﻿HÓ SÁNDOR
Eurofória
Mubarak: Nincs alku Irakkal
Bush az Öböl-válságról tárgyalt Asszad szír elnökkel Genfhen
A NATO’főtitkár Budapesten kijelentette, a Szovjetunióval együtt épül az új üurópa
A külpolitikai helyzet
AZ AMERIKAI ÉS A SZOVJET DIPLOMÁCIA a párizsi Euröpa-csúcs nagyhatalmi egyeztetése után újabb erőfeszítéseket tesz az Öböl-válság végzetes kimenetelének elhárítására. Bush elnök az Irakkal szembeni koalíció megerősítésének jegyében tett körútját kiegészítve még Hafez Asszaddal is késznek mutatkozott tárgyalni: Kairóból hazautazván péntek délután .kitérőt tett Genfbe. Mind Bush, mind Mubarak elutasított bármilyen kompromisszumot, s az iraki haderők Kuvaitból történő feltétel nélküli kivonását sürgették. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a szovjet és a kínai külügyminiszter azon az előre be nem jelentett megbeszélésen, melyet a Kína északnyugati részér fekvő Urumcsi városában tartottak. Eduard Sevardnadze azzal a céllal kezdeményezte az eszmecserét, hogy tisztázza Kína hozzáállását az ENSZ BT-nek egy esetleges határozatához az erő alkalmazásáról. Csien Csi-csen személyében a BT állandó tagállamai közül eddig csak Peking menesztett külügyminisztert Irakba, ahol november elején Csien közvetítést ajánlott fel. George Bush szaúd-arábiai szemleútjától nyilvánvalóan nem függetlenül egyébként Szaddám Húszéin is felkereste a hét közepén a Ku-vaitot megszállva tartó iraki csapatokat, amelyek előtt toékeszándékát hangsúlyozta — közölte a bagdadi tévé. Közben egy amerikai kutató-intézet tanulmányt tett közzé, amelyben igyekszik szakszerűen felvázolni a lehetséges öböl-háború menetrendjét. Becslése szerint egy Irak elleni amerikai háború három hónapig tartana, tízezer amerikai halottat is 35 ezer sebesültet követelne. Az iraki hadsereg veszteségei ennek többszörösére rúgnának, s emellett a légitámadásoknak százezernyi polgári áldozata lenne.
ÉHÍNSÉG FENYEGETI A SZOVJETUNIÓT, s ezenkívül politikai katasztrófa, ha nem részesül sürgősen élelmiszersegélyben — jelentette ki az AFP-nek nyilatkozva a Mezőgazdasági Termelők Nemzetközi Szövetségének elnöke. Jobb ma élelmiszert küldeni a Szovjetuniónak, mint holnap menekültek áradatával szembenézni — vélte Kjeldsen, aki a szervezet végrehajtó tanácsának november végi ülésén pártolni fogja a német kancellár hasonló indítványát. A Bűd Zeitung egyenesen drámai hangú felhívással fordult olvasóihoz, hogy élelmiszer-csomagokkal segítsenek az oroszoknak. Amerikai szakértők szerint ugyanakkor a Szovjetunióban a rossz ellátás ellenére sem lehet kifejezetten éhező tömegről beszélni, arról pedig különösen nem, hogy ne volna elég táplálék az országban: az idén rekordtermést tákarítottak be gabonából, a tejtermelés növekedett, s állatot is többet vágtak le, mint tavaly. Ezért a közvetlen élelmiszersegélynek inkább politikai, mint gazdasági vágj' humanitárius jellege volna. A Szabad Európa Rádió amerikai véleményekre hivatkozva azt a következtetést vonta le, hogj' külföldről a leghatékonyabb segítséget a piaci reformokban, s a jól működő piacgazdaság megszilárdításában való közreműködéssel nyújthatják Moszkvának. Ezzel szemben Gorbacsov tanácsadója pénteken Hágában úgy vélekedett, nem hónapok, hanem napok kérdése a szovjet gazdaság megmentése. Satalin hozzáfűzte, miután Gorbacsov elnök tárgyalt a segítségről a nyugati vezetőkkel, morális, etikai és jogi kötelesség biztosítani, hogy a segély közvetlenül a rászorulókhoz jusson el, és ne a maffiához. Ha kell, a KGB-re bízzuk a feladatot — mondta ironikusan az „ötszáz napos” program kidolgozója,
