﻿
P«»tek
1990.
szeptember 7. Lili. évfolyam
210. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Civil hurássi
Negyvenhárom esztendős fennállásom alatt nem volt még részem hasonló élményben. Az augusztusi verőfényben, a bala-tonszemesi erdei kápolnában alig tízlépésnyire álltam a magyar államfőtől, Göncz Árpádtól. ö a közeli kormányüdülőből érkezett — elég nehéz lehetett leráznia a biztonsági embereket —, én a családi nyaralóból. Szentmise után az elnök kedélyesen elbeszélgetett szemesi ismerőseivel, lekísérte a neves néprajzkutató asszonyt a lépcsőn, megígérte főorvos barátjának, hogy délután okvetlenül meglátogatja, pohár bor mellett kicsit meghányják-vetik az ország dolgait.
Július derekán az igazságügy-miniszter kíséretében Becsben jártam. A harmincfokos hőségben — izzadva bár, de törve nem — részt vettünk a díszebéden, a szövetségi miniszterrel tartott délutáni tárgyaláson, ellátogattunk az ENSZ-központba, ahol történetesen nem működött a klímaberendezés. Délután hat óra tájt érkeztünk vissza a szállodába, a következő programpont hétre tűzetett ki: Mozart Varázsfuvoláját kellett megnéznünk a hírneves bécsi Operában. Mondtam a miniszter úrnak és a kabinetfőnöknek: ez már nem tartozik a hivatalos napirendhez, ha megengedik, én inkább fölkeresném a közelben lakó barátomat, megiszunk valahol egy korsó hűs seritalt. Amit a miniszter — csöppet sem titkolva irigységét — a fülembe súgott, legyen a kettőnk titka.
Gyermekkori pajtásom két éve vetette magát a politikába. Belesodródott s persze nem tudott, nem is akart hirtelen — gyáván — kievickélni belőle. Eleinte tiltakozott az ellen, hogy képviselővé jelöljék. Az lett. Berzenkedett amiatt, hogy a párt vezetése őt szemelte ki frakcióvezetőnek. Az lett. Egyedül azt az ígéretét sikerült betartania, hogy nem vállal közhivatalt, nem lesz állami alkalmazott. Szellemi szabadfoglalkozású lévén nem kívánta feladni mindennapi függetlenségét. Most naponta tizenkét órákat tölt az Országházban vagy a képviselői irodában, tárgyal, fogad, beadványt szerkeszt, nyilatkozik. Magánélete: hét végén cin mély lélegzetvétel.
Máris hallom, az okvetetlen-. kedoket: mi ez a kis önfeláldozás a hatalom mámorához és a bársonyszék nyújtotta előnyökhöz képest. Nyilván megéri, ha ennyien és ilyen látható szívesseggel vállalják ... De amikor vállalták, korántsem volt nyilvánvaló az események kimenetele. Amikor az Ellenzéki Kerékasztal munkájába bekapcsolódott a neves történész professzor, s részt vett a nyílt vitában a hatalom kizárólagos birtokosaival, még nem sejthette, hogy egy éven belül a parlament elnöke lesz, sokkal inkább kellett tartania attól, hogy katedrájától megfosztják, ha rosszra — szélbalra — fordul a kocka, netán a szabadságától is. A méltán hírnevet szerzett protestáns lelkész, szépen eléldegélhetett volna vidéki parókiáján, nevelve számos gyermekét; látványos istentiszteleteket tart, kegyes prédikációkat mond, betegeket látogat, hittant tanít, konfirmál, úrvacsorát oszt. De ő tudta, mást, többet is tehet —- mert a helyi közösség megbízik benne, reá voksol —, vállalta tehát ezt a többlet-munkát. Ha csak átmenetileg is, de hivatásos politikus lett, nem utolsóborban azért, hogy a hivatásos lelkipásztorok dolga ezután könnyebb legyen, s főleg amiatt, hogy a hívők sokasága, a nép végre a saját bőrén is érezhesse a rendszerváltozás előnyeit.
