﻿0,50
foi'int
Magyar Nemzet
november 8. MII. évfolyam 162.
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
A.poigártnesteir magányossága
Amikor a metró Népstadion úti megállójából feljövet a hamburgerestől megkérdezem, nem tudja-e, hogy merre van az Ifjúság úti Olimpiai Csarnok, válasz helyett egy nagy legyintést kapok: „ez is azt keresi”. Reggel óta nya'kkendős urak szaladgálnak itt fel s alá — mondja kis szünet múlva az eladó, mind ugyanezt kérdezik. Mi lesz itt tulajdonképpen? — teszi fel a kérdést, miközben a keresett épületre mutat. — Az ország polgármestereinek konferenciája — válaszolom, mire a fiú leplezetlen derűvel szól be a bódéba társának: Te 'Béla, tudod kiknek magyarázgatunk itt már reggel óta; mindenféle kósza polgármesternek. Ügy látszik, gyűlésezni már ezek is tudnak ...
Fülledt meleg van a csarnokban. Háromezer polgármester egy fedél alatt. Vajon, mi hozta össze őket? A kötelességtu-dat, vagy a központi hívó szóra beugró reflex motiválta a kis faluból elinduló önkormányzati vezetőt, hogy első útjai egyikét a fővárosiba vegye? Netán a találkozás reménye vonzotta őket; s egy kis mustra, hogyan is néznek ki a többiek? A tapasztalatszerzés vágya, vagy egyszerű kíváncsiság? Nézem a tömött sorokat, az ismeretlen arcokat, olvasom a neveket, melyek — a belügyminiszter beszédéből idézve — az önkormányzatok történetének nyitólapjára kerülnek. Vajon itt lesznek-e legközelebb? Már ma is vagy félszázan fontolgatják, illetve részben már meg is tettöt a visszalépéshez szükséges hivatalos lépéseket.
Nem könnyű a kezdet. Akárhogy is nézzük, egyedül vannak a helyi rendszerváltás úttörői. Még, iha lelkes kis csapat veszi is körül őket településükön, vagy több ciklust megélt tanácsi vezetőként ülnek az átkeresztelt székben, egyedül vannak. Sok az ellendrukker, mint a Népstadion oldalában az a 'hamburgeres fiú, aki talán nem is sejti, mennyire drukkol az ő meggazdagodásáért a polgármestere. Mert „annyira gazdag egy önkormányzat, amennyire gazdagok a tagjai”. Ám jószerivel még mindenütt üres a kamra, fogytán a főzéshez való, s a „szakácskönyv" is csak most van készülőben. A Belügyminisztérium által készített, s a konferencián kiosztott listán tizenöt, az ellenzéki pártok által összeállított lajstromon pedig még ennél is több megalkotásra váró szabály szerepel. A köztisztviselők jogállásáról, a tűz elleni védekezésről szóló rendelkezéseken át a helyi katasztrófaelhárítási stratégiáig hosszú a sor. Jelzi a veszélyt a polgármesterek tegnap benyújtott, törvényeket sürgető petíciója is. Kormánykörök szerény becslései szerint pedig még további, cca. 450 jogszabály-módosításra lenne szükség. Ugyanakkor áttekinthetetlen, felderíthetetlen, mekkora adósságok vannak a helyi tanácsrendeletek korszerűsítését illetően.
Dereguláljanak, tisztelt polgármester urak! — hangzott a minisztérium közigazgatási államtitkárának felszólítása, aki úgy vélte, amíg nincs meg a helyi költségvetés megtervezésében irányadó központi szabályozás — s erre decemberig, a parlamenti munka menetrendjét ismerve, kevés remény van —, legfőbb teendő a korábban meghozott lokális rendelkezések felülvizsgálata, a „stupid szabályok” kiiktatása. Nem kétséges, komoly jogi előképzettség kellene mindehhez, márpedig jól tudjuk, neyn minden polgármester kezdte ügy-
védként a pályafutását. Igaz, az elmúlt érában szolgált élelmes tisztviselők most gazdasági vállalkozás keretében árulják tanácsaikat, de az megfizethetetlen. Kérdés azonban, hogy a Belügyminisztérium ingyenes tanácsadásában kiknek lesz bizalmuk. „Tanácsot adni nem kerül pénzbe” — mondja az ismert szlogen.
