﻿Szerda
Ára:
<i,5Ö
forint
Magyar Nemzet
1990.
szeptember 5. Lili. évfolyam
208. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Honpolgári
méltósággal
Diplomáciai esélylatolgatás az Öböl-válságról
Bush az embargóban bízik, Sevardnadze konferenciát javasol
Tárgyalások kezdődnek Budapesten a szovjet kivonulás pénzügyi kérdéseiről
A külpolitikai helyzet
EGYMÁSNAK ELLENTMONDÓ TANÁCSOKAT KAP George Bush arra vonatkozóan, hogy a kuvaiti invázióra adandó válaszként gyors csapást mérjenek-e Irakra. A Pentagon illetékesei óvnak ettől, főleg harcászati szempontok miatt. Szerintük hetekbe telhet, amíg a Szaúd-Arábiában összpontosított amerikai haderő jó eséllyel bevethető lesz, főleg szárazföldön. Ugyanakkor a kongresszus részéről nyomás nehezedik a Pentagonra, és támadást sürgetnek Washington egyes külföldi partnerei is. Az utóbbiak szerint felesleges megvárni egy esetleges iraki provokációt. Ök arra hivatkoznak, fönnáll annak a veszélye, hogy a Bagdad elleni koalíció az idő előrehaladtával meginog. Elsősorban az arab támogatás válhat kérdésessé, és így a nemzeti összefogás széttöredezhet. Megfigyelők figyelmeztetnek arra is, zsákutca esetén az amerikai közvélemény támogatása is megcsappanhat. Az AP összefoglalója szerint Bush elnök egyelőre láthatóan megkísérli világméretű gazdasági embargóval térdre kényszeríteni Szaddám Hu-szeint. S Román Popadiuk, a Fehér Ház szóvivője úgy fogalmazott, a „tájékozatlanok találgatásának” eredményeként láttak napvilágot azok a sajtójelentések, amelyek szerint a kormányzatra nyomás nehezedik egy mielőbbi katonai akció érdekében.
A GYORS CSAPÁSMÉUÉS ellen szól az amerikaiak szárazföldi stratégiai helyzete. Egy támadásnak ugyanis megfelelő erejűnek kellene lennie ahhoz, hogy kiűzze Kuvaitból az iraki csapatokat, másfelől pedig elejét vegye, hogy Bagdad az elkövetkező években nyugati érdekeket veszélyeztethessen. Az amerikai egységek azonban jelenleg még azzal vannak elfoglalva, hogy kialakítsák állásaikat, és alkalmazkodjanak a kedvezőtlen sivatagi körülményekhez. A szövetséges arabok hadereje még az amerikaiakénál is gyengébb; a határ védelmét biztosító szaúdi csapatok például nincsenek fölkészítve egy esetleges vegyi támadásra, vagy az iraki harckocsik tömegének a visszavetésére. Norman Schwarzkopf hadseregtábornok, a közel-keleti amerikai csapatok parancsnoka legutóbb katonás tömörséggel közölte: „Nem lesz háború, ha csak az irakiak nem támadnak.” Ehhez később hozzáfűzte: „Ha Szaddám támadást indít, válaszolunk rá, mert kénytelenek leszünk rá, de egyelőre nincs elég páncélosunk egy akció elindításához.” Az elemzők más vetületben is megvizsgálják az esetleges amerikai offenzíva következményeit. Szerintük ezáltal megváltoznék a Bush által „darabonként összerakott” politikai kép, és a Szaddám-ellenes szövetség. Az arab világ valószínűleg egységesen az irakiak mögé állna Washington ellenében, ha azt látná, illetve úgy értelmezné a helyzetet, hogy az amerikai elnök Kuvait iraki megszállását ürügyül használta fel a közel-keleti katonai jelenlét megteremtésére. Más részről — vélekednek —, Moszkva sem nézné jó szemmel, ha az amerikaiak katonai pozíciója megerősödnék a térségben. Ennek tisztázására alkalmat ad a szeptember 9-i helsinki csúcs.