Némileg más a helyzet azokkal, akik a demokratikus ellenzék soraiból kerültek közfunkcióba. Ok eddig is főfoglalkozásban politizáltak, mert nem tehettek mást. Állásukból tíz vagy tizenöt éve menesztették őket, publikációs lehetőségeiket megvonták, lakásukat az év jeles napjain felforgatták, időnként elcsevegtek velük a politikai rendőrség derűs falai között. A Szegényeket Támogató Alap fő szervezője, a szamizdat könyvek és folyóiratok kiadója, a pártállamnak hajbókoló főnökeivel összekülönböző és állásától hosszú ideig megfosztott rabbi: ma országgyűlési képviselő, tagja ilyen-olyan bizottságoknak, véleményének tekintélye, súlya, visszhangja van. Szokatlan helyzet. Nyilván, akad majd, akiről kiderül, a földalatti munkában óriási érdemeket szerzett, joggal becsülték kiállásáért, egyenes jelleméért — most, amikor taktikázni, érvelni, a szót csűmi-csavarni kell, nem tud úgy helytállni, mint ő és társai szerették volna. Ez nem tragédia! A tragédia az, ha valaki foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz az új pozícióhoz, amelyet képtelen tisztességgel betölteni. A tragédia az, ha az illető nemtelen eszközökkel él, csak hogy befolyását kiterjeszthesse. A tragédia az, ha valaki nem akar visszatérni eredeti foglalkozásához, nem óhajt távozni a közporondról. Pedig a macskajátéknak vége, a cicusok kivonultak, a ketrecben immár az oroszlánok méregetik egymást s az idomárt.
Bizonyára nem véletlen, hogy az újdonsült politikusaink közt csak kevesen vannak, akik élethivatásul választották és nyugdíjazásukig vagy tovább is el tudják képzelni magukat — politikusként. Nem. Az ügyvéd arról ábrándozik, hogy öt múlva magánirodát nyit, szép pereket vállal, bojtárokat nevel. Az író előbb-utóbb szeretne visszatérni az íróasztalához, mert ma — kétségbeesett méltóságában — még egy cikk megírására sincs ideje, nemhogy egy könyvre. A pap a gyülekezetébe vágyik, a mérnök-államtitkár a tervezőasztalához. Ez így természetes. Van szakmájuk, van miből megélniük. Nem járnak úgy, mint a Rákosi- és a Kádár-rezsim megannyi kivénhedt funkcionáriusa, akinek egyszerűen nem volt szakmája, vagy ha volt, réges-rég elfelejtette; gyorstalpaló pártiskolán szerzett bizonyítványát és piros könyvét lobogtatva viszont alkalmasnak ítélte magát bármilyen államigazgatási, gazdasági vagy fegyveres szolgálat betöltésére.
Amit nem szabad elfelejtenünk: ennek a mai, friss — mert a világból érkezett — politikusnemzedéknek ki kell nevelnie a következő generációt, amelynek tagjai tudatosan készülnek majd a politikusi pályára, akár a diplomáciában, akár a közigazgatásban, akt gazdasági életben. A politika: mesterség, amit tanulni s tudni kell. Megvannak a maga írott és íratlan szabályai, ezeket be kell tartani. A tavaszi választásokon a parlamentbe jutott há-romszáz-egynéhány ember csak reprezentálja a rendszer-változást, de nem testesíti meg. Tisztességükhöz, jó szándékukhoz — legyenek kormánypártiak, ellenzékiek vagy függetlenek — kétség sem férhet. Megragadták a kormányrudat, de jönnek-e majd, akiknek átadhatják?
Erre gondoltam ott, az erdei kápolnában, félszemmel az elnökre sandítva, ö már a Himnuszt énekelte.
Bálint B. András
A szovjet—amerikai csúcs előtt
az iraki diplomácia kijutni próbál az elszigeteltségből
Válságstáb alakult Moszkvában az áruhiány csökkentésére
A külpolitikai helyzet
SŰRŰSÖDNEK A DIPLOMÁCIAI ELET ESEMÉNYEI a hét végi szovjet—amerikai csúcstalálkozó közeledtével. Az arab országok egyetlen nap leforgása alatt két ajánlatot is kaptak a nagyhatalmaktól, de ezek egyike sem lendíti előre az Öböl menti válság azonnali megoldásának lehetőségét. Moszkva és Washington javaslatai részben ellentmondanak egymásnak. Az egyik a tárgyalásokra helyezi a hangsúlyt, míg a másik abból indul ki, hogy olyan katonai struktúrát kell kialakítani, amely hosszú időre elriasztja a potenciális agresszo-rokat. A Közel-Keleten uralkodó feszült légkörben, tekintettel az Arab Liga jelenlegi szétesésére, a szovjet javaslat ugyancsak meglepőnek tűnik. Az arab—izraeli konfliktus megvitatására szorítkozó konferencia terve még békésebb időkben sem valósulhatott meg.
