﻿Mai mellékletünk: HELYHATÓSÁG ‘90
Ára:
0.50
forint
mai iiicuvKieiiiiiK: lifcLi
Magyar Nemzet
Hétfő
1990.
szeptember 24. Ull. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
Nyugelssámoiás
A szír elnök Teheránban egyeztet
Az amerikai kormány megerősítette, nincs alku Irakkal
A dél-afrikai államfő Washingtonban
A külpolitikai helyzet
SZENZÁCIÓS ÉRTESÜLÉSKÉNT közölte a The Washington Post, hogy az amerikai haderő terveket dolgozott ki, amelyek szerint Kuvai-ton, Jordánián és Törökországon át támadja meg adott esetben az iraki hadsereget. A lap katonai körökből szerzett információja szerint akkor kerülne sor az akcóra, ha hatástalannak bizonyulna a Bagdad elleni ENSZ-embargó és csak külföldi hadműveletekkel lehetne kikényszeríteni Irak kivonulását a megszállt Kuvaitból. Ugyanezen források szerint az öbölben tartózkodó, kétéltű járművekkel felszerelt amerikai egységek mellett két hasonló, egyenként tizenhatezer fős tengerészgyalogos egységet, valamint három gyalogos hadosztályt jelöltek ki a támadó hadműveletekre. A már Szaúd-Arábiában állomásozó amerikai csapatok létszámát 130-150 ezerre becsülik. Mindazonáltal a vélemények megoszlanak arról, szabad-e fegyveres konfliktust kirobbantani a térségben. Mint az MTI washingtoni tudósítója idézi, a Postnak ugyanabban a számában Husszein jordániai uralkodó a válság tárgyalásos rendezésére hivott fel, hangoztatva: nagyon zavaró, hogy egyesek azt hiszik, a katonai az egyetlen megoldás e konfliktusban. Mint hozzátette, az Irak elleni háború hatása nem korlátozódnék erre az országra, és éppen azt a tartós bizonytalanságot eredményezné egy háború, amit Amerika meg akar előzni. Husszein, aki középutas politikát folytat a szembenállók vitájában, megismételte azt az arab érvelést, hogy Irak és Kuvait ügyével összefüggnek más kérdések is, például a javak egyenlőtlen elosztása a térségben, valamint Izrael és a palesztinok megoldatlan viszálya, és a tömegpusztító fegyverek veszélyes terjedése.
A IiAboKŰ VAGY BÉKE kérdése fölvetődik majd kedden a Biztonsági Tanács külügyminiszteri szintű ülésén, amelyen nagy valószínűség szerint megszavazzák az embargó kiterjesztését á légi szállításokra is. Washington ebben látja a garanciát, hogy fegyverek nélkül rendezhetik ezt az ügyet, bár a The New York Times már azzal vádolta az amerikai kormányt: rosszul mérte föl az iraki helyzetet, és abban a hitben hagyta Szaddám Huszeint, hogy a Kuvait elleni támadása nem fog határozott amerikai ellenállásba ütközni. A lap bagdadi forrásokból nyilvánosságra hozta annak a beszélgetésnek a szövegét is, amelyet az elnök egy 'héttel az invázió előtt folytatott April Glaspie amerikai nagykövettel. Ö a találkozón biztosította Szaddámot, hogy Washington nem kíván állást foglalni az iraki-kuvaiti határvitában. Ugyanakkor viszont, tűnik ki a The New York Times anyagából, a jordán uralkodó és az egyiptomi elnök arról tájékoztatta az amerikai kormányt, hogy Irak nem fogja megtámadni Kuvaitot. Legfeljebb kisebb területet foglal el, hogy kedvezőbb alapokról tárgyalhasson. E tisztázatlan előzmények máris szembeszökőnek tűnnek a törvényhozásnak, amely választ kér a kormánytól néhány kérdésben. Mint megfigyelők állítják, az ügyben még éles ösz-szecsapások várhatók, tekintettel a robbanékony helyzetre és a há-háború léhetőségére. Annak várható bekövetkeztére Bush elnök is utalt péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatóján — hozzátéve ugyan, hogy a csapataik csak akkor támadnak, iha a túszoknak bántódása esnék, vagy más terrorista akciók következnének be. Ennek veszélye viszont a legújabb hírek szerint nagyon is reális, mert különböző forrásokból kiszivárgott, elsősorban palesztin kommandók szerveznek akciókat az Öböl környékén levő amerikai célpontok ellen.
