﻿ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
Méltóságteljes megemlékezések a forradalom évfordulóján
Éljünk bátran jogos örökségünkkel, ötvenhat szellemével
— mondta a köztársasági elnök az Országgyűlés ünnepi ülésén
Országszerte és külföldön számos megemlékezést és ünnepséget tartottak az 1956-os forradalom 34. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának első évfordulója alkalmából.
Hétfőn Göncz Árpád, a Magyar Honvédség tatai hadtestparancsnokságára látogatott. Beszédben emlékezett az ötvenhatos szabadságharcra; hangsúlyozta, hogy a honvédségnek ma nincs ellenségképe. nem is kell ellenség ellen küzdenie, hanem az ország védelmét. határa sérthetetlenségét kell biztosítania.
Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter a nemzeti ünnep alkalmából a bécsi Collegium Hungaricumban tartott előadást.
A Varsó melletti Podkowa Le-senában, a Szent Kristóf kápolnában tartottak ünnepi istentiszteletet. A mise után Engelmayer Ákos nagykövet és Vásárhelyi Mtklós megkoszorúzta a forradalom kétnyelvű emléktábláját. A brüsszeli Magyar Házban a Kor-vlna-kör rendezett ünnepséget, amelyen Köteles Pál volt a meghívott előadó. Ezt követően a Notre Dame du Sablon templomban tartottak misét 1956 hőseire emlékezve.
Párizsban megkoszorúzták Nagy Imre és társai jelképes sírját a Fidesz küldöttei. A Fiatal Demokraták Szövetségének koszorúját Baráth Gergely, az országos vezetőség tagja és Marton Dávid, a Fidesz párizsi képviselője helyezte el az emlékművön, ifjabb Rajk László alkotásán.
Első ízben volt jelen a magyar állam .képviselője azon a koszorúzást ünnepségen, amelyet immár 33-ik éve rendeznek meg október 23-a évfordulóján Párizsban, a Diadalívnél. A Magyar Szabadságharcosok Szövetsége, a franciaországi Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a magvar származású idegenlégiósok szövetsége által rendezett kegyeletes ünnepségen jelen volt K^s Gyula tárca nélküli miniszter, továbbá Szávai János, a Magyar Köztársaság párizsi nagy-
'-rtvpt®.
Nagyszabású fogadással emlékezett meg október 23-ról a moszkvai Magyar Nagyikövetség.
Jelen volt Jurij Rizsov, a szovjet legfelsőbb tanács elnökségének tagja. A korábbi április 4-i fogadásoktól eltérően ezúttal kevés egyenruhás yendéget lehetett felfedezni a gazdagon terített állófogadás asztalai körül: a szovjet honvédelmi minisztérium osalk alacsony szinten képviseltette magát.
Ugyancsak fogadást adtak a londoni és a pekingi magyar nagykövetségen.
Asbóth Sándornak, az 1848— 49-es szabadságharc tisztjének és Kossuth menekülésekor kísérőjének, a kormányzó amerikai útját követően itt maradt magyarnak, az Egyesült Államok polgár-háborújában is vitézül harcoló, megsebesült tábornoknak az újratemetésére került sor az ar-lingtoni nemzeti kegyhelyen. Mivel Asbóthot Lincoln utóda, Grant elnök Argentínába és Paraguayba nevezte ki jutalmul nagykövetté, s Buenos Airesben halt meg, hamvait most hozatták vissza a család és az amerikai magyarság szervezetei. S tudató* san október 23-ára időzítették a gyászszertartást és az újratemetést, amelyen jelen voltak az amerikai kormányszervek vezető képviselői és washingtoni nagy-követségünk munkatársai is: két szabadságküzdelemben is kivéve részét. Asbóth személye is összekapcsolja a magyar és az amerikai népet, s jelképes volt új nemzeti ünnepünkön díszsírhelyébe helyezni. (Washingtoni tudósítónktól)
A Magyar Vöröskereszt arany érdemrendjével tüntették ki szerdán a Magyar Köztársaság bonni nagykövetségén Hans Medler német orvost, aki 1956 novemberében és decemberében több ezer sebesült magyar menekültet kezelt és gyógyított ingyen egy Bécs melletti táborban. A 'kitüntetést a nagykövetségi fogadáson nyújtották át, amelyen a német politikai élet igen magas szinten képviseltette imagát: eljött például Willy Brandt, a Szociáldemokrata Párt tiszteletbeli elnöke, Vollker Rilhe, a ODÚ főtitkára, a kormánytagok közül pedig Hams-Dietrioh Censcher külügyminiszter és Theo Waigel pénzügyminiszter, a bajor CSU vezetője.