LELKES SZAVAKKAL minősítette Gorbacsovval folytatott tárgyalásait Tarik Aziz. Az iraki külügyminiszter helyzetértékelésével szemben bizonyos kételyeket ébresztett, hogy szovjet részről tartózkodóan értékelték a megbeszéléseket. Aziz arra fordította a legnagyobb figyelmet, hogy a két kormány közti nézetkülönbségek jelentőségét csökkentve, bizonyítani próbálja: Bagdad és Moszkva a fő kérdésben, az arab egység támogatásában egyetért. Kiemelte az egyetlen mozzanatot, amelyben a két fél véleménye egyezni látszik: a válság megoldásának arabközi jellegét. Bagdad láthatóan rendkívüli módon méltányolja, hogy Moszkva, Washingtonnal ellentétben, nem tanúsít eleve ellenséges magatartást Irakkal szemben, hanem a párbeszéd fenntartásának eszközeit keresi. Ezt látszik alátámasztani, hogy Ge-raszimov külügyi szóvivő közvetve visszautasította az olyan elképzeléseket, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok intézzen közösen ultimátumot Irakhoz, ezzel kényszerítve Bagdadot a Kuvaitból történő .kivonulásra. Tarik Aziz cáfolta, hogy bármilyen, Bushnak szóló üzenet továbbítására kérte volna Gorbacsovot. Ezzel szemben jól tájékozott kairói források tudni vélik, hogy Moszkva egy nemzetközi értekezlet összehívásának szükségességét fogja előterjeszteni Helsinkiben, valamint azt, hogy a külföldi erőket vonják ki a térségből, mihelyt véget ér a nemzetközi értekezlet, s Irak hajlandó az invázió előtti határai mögé visszavonulni.
KI DÖNTHETI MEG HUSZEINT? Egyre gyakrabban foglalkoztatja a világsajtót ez a kérdés. Londoni kurd ellenzéki forrósok szerint az egymillió fős hadseregbe vetik reményüket azok az iraki ellenzéki csoportok, amelyek Szaddám megbuktatására várnak. A katonákon kívül ugyanis nincs olyan számottevő erő az országban, amely képes lenne kikezdeni Húszéin és pártja, az Arab Szocialista Baath Párt húsz évé érvényesülő egyeduralmát. Ennek két oka is van: a titkos-szolgálat mindenütt jelen van, az ellenzék pedig demoralizált és szervezetlen. Az említett források nem tudtak bizonyítékkal szolgálni arra, hogy a hadsereg zúgolódna a súlyos veszteségek árán megszerzett iráni területek visszaadása miatt. így lehet, hogy a kurdok elképzelése nem egyéb a számüzöttek vágyásánál. Egy puccs tervéről bizonyára csak a tisztek egy szűk csoportja tudna, s az elégedetlenséget minden valószínűség szerint a légierő terelné közös mederbe. Egy dolgot azonban biztosan tudhatunk, hogy a Szaddám megdöntésére szövetkező erőket Szíria és Szaúd-Arábia erőteljes támogatásban részesítené.	(S. G.)
Magasrangii bagdadi politikus váratlan eszmecseréi Pekingben
Geraszimov szerint korai volna előrelépésről beszélni a szovjet-iraki párbeszédben
Moszkvából jelenti az MTI: Tá-rik Aziz moszkvai tárgyalásainak eredményeit nem lehet visszalépésnek minősíteni, hiszen válsághelyzetben feltétlenül üdvözlendő az érintettekkel folytatott párbeszéd. Korai volna azonban még előrelépésről beszélni. Meg kell várni, hogy mennyit érnek a megbeszélések eredményei — jelentette ki Gennagyij Geraszimov.
