﻿Kedd
Ára: ti,50 forint
Magyar Nemzet
1990.
szeptember 4, Lili. évfolyam
207. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
A. széki ember fia
Az ElVSZ-főtitkári misszió kwdarca után
A széki ember csak állt a villanyoszlop mellett abban a furcsa kis szalmakalapjában, miközben egy varrott mellényt, és egy hímzett szőrbekecset tartott a kezében. Állt és nézett és hallgatott. A tekintete izzott, a mozdulatai félbemaradottak voltak, mint annak, aki egyáltalán nem tudja, mit keres itt a Váci utcában, ebben a hatalmas embertömegben és zűrzavarban.
A széki ember felesége porcelán arcú, ránctalan asszony volt. A pádon ült, furcsa testtartásban, hiszen egy hímzett abroszt lógatott maga előtt, olyanformán, mintha csak egy expandert tartana egyvégté-ben megfeszítve.
Megálltam a széki emberékkel szemben és az embertömeg-takarásában figyeltem őket, amikor észrevettem, hogy az asszony ölében, a mustrára hozott abrosz jótékony árnyékában egy tizennyolc éves forma, nyurga fiú feküdt, fejét anyja ölébe fúrta, úgy aludt. Annyira mozdulatlan volt, hogy talán már meg is halt... igen ... mire emlékeztet ez a jelenet?... a piétára. Igen, olyan, ahogy anyja ölébe temetkezve hevert, mint egy poszt-szocialista piéta.
Már vagy egy félórája figyeltem a széki embert és családját. Aztán erőt vettem magamon, hogy bűvkörükből megszabaduljak és végigsétáltam a Váci utca teljes hosszán. Erdélyiek sorísla között vezetett az utam. Az asszonyok — nem tudták eldönteni a járókelőkről, hogy magyarok vagy külföldiek-e — némán rázogatták a hímzett kendőket és blúzokat. De árultak köröndi bokályo-kat, festett tányérokat, szentképeket, faragott dobozokat.
Mentem végig az utcán, és egyre jobban nyomasztott ennek az embersornak a hallgatása. Mert egymás között sem szóltak ezek egy árva szót, nem kínálták hangosan portékáikat, csak álltak, hallgattak és néztek. Néztek, néztek, és olykor-olykor egy félbehagyott mozdulatot tettek, mint akik elveszítették a türelmüket és legyűrve fegyelmezettségüket, lázadni készülnek az őket körülvevő közöny ellen, de aztán mégis meggondolták magukat! De miért? Miért nem üvöltöttek bele a belvárosi estébe? Miért hallgattak és ismét csak hallgattak? Mire jó ez az átkozott fegyelmezettség?
A tömegben mellém sodródott egy fiatal pár. A szőke, 18 éves lány, idegesen valami olyasmit mondott a fiújának, hogy ezt azért már nem kellene hagyni a hatóságoknak, már sétálni sem lehet!... Valahogy elszomorodtam ettől a kijelentéstől, és hirtelen egy érthetetlen, depressziós erő kerített hatalmába.
Néztem a székieket, újra megálltam az én emberpárom előtt, és csak bámultam őket. És akkor az jutott eszembe, hogy senkinek sem okozott volna ez a Váci utcai néma sorfal lelkiismeret-furdalást és furcsa, irracionális érzést, ha például a széki ember és a felesége, meg az egész atyafisága nem tulajdon népművészetüket, tehát életüket, múltjukat és jövőjüket, színvilágukat, gondolkodásukat, érzelmeiket, magyarságukat, erdélyiségüket, székiségüket árulták volna a pesti belváros flaszterén, hanem Dacia-féltengelyeket, pamutzoknikat, rumot és cujkát, és még ezeregy kacatot, ahogy azt az arabok, kínaiak és magyarországi magyarok is művelik.
Vagy legalább kiabálnának, csinálnák a perzsa vásárt, hogy magukhoz csalogassák a vásárlót! De nem! ők csak állnak és hallgatnak, mint a tilalomfák. Olyan ez az egész, mint egy néma tüntetés. Igen, akik
mindezzel tiltakoznak, a rájuk kényszerített helyzet ellen. Élniük kell, ahhoz pedig pénz kell, s nincs más megoldás, azt bocsátják áruba, ami nemcsak szívüknek kedves, de amiről saját fogalmaik szerint is tudják, hogy értéke van. Az, hogy ez az ő kultúrájuk, végső soron tehát életük és jövőjük egy darabja, hát Istenem! Élni kell! Minderre én persze azt szoktam mondani lelkiismeretem megnyugtatására, hogy ne az szé-gyellje magát, aki mezítlábas, hanem azok, akik mezítlábassá gra kényszerítik vagy a pucér lábra cipővel taposnak.
