﻿Áru:
0.50
forint
Kedd
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
IA90.
szeptember 11. Lili. évfolyam
2111. szám
Hét óra
Csncstájékoztató a NATO-szővctiségcsckneli
Washington nagyobb együttműködést kér az Öböl-válság megoldására
A kambodzsai szembenálló erők megállapodtak a rendezési elvekben
A külpolitikai helyzet
LÉLEGZETVÉTELNYI SZÜNETHEZ JUTTATTA Szaddám Hu-szeint a csúcs. így vélekedtek, a megfigyelők nyomban azután, hogy Helsinkiben Gorbacsov és Bush sajtóértekezleten ismertette, mit végeztek egynapos tanácskozásukon. Ez a rés, amelyet Bagdad is fölfedezett a szovjet és amerikai vezető amúgy egyetértő állásfoglalásában. Míg ugyanis Bush nem záita ki a katonai fellépést Kuvait bekebele-zője ellen, Gorbacsov úgy fogalmazott, egy ilyen akció tragikus, beláthatatlan következményekkel járna. „Jelenleg nem látom értelmét" — fűzte hozzá, amire Bush úgy reagált: „Meglehet, hogy ez ügyben különböznek a nézeteink." A közel-keleti válság megítélésében még egy véleménykülönbség kirajzolódott, nevezetesen, hogy amíg Washington elutasítja az iraki ügy összekapcsolását a palesztin kérdéssel, Moszkva határozottan állítja, a térség összes vitás témáját sorra kell venni. Erre úgyszintén különbözőek voltak a reagálások, hiszen Bagdad ebben támogatást vélt fölfedezni szovjet részről, az amerikai magatartásnak viszont Izrael örült. Mert bár az ottani „héják” erős indítékot éreznek, hogy ismét porrá zúzzák a veszélyes iraki katonai arzenált, Tel-Aviv szeretné elkerülni, hogy belekeveredjenek a háborúba. A szakértők még egy mozzanatot fölidéznek; Baker szerint a Szovjetunió becsapottnak érzi magát Irak által. Mert mint elmondta, Sevard-nadze legutóbbi irkutszki találkozójukon azokról az értesülésekről, hogy Bagdad Kuvait elleni támadásra készül, megnyugtatta. Szovjet részről nyugodtak voltak, mert Irak biztosította őket, hogy nem támad.
*E KUDARCÉRZET VEZÉRELHETTE Moszkvát, amikor Washingtonnal összefogva Szaddám megfékezésére határozta el magát. A Stuttgarter Zeitung erről viszont úgy gondolkodik, most alkalom teremtődött arra, hogy a „két világcsendőr” a közel-keleti válság kezelésében fölosztja egymás között a szerepeket. George Bush erőket vonultat föl, hogy a politikai követeléseknek katonákkal adjon nyomate-kol, Mihail Gorbacsov viszont szóbeli támogatást nyújt, de egyúttal közvetítői szerepre is készen áll. A helsinki csúcson megfigyelt politikai mérsékletre utalva írta a Le Libre Belgique című lap: „A nagyok az időre játszanak, szilárdságot, de türelmet is mutatva még egy esélyt adnak Szaddám Huszeinnek.” Mármint a Biztonsági Tanács határozatainak a teljesítésére. A „Kockázatos óvatosság" címmel a kommentátor úgy fogalmazott: a helsinki csúcs nyomán csalódottak a háborúpártiak és boldogok a pacifisták, Szaddám pedig fellélegezhet, legalábbis pillanatnyilag. „George Bush és Mihail Gorbacsov nem a kalandot választotta, és ha ezt tették volna, nem lett volna igazuk. A szilárdság mellett döntöttek és most erre volt szükség. A nagyok a második világháború óta először nem egymással állnak szemben, hanem olyan veszéllyel, amely mindkettőjüket egyenlően fenyegeti” — vezeti le a belga lap. Ám a Helsinkiben tapasztalt óvatosságnak is megvan a maga kockázata — fejtegeti tovább a szerző, miután szerinte az iraki vezető ezt az „erélytelenséget” nyilván megpróbálja felhasználni a vele szemben megnyilvánuló egység megbontására — amint az a jelek szerint sikerült korábbi ellensége, Irán vonatkozásában is.
