﻿Ára:
0.50
forint
mm Nemzet
1990.
szeptember 15.
UH. évfolyam
217. szám
ALAPÍTOTTA: PÉTHŐ SÁNDOR
JEgy esztendőre
Néhány nap híján egy éve annak, hogy a megállapodás alá- (illetve két párt részéről alá nem) írásával véget értek a politikai egyeztető tárgyalások. A háromoldalú tárgyalások részvevői mára a felismer-hetetlenségig megváltoztak. Pontosabban: társadalmi helyük, szerepük módosult jelentősen. Az akkor még számára kedvező kompromisszumok kicsikarására képes állampárt teljesen szétesett, kihullt a hatalomból és utódpártja, a szocialista párt jobbára csak asszisztál az Országgyűlésben a rendszer átalakításához. A harmadik oldalon helyet foglaló szervezetek még rosszabb sorsra jutottak: a népfront megszűnt, a többi, pártállamhoz kötődő szervezet pedig teljesen eljelentéktelenedett.
Szeptember tizennyoloadika eseményeivel nyilvánvalóvá vált a harcok idejére összefogni tudó ellenzék egységének szétesése is. Az átmenet folyamatosságát, békességét akár alku árán is megőrző demokrata fórum és az elvi engedményekre nem hajlandó, szabad és fiatal demokraták eltávolodása ezen a napon véglegessé vált. A következetesség, a radikálisabb viselkedés ugyan szerzett újabb híveket e két utóbbi pártnak, ám mint áprilisban kiderült: az erőviszonyokat alapvetően nem módosította. A társadalom a rendszerváltozás mérsékeltebb, fokozatosabb módjára voksolt, mint tette azt 1945-ben, vagy mint általában, mindenütt a világon, amikor egy bukott rendszer helyén kell egy újat építeni.
Ez alatt az egy esztendő alatt kirajzolódtak egy, a korábbitól különböző rendszer körvonalai. Űj rendszerről beszélni nem igazán szerencsés, hiszen a parlamentáris demokrácia Magyarországon sem számít teljesen ismeretlennek, a világban pedig igencsak bevett, mondhatni, régimódi találmány. Az idegen minta nyomán és idegen erők hatására létrejött egypártrendszerű, tekintélyelvű, központosított, újraelosztó modellhez képest nevezhető csak újnak a most formálódó, no meg annyiban, hógy efféle kísérletre ebben a régióban még nem volt példa.
Az épület alapjai már látszanak. A demokráciák nem létezhetnek anélkül, hogy a társadalom ne jusson el a béke állapotába, amikor a különböző rétegek, csoportok és azok képviselői ugyan olykor homlokegyenest ellenkező lépéseket, megoldásokat óhajtanak, de a rendszer alapkérdéseit nem vitatják. Magyarországon ma a polgári demokráciát akarja valamennyi parlamenti párt, az éles küzdelem e szint fölött folyik. Ez teszi lehetővé a parlamenti váltógazdálkodás feltételeinek kialakulását, amely úgy ad módot az időszakonkénti megújulásra, irányvonal-módosításra, hogy egyúttal garantálja a folyamatosságot, megkíméli a társadalmat a miná-lunk negyven-ötven évenként esedékes megrázkódtatásoktól.
Ha a mai pártviszonyokat nem is tekinthetjük egyszer és mindenkorra kialakultnak, s felbomlások, átcsoportosulások könnyen megtörténhetnek a következő években, a politikai rendszer felső szintjén, a párt-politikában viszonylag gyors megszilárdulásnak lehettünk tanúi. A hatalommegosztásra épülő társadalmi rendszer legfontosabb intézményeinek megszületésére is elegendő volt ez a röpke év. A demokratizálódás jegyében létrejött egy sor alapvető, garanciális intézmény. Van köztársasági elnök, aki a pártszempontoktól független gondolkodást és magatartást igyekszik megvalósítani és példaként állítani. Van komoly jogosítványokkal ren-
delkező kormány, amely az átalakítás teendőinek roppant tömege alatt vergődve próbál egyszerre válságot kezelni, döt elkerülni és jövőt pozni.
