﻿0,50
forint
Magyar Nemzői
december 3. Lili. évfolyam 283. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
Kopassstott csirke
Ma már meglehetősen népszerűtlen Rákosi-idézetet leírni, de létezhet-e találóbb hasonlat a tudományra általánosságban az aranytojást tojó tyúknál? S groteszk ül a mi viszonyainkra alkalmazva a képet: nem jellemző-e a magyar tudományt a jelenlegi állapotában a kopasztott csirkéhez hasonlítani? A hazai tudományos kutatás olyannyira kiszolgáltatott helyzetbe került, hogy hovatovább nyakán érezheti a kést. Hiába nemzetközi hírű, hiába tartják	lég exportképe-
sebb termékünknek a szellemi javainkat, s hiába kecsegtetik évek óta szép ígéretekkel, hangsúlyozván, hogy mindenki tisztában van fontosságával, azzal, hogy a gazdasági bajainkból való kilábalásban kulcsszerepe van a tudományos eredményeknek, azok hasznosításának, s a magas szintű kutatással, műszaki fejlesztéssel — az oktatással együtt — kiemelten kell(ene) törődni. E szép szavakkal szemben a rideg valóság az, hogy az anyagi nehézségekre hivatkozva nálunk erősen visszafogott kutatás-fejlesztés folyik. Negyedik éve például folyamatosan csökken a kutatásra fordított pénzek reálértéke. Az akadémiai kutatóintézetek működési költségeit csak 25 százalékban fedezi a költségvetés, a hiányzó hányadot önmaguknak kell előteremteniük.
Olyan gazdasági környezetben, ahol legalább harmincszázalékos infláció várható, a tudományos kutatás „fogyasztói kosarában” pedig az átlagosnál lényegesen nagyobb importhányadot képviselő cikkek vannak. Nemcsak drága műszerekről, „pénzt emésztő” tanulmányutakról van szó (bár ez utóbbi tétel jelentős részét sikerül a nemzetközi tudományos programok külföldi támogatásából fedezni), hanem szak-könyvekről és -folyóiratokról is, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy legalább tájékozottságban ott legyenek tudósaink a nemzetközi élmezőnyben, megtartva ezáltal a világban még mindig meglévő jó hírünket. Mert ez legalább ma még vitathatatlanul megvan. Kutatóink olyannyira szívesen látott vendégek a legnevesebb tudományos intézetekben is, hogy hovatovább alig-alig marad itthon valaki közülük.
Persze, ez túlzás: az akadémiai állományba tartozó kutatók közül „csak” mintegy 15-20 százalék dolgozik ma külföldön — pontos nyilvántartást nem vezetnek sehol a „hiányzókról”, de nyilván a legjobbak vannak távol, s kétségtelenül hasznot hoznak az országnak az általuk meg s zerzet t-meg.s zerveze 11 nemzetközi kapcsolatok éppúgy, mint a segítségükkel hazakerült szellemi javak. Ebben legalább egyértelműen előre léptünk: ma már mindenkit visszavárnak Magyarországra. Az már más kérdés, hogy milyen kutatási körülmények közé: mennyire csábítja a külföldön megbecsült tudósokat, vendégprofesszorokat a hazai kutatási környezet, beleértve a vegyszerhiányt és a képzetlen laboránsokat, az elavult műszerparkot, valamint az itthonragadt kollégák sanda irigységét a „magukat jól megszedett” társakkal szemben.
Még ez is érthető:	a ha-
zai kutatók anyagi megbecsülésére — cinikusan fogalmazva, megbecstelenítésére — még mindig a „szocialista” értékrend hat. A társadalomtudományi kutatásokkal foglalkozók hetven százalékának például nem éri el a fizetése a 13 800 Ft-ot, azaz, ha nyugdíjasok lennének, járna nekik az
egyszeri nyugdíj-kiegészítés. Pedig, ha valaha, akkor most igazán szükség lenne munkájukra, felismeréseik hasznosítására. Hasonló cipőben jár a közgyűjteményben dolgozók, s a természettudományokkal foglalkozók jó része is.