Mereven bámultam az én széki emberemet és feleségét, akinek ölében még mindig mozdulatlanul aludt hullafáradt fiuk, mint az erdélyi Isten Emberfia. A férfi hirtelen elkapta tekintetemet, megragadta, állta a pillantásomat, s már-már bólintanék neki, s indulnék feléje, mikor váratlanul lesütötte a szemét. Talán ha ... csak tíz lépést kellene tenni... mégis úgy éreztem: valahogy ő is idegenül érzi magát a pesti aszfalton. Nemcsak idegenül, hanem idegenként is éli meg az őt körülvevő világot. Még ebben a zűrzavarban is pontosan látni, érezni, hogy a széki ember és családja pontosan úgy viselkedik, mint a kisebbségben élő ember, aki megtanulta, hogy lesütött szemmel kell járnia, akinek az orra alá dörgölhetik bármelyik pillanatban, hogy magyar, amit odaát — a többvfég okán —, szégyellnie kellene.
Talán azért is kapta el a szemét a szememről a széki ember, mert az ilyen megmagyarázhatatlan, misztikus pillanatokban sokkal több válik nyilvánvalóvá és érthetővé az ember előtt, mint akár egy tucat tudományos értekezés alapján. Meglehet, ő is valami hasonló szomorúságot és fájdalmat olvashatott ki a szememből, az én félbehagyott mozdulataimból, mint ahogy én is az övéből. Talán, mert azonnal felfogta és érezte a pillantásomból, hogy milyen a megalázottság és a kiszolgáltatottság. Milyen a fenyegetettség érzése, amikor az ember nem fűd és nem is akar elmenekülni a sorsa elől, pedig a kívülállónak úgy tűnik, hogy bamba marhaként ballag a vágóhíd felé.
Talán a szememből kiolvasta
—	és az rémisztette meg, hogy nem Romániában, de az ő Magyarországán ilyen előfordulhat —, hogy a szerkesztőségben ma vészjóslóan csöngtek a telefonok. Nem akármilyen hívások voltak ezek, életünkben
—	életkorunknál fogva — ilyeneket még nem hallottunk. Egyik kollégámat nemes egyszerűséggel le-cion-fasisztázták. A másikat ugyanezen a napon bolsevista bérencnek bélyegezte a telefonáló, míg a harmadik csak halállal, akasztással fenyegette meg azt a barátomat, aki történetesen más politikai meggyőződést vall, mint a hívó fél.
De aztán mindez egy pillanat alatt semmivé vált.
Álltunk egymással szemközt a széki emberrel az utca két oldalán, még mindig szent elbor-zadásban. Mindketten valószínűleg jól tudtuk, hogy ez az egész fájdalmas és igazságtalan és értelmetlen, nem jó, ahogy van. De hát ezt akkor és ott, valószínűleg csak ketten gondoltuk a világváros felszabadult és hangos zűrzavarában.
És ebben a pillanatban megmozdult a széki ember fia. Aztán fölült, és láthatóvá vált, hogy elfeküdte a haját. Ásított is, hogy messziről látszottak be-tömködött fogai. Aztán nyújtózkodott mint a macska, és azt hiszem — itt a többség közepén —, mind a kettőnknek ez olyan megváltó, messianiszti-kus mozdulat volt.
Boros István
a világ diplomáciája keres kiutat az Öböl-válságból
Észak- és Dél-Korea miniszterelnöke ma ül tárgyalóasztalkoz
lázasan
A külpolitikai helyzet
A HÉT VÉGI helsinki munkatalálkozó napirendjét a nemzetközi élet állítja össze, mondta a többi között Geraszimov szovjet szóvivő, aki sajtóértekezletén elhatárolta magát a Pravda egy-két megjegyzésétől és Lobov hadseregtábornoktól. Mindkét állásfoglalás lényege az, hogy az amerikai katonai felvonulás az öbölben „veszélyezteti” a közel-keleti békefolyamatot. A szovjet külpolitika e hagyományos sztereotípiáját elhagyva a szovjet szóvivő azt mondta, hogy Iraknak figyelembe kell vennie a Biztonsági Tanács egyhangú határozatát, és Moszkva mindent megtesz a diplomáciai megoldásért.
