﻿......... . .
?- Maíw Nemzet
november 3.
Lili. évfolyam
238. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Elhagyatva
Gorbacsov nyilatkozata szerint
katasztrófába torkollhatnak a moldáviai véres összetűzések
Közel-keleti és európai körúton
az amerikai külügyminiszter
A külpolitikai helyzet
NEM KÖRVONALAZÓDOTT három hónappal Kuvait széles nemzetközi egyetértéssel elutasított iraki megszállása után sem az öböl menti válság végkifejlete. így arra sem adható egyértelmű válasz, vajon diplomáciai vagy katonai eszközök bevetésével ér véget a születőiéiben lévő új világrend első nagyszabású nemzetközi krízise. Diplomáciai erőfeszítésekben nincs hiány, ám ezek sokszor ellentétes irányúak. Primakov nyilvánvaló kudarcot vallott bagdadi missziója után most Willy Brandt utazik Száddá mhoz, hogy kieszközölje a német túszok szabadon bocsátását. A térség vendé’ge lesz a kínai külügyminiszter is, és éppen a napokban fejeződött be egyiptomi, szíriai és szaúd-arábiai kollégáinak sebtében összehívott dzsiddai találkozója. öböl menti és európai körútra indult Baker, az amerikai kül-ügyek irányítója is. Tárgyalásainak fő célja az írak-ellenes koalíció megerősítése, az öbölben állomásozó katonai erők együttműködésének felmérése, valamint annak tisztázása, hogyan viszonyulnak az Egyesült Államok szövetségesei az esetleges újabb Irak-ellenes intézkedésekhez, illetve szükség esetén a harcba lépéshez.
A HÁBORÚ KITÖRÉSÉNEK KÖZELEDTÉT jelzik az amerikai diplomácia sokszor ellentmondásos, ám főképp az Öbölben lévő csapatok körül forgó nyilatkozatai. Az amerikai védelmi minisztérium egyik munkatársa szerint majdnem teljesen befejeződött a fegyveres erők felvonulása az Öbölben, de az összevont haderők parancsnoksága úgy véli, hogy még mindig nem elegendő a fegyveresek létszáma Kuvait felszabadításához. Az öbölbeli csapatok főparancsnoka szerint az amerikai hadsereg el tudná pusztítani Irakot, de ez egyfelől ártatlan emberek ezreinek halálával járna, másfelől pedig hosszú távon nem szolgálná az erők egyensúlyát a térségben. Háborúra utaló jel az is, hogy partraszállási gyakorlatot kezdtek Szaúd-Arábiában az Öbölbe vezényelt amerikai tengerészgyalogosok. Fontos kérdés az is, hogy háború esetén kinek a parancsnoksága alatt álljanak a térségben tartózkodó többnemzetiségű erők. Ha a másik oldal készülődését figyeljük, akkor semmi kétség nem lehet afelől, hogy a békés megoldásnak nincs esélye. Bagdad minden előkészületet megtett egy esetleges amerikai támadásra.
INGATAG ALAPOKON, a központi tervezés romhalmain építgetik Közép- és Kelet-Európa országai piacgazdaságaikat egy évvel a berlini fal leomlása után — állapítja meg a Reuter elemzése. A térség országaiban az idén számottevően visszaesett az ipari termelés, bár a legszigorúbb reformokat bevezető országokban az üzletek tele vannak áruval. A talpra álláshoz szükséges tőke megérkezzen, a kormányoknak vállalkozók uralta piacgazdaságot kell kialakítani, privatizálni kell a kolbászsütödéktől kezdve az acélművekig. A magyarországi helyzetet elemezve brit szakértők arra következtetnek, hogy Budapesten a kormány gyors és radikális reformprogramot fogadott el. A The Guardian elemzése szerint az új gazdasági javaslatok arra vallanak, hogy az energikus,‘ „fiatalabb közgazdászok legyőzték az Antafl-kormány konzervatívabb tagjait, meglovagolván a múlt heti szállítósztrájk okozta döbbenethullámot’’. Többé nem tabu Magyarországon a sokkterápia és a gyors privatizáció, jóllehet tavasszal még azok elvetése segítette hatalomra a konzervatív koalíciót, vélekedik a Financial Times. Megfigyelők hozzáteszik, hogy e váltáshoz hozzájárult az is, hogy a magyar közvélemény igencsak elégedetlen az utóbbi öt hónapban tapasztalt „kormányzati bizonytalankodással és habozással”, amely csupán az életszínvonalat rontotta.	(S. G.)