Állami tiszteletadás a 301-es parcellában
A forradalom 34. évfordulójának köszöntésére már vasárnap mécseseket gyújtottak a rákoskeresztúri Üj köztemető nemzeti emlékhelyén, a 301-es parcellában. ahol a fékevesztett megtorlás során kivégzett több mint háromszáz mártír alussza örök álmát. A felkiáltójelként sorákozó 301 faragott kopjafa között virágok kerültek az ápolt sírhantokra. akiről pedig — úgy tűnik — máris megfeledkeztek, azoknak gesztenyéből kirakott kereszt díszítette sírkövüket.
Vasárnap délután három órára már több százan gyűltek egybe, hogy az ökumenikus istentisztelet keretében részt vegyenek a Nagy Imre végső nyughelyénél és az ismeretlen forradalmárt jelképező sír előtt a felállított faragott harangláb beszentelésén, megáldá-eán és felavatásán. A különböző vallásfelekezetek papjai a szoros embergyűrűben és a történelmi, lyukas, de ereklyeként megőrzött harctépte zászlók félkörében egymásnak adták a 6Zót. A ferences rendi szerzetes pap harsányan zengette: „Harangszó hívjon bennünket új ezer esztendő elindítására. Meghalt őseink lelke ma-
hozás elnöke, Vytautas Landsber-gis, alki nem hivatalosan s rövid ideig tartózkodik hazánkban, a Pofosz és az 56-os Szövetség meghívására.
A Himnusz és a Szózat iközé ékelt, katonai tiszteletadással tartott hivatalos állami koszorúzási ünnepségen először Göncz Árpád köztársasági elnök; a kormány nevében Antall József miniszter-elnök; az Országgyűlés nevében pedig Szabad György házelnök helyezte el a megemlékezés virágait. Megjelentek a kormány tagjai, országgyűlési képviselők, a diplomáciai testületek vezetői. A hivatalos ceremónia végeztével a szövetségek és pártok képviselői járultak virágaikkal a sírokhoz, így többek között az 56-os Szövetség, a Pofosz, az SZDSZ, a TIB, az Erdélyi Szövetség, az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége, az új-zélandi imagya-rok képviselői koszorúztak.
Értesüléseink szerint ma, szerdán délután 2 órakor adják .meg a késői végtisztességet a 301-es parcellában az 1958. május 20-án, 47 éves korábi kivégzett Törzsök Géza szábósegédnek, akit a bíróság „a népi demokratikus állam-rend megdöntésére irányuló cselekmények elkövetésében” talált bűnösnek, és sújtott halálos ítélettel.
(karca)
A forradalom napjaiban a barikádokon, az utcai harcok során elesett hősökre és a vétlen áldozatokra emlékeztek kedden este a Kerepesi temető tavaly társa-
dalmi munkában rendbe tett 21-es parcellájában, ahol Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter mondott beszédet: Meg kell valósítani azt a nemzeti egységet, amely 56-ban létrejött, s a magyar történelem ritka, nagy pillanata volt. A ma élőknek kell megteremteni azt a Magyarországot, amelyet 56 hősei nem építhettek fel — mondotta a miniszter.
(MTI) 1956 hősei, a forradalom és szabadságharc emléke előtt, s a köztársaság kikiáltásának első évfordulóján ünnepi üléssel tisztelgett kedden a Magyar Országgyűlés. A képviselők mellett, az ülésterem páholyaiban helyet foglaltak 1956 mártírjainak hozzátartozói, a forradalom hősei, akik fegyverrel, szóval vagy tollal harcoltak. Ott voltak a diplomáciai testület tagjai, s megtisztelte részvételével az ünnepi rendezvényt Peter Sager, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének alelnöke és Vytautas Landsbergis, a Litván Legfelsőbb Tanács elnöke is.