Már csak ezért sem csoda, hogy a tudomány társadalmi presztízse rendkívül alacsony. Egyre kevesebben választják a kutatói pályát, jelentős a pályamódosítók száma is. S valószínűleg ez a folyamat a jövőben még inkább erősödni fog, hiszen az anyagi eszközök hiányában létszámleépítések várhatók.
Elbizonytalanodott világunkban viszont sikere van mindannak, ami ködösítő, misztifikáló, légyen szó UFÖ-król, varázsvesszőről, csodadoktorok-rö) vagy számítógépes jóslásokról. Pedig a számítógéppel inkább azt kellene kiszámolni, hogy hosszú távon mibe kerül az országnak, ha elszegényedő kutatóintézeteink és egzisztenciálisan fenyegetett kutatóink
—	az ígéretes nemzetközi kapcsolatfelvételek ellenére — a mostoha hazai körülmények miatt nem tudnak érdemben bekapcsolódni a tudomány nemzetközi vérkeringésébe, s ezáltal leszakadunk — esetleg végérvényesen — a magas szintű értéktermelés versenyében.
E „piszkos anyagiak” méltatása, az Akadémia jövő évi költségvetési irányelveinek kidolgozása csak egyik napirendi pont lesz az MTA ma kezdődő, rendkívüli közgyűlésén. E területen ugyanis csak minimális a beleszólása a dolgok alakulásába a tudós testületnek í nem rajtuk múlik, hogy mennyit szán — mennyit szakít ki — az ország szegényes lehetőségeiből a tudomány számára a kormány, a parlament. így a közgyűlés központi kérdése az lesz, ami inkább saját hatáskörbe tartozik:	miként találja
meg helyét, s kiteljesedni szükséges új szerepét a megváltozott politikai viszonyok között a Magyar Tudományos Akadémia. A reformszellők — amelyek évek óta legyezgetnek a Roosevelt téri székház körül — idén februárban, majd májusban már tisztító széllé erősödtek: az elfogadott új alapszabály szerint „az MTA magát
—	az 1949 előtt érvényes és ezt követően is csak részben megnyirbált státusában — autonóm köztestületnek tekinti”, a májusi közgyűlés pedig konkrétan megfogalmazta, hogy mely területeken kell a reformgondolatokat részletesen kidolgozni.
A szabad, demokratikus, autonóm köztestület kialakításának igénye hívta össze a mai, rendkívüli közgyűlést. Tárgyalni kívánják a reformhoz szükséges akadémiai törvény tervezetét, a tudományos továbbképzés és minősítő rendszer átalakítását, valamint az MTA Központi Hivatala jövőbeli tevékenységét. Ezek a kérdések jelentik ugyanis a keretét és belső tartalmát a Magyar Tudományos Akadémia megújulásának. Hogy legalább saját illetőségi körén belül az Akadémia jobb feltételeket teremthessen a tudomány számára.
Mert úgy járunk, mint a tollfosztott csirke, amely, ha nem is pusztul el mindjárt, de legyengül, s kívül rekedhet a baromfiólból. Ha elvegetálva, elszórtan el is potyogtat egy-egy tojást, abból — fészekmeleg híján — nem lesz jövőre csibe. Legfeljebb — ha a gazda egyáltalán észreveszi — rántotta, ma. S ha a minimális figyelem is elfogy: záptojás.
