﻿Míituss!	3
Mazowiecki ügyvezetőként hivatalban marad
Fogy a népesség. 1990. január 1-jén 10 millió 375 ezer lelket számlált; háromszáz-negyvenezerrel, három százalékkal kevesebbet, mint tíz évvel ezeldtt. Ezt közük velünk a népszámlálás előzetes adatai. Az 1980-as cenzus után még azon keseregtünk, hogy cse^ kély a természetes szaporodás, alig több a születés, mint a halál. Most mit mondhatunk? A nyolcvanas évek szomorú rekordja: a második világháború óta soha hlyen kevés gyerek nem jött a világra, és soha ilyen sokan nem távoztak innét. Mintha megcsappant volna a nemzet életkedve! Vagy életösztöne aludt el? Bn egyetértenék a Világbank azon kikötésével — ami állítólag nem hangzott él —, hogy finanszírozni csak egy gyógyulni akaró ország egészségügyi reformját érdemes. Bár az is igaz, hogy <ha sikeres a gyógyítás, és bizaiomgerjesztőek az orvosok
—	az egészségügyi dolgozók —, akikor a beteg inkább közreműködik a terápiás folyamatban.
Annák idején tragikusnak mondták a 13 ezreQékes születési arányt. Az elmúlt évtizedben „sikerült eljutnunk” ia 12 ezrelékig, míg a halálozás csaknem. 14 ezrelékes volt. A tizenkét ezrelék oka, hogy a házastársak kevés gyereket vállalnak, fogyatkozik a termékeny, fiatal nők csoportja, és általában a házasodási korban levő népesség. Kevés az esküvő. Nem szokás már a zsenge korban kötött házasság. A magasabb házasodási életkor azonban nemcsak nagyobb megfontoltságra vall, hanem kisebb derűlátásra is. Elrettentő hatása már nem főként a válásoknak van, a nyomasztó anyagi helyzet is késlelteti az egybekelést. Egy válási krízis után pedig az ember fél az ismétléstől. Még egyszer nem házasodik. Az elmúlt években negatív lett az egyenleg: válás és halál következtében több házasság szűnt meg, mint ahány keletkezett.
A hetvenes években úgy tetszett, hogy vége azoknak az Időknek, amikor a terhesség-megszakítás volt a Születésszabályozás kizárólagos eszköze. A nyolcvanas évek közepétől azonban fordult a kocka. Becsült adatok szerint 1989-ben 90 ezer abortuszt végeztek él; minden harmadik felismert terhességet megszakítottak. Ez az ártalmas beavatkozás pedig
—	mint köztudomású — nemcsak az adott magzat életét oltja ki, hanem a későbbiek megmaradását is veszélyezteti.
A kilencvenezer magzatot nem. tartják számon a halálesetek között. De ezen kívül is dúsan aratott a kaszás. Sok a korai halál, a harminc éven felüli, középkorú férfiak körében. A helyzet esztendők óta nem javult. A csecsemőhalandóság viszont egyenletesen csökkent az elmúlt évtizedben is. Már nem éri ed a 16 ezreléket. Saját múltunkhoz képest ez nagy eredmény, nyugati mércével mérve azonban riasztó arány.
Az 1990-es népszámlálás itt közölt adatai is a mély válságot tükrözik. Ügy hiszem, még jó ideig éltart, amíg nálunk az élet a halál ifölébe kerekedik, s míg a népesség kor-összetétele tartósan megváltozik. Többen a változást egy tollvonással akarják elérni: abortusztilalommal. Ez nem járható út. Az erőszakos beavatkozás ugyanis a népesség alakulásába hullámverést okoz. Megzavarja a korosztályok egymáshoz való viszonyát, társadalmi feszültségeket hoz létre. Az utánpótlás már óvodától
kezdve hol kevés, hol sok. A kis lélekszámú korosztályok előnye kitart az egyetemig, ahová a kisebb képességűek is bejuthatnak. Ami az álam! beavatkozást illeti, arról a magyar népesedés legújabb kori történelme elrettentő példával szolgál. A Ratkó-korszalk bőséges gyerökáldással dicsekedett, anélkül, hogy a létfeltételeket megteremtette volna, az abontusztilialom feloldása után pedig meredeken zuhant a termékenységi görbe. A bőség és a szűkösség évei azóta is újratermelődnék. A puha diktatúra az erőszak helyett az ösztönzést választotta: népesedéspolitikai intézkedésekkel akarták növelni a szülési kedvet. Üj ellátásokat vezettek 'be, jókat és hasznosakat is. Mégse értek el nagy eredményeket. Talán ha átgondoltabb lett volna és egyre (több szolgáltatást, kedvezményt kínál a népesedéspolitika, nagyobbak a sikerei. Ezen kísérlet elvégzése még a jövendő kormányokra vár. Mert egyelőre csak szegénypolitikára futja, ha futja. Legfeljebb a szülői érzelmekben és az erkölcsi hatások erejében reménykedhetünk.