MÁSKÉNT LÁTJA A FÖ TANULSÁGOT a Le Soir, amely érdemnek tartja, hogy Bush megőrizte teljes döntési szabadságát arra az időre, amikor az Öbölbe irányított óriási amerikai katonai erő eléri teljes ütőképességét október közepe táján. Az amerikai politikai és katonai elkötelezettség ugyanis olyan méretű, hogy egy győzelem nélküli visszavonulás számukra elképzelhetetlen — véli a lap tudósítója. Bush minden opciót nyitva hagyott, és ha a két elnök jelenleg még a békés megoldást részesíti is előnyben, ő semmi olyat nem mondott, amely kizárná a későbbi katonai föllépést. így Helsinkiben az egység és a türelem leple alatt az amerikai elnök valójában elindította az órát, amely már ketyeg.	(ZS. E.)
Baker Brüsszelben támogatást sürgetett
Az amerikai külügyminiszter Szíriában folytatja a diploniáeiai meggyőzést
Helsinki, szeptember 10.
Sok hónappal ezelőtt nagy szellemi izgalmat és élénk vitát váltott ki egy amerikai politológus tanulmánya. A keleteurópai rendszerek összeomlása, tehát a kelet—nyugati ideológiai válaszfalak leomlása nyomán az elemző megkockáztatta azt az állítást, hogy netán „vége a történelemnek”. Egyebek között Gorbacsov és Bush intenzív tárgyalásokkal töltött hét órája a bizonyság rá, hogy a szembenállás és az együttműködés ismert, változó összetételű, sokat hullámzó folyamata korántsem ért véget. Igaz, ma sokkal több a két világhatalmat összefűző érdek, mint a hidegháború idején vagy az enyhülés különféle szakaszaiban. De a nézeteltérések és véleménykülönbségek történelme egyáltalán nem fejeződött be, s mi bizonyíthatná ezt jobban, mint az, hogy a helsinki hét óra nyitva hagyta a mai világ-politika egyik kulcskérdését: azt nevezetesen, hogy a két világhatalom megoldja-e közösen — és ha igen, miként —, az Öböl-válságot?
A civilizált emberiség ma arra vár választ, meddig élhet vissza az iraki diktátor a nemzetközi közösség türelmével, meddig csóválhatja a bagdadi farok a földgolyónyi kutyát? Az agressziót a nem mohamedán világ túlnyomó többsége elítéli, a masszív nyugati katonai felvonulás immár tény — bár egyesek szerint a szárazföldi erők csak jó néhány hét múlva lesznek bevethetők —, Szaddám Húszéin mégis túszokat tart fogva, csapatait ott ál-lomásoztatja Kuvaitban, sőt az iraki vezér szemrebbenés nélkül közölte, egységeit nem hajlandó kivonni a parányi országból. Kinek dolgozik az idő? Meddig lehet „túsza” egy brutális vezetőnek szinte az egész világ?
Mihail Gorbacsov és George Bush nem tudott egyértelmű választ adni — mert aligha van ilyen —, de világos és erélyes üzenetet küldött Bagdadnak. Helsinki tanúsága szerint Moszkva és Washington napjaink legsúlyosabb válságában egységesen lép föl, amíg a békés rendezésre esély mutatkozik. Moszkva megígérte, hogy újabb intézkedésekbe is beleegyezik — az ENSZ-határozatokkal összhangban állókba —, ha a mostaniak csődöt mondanának. Washington pedig megfogadta, hogy egységei egy nappal sem maradnak tovább Szaúd-Arábiában, mint ameddig a biztonsági érdekek szükségessé teszik. Mi több, feltűnt a horizonton az átfogó szovjet —amerikai együttműködés lehetősége a Közel-Keleten, ami nem kevés, ha meggondoljuk, hogy a két világhatalom versengésének egyik legfőbb színtere az elmúlt évtizedekben éppen a Közel-Kelet volt.
„A helyes úton vagyunk", mondták a csúcsvezérek a Finlandia-palota szépségesen korszerű és korszerűen szép koncerttermében, de ezen az úton a katonai együttműködés megállójáig egyelőre nem értek el. Moszkva nem tette meg azt a gesztust, hogy kivonja az Irakban tartózkodó százötven katonai tanácsadót — bár megkezdte számuk csökkentését —, Washington pedig nem kérte legfőbb partnere katonai szerepvállalását az Öböl-válságban. De reális-e egy ilyen kérés?