Montskó Éva
Megerősödött a koalíció, visszaesett az SPP
A vasárnapi győzelem után ismét Kohl alakít kormányt
Bizakodás és kétely kíséri Bush „utolsó engedményét” Iraknak
A külpolitikai helyzet
REMÉNYT CSILLANTOTT újból Bush amerikai elnök kezdeményezése, hogy hajlandó ipárbeszédet kezdeni Irakkal a Biztonsági Tanács csütörtöki fölhatalmazása éllenére is, s erre Bagdadból szinte azonnal megérkezett a válasz: hajlandók fölvenni a kapcsolatot Washingtonnal. A Fehér Ház szóvivője ugyan közölte, hogy egyelőre az utóbbiról csak sajtójelentésekre hagyatkozhatnak, mivel Szaddám Húszéin hivatalosan még nem reagált. Más jelentések viszont úgy tudják, Bagdad „erős embere” a közvetlen tárgyalások feltételéül szabja, hogy a megbeszéléseken vitassák meg az arab—izraeli konfliktust is. Ezzel összefüggésben Dán Quayle, az Egyesült Államok alel-nöke, úgy nyilatkozott: a palesztinkérdés nincs napirenden az Irakkal tervezett tárgyalásokon. Quayle a CNN-tévében azt hangsúlyozta, hogy a „váratlan” washingtoni ajánlat nem jelenti az amerikai politika megváltozását. Sőt tulajdonképpen nem is tárgyalásokról lesz szó, hanem pusztán megbeszélésekről; arról, hogyan hajtsa végre Irak a Biztonsági Tanács 'határozatát. Az alelnök szerint — idézi az MTI washingtoni tudósítója — ragaszkodni fognak ahhoz is, hogy az Egyesült Államok szövetségesei szintén jelen legyenek az amerikai— iraki külügyminiszteri találkozón, amelyre tiz-tizenkét nap múlva kerülhet sor Washingtonban. Azt követően Baker utazhatna Bagdadba. Míg az amerikai törvényhozók és a közvélemény nagy többsége megelégedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta a tárgyalások hírét, elhangzottak fenntartások is. így például Kissinger volt külügyiminiszter szerint „komoly hiba" elküldeni az amerikai külügyminisztert olyan országba, ahol ezernél több nyugati túszt tartanak fogva, s amelynek vezetőjét Bush Hitlerhez hasonlította.
ÉRDEKES INFORMÁCIÓKAT KÖZÖLT közben az amerikai sajtó, nevezetesen, hogy a Szovjetunió támogatása lett volna a kulcskérdés az Irakkal kapcsolatos amerikai lépésekhez, miután a két kormány között páratlan együttműködés alakult ki. A The New York Times és a The Washington Post szerint Gorbacsov és Baker novemberi moszkvai megbeszélésükön alakította ki a tervet a BT-határozatról. S annak részleteit és megvalósítását olyan, szorosan egyeztették, „mintha Baker brit vagy kanadai partnerekkel működött volna együtt”. Hozzáteszik, hölgy az elvi-politikai egyetértés mellett a moszkvai állásfoglalásban szerepet játszott az az amerikai közvetítés is, amelynek révén Szaúd-Arábia egymilliárd dolláros támogatást nyújt a Szovjetuniónak. Mindazonáltal olyan vélemény alakult ki, hogy mindemnek ellenére Moszkva nem venne részt egy Irak elleni háborúban, mivel két évvel az afganisztáni kivonulás után, ahhoz nem kapna otthon támogatást. Ezt Georgij Sahnarazov, Gorbacsov tanácsadója mondotta, megismételve Sevardnadze korábbi hasonló •kijelentését. Ezzel foglalkozott a szovjet hadsereg lapja, a Krasznaja Zvezda is, amely szintén azt feszegette, mit tenne a Szovjetunió, ha bármi történnék az Irakban tartózkodó állampolgáraival. S Moszkvában kerengő homályos megfogalmazásokra és Sevardnadze csütörtöki kijelentésére utalt, miszerint az „merőben új helyzetet teremtene”. Bagdadban viszont az iraki szóvivő azt hangoztatta: a jelek szerint Sevardnadze ürügyet keres a szovjet katonai részvételhez, s egyben figyelmeztetett, hogy Moszkva nyomban elveszítené befolyását az arab világban, ha csapatokat küldene az öbölbe.
AZ IZGALMAKTÓL MENTES kampány után a papírforma érvényesült a német választásokon, amelyre a jelen formában 58' éve nem volt példa. Most az össznémet szavazást két hónappal az ország újraegyesítése, és jó égy évvel a keleti fordulat után tartották meg. A győztes a kereszténydemokrata—keresztényszocialista unió, amely összességében a szavazatoknak majdnem 45 százalékát megszerezte előzetes adatok szerint. E siker nem váratlan, hiszen a választás kimenetelét döntően befolyásolta, hogy az újraegyesítés Helmut Kohl CDU-ikancellársága idején következett be, és ezt a polgárok többsége méltányolta. A keleti országrészben pedig az érzelmeken túl abból indultak ki, hogy ez a kancellár adja a pénzt összeomlott gazdaságuk fallendítéséhez. Ezért kerültek háttérbe a szaktémák, és a szociáldemokrata pártnak a jelek szerint nem sikerült e közhangulatot megváltoztatnia azzal, hogy megkísérelte a figyelmet az újraegyesítés anyagi terheire irányítani. A rájuk leadott szavazatok aránya alatta maradt a harmincöt százaléknak, így az előrejelzésekből úgy tűnik, hogy Németországban továbbra is megmarad a hármas koalíció.
