﻿Kedd
Ára:
0.50
forint
1900
november 13. UH. évfolyam
200. szóm
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Expo-szindróma
Hamleti kérdés előtt áll a főváros önkormányzata:	le-
gyen vagy ne legyen világkiállítás. A shakespeare-i idézet ebben a formában kissé módosult ugyan, ám a tét nagysága vélhetően megengedi e nem irodalmi értékű, a kérdés lényegét tekintve azonban mindenképpen alapvető változtatást. Lenni vagy nem lenni örök dilemmájában itt ugyanis egy egész városról, tágabb értelmezésben pedig az egész országról van szó. Csakhogy ez a tágabb értelmezés, minthogy a parlament jogkörébe utalja a döntést, épp annak lehetőségétől fosztja meg az önkormányzatot, amelynek azonban viselnie kell az „igen” vagy a „nem” összes ódiumát.
Lehet-e ilyen, mondhatni abszurd feltételek mellett választ adni a kérdésre? Nos, megkísérelni lehet, s egy ilyen kísérlet színtere volt az elmúlt szom-zaton az új Városháza nagyterme, ahol egész napos tanácskozást rendeztek a világkiállításról. Nem a kezdeményező Demszky Gábor, és nem a résztvevő honatyák, önkormányzati képviselők, érdekelt és ellenérdekelt szervezetek hibája, hogy — mint annyi más, hasonló rendezvényen — most sem sikerült egyértelmű választ kapni a felvetett gondolatokra.
Egyszerű igennel vagy nemmel nehéz, $őt lehetetlen is felelni, hisz nem csupán egy, igaz, fél évig tartó eseményről és ahhoz kapcsolódó problémákról van szó, hanem tünetegyüttesek egyidejű jelentkezéséről, melyek egyenként is sürgető kezelést igényelnének, de amelyeknek megközelítően kielégítő gondozására egyelőre képtelenek vagyunk. Expo-szindrómáról azonban nemcsak ebben az értelemben, hanem a habozás, a halogatás okait kutatva is beszélhetünk. Valamit az is jelez, hogy a résztvevők egyike-másika a szünetben így fogalmazott:	„Ráérünk még
válaszolni március végén is” — (mármint a kormány a világ-kiállításokat rendező irodának). Miközben az idő vészesen halad, miközben a parlamenttől november végére várnak felhatalmazást a koncepció gondozói, miközben nyugati szomszédunknál meglehetősen előrehaladtak az előkészületek. Ezt a határozatlanságot tovább táplálja a sokat és okkal hangoztatott főváros—vidék, és ami, legalábbis számomra először tűnt föl, a Budapest—Budapest ellentét.
Mert az, hogy a város a Du-na-hidakkal összekapcsolt pesti és budai oldalán minden polgár és az összes kerületi önkormányzat a világkiállítás megrendezését pártolná, illúzió csupán. Nincs az a megalapozott közvélemény-kutatás —• legutóbb egy osztrák intézmény készített ilyet, reprezentatív 2000-es minta alapján —, amely ezt hitelesen tudná alátámasztani. Annál kevésbé, mert amint azt többen is hangoztatták. a világkiállítási adatok jórésze még mindig nem hozzáférhető, nem véletlenül, volt az egyik előadás címe: T. Ü. K. — azaz titkos ügykezelés.
A tanácskozásnak talán az volt a legfőbb érdeme, hogy manipulálható felmérés helyett reprezentatív, ámde könnyen — a létminimum határán, vagy alatta élőket feltehetően nem kérdezték meg —, a vélemények ütköztetésével próbált az eddigieknél világosabb képet rajzolni. Ez annál inkább fontos, mert a világkiállítási előterjesztés számos átdolgozás után valamelyest javult ugyan, de még mindig nem alkalmas
arra, hogy felelősen lehetne elhatározásokat alapozni rá.
A döntéshozók azonban kényszer előtt állnak, anélkül, hogy valódi döntési helyzetben lennének. Nincsenek meg ugyanis azok a szabályok és szabályozók — ezt még a világ-kiállítás gondolatát pártolók sem vitatják —, amelyekre egy ilyen kényes és kiélezett helyzetben támaszkodhatnának. Ez pedig nemcsak politikai csapda, hanem kudarc esetén — s az Expó kockázatában ez is benn rejlik — a mainál is súlyosabb társadalmi válság lehetőségét hordozza.