Újabb egy, két, három év kell majd kövesse 1989. szeptember tizennyolcadikét ahhoz, hogy az ország új vezetői elsajátítsák mindazt, ami a hatalom szakszerű, eredményes gyakorlásához szükségeltetik. A hozzáértést éppen úgy, mint a demokratikus, jogállamhoz méltó stílust. A törvényhozók amatőrizmusa, a kormányzat tapasztalatlanságból eredő kapkodása alighanem óhatatlan velejárója az átmenetnek. Emiatt lehet kétségbeesni, lehet tiltakozni, de érdemes arra is figyelni, mindezzel együtt, s mindezek ellenére formálódik az új társadalom, amelynek világrajöttét néhány ügyetlenség, hibás elképzelés hátráltatja ugyan, de meg nem akadályozza. A lelkek és a fejek lecserélésére még annyira sincs mód, mint az apparátusok teljes leváltására. A társadalom a jelek szerint a felnőtté válás kezdeti szakaszánál tart, se türelemben, se józanságban, se felelősségteli gondolkodásban nem éri el a minket jó kétszáz évvel megelőző Nyugatot. Ezt tudomásul véve, de nem beletörődve érdemes megítélni az új hatalom tetteit is. Belátva azt a vitathatatlan igazságot, hogy az alig néhány hónapos magyar demokrácia még messze van attól, hogy a mindennapok természetes részévé váljon az a politikai mechanizmus, az a szokásrend-szer, amely a mai Európában magától értetődő.
Ez az egy év valósággá tette azt, amiről néhány esztendeje még álmodni sem igen volt érdemes, s tavaly is még csak erős kétségekkel bizakodhattunk benne: egy működőképtelen, fejlődni nem tudó, nemes eszményekkel visszaélő, hamis és az embert kevésre becsülő rendszer megbukott. Jó ideig a létező szocializmus tagadása egyesítette a változást akarókat, ez a megfontolás döntött a választásokon is. Ám már márciusban is kiegészült a kép a múlt elvetése mellett a jövő igenlésével, pontosabban azzal, hogy ki aszerint szavaz az új erőkre, hogy miként képzeli el a századvég és a jövő század Magyarországát.
Ez az egy év arra is szolgált jó példával, hogy a nemzet érdekében a legeslegfontosabban, a parlamenti demokráciában való egyetértés okán a korábbi ellenzék két nagy mozgalma képes szót érteni. A választások eredménye alapján szükségtelennek és a pártok szempontjából ésszerűtlennek tűnt a sokáig javallt nagykoalíció létrehozása. A két párt megállapodása azonban lehetővé tette viszonylag stabil intézmény-rendszer kialakulását, még akkor is, ha az egyezség megkötésének módja sokakban keltett rossz érzést, felidézve negyven év eléggé megutált módszereit. A múlttal való hasonlóság rémképe bizonyára kísért még egy ideig. Nem csoda, ez egy olyan társadalomban, amelyet többé-kevésbé ez a rendszer alakított ki, ez az ideológia hatott át, s amely történelme során egyébként sem volt mentes a hatalomgyakorlás demokratikusnak nehezen nevezhető hagyományaitól. A változás e tekintetben hosszadalmasnak ígérkezik, s a lét nyomasztó gondjai között sokakat nem érdekel, nem vigasztal, ha arra emlékezteti őket, mennyi minden történt például 1989. szeptember ti-zennyolcadika óta, amikor a megállapodások aláírásával lezárult egy régi korszak és elkezdődött egy új.
Javomiczky István
Antall József Rómában
Magyar—olasz miniszterelnöki találkozó
Iraki katonák behatoltak több kuvaiti nagykövetségre
A külpolitikai helyzet
MÜNCHEN TANULSÁGAIT IDÉZI a Kuvait elleni szégyenletes agresszió. Václav Havel csehszlovák elnök, aki párhuzamot vont Irak kuvaiti inváziója és az 1938-as müncheni diktátum között, arra hívta fel a figyelmet, hogy a békítgető politika hosszú távon sikertelen, sőt ártalmas. Nem tanúsított ilyesfajta békülékenységet az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely határozatával szabályozta az Irakba szállítható élelmiszer- és gyógyszersegélyek feltételeit. Az Irak elleni blokád kijátszására csábíthat, hogy több országnak az Öböl-válság nyomán nagy gazdasági problémákkal kell szembenéznie. Az Egyesült Államok éberen figyeli a kereskedelmi embargó esetleges megsértését, így Baker a szíriai fővárosban Iránt óvta az Ira'k ellen hozott nemzetközi büntető intézkedések kijátszásától. A békülékenységre nem ad okot az sem, hogy Irak tavaly sikerrel próbált ki egy közepes ható-távolságú ballisztikus rakétát, amelyet vegyi töltettel látott el. A hírt a The Los Angeles Times közölte. Az Irakkal szembeni politika keményedését vonhatja maga után az is, hogy iraki katonák behatoltak több nagykövetségre. Franciaország kuvaiti nagykövetének rezidenciájáról ismeretlen helyre hurcoltak négy francia állampolgárt, köztük a katonai attasét.
