﻿áfa:
0,5©
forint
Magyar Norozoí
P^mtek
1990.
november 2.
Lili. évfolyam
257. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Kapu-
dömgetések
Mostanában valahogy egyre többet gondolok Bolondra. Majdhogynem naponta eszembe jut a mokány kis magyar. Mandulavágásúnak képzelik el a mondakönyvekben, félmeztelen testén jól kidolgozott izmok tapadták, haját talán var-kocsiban viselte, egyetlen fegyvere buzogánya volt, amelyet akkora erővel vágott bele Bizánc érckapujába, hogy az így támadt résen egy ötéves fiúcska könnyűszerrel átbújhatott. Fizettek is a bizánciak, mint a köles. De alighogy idáig jutok gondolatban, képzeletem valahogy mindig elkalandoz: Bo-tond hőstettéről — a kápüra. Miiyen lehetett ez a kapu? Ércből volt, ezt tudjuk. De voltak-e rajta díszes veretek7 Díszítette-e dombormű? S ha igen, vajon mifajta? Talán a Bizáncot jelképező kétfejű sas volt kikalapálva, mívesen a város legügyesebb ötvösmeste-■ reimek remekeivel? Hiszen egy ekkora munka bizonyára fontos volt, és a város nagy gondot fordított arra, hogy birodalmának határát jelképező kaput a birodalom gazdagságának és fejlettségének megfelelően ékesítse, szimbolizálja. Igen, biztos vagyok benne, a vastag tölgyfa fölött csodálatosan szép ötvösremek borította azt a kaput, a bizánci kultúra és technikai tudás méltó remeke lehetett, biztos kezű ötvösök sok évig görnyedtek lapjai fölé, szerszámok tucatját használták föl a megmunkálására, éjszakákon át törte a fejét a motívumokon a legiMetettebb mester, amiig az egészet megkomponálta. És ekkor jött Bolond a buzogányával.
Persze, tudom' én azt, hogy épp akkor érkeztünk Európába. Hogy pénzre volt szükségünk, valamiből csak élnünk kellett, nem igaz? Por(tyázgat-tunk hát Nyugaton, mert kereskedni nem tudtunk. Nem volt mivel. De meg akartuk mutatni, hogy mi ,is itt vagyunk és egy-két mokány kis magyart mindig elő tudtunk szedni valahonnan. Én mégis jobban hiszek a kereskedésben.
Legendás hősök helyett a névtelen kereskedőkiben, ök voltak azok, akik keresztül-kasui bejárták a világot — előbb, mint a hadvezérek, és portékájukkal nagyobb földrészeket hódítottak meg maguknak, mint amazok.
Kereskedni kellett volna Bizánccal — gondolom mostá-nában, Botandra gondolva. Kereskedni kell Nyugattal — hallatszik mostanában egyre gyakrabban. Csakhogy Nyugattal kereskedni nem köny-nyű. Itt van a sok különféle cég képviselője, ideutazik, megnézi az árut és azt hiszi, minden rendben van. Visszautazik hazájába és várja, hogy portékája megérkezzék. Várhatja. Ilyenkor levelet ír. Nem kap választ. Telefonál — az ügyintéző szabadságon van. Legközelebb telexezik — semmi válasz. A telefax is hallgat. Üj-ra Pestre utazik — kiderüli, minden a legnagyobb rendben van. Az áru menni fog, csak egy kicsit késik. A minőség sem teljesen ugyanaz. Esetleg az ár is változott, mert közben eltelt egy jó pár hónap. A So-theby’s londoni aukciója miatt a kortárs osztály igazgatója két éven át küldte az érdeklődő leveleket. „Végül újra Pestre utaztam — mondta — s másodszori vendéglátóim hada egészen más emberekből állt. Egy sem volt belőlük azok közül. akikkel korábban tárgyaltam.”
Egy üzletasszony arra kért, hívjam föl a vele kapcsolat-
iban levő magyar céget, tudakoljam meg, miért nem válaszolnak? A megküldött árjegyzék olyan kedvező volt, hogy az angolok gyanút fogtak mancs-e tévedés a dologban. A váltasz meg is,érkezett: téveditek, hamarosan küldik az új árlistát. Azóta többször is érdeklődtek a londoniak, de semmi válasz. Egyszer csak betoppant a cég képviselője — személyesen az új árlistával. Fölöslegesen jött, mert az árak olyan magasak voltak, hogy az üzletből semmi sem lett. Jól tudta ezt a magyar cég képviselője, de jött egy kis bevásárlásra. Egy kis nyugati por-tyára.