A szovjet külügyi szóvivő csütörtöki sajtótértekezletén Mihail Gorbacsov és az iraki külügyminiszter szerdai megbeszéléseiről szólva hangoztatta: nincs szó arról, hogy Moszkva közvetítene a konfliktusban, de a Szovjetunió hasznos szerepet játszhat, hiszen a válságban érintett minden féllel kapcsolatban áll.
Árról, hogy csütörtök délelőtt az iraki külügyminiszter hazája barátjaként beszélt a Szovjetunióról, kijelentette: — A Szovjetuniót Irakhoz hagyományos baráti viszony fűzi, de ez nem akadálya annak, hogy Moszkva a világ közvéleményével együtt elítélje az agressziót.
A Tárik Aziz által korábban kifejtett elképzelésekről úgy vélekedett, hogy szerinte nem helyes összekapcsolni az Izrael által megszállt területek ügyét a Kúráit elleni iraki agresszióval. Geraszimov egy kérdés kapcsán el-
mondta, hogy a szovjet katonai szakértők akaratuk ellenére is segítettek az agresszornak, hiszen azokat a védelmi célokra szállított fegyvereket, amelyeknél szovjet szakemberek szolgálatot teljesítettek, az arab ország felhasználta az agresszióhoz.
A ZDF nyugatnémet tévéállomás szerda éjszakai politikai magazinműsorában egyébként egy kijelentésével Geraszimov közvetve visszautasította az olyan elképzeléseket, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok intézzen közösen ultimátumot Irakhoz, kényszerítvén Bagdadot a kivonulásra Kuvaitból. A szóvivő nem kívánt állást foglalni azzal a Baker-javaslattal kapcsolatban, hogy a NATO mintájára hozzanak létre egy közel-keleti katonai szövetséget. Geraszimov ezzel szemben felvetette, hogy az ENSZ alapokmányának 47. cikke lehetőséget nyújt vezérkari bizottság létrehozására. — Ez még nem történt meg, de nem kizárt, hogy ebben a konfliktusban sor kerülhet a bizottság felállítására — mondotta Geraszimov.
A szóvivő a ZDF-interjúban nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy Mihail Gorbacsov ellátogat-e október elején Berlinbe, Németország egyesítésének ünnepségeire. „Nem kaptunk meg-
hívót”, közölte Geraszimov, az éppen aktuális állást rögzítve.
A kínai tömegtájékoztatás alig szentelt figyelmet a Pekingben akkreditált újságírókat leginkább érdeklő hímek, Taha Jasszin Rámádon iraki első miniszterelnökhelyettes váratlan pekingi „munkalátogatásának”. A jelekből ítélve az iraki politikus segélyt kért hazája számára. A televízió esti híradója* a külföldi külpolitikai jelentések vége felé kurtafurcsa tudósításban közölte, hogy Vu Hszü-csien miniszterelnök-helyettes fogadta Ramadant. Az Új-Kína hírügynökség csak késő este néhány sorban foglalkozott Vu és Ramadan megbeszéléseivel.
„A két politikus véleményt cserélt az öböl menti helyzetről, és Ramadan ismertette Iraknak az Öböl menti válsággal kapcsolatos álláspontját” — írta a hírügynökség a kínai külügyminisztérium közleményét idézve. Vu megismételte Kínának azt az álláspont-
Daker a válságövezetben
ját, hogy a válságra politikai megoldást kell találni az arab országok érdekkörén belül.
A külügyminisztérium szóvivője — rendes heti sajtótájékoztatója alkalmából — csupán annyi érdemlegeset árult el a látogatással kapcsolatban, hogy Kína szerint az Iraknak szóló humanitárius- és élelmiszersegély nem sérti az ENSZ BT-nek az Öböl menti válsággal kapcsolatos határozatéit. Megfigyelők ebből a kijelentésből következtetnek arra, hogy Ramadan segélyért folyamodik Kínához.
Elismert szakértők képtelenségnek tartják a Sunday Morning Post című hongkongi lapnak azt a jelentését, amely szerint lehetséges, hogy Kína hongkongi közvetítők útján még mindig juttat fegyvereket Iraknak, azt azonban többen nem tartják kizártnak, hogy a kuvaiti válság előtt még kicsúszott egy nagyobb fegyverszállítmány Irak címére.