EGYRE TÖBBEN KÖVETELIK Rizskov lemondását a Szovjetunióban. A szovjet vezetésnek nem sikerült kompromisszumos változatot kidolgoznia az elkészült gazdasági átalakítási programokból. Megfigyelők úgy vélik, hogy ennek a lassúbb átmenethez ragaszkodó Rizskov kormányfő makacssága az óka. Jelcin már korábban megjövendölte, hogy Gorbacsov nem tudja majd egybekovácsolni Satalin és Rizskov tervét, mert ez olyan, „mintha valaki egy sündisznót kígyóval akarna keresztezni”. Szerinte az országot a gazdasági káosztól csak a Satalin-terv mentheti meg, s tévéinterjújában a kormányfő lemondására szólított föl. A Rizskov-kormány lemondását fogják követelni minden bizonnyal a szeptember 16-ra, Moszkvában tervezett nagy tüntetésen is. Megkezdődött a találgatás az utód személyéről: Popov moszkvai polgármester elmondta, hogy az utódról a Szovjetunió elnökének kell döntenie. Szobcsak, Leningrád polgármestere már valamivel nyíltabban válaszolt a Novosztyi tudósítójának kérdésére. Szerinte az új kormányfő valószínűleg a jelenlegi kormányból kerül ki. Arra. lehet következtetni, hogy a kormány legtekintélyesebb tagjára, Sevardnadzéra gondolt. A gazdasági vitához hozzászólva a Pravda mindkét tervet bírálta. A Lityeraturnaja Gazéta pedig általában kétségbe vonta, hogy a Szovjetunióban bármilyen gazdasági reformterv megvalósítható lenne.
a romAn külügyminisztérium szóvivője Horn Gyula „józan, felelősségteljes álláspontját” üdvözölte. Elismeréssel szólt arról, hogy a magyar politikus egyik beszédében támogatta Románia és Csehszlovákia felvételét az Európa Tanácsba. Közismert, hogy az ex-külügyminiszter nagy népszerűségnek örvend Nyugaton, főképp a berlini fal megbontásában vállalt szerepe miatt. Elgondolkodtató, hogy ezek a szép szavak épp akkor hangoztak el, mikor a jelenlegi magyar külügyminisztert itthon súlyos bírálatok érik. A dicséretet valakik, lehet, erre időzítették.	(S. G.)
Munkatársaink telefoBjelentüe
Az olasz elnök fogadta a magyar kormányfőt
Róma, szeptember 14.
A magyar—olasz kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét, tárgyalásainak céljait villantotta föl Antall József, aki Róma felé repülve röviden nyilatkozott az őt kísérő újságíróknak. A miniszterelnök azt fejtegette, hogy az olasz kormány kezdeményezései nyomán Kelet-Európa a nemzetközi figyelem középpontjába került, s most szeretnénk ‘fölkérni Itáliát, mint az Európai Közösség soros elnökét, mozdítsa elő társulásunkat a Közös Piaohoz. A kormányfő emlékeztetett arra is, ■hogy Olaszország különösképpen szorgalmazza a pentagonális együttműködést. Antall József jelezte, azt kívánja, hogy Olaszország nagyobb lendülettel vesse bele magát a magyar gazdasági szerkezetváltásba. Ügy érzi ugyanis, hogy Róma kissé lemaradt a többi nyugat-európai országhoz és az Egyesült Államokhoz képest, holott a kilátások ra-gyogóak — beruházásokra, élelmiszeripari együttműködésre, a kis- és közép vállalatok támogatására és a privatizációban való részvételre. Utalt a kormányfő arra is, hogy nagy fontosságú a látogatása a pápánál, már csak azért is, mert nemrégiben újítottuk fel a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal.