Pürtyázgató magyarjaink sokfelé eljutnak. SzeQídebbek ezék az utak, mint valamikor voltak. Nem rettegi őket a Nyugat, bár a kormányfő legutóbbi angliai látogatásaikor elhangzott, hogy ha a gazdasági menekülitek áradata a szegényebb közép-európai országokból megindul, könnyen lehet, hogy a fejlettebb nyugateurópai országok visszasírják a vasfüggöny korszakát. Történelmünk furcsa módon jelképezhető a különféle kapukkal. Alig 'bontottuk le a magunk építette vasfüggönnyel ellátottat, máris a Brandenburgi kapu megnyitásához siettünk. Értünk a kapudönge-tésekhiez. Az angolok azt mondják:	„'Magyar	az, aki
mögötted lép be a forgóajtóiba és előtted lép ki belőle”. Az angolok igen udvariasak. Kérdés, mennyit segít ez a jellemzés az üzleti tárgyalásokban? Országosan számon tartjuk, mekkora segélyeket kaptunk eddig az ország felépüléséhez, senki sem tudná azonban megmondani, hány kis üzletember bűzd ült föl a nagy példákon, s jött eladni, vásárolni, s fordúlt vissza, mert kedvét, lendületét szegték a megbízhatatlan ügyintézők, a megválaszolatlan levelek, a pontatlanságok. Az országra szóló, nagy nekibuzdulások helyett én o névtelen kereskedőik csapaté-bán hiszek. Bolond helyett a bizánci ötvösökre adnám a vok-sornat. Tőlük kellene megtanulni, hogyan kell vasfüggöny helyén míves kapukat emelni, ők tudnák megmondani, milyen szerszámok kellenek hozzá, és hogyan kell azokat használni. Kereskedni máig sem tanultunk meg rendesen, de poirtyázni még nem felejtettünk el. Tudjuk, hogy az olaszországi turistautak során hol lehet megikopasztaná a bokrokat, hogy az egész évi babér-üevélkészletünket beszerezzük1. Nincs értelmetlen kiküldetés, fölösleges nyugati út, mert ha üzletet nem is kötöttünk, beszereztük kis zsákmányainkat.
Persze, tudom én azt, hogy csak most érkeztünk Európába, és negyven év alatt sokat felejtettünk abból is, amit korábban már tudtunk. A magyar telefonhálózat s a technika mellett elkorhadt itt a kereskedelmi morál is. Ellustult a vállalkozó kedv, s ahelyett, hogy azt kutatnák, mi milyen portékát kínálhatnánk Nyugatnak, hatástalan kis hivatalnokok hada indul még ma is kis nyugati portyázásokra. S ha valóban megindulna a gazdasági menekültek	népáramlása?
Megrettenni akkor sem^ fognak — ahogy a hongkongiak esetében is —, legfeljebb bezárják kapuikat. A kapudön-getések kora pedig végképp lejárt. S ha részévé akarunk válni Európának — éppen a magunk történelme tanított erre —, legjobb, ha elsajátítjuk a megbízhatóbb nyugati, új harcmodort.
Fekete JudH
Diákmegmozdiilás a Kreml falánál
Oroszország megkísérli bevezetni radikális gazdasági programját
Washington Bonntól várja Kélet-Európa segélyezését
A külpolitikai helyzet *
WILLV BRANDT BAGDADI MISSZIÓJÁT végül is támogatásáról biztosította a bonni kormány, jóllehet az amerikaiakra való tekintettel először eltanácsolta az úttól az egykori kancellárt. A Szocialista Internacionálé elnöke valószínűleg hétfőn repül Bagdadba, hogy kieszközölje Szaddám Huszeinnél valamennyi akarata ellenére Irakban és Kuvaitban tartott külföldi kiengedését. Minthogy a nyugati szövetségesek már a kezdetek kezdetén elutasítottak mindenféle alkudozást a túszokról Irakkal, Brandt „kiemelkedő európai személyiségként, magánminőségben” látogat a térségbe. Brandt küldetését megkérdőjelezik azok az értesülések, amelyek szerint egyre kisebb az esélye annak, hogy Irak feltétel nélkül kivonulna Kuvaitból, s az Egyesült Államok mindinkább hajlik a Bagdad elleni támadás megindítására.