MARGARET THATCHER LEMONDÁSÁNAK óriási teret szentel a világsajtó. Véget ért egy korszak — állapítja meg a brit Financial Times, míg a The Times arra mutat rá, hogy „hivataluk elvesztésétől" rettegő férfiak összeesküvése taszította le Margaret Thatchert posztjáról”. A The Daily Telegraph „politikai gyilkossággal” ' vádolja Michael Heseltine-1. A The Guardian szerint a kormányfő asszony megosztottságot hagyott maga mögött, ámbár az „a legjobb, hogy most elment”. A Today értékelése egybecseng a francia Libération vezércikkével: Thatcher nem felelt meg a kilencvenes évek igényeinek, nem tudott átlépni az újabb korszakba. A Le Figaró bán Alain Peyrefitte, Chirac kabinetjének volt tagja, utal arra, hogy a „Vas-lady” megszállottként harcolt a brüsszeli „eurokrácia” ellen. „Gyakran igen elégedettek voltunk azzal, hogy helyettünk küzd, most kénytelenek leszünk magunk is levenni az álarcunkat” — így a neves jobboldali publicista. A Pravda londoni tudósításában kiemeli, Thatcher nemcsak kilátástalannak tűnő helyzeteken tudott úrrá lenni, hanem képes volt méltó módon távozni is. A konzervatív milánói II Giornale ugyancsak azt húzza alá, hogy Margaret Thatcher csütörtöki döntésével „leckét adott stílusból”.	(V. L.)
A békés nyomásgyakorlás utolsó frjrzrtr...
A Jövő heten dönt a BT az erő bevetéséről Irak ellen
— helyrzlr kilátásba llouglas llurd
ra, összhangban az ENSZ BT idevágó határozataival és támogatja azokat az pozitív erőfeszítéseket, amelyeket arab országok fejtenek ki a konfliktusok megoldása végett” — hangzik a kínai külügyminisztérium által kiadott közlemény. A két fél „erélyesen felszólítja Irakot, követeli tőle, hogy haladéktalanul vonja ki csapatait Kuvaitból. Ügy tartják, hogy mindaddig, amíg van remény a békés rendezésre, minden lehetőt meg kell tenni a háború elkerülése érdekében.”
Wörner: Magyarország baráti állam
heti magát fenyegetve a NATO-tól. S ekként valósul meg az atlanti kapcsolat is az Egyesült Államokkal és Kanadával. De a NATO továbbélését húzza alá az is, hogy kockázatok, bizonytalanságok, etnikai feszültségek, válságok (az Öböl mentén például), továbbra is léteznek, s el kell kerülni a robbanást. Ha a Varsói Szerződés feloszlik — hangoztatta Wöfner — ez nem hozza magával a NATO szétesését is. Am Brüsszelben jelenleg nem tervezik azt, hogy az atlanti szövetséget kibővítik, a biztonsági többletet az európai együttműködési folyamat intézményesülése szolgáltathatja. Utalt arra is a főtitkár, hogy a NATO új doktrínát dolgoz ki, csökkenti a létszámokat, a katonai költségvetést, a hadgyakorlatok számát, a fegyverek meny-nyiségét, s módosul az előretolt védelem elve is.
Európát nem lehet egyetlen intézményi rendszerbe sűríteni, mondta a Magyar Nemzetnek Wörner, ez a hagyományoknak sem felelne meg. Az egységes és szabad Európa négy alappilléren nyugszik majd az ezredfordulón. Először is intézményesül az európai biztonsági és együttműködési értekezlet, másodszor az Európa Tanács parlamenti funkciókkal is kibővül, harmadszor ott lesz az Európai Közösség, társulva a kelet-európai országokkal, amelyek közül egyik-másik talán teljes jogú tagságot is élvezhet. S negyedszer, a megváltozott NATO kínálja majd a biztonsági hátteret ehhez a kooperációs hálózathoz.
A sajtóértekezleten Jeszenszky Géza külügyminszter arról beszélt, hogy a tárgyalásokat a teljes nézetazonosság jellemezte. Külön kiemelte, hogy a Szovjetuniónak rendkívül fontos szerepe lesz az új Európában, s kitért külön arra is, miként kell a kisebbségek helyzetét rendezni a Párizsi Charta szellemében.
Wörner tolmácsolta az Északatlanti Tanács meghívását Antall Józsefnek, hogy mondjon beszédet a NATO eme legfőbb testületé előtt a magyar kül- és belpolitikáról.
(b. m.)