A magyar miniszterelnököt katonai tiszteletadással fogadták Róma campinói katonai repülőterén, majd a szállásra érkezését követően rögvest megkezdődtek a tanácskozások. Elsőként Frances-
co Cossiga államfő fogadta Antall Józsefet, majd Bettino Craxi, a szocialisták vezére, aki az ENSZ főtitkár külön megbízottjaként többek között az adósságválság megoldásának az eshetőségét is kutatja az érintett országokban.
Antall József találkozott Nilde Jottival, a képviselőház elnökével, akinek beszámolt, arról, hogy változott meg a magyar parlament szerepe a szabad választások után.
Késő este, lapzártánk előtt ült tárgyalóasztalhoz Antall József meghívójával, Giulio Andreotti-val, aki díszvacsorát is adott a tiszteletére. Az eszmecserét követően írták alá a hosszú távú gazdasági, ipari és műszaki egyezményt, amely feltehetően serkenti majd a kétoldalú viszony kibontakozását.
Mint a magyar és az olasz kormányszóvivő elmondta Antall-és Andreotti találkozója után, a két miniszterelnök igen hasonlóan ítélte meg a Varsói Szerződés katonai szerkezetének a felbomlását, illetve a NATO szükségességét. Antall József hangsúlyozta, hogy korrekt viszonyra törekszünk a Szovjetunióval, valamint a szomszédainkkal, de „a kisebbségekkel való bánásmód miatt” alkalmaidként nehézségek tapasztalhatók. Andreotti kifejtette, hogy az Európai Közösségben nagy rokonszmvvel figyelik a magyar változásokat, s úgy vélte, hogy a harmincötök párizsi csúcsértekezletén oldhatóak lesznek a nemzetiségi feszültségek.
A tizenketteík egyébként támogatják társulási igényeinket, de — emlékeztetett rá Andreotti — Spanyolország és Portugália nyolc évig tárgyalt a belépésről. Antall József felvetette, hogy a társulási szerződés előkészítése alatt a magyar kormány összehangolni kívánja külpolitikáját az EK-val, s Jeszenszky Géza külügyminiszter hamarosan konkrét javaslatokat tesz ebben a kérdésben. Szó esett még az öböl-válságról, s hogy Magyar-országot mekkora kár érte a hatások következtében, Antall József szorgalmazta, hogy a tizen-kettek mérlegeljék ezt is. A magyar kormányfő a tárgyalások
végén meghívta Andreottit Budapestre, aki az invitálást örömmel elfogadta.
Az olasz lapok közül néhány foglalkozott pénteken a látogatással. A La Repubblica Andrea Tarquini interjúját közölte, amelyben a kormányfő kifejti, hogy a politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztésén túlmenően azt is szeretné felvetni Andreot-tinak: Olaszország hasson oda, hogy Románia betartsa az emberi jogokat. „Trianon számunkra tragédia volt, de természetesen nem kívánjuk a fennálló határok megváltoztatását” — szögezte le Antall József.
Blahó Miklós
Washingtoni tudósítónk telex jelentése
Göncz Árpád az amerikai fővárosban
Az elnök hangsúlyozta: nem üzleti.
Washington, szeptember 14.
A demokráciáért vívott keleteurópai küzdelem kiemelkedő, személyes sorsával e harcot reprezentáló személyiségeként hívta meg az Egyesült Államokba Göncz Árpádot a Center fór De-mocracy nevű kétpárti .szervezet, amely az amerikai alkotmány kétszázadik évfordulója alkalmából esztendőn át tartó megemlékezések keretében külföldi államférfiakat is rendszeresen vendégül lát. A Magyar Köztársaság elnöke csütörtöki lapzártánk táján érkezett meg New Yorkba, ahonnan péntek délben (budapesti idő szerint este) jött át Washingtonba, ahol is első programjaként a nemzeti sajtók lábban az újságírók kérdéseire válaszolt, miután New Yorktól is ékként búcsúzott (átmenetileg, mert kedden onnan utazik haza), a The New York Times szerkesztőivel folytatott beszélgetést követően ment e repülőtérre.