„A háború bármelyik pillanatban kitörhet, de tudniuk kell, hogy Irak teljes egészében felkészült a harcra” — jelentette ki az iraki tájékoztatási miniszter, aki egyszersmind az arab rendezés lehetőségét is kizárta, amíg az amerikai csapatok nem hagyják el az övezetet. Egy magát megnevezni nem kívánó diplomata szerint Mitterrand francia elnök azt mondta az izraeli külügyminiszternek, hogy november hatodika után, vagyis az amerikai időközi választásokat követően eldől, lesz-e háború a Perzsa-öbölben. A The Washington Times hírszerzési forrásokra támaszkodó beszámolója is azt sejteti, Irak a végsőkig elszánta magát az ellenállásra: a kuvaiti partoknál lehorgonyzott tankhajók és sivatagi olajraktárak felrobbantásával kívánja feltartóztatni az esetleges amerikai előrenyomulást. A brit külügyminisztérium szóvivője egyébként szégyenteljesnek és cinikusnak minősítette Bagdadnak azt az ajánlatát, miszerint az országban fogva tartott túszok családtagjai meglátogathatják szeretteiket karácsony és újév táján Miközben az ENSZ szankcióbizottságának vezetője azt bizonygatja, hogy az Irak ellen foganatosított bojkott napról napra súlyosabb hatást gyakorol az országra, s a tél közepéié alighanem leállásra kényszeríti gazdaságát, újabb és újabb hírügynökségi jellemzések latolgatják a válság Kelet-Európábán kiváltott hatását.
NÉMETORSZÁGRA IGYEKSZIK ÁTHÁRÍTANI a Reuter értesülése szerint az Egyesült Államok a kelet-európai gazdaságok talpraállí-tásával járó pénzügyi terhek oroszlánrészét. Washington arra igyekszik rávenni Bonnt, hogy a második világháború után Nyugat-Német-országnak nyújtott nagy arányú amerikai segítség mintájára most indítsa be saját Marshall-tervét az új kelet-európai demokráciák szanálására. A brit hírügynökség egy kilétét felfedni nem óhajtó német diplomatára hivatkozva közli, hogy Bonn kész a vállára venni ezt a terhet.
KERESKEDELMI ÉS FIZETÉSI NEHÉZSÉGEKET okoz a Szovjetunió számára az Irak teljes elszigetelését elrendelő BT-határozat betartása — erősítette meg újólag a szovjet külügyi szóvivő sajtóértekezletén. Az ország valutabevételeinek java része az olajból származik, és az Öböl-válság következtében felszökött olajár révén Moszkva igen jó üzleteket csinálhatna, s hogy mégsem ez történik, ez is a szovjet gazdaságban elhatalmasodó káoszt mutatja — jegyezte meg ezzel összefüggésben a Szabad Európa Rádió hírmagyarázata. Csütörtöktől vi szont egészen új körülményeket teremt, hogy az oroszországi kormány hozzákezdett a gazdaság stabilizálását és a piaci viszonyok létrehozását célzó Satalin-program végrehajtásához. Az orosz miniszterelnök azonban máris utalt arra, hogy a szövetségi gazdasági irányítás túlcentralizáltsága miatt Oroszország nem tudja maradéktalanul teljesíteni az „ötszáz napos” terv minden egyes pontját. Az Interfax nem hivatalos hírügynökség által közzétett közvélemény-kutatásból egyébként az tűnik ki, hogy a szovjet lakosságnak csupán 43 százaléka van a piacgazdaság kiépítése mellett, 36 százaléka viszont ellene foglal állást A felmérésből kiderül, hogy a legnagyobb arányban a fiatalok támogatják a radikális gazdasági átalakítást. Ezt jelzi azoknak a moszkvai diákoknak az akciója is, ak'ik a Kreml falánál kezdtek éhségsztrájkot követelve a Rizskot’-kormánv lemondását es az SZKP vagyonának államosítását. Emlékezetes, hogy október közepén az ukrán kormányfő távozását ugyancsak egyetemisták éhségsztrájkja kényszerítette ki. Gorbacsov államfő bizonyára nem véletlenül fogadta a Kremlben a különböző diákmozgalmak képviselőit.	(V. L.)