AZ ÖBÖL-VALSAG került a hetek, az Egyesült Államok, Japán, az NSZK, Nagy-Britannia, Franciaország, Kanada, és Olaszország washingtoni tanácskozásának a középpontjába is. Zárt ajtók mögött tartott megbeszélésükön megfogalmazták: feladat az új közel-keleti válság és az annak nyomán emelkedő olajárak miatt fölgyorsult infláció megfékezése. A hetek viszont úgy számítják e gondok ellenére az ő gazdaságaik, főként Európában és Japánban az idén tovább növekednek, és a lendület, amely már kilenc éve tart, a jövőben sem törik meg. Mindazonáltal tudatában vannak, 'hogy a világ sok országát érinti az olajárrobbanás és az Öböl-konfliktus egyéb következménye, de a hetek csak a válságban érintett „frontállamok” megsegítését sürgetik a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól. E támogatást elsősorban Egyiptomnak, Törökországnak és Jordániának szánják. A fő téma mellett kevesebb figyelmet szenteltek a keleteurópai változásoknak. Bár üdvözölték a német egyesítést, s azt, hogy az NDK áttér a piacgazdaságra, és ugyancsak pozitívan értékelték, hogy a Szovjetunióban jelenleg első helyen áll a gazdasági reform ügye, a közép-kelet-európai államoknak a tanácskozásról kiadott közlemény szerint a hetek részéről ezúttal csak erkölcsi elismerésre futotta.	(ZS. E.)
Tudósítónk telexe
A hetek kezelhetőnek minősítik az Öböl-válság hatásait
Még a kerékasztal-tárgyalások idején fogadták el a résztvevők az „elszámolást, nem leszámolást!” jelszót. Az átmenet békéjéért a humanista értékek megőrzéséért. Ügy tetszik, ezt nem vonták kétségbe a* emvc-rek. Nem hívtak össze tiltakozó gyűlést, nem tüntettek ellene, úgy vélekedhettek: nincs elég bajuk, még egy polgárháborút is elszenvedjünk? Mert megtörténhetett volna, hogy egy helyi népítélet másutt is követőkre talál.
Azóta többször nekirugaszkodtak az elszámoltatásnak. E célra alakult egy parlamenti bizottság is, amely becitálta a volt rendszer néhány vezetőjét. De nerh tudott mit kezdeni velük. Vajon mit kérjen számon tőlük és hogyan? Mivel álljon az országgyűlés elé? Ez a bizottság ily módon elherva-ditt. még mielőtt kinyílt.
Némi tétovázás után a parlament MDF-frakciója kimunkálta a Justitia-tervet, amely ellen megannyi érvet sorakoztattak fel. A leghatásosabb kifogások: az eljárás törvényessége kétségbe vonható, az elszámoltatás helyileg leszámolássá fajulhat. És a kilengések tovább gyűrűzhetnek. Az utolsó fejlemény: szeptember 20-án az Országgyűlés alkotmány-ügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottsága egy kormányjavaslatot vitatott meg a múlt rendszer állam-, párt- és gazdasági vezetőinek felelősségét megállapítandó vizsgálóbizottság létrehozásáról. Ezt a javaslatot leszavazták, minthogy nem találták alkalmasnak parlamenti vitára. Nem a vizsgálóbizottság megalakítását vetették el, hanem a célok, eszközök és hatáskörök tisztázatlanságát kifogásolták. Ismét elhangzottak a régi aggályok a törvénytelenségről és a megtorlásról.
t\z eiszamoltatásról a köztu-aacoan Kuionbozo elképzelések vannak. ÍNemeiyek előtt egy tragédia végkifejleteként jelenni meg. A szín egy lovagterem, amelyben egy magasztos erkölcsű hős emel vádat le-horgasztott fejű volt hatalma-sok ellen, a bölcsek ítélőszéke előtt. Megrázó tanúvallomások hangzanaK el. Gyávaságról és hősiességről, a hazaszeretetről és honarulásról folyik a szó. Majd a bölcsek ítéletet hirdetnek; bűnösök! A jelenetnek vége. A büntetésről nem esik szó. Azt még ki kell találni.
Bezzeg a járókelők tudják. Hallani is lépten-nyomon. „Lakjanak panelházban, csőrepedés idején.” „Közlekedjenek autóbuszon, csúcsforgalomban!” „Segélyért folyamodva álljanak sorba a tanácsnáll”
Az elszámoltatás emelkedett víziójában történészek elemzik a társadalmi kísérlet korszakát, és kiemelik belőle a fordulópontokat. Számot vetnek azzal, hogy az akkori nemzetközi helyzetben és belső viszonyok között volt-e más döntésre lehetőség. Természetesen feltételes módban fogalmaznak, mert még nincs rálátásuk a múltra. A történelem ítéletét majd jóval később alkotják meg. Azt nem vállalják, hogy megállapításaikat személyekre vonatkoztassák. Ez a politika dolga. E nézőpontnak nincs sok esélye. Mert felmentéssel is számol, holott az elítélés van napirenden.