„Jószolgálati küldetésnek” fogom fel amerikai látogatásom; Göncz Árpád a rá jellemző nyitottsággal válaszolt az újságírók kérdéseire. Így lapunk tudakozódására elmondta, hogy nemcsak a „Nyugathoz váló tartozás” elvi alapján csatlakozunk a nekünk egyébként tetemes veszteségeket okozó Bagdad-ellenes szankciókhoz, hanem a kormány komolyan mérlegeli azt is, hogy csatlakozunk ahhoz a mintegy két tucat országhoz, amely részt vesz az Öbölben felvonult Irak-ellenes blokádban. Döntés még nem született, de az elsősorban egészségügyi alakulatok küldésében gondolkodó Budapest feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar egységek az ENSZ zászlaja alatt jelenjenek meg az öböl térségében. A Magyar Köztársaság elnöke biztatta az amerikai újságírókat, hogy a lehető legkomolyabban vegyék a „kedves barátaim” megszólítást, s ezt követően őszintén számolt be a magyarországi belpolitikai helyzetről.
Göncz szavaiból az is kitűnt, hogy igyekszünk normális kapcsolatokra nagy szomszédunkkal, amelynek — mondta kedélyesen — „továbbra sem lesz egy lyuk a helyén”, ö maga egyébként hamarosan Kijevbe készül, hiszen az országnak is fel kell készülnie „ukrán, orosz és egyéb politikára”. A sajtóértekezleten megannyi kérdés került szóba, a privatizációról, annak bonyolultságáról, a közelgő helyhatósági válaszásokról és további belpolitikai gondjainkról.
A zsúfolt New York-i program csütörtök este a magyar ENSZ-képviseleten a tiszteletére rende-
Magyar Nemzet sorsa nemzeti ügy
zett fogadással kezdődött: irodalmárok és kiadók jöttek el köszönteni az államfőnket abból az alkalomból, hogy a Garland most jelentette meg írásainak válogatott kötetét, amelyhez a természetesen szintén megjelent világhírű E. L. Doctorow írta az utószót, hiszen az ő műveinek magyar fordítója Göncz Árpád.
Ezt követően pedig a szomszédban levő New York-i konzulátusunkon a város és környék prominens magyarjaival találkozott a köztársaság elnöke, legtöbbjük régi barátja. Ott volt Varga Béla, az Országgyűlés hajdani elnöke, s természetesen Zwack Péter washingtoni és Erdős André ENSZ-nagykövetünk is. Sanders Iván, a hazai irodalom amerikai elterjesztésében oly nagy érdemeket szerzett fordító méltatta Göncz írói teljesítményét, majd az államelnök megszokott közvetlenségével és egyértelműségével válaszolt számtalan kérdésre. Mivel az amerikai magyarok közismerten rendkívül nagy érdeklődést tanúsítanak a hazai fejlemények iránt, és figyelmesen követik is azokat, számos téma került terítékre. Közte lapunknak, a Magyar Nemzetnek az „ügye” is, amelyet ‘ firtatva a kérdezőt érdekelte Göncz Árpád véleménye a sajtó egészének helyzetiéről is. Megismételve minapi nyilatkozatát a nála járt kuratóriumunknak, a köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzet sorsa nem üzleti, hanem nemzeti ügy. Éppen ezért a megoldásban is szava kell legyen a lap munkatársi gárdájának. Amúgy pedig jónak, élvezetesnek és legfőképpen szabadnak minősítette a hazai sajtót, amely „szinte a hetedik párttá vált". Nagy érdeklődéssel kísérte hallgatósága Göncz válaszait a határainkon kívül élő magyar .kisebbségekkel kapcsolatos politikát firtató kérdésekre. S ő mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy olyan realista módon kell képviselnünk érdekeiket, amely valóban javítja, s nem rontja helyzetüket.
Pénteken a patinás Plaza Hotelban amerikai irodalmárokkal reggelizett Göncz Árpád, majd Edgár Bronfmannal, a Zsidó Világkongresszus elnökével folytatott eszmecserét. Találkozójukat követően Bronfman a sajtónak elmondta, hogy két témét vitattak meg: a szovjet zsidók hazánkon keresztül való távozását és az antiszemitizmus kérdését. Bronfman kifejezte háláját Magyar-országnak, mint a fő tranzitállomásnak a segítségért, és „nagyon jónak” minősítette azt, ami nálunk ezzel kapcsolatban történik,