A polgármesterek — érthetően — jobban bíznának a helyben élő jegyző bölcsességében. Ám, éppen itt a bökkenő. Polgármestert ugyanis már választottunk, jó koncepcióval,
nemigen várható el a település vezetőjétől, diplomatájától, menedzserétől <a közigazgatási államtitkár kifejezése), hogy kiváló értője is légyen a paragrafusoknak. Megszaporodott tehát, a jogot értők iránti kereslet. Áz újságok hirdetési oldalán a vállalati vezetők helyett ma jegyzőket keresnek, akik a törvények betűjét, szellemét ismerve, magabiztosan járnak el a települések ügyesbajos dolgaiban.
Egyre nyilvánvalóbb, nemcsak a polgármester személye a szebb jövő záloga. Szakértő jegyző, tanácsadó nélkül még a legrátermettebb polgármester is csak magányos farkas marad, akinek napjai meg vannak számlálva. De miközben a kereslet — hála a rendszerváltásnak — egyre nő, a főváros, a nagyobb települések rendre elszippantják a kisebbektől a jog doktorait. A polgármester magányossága, úgy tűnik, sajátos kelet-európai jelenség lesz, hacsak nem lépünk időben. Az óceán túlsó partján mindez elképzelhetetlen. Nemcsak azért, mert a sok-sok mér-földnyi távolságban lévő kis települések között is élő telekommunikációs kapcsolat van, de azért is, mert amott már felismerték, hogy az önkormányzatok sem szigetek a tengerben, hol a hajótörött, a polgármester, egymaga küzd az elemekkel. Az önkormányzati érdek-védelmi szövetségek hálója ott épp annyira átszövi az államokat, mint a telefonos összeköttetés.
Próbálkozások persze, már nálunk is vannak. A Települési önkormányzatok Országos Szövetsége, a TÖOSZ, azonban, legitimációs nehézségekkel küzd. Másfél éve, 1989 tavaszán, jött létre, százhetven — akkor még
—	tanácsi közigazgatási vezető összefogásával. Azóta két választás volt Magyarországon, országos és helyi szinten. Vezetők mentek, újak jöttek; nagy 'kérdés, hogy az utódok kitöltik-e azt a keretet, melyet a szervezet létrehozásával az elődök megteremtettek.
Ma még úgy tűnik, többen bíznak önmagukban, a spontán szerveződő, s nem a készen kapott önkormányzati szövetségekben. Legelsőként épp a legrászorultabbak, a falvak vezetői ébredtek, s épp holnap tartják meg Pécsett első nagy, önszervező gyűlésüket. Hasonló szándékokat enged sejtetni az is, hogy a városok polgármesterei is tanácskozási termet kértek maguknak az országos 'kongresszus ebédszünetére. Ha ez a tendencia folytatódik, még abban is bízhatunk, hogy a polgármesterek második országos találkozóját, majdan már nem is a központi vezetés
—	egyébként maradéktalanul tiszta és méltánylandó — szándéka hívja életre, hanem a helyi társadalmak vezetőinek igénye találkozik egy közös akaratban. S ha így lesz, talán nem kell egymagukban tétován, tanácstalanul kóvályogniuk polgármestereinknek a metrókijárónál álló hamburgeresbódé körül.
Dobszay János
Gorbacsov mellett Jelcin a Mauzóleum mellvédjén
A megosztottság zavara jellemezte a szovjet megemlékezéseket
Közel-keleti szondázása után Moszkvában tárgyal az amerikai külügyminiszter
A külpolitikai belezet
NEMCSAK VÖRÖS, DE FEKETE ZÁSZLÓK ALATT IS az utcára vonultak szerdán Moszkvában. A korábbi éveiknél jóval szerényebb, komorabb hangulatú ünnepség mindenekelőtt az ország megosztottságát, a lakosság rossz hangulatát és a stabilitás hiányát tükrözte. Ennek bizonyítéka volt az az incidens is, amelynek során egy fiatalember, lefűrészelt csövű vadászfegyverrel kétszer a levegőbe lőtt. Gorbacsov, a katonai parádét megnyitó beszédében, november 7. „elévülhetetlen történelmi érdemeit” hangoztatva, a „második nagy forradalom”, a peresztrojka folytatására szólított fel. Az új gondolkodást jelképezte az a gesztus is, hogy a díszszemle után a szovjet vezetők lejöttek a mauzóleumról, s a felvonulás élére álltaik, ami ugyancsak példátlan a november 7-1 megemlékezések történetében. A mai helyzetről szólva Gorbacsov elismerte, hogy a vártnál nagyobb nehézségekkel jár a szovjet társadalom átalakítása. Ezt támasztják alá azok a hírügynökségi jelentések is, amelyek szerint a Szovjetunióból a belpolitikai helyzet bizonytalansága és a siralmas gazdasági állapotok miatt „pánikszerűen vonul ki a külföldi tőke”. Jövőre a hitelezők nem hajlandók finanszírozni az ország adósságait sem, Jelenleg mintegy 25 milliárd dollár tartozást kellene visszafizetnie a Szovjetuniónak. Aggasztó hír az is, hogy jövőre a kőolajexport az eddiginél is erősebben fog visszaesni, ami a kitermelés mérséklődésével és az országon 'belül is krónikussá vált üzemanyaghiánnyal magyarázható. Tovább romlik —, ha még romolhat —, a húsellátás is, mivel a Szovjetunióban a terven felül tömegével kell levágni az állatokat takarmányhiány miatt.