A parlagi felfogás az elszámoltatáson vagyonelkobzást ért. Tehát nem vonja kétségbe a politikusok bűnösségét, eltekint a vizsgálattól, az ítélet indoklásától és kirója a büntetést. Az elkobzott vagyont pedig elosztja azok között, akiknek nem volt lehetőségük ingyen vagy jutányos áron hozzájutni lakáshoz, telekhez, nyaralóhoz.
A nyugdíjasok már régóta vallják: „a nagyoktól el kell venni és a kicsiknek odaadni”. A kisnyugdíjas egyenlősdi-párti, és a nagynyugdíjasban látja a legfőbb rosszat. Ellenségképének csak újabban vannak politikai vonásai. Feltételezi ugyanis, hogy nagy nyugdijat csak pártállami szolgálatokért állapítottak meg.
Hogy, hogynem, a politika és a jövedelem viszonyát először a nyugdíjasok körében vizsgálták meg. Itt ugyanis ez az összefüggés bizonyíthatónak tetszik. Tíz esetben feltétlenül az. Mért 1988-ban — egy rendelkezéssel — tíz állami vezetőnek kiemelt, a törvényt semmibe vevő nyugdíjat szavaztak meg. Ezenkívül mintegy ezer állami és pártalkalmazottnak felsőbb kérésre nagyobb nyugdíjat folyósítottak, mint amennyi a fizetése és szolgálati évei alapján járt volna. Van továbbá tizenhétezer-hétszáz kitüntetett, aki az érdemrend, a díj mellé nyugdíj-kiegészítést kapott. Minthogy nyugdíj csak egyetlen, mindenkire érvényes jogszabály alapján állapítható meg, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság a kormány elé bocsátott előterjesztésében a többletpénzek kifizetését nem vállalta. De úgy vélekedett, minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy a tudomány, a művészet és a sport díjazottjainak nem kivételes teljesítményét ismerték-e el, ha nem is törvényes módon. Azzal is számolt, hogy a kitüntetett nyugdíjasok között vannak olyanok, akiknek a kiegészítés megvonása veszélyeztetné a megélhetését. Tehát aki megérdemli, aki rászorul, kapja továbbra is a kiegészítést, de ne a nyudíjalapból. Amikor a többlet 1991. január 1-jén esedékes megvonása a tévé Hírháttér műsorában szóba került, a társadalombiztosítási főigazgató egyebek között azzal indokolta a döntést, hogy a politikai kitüntetettek között ott vannak azok, akik 1956-ban lövettek a tömegre. Emlékeztetőül:	vannak antifasiszta
harcosok is. Azoknak pedig a demokratikus országokban elismerés jár! Ha más forrásból is.
Nos, a kormány legutóbbi ülésén már csak tizenegyezer politikai indítékkal növelt nyugdíj felülvizsgálatát határozta el. Hát érdemes? A társadalombiztosítás kiadásait alig csökkenti, de megany-nyi sérelmet okoz. Ezt bizonyítják a tiltakozó levelek és pártmegnyilatkozások. Én is hallottam egy reagálást: „Az elszámoltatást a szociális otthonban akarják végrehajtani? Megdöbbentem ezen a cinizmu-
son.	Aztán ráeszméltem: tragikomikus a helyet. Mert ez a szónoki kérdés nemcsak tizenegyezer nyugdíjasra vonatkozik, akiket az előterjesztés érint, hanem mindazokra, akik majd a parlamenti vizsgálóbizottság elé kerülnek. A múlt rendszerben ugyanis ge-rontokrácia volt. Az uralkodó öregeket a dekorációnak használt fiataloktól csak hódolat illette meg.
A múlt év nagy leleplezéseinek főszereplői is rohantak a nyugállományba, tehát ők sem mondhatók fiataloknak. Látni vélem, hogy egy összetört aggastyán, akit a parlamenti bizottság felelősségre vont, megjelenik a képernyőn. Másnap az utca embere, aki nemcsak bosszú szomjas, hanem szánakozó is, megírja levelét. „Miért bántják szegényt? Hát nem látják, hogy a sír szélén áll? Hogyan várja el ezután az ember, hogy a fiatalok tiszteljék az öregeket?”
