﻿Utcazaj
Az Öböl-válság után fegyverzetkorlátozás
A nagyhatalmi egyeztetések újabb fordulója New Yorkban
A demokráciában érvényesülnek a kisebbségi Jogok, erősítette meg a magyar és az ukrán elnök
A külpolitikai helyzet
AZ ÖBÖL-VÁLSÁG esélyeit elemezve a világlapok azt latolgatják, hogy meddig tartható még a békés megoldáskezelés, s mikor folyamodnak katonai eszközökhöz az öböl térségében csapatokat állo-másoztató nagyhatalmak. Habár egyre erőteljesebben kirajzolódik a katonai megoldás, általános -vélemény szerint a beavatkozás elhúzódhat, de sokan elfeledkeznek arról, hogy a Közel-Kelet nem Vietnam. Vietnamban lehetett több mint tíz évig háborúzni a dzsungelek és más körülmények miatt, a sivatagban azonban minden áttekinthetőbb: így az elhúzódó háborúiról, egy újabb Vietnamról szóló jóslatok csak újságírói vélekedések, írja jó néhány katonai szakértő. Húszéin iraki elnök állításával — miszerint az Öböl-térségben újabb „vietnami háború és vereség” vár az Egyesült Államokra — szállt vitába az amerikai alelnök Dán Quayle. A párhuzamot cáfolva, három különbséget említett: ő is arra utalt, hogy Szaúd-Arábia és Irak többnyire sivatag, míg Vietnam területét dzsungel borítja, és az utóbbi katonai szempontból nehezebb terep. Aláhúzta, hogy Irak magára maradt, míg Észak-Vietnam segítséget kapott a Szovjetuniótól és -.más államoktól. S végül, de nem utolsósorban felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai nép nem fog támogatni egy olyan elhúzódó helyzetet, amelynek sem győztese, sem vesztese nincs.
A SZOVJET POLITIKÁBAN bekövetkezett jelentős változást mutatják Sevardnadzénak Irakkal kapcsolatos .kijelentései. Ezt a The New York Times állapítja meg, utolva arra, hogy a hivatalos vélemény szerint a moszkvai külügyminiszter beszéde azt jelezte, ha az Irak elleni embargó eredménytelennek bizonyul, a Szovjetunió is kész lenne katonai akciókban részt venni. Ennek egyik Oka az — írja a lap — hogy Moszkva attól tort, a válság elhúzódása további károkat okoz a nyugati gazdaságoknak, és így azok még kevésbé lesznek képesek segíteni a szovjet reformokat. A Szovjetuniót ugyanakkor aggasztja, hogy határaihoz viszonylag közel jelentős amerikai haderők vonultak fel, s az említett forrás szerint az is lehetséges, hogy kínai vétó, illetve szovjet vonakodás miatt mégsem kerülhet sor katonai akcióra az ENSZ égisze alatt. Ilyen esetben azonban —, s erre utalt Sevard-nadze beszéde — a Szovjetunió hallgatólagosan tudomásul venne egy, az amerikaiak által irányított akciót. A Times emlékeztet arra, hogy Franciaországban és Nagy-Britanniában az ország vezető politikusainak kijelentései ellenére nem nagy a lelkesedés az Irak elleni hadműveletek iránt, más nyugat-európai országok pedig határozottan ellenéziték az egyoldalú, amerikai katonai lépéseket.
A moszkvai Pravda eközben arra hívja fel a figyelmet, hogy egy katonai konfliktus nemcsak Kuvait, hanem Irak és az egész térség jövőjét is komolyan befolyásolná. A kommentár szerint Bagdad elsősorban azzal az egyszerű számítással akarja összekapcsolni a rendezést a palesztin probléma megoldásával, hogy Izraelt is belerángassa a konfliktusba. így megváltozna a probléma jellege, az arabok kénytelenek lennének Bagdad körül tömörülni, s Húszéin az igazság bajnokává változna. Tel-Aviv visszafogott reakciója azonban jelen esetben nem szolgáltat alapot ilyen manőverekhez.	(S. G.)
