﻿Ára:
<k50
forint
Kedd
im
október 2.
Lili. évfolvau
231. arám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Már és még
Mégsem óhajtjuk igazán a rendszerváltozást?
Szombaton a családdal kiugrottunk apósomék hétvégi telkére. Ezernyolcszáz lelkes, németek és szlovákok lakta falu a budai és a pilisi hegyek gyűrűjében. A buszvégállomáson a helybéliek izgatottan latolgatták az önkormányzati választás esélyeit, pártok és jelöltek neve röpködött; volt, aki már tudni vélte, hogy mint független jelölt, a volt tanácselnök lesz a polgármester ... Fent a nyaralótelepen, a hegyoldalban: tombolt az indián nyár. Két nyugdíjas pesti irokéz — egyikük almát szedett, a másik füvet nyírt harciasán — összefutott a kerítés mellett: „Kint maradtok a hét végén, komám?” „Hát persze.” „És a szavazás?” „Ugyan, menj már! Csak nem fogok amiatt hazadöcögni ..
Bekövetkezett, ami amúgy is várható volt: az emberek csak ott mentek el megfelelő arányban választani, ahol közvetlenül is betekintést nyernek lakhelyük dolgaiba, ahol ismerik a jelölteket, a pártok működését, ahol tudva tudják, melyek lesznek a legelső, s legfontosabb teendői a képviselőt testületnek. Vagyis a tradicionális településeken, a tízezer lelkesnél kisebb községekben. A magam részéről nem értek egyet az MDF alelnökével, aki vasárnap este azt nyilatkozta lapunknak, szerinte faluhelyen azért nagyobb az érdeklődés, mert erősebb az egyház befolyása, és a lelkészek komolyan buzdították híveiket a részvételre. Nyilván ez is szerepet játszhat, de véleményem szerint sokkal nagyobb vonzerőt jelentett a falusi polgárok számára az a tény, hogy szinte azonnal lemérhették:	kinek a voksa
mennyit ér. És, hogy a szavazás sikerét vagy sikertelenségét a saját bőrükön fogják tapasztalni.
Városon az érdekviszonyok bonyolultabbak, a gazdasági, szociális és kulturális szféra átláthatatlanabb és megköze-líthetetlenebb, mint vidéken. Még a városi kerületekben is, ahol több tízezer ember él, egymás helyzetéről, lehetőségeiről és vágyairól mit se tudva. A tanácshoz eddig is csak az járt, akinek nagyon muszáj volt, s ott sem a tanácstagjával vagy a testülettel találkozott, hanem
—	tisztelet a kivételnek — rideg hivatalnokokkal, akik szemében az ő ügyük — egy az ezer és ezer közül. Észrevehe-tetlenebb és kiszolgáltatottabb az ember. Egy-két hagyomány-őrző kisvároson kívül a népesség szerkezete mindenütt átalakult vagy egyenesen felborult, a téeszesítés után százezrek költöztek be az ipari centrumokba, s ők — bár nagy nehezen lakáshoz jutottak, megélhetést biztosító állást kaptak
—	jórészt ma is gyökértelenek. Még nem készült semmilyen felmérés, összesítés, de azért lefogadom egy lyukas százforintosba, hogy a fővárosban főleg az értelmiségiek, a tisztviselők és a nyugdíjasok mentek választani, nem a munkások. Hisz ez a réteg itt és másutt annyira heterogén s négy évtized munkásdemagógiája után olyan megosztott, hogy csuda lenne, ha megtalálná a neki legmegfelelőbbet a régi-új munkáspártok között. Az MSZMP-nek és az MSZP-nek már nem hisz, az MSZDP-nek még nem ...
Az persze tudnivaló volt, hogy a vezető parlamenti pártokkal szemben nincs sok reménye a kisebb szervezeteknek. Meglepő viszont a függetlenek áttörése a községekben. Ügy látszik, a pártok nem nyerték el a választók rokon-szenvét. legalábbis vidéken
nem. Köszönjék ezt a nyilvánosság előtti nemtelen torzsalkodásaiknak, a személyeskedő parlamenti vitáknak, a folytonos múltba mutogatásnak, amit a polgárok túlnyomó többsége pótcselekvésként értékelt, s okkal kifogásolta, hogy a gazdaságban, mindennapi életkö-rülméhyeiben még mindig nem történt meg a fordulat. Értelmes ember néhány hónap alatt persze nem várhatott csodát; de azt igen, hogy a demokratikusan megválasztott honatyák azzal a faladattal foglalkozzanak, amire delegálták őket, s ne a rossz emlékű lenini „ki kit győz le” harcot folytassák.
