﻿Catttftrtftk
1»»0
november 15. U1I. évfolyan
268. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Leépülő
társadalom
Nem merek hinni a szememnek! A Keleti pályaudvar folyosóján balkáni állapotok: emberek hevernek a földön, hullámpapírral takaróznak. A mocsokban, a hidegben, a bámuló szemek kereszttüzében alakítanak ki maguknak némi védett területet, igyekeznek önkéntelenül is valami intimitást és otthoniasságot teremteni e rettenetes világvárosi olvasztótégelyben, a szegénységben, a hajléktalanságban, a hontalanságban. A sarkok, zugok, fal melletti beszögellések, vagy csak a csomagok építette tér alkalmasak erre ..., lám, még ilyen rettenetes körülmények között is, amikor az embernek nincs mit vesztenie, nincs mit takargatnia, akkor is a tudat mélyén ott munkál a szemérem, a biztonságra való törekvés. A bámészkodók pedig úgy tekintenek embertársaikra, mint állatkerti kuriózumokra.
Nem akarok hinni a fijlem-nek! Egy várandós asszony magából kikelve ordít, a főpolgármestert szidja, mert a hajléktalanokkal foglalkozik, az ő gondjuk megoldására fordít pénzt, ahelyett, hogy ... Bezzeg neki sincs lakása, hova szüli majd gyermekét, rajta miért nem segítenek — kiabálja!
Az asszony jól ápolt, jól öltözött, s tulajdonképpen nem is hinnék neki, ha a nyakán kidagadó • verőér, a szíve alatt csúcsosodó has nem adna hitelt szavainak. Számára, teljes joggal ugyanolyan kilátástalan az élet, mint azoknak, akik a Keletiben vackolnak le éjszakára, öt ugyan még elválasztja albérleti jogviszonyával együtt egy-két lépcsőfok a pályaudvar reménytelenségétől, de kiabálásakor pontosan tudja, ha így mennek tovább a dolgok, csak idő kérdése, mikor csúszik le ő is a mélybe!
De folytathatnám: az aluljáróban egy behemót barom egy tizenkét éves forma gyereket rúgdos. Az emberek közönyösen haladnak tovább, miközben odakint a téren egy félreeső zugban megkéselnek egy férfit.
Az az ember, érzése, hogy valami rettenetesen megváltozott. Hogy rettenetesen megváltoztunk. Beletörődtünk, elfogadtuk, eltűrjük, nem lázadunk. Magunk is besározódunk, mocskosakká válunk! Minderre figyelemmel az*jut eszembe, hogy az állampolgári lét, erkölcs, hit és a jogszabályok betartásának egyik feltétele az, hogy az ember önként korlátozza magát, neveltetése folytán ismerjen maga fölött egy felsőbb tekintélyt. Vagy Istent, vagy politikai hatalmat. Vagy a szabadságot, vagy a félelmet. Mert az emberek mindezekre úgy tekintenek, mint valami össztársadalmi apákra, akik tekintéllyel bírnak, akik hatalmasok, de végül is igazságosak.
Ha a felszínen kaparászunk, akkor elsőre feltűnik, hogy az új Magyarország életében, a demokrácia kibontakozásának idejében lettünk tanúi és szenvedő alanyai a társadalom el-lumpenesedésének. E fogalmat nemcsak gazdasági értelemben, de morálisan is értem. A szegénység szinte egyik pillanatról a másikra zúdult ránk. A bűnözés egyre drasztikusabb es brutálisabb. A társadalom szellemi fejlődése megrekedt, s minden bizonnyal visszaesett, mintha megfertőzödtunk volna a szellemi AIDS-szel. Ügy tetszik tehát, hogy a nagyobb szabadság egyben a társadalmi
kötelékek meglazulásával s
együtt jár, és a szabadság kiteljesedésével egyre jobban magára marad az egyén.
Mintha a fölöttünk álló társadalmi apamodell vesztette volna el értékeit. Mintha ez a
felettes apa fosztatott volna meg tekintélyétől, hatalmától.
Elsőre és felszínesen úgy tűnik, mintha az új Magyarország létfeltételeiben lenne keresendő az ok. El kell ismerni: annyiban mindenképpen meggyöngült ez a rendszer, hál’ istennek, hogy nem állnak ma már rendelkezésre azok az eszközök, amelyekkel önkényesen lehet rendet teremteni.