Sajátos magyar, dilemma, hogy minél rövidebb idő áll a rendelkezésünkre a végső szó kimondásához, annál inkább körvonalazódik egy politikai döntés lehetősége egy alapvetően nem politikai kérdésben. Kétségtelen, hogy az érvek csatájában az egyik legdöntőbb az Európához való integrálódásunk problémája. Ám ehhez egyedüli, vagy legfőbb eszközként a világkiállítást tekinteni éppoly hiba lenne, mint végképp elvetni a gondolatot. Azt azonban mindenképp meg kéne vizsgálni, hogy vajon változatlanul érvényes-e az elképzelés, amelyet Ausztria szocialista kancellárja és Magyarország kommunista pártfőtitkára egyaránt támogatott.
A hidak ugyanis, amelyekre annak idején a világkiállítási koncepciót alapozták, a rendszerváltásuk köszönhetően leomlottak, s az sem kétséges, hogy ma már nem két eltérő társadalmi berendezkedésű ország akar valami különlegeset mutatni a világnak.
Vannak-e, lehetnek-e garanciák a sikeres megrendezésre? A vita eldöntetlen, a pártolók és az ellenzők száma megközelítően egyforma, a kérdés csupán az, hogy végül is melyik fél lesz döntési pozícióban. Tagadhatatlan, hogy a befektetni szándékozó külföldiek érdeklődése nő, ám az sem lehet vitás, hogy kizárólag idegen tökére nem alapozhatjuk a kiállítást. A hazai tőke pedig, ha van egyáltalán, nemigen mozdul, bizalmatlan, kivár. Teszi ezt annak ellenére, hogy mind a gazdasági kamara, mind a Vállalkozók Országos Szövetsége a ’90-es évek első felének legnagyobb üzleti lehetőségét látja az Expóban. Igaz, mindehhez hozzáteszi, hogy megfelelő törvények és rendeletek, állami garanciák is kellenek a lehetőségek kihasználásához, az egyelőre még nem létező belső piac mozgásterének bővítéséhez.
Nem hiszem, hogy alkalmatlanok lennének tisztük betöltésére azok a honatyák, önkormányzati képviselők, akik bármi okból is ellenzik a kiállítást. Efféle nem túl ízléses megjegyzés elhangzott a tanácskozáson és épp egy komoly szervezet, komoly vezetője részéről. Sokkal inkább arról van szó, hogy az ellenérvek alapos mérlegelés és megfontolás után születtek, nem zárván ki az álláspontok megváltoztatásának lehetőségét. Mivel túl sok még a bizonytalanság az Expó megrendezését -és következményeit illetően, én inkább felelősnek nevezném e magatartást. Nem vagyunk és sokáig nem leszünk olyan helyzetben, hogy el tudnánk viselni egy újabb óriás nagyberuházás kudarcát. Kételkedni ilyen esetben elemi kötelesség, állampolgári jog. A világkiállítás kockázatait is csak úgy szoríthatjuk a lehető legkisebbre, ha nyilvános vitában mondjuk el megalapozott véleményünket.
Sárvári Márta
Moszkva és Washington titán Peking
Újabb diplomáciai erőfeszítések az Öböl-háború elkerülésére
Beiktatták a japán császárt
HUSZONNÉGY ÓRÁN BELÜL KÉTSZER jelezte tárgyalási készségét az iraki elnök, miközben mind a francia, mind a kínai diplomácia halogatni igyekszik az Irak elleni katonai fellépést. Szaddám Húszéin Jörgensen dán éxkormányfőt fogadva ismételte meg azt, a brit ITN tévéállomás műsorában is elhangzott felhívását, amelyben párbeszédet sürgetett a „térség valamennyi problémájának megoldására”. Szaddám határozottan visszautasította a „fenyegetőzést és a zsarolást”, és három — együtt aligha teljesíthető — feltételhez kötötte Irak jelenlétét a marokkói uralkodó által javasolt rendkívüli arab csúcsértekezleten. Bagdad nemcsak azt várja, el, hogy előzetesen tájékoztassák a napirendről, hanem azt is, hogy azon minden közel-keleti kérdés, így a palesztinügy is szerepeljen. A tanácskozás 'helyét és idejét pedig úgy válasszák meg, hogy az iraki vezetőnek is lehetősége legyen a részvételre. Húszén ily módon közvetve elvetette azt, hogy a csúcsnak Marokkó legyen a házigazdája. A PFSZ egyébként nyilatkozatban fejezte ki egyetértését II. Hasszán indítványával, s „elvben hasznosnak” ítélte a francia külügyminiszter is. Roland Dumas Baker hét végi, párizsi tárgyalásait követően a francia álláspont érdemi módosítása nélkül, ám az eddiginél valamivel eltökéltebben vélekedett a katonai akció eshetőségéről: Párizs nem zárkózik el attól, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megvizsgálja a hadműveletek feltételeit. Dumas mindazonáltal nem győzte hangsúlyozni, hogy a beavatkozást csak bizonyos türelmi idő után tartja elképzelhetőnek.