Szabad György, az Országgyűlés elnöke köszöntötte az 1956. október 23-án kitört forradalomra és szabadságharcra emlékezőket — akiknek öltözékén ott díszelegtek a lyukas piros-fehér-zöld lobogót Jelképező, ’56 szimbólumává emelkedett jelvények, s a jelen lévők felállva együtt énekelték el a Himnuszt.
Ezt követően Göncz Árpád lépett a szónoki emelvényre.
Göncz Árpád:
Harcnak ma is kezes és oszthatatlan
radjon velünk. Az ő vérük nem veszett kárba." A rövid ünnepség végén megkondították a Debreceniben öntött kis rézharangot, felvervén a temető évtizedes csendjét; lélekben persze mindenki azokra gondolt, ákikért szeretné, hogy ez a kis harang szól-
jon.	A harangláb felirata több nyelven hirdeti: „Az élőket hívom, A holtakat siratom, A villámokat űzöm."
A nemzeti emlékhelyen a tudósító még sohasem látott ennyi embert összegyűlni: sem tavaly június 16-án, sem az idei első évfordulón. A kordonok mögé kény-szerített, s zászlókat szorongató ezrök és ezrek majd egy óra hosz-szat türelmesen vártak, hogy megérkezzenek a Parlamentből az ország vezető államférfiúi.
Közben délben felavatták a 301-es parcella szélén azt az egyetlen fából kifaragott, három méter magas, tetején gondolkodó, tövislkoszorús Krisztust ábrázoló kopjafát, amelyen az olvasható: „A magyar szabadság mártírjainak, a litván nép." Jelen volt az avatáson, majd fejet hajtott Nagy Imre sírjánál a litván törvén,v-
—	Ma forradalmunk kitörésé-
nek 34.. köztársaságunk kikiáltásának első évfordulóját ünnepeljük. Az előző évforduló épp nemzedéknyi:	mind kevesebben
élnek közülünk, akik a történteket felnőtt fejjel élték volna át. A forradalom pátosza ott él mindannyiunkban — emlékét fölidézniük könnyű, megfogalmazniuk, újraélniük nehéz.
—	Mielőtt még ötvenhat emlékének ápolása az iskolai ünnepélyek kötelező frázisáradatává se-kélyesülne, szeretném kimondani, hogy ötvenhat mindenkié; ha annyiféle volt is, ahány a résztvevője, ötvenhat egy volt és kikezdhetetlen; olyan, mint a csiszolt gyémánt, amelynek valamennyi síkfelülete másként töri, más szögben veri vissza a fényt; ötvenhatról leválaszthatatlanok a reformkommunisták, leválasztha-tatlan az Irodalmi Újság, a Petőfi kör, leválaszthatatlan a nép mellett döntő, s a döntése mellett holtáig kommunista mártírminiszterelnök, s mindaz, aki mellette volt, leválaszthatatlanok az egyetemisták, leválaszthatatlan az utca, a kölyökfelkelők, akik a győzelem oldalára billentették át a történtek mérlegét, leválaszthatatlanok a gyárat birtokba vevő munkások, a munkástanácsok, leválaszthatatlanok a földköny-éet égető falvak, a Budapestet élelemmel önként ellátó parasztok, a hadsereget hírekkel folyamatosan tápláló vasutasok, a szovjet erőkkel a harcot kétségbeesetten fölvevő katonák, a döntésüket bíróság előtt halálig vállaló főtisztek, és olykor a parancs ellenére is tovább harcoló kiska-
tonák, a felfegyverzett és a bányát fegyverrel védelmező, sztrájkoló bányászok, az életüket az utcakövön áldozó kis csövesek, akik, ha el nem estek és föl nem kötötték őket, a börtönben Kos-suth-címert tetováltak a szívük fölé, hogy újra és újra megverjék őket. Leválaszthatatlanok a szabadságharcosokat és szovjet katonákat a tűzvonalból egyaránt kimentő orvostanhallgatók, leválaszthatatlan Maiéter és Pongrácz, Angyal István és a Falábú Jancsi, Wittner Mari és Marián István, Szigethy Attila és Donáth Ferenc, leválaszthatatlan a mosonmagyaróvári és salgótarjáni sortüzék valamennyi áldozata, leválaszthatatlan Mező Imre, és a Köztársaság tér minden halottja, leválaszthatatlan még az a kiszállásról gyanútlanul hazatérő gépkocsivezető is, akit huszonötödikén lőttek agyon a Földművelésügyi Minisztérium előtt. Leválaszthatatlan, aki újságot írt. aki fényképezett, aki rádióadót működtetett, s aki a szobája magányában vezette a történtek naplóját.