Washingtoni tudósítónk telexjelentése
Baker kritikus küldetése
Senki nem tudhatja, meg nem becsülheti, hogy a magyar társadalom politikai és gazdasági bajai a legközelebbi hetekben mely foglalkozási csoportokat visznek sztrájkba, netán az utcára. Az ország láthatóan kényszerpályára került és a konfliktusok szaporodása, az érdekek ütközése elkerülhetetlen.
Napról napra érkeznek hírek arról, hogy kik, mikor és miért akarnak tiltakozni. A vasutasok, a postások, a bányászok és még ki tudja, hány szakma után legújabban a pedagógusok helyezték kilátásba, hogy a közeljövőben figyelmeztető jelleggel munkabeszüntetésre készülnek ...
Nos, egy pedagógussztrájk ismét megbéníthatja az ország életét, mert szülők százezrei kényszerülnének arra, hogy egy vagy több napot távol legyenek munkahelyüktől: a gyerek mégsem maradhat egyedül, felügyelet nélkül.
Természetesen senkinek sincs joga ezzel, vagy bármilyen más érvvel megzsarolni a pedagógustársadalmat, hiszen ezen értelmiségi rétegnek ugyanúgy joga van az érdekérvényesítésnek ehhez a végső formájához, mint másoknak. Sokan azt mondják, hogy a pedagógusok ugyanazt a szervezett erőt jelentik az értelmiségen belül, mint amit például a taxisok az utcán, ök a legnagyobb létszámú értelmiségi csoport, nekik van meg leginkább a lehetőségük a közös fellépésre. A többiek, más értelmiségi rétegek vékonyabbak és szervezetlenebbek —, de ugyancsak elégedettének. Csalódottak és ingerültek, mert ismét úgy tapasztalják, hogy a politika minden előzetes fogadkozás ellenére, cserbenhagyta a kulturális szférát.
A rendszerváltás egyik legszebb illúziója volt: végre megtörhető a hosszú évtizedek azon gyakorlata, hogy a maradékelvű elosztás folyamatában mindig, mindenkor a sor végére szorult a kultúra! Az értelmiség, amely a változások, a vértelen forradalom vezető rétege volt, igazán nem szűk csoportérdekeket képviselt akkor, amikor meghirdette, hogy az új társadalomban erős pozíciókat kell kiépítenie a szellemnek, mert csak a tudás és csakis „kiművelt emberfők sokasága” vihet ki bennünket a bajból.
Most, amikor a társadalom egyre ridegebb valóságában szembesül a gazdasági realitásokkal, keserű hát a csalódás: ismét és sokadszor érezhető a változatlan. A kultúra pozíciói ma rosszabbnak tűnnek, mint valaha. Intézmények, színházak, iskolák, művelődési otthonok tömege került a működés-képtelenség közelségébe, csőd előtt a könyvkiadás — miközben „szellemi” szennyáradat önti el az alkalmi könyvárusok standjait. Arra persze okkal és joggal lehet hivatkozni, hogy íme, a csődtömeg most szakította át a gátat, és éppen a szabadabb körülmények teszik, hogy ellep mindent a silány szellemi termék. Ez ugyan abszurd érv, de van benne igazság, viszont fatális tévedés lenne, ha a demokrácia szabadságát okolnánk mindezért. Sokkal nagyobb baj, hogy a rendszerváltás folyamatában — sőt rohamában — elveszni látszik a kezdeti idők eltökélt, konok szándéka: a jövő magyar társadalmában nem egyszerűen kiemelt szerepet kell biztosítani a kultúrának, hanem minden társadalmi cselekvés, gazdasági döntés meghatározó szempontjaként kell figyelembe venni.