Helsinkibe egészen más irányokból érkezett a két vezető. A gazdasági összeomlás rémétől fenyegetett és az afgán szindrómát még nem teljesen kiheverő Szovjetunió mozgásterét nemcsak nagyszámú mohamedán lakossága határolja be. Gorbacsovnak számot kell
vetnie azzal is, hogy miközben a világ civilizált felében sokan erélyesebb közbelépésre szorítanák, odahaza saját katonai lobbyja más előjelű nyomásnak veti alá. A többoldalú be-határoltságot szem előtt tartva választotta Moszkva a Washingtonnal közös politizálást a békés megoldás keresésében, amit a tengerentúlon alighanem nagyobb gazdasági segítséggel viszonoznak. Bár gondjai az Egyesült Államoknak is vannak, de a katasztrofális kenyérhiánnyal küszködő szovjet ország nehézségeihez nem hasonlíthatók az amerikai dilemmák. S ha dollárért megvásárolni a Szovjetuniót nem is lehet, mint Gorbacsov fejtegette, Moszkva mind erőteljesebb hajlandósága a-nemzetközi élet általános normáinak az elfogadására, a modem polgári demokráciák politikai értékrendjének fokozatos elismerésére, mégis azt a jótékony hatást vonja maga után, hogy megnövekedhet az amerikai segítőkészség. Ami közvetve és talán közvetlenül is használhat Gorbacsov megrendült pozíciójának.
És persze, nemcsak ennek; sem a Szovjetunió, sem az egykor volt szocialista világ nem reménykedhet a felzárkózásban a nyugati segítség nélkül. Az amerikaiakkal megrendezett nyolcadik csúcstalálkozóján Gorbacsov eljutott addig, hogy az Egyesült Államokkal közösen ítéli el egyik volt, stratégiailag is fontosnak számító szövetségesét. Esztendőkön át Irak tömérdek szovjet pénzt és fegyvert nyelt el, s ez a „hű, baráti” viszony már nem áll vissza, mint ahogyan a Közel-Kelet politikai térképe is átrajzolódni látszik, bárhogyan alakuljon is az Öböl-válság.
A helsinki hét óra nemcsak Kuvait ügyében jelezte, hogy Moszkva és Washington vitáinak sincs „vége”. Ha hinni lehet a jól értesülteknek, a csúcson egyelőre nem jutottak zöldágra az európai haderőcsökkentés egyes részleteiben, és marad bőven tisztáznivaló az egységes Németországgal foglalkozó moszkvai külügyminiszteri értekezlet számára. A másik oldalon a szimmetri-kusabbá és kiegyensúlyozottabbá váló partneri viszony formálódását jelzi, hogy mindkét vezető kilátásba helyezte a stratégiai támadó fegyverekről kötendő egyezség idei aláírását. Minden egyéb téma azonban háttérbe szorult a kuvaiti válsághoz képest. Hogy ebben és más ügyekben — például a Szovjetuniónak nyújtandó segítség dolgában — az a legfon-tosabb-e, amit a világ vasárnap este óta a helsinki hét óráról tudhat, vagy esetleg még nagyobb jelentőségű az, amiről a nyilvánosság előtt nem esett szó — az talán majd kiderül az elkövetkező napokban és hetekben.
Az éles belpolitikai vitákkal szembenézni kényszerülő Gorbacsov mindenesetre úgy térhetett haza, hogy megőrizte az erősen megtépázott szovjet világhatalmi státust, Bush viszont arra kérheti a kongresz-szust, a helsinki hét óra alapján, adjon több segélyt a romokban heverő szovjet gazdaságnak. A világ pillanatnyilag legveszélyesebb tűzfészkéről Moszkva és Washington azonosan vélekedik, bár a tűzoltás kényes műveletének végrehajtásától egyelőre ódzkodik. Sok ez vagy kevés? A hét óra mindenesetre nem több egy röpke pillanatnál az ellentmondásokkal szüntelenül előállító és föloldó történelem véget nem érő időfolyamában.
Martin József
A NATO külügyminiszterei hétfőn, az Észak-atlanti Tanács ülésén megerősítették azt az elvet, amelyet a helsinki csúcsról kiadott közleményben Bush amerikai és Gorbacsov szovjet elnök is vállalt. Nevezetesen, hogy Iraknak a Biztonsági Tanács rá vonatkozó valamennyi határozatát el kell fogadnia, nem lehet szó félmegoldásról — ezt közölte az Észak-atlanti Tanács ülését követő hétfő délutáni brüsszeli sajtóértekezletén James Baker.
