjet fővárosba.) George Bush viszont nem várja, hogy a szovjetek valamiféle közvetítői szerepet játszanak a válságban (akad rá elég vállalkozó — utalt az elnök az ENSZ-főtitkár eredménytelenül véget ért ammani megbeszélésére az iraki külügyminiszterrel). Kormánytisztviselők értésre adták, hogy már csák azért sem óhajtják Moszkva e közvetítését, mert akként tűnhet, a vita Bagdad és Washington között van. Azt viszont nem bánnák, ha Gorba-csovnaik sikerülne rávennie Szaddám Huszeint Kuvait elhagyására.
Egy névtelen magas rangú tisztviselő megállapította, hogy a helsinki csúcs fő célja biztosítani a két nagyhatalom „érdekeinek különleges egybeesését és együttműködésüket” az Öböl-válság további alakulásában. S szerinte a BuSh—Gorbacsov csúcs „fontos jelképe” lesz a nemzetközi összefogásnak. A CBS tévé vasárnapi vitaműsorában a demokraták vezére, Thornas Foly képviselőházi elnök is megállapította, hogy bár Moszkva bagdadi befolyása — a fegyverszállítás leállításával — „érthetően megszűnőben”, azzal tisztában kell lenni, hogy „nem volnának képesek nemzetközi válasz adni Iraknak, ha a Szovjetunió támogatná Bagdadot. Ezért tehát Bush és Gorbacsov tervezett helsinki közleménye és újabb közös sajtóértekezlete a magas rangú kormánytisztviselő várakozása szerint „jelzést ad majd a vi-