Érdékes, hogy amikor jobban ment az emberek sóira, csak kevesen törődtek azzal, hogy miként alakul a magyar népesség. Csak az utóbbi években eszmélték rá, hogy megfogyatkozása nem örvendetes. Ezt közvélemény-kutatások bizonyítják. A közömbösség e kérdésben úgy tetszik, megszűnt, az emberek többsége mégsem értene egyet az abortuszt italommal.
A népesség fogyhat a kivándorlókkal és növekedhet a bevándorlókkal is. Bár ki-ki naponta .találkozik e kiét jelenséggel, a legújabb népszámlálás erről még nem tudósít. A számlálóbiztosok vélhetően nemigen tudták megállapítani, hogv a felmért háztartások egyik tagja ideiglenesen vagy véglegesen költözött-e külföldre. Lehet, hogy még azok sem tudják, akik kimentek. A döntést későbbre halasztják, és nem égetik fel a hidat magúk mögött.
A bevándorlásokról sincsenek végleges adatok. A Központi Statisztikai Hivatal erről a népszámláláson kívül próbálkozott első kísérletként egy elemzéssel. A Magyarországra érkezők döntése sem végleges még, az adatszolgáltatás is hiányos, ezért csak szerény következtetésék vonhatók le abból, amiről tudomásunk van. Menekülték tömegesen 1988-tól érkeztek országunkba. 1988-tól 1990. június 1-jéig kereken harminonégyezer bevándorlót vették nyilvántartásba. A múlt esztendőben még szép számmal jöttek Romániából románok is, de ez év júniusára már az érkezők 97 százaléka magyar nemzetiségű volt. Továbbutazni — egy harmadik országba — csak kevesen akartak. Nos, ők is megváltoztathatják véleményüket és bizonyára lesznék olyanok, akik nem tudnak megszokni nálunk és visszatérnek szülőföldjükre. Az utóbbi hónapokban azonban feltűnően sok nő és gyerek állított be, ami családegyesítésire és végléges letelepedési szándékra vall. A bevándorlók fiatalok. Akár hoznak világra gyereket, akár nem, mindenképpen nyereségei a nemzetnek. Remélhetően élőbb-utótíb olyanok lesznek a közállapotok, hogy az illegális határátlépés és tartózkodás csak kivételes lesz. És 2000-ben, a következő népszámlálás idején az itt letelepedett magyar — és más — „lakónépesség”-ként szerepel majd.
Kovács Judit
Borúlátó nyugati elemzések a lengyelországi választásokról
A 47 éves John Major az új brit miniszterelnök
A külpolitikai helyzet
MEGHÖKKENT NYUGTALANSÁGGAL fogadta a nyugati világ a lengyel elnökválasztások végeredményét, pontosabban Mazowiecki miniszterelnök lemondását és a váratlanul fölbukkant kanadai—perui illetékességű üzletember második helyét. Mazowiecki mély csalódottságának adott hangot drámai lemondóbeszédében, kifejtvén, hogy „megkérdőjeleződött a lengyel demokrácia eszméje, valamint az egészséges gazdaság megteremtésének a lehetősége”. Az elnökválasztás első fordulójának értékelését nem kevésbé drámai hangvételű kommentárban fejtette ki a Szolidaritás egyik egykori vezéregyénisége, Adam Michnik. Véleménye szerint nemcsak Mazowieczki és tábora vesztett, hanem „a reform és a demokratikus állam felépítésének egyik
Tribune-ban, a többi között azt állítván, hogy az egykori Szolidaritásvezér, az 1983-as Béke Nobel-díjas „nem egy demokratikus Lengyel-ország elnöke lesz”, hanem „destabilizáló tényező, káoszt teremt és elszigeteli Lengyelországot a világ többi részétől”. Az eredmények fényében — pontosabban: árnyékában —, Michnik valamelyest finomított lesújtó véleményén: Walesa győzelme — írta —, hatalmas kockázat Lengyelország számára, de Tyminski győzelme — katasztrófa lenne.