Thatcher: London rendületlenül kitart
Gorbacsov és Miiierrand telefon beszélgetése
Moszkvából jelenti az MTI: Elsősorban az öbölben kialakult helyzetről volt szó Francois Mit-terrand francia államfő és Mihail Gorbacsov szovjet elnök csütörtöki telefonbeszélgetésén. A két elnök úgy vélekedett, hogy „az Irakkal kapcsolatos biztonsági tanácsi határozatok presztízsének megrőzése a világpolitika új szakaszának nagy jelentőségű tényezője”. Franciaország katonailag beavatkozik, ha Irak egy további országot is megtámad, de ellenkező esetben Párizs csak az ENSZ-embargó maradéktalan betartásához ragaszkodik, és nem csatlakozik automatikusan egy amerikai katonai akcióhoz — jelentette ki az AFP közlése szerint ugyancsak tegnap Mitter-rand elnök.
Londonból jelenti az MTI: „Szaddámot meg lehet állítani, és rendületlenül kitartunk, amíg ez meg nem történik” — így összegezte Margaret Thatcher kormányfő vitanyitó beszédét csütörtökön az alsóház rendkívüli ülésén, amelyre nyári szünetéről hívták vissza a parlament mindkét házát az iraki agresszió nyomán kialakult helyzetben folytatott brit kormánypolitika megvitatására.
Iraki vegyi támadás esetén Szaúd-Arábia vissza fog vágni „a rendelkezésére álló fegyverekkel, közöttük Irakot mélységében elérni képes rakétákkal” — jelentette ki csütörtökan a szaúdi védelmi miniszter. A szaúdi fegyveres erők szerinte birtokában
vannak a legkorszerűbb techno* lógiának, amellyel képesek elpusztítani az iraki hadsereget. „Nem gyengesége miatt kérte Szaúd-Arábia arab, iszlám és nemzetközi erők területére küldését” — hangoztatta —, ezek az erők „a királyság békeóhajának tanúi, és az elrettentés egyik elemét képezik bármilyen agresz-szorral szemben”.
Közben közel-keleti és európai kőrútjának első állomására, a szaúd-arábiai Dzsiddába érkezett csütörtök este James Baker amerikai külügyminiszter, aki előzőleg Washingtonban izraeli kollégáját biztosította az Egyesült Államok további támogatásáról.
George Bush elnöktől azt a megbízatást kapta a miniszter, hogy az Irakkal szemben kifejtett katonai erőfeszítések anyagi terheihez fokozott hozzájárulást szerezzen a gazdag országoktól, illetve, hogy elérje a tehetősebb államoknál: enyhítsék a Bagdaddal szembeni gazdasági embargó által sújtott más országok (elsősorban Jordánia, Egyiptom és Törökország) anyagi gondjait.
Az amerikai külügyminiszter azonban, útban Szaúd-Arábia felé, a repülőgépen jelezte, hogy a gazdasági ügyeken túlmenően, diplomáciai küldetése is van. Megfigyelők szerint arra az amerikai tervre utalt, amely szerint új szövetséget hoznának létre Irakkal szemben, egyes arab országok és az Egyesült Államok részvételével.
Washingtoni (udósííónk lelcxjelcnlcse
Bush él Bagdad ajánlatával és videón üzen az irakiaknak
Izgalmak a Kuvaitban megsebesített amerikai miatt
Washington, szeptember 6.
Bush elnök elfogadta Szaddám Húszéin ajánlatát, és hamarosan elküldi Bagdadba videóra vett üzenetét az iraki lakossághoz.
Az Öböl-válság veszélyességét mi sem bizonyítja jobban, mint a szerda este Washingtonba ért hír: az iraki katonák Kuvaitban megsebesítettek egy amerikai férfit. Mivel a tájékoztatás közvetve,
egy másik Kuvaitban rekedt amerikaitól érkezett, izgalmas órák teltek el, miközben a hírközlés a kormányszervekkel versengve próbált pontos értesüléseket szerezni. (A CNN kábeltévé telefon-kapcsolatba is tudott lépni a kérdéses hölggyel.) Végre, fokozódó izgalmak után, a State Department szóvivője a folyton halogatott csütörtöki, nem sokkal lapzártánk előtti sajtótájékoztatóján