Való igaz: a Kádár-éra úgy tűnhet fel, mint a rend és az igazságosság korszaka, hiszen kevesebb volt a szegény (tulajdonképpen mindenki szegény volt), nem ilyen szervezett és mindent behálózó volt a bűnözés. És mintha az értékek is jobban a helyükön lettek volna. Az ember könnyebben kiigazodott az életben, a frontok teljesen egyértelműek voltak. Az apamodell szilárdan állt a lábán, igaz, fegyveres védelemben részesült.
Pedig az igazi leszakadás, a társadalom kettéosztottsága akkor kezdődött, amikor a „konszenzus” jegyében egyes rétegeket hagyták kiváltságokhoz jutni. Amikor a korrupció és ügyeskedés vagyoncsírákat adott néhányaknak. Amikor az állami politika szintjére emelték a szabad rablást, s ezt tették meg állampolgári jognak is, hiszen mindenki tudta, hogy a politikai jogfosztottságért kapja cserébe a materiális javak beszerzésének lehetőségét. Az ügyeskedők hazájává tették Magyar-országot és nem a vállalkozókévá. Így tehát nincs mit csodálkozni azon, hogy az erkölcs, a társadalmi kohézió oly mértékben lazult meg, hogy ma már egy össztársadalmi méretű agónia tanúi vagyunk.
Az elmúlt évtizedek során soha ennyi testileg és szellemileg meggyötört, leépült embert nem lehetett találni, mint ahány ma az aluljárókban, pályaudvarokon, ingyenkonyhák környékén látható. De eldurvult stílusú emberek ezreivel (?), tízezreivel (?), százezreivel (?) találkozhatunk nap, mint nap. S ez a stílus belecsempésződik magánéletünkbe, lassan vérünkké válik. Talán, mert az össztársadalmi jólét felé való menetelésnek nyomát sem látni, de még a stagnálásénak sem. Annál rémisztőbb viszont a szellemi és erkölcsi lombrosok megszaporodása. És mindebben az a döbbenetes, hogy egyre többen vannak, egyre többen lesznek, egyre többen leszünk ...
Magyarország sorsa válságos! Mert nemcsak a gazdaság, de az erkölcs válságát is éljük. A szegénység, az ellumpenesedés válságát! Ilyen körülmények között eljöhet az az idő, amikor újra a demagógiáé lehet a főszerep. Amikor a közhelyek és féligazságok elvakulttá, kont-rollálhatatlanná teszik az embereket. Ez pedig, mindenféle színezetű diktatúrának kedvez, hiszen az emberekben megerősödik a biztonság és a jólét iránti vágy, s félő, hogy ebbéli óhajtásukban eljutnak az erős kéz igenléséhez is. Ha a mérleg nyelvét jelentő, a társadalmi stabilitást garantáló polgári középosztály is egyre nehezebb helyzetbe kerül, ha ezt a réteget is eléri a bizonytalanság hulláma, akkor valószínűleg nincs megállás egy újabb diktatúráig. Ha tehát, nem kezdődik meg azonnal a szegénység, a bűnözés, az elkul-túrátlanodás okainak megszüntetése, akkor az egész társadalom ahhoz a beteg öregemberhez lesz hasonló, akit családja — szellemi és fizikai leépülése következtében —, elfekvőbe utaltatott, ahonnan egyszerűen nincs visszaút.
Boros István
Gorbacsovot tehetetlenséggel vádolja a parlament
A moszkvai törvényhozás vitája a szovjet közállapotokról
Michael Heseltine megpróbálja megbuktatni Márgaret Thatebert
FELERŐSÖDÖTT A DIPLOMÁCIÁI MOZGÁS a Közel-Keleten, az arab csúcskonferenciára tett marokkói javaslat nyomán. Szad-dám Húszéin az Öböl-válság tárgyalásos megoldására utaló minapi nyilatkozata után ismét a jól ismert húrokat pengeti. Így aztán egyszeriben lelohadtak a derűlátó kedélyek. II. Hasszán nyilván abból a megfontolásból szorgalmazta egy rendkívüli arab csúcsértekezlet összehívását, hogy az „arab belügy” megoldása „arab kezdeményezésre" történjék. Szaddám azonban visszakozott, mondván, a csúcsra semmiképpen nem kerülhet sor, amíg külföldi erők állomásoznak arab területen. A politikusok azonban még nem adták föl a reményt. Mubarak egyiptomi elnök Kadhafi líbiai vezetővel folytatott tárgyalásai után most Damaszkuszba érkezett, hogy az arab csúcsértekezlet tervéről tanácskozzon. Eközben az iraki elnök megbízottja, Ramadan első miniszterelnök-helyettes befejezte rövid marokkói látogatását, melynek során átadta Húszéin üzenetét. Ramadan nyilatkozataiból kitűnik, hogy Irak feltételeket szab a csúcs megtartásához, így azt, hogy a napirendről tartsanak előzetes konzultációt Bagdaddal, s azon szerepeljen „a közel-keleti kérdések összessége, benne a palesztinprobléma”. A szaúd-arábiai külügyminiszter Abu Dabiban tárgyalt, s átadta királya üzenetét az emírségek uralkodójának. Ríjad elveti az arabközi értekezlet gondolatát, amelyet egyértelmű támogatásáról eddig csak az Irak pártját fogó arab államok egy része biztosított.