A REFORM ÉS A DEMOKRÁCIA szempontjából tartják nyugtalanítónak a fejlett világban Mazowiecki távozását. Washingtonban némely politikusokat »rr«- serkéálett a lengyelországi hír, hogy eltűnődjenek azon, vajon nem szentel-e kevés figyelmet az Egyesült Államok Kelet-Európának, s túl sokat az Öbölnek. Borúlátóan kommentál a francia sajtó is: több lap jut arra a következtetésre, hogy Közép- és Kelet-Európábán erősbödhet a demagógia, megnövekedhet a populista irányzatok térhódításának a veszélye. Az egyik legbefolyásosabb brüsszeli újság úgy vélekedik, Lengyelországra ismét nagy nehézségek várnak, mert „szétesőben a Szolidaritás”. A nyugati vélemények nagyjából egységesek abban — nem alaptalanul —, hogy a lengyel eredményt közép-európai keretben kell értékelni; az elszánt és pragmatistán szakszerű Mazowiecki veresége fölveti, régiónkban nagyobb befolyáshoz jútnak-e a populista áramlatok, még kétségesebbé válik-e a sokkterápia, a radikális reformgondolat megvalósíthatósága.
AZ ÖBÖL-VALSAG katonai megoldásáról fontos tárgyalások sorozata zajlik, a Biztonsági Tanács csütörtökre kitűzött ülése előtt. Washingtonban méltányolják, hogy Gorbacsov minden eddiginél élesebb hangú figyelmeztetést intézett Bagdadhoz, midőn az iraki diplomácia vezetőjével tanácskozott. A szovjet szóvivő szavaiból az derül ki, hogy ez az eszmecsere gyakorlatilag teljes kudarccal végződött, maga az államfő pedig azt mondta, „biztos abbán, hogy a Biztonsági Tanács kemény határozatokat hoz majd".	(M. J.)
Munkatársunk varsái telefonjelrntrse
Politikai válsággal fenyeget
hatalmas kockázatot jelentene Lengyelország számára — írja —, de Tyminski első helye katasztrófa volna.”
A legtöbben továbbra is a húszévi emigrációból visszatért gyáros sikereinek okát kutatják. Egyöntetűen megállapítják, hogy az apolitikus, gazdasági csodareceptekkel házaló ismeretlen idegenben a lengyel lakosság nagy része saját vágyait látja megtestesülni. A nyugatról jött ember egyébként is nagy rokon-szenvet élvez errefelé. A társadalomban felhalmozódott tiltakozás is kifejeződik ebben a 33,1 százalékban, s valószínűleg visz-szafelé sült el a „csendes perui” ellen folytatott eszeveszett sajtó-hadjárat is. Az újságok „úgyis hazudnak", vélik a lengyelek, s csak azért is rá szavaztak.
Sokat elárul az okokról, hogy a munkások lakta sziléziai iparvidék központjában, Katowicében még Walesát is megelőzte a gyáros, aki mintha csak a mesék hercegeként jelent volna meg a lengyelek álmaiban. A munkások többsége — negyvenkét százaléka — országosan természetesen Walesára szavazott, ám míg Tyminski 32, addig Mazowieczki csak 11 százalékot kapott ebben a rétegben. A parasztok sem adták voksukat a miniszterelnökre, volt például olyan hely, ahol csupán 1,55 százalék szavazott rá. Négy vajdaságban Tyminski még a Balce-rowicz-terv folytatását kilátásba helyező Walesánál is több vok-sot szerzett. Mazowiecki csupán az értelmiségi központokban, gy Krakkóban, Varsóban, s a Szolidaritás székhelyén, Gdanskban előzte meg riválisát. Ezzel szemben tizenhat vajdaságban még Bartoszcze, tizenötben pedig a hölgyek körében rendkívül népszerű Cimoszevícz is eléje került. A Gazeta Wyborcza szerint
a kisvárosok, az ipari központok és a fiatalok — az úgynevezett „másik Lengyelország", amelyik nem érti a reformok lényegét — helyezte előbbre Tyminskit; sikerét a lap a lengyel történelem „szégyenfoltjának”, míg Walesa „balesetének” nevezte.