A békés rendezés tartalékai azonban kifogyóban; hírügynökségi jelentések az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb regionális válságának nevezik Kuvait iraki megszállását, s úgy tűnik, az ENSZ-főtitkár am-mani megbeszélései nem hoztak eredményt. Perez de Cuéllar úgy fogalmazott, a világnak nem szabad ábrándokat kergetnie a válság súlyosságát illetően, szerinte a helyzet „nagyon robbanásveszélyes”, méghozzá „nemcsak kuvait és Irak számára”. A hét végi találkozó fő feladata alighanem abban áll, hogy a két világhatalom vezetője megkísérelje lokalizálni az öbölbeli konfliktust. Gorbacsov és Bush más-más belpolitikai háttérrel készülődik a helsinki megbeszélésre, amelyre a szakértők szűk csoportja kíséri csupán el a két vezetőt. Miközben Bush erős kétpárti támogatást élvez, és tudatában lehet az amerikai közvélemény eltökélt Bagdad-ellenességének, Gorbacsovot — nyugati távirati irodai jelentések szerint — odahaza bírálatok is érik, elsősorban bizonyos katonai körök részéről. E nézeteltérések nyilvánvaló jele az említett szóvivői elhatárolódás.
„ÉBREDŐBEN” a pekingi diplomácia: legalábbis ezt a következtetést vonta le az AFP a szovjet és a kínai külügyminiszter észak-kínai — Harbinban megrendezett — találkozójából. A francia távirati iroda úgy látja, Peking eléggé jelentős mértékű nemzetközi elszigeteltsége lehe.t föloldódóban, hiszen két kérdésben nyílt mód viszonylagos egyetértésre a szovjet partnerrel. Ez az öbölválság, illetve a kambodzsai konfliktus megoldása. Sevardnadze külügyminiszter Észak-Kína után Phenjant kereste föl. Moszkva — különösen a dél-koreai kapcsolatok lényeges javulása óta — többször is nézeteltéréseket volt kénytelen elkönyvelni az észak-koreai viszonylatban. A távirati irodai jelentésekből egyelőre nem derül ki, hogy e vitákat sikerült-e enyhíteni, mindenesetre ez aligha ígérkezik könnyű folyamatnak. Amint továbbra is nyitott, hogy a szovjet diplomáciai vezető küszöbönálló tokiói útja megnyitja-e az utat Gorbacsov jövő évi látogatása előtt. Moszkva és Tokió kapcsolatának továbbra is súlyos tehertétele a Kurili-szigetek, amelyeket Japán változatlanul visszakövetel a Szovjetuniótól. Előzetesen Moszkva értésre adta, esetleg hajlandó kivonni csapatait a négy szigetről.	(M.J.)
Washingtoni tudósítónk ielexjelentése
Bush visszatért vakációjáról és készül a helsinki csúcsra
Washington, szeptember 3.
Hétfővel, Amerikában a munka napjának ünnepével zárult a hivatalos nyár, s kezdődik a politikai évad, amelynek még a novemberi kongresszusi választásokat is háttérbe szorító témája az öböl-válság.
Kitartva Kennebunkportban — néhány megszakítással — az utolsó percig, vagyis a nyárzáró ví-kend végéig, George Bush hétfőn délután befejezte Bagdadtól megzavarni jelképes okokból nem hagyott vakációját, s visszatért a Fehér Házba, hogy megkezdje felkészülését a vasárnapi helsinki csúcsra Mihail Gorbacsovval. Mert bár hírek szerint mindössze ötórás találkozóra kerül sor, az e végett óceánrepülésre vállalkozó amerikai elnök környezete rendkívüli fontosságot tulajdonít e megbeszélésnek.