Munkatársunk kijevi (flfíonjrifniése
Göncz Árpád az ukrán fővárosban
múlt Időszak problémái is egyaránt nyomták mind a két országot, a kölcsönös együttműködés ebből kiutat mutathat. Ha szándékainkat sikerül valóra váltani — mutatott rá az államfő —, akkor a gazdasági, politikai, kulturális és nemzetiségi együttműködés terén példát mutathatunk Európának.
Átvéve a szót Leonyid Krav-csuk bejelentette: folytatván a külügyminiszteri szinten már megkezdett véleménycserét a diplomáciai, konzuli és kereskedelmi képviseletek létesítésének távlatairól, első lépésként megállapodtak a konzuli kapcsolatok felvételéről, konzuli hivatalok kölcsönös létesítéséről, valamint arról, hogy a közeli jövőben — a realitások figyelembe vételével — tárgyalásokat folytatnak a teljes körű diplomáciai kapcsolatokról. Még azt is megjegyezte, hogy a konzulátusok számira a legcélszerűbb helyszín Ungvár lenne. Kravcsuk a nemzeti kisebbségek sorsának alakulására is kitért. Elmondta: mind az egyéni, mind pedig a kollektív nemzetiségi jogok biztosításának szükségességéből kiindulva további lépéseket tesznek az országainkban élő nemzetiségek jogainak kodifikálása és védelme érdekében.
Megállapodtak, kezdeményezik egy európai kisebbségi charta tervezetének kidolgozását abból kiindulva, hogy ilyen dokumentum elfogadása fontos hozzájárulás lesz a közös európai ház megvalósulásához. Elmondta: szorgalmaz-
zák, hogy Budapesten nyissák meg az ukrán tudomány és kultúra házát, Ungváron pedig meg lehetne nyitni a magyar színházat. Még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a Göncz Árpád indítványára — kulturális autonómiát hozzanak létre Kárpátalján. Megértéssel fogadtuk, mondotta, hogy a magyar fél a második világháború során Ukrajnában elpusztult katonák emlékművének felállítását kezdeményezte Kijevben. Viszonzásképpen csupán azt kérik, továbbra is tanúsítsanak tiszteletet a magyar földön elesett ukrán katonák sírjai iránt. Göncz Árpád a sajtótájékoztató végén bejelentette, magyarországi látogatásra hívta meg Leonyid Kravcsukot.
A tárgyalásokról kiadott közös közlemény a többi között leszögezi: országaink kölcsönösen elismerik, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak következetes tiszteletben tartása és biztosítása nélkül nem képzelhető el a jog-államiság és a demokrácia megteremtése, s ez a nemzetközi béke és biztonság nélkülözhetetlen eleme. A felek hangsúlyozzák az állampolgáraik közötti közvetlen kapcsolatok különleges fontosságát és kifejezik eltökélt szándékukat, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket a határátkelő-helyek működéséhez elengedhetetlen feltételek biztosítása és az egyszerűsített határtálépés rendjének visszaállítására.
Kurcz Béla
Tudósítónk jelenti New Yorkból
Baker és Sevardnadze sorozatos tárgyalásai
A kuvaiti cm ír köszöni a világszolidaritást
Lehetséges lenne, hogy a kul-kurális kormányzat az elmúlt hetekben nem vette komolyan azokat a félreérthetetlen jelzéseket, amelyek a magyar felsőoktatási intézményekből szinte folyamatosan áramlottak a szürke Szalay utcai épület felé? Megeshetett, hogy csakugyan egyszerű ellenzéki indíttatású mozgásnak vélték a diákság nyugtalanságát? Lehetséges-e továbbá, hogy felelős politikusok nincsenek tisztában a kimondott szavak valódi jelentésével?
Kérdések sora forog mindazok fejében, akik egy kicsit is nyomon követték az utóbbi időszak eseményeit. Hónapokkal korábban látható volt, hogy az idei ősz forró lesz az egyetemeken is. Senkit nem érhetett váratlanul vagy meglepetésszerűen; mindaz ami történt, be volt programozva!