A pártvezérek első nyilatkozatai csalódottságról árulkodnak. A Demokrata Fórum tisztségviselői a közöny és a párt visszaesése miatt keser-genek — érthetően. De hát nekik is be kell látniuk, hogy egy demokratikus „váltógazdálkodásban” fél esztendő alatt is elbillenhet a mérleg nyelve. Mert, amikor az emberek majd tényleg érzik az életszínvonal javulását, az nem száz nappal, Hanem legalább száz héttel a választások után várható. A szabad demokraták arra hivatkoznak, hogy ők — a részvételi aránytól függetlenül — eleve egyfordulós szavazási szisztémát javasoltak; és ha azt elfogadta volna a Tisztelt Ház, ők lennének a helyhatósági választás nagy nyertesei. így most azon kell izgulniuk, két hét múlva ismét az urnákhoz járulnak-e azok, akik vasárnap beléjük helyezték a bizalmukat? Igazán elégedett csak a Fidesz lehet, amely sok településen meglepetést okozott, lekörözve a nagy „felnőtt” pártokat is.
A televízió vasárnap éjszakai adásában megszólalt jó néhány olyan kispesti, kaposvári, balmazújvárosi polgár, aki nem élt választási jogával. Többségük arra hivatkozott: azért nem ment szavazni, mert nem lát változást, folytatódnak az áremelések, nem bízik a pártokban, az o szava úgyse számít ... Itt az óriási tévedés, kérem! Ezek a kiábrándult emberek nyilván úgy vélik, majd a „felsőség” — a kormány, netán a megye — megoldja a helyi kormányzás akut kérdéseit, a fejük felett megválasztja — magyarán: kinevezi — a polgármestert és a tisztségviselőket. Mint a tanács-rendszerben. Csakhogy erre a törvény értelmében a kormányzatnak nincs joga, minden helybéli ügy megoldása csak és kizárólag a választók és képviselőtestület hatáskörébe tartozik. önkormányzatok nélkül tehát kormányozhatatlan az ország. A parlament hozhat jogszabályokat, a miniszterelnök elrendelheti a végrehajtást, de mi lesz, ha nincs felelős testület, amely az adott településen értelmezze, kritizálja — és a helyi viszonyoknak megfelelően végrehajtsa a döntést?...
A második fordulóban, amikor már nincs részvételi limit; horribile dictu az is elégséges, ha maguk az érintettek, a jelöltek és a pártok képviselői elmennek szavazni — önmagukra. Uram, ments meg minket az ilyen önkormányzatoktól!
És ments meg az újabb kampány eldurvulásaitól! Hogy a jelöltek és a szervezetek melletti agitálás ne merüljön ki az ellenfél ócsárlásában; ki-ki a maga programját propagálja, s ne a másik gyengeségeit keresse.
A legrangosabb — vagy leghangosabb? — szószéken szerencsére két hétig még kampánycsend honol. A parlament csak október 15-én ül össze...
Bálint B. András
Biiisli beszéde az új világrendről
Az Öböl-válság bebizonyította, sürgető a vegyi fegyverek betiltása
A harmincötök külügyminiszterei az ENSZ székhelyén tanácskoznak
AZ ÖBÖL-VÁLSÁG KIMENETELÉT elemzik visszatérően a szakértők, a vezető lapok és erről szólt Bush elnök is hétfőn az ENSZ-ben. O úgy fogalmazott, hogy a „dzsungel törvénye” érvényesül Szad-dám Húszéin fellépését követően, s minden eszközzel meg kell akadályozni a terjeszkedést, noha az Egyesült Államok még próbálkozik a békés eszközökkel. Többen azonban már azt vetik föl, lesz-e háború és ha igen, mikor. Azaz, meddig tartható fenn a békés megoldás lehetősége, s mikor jön el az a pillanat, amikor csak háború és háború között lehet választani. „Azt hiszem, még hat-nyolc hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy meg lehessen előzni a fegyveres konfliktust; attól kezdve a háború szinte elkerülhetetlenné válik” — mondotta Paul Beaver, a Jane’s Defense Weekly című katonai szaklap kiadója, A továbbiakban úgy tartja, Szaddám Huszeint sikerült sarokba szorítani, ám ez megnehezíti a tárgyalásokat, mivel alig hagy számára választási lehetőséget. Vagy ha mégis, az mind katonai jellegű alternatíva. Hasonlóan fogalmazott Dominique Moisi, a párizsi nemzetközi kapcsolatok intézetének igazgatóhelyettese, amikor kifejtette, diplomáciai megoldást szeretne látni, de ahhoz az kellene, hogy Szaddám beadja derekát a Nyugatnak, s ez aligha valószínű. A kompromisszum lehetőségét a szakíró abban látná, ha Irak visszavonulna, cserében egy olyan megállapodásért, amely nemzetközi konferencia összehívását írná elő Kuvait határainak a kiigazítására, kijáratot nyitna Iraknak a tengerhez és újra elosztaná az elfoglalt terület olajkészleteit. „Talán közvetlenül az invázió után még nyitva volt a diplomáciai megoldás lehetősége —, mondotta Moisi — de most már késő van hozzá."