ISMÉT MEGÉLÉNKÜLT a szovjet Öböl-diplomácia. Gorbacsov két héttel ezelőtt ugyanezt a fórumot jelölte meg a válság rendezésére alkalmas keretként. Most két szovjet külügyminiszter-helyettes is körutat kezdett az arab országokban, az újonnan felvetett arab csúcs-konferenciára tett javaslat nyomán. A szovjet álláspontot ismertetve Batenyin, a szovjet elnök katonapolitikai tanácsadója, a Le Figarónak nyilatkozva szintén amellett foglalt állást, hogy az Öböl-válság problémáival kapcsolják össze a Közel-Kelet egyéb válságainak rendezését. Washington viszonylagos tartózkodása csak azzal magyarázható, hogy az Egyesült Államok végleg megelégelte a huzavonát, BuShnak immár felettébb sietős, hisz a hazai közvélemény egyre türelmetlenebbül követeli az öböl-válságból eredő bizonytalanság elhárítását.
SZÉTTÖREDEZÖBEN VAN A KREML HATALMA —, jelentette ki Brzezinski, volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó külföldi üzletemberek egy konferenciáján. A neves politológus szerint Gorbacsov a külügyminisztériumot, a KGB-t, a hadsereget és a külföldi útjaihoz használt Aeroflot-gépet ellenőrzi csupán, nem sokkal többet. Arra buzdította a nyugati vezetőket, hogy alkalmazkodjanak az új realitásokhoz és tanulják meg, hogy miként kell bánni a szovjet hatalom szétszórt központjaival. Figyelmeztetett arra, hogy még jó ideig válság, zűrzavar és felfordulás várható. Következtetéseit látszik alátámasztani Trofimenko szovjet szakértő eszmefuttatása is. Szerinte az Egyesült Államok az ezredfordulóig egyetlen politikai-katonai óriásként fog szerepelni a nemzetközi színtéren, tekintettel arra, hogy a Szovjetunió komoly gondokkal küzd, amelynek megoldása nem várható a kilencvenes évek vége előtt. Az elméleti fejtegetéseket alátámasztja a gyakorlat. Leningrád reformer polgármestere, a tojás, a liszt, a hús és más alapvető élelmiszerek jegyre történő árusítására szólította fel a városi tanácsot, mert, mint kifejtette — a jegyrendszer bevezetése az egyetlen lehetőség arra, hogy a város éhezés és zavargások nélkül vészelje ét a telet. Adalék a fokozódó zűrzavarhoz, hogy kemény hangú ellentámadást indított a szovjet hadsereg, s főként a tábornoki kar bírálóival szemben Ahromejev marsall. A szovjet államfő tanácsadója határozottabb fellépést sürgetett azon szakadár, szocialistaellenes erőkkel szemben, amelyek a társadalmi rend megváltoztatására, az ország feldarabolására törnek. A tábornok cikke egy nappal azután jelent meg a Szovjetszkaja Rosszija című lapban, hogy Gorbacsov katonákkal találkozott és teljes bizalmáról biztosította a hadsereget. Az ország mind katasztrofálisabbá váló helyzete a szovjet parlamentet is arra kényszerítette, hogy módosítsa korábban rögzített napirendjét, s a belpolitikai problémák elemzését tűzze napirendre.	<S- G >
Bo Te Vu látogatását viszonozva
Dél-Koreába érkezett Göncz Árpád
Szöulból jelenti az MTI: Magyar államfő először lépett Dél-Korea földjére. Göncz Árpád, az új Magyar Köztársaság elnöke szerdán Tokióból érkezett meg kíséretével a szöuli Kinpo repülőtérre, ahol ünnepélyes külsőségek között, a Klapka-induló felcsendülő hangjára, Kang Jun Hun miniszterelnök, Cshö Ho Dzsung külügyminiszter és Étre Sándor magyar nagykövet fogadta a vendégeket.