Még az első eredmények okozta megdöbbenésben a televízió választási műsorában Geremek professzor azt fejtegette, hogy ez az eset csak azt bizonyítja, hogy az ország „még nem érett a demokráciára”. A Le Sofr tudósítója úgy vélte, ha „Tyminski valóban pszichikai eset, akkor a lengyel társadalmat is gyógyítani kell”. A kerekasztal-beszél-getésen egyedül Bobinski, a Financial Times munkatársa ütött meg más hangot. Szerinte törvényszerű, hogy az életszínvonal romlását előidéző kormány vezetőire nem szavaznak az emberek.
Stier Gábor
Az MTI jelenti: Mindazokhoz fordulok, akik támogatták az elnökválasztáson — szólt Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök felhívása, amit kedden este adott ki. Sokan vagyunk: két és félmillióan, akiket összeköt az állam és a demokrácia közös látomása. Ez a sokaság kész további erőfeszítésekre az ország mélyreható gazdasági reformjáért és azért, hogy Lengyelország megtalálja megfelelő, biztonságos helyét Európában — hangoztatta a kormányfő.
Mazowiecki egyébként kedden este átadta a szejm marsalljának azt a levelet, amelyben javasolja a parlamentnek a kormány felmentését. A kormány lemondása várhatólag a szejm legközelebbi ülésén kerül megvitatásra, a kormány egyelőre ügyvezetőként hivatalban marad.
Washingtoni tudósítónktól
Mazowiecki lemondása
Tyminski rllrnrbrn még rgyszrr összefog a Szolidaritás?
Figyelmeztető a kelet-európai tétre
Varsó, november 27.
A lengyel állami választási bizottság nyilvánosságra hozta a vasárnapi köztársasági elnök-választás hivatalos végeredményét, ami azonos a korábban közzétett adatokkal. Eközben a kormány lemondása, s az ennek következtében kialakult hatalmi vákuum nyugtalanítja a közvéleményt.
Bekövetkezett az, amit igazából senki sem várt, s az utolsó pillanatig nem akart elhinni. Az ismeretlenség homályából felbukkanó — ahogy Walesa mondta, az „őserdőből Jövő” — ka-nadai-perui-lengyel gyáros a papírformát felrúgva a lengyel elnökválasztásokon megelőzte Mazowiecki miniszterelnököt. A győzelemmel felérő második hely még Walesa első helyét is megkeseríti, hiszen olyan kérdések egész sorát veti fel, amelyekkel a közeljövőben már a leendő elnöknek és kormányának kell megbirkóznia. Kérdéses ezek után az is, hogy egyáltalán melyik lesz ez a kabinet. Mazowieczki súlyos veresége ugyanis felért egy bizalmatlansági indítvánnyal, s a miniszterelnök le is vonta ebből a következtetést: lemondott. Választási bizottságait azonban felhívta, hogy egy új párt alapjait képezve maradjanak együtt, s a „Szövetség a demokráciáért” nevű értelmiségi mozgalommal hangolják össze tevékenységüket.