AMERIKA SZINTÉN ELTÖKÉLT, hogy „megleckéztesse" a hódítót, A Fehér Ház álláspontját jól érzékelteti a képviselőház katonai bizottságának az elnöke, a demokrata párti Les Aspin, aki úgy véli, a szövetségi kormány egyre kevésbé zárkózik el a közeli háború gondolatától. Szerinte Washingtont a nyilatkozatain túl három tényező ösztönzi arra, hogy még az év vége előtt a fegyveres megoldást válassza. Bagdad erőfeszítései, hogy „irakosítsa” Kuvaitot, az őszi évszakban elviselhetőbbé váló klíma, valamint az, hogy januárban megkezdődik a mekkai zarándoklat. Ez megnehezítené, hogy a Washingtonnal szövetséges muzulmán erőket Irak ellen mozgósítsák. Ugyancsak a gyors megoldás mellett szól az az érv, hogy tartani lehet tőle, Szaddám rövidesen bevethető biológiai fegyverekkel fog rendelkezni, amint legutóbb már közölte is. Szintén a határozott föllépésre ösztönöz, hogy Sevardnadze New Yorkban ismét megerősítette: Moszkva betartja a Biztonsági Tanács minden határozatát, beleértve egy, az ENSZ zászlaja alatt végrehajtandó katonai akciót is. Emellett Washingtonban a világgazdaság „politikacsinálói” megnyugtatási szándékkal közölték, képesek az Öböl-válságot átvészelni. Megfigyelők szemt azonban a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank vezetőinek retorikája mögött érződött a kimondatlan félelem, hogy mi történjék, ha kirobban a háború. Hiszen annak már a puszta gondolata is az elmúlt évtizedek legmagasabb szintjére hajtotta föl az olaj árát, s bár mindkét szervezet megismételte, a világgazdaság képes recesszió nélkül átvészelni ezt a sokkot, elismeri, hogy minden jóslatuk megdől, ha a Közép-Keleten kialakult patthelyzet háborúba torkollik. A Világbank mindenesetre összeállított egy háborús gazdasági forgató-könyvet. Eszerint fegyveres konfliktus esetén az olaj ára hordónként 65 dollárra ugrik majd föl. Ez több mint háromszorosa lenne az augusztus másodika előtti áraknak és világszerte inflációs spirált indítana el. A világbanki jelentés száraz kifejezésével élve, ez az alternatíva „minőségileg különböznék” a jelenlegi tervezettől. (ZS. E.)
Tudósítónk Jelenti New Yorkból
Bush szerint az agressziót nem lehet tűrni
Jeszenszky és Nastase eszmecseréje
New York, október 1.
George Bush hétfőn előbb felszólalt az ENSZ-közgyűlés általános vitájában, majd fogadta Sevardnadze szovjet külügyminisztert.