A felsőoktatás ezernyi baja nem varrható az új kormány nyakába — ez minden józanul gondolkodó ember számára világos. Évtizedek hibás oktatás-politikájának nyomasztó következményeit egyetlen új hatalom sem oldhatja meg egyik napról a másikra, ehhez nemhogy száz nap, ezer is kevés. Sem a diákság, sem a társadalom nem számíthat csodákra: bizony nehéz évek várnak ránk, konfliktusok lesznek az élet minden területén, ütközések, érdekellentétek szövevénye Jiá-lózza be életünket, amelyhez fekete keretet a romló gazdasági helyzet ad.
Vajon megtanulja-e a társadalom a konfliktusok levezetésének demokratikus technikáját? Lesznek-e olyan profi politikusaink, akik drámai helyzetekben okosan lavíroznak? Sajnos, az elmúlt hónapok erre kevés biztatást adtak, az egykori ellenzékiek, akik ma a hatalom birtokosai, egyre ingerültebbek ...
A diáktüntetések kirobbanásának esélyét nyilván nem csökkentette a miniszterelnök szegedi beszéde, amelyben kijelentette, hogy az egyetemi nyugtalanságot néhány, a kisebbséget képviselő csoport gerjeszti. Az ösztöndíjak körüli vita kezdetben csakugyan szűkebb körben mozgott, bár a hallgatók kétharmadának igencsak rossz a szociális helyzete. Az elégedetlenség attól a pillanattól kezdve lett tömeges, amikor a diákság megérezte azt a gyanakvást, amellyel a hatalom körbeveszi az egyetemeket és a főiskolákat. Egyik-másik politikus kimondva-kimondat-lanul ellenzéki fészeknek tekinti a felsőoktatási intézmények zömét oktatóstul és diákostul egyetemben...
Azt kár lenne tagadni, hogy például a Fidesznek csakugyan jelentős befolyása van a diákság között. Ez azonban nem lehet oka egy normálisan működő demokráciában semmiféle rendteremtési kísérletnek. Az egyetemek világa sehol e bolygón nem konform a hatalommal: a fiatalság már csak ilyen... Ha valaki képtelen a demokrácia belső rendjéből következő, a hatalomra kétségkívül kellemetlen tényeket tudomásul venni, akkor feltehetően nem látja az ok és okozat közötti alapvető különbséget sem. Nem lehet továbbá egyetlen generációt sem eleve kontraszelektáltnak tekinteni és fölényesen megsimogatni a buksiját... Ha úgy tetszik, akkor ugyanis valamennyien át-
estünk effajta válogatáson az elmúlt években.
Már a tavaszi kormányalakítás idején világos volt, hogy a kulturális tárca stratégiai fontosságú lesz. Ha másért nem, hát azért, mert nyilvánvaló, hogy a kultúra világa minden más szektornál érzékenyebben reagál a válságra. Mindig is úgy volt, hogy ebben a körben jó előre megjelent mindaz, ami később áthatotta a gazdaságot. Ehhez képest nem sok figyelem fordíttatott a Művelődési és Közoktatási Minisztériumra. Ma már látszik, hogy például a korábban szakmai és politikai múltja és emberi tisztessége miatt becsült miniszter, igen nehezen birkózik meg az irdatlanul nehéz feladatok tömegével. Hogy ebben vezetői képességei akaddályozzák, vagy egyszerűen nincsenek körülötte tehetséges és jó politikai érzékű munkatársak, az kívülről eldönthetetlen. Ma nem az a kérdés, hogy Andrásfalvy Bertalannak maradnia vagy távoznia kell, hanem sokkal inkább az, hogy a kormánykoalíció képes lesz-e végre súlyának és társadalomra gyakorolt hatásának megfelelően finanszírozni a kultúrát, s ezen belül is elsőr sorban az oktatást. Ha a költségvetési viták során ismét hátrányos helyzetbe kerül a tárca, akkor lehet bárki a miniszter, eleve kudarcra van ítélve.
És az előjelek sajnos, rosz-szak ... Szállongó hírek terjednek arról, hogy minden fogadkozás ellenére ismét kurtítanak a kulturális kiadásokon, amelyekről egyébként mindenki elismeri, hogy a legjobban megtérülő befektetések.
