﻿Áru:
<>.50
forint
Magyar Nemzőt
Szerda
Í999.
október 31.
Lili. évfolyam
233. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
Tanügyi
terepgyakorlatok
Roppant érdekes olvasmány volt az az interjúsorozat, amely a különböző politikai pártok alternativ pedagógiai koncepcióiról készült e testületek oktatási szakembereivel és amelyet tavaly októbertől kezdve a Pedagógiai Szemle publikált. Sajnálatos, és ez már nem alternatív, ihamem monolitikus művelődéspolitikai gond, hogy e nyilatkozatok sem kapták meg az érdemük szerinti visszhangot. Félő, hogy oly sok kiadvány mellett az Iskola és pluralizmus című tanulmány-gyűjtemény sem jut el a legérdekesebbekhez, a pedagógusokhoz. Pedig méltó lenne arra, hogy megszívlelendő, okos gondolatai visszhangra találjanak nemcsak az oktatási intézményekben, hanem a jelenleg sok egyéb, iskolán kívüli, kérdésekkel foglalatoskodó minisztériumban is.
A különféle csatározások után fennmaradt Oktatáskutató Intézet kiadványa már bevezetőjében utal a gyűjtemény címére. Mihály Ottó, a kötet szerkesztője és egyik szerzője elöljáróban szól az „azonos iskolatípushoz sorolható iskolák” különbözőségére a fenntartót, a képzési időt és célokat, a tananyagot, a pedagógiai koncepciót és a világnézeti alapokat tekintve. E könyvnek éppen az a célja, hogy arról a sokszínűségről szóljon, amely „a radikálisan változó környezethez jól alkalmazkodni tudó állampolgárokat nevel.”
Ez az elgondolás — ha az alkalmazkodás kifejezés félre-érthetőségétöl és rossz hangzásától eltekintünk — föltétlenül méltánylandó, különösen azért, mert a bennünket körülvevő világ valóban rohamosan változik. Nagy kérdés persze, hogy mindezt kel-e, és ha igen, milyen ütemben szükséges követnie az iskolának. Az vitán felül áll azonban, hogy a tanügyet társadalmasítani és demokratizálni kell, megnövelve ezzel mindenekelőtt az önkormányzat szerepét.
A gond nem elsősoriban és nem kizárólag a pénzhiánnyal függ össze — bár ez sem elhanyagolandó, amint erőteljesen utal erre tanulmánya egyik részletében Pőcze Gábor —, hanem a megfelelően képzett szakemberekkel. Mert valóban
Íygos követelmény, hogy az is-olát nem egyszerűen társadalmasítani kell, hanem megfelelővé tenni — amint Horváth Attila írja — „egy politikai szempontból koalíciós jellegű kormány programjának”. Kérdés azonban, hogy ez kiknek az irányításával, támogatásával, egyetértésével, vagy bírálatával működjék. Hozzáértés szükségeltetik a segítséghez és a kritikához is, ami egyaránt vonatkozik a javasolt programokat megvalósító pedagógusokra és az iskolát körülvevő környezetre, beleértve az olykor a csodavárás szerepét is betöltő önkormányzat mellett mindenekelőtt a szülőt.
Utópiának tetszhet — bármilyen szép is — a tanulmány-gyűjtemény számos elképzelése a jövő pluralista iskolájáról. Gyönyörű elgondolás a „személyiségközpontú pedagógia”, amely „mindenki számára egyéni programot kíván", a rugalmas iskola, amelyben több és kevesebb idő alatt is elvégezhető a nyolc osztály, a különböző szempontú differenciálás. Itt csak az a gond, hogy ki fogja mindezt megvalósítani? Az a tanító és tanár, aki nagy létszámú osztályaiban az elemi feltételek hiányát próbálja leküzdeni, és megvívnia harcát értetlen szülőkkel, papírtengerrel, nevetségesen fize-
tett túlórákkal ? Az a pedagógus, akit nemhogy az alternatív programokra, hanem még a legalapvetőbb tennivalókra sem készített elő a tanító- és tanárképző intézmény, és aki támaszt sem a napi gondokkal küszködő társakban, sem a személye védelmével foglalkozó igazgatóban is aligha lelhet?