TOVÁBB TART AZ IDEGHÁBORŰ az Öbölben. Bagdad hajthatatlannak mutatkozik Kuvait kiürítésének kérdésében, s azt is nehéz elképzelni, hogy a többszázezres katonai összpontosítás után eredménytelenül távozzanak az amerikai csapatok. Bushnak ez legalább akkora presztízskudarcot jelentene, mint egy súlyos veszteség a háborúban. A következmények kiszámíthatatlansága is előidézte a jelenlegi patthelyzetet. Folyik a számolgatás, vajon mennyire rúgna a háború számlája. Közben gyülekeznék a nevek a bagdadi vendégkönyvben, egymást érik a „túszszabadító” politikusok látogatásai, egyre ellentmondásosabbak az arab nyilatkozatok, és megosztja a közvéleményt a francia magatartás is. A túszok ügyére utalva egyre többen rámutatnak annak fontosságára, hogy Huszeinben nem szabad olyan benyomást kelteni, mintha az Irak-ellenes front egységét meg lehetne bontani. Baker jelenlegi kőrútjából mindenesetre le lehet vonni azt a következtetést, hogy a válság, mint azt maga a külügyminiszter is aláhúzta, „új szakaszba lépett”. Az amerikai diplomácia lázas tevékenységet fejt ki, a mielőbbi rendezésre, amelyben az erőszak alkalmazását sem lehet kizárni. Meg nem nevezett források szerint Washington már egy, olyan ENSZ BT-határozathoz akarja megnyerni szövetségesei támogatását, amely minden eddiginél tovább menve végre szentesítené az esetleges Irak elleni katonai akciót. A támadáshoz a nemzetközi hozzájárulás mindenesetre könnyebben véghezvihető lett volna az első felháborodás viharában.
AZ ÖBÖL-VÁLSÁGTÓL SÚJTOTT KELET-EURÓPA gazdasági megsegítésének kérdésében továbbra sem teljes az egyetértés. Washington szerint a „jómódú Japánnak és Nyugat-Európának sokkal nagyobb felelősséget kellene vállalnia a nemzetközi stabilitásért és gazdasági fejlődésért”. Ideje — hangoztatják az amerikai körök —, hogy egyesék felismerjék nem egyedül és kizárólag az Egyesült Államok felelőssége Közép-Kelet-Európa támogatása. Ezt a kérdést veti fel a Berliner Morgenpost is, azt kommentálva, hogy Magyarország hivatalosan is az Európa Tanács 24. tagja lett. A lap kiemeli, hogy a magyaroknak, akik az első rést ütötték a vasfüggönyön, a lengyeleknek és a cseheknek, akiknek a szabadságért vívott harca az egykori NDK-ban élő németeknek is jól jött, igényük van arra, hogy ne hagyják őket magukra a fordulat nehézségei közepette, miközben a németek — jó okkal —, gazdasági segítséget nyújtanak a Szovjetuniónak.	(S- G.)
Moszkvai indósBtónk telexe
Őrizetbe veitek a Vörös téri lövöldözői
Moszkva, november 7.
A GUM Aruház környékén egy leningrádi férfi — akit persze azonnal őrizetbe vettek —, léfűrészelt csövű vadászfegyveréből kétszer a levegőbe lőtt. Egyelőre nincsen semmi megbízható adat arról, hogy — mint azt egyes találgatások máris feltételezik — esetleg Gorbacsov elleni merényletről lenne szó.