Némely kormánytisztviselők magyarázata szerint tudatos e figyelemráterelés Helsinkire:	a
múlt héten az ENSZ-főtitkár, sikertelen ammani tárgyalásai „kínálták a kikapcsolódást” a jiábo-rús hangulatból. Üjabb világpolitikai fejleménnyel terelve rá a figyelmet a diplomáciára, a Bush-kormány e beállításban időt óhajt nyerni. Mármint az amerikai közéletben rá nehezedő nyomás enyhítésére: a most kiszabadult túszok — minden helyi tévében részletesen elhangzó — beszámolói csak fokozzák a „lecsapási”, vágyat (ennek különben, igazta-lanul, a helyi arabok máris áldozatai: a lakosság egy része e vétlen, olykor éppen a közel-keleti diktatúráktól elmenekült embereken tölti ki bosszúvágyát). De valóban nehéz indulat nélkül hallgatni egy anyát, aki elmesé-
li, miként hurcolták tízéves kislányával az iraki foszfátgyárba „élő pajzsnak”, vagy a víztől elvágott kuvaiti követségen az uszoda vizét a felvágott bútorokkal felforraló diplomatákról szóló beszámolót. Vasárnap este az ABC tévében először láthattunk filmbeszámolót a kuvaiti amerikai nagykövetségről, mivel egy riporter elkísérhette Jesse Jack-son néger politikust. A szakállas Howell nagykövet inkább keltette egy Robinson, mint a diplomata benyomását. S eközben a State Department újra meg újra kénytelen megállapítani, hogy a bagdadi ígéretekben semmi ok megbízni, hiszen a packázás e pillanatban is folytatódik. S az ottrekedt férfiak összeszedésével még baljósabbá válik.
Miként hétfői vezércikkében a The Washington Post megállapítja, Szaddam Husszein módszeresen igyekszik „kizökkenteni mindenkit”, George Bush ezért nem hagyta magát, bár a tudósítók tapasztalhatták, hogy az elnök még a korábban megszokott sebességnél is gyorsabban „rohant végig” a golfpályán, s ütései elárulták, máshol jár az esze.
A Post-vezércikk ezért is tartja fontosnak, hogy a helsinki csúcs jelezze Bagdadnak: elszigeteltsége csak fokozódik, manőverei nem érik el céljukat. A lap megállapítja: „Ha elmúlt is az idő, amennyiben valaha is létezett, hogy Washington és Moszkva gondolhasson akaratának egy helyi konfliktusra való rákényszeríté-sére, annak ideje bizonyosan nem múlt el, hogy a két ország komolyabban és együtt fontolja meg, mit tehetnek e mostanival”. Nyitánynak pedig a befolyásos fővárosi újság azt javasolja, amit
már Nunn szenátor is hét végi tévéinterjújában: Moszkva sürgősen vonja ki tanácsadóit Irakból, ezzel téve még nyomatékosabbá Szaddam számára a helsinki üzenetet. Hiszen „a radikális reformok felé fordulása pillanatában a nyugati segélyt igénylő Gorba-csovnak különös érdeke most az együttműködés Washingtonnal” — figyelmezteti a Kremlt, nem is burkoltan, a tétre a lap.
A kennebunkporti Fehér Házból az szivárgott ki, hogy Bush és emberei elsősorban a szovjet tanácsadók jelenlétét kifogásoló, és a kormányra ezzel is nyomást gyakorló konzervatív bírálatok okán szeretnék elérni Gorbacsov-nál e visszavonást. Amerikai megfigyelők különben alkalmat
is látnak Gorbacsov számára, hogy az újabb csúccsal a maga nehéz belpolitikai helyzetében erősítse pozícióit, tanúsítva egyúttal a megkérdőjelezett szuperhatalmi státust, vagy legalább annak maradványait. Mindenesetre Washingtonban jegyzik ugyan a különböző moszkvai tisztségviselők által az Öböl-válság amerikai kezelését, vagy a térségbe felhalmozott erőt firtató kérdéseket, ám értésre adják: a Bush-kormány a Gorbacsovét tekinti a mérvadó véleménynek, s elégedett vele. S ezért is várják Helsinkitől a Bagdadnak adandó „jelzésen” túlmenően, hogy más fővárosokban is szilárdítja a szankciók melletti eltökéltséget.
Avar János
(íeraszimov tájékoztatója
A helsinki munkatalálkozón a válságövezetekre összpontosítanak
Moszkvából jelenti az MTI: Mihail Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök vasárnapi munkatalálkozójának napirendjét a nemzetközi élet állítja össze. A többi között ezt mondta Gennagyij Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium szóvivője. Hétfői sajtóértekezletén részletesen foglalkozott a két államfő küszöbönálló negyedik találkozójával.