Teljesen jogos Hortobágyi Katalin megállapítása, amely szerint biztosítani kell „a pedagógusok alkotmányos kereteken belül maradó alanyi jogait arra, hogy a tanterv szabad tartományának összeállításában és az egész tananyag interpretálásában személyes meggyőződésük szerint járjanak el.” Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a tananyagot — alanyi jog ide vagy oda
—	nem kel elvégezni. A pedagógusok személyes meggyőződését az alkotmányos kereteken belül valóiban szükséges tiszteletben tartani, de azt a szabadságot aligha, hogy az anyag megtanítása fölösleges.
Az órákon a politikai beszélgetés és vitafórum jó út az is^ kóla demokratizálása felé, ám ha a gimnazisták a negyedik osztály végére nem végzik el
—	mondjuk — a történelem anyagát, nemcsak az érettségin, hanem az egyetemi felvételi vizsgán is kudarcot vallanak. Most tekintsünk el attól, milyen elvék, milyen meggyőződés alapján, mely korszakig bezárólag foglalkozik tárgyával a tanár; ez valóiban rábízható egyéniségére, érdeklődésére, az esetleges szakmai és társadalmi kontrolira. Ám ha megszűnik is idővel a felvételi vizsga, és a távoli jövőben gyakorlatilag mindenki bejuthat majd ilyen vagy olyan állami, vagy magánegyetemre, az már nem a professzor dolga, hogy a tanulóik Ismeretbeli hiányait pótolja. A felsőfokú oktatási intézmény nem középiskola, amelynek első évében a pedagógus egyik társadalmilag is megkívánt feladata a közös szintre hozás, az úgynevezett fölzárkóztatás.
És itt jutunk el a kötet egyik sarkalatos kérdéshez, a tanulói érdekekhez. Ügy tűnik föl — szeretnénk hinni, hogy ez csa'k optikai csalódás —, mintha némely oktatáspolitikai koncepcióból és hivatalos deklarációból hiányoznék a gyermek. Ismét Mihály Ottót idézem: „A részvétel elve érvényes a legérdekeltebbekre, magukra a tanulókra is. Ez azt jelenti, hogy az iskola irányításé bán ... született legitimációs alkuk nem válhatnak a tanulói érdeket, gyerekérdeket sértő koalícióvá". Trencsényi László is olyan helyi nevelési rendszerre utal, amely Senne... érdekeltek konszenzusának elvén működik, leginkább kliensei, a beiratkozott tanulók javára (és nem utolsósorban), megelégedésére."
Jóllehet korábban arról szóltam, hogy ma már nem kizárólag az elszegényedés az iskola legnagyobb gondja — bár félreértések elkerülésére: ez sem elhanyagolható —, sokkal súlyosabb baj a környezet növekvő közönye az iskola ügyei iránt. Bár ne lenne igaz Pőcze Gábor aggodalma a társadalmi részvétel hiánya miatt, ami megnehezíti a legszebb törekvések érvényesülését is az oktatás válságából való kikerülésre. A tényék azonban ellentmondani látszanak mesterségesen is táplált, megalapozatlannak tetsző optimizmusunknak : a közöny elönti, már-már megsemmisíti az iskolát. És akkor meddő dolog lesz pedagógiai pluralizmusról és differenciálásról beszélni.