Kovács Judit
Washington, szeptember 23.
Az öböl-háború kitörésének szaporodó jelei ellenére Baker külügyminiszter még lát esélyt a békés megoldásra, s ezt az ENSZ-főtitkár üdvözölte. Kritikusnak tartva az e heti New York-i diplomáciai lehetőségeket.
Békéért könyörgött a szombat esti amerikai képernyőkön az egyik Husszein, a jordániai király, s hajlíthatatlanul ragaszkodván Kuvait bekebelezéséhez, Izrael és az olajmezők megtámadásával fokozta Washington zsarolását a másik, a bagdadi Húszéin, aki a jelek szerint ekként akart válaszolni a George Bush pénteki
sajtóértekezletén elhangzott ultima tív figyelmeztetésekre. Bagdadnak ez a minél többeket a háború örvényébe berántani ígérő magatartása természetesen felettébb idegesíti az amerikai közéletet (az ütközőállammá vált Jordánia uralkodójáról nem is szólva), ám a diktátor alighanem ezzel csak megtetézi azt a hibát, amit Kuvait lerohanásakor elkövetett. Richard Perle volt védelmi miniszterhelyettes fejti ki a vasárnapi The New York Times-ban, hogy „végzetes lenne minden további nélkül Szaddamot visszakozni hagyni, és nem számolni fel Irak hadigépezetét — az újabb zsarolás ezt az érvelést csak
megerősíti. S ha a hét elején menesztették a Pentagonból a túl fe-csegővé vált légi tábornokot, akkor vajon mit keres a vasárnapi The Washington Post címoldalán az újabb — igaz, a névtelenségüket gondosan megőrző főtisztektől származó — beszámoló arról, hogy az amerikai katonai vezetés négy irányból tervezi a lecsapást Irakra? Tehát nemcsak a szaúdi sivatagba felvonult és az öbölben levő tengeri egységek támadnának, hanem — miként „egy magas rangú" elárulta — két tizenhatezres létszámú tengerészgyalogos brigád áll máris készénlét-ben a török partoknál és a Vöröstengeren. (Ez utóbbi Jordánián át lepné meg Irakot — a Husszein király arcán látott gyötrelem még érthetőbb ily módon, hiszen így nemcsak a két fél közti egyensú-lyozgatásnak, amerikai kiszólással „kerítésen ülésnek” lenne egyszeriben vége, hanem döntenie kellene arról is, ad-e parancsot seregeinek az amerikaiak megállítására ...)
Keni szabad jutalmazni
Ebben a feszült légkörben ült le az NBC vitaműsorában kérdésekre válaszolni James Baker külügyminiszter, aki igyekezett hangsúlyozni, hogy elnöke még ad esélyt a diplomáciai megoldásnak, ám kompromisszum nem köthető a BT-határozatokban megjelölt elvekből, hiszen „nem szabad megjutalmazni Szaddam agresszióját”, ez „a harmincas évek hibájának megismétlése lenne”. Ha viszont Bagdad kivonul Kuvaitból, s ott helyreáll a korábbi örvényes rend, „akkor” lehet tárgyalni a két ország vitás ügyeiről — mondta a State Department főnöke. Kit ezek után rögvest kérdőre vontak, miért adott — amint a vasárnapi The New York Times ismét részletesen kifejti — félreérthető jelzéseket Szaddámnak. S bár külügyi tisztviselők elmondták a lapnak, hogy szerintük az amerikai nagykövetnővel az agresszió előtt közvetlenül beszélgetve, Szaddam — már a meghozott támadási döntése tudatában — csupán félrevezetni akarta Washingtont. A tekintélyes újság munkatársa az NBC-vitában baráti, ám éles szócsatában szabályosan felelősségre vonta Bakert, hiszen ő adta az utasítást diplomatájának, A külügyminiszter és az újságíró egymás szavába vágó disputája azonban nem zárta le az ügyet, noha Baker összehúzott szemmel utasította el „a visszamenőleges bűnbak kérését”. S ő kérte számón, hogy a sajtó miért nem emlegeti a Bush-kormány gazdasági csavarszorításait, amivel igyekezett eltántorítani Bagdadot Kuvait megtámadásától. E vita jól érzékelteti, hogy George Bush jószerivel kénytelen „nem hibázni” az öböl-válság kezelésében, vagy ahogy a héten írta valaki, „elnökségét immár összekötötte a Kuvait sorsával”.