A MAROKKÓI KEZDEMÉNYEZÉST támogatásáról biztosította a Bagdadban tartózkodó Csien Csi-csen is, aki Huszeinnel folytatott megbeszélései után hétfőn tovább utazott Szaúd-Arábiába. A kínai diplomácia irányítójának bagdadi tárgyalásairól mindössze annyi szivárgott ki, hogy a háború elkerülését célzó „gyümölcsöző és sikeres" eszmecserét tartott iraki vendéglátójával. Az amerikai kormányzat harci szelleme egyelőre egyik legfőbb arab szövetségesét, Egyiptomot sem ragadta magával. Hoszni Mubarak egy kairói lapnak adott interjújában közölte: az egyiptomi katonák nem hatolnak be Irak területére, ha a nyugati haderők támadást indítanak Irak Kuvaitból történő kiszorítására. A kairói államfő eme kijelentése ellentétben áll azokkal a véleményekkel, amelyek Baker múlt heti közel-keleti körútja kapcsán kerültek napvilágra. Akkor még arról volt szó. hogv az arab államok katonái az amerikaiakkal vállvetve fognak harcolni Kuvait felszabadításáért. Túl azon a dilemmán, hogy vajon hozhat-e megnyugtató rendezést a térségnek egy háború, számos elemzés az összecsapások okozta várható veszteségekre hívja fel a figyelmet. Egy Irak elleni háború a polgári lakosság körében több százezer halálos áldozatot követelhet — állította például a stockholmi békekutató intézet (SIPRI) vezetője a Deutschlandfunknak nyilatkozva. Patrick Moynihan amerikai demokrata párti szenátor pedig egyenesen úgy vélte, Bush elnök tönkreteszi az amerikai hadsereget, ha háborút robbant ki az Öblöben. Az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete arra is rámutatott, Washingtonnak nincs joga arra, hogy az ENSZ BT jóváhagyása nélkül indítson hadműveleteket.
A KELET-EURÓPAI GAZDASÁGI REFORMOK sikerének döntő szerepe van abban, hogy megakadályozható legyen Európa kettészakadása — mondta Jeszenszky Géza, a Newsweek kérdéseire válaszolva. Csak ez bizonyíthatja be a Szovjetunió, Kína és a fejlődő országok számára — érvelt a külügyminiszter —, hogy a piacgazdasághoz vezető út elfogadható, a hatalmas nehézségek ellenére helyes választás. Jeszenszky figyelmeztetett, hogy a volt szocialista országok gazdasági összeomlása esetén a Nyugat egy új vasfüggöny létrehozásával gátolhatná csak meg a Kelet-Európából való tömeges kivándorlást. A régió valamennyi országa valósággal borotvaélen táncol: Bulgáriában elegendő volt a kozloduji atomerőmű egyik energiablokkjának meghibásodása ahhoz, hogy katasztrofális következményekkel járó áramkorlátozásokat léptessenek érvénybe. Korántsem biztató a berlini Német Gazdaságkutató Intézet szakértőjének megállapítása: a kelet-európai reformországok — Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia — számára 1991, a II. világháború utáni legrosszabb év lesz.
(V. L.)
\ marokkói indítvány mérsékeli visszhangja
Brandt szerint Buszéin nines tisztában elszigeteltségével
Kairóból jelenti az MTI: Mérsékelt visszhangot váltott ki az arab világban hétfőn II. Hasszán marokkói király előző nap elhangzott felhívása egy sürgősen megtartandó arab csúcsértekezletre, amely az uralkodó szerint az utolsó esély volna az Öböl-válság békés rendezésére. Bagdad gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételekhez kötötte részvételét a csúcson, amelynek gondolatát a PFSZ, ha óvatosan is, de megtámogatta. A többi arab ország a jelek szerint várakozó álláspontra helyezkedett.