„A nemzetek új partnerségének látomását” ecsetelte nagy érdeklődéssel várt közgyűlési felszólalásában az amerikai elnök, aki szerint az elkövetkező évtizedben, vagyis a század- és ezredfordulóig olyan új világot teremthetünk, amelyben „a határok, a kereskedelem és — főként —, gondolatok nyitottak”. George Busch hangoztatta, hogy itt az ideje „félretenni a régi vitákat, régi eljárásokat, régi ellentéteket, és régi határozatokat. A polemikus támadások helyébe lépjen a pragmatikus cselekvés Mert csak ekként hagyhatjuk magunk mögött véglegesen a huszadik század küzdelmeit. S ez az új partnerség „a konzultáción, kooperáción és kollektív akción” alapulna mindenekelőtt a nemzetközi és regionális szervezeteken keresztül. Ezért is van az ENSZ-nek is „új és lényegbevágó szerepe”. S ennek az új partnerségnek a célja legyen „fokozni a demokráciát, a jólétet, a békét, és csökkenteni a fegyvereket”. Az utóbbiak közül pedig
„teljesen el kell tüntetni” az embertelen mustár- és ideggázokat, ezért is követni kell az Egyesült Államok és a Szovjetunió példáját a vegyi fegyverzet megsemmisítésére, ugyancsak az évtized végéig. Miként meg kell két> szerezni az erőfeszítéseket az atom-, biológia és rakétafegyverek elterjedésének meggátlá-sára is.
Fordulópont
Beszédében George Bush is nyugtázta, amit a vita szinte mindegyik szónoka, hogy „a szabadság szellője megváltoztatta a politikai klímát Közép-Európától Közép-Amerikáig”, végtére is, „az embereket mindenütt ugyanaz vezérli”. S az „erősebb ENSZ” létrejöttéhez „kritikusak voltak a változások a Szovjetunióban”. Bush megállapította, hogy az „amerikai—szovjet /iszony végre túljutott a feltartóztatáson és konfrontáción, és most a közösen vallott célokban rejlő ígéretek megvalósítására törekszünk”. Az elnök elégedetten állapította meg, hogy Moszkva „sok drámai és fontos lépést tett avégett, hogy teljesen bekapcsolódjék a nemzetek közösségébe”. S hogy a for-
dulópontot az amerikai megítélésben az Öböl-válság moszkvai kezelése jelentette, azt jól érzékeltették Bush szavai:	„Amikor
a Szovjetunió egyetértett velünk itt az ENSZ-ben az iraki agresz-szió elítélésében, nem lehetett kétséges, hogy valóban magunk mögött hagytuk négy évtized történelmét”.
A találkozó után Sevardnadze a tudósítóknak kijelentette, hogy elsősorban a fegyverkorlátozásra összpontosítottak, a párizsi csúcs előkészítésére, valamint a hadászati szerződésre, amelyet az ő novemberi washingtoni látogatásán megegyezésközeibe hozhatnak. S akként kitűzhetővé válik Bush moszkvai látogatásának — tehát a START aláírásának —, időpontja is. Sevardnadze kijelentette, hogy e megbeszélést követően immár „nagyon is lehetséges és realisztikus számítani” a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások „pozitív eredményére”. Egyébként az elnökkel „nagyon alaposan” megvitatta az öböl-válságot is,' amelyben „meg van az esély a békés megoldásra, amiért mindketten együtt munkálkodunk”.
George Bush egyébként az ENSZ-palotából távozván, a Wal-dorf Astoria szállóban fogadta Eduard Sevardnadze szovjet külügyminisztert, aki amerikai kollégájával, James Bakerrel az elmúlt napokban nagy lépéseket tett a két fegyverkorlátozási megállapodás elé.
Feltételek
Természetesen nagyon várták Bush utalásait éppen az új partnerséghez vezető út első megpróbáltatásáról, amelyben „nem szabad kudarcot vallanunk”. Az elnök nem volt harcias, ám rendkívül határozottan közölte az ENSZ pódiumáról is, hogy minden attól függ, képesek vagyunk-e „közös erővel, egységben megfékezni és legyőzni az agressziót”? Kuvait annektálását nem fogjuk megengedni, Iraknak azt „feltételek nélkül” meg kell szüntetnie. Azt követően lehet szó a két ország vitájának megtárgyalásáról, miként a térségbe küldött amerikai erők sem maradnak „egyetlen nappal sem tovább a szükségesnél”. „Mi itt mindany-nyian reméljük, hogy nem kell bevetni a katonai erőket, és békés, diplomáciai megoldást keresünk” — üzente, mintegy válaszul Szaddám Húszéin új keletű próbálkozására George Bush, ágj megismételte: előbb Bagdadnak feltétel nélkül távoznia kell Ku-vaitból. Utána sok minden megvitatható, a térség „új stabilitásáról” az „arabokat Izraeltől elválasztó konfliktus rendezéséig”. „Ám az agressziót nem lehet tűrni, vagy megjutalmazni.”