AZ „ARAB MEGOLDÁS” így értelemszerűen mind többször fölvetődik, és Bagdadtól Ammanig, Kairótól Moszkváig sokan szorgalmazzák, hogy az öbölbeli válságot maguk az érintettek tisztázzák. A kulcs — és ebben egyetértenek általánosan — az volna, ha Irak kivonná erőit Kuvaitból, és helyreállítaná az állam szuverenitását, és az emír törvényes hatalmát. Emellett állt ki az Arab Liga huszonegy tagállama közül tizenkettő, éppen a legbefolyásosabbak, mint Egyiptom, Szíria, Szaúd-Arábia és a leggazdagabb olajmonarchiák. Másik kilenc viszont ellenzi ezt, és hajlik rá, hogy Szaddám netán joggal hirdette meg szent háborúját. Jasszer Aráját, a PFSZ elnöke például kijelentette: a palesztinok az öböl menti válságban nem tehetnek mást, minthogy Izraellel és szövetségeseivel szemben ellenséges táborban helyezkednek el. Kadhafi viszont, aki mind ez ideig támogatta a PFSZ-t, most saját kezdeményezéssel rukkolt elő. Eszerint ENSZ-erőket kellene telepíteni Kuvaitba az iraki hadsereg helyébe, míg Szaúd-Arábiá-ban arab, valamint „muzulmán” katonák váltanák fel a többnemzetiségű haderőt. Líbia az Irak-ellenes embargót feloldaná, s Bagdad ellenőrzése alá kerülne az öböl északnyugati részén levő, Kuvait tulajdonát képező Bubiyan-sziget, és a két ország határa mentén fekvő olajmező. Párizs szintén azt hangoztatja, hogy csak az arabok tudnak megoldani egy arabközi konfliktust. A nemzetközi közösség — mondják — csak támogatást nyújthat nekik. A Szovjetunió szintén azt hangsúlyozza, hogy békés módozatot kell találni a válságra, elsősorban az arab tényezők figyelembevételével. Spanyolország hasonlóan nyilatkozott; szerinte az arab megoldás az egyetlen eszköz az öbölbeli válság rendezésére. Ezek az álláspontok nyilván az összecsapás elkerülésének a szándékát tükrözik.	(Zs. E.)
Moszkva beleegyezésével
Budapesten szakértői szinten vitatják meg a kártérítést
Szóba kerül a szovjet köolajszállítás is
nem is lehet minden részletkér-dást megoldani, legalább a rendezés irányait és alapjait ki kell jelölni.
A magyar kormányfő és a szovjet nagykövet találkozóján véleménycsere folyt a Varsói Szerződés felülvizsgálatáról folyó tárgyalásokról és a Politikai Tanácskozó Testület ezzel kapcsolatos, novemberben esedékes budapesti üléséről. Szóba kerültek ezenkívül mindazok a külpolitikai és belpolitikai kérdések, amelyek az elmúlt időszakban foglalkoztatták a két felet.
Antall József 'hangsúlyozta,
hogy Magyarország nem kíván kivonulni a szovjet piacról, hanem hosszú távú gazdasági érdekének tekinti a vele folyó kereskedelmet, amely feltéhetőleg egyre inkább a köztársaságokkal való közvetlen kapcsolat jellegét, vállalatközi együttműködés jellegét ölti. Szóba kerültek a szovjet kőolajszállítások csökkentésével járó gondok, amelyek különösen most, a kuvaiti válság tükrében erősödnek fel. Mindketten reményüket fejezték ki, hogy a gazdasági kapcsolatokat nehezítő mai problémákat sikerül fokozatosan kiküszöbölni.
Washingtoni tudósítónk telexjelentése
Baker Bagdad megleckéztetését jósolta
Minden fennköltséget kerülve is tagadhatatlan, hogy a rendszerváltás nagy folyamatában most — az országos tisztségek betöltése után — „testközelben”, lakóhelyünkön kerül sor azoknak a megválasztására, akik elsők lesznek az egyenlők között. Bár manapság gyakran esünk túlzásba a múltba való visszatekintések alkalmával, a megszépítő messzeség az anti-világ olykor egészen téves megközelítésére is vezethet, a polgármesterek hajdani reputációjával kapcsolatban mégis vitathatatlan, hogy a helyi társadalom megkülönböztetett tisztelettel övezte őket. Most, amikor ez az elnevezés majd nemcsak a nagyobb települések, hanem a legkisebb falu első emberének is kijár, nyugodtan élhetünk azzal a szemléletes, népi fogantatású kifejezéssel, hogy a polgármestert mindenki „meg-süvegelte”; hierarchiában betöltött helye vitathatatlan tekintélyt kölcsönzött számára.