A november 7-1 moszkvai demonstrációkon ez volt az egyetlen zavaró incidens, egyébként minden nyugodtan folyt le. A nagy létszámú biztonsági erők lezárták a belvárost, csupán a felvonuló csoportokat és a külön engedéllyel rendelkezőket engedve át. A szervezés is elővigyázatosabb volt, mint május elsején, így amikor a radikális orosz és szovjet képviselők által szervezett ellentüntetés vonult végig a Vörös téren — számos plakát nemcsak a kormány, de Gorbacsov távozását is követelte — a szovjet vezetők már rég elhagyták a tribünt.
A hivatalos ünnepséget is szá-
mos formabontó újítás jellemezte. Először is, hogy a katonai parádé megtartásáról nem a honvédelmi miniszter, hanem az államfő rendelkezett — a televízió kommentárja arra emlékeztetett, hogy a díszmenet még a forradalom előtti időkből származó hagyomány, azaz régi orosz szokás. Először vonultatta fel a Szovjetunió SS—25-ös rakétáit, a TASZSZ magyarázata szerint azért, hogy arra emlékeztessen, van még mit leszerelni.
Az igazi újdonságot azonban az ünnepi emelvényen helyet foglalók összetétele jelentette: az SZKP Politikai Bizottsága helyett ezúttal az orosz és a szovjet vezetés állt egymás mellett. Gorbacsovon kívül Borisz Jelcin orosz elnök, Gavriil Popov moszkvai polgármester, Nyikolaj Rizskori, Iván Szilajev orosz kormányfő, valamint a szovjet parlament és két házának elnöke sorakozott fel. S a parádé végeztével — ismét csak először — együtt vonultak le az emelvényről, hogy Jurij Prokofjev, az SZKP moszk-
vai első titkárának társaságában a fővárosi felvonulók első csoportját felvezessék. A televízió kamerája hosszasan elidőzött azon, amint az egymás mellett lépdelő Gorbacsov és Jelcin láthatólag szívélyesen beszélgetnek.
Jelcin és Popov a helyzetet úgy oldották meg, hogy jelen voltak s felszólaltak azon az alternatív megmozduláson, amelyet a Demokratikus Oroszország Mozgalom s a moszkvai választók egyesülete szervezett az SZKP KB épülete elé. A körülbelül tízezer főnyi nagygyűlésen egyházi szertartással emlékeztek meg azokról, akik az elmúlt hét évtized terrorjának ártatlan áldozataivá váltak. A tömeg ezt követően a főváros utcáin az elé a ház elé vonult, ahol Andrej Szaharov élt A televízió beszámolója erről a megmozdulásról azt emelte ki, hogy a felszólalásokat — így Jelcin beszédét is — az ország sorsáért érzett aggodalom jellemezte.
A másik alternatív felvonuláson, amelyet radikális orosz és szovjet népképviselők kezdeményeztek, s amely a hivatalos, százezres nagyságrendű ünnepi demonstrációt követően a Vörös téren is végigvonult, már annál több volt az SfilKP-t és a szocializmust tagadó, Gorbacsovot és Rizskovot lemondásra felszólító transzparens. Jelcin és Popov egy rövid szakaszon — még a Vörös tér előtt — csatlakozott a tömeghez, együtt menetelt vele, majd elhagyta az oszlopot. A televízió képi beszámolóján úgy tűnt, hogy az orosz elnök feszeng, alig beszélget az őt körülvevőkkel. A szervezők egyike, Anatolij Bug-rimov orosz népi küldött azt nyilatkozta a TASZSZ-nak, hogy körülbelül 150 ezer ember vett részt a megmozduláson, ám valójában nem voltak többen hat-tizezernél, amikor a felvonulást követően a tömeg a Manézs térre gyűlt össze a beszédeket meghallgatni. Az éles hangvételű fel-
szólalásokra jellemzők voltak Tel-man Gdljan szavai. Az ismert nyomozó és népképviselő szerint az ország a polgárháború szélén áll, jelenlegi rendszere pedig fa-sisztoid.