(ZS. E.)
Munkatársunk telefonjeleatése
A német választásokon bejött a papírforma
Bonn, december 2.
Az előrejelzéseknek megfelelően az eddigi koalíció — a Kereszténydemokrata Unió—Keresztényszociális Unió, valamint a Szabaddemokrata Párt Szövetsége győzött a december másodiki német választásokon. Az óriás számítógépek rekordot döntöttek: vasárnap este, már jóval hét óra előtt, valamivel a választási helyiségek bezárása után értesülhettek a tévénézők és a pártok bonni székházaiba zsúfolódott újságírók arról, hogy a választásokon — 1983 és 1987 után — újra a koalíció győzött. Bejött a papírforma. A közvélemény-kutatók már hetekkel ezelőtt
megállapították, hogy a hangulat az „egység kovácsai" felé hajlik. Ellentétben a tavalyi, tavalyelőtti légkörrel, a német egységmozgalom kezelése, az otthoni és a nemzetközi sikerek megfordították a rokonszenvvonalat:	nőtt Hans-
Dietrich Genscher és a mélypontról fölemelkedett Helmut Kohl tekintélye. Azok a nehézségek, amelyek az egyesüléssel hosszabb időn át elkerülhetetlenül járni fognak, még nem köszöntek be olyan mértékben, amennyire azt a szociáldemokraták hangsúlyozták, s elhomályosították volna a nagy nemzeti esemény fényét. S e sugárzásból bőven jutott Kohlnak és Genschernek.
A választási estén — immár több évtizedes szokás szerint — a két nagy tévéállomás, két tudományos intézet számítógépparkja segítségével megszervezte „a választási estét”, amelyen bizonyos jellemző részadatok alapján már röviddel a körzetek bezárása után számokat hoznak nyilvánosságra. Eszerint december 2-án este az általános német parlamenti választások becsült eredményei azt mutatták, hogy a Kereszténydemokrata Unió—Keresítényszociá-lis Unió jóval a negyven százalék fölött, a Szabaddemokrata Párt tíz százalék körül végzett, ilyenformán a koalíció megőrizte abszolút többségét, és kormányt alakíthat. A Német Szociáldemokrata Párt nem érte el a harmincöt százalékot. A volt NDK területén az előzetes eredmények alapján az NSZEP utóda, a Demokratikus Szocializmus	Pártja—Baloldali
Lista, valamint a Zöldek és a Szövetség ’90 együttese valószínűleg bekerül a Bundestagba. A szélső-jobboldali republikánusok meg se közelítették a szükséges öt százalékot.
■Ezzel alkotmányosan minden jogi—politikai—szervezeti szempontból is létrejött az egységes Németország; az volt az első olyan választás, amelyen a volt NSZK és a volt NDK közösen, együttesen hozott létre egy parlamentet.
Csaknem 60 millió választásra jogosult szavazhatott negyven pártra, illetve egy társult listára. Igaz, ezek közül csak nyolc indult országos méretekben. A pártskála igen színes volt, a „feketéktől” és a „vörösöktől” a zöldeken át a szürkéig terjedt, amely utóbbi csoport az időseket, a nyugdíjasok érdekeit kívánja képviselni. A jogosultakból mintegy tizenkétmillió esett a volt NDK-ra.