S Bush is megpendítette, amit mindhárom tévéhálózat hétfő reggeli híradójában Thatcher brit kormányfő fejtett ki: Kuvait lerombolásáért „Iraknak és vezetőinek felelniük kell”, beleértve a kártérítést is. (Egyébként a Vaslady interjúvolói szemébe nézve, a tőle megszokott határozottsággal közölte: nincs már szUJjl-ség — mint New York-i körökben rebesgették —, új BT-lépése-ket szorgalmazni az erő alkalmazása végett, hiszen az eddigi határozatok máris megadják a felhatalmazást a katonai megoldásra is!)
Akadt néhány javaslat is Bush
beszélében. Felszólította a \ szervezetet, hogy nevezzen k lönleges koordinátort a választásokhoz nyújtandó segítségre, ezzel is serkentve a demokrácia terjedését, s jöjjön létre az ENSZ választási bizottsága is. S a világszervezet egyetemessége végett az elnök szorgalmazta, vegyék fel az ENSZ tagjai közé Dél-Koreát, s nem kifogásolné Észak-Korea tagságát sem.
Nincs áttörés
A maga nemében új partnerségnek kell kialakulnia a Varsói Szerződésen belül is, amelynek külügyminiszterei a hét végén találkoztak, hogy — miként a NATO-tagok Bakertől — meghallgassák Sevardnadze tájékoztatását az európai haderő-csökkentésben elért szovjet—amerikai megegyezésekről. A megbeszélés után Jeszenszky Géza „jó hangulatú” eszmecseréről számolt be á magyar újságíróknak, s úgy vélte, a megállapodás elkészül a novemberi párizsi csúcsig. Hazánk számára természetesen korántsem érdektelen, hogy milyen erőszintek alakulnak ki környezetünkben, így a Szovjetunióban is, Magyarország mindenesetre azon munkálkodik, hogy minél jobban csökkenjenek a fegyverzetek, a magunkét is beleértve persze. Egyébként Jeszenszky elmondása szerint, ma egyik „tömbben" sem tapasztalható el’enállás a kibontakozó széles körű megállapodással szemben.
Ugyanakkor a hét végén került sor a New York-i magyar ENSZ-képviseleten a magyar-román külügyminiszteri találkozóra. Jeszenszky Géza és Adrián Nastase mintegy háromnegyed órás eszmecserét folytatott, azzal a kölcsönösen kifejezett céllal, hogy csökkenteni lehessen a két ország közti feszültséget. A két nép között ideje lenne — hangoztatta Jeszenszky — a földrész ojy sikeres példáit, a német—francia, vagy német—orosz kiegyezést követni, s evégett a magyar külügyminiszter „nagyobb lépések” megtételét szorgalmazta a román kollégája által hangoztatott kis lépések módszerével szemben. S Jeszenszky megemlítette Nasta-senak, hogy számunkra érthetetlen „komo'y romániai erők” váltig hangoztatott érvelése, amely kétségbe vonja hazánk megany-nyiszor rögzített álláspontját, és területi igényeket tulajdonít Magyarországnak. Hasznos lenne tehát, ha a román kormány elvégezné e tekintetben a szükséges „felvilágosító munkát”. Vagyis nem annak kellene Bukarestben publicitást adni, ami csak fokozza a — megalapozatlan — félelmeket. Nastase viszont azt vetette fel, hogy szerintük a külföldön élő magyarok „terjesztik” azokat a Romániára nézve kedvezőtlen, az ország nemzetközi megítélésének ártó nézeteket, amelyek nem felelnek meg a tényeknek.
Mindenesetre e New York-i magyar—román tárgyalás sem hozott áttörést, s mi továbbra X* várjuk, hogy Bukarest teljesítse korábbi ígéreteit, a kétoldalú megállapodásokat. Magyar vélemény szerint ez, ha nem is előfeltétele a magas szintű találkozóknak, mindenképpen meghatározza azok kimenetelét. A párbeszédet mindenesetre folytatni kell és óhajtjuk, így a közeljövőben államtitkári szinten is.
Avar János
Tudósítónk Jelentése
A négy nagyhal alom lemondoll megszállói Jogáról
New York, október 1. Az európai külügyminiszterek tanácskozásának megnyitása előtt
I a négy nagyhatalom lemondott megszállói jogairól, ,s a „kettő | plusznégy” formula záróaktusa-
\