Az amerikai külügyminiszter az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva elmondta: igen pozitív választ kapott a NATO-szövetsé-gesektől arra az amerikai kérésre, hogy járuljanak hozzá a válság következményei által sújtott közép- és kelet-európai országok terheinek enyhítéséhez is. Hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak támogatnia kell a demokrácia útjára tért országokat, amelyeknek fejlődését veszélyeztetik a válság által rájuk rótt újabb terhek. A külügyminiszter ezzel ösz-szefüggésben utalt arra, hogy a szovjet kőolajtermeléshez nyúj-
tandó amerikai műszaki segítség később hozzájárulhat a közép-ke-let-európai országok energiaellátásának javításához is.
Baker bejelentette, hogy Szaúd-Arábia, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek- az év hátralevő részére mintegy 12 milliárd dollárnyi összeg biztosítását vállalták az öbölbeli válság költségeiből. Ennek mintegy a fele szolgál a térségbe vezényelt amerikai csapatok költségeinek fedezetéül. a számukra biztosított üzemanyag, kőolaj, élelmiszer és egyéb anyagok áraként, s jelentős része az embargó alkalmazása által leginkább sújtott két ország: Egyiptom és Törökország támogatására irányul.
Az amerikai külügyminiszter elmondotta, hogy Washingtonnak a válsággal kapcsolatos igényed tartalmazó hosszú listával érkezett Brüsszelbe. Ezek közül az első a polgári szükséghelyzetekkel foglalkozó NATO tervezőbizottság aktivizálása az Öböl térségébe irányuló légi- és tengeri szállítások összehangolására, majd olyan pontok következtek, mint a Földközi-tengeren levő
haditengerészeti NATO-erők megerősítése a medence keleti, az Öbölhöz közelebb eső térségében, a felderítő műveletek kiterjesztése a NATO AWACS repülőgépeivel, a Törökországnak szóló támogatás növelése, Egyiptom fokozott gazdasági és katona1 támogatása, repülőgépek és hajók az amerikai szállítási műveletek előmozdítására, a közép- és délkelet-európai országoknak nyújtandó fokozott támogatás, és újabb erőfeszítések arra, hogy „vízhatlanná” — kijátszhalatlan-ná — váljék az Irak elleni embargó.
— Ezeket a kéréseket általában egyetértéssel fogadták a szövetségesek — mondotta Baker, és felsorolta, hogy milyen újabb felajánlások történtek a szövetségesek részéről, elsősorban a szállítási kapacitások terén. Megerősítette azt is, hogy Washington szárazföldi erőknek az Öböl térségébe való irányítását is kérte szövetségeseitől. — Ezeket akkor is üdvözölné az Egyesült Államok — mondotta —, ha csak jelképes erőkről lenne szó. A szövetségesek elvi egyetértése mellett gyakorlati lépésekre ezen az ülésen nem került sor ebben a témában.
Baker bevezető nyilatkozatának zárómondata kemény figyelmeztetés volt: „Szaddám Húszéin Kuvait elleni agressziója nem maradhat fenn, és a világnak tudnia kell, hogy a jövendő agresszióra is képtelen lesz.”
Bejelentették, hogy Baker csütörtökön Szíriába utazik és pénteken találkozik Asszad elnökkel, majd Rómába látogat, ahol még ugyanezen a napon az olasz vezetőkkel tárgyal, szombaton pedig Bonnban Genscherrel, az NSZK külügyminiszterével, ezután ludwigshafeni otthonában Kohl kancellárral folytat megbeszélést. Sajtóértekezletén a miniszter azzal indokolta a szíriai látogatást, hogy Damaszkusz erőteljesen fellépett az öbölbeli válságban Szaddám Húszéin agresz-sziója ellen. Ám elutasította azt az
Bagdadból jelenti a Reuter: Szaddám Húszéin iraki elnök hétfői délután üzenetben fordult „a harmadik világ vezetőihez és népeihez”. Televízióban felolvasott üzenetében az államfő ingyen olajat ajánlott fel ezeknek az országoknak, azzal a kikötéssel, hogy kérést intéznek Bagdadhoz és az elszállításról maguk gondoskodnak. Szaddám Húszéin „az elnyomott és szegény országok iránti szolidaritási gesztusnak” nevezte ajánlatát, „hiszen a fejlődőket és az arabokat egyaránt sújtja a nagyhatalmak és az ipari államok megvetése". Érvelése szerint az ingyenes olajra nem vonatkozik az iraki kereskedelmet érintő ENSZ-embar-gó, mert nem kereskedelmi ügyletről van szó és pénz nem cserél'gazdát.