Egyébként a 'két volt állam közötti különbség nem fog gyorsan eltűnni, ezt most is mutatta egy részlet. A német választási rendszer értelmében az a párt, amely nem szerzi meg a szavalatoknak legalább öt százalékát, nem ke-
rülhet be a parlamentbe. Az NDK-bán vannak olyan, többségükben baloldalinak nevezhető mozgalmaik, amelyeknek az az érdemük, hogy elsőnek vállalták a Honecker-rezslm elleni harcot, és kirobbantották a forradalmi változásokat. A választók kegyei azonban csak csekély mértékben fordultak feléjük. Erőfeszítéseik elismeréséül a német alkotmány-bíróság átvágta a gordiuszi csomót, az ötszázalékos szabályt kettéosztotta: külön számít a volt NDK, és külön a volt NSZK területén a szavazatarány. így statisztikailag külön-külön is számba veszik, milyen eredményt értek el a pártok a nyugati és a keleti választási területen. Ez a szabály-módosítás lehetővé tette, hogy egyes pártok, amelyek országos méretekben csak csekély néhány százalékot 'kapnának, bekerülhessenek a Bundestagba.
December 20-án összeül Berlinben a Reichstag épületében az új parlament. Kohl koncellár minél előbb meg akarja alakítani új kormányát, amelyben most már volt NDK-beli politikusoknak is helyet kell kapniuk. A szociáldemokrata kancellárjelöltnek tehát ismét négy esztendőt kell várnia. Pártja súlyos vereséget szenvedett; nem tudta felvenni a versenyt az unióval, annál kevésbé, mert az egyesüléssel kapcsolatos állásfoglalásai kapkodóak voltak, szemben a kancellár határozottságával.
Egyébként ugyancsak vasárnap választották meg az egységes Ber-lis parlamentjét. Ebben a versenyben is a Kereszténydemokrata Unió foglalja el az első helyet.
Lapzártakor az eredmény: Kereszténydemokrata Unió és Keresztényszociális Unió 44,5 százalék; szociáldemokrata párt (SPD) 34,1 százalék; szabaddemokrata párt (FDP) 10,6 százalék; zöld párt 5 százalék; Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) 1,9 százalék; egyéb erők 3 százalék.
Tatár Imre
Washingtoni ÍBaáSé®Bténh telexe
Méltatják Bush húzását, találgatják szándékát
Gorlbarsovot tájékoztatták az esetleges tőzparancsrol
Washington, december 2.
A Bush-kormány kulcsemberei sorra hangsúlyozzák: Baker bagdadi küldetése sem alkudozást, sem ultimátumét nem jelent. Az elnök „utolsó” békehúzása azonban nőm vetett véget a hazai vitának, a taktikázás a rendkívüli kongresszusi ülésszak körül folytatódik.
„Jim Baker nagyon meggyőző tud lenni” — felelte Cheney védelmi miniszter az ABC-tévé vitaműsorában. amikor neiki is feltették a péntek óta mindenkit izgató ikérdést, vajon miként kerüli el a Bagdadba látogató külügyminiszter. hogy belebocsátkozzék az alkudozásba Szaddám Huszein-nel, akivel csupán azt kellene érzékeltetnie. amit a Pentagon-főnök kétszer is úgy fogalmazott: „az elnök halálosan komolyan gondolja", mármint végső felszólítását Irakhoz Kuvait elhagyására. Ez nem megy senki fejébe, ez a „sem ultimátum, sem tárgyalás” bűvös formulája, amelyet George Bushnak a vasárnapi tévévitákban felvonultatott kulcsemberei oly egybehangzóan,
vagyis egyeztetve hangoztattak. Már péntek délután, az elnök váratlan diplomáciai kezdeményezését bejelentő sajtóértekezletet követően mindenki magasztalta Bush húzását, az őt a háborútól óva intő demokrata politikusokat, Kennedyt, Gephardtot is beleértve. Az akkori lapzártánk után a Fehér Házban járt törvényhozási vezérek pedig megint tudatták a sajtóval, hogy továbbra sem látják szükségességét a kongresszus rendikívüli ülésszaka egybehívá-sának. amire az elnök kedélyesen biztatta őket. S amit — látván a demokraták alibikeresését — néhány republikánus politikus továbbra is szorgalmaz, immár a liberális Kennedy szenátorral egyetértésben, aki viszont azt követeli Bushtól, ígérje meg, nem kezdi el a háborút — a rendes ülésszakot megelőzően ...
Alkudozási Jel?
Ürömcsöppet az általános örömbe péntek éjjel Henry Kissinger csöppentett, aki az ABC-tévében komor kételyeit fejtette ki, nagyon remélve, hogy ezúttal