﻿forint
Magyar Nemzet
Csütörtök
október 18.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Savit ti-ssftlitlii fittís
Itt történt, Budapesten, néhány évvel ezelőtt, hogy Hoch-baum László postai kézbesítőt helyettesíteni küldték egy külső kerületi postára. Kiderült, azért van ott rá szükség, mert kollégái szabadnapot követelnek, s nem hajlandók lejönni a hegyről, ahova a nyomaték kedvéét felvonultak. A helyettes melléjük állt, s néhány nap múlva megkapták a szabadnapot. Hochbaum László több helyütt helyettesít ezután az országban, és a postások mindenhol kivívják a maguk szabadnapját. A sikereken felbuzdult fiatal kézbesítő társai között szervezkedni kezd. Szakszervezetet szervez. Nem függetlent meg szabadot, hanem a jó öreg hagyományoson belül szakmai tagozatot. Kirúgják többször is munkahelyéről, de mindig visszaveszik, mert betartja az aranyszabályt: csak akkor jár-tasd a szád, ha a munkádat tökéletesen elláttad.
Nehezen, de csak alakul a szakszervezete. S egy vasárnap délután, Hochbaum László kertes házikója előtt egy teherautó áll meg, platóján szekérderék-nyi szénával. A meglepett házigazdára kollégája nevet rá a sofőrfülkéből:	a kecskédnek
hoztam, ne kelljen kaszálnod, s addig is a szakszervezettel foglalkozhass...
Egyedi történet ez, ezért emlegetem. Sem szénát, sem szolidaritást nem várunk ma már munkatársainktól, ők se tőlünk. Ha az okait firtatom, kiderül, a hiedelemmel ellentétben ezéft nemcsak a sztálini éra államszakszervezete felelős. A rendszer szajkózta a közösség elsöbbrendűségét, és ezáltal maga fojtotta meg az alakuló közösségeket. Egyetlen kiutat hagyva: ha nem törődsz a társaiddal, téged is békén hagyunk. Az abszurddá felfokozott egyenlőségjelszó1 egyszerre idegenítette el az embereket egymástól, s terjesztette ki hamis mértékekre az egyenlőséget. Egyenlő lett mindenki, teljesítménytől és akarattól függetlenül. Holott az ősi szakegyletek idejében csak az volt méltó a társak szolidaritására, aki bebizonyította mesterségbeli tudását, és ezért megbecsülték. Az egyenlőség nemes eszméjét kifordító politika zül-lesztett le komoly szakmákat, fojtotta el csírájában a munkásöntudatot.
A szolidaritás halála azonban a Kádár-rendszer agóniája alatt következett be. A tiltás tűrésbe csapott át, beindult a második gazdaság, ezrek és ezrek fusiztak és maszekoltak, kiegészítve csekélyke jövedelmüket. A kimaradtak irigykedtek és ujjal mutogattak a gyarapo-dókra. S akik napi tizenvala-hány órában dolgoztak, autót és családi házat mondhattak magukénak, úgy érezték, a többiek őket akarják kisem-mizni. Ügy érekték, akik nem vállalkoznak s nem vagyonosodnak, azok nem dolgoznak. Milyen alapon várják el, hogy a magukéból adva, szolidárisak legyenek velük ők?
A vállalkozások számának növekedésével azonban egyre több szakmában alakul ki a teljesítményelv, az a mérce, ha valaki sokat dolgozik, az sokat is keres. így a jövőben újraéledhet az a szakmai becsület, amely nem tűri meg maga mellett a trehányságot. És a munkájára igényes, civil kurázsival „megáldott" szakemberközösség teremti meg majd az alapját egy valóban megújult szak-szervezeti mozgalomnak. S nem az, hogy ma valamely szakszervezetet függetlennek vagy demokratikusnak neveznek.
A szakszervezetek és a szak-szervezetként működő munkás-tanácsok ma határaik szélére érkeztek. A volt SZOT-ból sok szövetség kivált, így a humán
és a közalkalmazotti szféra, szakmai alapon újjászerveződtek. S főleg munkásokat tömörítve, új országos szövetség született. Felül megújult minden. De a munkahelyen, ahol bárkit kitehetnek, ha sokat jár-tatja a száját, ott nem védi meg senki az embert. A munkatársak legfeljebb sajnálják, de nem kockáztatják állásukat, még akkor sem, ha a renitensnek van igaza. De miért másnak kellene megvédeni az embert? Ha egyszer majd valaki ki mer állni munkatársa védelmében, és a többiek is mernek majd, ki sem mondva, csak érezve a szolidaritás kötelezettségét, akkor lesz szakszervezet.