A jelenlegi katasztrofális viszonyokat tisztességtelen len-
ne teljes egészében az új kormányzat számlájára írni, de tény, hogy az új kulturális vezetésnek mind a mai napig nincs nyilvánosságra hozott, kormányzat által elfogadott és ezáltal védhető kulturális stratégiája. A különböző értelmiségi érdekszerveződések egyike-másika készített már tervezeteket és a kulturális kabinet is letett nemrég egy elgondolást a parlament kulturális bizottsága elé —, amit ott, és azon nyomban jónak látott visszavonni. Itt állunk hát, a jövő évi költségvetés megvitatása előtt, és egyelőre a tárcának nincs olyan konszenzuson alapuló programja, amelyhez pénzt kérhetne, amely érvként szolgálhatna a várhatóan éles és kíméletlen költségvetési vitában. S közben eleddig senki nem cálfolta a hírt: mintegy húsz százalékkal csökkennek a kultúrára szánt központi kiadások, s a jövőben csak a kulturális alapszolgáltatások szinten tartására vállalkozhat a minisztérium. (Amely szint köztudottan mélységes.)
Ha ez a helyzet bekövetkezik, akkor 1991-ben művelődési intézmények törrfege jut csődbe, ezrek kerülnek az utcára és százezrek az intézményeken kívülre. Már most az év végén fizetésképtelen jó néhány kulturális létesítmény. Mint hírlik, sikerült valamiLyen rejtett bugyorból néhány tízmilliót előkaparni, s ez meglehet eljut a legrászorultabbakhoz, de tűzoltással nem lehet alapkérdéseket elfedni.
Semmi értelme nem lenne, ha hallgatnánk arról, hogy a kulturális vezetés mennyire megosztott. S ez nem egyszerűen a különböző személyek közötti emberi feszültségeket jelent, hanem sokkal inkább a legerősebb kormányzó párt meghatározó áramlatainak éles konfrontációját. (Gondoljunk csak az Oktatáskutató Intézet léte vagy nem léte körüli, hónapokig tartó bizonytalan helyzetre, amikor direkt politikai szempontok és szakmai érvek ütköztek.)
A kulturális tárcát a tavaszi kormányalakítás idején még stratégiai területként kezelték, s bár ennek voltak veszélyei is, mégis sokan örültek, abban bízva, hogy talán a döntéshozatali mechanizmusban is erősebbek lesznek a szellem" pozíciói. Ma már látszik, hogy ezen állapot nem következhet be. Ha például a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hetekkel a diákmegmozdulások után, mit sem tanulva a tapasztalatokból, a televízió nyilvánossága előtt kijelenti, hogy az ösztöndíjak jelenlegi mértéke elviselhetetlenül nagy terhet ró az állam-háztartásra és „ezen változtatni kell”, akkor nagy baj van, mert valakik, valahol semmit nem éreznek a feszültségekből. Aligha segít a tisztánlátásban, ha alig egy nappal később a kormányszóvivő éppen az ösztöndíjak emelését jelentette be...
Egy szociológus nemrég arról töprengett, hogy a magyar értelmiség vajon mikor vonul vissza a politikától, mikor adja át pozícióit a feltörekvő polgárságnak. Ez a folyamat ugyanis elkerülhetetlennek látszik, jön a technokrácia, a maga nagyobb gazdasági, politikai szakértelmével, az amatőrök elhullanak. Hosszú esztendőkre elveszhet minden, amit a hatalomban levő értelmiség ma még okosan gondolkodva kivívhatna az egész társadalomnak.
Amihez persze át kellene lépnie önnön alkotta szellemi barikádjain is.
Dénes D. István
Washington, november 2.
James Baker szombat reggel indul egyhetes tervezett közel-keleti és európai kőrútjára, amely sokak szerint sorsdöntő lehet az üböl-válság alakulására.
Baker tisztában van vele, hogy a tét nagy, és az Öböl-válság tönkreteheti régi barátjának, George Bushnak az elnökségét — indítja útjára a State Department főnökét a The Washington Post címoldalon kezdődő .helyzetjelentése” a külügyminiszter szerepéről a kuvaiti konfliktusban, s e kitűnő taktikus mostani „próbatételéről". Hiszen a Teladat valóban diplomatapróbáló: elhárítani a Bagdad-ellenes — Bush és Baker által összetákolt — koalíció lazulását — egységesíteni a sok-nemzetiségű erők parancsnoklási rendjét —, s ami a lényeg, felmérni — megvan-e az akarat és elszántság — a háború vállalására. Stílszerűen, Baker útjának menetrendje az utolsó pillanatig nyitott volt (először csak a szaúdi megállót jelentették be), s még osütörtökön is figyelmeztette a külügyi szóvivő a miniszter gépén utazó tudósítókat, legyenek, készenlétben, mert az indulás órája módosulhat.