Gorbacsov tárgyal! a diákság képviselőivel
Tallinn bán és Kijevben a tiltakozás ellenére is megtartják a november 7-i katonai parádét
Moszkvából jelenti az MTI: Az oroszországi kormány november elsejétől, azaz csütörtöktől hozzákezdett a gazdaság stabilizálását és a piacgazdasági viszonyok megteremtését célzó .úgynevezett „500 napos” program végrehajtásához. Ezt Iván Szilajev, Oroszország miniszterelnöke jelentette be előző este a törvényhozásban.
Sz'lajev beszédében élesen bírálta a szövetségi gazdasági irányítás túlcentralizált voltát, és azt hangoztatta, hogy emiatt Oroszország nem tudja maradéktalanul végrehajtani a Sztanyiszlav Sata-lin nevével fémjelzett program minden egyes pontját. Oroszország kormányfője szer'nt már a program első részével, a stabilizációs szakasszal kapcsolatban nehézségek merülnek fel.
Az orosz miniszterelnök ugyan-
kor bejelentette, hogy a Satalin-program többi alapvető pontját — köztük a privatizációs és a földprogramot, illetve az ingatlangazdálkodási programot — mindenképpen végre kívánják hajtani Oroszországban, Jelezte ugyanakkor, hogy e reformok eredményes véghezviteléhez is szükség van a köztársaság szuverén jogainak tényleges biztosítására.
Nyikolaj Rizskov a Moszkovsz-kij Komszomolec című lapnak adott interjújában megerősítette, hogy az őt ért bírálatok ellenére sem válik meg posztjától.
Rizskov elmondta. ho:v az unió szerződéstervezete, amely a tagköztársaságok és a központi vezetés kapcsolatait szabályozza, minden köztársaság számára engedélyezi. hogy saját programot
valósítson meg. „Az általános elveknek azonban egységeseknek kell lenniük — tette hozzá, — Ugyanazon országban élünk, egységes szabályok alapján kell tehát működnünk.”
A diákoknak állampolgári joguk az éhségsztrájk — jelentette ki Gennagyij Jagogyin. A szovjet oktatási állami bizottság elnöke csütörtökön azután nyilatkozott így a TASZSZ hírügynökségnek, hogy találkozott a Kreml tőszomszédságában egynapos figyelmeztető éhségsztrájkot tartó diákokkal. A fiatalok akciójával egyidejűleg Mihail Gorbacsov elnök fogadta a felsőoktatási intézményekben tanulók képviselőit.
Az elnök, aki a diákokkal, ifjúsági szervezetek vezetőivel négyórás beszélgetést folytatott, méltatta a fiatalok aktív részvételét az ország építésében, s bírálta azokat a politikai vezetőket, akik a maguk céljaira akarják kijátszani „a diákkártyát”.
Miközben Gorbacsov a Kremlben a diákság képviselőivel tárgyéit, Jagogyin az éhségsztráj kólókat kereste fej. Az általuk támasztott követelésekre reagálva kijelentette, 'hogy ha távozását követelik, kész lemondani tisztéről. Szóba kprült az ösztöndíjak áldatlan problémája.
A diákok pénteken délelőtt befejezik figyelmeztetőnek szánt akciójukat, de jelezték, hogy ha követeléseiket nem teljesítik, készek határozottabb lépésekre is. Egyebek között azt követelik, hogy mondjon le a Nyikolaj Rizskov vezette szövetségi kormány, államosítsák az SZKP és a Komszo-mol vagyonát, depolitizálják az élet minden területét, és vezessék be az alternatív katonai szolgálatot.
A szovjet szövetségi parlament célszerűtlennek tartja, hogy Moszkvában a Vörös téri hivatalos felvonuláson kívül alternatív párhuzamos felvonulásokat, tüntetéseket szervezzenek. Erről csütörtökön hozott határozatot a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége.
Az Anatolij Lukjanov parlamenti elnök által aláírt határozat meghozatalának az az indítéka, hogy a fővárosiban az előzetes tervek szerint a hivatalos felvonulá-
son kívül a Vörös téren kettő, Moszkva más pontjain további néhány tüntetést, felvonulást szerveznek különféle pártok, mozgalmak, szervezetek.
Az évfordulóra készülődve az ország minden köztársaságában vita bontakozott ki magának az ünnepnek a megtartásáról és a katonai díszszemléről. Ez utóbbi megtartására Gorbacsov elnöki rendeletben kötelezte a szövetséges köztársaságok fővárosait.
A november 7-e tiszteletére tervezett kijevi katonai díszszemle elleni tiltakozásul lemondott hivataláról az ukrán főváros tanácselnöke.