Irak, miközben elnöke, Szaddám Húszéin egy interjúban késznek mondta magát az „elmélyült párbeszédre a Közel-Kelet biztonságának” kérdéseiről, nem mondhatott nyíltan nemet, helyette feltételeket szabott:	előzetes
konzultációt követel a napirendről — amelyen szerepeljen a palesztin kérdés megvitatása is —. nemkülönben az időpontról és a helyszínről. Vizsgálják meg — mondja a bagdadi állásfoglalás
—, hogy milyen körülmények között biztosítható Szaddám Húszéin elnök részvétele, elkerülendő, hogy a csúcs a „külföldi erők fenyegetése alatt” tartassák, s az is, hogy a tanácskozás „az amerikai—cionista agresszióhoz készítse elő a terepet” — áll a közleményben.
A bagdadi látogatáson levő kínai külügyminiszter Peking támogatásáról biztosította az arab csúcsértekezlet összehívásának gondolatát. Csien Csi-csen, miután az ugyancsak Irakban tartózkodó Jasszer Arafattal, a PFSZ vezetőjével találkozott, a sajtónak nyilatkozva újból Kína ragaszkodását hangsúlyozta az Öböl-válság békés megoldásához. Ezúttal is kitértazon kérdés elől, vajon országa a Biztonsági Tanácsban élne-e vétójogával, hogy megakadályozza egy katonai megoldást lehetővé tevő határozat elfogadását.
A PFSZ szóvivője már vasárnap egyetértésének adott hangot a marokkói király javaslatával
kapcsolatban, amit Araíat másnap némileg pontosított. Kijelentette. hogy egy arab csúcsot a siker szavatolása érdekében gondosan elő kell készíteni. Az iraki tézissel egybehangzóan újból az öból-válság és a palesztin kérdés összekötésének fontosságát hangsúlyozta.
A kínai diplomácia vezetője — aki az eredménytelen szovjet közvetítési kísérletek és James Baker erőfelmérő körútja után a kompromisszumkeresés nem titkolt szándékával érkezett a válságövezetbe — az iraki elnökkel folytatott tárgyalásait követően Szaúd-Arábiába utazott. A kínai külügyminiszter Szaúd el-Feiszal herceggel, a szaúdi külügyminiszterrel a válság békés rendezéséi ről tárgyal.
Egyiptom a marokkói király javaslatára már vasárnap válaszolt, mégpedig azzal, hogy belegyezését adja, ha a jó előkészítés eleve biztosítja a sikert — közölték kairói források hétfőn. Világossá vált azonban, hogy Rabat a háború elkerülése feltételeinek megteremtését magától a javasolt csúcstól reméli, míg Kairó e feltételek meglétéhez köti a csúcs összehívását.-. Megfigyelők az egyiptomi választ a bagdadi álláspont fényében az indítvány udvarias elhárításának értékelik.
Igazságtalan lenne azt mondani, hogv az iraki veztés hallani sem akar a közel-keleti béké-renddel kapcsolatos elképzelésekről. jelentette ki hétfőn Bonnban újságírók előtt Wijly Brandt, a Szocialista Internacionálé elnöke. aki a múlt héten járt Bagdadban, elérte csaknem kétszáz — főleg német — túsz távozását, s elvben az újabb út gondolata sem riasztaná. Brandt kétszer is tárgyalt az iraki elnökkel, s ezekről a megbeszélésekről tájékoztatást adott az Egyesült Államoknak is
Brandt bagdadi benyomásai alapján nem találja megalapozottnak azt a vélekedést sem. hogy Irak az Öböl-konfliktus kiélezésére törekszik Ügy tapasztalta továbbá, hogy az iraki vezetők nincsenek eléggé tisztában elszigeteltségükkel. Annak hord-erejét sem ismerik fel elégge. hogv az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti megváltozott viszony, valamint Európa előrehaladó egyesülése következtében most más a világhelyzet. Emellett él az a reményük, hogy az arab világ nagy tömegeit a saját táborukba tudják vonni, amenv-nviben fegyveres összeütközésre kerülne a sor.