„Kölcsönzött” — húzom alá, mert fontosnak érzem nyomatékosítani a szónak azt a sugallatát, hogy a kölcsönzött tekintély csak akkor válhat „vissza nem térítendő kölcsönné”, ha azt valóban megszolgálták, ha tettekkel alapozták meg azt az előlegezett bizalmat, amelyet belehelyeztek. Annak idején — bizalomvesztés esetén — az egyszerű, mindennapi halandó számára nemigen volt más esély az ajánlók szűk körére alapozó kiválasztás korrigálására, mint a beletörődés. Reményeink szerint manapság a bizalmatlansági indítványtól kezdve sok más lehetőség is kínálkozik — indokolt esetben —, hogy egy város vagy község megszabaduljon egy arra méltatlan tisztségviselőtől.
Mielőtt félreértené bárki, nem azért írok már most, amikor a helyhatósági és polgár-mesteri választások még előttünk vannak, a visszahívás lehetőségeiről, hogy előre is felmentést adjunk a felelőtlenül, meggondolatlanul ajánlóknak, jelölőknek. Épp ellenkezőleg. A nagyobb társadalmi ellenőrzés, a közismerten nehéz, szakmailag, politikailag, erkölcsileg jóval magasabb követelmények közepette egy-egy polgármesterjelölt alkalmasságát, jellemvonásait — némi túlzással — majdhogynem tudományos njegalapozottságú vizsgálatnak kellene alávetni.
Alkalmas-e erre a jelenlegi helyzet, és ha nem, hogyan lehetne erre alkalmasabbá tenni? Némi leegyszerűsítéssel ugyanis két fő hangulati elem eluralkodásának lehetünk — mindkét esetben aggodalmaktól és kétségektől sem mentes — tanúi. Az egyik sajnálatos jelenség a kézlegyintés, súlyosabb esetben a teljes közöny, nemegyszer az a csömör, amellyel a helyhatósági választásokat és ezen belül a polgár-mesterek kiválasztását-megvá-lasztását is egyre többen fogadják. Már-már apátia fogad minden újabb, bennünket egyre közvetlenebbül, egyre személyre szólóbban érintő, olyan választási „leckét”, amely pedig a rendszerváltást végre-valahára és remélhetőleg mindenki számára garantálhatja, mindenki számára érzékelhetővé teszi. Másik jellemző hangulatként a vádaskodásokat, a máris felbukkant, különböző súlyú és arányú, helyi vagy megyei — lásd Somogy — méreteket öltő összecsapásokat említhetnénk. A fegyvertár már-már kifogyhatatlan: a pártok és egyének múltjában való célzatos, rosszindulattól fűtött, sanda-ságoktól sem mentes turkálóé, azok okkal, ok nélkül való lejáratása, a legprimitívebb
rágalmaktól a fantázia kóros csapongásáig szinte minden eszköz föllelhető.
Az okokat azért nem elemzem külön, mert az esetek többségében mind az apátia, mind a vádaskodások nagyon is egy tőről fakadnak. A bizonytalanság, áttekinthetetlenség elől menekülve süllyednek sokan közönybe, vagy éppen ellenkezőleg. Feszültségeiket oldandó nyargalnak múltbéli vélt vagy valódi sérelmeiken, fűti őket olthatatlan bosszúvágy ahelyett, hogy előre tekintenének. Félreértés ne essék: „a múltat' be kell vallani”, a valódi bűnökért is felelni kell. Ám ez, egyedül nem töltheti be az életünket, egyedül ez aligha lehet a rendszerváltás mozgató ereje, előrelendítője. Jövőkép nélkül az ember nem létezhet — nyilatkozta nemrégiben egy jeles szociálpszichológusunk, majd szó szerint így folytatta: „A politika érzékeli ezt, ezért is hajlik arra, hogy hitet gerjesszen. Hit nincs jövő nélkül, ezért nálunk a múlt falja fel a jelent. Holott a jövőnek kellene kitöltenie. De nincs mivel kitölteni...”(?!)
Valóban, talán ezért is volt már az országgyűlési választásoknál tapasztalható, hogy az elszabaduló indulatok nemegyszer olyan nemtelen rágalmazásokba, a célokhoz méltatlan, övön aluli ütésváltásokba torkolltak, amelyek megtépázták az újrakezdésbe vetett hitet.