,tl uniónak fejben kell maradnia
■___J	IlAMKatfl&AV
Az Antall-kormány féléves Mérlegében a nemzetközi tevékenység legkisebb súlyának, egészen a párizsi csúcstalálkozóig, a magyar—szovjet viszony bizonyult. Nemcsak azért, mert sem a diplomácia irányítója, sem a kormányfő hat hónap alatt nem jutott el Moszkváig, mi több, a külügyminiszter egy tévényilatkozatban még meg is indokolta, miért nem keresi föl szívesen a szovjet fővárost (netán meg kellene néznie a mauzóleumot). A súlycsökkenés látszatát növelte, hogy a szovjet viszonylat igazi összetevőiről, számunkra létfontosságú elemeiről kevés kormányzati szó hangzott el, igaz, ebben az ellenzék sem túlzottan jeleskedett, talán egy párt kivételével. Ilyen előzmények után került sor a több mint egyórás, a jelek szerint igen tartalmas Szajna-parti találkozóra Gorbacsov és Antall között. A helyszín talán jelképezi a két politikus szinte egyetlen közös vonását:	mindketten
nyugati segítséget várnak hazájuk sorsának jobbra fordításában.
A magyar nemzeti érdeket szem előtt tartva sokszorosan üdvözlendő és a párizsi eurofó-riából is kiemelkedő fontosságú a bejelentés arról, hogy a két ország a helyzet változásait tükröző átfogó szerződést készít elő. Szélesebb keretbe ágyazva maga a kormányfő fogalmazta meg a tennivalókat :	a friss közép-euró-
pai demokráciáknak újra kell gondolniuk egymáshoz fűződő kapcsolataikat és biztonságpolitikájukat. Elnnél sürgősebb föladatuk nem lehet. Bár bizonyítani ezt aligha kell, mégis érdemes egy szovjet történész minapi fejtegetését fölidézni. A tudós nem kevesebbet állított, minthogy egy év múlva a Szovjetunió — a NATO tagja lesz. Véleménye szerint ezer esztendeje nem fordult elő, hogy Oroszországnak sem ellensége, sem pedig szövetségesei nincsenek. Márpedig szövetségesekre szükség van, egy nagyhatalom nem élhet — vákuumban.
Ha ez igaz Oroszországra, akkor mennyivel inkább érvényes hazánkra és a többi — az orosz-szovjet méretekhez viszonyítva — parányi középeurópai államra! Ezt a „légüres teret” emlegette egyébként prágai beszédében Bush elnök is, kifejtvén, Washington ellenzi, hogy ilyen tér alakuljon ki Európa közepén, annak nyomán, hogy fölbomlófélben van a Varsói Szerződés. Szervezetei lényegében túlélték önmagukat, de a fölszámolás módját és ütemét nyilvánvalóan nemcsak a Duna, a Moldva és mondjuk, a Visztula partján döntik el, hanem közösen a visszahúzódó birodalommal. Bármi történjék is világhatalmi szomszédunkkal, annyira nem „tud” szétesni, hogy számunkra — és lényegében Közép-Európa számára is — ne maradjon meghatározó súlyú és fontosságú hatalom.
A Varsói Szerződés leépítésével párhuzamosan tehát olyan kétoldalú szerződést kell kidolgozni, amely elismeri mindegyik fél jogos biztonsági érdekeit. Nem nélkülözhetjük a szomszédos katonai szuperhatalom jóindulatát, már csak azért sem, mert közép-európai környezetünk is teli kérdőjellel; nem javult a magyar—román viszony, és déli szomszédunk belső vitái a kiszámíthatatlanságig növelték a bizonytalanságot Tito egykori államában. De gondolhatunk arra is, hogy a románokat és az osztrákokat leszámítva környezetünkben szláv népek élnek, s bármit hozzon is a jövő, az oroszokhoz fűződő történelmi rokonságuk a mindenkori politika egyik eleme marad. Nem
szabad elfelejtkezni arról sem, hogy a viharos szovjet változások az oroszokat bizonyosan fogékonyabbá teszik a kisebbségek iránt, hiszen a köztársaságokban mindenütt jelentékeny számban élnek orosz nemzetiségűek, akikre egy elszakadás esetén felettébb bizonytalan sors várhat. A Duna-me-dencében, ahol oly virulensek a kisebbségi gondok és oly könnyen lobbannak föl szélsőséges nacionalizmusok, nem lehet közömbös, ha a majdani szovjet-orosz politika valóságos érzékenységgel tud figyel-, ni térségünkre, ebből a szempontból is.