Walesa, aki hétfőn végre előbújt barlangjából, a kormány lemondását a demokrácia megsértéseként kommentálta, s ellenfelei szemére vetette, hogy idegesek, kapkodóak, miközben a „nyugodt erő” biztonságát hirdették a kampány során. „Ennek előbb vagy utóbb be kellett következnie — mondta —, ám ez most bonyolultabbá teszi a helyzetet. Az elnöki poszt várományosát érthetően nyugtalanítja a jelenlegi szituáció. Az ideiglenes kormány csupán ügyvivő lesz, a parlament sem nevezhető ma már legitimnek, s a tavaszi választásokig mindez felgyorsíthatja az összeomlást. Ebben az esetben kevesebb esélye lesz majd az elnököt támogató Centrum Megegyezés Mozgalomból alakuló pártnak is. Megkeseríti Walesa győzelmét az is, hogy bármi lesz is a második fordulóban," őt csak a lakosság negyven százaléka támogatja egyértelműen. Ennél többre számított. Mazowiecki veresége a Szolidaritás mítoszának végleges eltűnéséről is árulkodik, s ezzel a ténnyel előbb-utóbb a szakszervezet aktív támogatását élvező Walesának is szembe kell néznie.
A Gazeta Wyborczában Michnik drámai kommentárban értékelte táborának vereségét, s nem vonta ugyan vissza a Walesára tett korábbi kijelentéseit, de aláhúzta, hogy ennek ellenére ő az egyetlen jelölt, akire szavazni lehet. „Győzelme ugyan
Washington, november 27.
Meghökkenve és a bátorságáért magasztalt Mazowiecki lemondását idegesen fogadva tálalta az amerikai sajtó a lengyel elnökválasztás első fordulójának eredményét. A The New York Times varsói tudósítója „politikai káosz a láthatáron" érzésről számol be, míg a mérvadó lap, a The Washington Post a kormányfő „katasztrófájából” azt a következtetést vonja le, hogy az egész keleteurópai térségben „nyugtalanná teheti" az új vezetéseket, és „visz-szakozást válthat ki az olyan gazdasági reformoktól, amelyek áldozatokat követelnek a munkásoktól”. A New York-i lap is kiemeli, hogy Mazowieckié volt „Kelet-Európa legambíciózusabb reformprogramja”, s a tudósító beszélgetéseiben azt tapasztalta: a Tyminskire leadott voksokat a kapitalizmusra való áttérési fájdalmai által keltett félelmek és zavarodottság motiválták. Idéz például egy munkást, aki nemcsak az ország kiárusításának vádját emlegette, hanem „az alaptalan, ám széles körben elterjedt híresztelést is Mazowiecki zsidó származásáról". Egyébként torontói jelentéseikben az amerikai lapok e „Marsról jött” elnökjelölt szinte teljes ismeretlenségét hangsúlyozzák, a lengyel emigráció vezetői sem tudtak róla szinte semmit. Legfeljebb azt sikerült kideríteni, hogy ultrakonzervatív nézetek híve, és egy ilyen csoport anyagi támogatója. Sikere a The
Wall Street Journal tudósítója szerint a lengyelek hagyományos csodavárásának bizonyítéka: „Tizenöt hónap realizmusa után némelyek ismét a csodában reménykednek”, mármint a fájdalom nélküli átmenetben.
Ez a „fájdalom” immár felkeltette az eddig Öböl-centrikus amerikai közélet figyelmét. A keddi The New York Timesban immár ismét külön fejléces oldalakat kapnak a kelet-európai hírek, a csehszlovák kommunisták helyi választási térnyerésétől a bolgár és keletnémet sztrájkokon át a szovjet élelmiszerhiányig. S a szenátus katonai bizottságának öböl-vitájában az elsőnek meghallgatott James Schlesinger is felhívta a figyelmet e mostanában mellőzött térségre, amelyet egyaránt sújt az olajáremeíkedés és az áttérés a szovjet olajszámla dollárban történő fizetésére, s ekként „kilátásai és reményei komoly veszélybe kerültek”. Holott talán — a Szovjetunióval együtt — ez a fontosabb térség, mint « Közel-Kelet, intette a közéletet több tárca egykori birtokosa.
A The New York Times és a The Washington Post vezércikke is ezt tartja fontosnak hangsúlyozni. Nyugtázva a lengyel eredményben tükröződő „növekvő türelmetlenséget", a Times „elég indokot” lát arra, hogy „Amerika és Nyugat-Európa gyorsítsa meg már létező programjait a lengyelek és más kelet-európaiak támogatására a kommunizmusból való