A civil kurázsi hiánya az, amitől még nagyon sokan nem érzik hitelesnek a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét. És ugyanettől nem igazi szakszervezeti mozgalom sem a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, sem a Munkástanácsok Országos Szövetsége. És ezen ma nem segít még az általános szak-szervezeti választások kiírása sem.
A rendszerváltás Magyarországon mintha összezavarta volna a szakszervezeti mozgalmat. A munkavállalói érdekvédelmi szervezetek nagyjából három politikai irányzattal szimpatizáltak. Aztán az egyik politikai-szellemi irányzat kormányra került, és önmeghatározásra kényszerültek az ellenzékből jött érdekvédelmi szervezetek. Ezen ma sincsenek túl. Az MSZOSZ gyakorlottabb volt, ők már tudták, a dolgozók érdeksérelmeinek oka nem az, hogy a pártállam vezetői kormányozták az oszágot, hanem ’ a munkáltató—munkavállaló közötti érdekkülönbség. Ám a többi szakszervezet alig-alig tudta megemészteni, hogy az országos munkavállalói érdekeket döntően állami tulajdon esetén nagyon sokszor az államhatalom ellen kell képviselni.
A vállalati tanácsok új ravá-. lasztása elleni tiltakozás felvillantotta annak az esélyét, hogy összefognak az érdekképviseleti szervezetek. Ám a kormány nem engedett. A szakszervezetek egy része, ahelyett, hogy levonta volna a maga számára a konzekvenciákat, erőit a szak-szervezeti vagyonért folytatott harcra csoportosította át.
Nem lényegtelen ügy a látszat ellenére az üdültetés kérdése sem. A liga azáltal, hogy állami feladatnak tartja a szociális üdülés kérdését, egy jól szinte megoldhatatlan kötelezettségtől akarja megóvni a szakszervezeteket. És a parlamenti képviselőket bevonva a kérdésbe, ezzel gyengíteni az MSZOSZ-t, amely nem ért vele egyet. A szakszervezeti vagyonból való részesedés hamarosan minden szakszervezet számára létérdek lesz. Emlékezzünk az angol bányászsztrájkra: az nyer, aki anyagilag tovább bírja. A szakszervezetek összefogásától ma távolabb vagyunk, mint valaha. A szétesés határán a szakszervezeti kerekasztal. Az MSZDSZ tanácsa kedden nem fogadta el a liga ultimátumát#
Üzemi szinten nem szűnt meg a különböző szakszervezetek közötti harc. Közben romlanak a megélhetési feltételek. Egyre több azon dolgozóknak a száma, akiknek már csak javítani lehet a helyzetükön, függetlenül attól, mennyit és milyen minőségűén dolgoznak. A közösségek csírái, a szolidaritás morzsái néhol már fellelhetők. Várom, mikor lesz egyre több közfelkiáltással választott szak-szervezeti bizalminak „szolidaritás-szénája és kecskegidája", függetlenül attól, mely szakszervezetet képviseli.
K. Gyurkó Rita
Moszkva, október 17.
A Moszkvában tárgyaló Ri-chard Cheney amerikai honvédelmi miniszter szerdán széles körű megbeszéléseket folytatott a szovjet vezetéssel: fogadta Mihail Gorbacsov, találkozott Eduard Sevardnadzéval és Dmitrij J&-zovval is, s a zsúfolt napirendbe sikerült beiktatni egy fellépést a szovjet parlament nemzetközi és hadügyi bizottságainak tagjai előtt.
A nap legfontosabb eseménye kétségtelenül Gorbacsov és Cheney megbeszélése vojt, amelyből a TÁS7.SZ külön is kiemelte annak légkörét, mint a kölcsönös megértés és bizalom jelenlegi szintjének bizonyítékát. Cheney gratulált a Nobel-békedíjhoz, mire a szovjet elnök eltréfálkozott azon, hogy szokatlan ilyet hallani egy katonai hatáság vezetőjének szájából. A komolyabb témák közül az élre kívánkozik az Öböl-válság áttekintése, amelyről részleteket ugyan nem közölt a TASZSZ, mindössze annyit, hogy a Szovjetunió továbbra is
szilárdan tartja magát a Helsinkiben kialakított közös vonalhoz, s minden lehetőséget felhasznál a politikai megoldás keresésére.