„Testvérek vagyunk és azonos sorsban osztozunk — hangoztatta az iraki elnök. — Az ingyenes
Washington, szeptember 10.
Bush és Gorbacsov a nemzetközi együttműködés új korszakát nyitotta meg az Iraknak küldött keményhangú helsinki üzenettel, s ez fontosabb, mint kettejük némely nézeteltérése a válságkezelésről — véli egy-
értelmezést, hogy ez a Washington hivatalos minősítése szerint terrorista államnak számító Szíriával szembeni fenntartások elejtését, egyfajta jelképes megbékélést jelentene. Szíriával azonban az Egyesült Államoknak vannak kapcsolatai, ellentétben például az iráni relációval. Iránnal Washington kapcsolatai az ismert okokból megszakadtak, tehát ilyen látogatás nem jöhetett volna szóba — mondotta az amerikai külügyminiszter.
Előzőleg Manfred Wörner NA-TO-főtitkár tartott sajtóértekezletet. Üjra kiemelte, hogy a NATO teljes szolidaritást tanúsít az öbölbeli válságban, bár megerősítette azt is, hogy a szövetség üdvözöl minden további felajánlást tagállamai részéről, a közös teherviseléshez. Wörner, akárcsak James Baker, nagy örömmel üdvözölte a válságban tanúsított szovjet magatartást, és Bakerhez hasonlóan szólt arról, hogy a jövőben, a jelenlegi válság megoldása esetén is szükség lesz arra, hogy az Öböl békeszerető országai és a nemzetközi közösség fontolóra vegyék sokoldalú biztonsági rendszerek kidolgozását minden további agresszió megakadályozására.
Hétfőn délután a NATO brüsz-szeli székhelyén az amerikai nemzetbiztonsági tanács egyik munkatársa tájékoztatta a Varsói Szerződés hat tagállamának brüsszeli misszióvezetőit a helsinki szovjet—amerikai csúcstalálkozó amerikai értékeléséről.
Ezt követően Henning Wegener NATO-főtitkárhelyettes a hat misszióvezetőt, valamint a Szovjetunió brüsszeli ideiglenes ügyvivőjét tájékoztatta a NATO-tanács hétfői ülésének munkájáról.
A TASZSZ jelenti: Hétfőn Moszkvába érkezett James Baker amerikai külügyminiszter, aki szeptember 12-én amerikai részről részt vesz a 2 plusz 4 tanácskozások keretében tartandó külügyminiszteri találkozón.
olajszállítást nem kötjük az Öböl menti válságban elfoglalt egyes államok és nemzetek véle-állásponthoz, mert tiszteljük az ményét... Csak az háborít fel bennünket, ha az egyik imperialista ország erőszakkal akarja reánk kényszeríteni álláspontját.”
Szaddám Húszéin üzenete azon a napon hangzott el, amikor a szovjet—amerikai csúcstalálkozó eredményein felbuzdult pénzügyi szakemberek a világ különböző részein — a múlt héten 30 dollár fölé emelkedett — olajár csökkenését, illetve a kamatok csökkenését várják.
Egyébként hétfőn jelentették be azt is, hogy az el nem kötelezettek mozgalmának vezető országai — Algéria, India és Jugoszlávia — kedden külügyminiszteri szinten vitatják meg Belg-rádban az Öböl menti válság kérdését.
élet és hírközlés.
Barbara Busht nem kötik diplomáciai és politikai megfontolások, s bár híres szókimondásáról, kissé meglepte az amerikai tudósítókat, amikor Helsinkiben megjegyezte, hogy a Szovjetuniót im-
Szaddám üzenete
„Testvérek vagyunk, azonos sorsban osztozunk**
Washingtoni tudósítónk telexjelentése
Mrs. Bush szókimondása
behangzóan az amerikai köz-