Az emigráns, aki Strasbourg-ban vagy az ENSZ-ben vívta a forradalom utódvédharcát, aki Ausztráliában védelmezte a forradalom emlékét, az a magyar és a román, akit Romániában bör-tönöztek be ötvenhatért. Mindegyikük arca, mindegyikük tette ott csillog a kikezdhetetlen és üvegnél keményebb gyémánt, a mi közös ötvenhatunk egy-egy csiszolt és csillogó felületén.
— Szeretném ezt a mai napot — Köztársaságunk első évfordu-
lóján — azzal a gondolattal indítani, hogy bár senki ne próbálna ma senkit megfosztani közös kincsünktől, ötvenhat tiszta emlékétől. Annál is inkább, mert anélkül ma egy esztendeje nem vehette volna a birtokába az országot polgárainak az a sokszínű összessége, az a nép, amely közösen vívta meg forradalmát, amelyek az ország közös tulajdona, s amely együttesen, minden tagját beleértve — ma már elmondhatjuk — ötvenhat igazi győztese és hőse volt. Amely ma is a haza jövőjének kulcsa és biztosítéka. Annak a jövőnek, amely lehel, hogy ma nem úgy formálódik, amint azt mi ötvenhatban elképzeltük, hiszen azóta sok fogalom — szocializmus, Európa, semlegesség, magántulajdon — átértékelődött, s megváltozott — változik ma is — körülöttünk a világ. — Mondjuk meg őszintén,
Antalt József;
ma is harcban állunk — parlament, kormány, Magyarország népe — a körülményeinkkel, önmagunkkal, a bennünk élő múltakkal. Harcunk ma is közös és oszthatatlan, csaik éppen belátha-tatlanul bonyolultabb. Az ellenség ma a szegénység réme, a létbizonytalanság — ne egymásból faragjunk tehát ellenséget. Ennek a harcnak ma éppúgy a jövőnk, a társadalmi szolidaritás a tétje, mint volt ötvenhatban.
— Éljünk hát bátran jogos örökségünkkel, ötvenhat szellemével, mely arra tanít, hogy egy nép, ha talpra áll önmaga védelmében. ha közösnek érzi a haza ügyét, képes legyőzni előítéletet és ellenszenvet, képes felülemelkedni a kicsinyes érdekeken, képes közösen nemzetté nemesedni. S ha képes rá, csak a Pakol kapui vehetnek erőt rajta. — fejezte be beszédét Göncz Árpád.
Erői. eszmél, erkölcsit ad
—	'Nehéz órákat, nehéz heteiket élt át a nemzet akkor, amikor 1956. októfber 23-ánaík napja Virradt ránk — kezdte beszédét az ünnepi ülés másik szónoka, Antall József miniszterelnök. — Ugyanilyen napsütés, ugyanilyen időjárás uralta az országot. Iszonyatos teilhek, iszonyatos megpróbáltatások, népünk ezreinek, százezreinek börtöne, deportálása, hadifogsága, a zsarnokság fájdalma uralta az országot. S ekkor hetek, hónapok alatt valami megmozdult mindenkiben. Ezt érezte mindenki azon a reggelen — azok is, akik esetleg nem tudták, hogy mi történt még az előző éjszaka, és azok is, akik még nem vettek részt mindazokban az eseményeikben, amelyeket előtte átéltünk. Október 23-ára emlékezni azt jelenti, hogy nemzeti mitológiánk egy fejezetét, egy időszaikát kell nekünk újra megfogalmazni. A népek történetének vannak mélyen elemzett, mélyen átélt, kegyetlen tanulságokat tartalmazó, racionális konzekvenciái. De kell hogy legyenek a mitológia tárgykörébe tartozó, mitológiaként őrzött, átélt eseményei is. Ha nincs mitológia, ékkor nincs lelki közösség.