Kritikust napok
Baker mindenesetre „remélte”, hogy még lehet békés rendezés, hiszen „az elnök is ezt részesíti előnyben”, ám „nem zár ki más lehetőségeket sem”. Mondotta ezt a külügyminiszter a Post megszellőztette négyfrontos támadás — „sem megerősíteni, sem cáfolni nem próbált” — tervének hallatán. De Baker azt állította, hogy „még korántsem merítettük ki a nem katonai lehetőségeket", amikor kérdezője azt tudakolta, vajon a hétre várt légiembargó-döntés után van-e még bármi is a tarsolyban (nem mintha, ez a Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár által az ABC tévében lényegében megjósolt BT-szankció nem volna már magában is „katonai” megtorlás). Az amerikai külügy-
miniszter viszont fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Bush elnök mindenképpen „meg akarja őrizni a páratlan nemzetközi konszenzust”. így aztán az ENSZ-főtitkár sietve nyugtázta a diplomáciának kínált esélyt.
Pérez de Cuéllar szerint ez a hét kritikus lesz; minden erőfeszítéssel dolgozniuk kell New Yorkban a külügyminisztereknek (köztük az irakinak, kivel találkozni készül) a „békés és igazságos” megoldásért. Ezért kónyör-gött a két tűz közé szorult Husz-szein király is, aki a vasárnapi The Washington Post-cikkben is komoran állapította meg, hogy a térség az 1914-es Európához hasonlóan sodródik a háborúba, amely szerinte nem eredményezhet stabil Közel-Keletet. Éppen ellenkezőleg. (A lap egyik szerzője, korábban a Pentagon antiter-rorista részlegének vezetője is ettől tart, utalva a Bagdad és mások által mozgatott sötét erőkre, amelyek fenyegetik — miként egykor Bejrútban is — az amerikai csapatokat. S még inkább a nyugati légi forgalmat — és Bush pénteki óva intése netán azokat ösztönözheti egy, Bagdad számlájára írandó akcióra, akik siettetnének a leszámolást Szaddam-mal.)
Nem ilyen módon, és további indokokat már nem tartva szükségesnek, sürgeti e leszámolást Richard Perle, aki attól retteg, amiben Pérez de Cuéllar bizakodik; Szaddam hirtelen kivonulásától Kuvaitból. Ezt ugyan sietne mindenki a maga győzelmének kikiáltani, de megőrzött armadájával a diktátor még nagyobb fenyegetés lenne a térségben, mint ma, hiszen minden olajtermelő immár tudná, mire számíthat attól a Szaddamtól, aki képes volt még az amerikai hadsereggel is farkasszemet nézni. (Perle szerint a harcok kirobbanásakor ráadásul kiderülne, hogy az iraki erőket alaposan túlbecsülték, míg anélkül megmaradna a mítoszuk — a kuvaiti utcai csatától pedig kár tartani, hiszen elég bekeríteni őket, s akként megadásra kényszeríteni, miután Bagdaddal már leszámoltak.) A hatalomban és főként arzenálja birtokában megmaradó diktátor, de akár hasonszőrű utóda is, egy puccs esetén diktálna a térség olajországainak, és kedvére emelné az árszintet.
Ikerveszély
Márpedig szombati washingtoni tanácskozásukon a hét vezető tőkés ország pénzügyminiszterei csak az eddigi olajsokk következményeit minősítették kezelhetőnek. Ügy ítélték meg, hogy országaikban sikerülhet elkerülni a gazdasági visszaesést, a fellendülés jövőre is folytatódik. Elismerték viszont, hogy számos kis országot súlyosan ér ntett az öbölválság és az olajárak megugrása, s ezért felszólították a Világbankot és a Valutaalapot, fokozzák erőfeszítésüket a bajba jutottak megsegítésére. (A két nemzetközi pénzügyi szervezet ezen a héten tartja évi értekezletét.)
Értesülések szerint Brady amerikai pénzügyminiszter ugyan ellenállt kollégái nyomásának, hogy bekerüljön a Hetek közleményébe a kifejezett utalás a kamatszint enyhítésével történő gazdaságserkentés elmarasztalására, ám mégiscsak az a többségi nézet érvényesült, hogy — bár ikerveszély az infláció és recesszió — a pénzügyi stabilitás megőrzése ma elsődleges. S Washington alkudozó politikusait felszólították, sürgősen jussanak dűlőre az államháztartási hiány felszámolásának csomagtervében, hiszen az október 1-jén kezdődő amerikai pénzügyi évben az állami alkalmazottak egy részét sem lehetne már fizetni.
Avar János