A Komszomolszkaja Pravda csütörtöki jelentése szerint a városi tanács végrehajtó bizottsága a kommunisták szavazattöbbségével ugyanis úgy döntött, 'hogy a katonaparádét az idén is megtartják a város főútiján. Az ukrajnai népfront vezetősége és más ellenzéki szervezetek a november 7-i díszszemlével kapcsolatban polgári engedetlenségre szólították fel a lakosságot.
Tallinnban az észt parlament álláspontja ellenére ugyancsak megtartják a november hetedikén szokásos katonai díszszemlét. Ezt a tallinni helyőrség parancsnoka közölte a Krasznaja Zvezda című szovjet lap csütörtöki számában.
Ellenzéki választási győzelem Grúziában
Moszkvából jelenti a TASZSZ: A „Kerekasztal — Szabad Grúzia” elnevezésű ellenzéki pártkoalíció meggyőző győzelmet aratott a vasárnapi grúziai parlament' választásokon. A szovjet hírügynökség a központi választási bizottságtól kapott adatok alapján azt jelentette, hogy az ellenzéki pártok tömbje 54,03 százalékos választási eredménnyel 114 képviselői mandátumot szerzett. A Grúz Kommunista Párt 29.42 százalékot ért el, amely-lyel 60 képviselői helyet biztosított magának. A 250 képviselői helyből csak 181 sorsa dőlt el. A továbbiakról november 11-én új választási fordulót tartanak.
Washingtoni tudósítónk telexjelentése
Eltűri-e George Bush kuvaiti követsége kiéhezteiését ?
Washington, november 1.
Hétfő óta szinte óránként hangzik el valami olyasmi az amerikai fővárosban, ami megerősíti Cohen szenátor keddi közlését: fogytán az elnök türelme. S ha a Fehér iHáz rendszerint siet csökkenteni is a Bush vagy Baker szaval nyomán keletkezett feszültséget (megfelelően a kongresszusi vezetők keddi csillapító figyelmeztetésének), ez legfeljebb csak — a csütörtöki The New York Times vezércikkében is kifogásolt — zavart okoz, de nem oszlatja el az öböl-háború közeledésével kapcsolatos találgatásokat. A legfrissebb olajat a tűzre az a — persze névtelen — magas rangú kormánytisztviselő öntötte, aki azon elmélkedett, hogy mi tröténne, ha egy amerikai hajó kikötne Kuvaitban, fedélzetén az ott továbbra is kitartó nagykövetségnek szánt élelmiszer-utánpótlással. Ha Irak meg akarná akadályozni, avagy netán katonái lőnék is a hajót, személyzetét, „akkor előállna az, amit casus bellinek neveznek”.
Az NBC tévéhálózat szerda esti híradója megkérdezte James Baker külügyminisztert, vajoh készülnek-e tervek ilyen utánpótlási akcióra, miután aznap reggel Bush elnök tudatta, „megelégelte". hogy Bagdad „kiéhezteti”
az amerikai (és brit) nagykövetséget A State Department főnöke pókerjátékosi arccal kerülte meg az egyenes választ: az elnök jelezte, hogy a dolog felettébb aggaszt minket, van rá ENSZ-dön-tés (hétfő óta), s „mi reméljük, hogy azt végre is hajtják”. S hát ez „olyan lehetőség, amit meg kell fontolnunk” — közölte Baker, fontosnak tartva ezúttal is tudatni, hogy „nem zárhatjuk ki az erő alkalmazását”. A csütörtöki The Washington Post úgy tudja, az Egyesült Államok Kuvaitban kitartó diplomatáinak már csupán három-négy hétre elegendő konzervhaluk és rizsük van, s mind kevesebb üzemanyaguk a kormányukkal kapcsolatot jelentő telefon generátorának működtetésére. Irak washingtoni nagykövete viszont szerdán is hajtogatta, hogy e külképviseleteiknek „nincs okuk Kuvaitban lenni”.
A választási körúton levő George Bush csütörtökön Massa-chusettsben is a „kettős üzenetet” hirdette egy beszédében: „békés megoldást óhajtunk, ám — és itt kifejezetten elszánt hatást keltett — nem fogom eltűrni, hogy az agresszió sikerrel járjon". Szerda reggeli megjegyzése, hogy „megelégelte” Bagdad packázását, az esti tévéhíradók és a csütörtök reggeli újságok vezető anyaga