A többi szovjet városból érkezett jelentések szerint alternatív gyűlést tartottak Leningrádban is, amelynek résztvevői ugyancsak a terror áldozataira emlékeztek, s felhívták a város, lakosait — miként Moszkvában is —, hogy abban az órában, amikor az Auróra elsütötte ágyúit, gyújtsanak mécsest az ablakaikban. A Baltikumban mindenhol megtartották a katonai parádékat és a felvonulásokat, jóllehet a helyi vezetés ezt ellenezte, s november 7-t munkanappá nyilvánította. Landsbergis litván elnök keddi rádióbeszédében a megszálló erőnek minősített szovjet hadsereg egységeinek a kivonását követelte Litvánia területéről. Rigában a TASZSZ jelentése szerint több mint százezren vettek részt a lakossági felvonuláson — „október vívmányainak” védelmében. Kijevben időben először külön helyen tartották meg a parádét (áthelyezve azt a főútvonalról máshová) és a tömegdemonstrációt. Alternatív megmozdulást szervezett a RUH, november 7-e, az ukrán nép szerencsétlenségének napja jelszóval. A TASZSZ-ból nem derül ki, hogy voltak-e incidensek a hivatalos és az ellenfelvonulás résztvevői között. A katonai parádé és a lakossági demonstráció is elmaradt Jerevánban és Kisinyovban, míg Tbilisziben, ahol a Baltikumhoz hasonlóan ugyancsak munkanapot tartottak, nem a központban, hanem az egyik katonai egység területén szervezték meg a parádét. Bakuban á város katonai parancsnokának a rendeletére maradt el a dolgozók felvonulása, mivel továbbra is rendkívüli állapot van érvényben.
Lambert Gábor
A KGB vezeíőfe „őrnfilinek” minősítette a ieaiingrádi férfit
Moszkvából jelenti a Reuter: Vlagyimir Krjuc&kov, a KGB vezetője szerint „valószínűleg őrült” az a férfi, aki szerdán a Vörös téren két lövést adott le egy lefűrészelt csövű puskából.
Krjucskov ezt a nagy októberi szocialista forradalom 73. évforduló tiszteletére a Kremlben adott fogadáson beszélt erről az újságíróknak. A KGB vezetője csak annyit közölt a lövöldözőről, hogy 1952-ben született, és leningrádi. „Többet a nyomozás befejezéséig nem mondhatok” — tette hozzá.
Krjucskov azt is elmondta, hogy a Lenin-mauzóleumon állók tisztán hallották a két lövést.
Egy másik KGB-tiszt szerint a férfi kabátja alá .rejtette a fegyvert. Amikor előhúzta a puskát, egy rendőr észrevette, és odakapott. így az első lövés a levegőbe ment, a második pedig a földbe. A lövöldözőt gyorsan legyűrték.
A szovjet televízió a november hetedikéi felvonulásokról készített harmincperces összeállításában nem tett említést az incidensről.
Francia kremüinológiis a Szovjetunió jövőjéről
A legrosszabb nem a legbiztosabb
Ami történik, az abszolút forradalom. Új társadalmi erők bukkannak fel. Egy kicsit mintha 1917 februárjában élnénk. Spontán módon jönnek létre helyi hatalmak; városok, területek nyilvánítják magukat autonómmá és függetlenné. A helyi hatalmaknak erről az elszaporodásáról azt mondhatnánk, hogy anarchia kezd eluralkodni. Ekként jellemezte nemrégiben a párizsi Le Figarónak adott interjújában a Szovjetunió helyzetét a nemzetközi hírű francia kremlinológus, Hélene Carrere d’Encausse, aki 1978-ban megjelent nagy sikerű kötetében (L’Empire éclaté) — egyikeként a keveseknek — jósolta meg a Szovjetunió felbomlásának a forgatókönyvét, a nemzeti-etnikai konfliktusok elsődlegességére irányítván a figyelmet. Aktuális helyzetértékelésének néhány mozzanatát már csak ezért sem haszontalan felidézni.
Carrere d’Encausse mindenek-
előtt azt fejtegeti, hogy a Szovjetunió fő problémája nem a gazdaság, hanem magának a birodalomnak a szétesése. Ez eleve reménytelenné tesz szerinte mindenfajta „globális rendezést”, amilyen a Sataün-program lett volna. A piaci reformot a francia szakértő egyébként megkésettnek tartja, legalább öt évvel ezelőtt kellett volna elindítani. „Hogy eredményes legyen, ez a terv különleges kohéziót, elképesztő konszenzust követelne, aminek nyoma sincs” — állapítja meg a Le Figaróban Carrere d’Encausse.
A szovjet Legfelső Tanács által elfogadott reformcsomag tehát elsősorban azért nem alkalmas az igazi kérdések megoldására. mert nincs többé Szovjetunió — vonja le a következtetést. Gorbacsov egy olyan országnak igyekszik kiutat ajánlani, amely immár nem létezik. Elméletileg jelentős hatalma van, de anélkül, hogy kézzelfogható tekintéllyel