Ha ez valóban így lesz, akkor majdnem mindegy, hogy a most végre meginduló tárgyalásokon milyen eredményre fog jutni a diákság és a minisztérium. Korántsem szabad jó előre szkepszissel fogadni a várható eredményt, de világos, hogy a felső-oktatás helyzetét nem a tiltakozások hatására kikényszeredő alkuk fogják jobbítani.
Eltérnek az álláspontok jelenleg abban is, hogy vajon mennyire tekinthetők politikai jellegűnek a diákság akciói? A kulturális kormányzat jelenleg úgy véli, hogy a megmozdulások mögött az ellenzék áll... Ha ez igaz lenne, ha minden egyes megmozdulás és társadalmi mozgás mögött az ellenzék aknamunkáját keresnénk, akkor egy korábbi politikai logikához térnénk vissza. Ez okból sem szerencsés megtévesztett tömegről és kontraszelektált ifjúságról beszélni.
Ezzel szemben fontos lenne végiggondolni az egyetemi autonómia és az önkormányzatok ügyét, mint a jövőben lehetséges és esedékes újabb konfliktusforrásét.
A történtek sajátos előképnek is felfoghatók. Nem kell jóstehetség annak megállapításához, hogy sajnos lesznek a jövőben a diákokénál jóval mélyebb, nagyobb társadalmi rétegeket mozgásba hozó feszültségek.
A politikát el kell tudni adni. A keserű pirulákat le kell nyelnünk, de korántsem mindegy: ostyában vagy anélkül. Ha a kormányzat nem fordít gondot az áru csomagolásának fortélyára, akkor önnön hatalmi bázisát ássa alá.
A hibás árun persze semmi sem segít.
Pénes D. István
Kijev, szeptember 27.
Százöt százalékosnak nevezte a magyar államfő az ukrán elnökkel folytatott tárgyalásait. Megállapodtak a konzuli kapcsolatok felvételéről, s további tanácskozásokat helyeztek kilátásba a teljes körű diplomáciai viszonyról. Közösen javasolják egy európai kisebbségi charta kidolgozását.
Pusztán véletlen egybeesés, hogy a Kijeviben csütörtökre beharangozott általános sztrájk napján — amellyel Dnyeper-par-ti város lakói életkörülményeik jobbítását és a csernobili atomerőmű mihamarabbi teljes bezárását szeretnék elérni — kezdte meg háromnapos hivatalos ukrajnai látogatását a Magyar Köztársaság elnöke, a hazánknál hat-ezorta nagyobb szomszédunknál.
Az Ukrán SZSZK fővárosába különgépével megérkező Göncz Árpádot államfőnek kijáró katonai tiszteletadással fogadták a bo-risapoli repülőtéren. Köszöntésére megjelent vendéglátója, Leonyid Kravcsuk, a Legfelső Tanács elnöke. A mikrofonhoz lépve Göncz Árpád rövid beszédében arra emlékeztetett: évszázados kapcsolatok fűznek bennünket Ukrajnához, s bizakodását fejezte ki, hogy ezek a tárgyalások során megújulnak. Elmondta: a budapesti nagykövet útján üzenetet kapott Gorbacsov elnöktől, aki jókívánságait fejezte ki a kijevi tárgyalásokat kapcsolatban, e
azon reményének adott hangot, hogy hamarosan Moszkvában láthatja vendégül a magyar köztársasági elnököt.
A hivatalos program a hagyományos koszorúzási ünnepséggel vette kezdetét, ezután már a délelőtt folyamán tárgyalóasztalhoz ültek vendéglátójával. Az eszmecsere első néhány percére a sajtó képviselőit is beengedték a reprezentatív ülésteremibe. Kravcsuk elnök felhívta a figyelmet arra, hogy Göncz Árpád az első külföldi államfő, akit az ukrán függetlenség kikiáltása, azaz július 16-a óta vendégül látnak.