Gábor István
Baker nem zárja ki az erő alkalmazását
Riadókészültséget rendeltek el az iraki hadseregnél
Későbbre halasztották Gorbacsov bonni látogatását
A külpolitikai helyzet
HÁBORÚ DECEMBERBEN? - vetődik föl a súlyos kérdés azt kö-yetoen, hogy az Óból menti országok együttrhűködési tanácsának fő-TJ\e. Ne™ York Timesnak úgy nyilatkozott, hogy elkerülhetetlen Szaddam Húszéin „megleckéztetése”. A diplomata szerint Jev-genvij Primakov szovjet küldött bagdadi tárgyalásai „katasztrofális eredménnyel végződtek”, s ez volt az utolsó lehetőség az iraki elnök meggyőzésére. E baljós előrejelzéseket erősítette meg James Baker amerikai külügyminiszter, aki Los Angeles-i beszédében megismétel te, Szaddám Huszeint politikai, katonai és gazdasági okokból mindenképpen meg kell fékezni. „Bár az Egyesült Államok határozottan a válság békés megoldása mellett van, nem zárjuk ki az erő alkalmazását, ha Irak nem vonul ki Kuvaitból” — hangoztatta az amerikai diplomácia vezetője, aki harciasabb hangot ütött meg, mint kormányának bármely tagja az elmúlt hetekben. Baker kifejtette, az iraki elnök támadása visszahúzza a világot a harmincas évekbe, és veszélyezteti a hidegháború befejezése után kialakuló új rend nagy reményeit. A bagdadi fellépés különösen riasztó — fejtegette a továbbiakban — a Közel-Keleten, ahol tömegpusztító fegyverek is vannak, s egyben a világ energiatartaltalékainak a központja. Amennyiben Irak szert tesz e forrásokra, nemcsak az amerikai gazdaság szenved súlyos csapást, hanem Közép-Kelet-Európa demokratikus reformerei is. Bush elnök ugyanezt békésebb hangon fejtette ki, de leszögezte: amennyiben végül is erőszakot kellene alkalmaznia Irakkal szemben, ehhez nem kívánja a törvényhozás előzetes jóváhagyását kérni.
AZ ÖBÖL-VALSAGGAL FÜGG ÖSSZE és a háborús jelekre utal, hegy az iraki elnök máris a legroszabbra számít. Sürgős ülésre hívta össze a vezérkarát, hogy a nyugati államok részéről várható táma-
alakulataikat. A rendelkezést, az „amerikai ellenség és szövetségeseinek alattomos szándékaival" indokolta. Szerinte napokon belül várható a támadás. A többoldalú készültséget bizonyítja, hogy minden eddiginél magasabb szinten tartott nem hivatalos konzultációt a válságról az ENSZ vezérkari bizottsága. A világszervezet megalapításakor életre hívott, ám negyven éven át tetszhalott testület eddig csak formálisan ülésezett, főleg olyan céllal, hogy havonta kétszer megállapítsa: napirendjén nem szerepel különleges vitatéma. Az Öbölválsággal került előtérbe a vezérkari bizottság szerepe, hiszen ameny-nyiben a Biztonsági Tanács az erő alkalmazásáról döntene, a harcászati terveket az ENSZ alapokmánya éneimében e testület közreműködésével kell kidolgozni.
KISZIVÁROGTATTAK néhány részletet a Varsói Szerződés hat tagállamának Prágában született megállapodásáról, s Róbert Haren-car csehszlovák külügyminiszter-helyettes föltárta: az egyezséget a huszonnegyedik órában a szovjet engedmények tették lehetővé. Elmondta, Moszkva, amely korábban 13 300 harckocsiból álló kontingenst követelt magának, előbb százzal, majd újabb ötvennel volt hajlandó csökkenteni páncélosainak a számát. A VSZ-tagok ezt .megelőzően hiába kísérleteztek a szintek meghatározásával, most viszont az erre vonatkozó megállapodás „egy órán belül” kimozdította a kátyúból a tüzérségi eszközökről folyó meddő vitát. A csehszlovák külügyminiszter-helyettes azonban nem részletezte, milyen mennyiséget tarthat meg végül is magának a Szovjetunió, amely eredetileg 13 700. tankra tartott igényt. Ugyané közlés szerint a harci repülőgépek kvótáját a VSZ-tagországok különösebb zökkenő nélkül fölosztották egymás között, mert bár nézeteltérés támadt a szövetség déli szárnyén rögzítendő plafonok ügyében, vagyis bolgár részről kivetnivalókat találtak benne, „ám a románok együttműködési készségről tettek tanulságot" — jegyezte meg Harencar. A kelet-európai védelmi szervezettel függ össze egyébként, hogy Lobov hadseregtábornok szerint eddig 600 ezerrel csökkentették egyoldalúan a Varsói Szerződés tagállamai hadseregének a létszámát.	(Zs. E.)
Tudósítónk telexjelentése
„Sárga lámpa4* az elnöknek
Washington, október 30.