Ebbe a sorba tartoznak a gazdasági szempontok is; nemcsak még mindig létfontosságú kereskedelmünk a Szovjetunióval, hanem a majdani lehetőségek is: ’bármint alakuljon is, azok a piacok egyszer akár „aranybányái” lehetnek tőkeerős magyar és nem magyar közép-európai vállalatoknak. A korrekt és jó viszonyt a Szovjetunióval tehát semmi sem pótolhatja, s a párizsi találkozó kitűnő kiindulópontnak ígérkezik ahhoz, hogy ezt az új kapcsolatot az érdekeltek megalapozzák. Magyar részről pedig beleillesszék külügyeink egész rendszerébe: a mégoly erősre sodort nyugati szálak mellett is szükség van a regionális viszonylatokra, s itt az ideje annak, hogy a magyar stratégiában megfelelő helyet foglaljon el Csehszlovákia és Lengyelország. Éppen ezért csak üdvözölni lehet a párizsi hármas találkozót, amely remélhetően elvezet annak újragondolásáig, hogy miképpen illeszkedik egymáshoz ez a „hármas” és a Pentagonále.
A párizsi csúcsértekezlet egyik alapdilemmája éppen Európa átértékelése volt. A stabilitás egykor a szabadság hiányával párosult az Elbától keletre, vajon most a ránk szakadó szabadságban megőrzi-e a stabil viszonyokat Közép-Eu-rópa, amelynek határait és viszonyítási pontjait a Versailles-! békerendszer és később a jaltai megállapodások határozták meg? Ami Európa közepét, és így hazánkat illeti, három pilléren nyugodhat az igazi biztonság: a fokozott nyugati — elsősorban német — szerepvállaláson, a kis országok ésszerű, nem látványos bejelentéseken alapuló regionális együttműködésén és a Szovjetunióhoz fűződő kiegyensúlyozott viszonyon.
Csakhogy a moszkvai birodalom sorsa felettébb bizonytalan. A párizsi tanácskozás ebből a szempontból szinte semmit sem adott, persze, kérdés, hogy egyáltalán adhatott-e volna? A nyugati hatalmak a francia fővárosban is az öbölre összpontosítottak, s egyelőre nem látszanak a körvonalai egy átfogó segélyezési tervnek. Elképzelhető, hogy ez nem is lehetséges: a birodalmon magának a birodalomnak kell úrrá lennie. És ma senki sem tudja, hogy ez miként sikerül. A kongresszus, a bécsitől eltérően, ezért sem táncolt, viszont emlékezhetett az egykori nagy hatalmú kancellár mondására: Metternich emlegette, hogy a Balkán valahol a Landstrasse tájékán kezdődik, Bécs mellett. Ha nem is a Balkán, de a szegénység, a kiszámíthatatlanság, a káosz fenyegető réme felé is vezethet ez az országút. Talán ezért láthatták némelyek a párizsi tanácskozáson magányosnak Gorbacsovot, az egyetlen kommunista vezetőt a posztkommunista világ tárgyalóasztalánál, aki óriási részt vállalt a szocializmuscsődök felszámolásában. De mi lesz vele és országával? — a párizsi eurofória erre nem adhatott választ.
Martin József
Kairóból jelenti az MTI: George Bush amerikai elnök rövid kairói látogatása befejeztével péntek délután elutazott Genfbe, hogy körútját meghosszabbítva Hafez Asszad Szíriái elnökkel kezdjen tanácskozást — lapzártánk után.
Bush az európai biztonsági és együttműködési értekezlet párizsi csúcstalálkozója után Szaúd-Ará-biában tárgyalt Fahd királlyal, és Dzsaber sejkkel, Kuvait elűzött emírjével, majd az ország keleti részében állomásozó amerikai katonák körében ünnepelte a hálaadás ünnepét, s csütörtök este érkezett Kairóba.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel lezajlott tárgyalásai után mindketten „kompromisszum nélküli” megoldást sürgettek az öböl
menti válságra. Az amerikai elnök, elismerve, hogy a békés rendezés „jobb lenne” nyomatékosan leszögezte, hogy „minden megoldást nyitva kell tartani”.
A szíriai elnökkel elhatározott találkozójának fontosságát az Öböl-válsággal kapcsolatos — Irakkal szembehelyezkedő — damaszkuszi állásponttal indokolta, bár nem tagadta, hogy Asszad elnökkel nem minden téren esnek egybe nézeteik.