„Jelentős mértékben járul hozzá az ön látogatása a két nép közötti kapcsolatok fejlesztéséhez” — üdvözölte a Koreai Köztársaság miniszterelnöke Göncz Árpádot és háláját fejezte ki azért, amiért „Magyarország megnyitotta az utat Dél-Korea előtt, hogy az Ország kiépíthesse a kapcsolatokat más kelet-európai országokkal is”. Göncz Árpád, aki négy napot tölt majd az országban, Ro Te Vu dél-koreai köztársasági elnök múlt évi látogatását
viszonozza. Az újabb dél-koreai— magyar csúcstalálkozó betetőzése a kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok elmúlt években bekövetkezett viharos gyorsaságú változásának.
A magyar államfő többször is találkozik Ro Te Vu elnökkel, az ország miniszterelnökével és a parlament elnökével, továbbá világszerte ismert dél-koreai nagy-vállalatokat keres föl.
Szerdán már a kora reggeli órákban beharangozta a dél-koreai rádió Göncz Árpád látogatását, kiemelve Magyarország élenjáró szerepét a kelet-európai változások előidézésében és hangsúlyozva elsőségét a Koreai Köztársasághoz <fűződő kapcsolatok normalizálásában. A The Korea Héráid című angol nyelvű délkoreai napilap háromoldalas magyar mellékletet jelentetett meg, benne Göncz Árpád életrajzát ismertetve és közölve Étre Sándor
nagykövet, valamint Csányi Sándor kereskedelmi tanácsos írását.,
Göncz Árpád magyar köztársasági elnök szerdáin Szöulban, megérkezése után a magyar sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolt.
A köztársasági elnök japáni útjának tapasztalatait összegezve elmondta, hogy Kaifu miniszter-elnökkel folytatott megbeszéléseit a teljes nézetazonosság jellemezte.
Még Tokióban jelezte az elnök a japán sajtó tudósítóinak, hogy előkészületek folynak a román-magyar államfői találkozóra. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ugyanabban a szállodában lakott Ion Iliescu államfővel, ugyanazokon a rendezvényeken vett részt, így többször is váltott
vele néhány szót, anélkül, hogy érdemi eszmecserét folytattak volna. Amikor az egyik japán, újságíró a román—magyar kapcsolatokra vonatkozó kérdést tett föl, azt mondta: „A diplomáciai előkészítő tárgyalások folyamatban varinak, és ezek sikere esetén készek vagyunk decemberben találkozni” — hangsúlyozta Göncz Árpád.
A köztársasági elnök dél-koreai látogatásával kapcsolatban kifejtette, hogy a szöuli fogadtatás meggyőzte arról: Magyarországot, amely elsőként vette fel a diplomáciai kapcsolatokat a Koreai Köztársasággal, megkülönböztetett rokonszenv övezi, és reményét fejezte ki, hogy ez a rokonszenv találkozói során csak erősödni fog.
Vezér választást tartanak a brit konzervatívok
Miniszterelnökké választása óla Margaret Thatchert a legsúlyosabb kihívás érte:	Michael
Heseltine volt hadügyminiszter, a toryk egyik kiemelkedő személyisége — hosszas töprengés után — szerdán bejelentette, hogy megmérkőzik a pártvezérrel. Ha a háromszázhetvenkét konzervatív parlamenti képviselőnek a többsége rá szavazna a jövő hét elején, akkor Heseltine nemcsak a párt vezetését venné át, hanem a miniszterelnöki hivatalt is.
Heseltine úgy nyilatkozott, hogy a legkésőbb tizennyolc hónap múlva esedékes általános választásokon ő hozzásegíthetné a konzervatívokat a győzelemhez, míg Thatcher elzárkózó Európa-politikája kudarcra van ítélve. A kormányfő a tőle megszokott magabiztossággal azt fejtegette, hogy visszaveri ezt a támadást.