E század embere számtalan nagynak és nemesnek indult eszmében csalódott, állam és egyén nemegyszer került egymástól fényévnyi távolságba. Ez számos tragikus fordulat, hazánk és lakói sorsában pedig gyászos vagy kevésbé gyászos, de honpolgárai számára mindenképpen eltékozolt évtizedek eredőjévé vált. Sok más mellett ez a történelem is hozzájárult ahhoz, hogy nem egy alkalommal le kellett szállnunk a polgárosodás vonatáról, amelyre amúgy is csak későn cihelőd-tünk fel.
Most ismét erre a „vonatra” vagyunk felszállóban, és helyi vezetőjéül megannyi polgár-mester kínálkozik. Olyan tisztség ez, amelynek — minden túlzás nélkül — szinte felmérhetetlen jelentősége lehet egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség nemcsak anyagi-fizikai, hanem mentális-közérzeti állapotának alakításában is. Sorsdöntő lehet egy-egy falunak, városnak a hazánkba valóban korszakváltást hozó, a modernizáció, a magasabb lépcsőfokra lépés, a magyar társadalom egészének felemelkedését, avagy végképp leszakadását jelentő XXI. század előkészítésében.
Csakis a mögöttünk hagyott múlton rágódva, tehetetlen apátiába süllyedve, avagy éppen ellenkezőleg: a zűrzavart fokozva, patkóit könyökkel tülekedve, vádaskodásokkal leseperve a vélt vagy valódi ellenfeleket, a becsületes pártérdekeket is bepiszkolva, pillanatnyi előnyöket szem előtt tartva lehet-e valóban méltó személyeket találni? Olyanokat, akik küzdeni képesek az említett kedvező fordulatokért, az igazi honpolgárrá válásért.
Címkék keresgélése helyett hitelességet, szakértelmet, erkölcsöt kell keresni, és nem a hangoskodók, a hordószónokok, a szélsőséges szájtépők, hanem a csöndes forradalomhoz illően kevés szavú, ám ténylegesen cselekvők, példásan helytállók sorában. Méltó polgármestereket csak méltósággal lehet választani, és az „első ember” méltósága előbb-utóbb lakóhelyünk képében és az ország méltóságában is testet ölt.
Komor Vilma
A Miniszterelnöki Sajtóiroda kedden az alábbi 'közleményt juttatta el az MTI-hez:
A magyar és a szovjet kormány megállapodott, hogy szeptember közepén, Budapesten tárgyalásokat tartanak a szovjet csapatkivonással összefüggő pénzügyi és tulajdonjogi kérdések tisztázására. Antall József miniszterelnök kedden fogadta Iván Aboirhov szovjet nagykövetet, aki Nyikolaj Rizskov miniszterelnöknek e tárgyban a magyar kormányfőhöz intézett leveléről elmondta, hogy a szovjet kormány határozatot hozott a tárgyalások megindításáról.
A két kormányküldöttség a külgazdasági miniszterek — Kádár
Béla, illetve Konsztantyin Katusén — vezetésével ül össze a magyar fővárosban. A tárgyalások előtt néhány nappal szovjet munkabizottság érkezik Budapestre, a megbeszélések előkészítésére. A magyar—szovjet	tárgyalásokon
részt vesznek a két kormány érdekelt szaktárcáinak magas rangú képviselői, így magyar részről a Honvédelmi, Külügy-, Pénzügy-, Igazságügyi és Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárai, illetve helyettes államtitkárai.
Antall József hangsúlyozta a szovjet nagykövetnek, hogy a magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonít a tárgyalások eredményességének. Ha néhány nap alatt
Washington, szeptember 4.
A képviselőház külügyi bizottságát tájékoztatva a kormány válságkezeléséről, Baker külügyminiszter a nemzetközi együttműködést dicsérte, és Bagdad megleckéztetését jósol-
Meg kell most szilárdítanunk egy új nemzetközi rend szabályait — fogalmazta meg a Bush-kormány elsődleges célját az öböl-válság során James Baker külügyminiszter, aki a helsinki csúcs előkészítését megelőzően tájékoztatta a képviselőház külügyi bizottságát, és bevallottan a nemzetet a kialakult helyzetről. A vakációján háttérbe húzódó (a sajtóban egyenesen Cheney védelmi miniszter árnyékába szorult) Baker kulisszák mögötti diplomáciai akcióit, részvételét a „példátlan nemzetközi egység” létrehozásában már bevezetőjében megdicsérte Dante Fascell demokrata bizottsági elnök, s a külügyminiszter főként azt fejtegette, miként lehet és kell most ezt a világkooperációt — és kiemelten a szuperhatalmi koordinációt — felhasználni, nehogy a Szaddám Hu-szeinéhoz hasonló „ragadozó tervekkel” eltorzuljon a hidegháború után oly ígéretes új korszak. Bagdaddal meg akarjuk fizettetni agressziója magas árát — hangsúlyozta a külügyminiszter, aki az új korszakhatár „kritikus kereszteződésének” és a globális együttműködés „próbájának” minősítette a válságot. Hiszen ennek a békekorszaknak „nem szabad csupán Európára korlátozódnia”.