Douglas Hurd brit külügyminiszter egyébiránt egy pénteki londoni sajtóértekezletén bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a jövő héten valószínűleg összeül, hogy megadja a régen várt felhatalmazást a szövetségesek támadására Irak ellen.
Hurd hozzátette: ez nem jelent azonnali háborút, inkább a békés nyomásgyakorlás utolsó fejezete lesz.
Sevardnadze szovjet és Csien Csi-csen kínai külügyminiszter pénteken Urumcsiban megtartott több mint háromórás munkamegbeszélése során „mélyreható eszmecserét folytatott az Öböl menti helyzetről és kölcsönösen tájékoztatta egymást egyes — a válsághoz kapcsolódó — kérdésekről. Mindkét fél a válság politikai megoldása mellett szállt sík-
(Munkatársunktól)
A NATO baráti államnak tekinti Magyarországot — jelentette ki Manfred Wörner, az atlanti szövetség főtitkára, aki azután nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy beható eszmecseréket folytatott Göncz Árpád .köztársasági elnökkel, Antall József kormányfővel, Jeszenszky Géza külügy-, és Für Lajos védelmi minszter-fél. Méltatván a párizsi csúcstalálkozót, amelyet, történelmi fordulópontnak nevezett, úgy fogalmazott, hogy a konfrontáció korszakának vége, ezt jelképezi budapesti látogatása is. A NATO-t kettős cél vezérli a következő években, egyrészt támogatja a reformokat Kelet-Európábán, másrészt a stabilitás légkörével árasztja el ezeket az országokat. Hiszen — jegyezte meg —, az új Európában is lehetnek feszültségek, de a fenyegetettségnek, a háborús viszályoknak örökre el kell tűnniük e földrészről.
Wörner többször is utalt rá, hogy nem keletkezett biztonsági vákuum Közép-Európában. Ezt bizonyítja az európai biztonsági és együttműködési értekezlet és az ott elfogadott dokumentum. De a NATO-főtitár szerint „a biztonság egyenlő az együttműködéssel". Éppen ezért kell az ilyen1 jellegű találkozókat mind gyakrabban megtartani, ekként a bizalmat erősíteni is. Mint a Magyar Nemzetnek kifejtette Wörner, látni kell azt is, hogy a Szovjetunió uralkodó katonai hatalom marad a földrészen, a NATO éppen ezért valóságos partneri kapcsolatokat kínál Moszkvának, leszerelésre törekszik vele, a kölcsönös érdekeket figyelembe véve. Ugyanakkor az atlanti szövetség a szovjet katonai erő kiegyensúlyozásától sem tekinthet el. Ám Wörner kijelentette a sajtóértekezleten :	a szovjet fenyegetés
megszűnt, „bízunk a jelenlegi moszkvai vezetésben, hiszünk Gorbacsovban. A Szovjetunióval együtt kivánjuk építeni az új Európát.
A NATO fönnmaradása mellett érvelt Wörner, s azt fejtegette, hogy a szövetség puszta léte is stabilizáló tényező, de egyben védelmi jellegükre, senki sem érez-
Moss.kvai tudósítónk telexe
Moszkva, november 23.
Pénteken a szovjet parlament határozatot fogadott el a múlt heti gorbacsovi előterjesztés alapján az elnöki hatalom megerősítéséről, a végrehajtói hatalom átszervezéséről. A törvényhozás ebben tudomásul vette, hogy az államfő két héten belül kidolgozza az élelmiszer-ellátás	megjavításának
halaszthatatlan intézkedéseit, s a köztársaságok	meghatalmazott
képviselőivel közösen egy hónap alatt ideiglenes megállapodást ír alá, amely az új szövetségi szerződés elfogadásáig marad érvényben, s a helyzetet stabilizálja. A dokumentum nem kielégítőnek
minősíti a legfelsőbb, valamint a köztársasági és a helyi végrehajtó szervek működését és eredményeit, ezért szükségesnek ítéli meg a strukturális, funkcionális, valamint a személyi megújulást.
Kiilönlrgrs szolgálat
Az elfogadott dokumentumból kimaradt az a korábbi megfogalmazás, amely a köztársasági törvényhozások alkotmányellenes döntéseire moratóriumot javasolt, s ennek érvényesítésére az elnököt minden rendelkezésre álló eszköz igénybevételére jogosította
\