Többször hangoztatta — kiigazítva a „pongyolán” kérdező újságírókat is —, hogy Helsinkiben vasárnap nem szovjet—amerikai csúcstalálkozó lesz, csupán munkatalálkozóra jön össze a két nagyhatalom vezetője. Az egynapos találkozóra szűk szakértői csoport kíséri el az elnököt.
A munkatalálkozó ötlete Gorbacsov ez év júniusi egyesült államokbeli látogatásakor, a kötetlen Camp David-i program idején született. Geraszimov szerint az ilyen találkozók új tartalmat adnak a két ország kapcsolatának, hozzájárulnak ahhoz, hogy végérvényesen megszabaduljon ez a kapcsolat a félmúlt sztereotípiáitól. Moszkva — Washingtonnal egyetértésben — egyedülálló lehetőségnek tartja a munkatalálkozót a nemzetközi események értékelésének összevetésére, s úgy ítéli meg, hogy az ilyen eszmecsere előreviszi a két ország együttműködését a nemzetközi kérdések megoldásában.
A kétoldalú kapcsolatok biztosan terítékre kerülő kérdései mel-
lett, a fő figyelem ezúttal a válságövezetekre összpontosul, s ezen belül várhatóan a Perzsa-öböl térsége lesz a fő téma.
Geraszimov a térség problémáira áttérve bejelentette, hogy Irakból minden szovjet nőt és gyereket kitelepítettek, hétfőn hazaérkezett az utolsó csoportjuk is. Kérdésekre válaszolva a szóvivő határozottan elutasította, hogy az Egyesült Államok katonai jelenlétének problémáit összekapcsolják a leszerelési tárgyalások problematikájával. Elhatárolta magát a Pravdában megjelent kommentártól, és Lobov tábornak álláspontjától, melyek szerint az amerikai katonai jelenlét konfliktussal fenyeget, és fékezi a bécsi tárgyalásokat.
Azzal kapcsolatban, hogy osztozik-e a szovjet külügyminisztérium az amerikai csapatok szaúd-arábiai jelenléte miatti aggodalomban, Geraszimov annyit mondott, hogy a csapatok a szaúdi vezetés kérésére érkeztek, más külföldi egységekkel együtt, jelenlétük nem sért semmilyen nemzetközi egyezményt. Más kérdés, hogy mi lesz a csapatokkal a válság rendezése után, de erre a választ csak a jövő adja meg.
Ami a katonai megoldáshoz való szovjet viszonyulást illeti, a szóvivő kijelentette, hogy Irak köteles eleget tenni a Biztonsági Tanács határozatának, s Moszkva ezt szeretné diplomáciai eszközökkel elérni.
Az Öböl-dosszié
Külföldi repülőgépek nem szállhatnak le Bagdadban
Kairóból jelenti az MTI: Teljességgel hamis hírként cáfolták Rijádban hétfőn a Newsweek amerikai hírmagazinban megjelent információt, amely szerint Szaúd-Arábiának köze volna egy, az iraki elnök, Száddá m Húszéin megdöntésére készített titkos amerikai tervhez.
A Newsweek szerint, a CIA által tervezett, George Bush elnök által jóváhagyott, és a nyugati titkosszolgálatok által végrehajtandó akcióban Szaúd-Arábia mint finanszírozó venne részt.
A hét végén Szultán bin Abdel-Aziz védelmi miniszter, akinek hazájában az Öböl menti válság kitörése óta több tízezer amerikai katona van, kijelentette, hogy Szaúd-Arábia nem lesz kiindulópontja egy Irak elleni támadásnak, még túszmentő akciónak sem.
Bagdadban a közlésre gúnyosan reagáltak, az iraki hivatalos sajtó egyszerűen kétségbe vonta azt, hogy a rijádi vezetésnek módjában áll megszabni, mire használhatják az ország területét az amerikaiak.
Elégedetlenség az iraki hadseregben?
Szaddám Húszéin „fizikai eltávolítását” ajánlotta fel közleményében egy kairói székhelyű iraki ellenzéki csoport — közölte a TASZSZ szovjet hírügynökség kairói irodája.
A „Szabad tisztek” szervezete az Al-Vafd című lapban jelentette be, hogy az iraki vezető eltávolításán kívül készen áll arra is, hogy az iraki népet, „megszaba-