A délután folyamán Göncz Árpád Kijev legtöbbet emlegetett s nemzetközi hírű múzeumegyűtte-sét, a Pecsanszkaja Lavra barlangkolostort, s a történelmi, kulturális gyűjteményt kereste fel. Este vendéglátójával közös sajtó-tájékoztatón találkozott az újságírókkal. A magyar köztársasági elnök 105 százalékosnak nevezte a tárgyalások sikerességét, hangnemét pedig nem egyszerűen barátinak, hanem barátságosnak. Ügy vélekedett, a találkozó a két ország szempontjából valóban történelmi jelentőségű. Elsőként említette, hogy sikerült feloldani, ami bennünket oly sok éven ót nyomasztott, vagyis a második magyar hadsereg a második világháború idején való itt létének keserű emlékét. A továbbiakban az elnök hangsúlyozta: a két ország egyazon úton halad. Az el-
New York, szeptember 27.
Amerikai—szovjet	külügy-
miniszteri találkozók sorozatát bonyolítja le Baker és Sevard-nadze az ENSZ-ülésszak kínálta alkalomból, s a hét végén a tervek szerint Bush elnök is fogadja a szovjet diplomácia vezetőjét. A cél: az európai és hadászati fegyvercsökkentési egyezmények tető alá hozása.
Felidéződött a történelem a világszervezet közgyűlésének ülésszakán, de remélhetőleg nem ismétlődik: több mint fél évszázada a Mussolini agressziójával elűzött etiópiai császár, Haile Szelasszié állt a Népszövetség szónoki emelvényén, és kérte a világ segítségét, most a Szaddóm Húszéin által hazátlanná tett kuvaiti emír viszont jóval indokoltabban reménykedhetett, hogy hamarosan javára válik az ENSZ palotájában méltatott „túlnyomó világ-szolidaritás”. Hithű muzulmánhoz híven. Isten nevében lépett a szónoki emelvényre Jaber al-Ah-mad al-Szabah, hogy kérje „a nemzetközi jog normái elleni merénylet megtorlását”. Egy békeszerető és sokakat segítő nép üzenetét hoztam — mondta az emír, ecsetelve az iraki megszállók páratlan brutalitását, a kuvaitiak szenvedését. S ennek a népnek a sorsa az önök kezében van — tudatta a közgyűléssel. Kifejezve meggyőződését, hogy a Biztonsági Tanács betölti „kulcsszerepét" hazája felszabadításában. Különben lapzártánk táján volt esedékes egy másik, a maga módján szintén történelmi felszólalás: utoljára fejtette ki álláspontját az NDK kormányának képviselője.
Eközben teljes gőzzel működik az ENSZ-ülésszak idején megszokott New York-i nagyüzem, a tjöbb tucat külügyminiszter na-
ponta találkozók sorát bonyolítja le, s az ebédek, vacsorák fő célja is a diplomáciai eszmecsere. Természetesen, kiveszi a részét ebből a tevékenységből külügyminiszterünk, Jeszenszky Géza is, aki az elmúlt huszonnégy órában megbeszélést folytatott (még) nyugatnémet, görög, délkoreai, belga, ukrán kollégájával, s a lista óráról órára bővül. S közben a professzor Jeszenszky arra is időt szakított, hogy szerdai lapzártánk után előadást tartson a Columbia egyetem térségünkkel foglalkozó tanszékén, ahová a hasábjainkról is ismert Deák István történész hívta meg, s jó néhány hazánkkal kapcsolatos kérdésre is felelt, hangsúlyozottan egyetemi tanár, és nem külügyminiszteri minőségében. Jeszenszky elsősorban a regionális együttműködés lehetőségeit taglalta, felettébb bizakodva, mint az Európához csatlakozás előse-gí tőjét.
Ha szerdán azzal búcsúzott egymástól Eduárd Sevardnadze és James Baker, hogy „kifutottunk az időből, folytatjuk", akkor erre már csütörtökön sort is kerítettek. Üjabb találkozójuk lapzártánk táján ért véget, s érdemi tájékoztatásra senki sem számított. Legalábbis egyelőre: értesülések szerint a szovjet és amerikai külügyminiszter a hét végét is tárgyalásokkal tölti, miközben várható, hogy a szintén New Yorkba érkező George Bush elnök is fogadja a moszkvai diplomácia vezetőjét. Az igazság az, amit kormánytisztviselők névtelenül mindkét oldalon megváltanak: körmére égett a két nagyhatalomnak az európai és a hadászati fegyverkorlátozási megállapodás. Az előbbinek a november 19-i párizsi európai csúcsértekezlet lenne a határideje, s a