Az angol konzervatívok azért aggódnak az országos erőpróba közeledtével, mert a toryk újabb és újabb pótválasztásokat veszítenek el, s ez azt jelzi, hogy megrendült a polgárok bizalma Thatcherben és a Munkáspártnak esélye lehet arra, hogy átvegye a kormányzást. Tény, hogy a brit gazdaságban a gyengülés jelei mutatkoznak, felgyorsult az infláció irama, immár ‘két számjegyű, s növekszik a munkanélkülieknek a száma is. Ennél is
fontosabbnak látszik azonban, hogy Thatcher lassítani igyekszik az európai integráció folyamatát, s nem híve sem a pénzügyi, sem a politikai uniónak. Ügy véli, hogy sérelem érné a szigetország szuverenitását, ha fontos hatásköröket Brüsszelre bíznának. A brit kormányzati válság akkor kezdődött, amikor Sir Geoffrey Houoe miniszterelnök-helyettes két héttel ezelőtt lemondott, mert nem értett egyet Thatcher Európa-politikájával. Kedden este a brit parlamentben Howe drámai beszédet mondott, kifejtve „túlságosan is drágán megfizettünk a múltban azért, hogy későn eszméltünk és elszalasztottunk alkalmakat”. Mint megfogalmazta, a kormányfő ellenállása már eddig is károkat okozott, s azért nem lehetett hatékony a küzdelem az infláció ellen, mert a miniszter-elnök halogatta a font bekapcsolását az európai monetáris rendszerbe, egészen októberig. Sir Geoffrey még azt is .hozzátette, hogy a kiszólásaival Thatcher gyakorta kirántotta a szőnyeget a miniszterei alól.
A csata megkezdődött a vezéri posztért, s Heseltine nagy kockázatokat vállalt, hiszen Thatcher elzárkózó magatartásának továbbra is rengeteg híve van. A tét óriási és a versengés rendkívüli izgalmakat ígér. (b.)
Moszkvai tudósítónk telexe
Gorbacsov beszámolni kényszerül a parlament előtt
Moszkva, november 14.
„Olyan élesen, mint még soha” szólaltak fel csütörtökön a szovjet képviselők a parlament felújított ülésszakán, legalábbis a TASZSZ így minősítette a törvényhozás túlfeszített légkörét. A honatyák megkérdőjelezték saját munkájuk hasznát, mivel döntéseiknek köztársasági szinten nincs foganatja, tart a törvények háborúja, a hatalmi bénultság. S mint egyes képviselők külön is kihangsúlyozták: Gorbacsov is tehetetlen.
Az elmúlt tizenkét nap során a parlament szüneteltette a munkáját, a képviselőknek alkalmuk volt arra, hogy választóik véleményét kikérjék. Így az országos hangulat tükröződött a szerdai nap vitájában, amelyen végül is a küldöttek nem fogadták el a Legfelső Tanács elnökségének napirendi javaslatát, s ragaszkodtak ahhoz, hogy azonnal vitassák meg a belpolitikai helyzetet, a szovjet elnök, a köztársaságok vezetői és a kormány részvételével. A 378 jelenlévő képviselő közül 362-en szavaztak emellett. A rákövetkező szünetben a Legfelső Tanács két házának elnökei tanácskoztak Gorbacsovval,
majd Iván Laptyev bejelentette: pénteken a szovjet államfő jelentést terjeszt elő a Szovjetunió helyzetéről. Megkértük az elnököt, hogy ismertesse a jövendő szövetségi szerződés koncepcióját is, és tájékoztasson a Borisz Jelcinnel folytatott találkozójáról, árulta el Laptyev, a szövetségi tanács elnöke.
A válság és a szétesés egyre újabb tünetekkel jelentkezik. Szerdán egy, a moszkvai rendőrségen tartott tájékoztatón kiderült, hogy a november 7-i Vörös téri lövöldözés tettese, Alekszan-der Smonov tulajdonképpen célzott lövéseket akart leadni a dísztribün irányába, ahol a szovjet vezetés tartózkodott (ráadásul nem is lefűrészelt csövű, hanem rendes vadászfegyverből), s csak a közbelépő rendőrtisztnek sikerüli a levegőbe fordítania a fegyver csövét. Azt követően pedig, hogy Gorbacsov és Jelcin újabb kísérletet tett a megegyezésre, a központ a többi köztársasággal a diktátum nyelvén próbál tárgyalni, s ez újabb konfliktusok árnyékát vetíti előre. Szombaton lényegében kudarcba fulladt a szovjet Minisztertanács elnökségének és a balti vezetőknek a ta-