Jóformán mint már befejezett lény került szóba az európai hagyományos fegyverekről, valamint a' stratégiai támadó fegyverekről kötendő szerződések aláírása, amelyeket követően — fejtette ki Gorbacsov — közösen lehetne foglalkozni olyan problémákkal is, mint a katonai kiadások csökkentése, a haditengerészeti leszerelés, a konverzió, a nukleáris fegyverek fejlesztésének problémája. A szovjet elnök Cheneyn keresztül tájékoztatta Busht — mint a kiadott tájékoztató fogalmazott — a szovjet helyzet „stabilizálására hozandó döntésekről, a hatalom megszilárdításáról minden szinten", továbbá az új szövetségi szerződéssel kapcsolatos elképzelésekről. Érdemes felfigyelni, hogy a közlemény száraz szövegébe belevettek egy ilyen elnöki mondatot is a készülő intézkedések érzékeltetésére:	a
történelem egyik sajátossága.
hogy minden köztes és mellékes elfelejtődik, csak a legfontosabb marad meg. Míg amerikai részről ezek szerint Cheney azt tartotta fontosnak tolmácsolni, hogy az Egyesült Államok stabil, virágzó és demokratikus Szovjetunió meglétében érdekelt.
Tudósítónk telexjeleniése
Washington, október 17.
Megérkezett az amerikai fővárosba a magyar miniszterelnök, akit elkísért kormányának több tagja is. Antall Józsefet csütörtökön fogadja a Fehér Házban George Bush, s az amerikai elnök éste vacsorát ad tiszteletére.
Szigorú, noha oldottan „előadott" a hivatalos állami vendégek fogadtatása az amerikai fővárosban. Az Andrews légitámaszponton Joseph Reed protokollfőnök üdvözölte a New Yorkból már elnöki különgépen érkező Antall Józsefet, ki kíséretével átszállt a tengerészgyalogosok kezelésében lévő két helikopterbe. Azokat ,pedig a Fehér Ház mögött lévő parkban, a Capito-liumtól a Lincoln-amlékműig húzódó híres Mail egyik medencéjénél, jószerivel a Washington-emlékmű (a fővárost jelképező obeliszk, vagyis égbenyúló „ceruza”) tövénél várta Lawrence Eagleburger, a külügyminiszter első helyettese. Eredetileg és a protokoll szerint a State Department főnökének, • James Bakernek kellett volna üdvözölnie pár keresetlen szóval a magyar miniszterelnököt, ám ő stílszerűen igazolta Antall New York-i szavait:	ebben az időpontban,
vagyis szerda reggel a szenátus külügyi bizottságában kellett előre be nem tervezett kihallgatáson felelnie az amerikai figyelem javát lekötő Öböl-válsággal kapcsolatos friss kérdésekre. Ám a washingtoni politikai vezetés azért hozzászokott, hogy egyszerre több térséggel is képes legyen foglalkozni: alig helyezkedett el Antall a Fehér Házzal átellenben, a Pennsylvania sugárút túloldalán lévő, a külföldi csúcsvendégek rendelkezésére bocsátott Blair House-ban, megkezdődtek a találkozók az amerikai közélet vezetőivel.
A i'I.l-íönök mini vendég
Antall József szerda délelőtt (tehát magyar idő szerint délután) folytatott eszmecserét több szenátorral, járt nála Barber Conable, a Világbank elnöke. S láthattuk a Blair House-be bemenni William Webstert, a CIA Központi Hírszerző Ügynökség igazgatóját, aki a miniszterelnökhöz itt Washingtonban csatlakozó Baross Péter tárca nélküli, nemzetbiztonsági ügyekért felelős miniszterrel folytatott megbeszélést. A Secret Service által gondosan őrzött Blair House-ból kijövő, és a Heritage Foundation nevű agytrösztben tartandó előadására siető Jeszenszky Géza külügyminisztert sikerült szóra bírnunk e tagadhatatlanul érdekes kapcsolatfelvételről. S ő elmondta, hogy ez a „két ország közti bizalom jele", és tükrözi a két fél szándékát, nem folytatni egymás ellen olyan tevékenységet, amelyet a másik a saját nemzetbiztonságát sértőnek tekint.