Óvták a „türelmetlenségtől" az elnököt a 'kedden a Fehér Hájban járt törvényhozási vezérek, s ezzel valójában Bagdad értésére adták, hogy George Bushnak — William Cohen republikánus szenátor szavaival — fogytán a türelme. S ha hétfőn, lapzártánk táján és után az elnök és külügyminisztere San Franciscóban, Illetve Los Angelesben — tudatosan egyeztetett erőfeszítéssel —-immár nemcsak „lehetőségként” említette a katonai megoldást az öböl-válságban, hanem mint „ki nem zárhatót", amihez adott esetben Bush „habozás nélkül” folyamodna, a kongresszusi vezetők 6orra ezt visszhangozták. S kedden Cheney védelmi miniszter és Poivell vezérkari főnök ment a Fehér Házba, forma szerint a múlt héten kiszivárogtatott újabb — százezres — csapaterősítésről tanácskozni.
A törvényhozók sajátos politikai kötéltáncot jártak a Fehér
Ház kertjében. Egyfelől hangsúlyozták, különösen a demokraták, hogy az elnök „egyedül” nem viheti háború az országot, s ezzel — a képviselőház külügyi bizottság fejének megjegyzése szerint — tisztában van, „követi az alkotmányos előírásokat”. Am Dante Fascell is hangoztatta, hogy persze „provokáció” esetén a 'főparancsnoknak „joga van a válaszlépésre”, miként a szankciók erővel való érvényesítésére máris. A -tervezettnél félórával hosszabb megbeszélés után bán az egymást követően mikrofonhoz lépő politikusók egyike sem felejtette el Bush és Baker mágikus formuláját: „Nem lehet kizárni a katonai megoldást.” tehát legalább annyira óvták Washington türelmének félreértelmezésétől. Az utalások a kongresszussal való „kellő konzultációra” sokféleképpen értelmezhetőek, s a szenátus külügyi bizottságának demokrata elnöke, Claibome Pell sem véletlenül volt sejtelmes, amikor ekként felelt a
kérdésre, vajon „zöld lámpát” kapott-e most Bush erre a katonai lépésre; „Azt mondanám, a lámpa sárga ...”
A közvéleményt pedig attól óvták a törvényhozók, nehogy azt higgye, amit a kedd reggeli The Los Angeles Times váltig állít: jócskán közeledtünk a háborúhoz, Erről nincs szó — ismételgették a politikusok, akiknek egyszerre volt feladatuk a lakosság megnyugtatása és Bagdad idegesebbé tétele. „Én senkit semmire nem akarok felkészíteni” — mondta San Franciscóban BuSh, amikor azt firtatták, a kormány meg akarja barátkoztatni a lakosságot a háború gondolatával. De az elnök mindjárt hozzátette: „eltökélt”, hogy az agresszió következményei nem maradhatnak fenn, e „erős üzenetként Szaddám Huszeinhoz" tett itt említést az .Öböl-ténségbe vezényelt „nagy és elszánt erőkről”. Vagyis, ha a törvényhozók még mindig esélyt adnák a szankcióknak, és főként a közös ENSZ-lé-péseket szorgalmazzák, segíteni óhajtották a kormány „figyelmez-
tetési eszkalációját", aminek indokoltságát hétfőn este Szaddám Húszéin újabb, ezúttal a CNN-ká bel tévének adott, és politikája változatlanságát hangoztató interjúja is igazolta. Mindenesetre feltűnően kerülte mindenki a Fehér Házban és kertjében, hogy cáfolja is, ne csupán „ ne kommentálja” a The Lón Angeles Times értesülését: Baker közel-keleti és európai kőrútján már arról fog tárgyalni a partnerekkel, milyen határidővel adják meg Bagdadnak a végső ultimátumot.
*	Avar János
*
Baker amerikai és Sevardnadze szovjet külügyminiszter a jövő hét végén Európában találkozik — jelentette be kedden az amerikai külügyi szóvivő. A találkozó helyszínét még nem választották ki. Baker pénteken kezdődő, az Öböl-válsággal kapcsolatos útján először az Egyesült Arab Emírségekbe látogat, majd Szaúd-Arábiában a kuvaiti emírrel, illetve a szaúdi vezetéssel tanácskozik.
Munkatársunk párizsi Jelentése
Hazatértek a francia túszok Bagdadból
Párizs, október 30.