—	1956 azonban nemcsak nemzeti mitológia, nemcsak nemzeti etikánk forrása, hanem világtörténelmi jelentőségű esemény, amelyiket mi, magyarok büszkén vallhatjuk meg a világ előtt, mert ettől nem leszünk sem nacionalisták, sem önhítűék, és nem leszünk hungarocentriikusak, de felmérhetjük azt, hogy 1956-ban a magyarság ezzel a küzdelemmel léket ütött egy zsarnokság hajóján, amelyiket ugyan be lehetett tömni és vízen tudott maradni, de ezt a léket soha többé nem tudták igazán megföltozní. 1956 világtörténelmi jelentőségű azért, mert addig is voltak küzdelmek, harcök, tüntetések, de akkor egy ország, méghozzá törvényes kormányával, törvényes miniszter-elnökével együttesen lépett fel az akkori szovjet hatalommal szemben, azzal a legnagyobb világhatalommal szentben, amelyik akkor meghatározta a térséget, világunkat, és amelyikkel az egész nyugati világnak kellett szembefordulnia és hídfőállást építenie.
—	Ma, amikor az ország nehéz óráit éli meg, amikor Magyar-országot nemcsak az öröksége sújtja, hanem új csapósok, új fájdalmak, új keserűségek, sokszor egy közönyteremtő csalódottság, akkor is emlékeznünk kell 1956-
a. mert erőt. eszmét, erkölcsöt
racionális elemzés tárgya i nyugodtan elmondhatjuk, hogy forradalmunk, mely most békésen megy végbe, nem bukott el sem két hét után, sem másfél óv után, s bízunk benne, hogy most sikerül. Akik ismerik a történelmet, tudják, hogy 1848—49 nemzeti mitológiájának hősei között, az óriások között is mily feszültségek, mily ellentétek húzódták; és akik 1956-ra gondolva tudnak emlékezni a gyönyörű, a szép mellett arra, hogy az ellentéték mily csírái éltek akkor is közöttünk, azok valóban tudják azt, hogy milyen sokszínű és milyen ellentétek bölcsője lett volna gyönyörű forradalmunk és szabadságharcunk, ha nem veretik le.
—	Nekünk most az a dolgunk, hogy a mitológia erejével és hitével, racionális elemzésével vonjuk le a tanulságot a múltból, s érezzük jelenünkben azt, hogy a közöttünk feszülő ellentétek, a meglévő indulatok ellenére alapvető kérdésekben egy nagy nemzeti egységnek kell érvényesülnie, és ez az ellentétek olyan feloldásaként kell hogy jelentkezzék, amely nem érintheti parlamentarizmusunkat, többpártrendszerünket, azt a demokráciát, amiért együtt küzdöttünk; de meg kell legyen a technikája, a metodikája és az erkölcse ennék az ellentétnék, ennek a versenynek, ennek a szembenállásnak, mert nem engedheti meg magának e nemzet, e nép és a legkevésbé a politikusok, hogy afféle törzsi háború dúljon ebben az országban, és törzsi háborúk erőt-lenítsék el akaratunkat az új világ megteremtésében, egy valóságos, működő demokrácia és egy működőképes gazdaság megalkotásaiban. 1956 közös eszmeiségének erre kell bennünket köteleznie, hogy a magyar Országgyűlés, az Országyűlésndk felelős kormányzás mindent elkövessen azért, hogy a szükséges törvények gyors megalkotásával megteremtsük a súlyos válságból való kilábalás feltételeit. Ezt várja tőlünk az ország, a világ, és csaik így lehet rajtunk segíteni.
—	Hiszem azt, hogy nem élnek önpusztító vágyaik e népben, nem élnek bennünk, és ha nem élnek, akikor egy új korszak erőt adó hitével, eszméinkhez, politikai hitvallásunkhoz híven, egymás nézeteit tiszteletben tartva meg kell kísérelnünk a kormányban, az országgyűlésben, az ön-konmányzatokban együtt dolgoz-