A parlamenti bizottságok előtt, egy kérdésre válaszolva az amerikai miniszter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy amennyiben a nemzetközi szankciók sem késztetik Irakot Kuvait elhagyására, úgy „más variánsok" lépnek előtérbe.
<-t -r)
Másfelől együttműködésre törekszünk olyan területeken, mint a nemzetközi terrorizmus elleni közös küzdelem.
László Balázs kormányszóvivő utóbb elmondta, hogy Antall József is fogadta a CIA igazgatóját. E megbeszélésekről megtudtuk, hogy a megváltozott politikai helyzetben hazánk ugyanolyan együttműködésre törekszik a megfelelő amerikai szervezetekkel, mint a nyugat-európai országok, de ez semmiképpen sem irányulhat más államok ellen. Leraktuk egy jószándékú együttműködés alapjait és megelégedésünkre szolgál, hogy ennek megfelelően kezelnek minket. Boross Péter különben a központi nyomozóhivatal. az FBI tisztviselőivel is felvette a kapcsolatot, s e testület igazgatóját csütörtökön fogadja a magyar kormányfő.
Hiszen — utalt rá Jeszenszky — hazánk szinte átvette Ausztria korábbi szerepét, mintegy átmenő (és a menekültek számára érkező) állomás lett, ami természetesen még inkább fontossá teszi, és nem csupán számunkra, a gyanús elemek kiszűrését. (Jeszenszky egyébként főként a magyar politikai gondolkodásról, az új Európával kapcsolatos geostraté-giai elképzeléseinkről beszélt szakértő hallgatóságának, persze kérdéseikre felelve.)
Szakmai cs/iiicrsi'rck
S ugyancsak ekkortájt találkozott Kádár Béla külgazdasági miniszter Carla Hiss-szel, az Egyesült Államok világkereskedelmi képviselőjével, akinél elsősorban is azt szorgalmazta, hogy Washington a kereskedelmi kapcsolatokban és megfelelő törvényekben is kezelje immár baráti országként hazánkat. Továbbá együttműködünk az amerikaiakkal a — mindkettőnk agrárexportjának oly fontos — piacvédelemellen a GATT uruguayi fordulójában folytatott közös küzdelemben. S Kádár arról is biztosítani kívánta Carla Hill&t, majd a State Departmentben felkeresett Eagleburgert, hogy európai törekvéseink egyáltalán nem módosítanak gazdaságunk nyitottságán, így Amerika felé is. S persze szóba kerültek friss veszteségeink, gondjaink, a szovjet— magyar kereskedelemben, az Öböl-válság hatására.
Antall József látogatásának érthetően mellőzhetetlen eleme a találkozás az amerikai magyarsággal, amely mind New Yorkban, mind Washingtonban (e városok széles környékéről egybe-gyűlve) nagy lelkesedéssel és meleg szeretettel köszöntötte a szabad választások eredményeként kormányt alakító államférfit. „Isten hozott, Antall József” — hirdette a díszasztal fölötti felirat a New York-i „magyar negyed” kellős közepén lévő Magyar Házban, ahol kétszer is meg kellett jelennie, és beszélnie miniszterelnökünknek: egy terembe nem fért el a hallgatóság — és mint Antall tréfásan megkö-
Az amerikai védelmi miniszter Gorbacsovnál
A nagyhatalmi enyhülés légkörében Washington átértékeli stratégiáját
Antall József találkozói a magyarság képviselőivel az Egyesült Államokban
A külpolitikai helyzet
A SEM BÉKE, SEM HÁBORt ÁLLAPOTA tovább tart a közel-keleti válsággá kiterebélyesedő kuvaiti konfliktusban. A Bush-adminisztráció igyekszik mindent megtenni avégett, hogy ismét Kuvait iraki megszállását állítsa a Biztonsági Tanács figyelmének középpontjába. Washingtonnak egyszer már sikerült — a jeruzsálemi vérengzés ügyében tartott szavazáskor — meggátolnia a Bagdad ellen összeto-borzott koalíció felbomlását, ám egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem teljes az összhang a nyugati szövetségesek között. A politikusok vitái azt mutatják, hogy kikristályosodott két vélemény. Az egyik szerint o blokád elegendő ahhoz, hogy meghátrálásra kényszerítse Irakot, a másik szerint a fegyveres beavatkozás elkerülhetetlen. Még gyorsabb ütemű a felbomlás az eddig aránylag egységes arab sorokban. Egyipf-tom és Szíria már korábban közölte, hogy nem venne részt egy Irak elleni támadásban, valószínűleg mások is követnék példájukat. A jelek szerint az amerikai kormányban sem teljes az egyetértés a Bagdad elleni büntetőintézkedések kérdésében. Bush és tanácsadói fontolóra vették egy nemzetközi bíróság felállításának kezdeményezését az ENSZ-ben, míg Baker külügyminiszter szerint ez nem időszerű, aminthogy a háborús jóvátétel kirovása sem. Szerinte most fontosabb egy olyan BT-határozat elfogadása, amely a körülzárt kuvaiti nagy-követségek élelemmel és ivóvízzel való utánpótlásáról intézkedik.