„Nem szabad elfeledkezni azokról, akik Irakban maradtak.” 'Ez volt az egyik legfőbb üzenetük azoknak a hétfőn éjjel Párizbsa megérkezett túszoknak, akik az iraki repülőgép landolását követően rögtön nyilatkoztak az eseményről egyenes adásban közvetítő francia tévéállomásoknak. Kettőszáznyolovanketten nyerték vissza szabadságukat — kettőszázhatvanhárom francia, tizenkilenc más nemzetiségű —, s az éjféli érkezés örömteli pillanataiban is emlékeztettek a még mindig az iraki elnök „vendégszeretetét” élvező mintegy négy-ezen külföldire. Családi fogadtatást szerveztek az illetékesek, de nemcsak ez indokolta, hogy elég alacsony szintű hivatalos küldöttség várta a hazatárőket a repülőtéren. Párizs így is igyekezett kifejezni: nem tartozik hálával a bagdadi „ajándék" miatt.
„Csak örülhetek a francia túszok hazatértének, de örömünk csak akkor lehet teljes, ha Irakból minden külföldi visszatérhet hazájába” !— nyilatkozta még korábban Francois Mitterrand. A keddi kommentárok is az „elnöki megközelítést” tükrözik; nem lehet szó köszönetről, különösen nem Szaddám Huszeinnek. Ku-vait lerohanása és a túszügy két külön „bűntett” — írta a Le Figaro, és a franciákat kedvezően érintő gesztusa ellenére az iraki elnök továbbra is „a század egyik legnagyobb túszszedője marad” és az első államfő, aki ártatlan külföldi állampolgárokat védőpajzsként használt stratégiai létesítményei védelmére.
A túszok szavaiból kiderült, hogy a különböző helyekről érkezettek életkörülményeiben jelentősek voltaik a különbségek. A Bagdadban levők szabadon mozoghattak a városban, nem szenvedtek hiányt semmiben, míg
a kuvaiti követségen kitartók két hónapja élték víz- és villany nélkül, az élelmiszer-tartalékaikat is szigorúan ki kellett porciózniuk. A legrosszabb sora annak a hatvanhét embernek volt, akiket Irak-szerte stratégiai fontosságú üzemekbe „telepítettek”. Közülük néhányan elmondták, hogy a britek és amerikaiak még náluk is keményebb bánásmódban részesültek, sokuk íizikai-és lelki állapota komoly aggodalomra ad okot. A Kuvaitból érkezettek elmondták, hogy a várost az iraki csapatok teljesen feldúlták és kifosztották.
A keddi párizsi lapok elemzik Mihail Gorbacsovnak az Öbölválságról a francia fővárosban mondott szavait, vagyis új, arabközi megoldást indítványozó bejelentését. A Le Monde szakírója szerint kettősség tapasztalható a szovjet megközelítésben; Moszkva egyszerre hangoztatja a szahad vidág melletti szolidaritást, ugyanakkor „elfogadhatatlannak” nevezi a katonai megoldást, és komoly erőfeszítéseket tesz a békés rendezés érdekében. A Kreml láthatóan közvetítő szerepre törekszik, s ezt a lehető legjobban igyekszik kihasználni; a Biztonsági Tanács öt állandó tagállama közül egyedül a Szovjetunió maradt .^beszélő viszonyban” a bagdadi diktátorral. A Le Monde megítélése szerint ez a kettősség mintha már túl menne azon a pontos, ami „logikus és hasznos”. Több elemzőnek is feltűnt, hogy érezhető volt a kibontakozás esélyeinek megítélésében a különbség Gorbacsov és Sevardnadze között: a szovjet elnök új elemeket vélt felfedezni Bagdad megközelítésében, míg külügyminisztere, aki mindig is keményebb hangot ütött meg Irakkal szemben, semmilyen reménykeltő jelet nem lát.
Pisa Tibor
Ignal.venko közölte:
Gorbacsov zsúfolt programja késlelteti a nemet utazást
Elhalasztották Mihail Gorba- I bán Vitalij Ignatyenko elnöki
csov szovjet államfő hét végére I szóvivő.
tervezett bonni látogatását — I A szóvivő hangsúlyozta, hogy a jelentette be kedden Moszkvá- | látogatás elhalasztásának nincse-