Ugyancsak a The Washington Post csütörtöki vezércikkében az „Öböl-szövetség repedései” miatt aggódott. Hiszen Párizs és Moszkva együtt és külön is a washing-
toni harcias hangulattal ellentétes jelzéseket adott le, és főleg vélt felfedezni — Bagdadban. Ezért is tartják megfigyelők oly fontosnak Baker találkozóját, szovjet kollégájával, Sevardna-dzéval, és megállását a francia fővárosban. Mások Damaszkusz felújult Amerika-ellenes retorikájából vonnak le következtetéseket, s így Baker feltételezett — eddig legalábbis feltűnően ki nem zárt — „összefutása” szíriai vezetőkkel szintén kritikusnak ígérkezik. Míg a szilárdan kitartani látszó Ankara felkeresése kivált érdekes lehetőséget állít előtérbe: egy „északi frontét”, a délre, a Kuvaitba és a szaúdi határra tömörült iraki hadsereg két tűz közé szorítását.
Mindehhez, és az elnök, külügyminisztere által egész héten emlegetett, szintén „nem kizárt” katonai megoldáshoz először is meg kellene teremteni a soknemzetiségű, és mindenfajta fegyverrel rendelkező erők egységes irányítását. Washingtoni kormánytisztviselők jelezték is, hogy Baker szaúdi tárgyalásainak éppen ez lesz az egyik fő témája. Hiszen a politikailag, és Bagdad elrettentéséhez, a világegység bizonyításához elegendő „koalíciós felállás” háború esetén végzetes lehetne. A Pentagon szóvivője immár többször is utalt rá, hogy ez megoldatlan kérdés, s a pénteki The New York Timesnak adott inter-
jújában az ott levő amerikai ősapátok parancsnoka, Normann Schwarzkopf tábornok is értésére adta, hogy ezt a kérdést mielőbb rendezni kell. S bár így nem mondta ki, persze, nem is titkolta igazán, hogy ha elvben szaúdi vezénylés alatt lenne is e sereg, a harcok kirobbanása esetén amerikai parancsnoknak, tehát alighanem őneki magának kell irányítania a dolgokat. A Post tudni véli egy Pentagon-tisztviselőtől, hogy Colin Powell, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke abba is belemenne, helyezzék az amerikai csapatokat ENSZ-parancsnokság alá, ám az érdemi vezénylést bízzák csak szálfatermetű, katonái körében csak „a medve” néven emlegetett Sohwarzkopfra (ki egyébként az interjúban hangoztatta, hogy nem lehet cél Irak és az egész baathis-ta rezsim teljes elpusztítása, már csak a térség „hosszú távú egyensúlyára" való tekintettel sem. A tábornok különben nem tart igazán a pontatlan iraki rakéták okozta károktól sem, viszont — tanulva a vietnami leckéből — szeretné gyorsabban váltani a sivatagba küldött csapatokat, s így a nyáron odaküldött katonák akár
Moszkva, november 2.
Egyre szorosabbra húzódó derékszíj az egyik karikatúrán, s az utolsó lyuk fölött a felirat:	öt-
száz nap. Irányjelző a másik rajzon: hátrafelé a 73 év, előre az ötszáz nap.