Izrael hajlandó fogadni az ENSZ-fótitkár megbízottját
Irán normalizálná kapcsolatait a#. Egyesült Államokkal
Tokióból jelenti az MTI: Irán szeretné normalizálni kapcsolatait az Egyesült Államokkal — adta át az iráni államfő üzenetét Turgut üzal török államfő Dán Quayle-nek, az Egyesült Államok alelnökének. A japán császár beiktatása alkalmával folytatott kétoldalú megbeszélések egyik fő témája hétfőn a közel-keleti és az öbölbeli fejlemények kérdése volt.
Az Egyesült Államok a kapcsolatok rendezésének feltételéül szabja, hogy eresszék szabadon a Libanonban fogva tartott amerikaiakat, Teherán viszont azt kéri, hogy szabadítsák fel az 1979-ben befagyasztott iráni vagyont.
Szintén Dán Quayle-vel találkozott Herzog izraeli államfő, aki kifejtette, hogy Izrael esetleg hajlandó fogadni azt az ÉNSZ-kül-döttséget, amely a Templom-hegynél lezajlott véres cselekmények körülményeit vizsgálná ki. Herzog jelezte, az ENSZ-vizsgálat ügyében Pérez de Cuéllar ENSZ-fő-titkárral is tárgyalni kíván.
Izrael az Egyesült Államokkal létrejött megállapodás alapján hajlandó fogadni az ENSZ-főtit-kár megbízottját — közölte Dá-
vid Levi külügyminiszter parlamenti bejelentése alapján a jeru-zsálemi rádió. Levi ugyanakkor leszögezte, hogy a küldött, Jean-Claude Aime megbízatása semmi módon nem kapcsolódik a Biztonsági Tanács azon határozatához, amely a főtitkárt egy küldöttség Izraelbe menesztésére hatalmazta fel az október 8-i jeru-zsálemi lövöldözés körülményeinek kivizsgálására.
Mint Levi a knesszet védelmi és külügyi bizottságának ülésén elmondta:	hétfőn jött létre az
egyezség az Egyesült Államokkal, s az közlése szerint vállalta, úgy fog eljárni, hogy a jeruzsálemi lövöldözés ne szerepeljen többé a BT napirendjén. Izraeli értelmezés szerint a megállapodás azt jelenti. hogy Washington vétójogát fogja használni, ha a Biztonsági Tanács újabb Izraelt elítélő határozatot készülne hozni.
Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár tanulmányozza annak lehetőségét, hogy küldöttet menesszen Izraelbe, de az ügyben nem fogad el semmiféle feltételt — közölte hétfőn a főtitkár szóvivője az izraeli külügyminiszter kijelentéseit kommentálva.
Göncz—Weizsaclter találkozó Tokióban
Tokióból jelenti az MTI: örülünk, hogy a magyarországi rendszerváltás rendezetten, csendben és vér nélkül zajlott le — hangoztatta Kovo Johei, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt befolyásos politikusa, a párt külügyi bizottságának elnöke. A politikus annak a japán—magyar baráti társaságnak is elnöke, amelynek képviselőivel Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn találkozott Tokióban.
A magyar köztársasági elnök, aki Akihito császár beiktatási ünnepségein tartózkodik Tokióban, köszönetét fejezte ki a baráti társaságnak, amiért az áldozatos munkát végez a kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében. Göncz a rendszerváltásra utalva elmondta: — Ha Japánról esett szó, Magyarországon évtizedeken át úgy fogalmaztunk, hogy keletről nyugatra, vagy talán nyugat-
ról keletre érkezünk. Most már talán mondhatjuk, hogy otthonról Indulva hazaérkeztünk.
Göncz hétfő délelőtt folyamán Károly herceggel találkozott szálláshelyén. Az elnök a brit trónörökössel folytatott megbeszélés után feleségével, valamint Forgács András tokiói magyar nagykövet és felesége társaságában Akihito beiktatásán vett részt a császári palotában.
Göncz Árpád az ország súlyos gazdasági helyzete ellenére derűlátóan nyilatkozott Magyarország jövőjéről. Az elnök optimizmusát a utóbbi hetek eseményeire alapozza, mert ezek a magyar társadalom érettségét bizonyították, márpedig ez reményt ad a jövőre nézve. A demokrácia próbatételét jelentették az elmúlt hetek, és bebizonyosodott, hogy megvan a különböző politikai erőkben a kompromisszumra való készség.