Az amerikai közvéleményben a legfrissebb felmérések szerint csökkent az Öböl-válsággal kapcsolatos amerikai politika támogatása. A The Washington Postban megjelent adatok szerint az öt héttel ezelőtti 75 százalékkal szemben már csak a megkérdezettek hatvan százaléka véli úgy, hogy az amerikai csapatoknak az iraki kivonulásig az -Öböl térségében kell maradniuk. A lap a koreai háborúra emlékeztet, amikor „Amerika belemerült egy háborúba, és elvesztette az amerikai nép bizalmát”. Az esetleges áldozatok még tovább csökkenthetik a már amúgy is szertefoszló augusztusi harci kedvet.
A KÖZELEDŐ VÉGKIFEJLETET jelzi az az értesülés, miszerint az ENSZ-ben olyan határozatot készítenek elő, amely „közös szovjet— amerikai parancsnokságú katonai erő alkalmazását irányozza elő Irak ellen”. Eközben az Öböl-diplomácia nem csökkenti erőfeszítéseit, s nem adja fel a békés megoldásba vetett reményét. Primakov kőrútján is a válság békés megoldásáról lesz szó. A szovjet elnök különmegbí-zottja által kiszivárogtatott értesüléseket, miszerint Irak kész lenpe tárgyalni a rendezésről, alátámasztják az Európa Parlament két képviselőjének bagdadi tárgyalásai is. Szerintük Húszéin hajlandó európai közvetítést elfogadni, s felmerült Genscher német külügyminiszter, Milterrand francia államfő és Brandt, a német SPD tiszteletbeli elnökének neve.
A KELET-EURÓPAI FIATAL DEMOKRÁCIÁK növekvő gondjairól, az új vezetők politikai hitelének csökkenéséről, a gazdasági nehézségekből származó veszélyekről cikkeznek vezető nyugati lapok. „A vezetők bizalmi tőkéje úgy olvad, mint a hó á napsütésben” — írja a francia Les Echos. Miközben a Nyugat rokonszenvet érez Antall, Ma-zowieczki, Havel iránt, saját országuk közvéleménye egyre türelmetlenebb velük szemberl. Az ok mindenekelőtt a korábbi kommunista országok gazdasági válságának példátlan elmélyülése, s az életszínvonal hanyatlása. A francia üzleti körök lapjával egybehangzóan egy ausztriai tanácskozáson Zdenek Mlynar csehszlovák politológus is úgy ítélte meg. hogy „Kelet-Európa lakosságénak és politikusainak az elvárásai jócskán meghaladják a reális lehetőségeket". A szocialista rendszer negvven esztendejében az emberek milliói megszokták a szociális biztonságot, elfelejtették a munkanélküliség rémét — állapítják meg egyértelműén Nyugaton, s figyelmeztetnek arra, ha a pluralizmus megbukik ezekben az országokban, akkor az uj demokrácián könnyen kísértést érezhetnek arra, hogy visszatérjenek a második világháború előtti politikai megoldáshoz: a totalitárius, felfasiszta rezsi-mek életre keltéséhez.	(S. GJ
.Moszkvai tudósítónk ti lrxe
Clienev a Szovjetunió elnökénél
Antall József az amerikai fővárosban
A miniszterelnök a hazánktól iával élő honfitársak körében