Gazdasági programja és alkotmánytervezete meghirdetésével az orosz parlament átlépte a Rubikont, s ez abból is egyértelművé válik, hogy némely pénteki központi lap, különösen a Szov-jetszkaja Rosszija milyen hevesen támadta a föderáció alaptörvényéről. s a föderációs szerződésről közzétett elképzeléseket. A szocializmus sírásói — írta a Szehzkaja Zsizny, a temetési vállalkozók szerepében — kontrázott rá a Szovjetszkaja Rosszija. A felháborodásra az okot az szolgáltatja, hogy az orosz alkotmánytervezetből kimaradt mind a szocializmus, mind a szovjet hatalom fogalma. Az egyik cikkely megtiltja a politikai pártok tevékenységét állami vállalatoknál: állami szolgálatban, az oktatási intézményekben, a bíróságokon, a fegyveres erőknél, a belügyi szerveknél. Egy másik pont pedig köntörfalazás nélkül kimondaná: a vállalkozási szabadságot az állam garantálja és védi Semmilyen tevékenység nem tiltható, kivéve, ha azt törvény rögzíti. A tervezetet előterjesztő Oleg Rumjancev szociálde-mokiata képviselő, az alkotmány-előkészítő bizottság titkára úgy nyilatkozott, hogy bár tudja: az orosz kommunisták alternatív tervezettel kívánnak előállni a közelgő orosz népi küldöttkongresszusig, ám a két dokumentum összedolgozása aligha lehetséges. A gazdasági reformprogram kialakításánál egyszer már megpróbálták egyesíteni a jót és a rosszat, s csupán az lett a vége, hogy két hónap elveszett. Válaszul a Szovjetszkaja Rosszíja címoldalán egy orosz képviselő levelét közli, aki szerint az alaptörvény-tervezetből „teljességgel látható: a XVIII-XIX. századi burzsoá társadalomnak megfeleld alkotmányt próbálnak
már karácsonyra hazatérhetnének). Különben hírek szerint Schwarzkopf kitűnően együttműködik a szaúdi Khalib tábornokkal, az arab erők parancsnokával, s némelyeket az sem zavarna, ha az amerikai generális formálisan csak a második posztot kapná, feltéve, hogy övé az igazán döntő
Ha valóban megoldják ezt Baker útján, azzal máris még hihetőbbé teszik Bagdad számára a Fehér Ház elszántságát. S mivel novemberben éppen az Egyesült Államok tölti be az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnöki tisztét, a külügyminiszter nyilván előkészíti a további Bagdad -büntető döntésekét is, biztosítva tehát az eddigi egyhangúság megőrzéséhez szükséges diplomáciai támogatást. így aztán érthető volt, hogy az e heti külügyi sajtótájékoztatókon hiába is próbálkoztak a tudósítók bárki Öböl-szövetséges „megingására" utaló megjegyzéseket kiszedni a szóvivőből. A Baker-úton viszont akár el is dőlhet, meddig van tere még — kettős értelmében is — a diplomáciának.
A.J.
ránk kényszeríteni" a „mi új demokratáink".
A központ és a föderáció között tovább élesedő konfrontációt tükrözi, ahogyan Gennagyij Filsin nyilatkozott az ötszáz napos programról a Komszomolsz-kaja Pravdában. A vezető orosz politikus többek között kijelentette a szövetségi kormány „a katona-ipari komplexum lobby-ja" Az orosz reformelképzelésekben kiemelt szerepet kap a konverzió, a hadiipar áthangszerelé-se polgári termelésre. Filsin szerint e célból különbizottság alakul. amelyben nemcsak az orosz kormány, de a szövetségi parlament tagjai is helyet kapnak. Hasonló bizottságok jönnek létre üzemi szinten is, a vállalati igazgatók és katonák bevonásával. A további konkrét tervek között szerepel a beruházások és az anyagi-technikai források összpontosítása a közszükségleti cikkek termelésére ösztönző adópolitika kidolgozása. A közszükségleti cikkeket gyártó vállalatok és szállítók kiemelt ellátási helyzetbe kerülnek. Az orosz parlament közben dolgozik a föld magántulajdonát lehetővé tevő törvényen, s a közeljövőben 130—150 milliárd rubel értékben kívánják privatizálni a magántulajdont, főleg a szolgáltatás, a kereskedelem és a kisüzemek terén. Filsin az orosz fogyasztói piac részleges stabilizálását ígéri a jövő év közepére.
Pénteken az ukrán parlament is elfogadta a saját piacgazdasági koncepcióját, amely mint a kormányfői posztot ideiglenesen betöltő Vitold Fokin előterjesztette, a „teljes gazdasági és politikai önállóságra” alapul, és „mély alkotmányos változásokat” feltételez. A program szembehelyezkedik a gorbacsovi tervvel, kilátásba helyezi saját nemzeti valuta kibocsátását (addig is elsejétől talonrendszert vezettek be a köztársaságban), szabad árképzést és a vállalkozás szabadságát rögzíti. 5-7 ezer ipari vállalatot és körülbelül 150 ezer kereskedelmi egységet denacionalizálnak, a főidet öröklési joggal véglegesen, vagy ötven évre bérbe lehet ven-
Noszkvai IndósiNónk telexe
Oroszországban és Ukrajnában programot hirdettek a ..szocializmus sírásói*4