Baker fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy itt és most valójában példát kell statuálni, mert különben elhatalmasodhat a nemzetiségi és vallási konfliktusok veszélye, vérszemet kaphatnak tévúton járó regionális vezetők. Be kell tehát bizonyítani — nemcsak Szaddám Huszeinnek, kinek közvetlen eltávolítását Baker nem sorolta a célok közé (csak nem bánná ő sem...) —, hogy „az erő elfogadhatatlan" a nemzetközi kapcsolatokban. Végtére is „sehol senki sem lehetne biztonságban,
Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter kedden Tokióba érkezett, hogy Kaifu Tosiki miniszterelnökkel és Nakajama Taro külügyminiszterrel átteJ kintse a közel-keleti válsággal, az ázsiai biztonsággal és a japán-szovjet viszonnyal kapcsolatos kérdéseket.
A szovjet diplomácia vezetője, aki Gorbacsov jövő évben esedékes japán látogatását készíti elő, négynapos tárgyalásai során, szerdán és csütörtökön három al-
ha kitörne egy közel-keleti háború”. Vagyis: Szaddám „nem jövő, hanem anakronizmus” az új korszakban. S e válságban nemcsak benzinárakról van szó, hanem a világ energiafüggőségéről, mivel „egy diktátor próbálja megfojtani a világgazdaságot”. Itt Baker utalt az általános recesszióba döntés fő veszélyeztetettjeire, elsőbben „Kelet-Európa új demokráciáira” és a harmadik világ szegény országaira.
Megismételve a Bush-kormány ismert követeléseit, amelyeket Iraknak „feltétel nélkül” teljesítenie kell, a külügyminiszter külön szólt Kairó és Moszkva közreműködéséről Bagdad immár „teljes elszigetelésében”. A Fehér Ház kedden javasolta a kongresz-szusnak, engedjék el Egyiptom hétmilliárdos adósságát, ami amúgy jelképes lépés lenne, mert Washingtonban már rég nem számolnak a visszafizetésével. S a helsinki csúcs előtt Baker hangsúlyozta: „a Szovjetunió felelős partnerként” viselkedett, s ez biztató a regionális konfliktusok szuperhatalmi megoldása szemszögéből. S a State Department főnöke két fontos utalást tett még, mielőtt — lapzártánk táján — válaszolni kezdett a törvényhozók kérdéseire. Megpendítette az ira-szüntetésének elengedhetetlensé-gét a térség kívánt stabilitása végett, és élénken magasztalta a kuvaiti ellenállás erősödését, ami akár indoka lehet majd egy amerikai akciónak is. S mindkettőt abban az egyértelmű összefüggéski vegyi- és atompotenciál meg-ben, hogy „ha kiszorítanánk is Bagdadot Kuvaitból, akkor is újra meg kell vizsgálnunk a térség biztonsági feltételeit”. Mire a képviselők persze tüstént arról kezdték faggatni, mennyire cél az iraki katonai potenciál, tehát nemcsak a mostani agresszió felszámolása. Baker azonban kitérően „nem óhajtott semmit kizárni, és semmit deklarálni”. Viszont ködösen olyan „új biztonsági struktúráról” beszélt a térség számára, amely megfékezi Szaddámot, vagy bárki iraki vezetőt.
A.J.
halommal is tárgyal japán partnerével, csütörtökön pedig Kaifu miniszterelnökkel találkozik. Pénteken fogadja őt Akihito császár és felesége. Ugyanezen a napon közös sajtónyilatkozatot tesznek majdj,közzé a tárgyalások befejeztével.
Előzőleg ,még Vlagyivosztokban Sevardnadze bejelentette:	A
Szovjetunió véleménye szerint a legközelebbi jövőben össze kellene hívni az ázsiai és csendes-óceáni térség országai képvdse-
lzrael előbb fontolgatta, majd elvetette Sevardnadze indítványát
„Nincs miért összehívni nemzetközi értekezletet” — vélte Pérez