﻿fi?/	n	fit*/ •=/.-*?!??
Ária: 0,50 forint
Kedd
1990.
deeember 11.
Lili. évfolyam
290. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
TíEnthcSÉUittnuM Sevardnadze a houstoni űrközpontban
Tanácstalanul és (keserűséggel forgattam az értesítést: még el sem temethettük nagynénémet, de már kényszerű kötelességeimre szólított fel a hivatalos levél — nem udvariatlanul, még csak nem is paragrafusokkal fenyegetve, de mégis: idő előtt, tehát kegyeletsértőn. Az egész szóra érdemes, hisz megszokhattuk a hivatal — hivatalból fakadó — packózá-eait, s tudtam, hogy a temetés után az ügyintézés napjai következnek. Idegeket őrlő telefonok, várakozások, ide-odaküldözgetések, mintha szívességet tennének nekem azok, akik az én pénzemért, az én adómból stb. stb:..
Minden úgy kezdődött, ahogy a?t megszokhattam. A tanács (bocsánat: a polgármesteri hivatal) központi telefonszáma állandóan foglalt, a borítékon ^nyomtatott szám természeteden régi, a tudakozó az új szádot még nem ismeri, az ügyfél-szolgálati iroda viszont nem veti fi fel a telefont. Félórás sikerűjén próbálkozás után már feladni készülök a telefonálást, még egy régi trükk: egy másik psztály közvetlen számán érdeklődni, hogy hátha ... A trükk beválik: új, pontos telefonszámokat kapok, s hirtelenjében úgy érzem magam, mint Kafka regényének K. ura. Csak éppen fordítottan. Gyors, szakszerű és pontos felvilágosítás a teendőimről, a hölgy udvarias, 6 nem türelmetlen, s hitetlenkedő kérdéseimé megerősíti, hogy mindennap reggel fél kilenctől cfelután fél ötig mindhárom osztályon készséggel állnak a rendelkezésemre, s hozzak magammal ilyen és olyan papírokat.
Gyanakszom. Fél kilónyi új-ságrestanciával felszerelkezve indulok a nagy kalandra, a kerületi tanácsba (pardon: a polgármesteri hivatalba), ahol a belső bejárati ajtó zárva, a megkopott táblán még jól olvasható a szigorú szöveg: ügy-félfogadás kizárólag ekkor és ekkor, a morcos tekintetű portásnak kezdeném mondani, hogy én telefonon ...
„Megvan a véleményem magáról meg a bentiekről, mi lesz így a hivatallal, ha mindenki csak úgy ukkmukkfukk” — tekintettel nyomja meg a sze-zámajtó elektromos nyitógombját. Berregés, beléphetek a szentélybe. Mindhárom osztályon pillanatok alatt sorra kerülök, visszaköszönnek, praktikus tanácsokkal látnak el, közben csörög a telefon, a velem foglalkozó hivatalnok elnézést kér, hogy csak egy pillanat türelmet, s a végén még részvétet is nyilvánít. Kóvály-gó fejjel lépek ki az épület kapuján, a portás is visszaköszön, ránézek /az órámra: nem egészen fél órát töltöttem odabent, a három osztályon mindent elintéztem, most már csak várnom kell az értesítéseket.
Álomból ébredve mesélem napokig, hogy itten kérem, valami nagy baj lehet: ügyfélnek éreztem magam, olyan valakinek, akiért vannak ott, a tanácson (pardon: a polgármesterségen, de lehet ezt így mondani?). Hát persze, mondja egyik barátom, persze hogy kapaszkodnak, hiszen félnek, hogy elvesztik az állásukat. Most kell bizonyítaniok, hogy maradhassanak.
Másik barátom visszakérdez: melyik kerület ez? Ja, persze, hisz az ottani polgármester a mi pártunk tagja. Szégyen ide, szégyen oda: erre nem gondoltam, s a szinte bizonyosra vehető vitát elkerülendő, elhallgattam, hogy én éppenséggel nem erre a polgármester-jelöltre voksoltam. S nem is hiszek abban, hogy ilyen rövid idő alatt..., mint ahogy a modorra
nevelő félelemben sem nagyon hiszek. Egy harmadik barátom pedig meg is erősíti: ebben a kerületben már hosszabb ideje ez a modor ... nem tudom, nekem a három-négy esztendővel ezelőtti tapasztalataim mások voltak.
De hát ez is, az is magánta-pasztalatú történet, elmesélése, közreadása csak arra jó, hogy meditáljunk, hogy mindannyi-unk hétköznapi tapasztalatait megosszuk egymással. Hogy e „csoda'-történetért cserébe negyedik ismerősöm levonja a konklúziót; hát igen, a munkahelyeken, az üzletekben, a szolgáltatóknál mintha mindenki udvariasabb lenne, mintha itt érezhető lenne valami változás, bezzeg az utcán, a villamoson mindenki türelmetlenebb, mor-gósabb, s egyáltalán...
Itt tárhattam valahol gondo-lati tanácstalanságombán, re-ménykedésemben, amikor szép, megtapasztalt álmomból felriasztott két telefonbeszélgetés. Külföldön élő, egykor emigránsoknak nevezett barátaimat hívtam, s ők különnkülön, de ugyanolyan kedvetlenül mondták, sorolták kiábrándulásaik ténymorzsáit. Nem egetverő nagy csalódásokról szóltak, apró, mondhatni szóra sem érdemes modortalanságokról, elemi udvariassági szabályok sorozatos megsértéséről — mindezek azonban mindkettőjüknek évtizedes ábrándok összeomlását eredményezték. Most, amikor már jöhetnének, amikor csak akarnak — már nem jönnek. Az invitáló szót udvariasan hárítják el, pedig az emigrációban sok-sok éven keresztül azért dolgoztaik, azért politizáltak, hogy ez a lehetőség egyszer eljöjjön.
Ejött — s ők már nem jönnék. Talán majd tavasszal, talán majd nyáron, talán... talán ... Megsértették, megsértettük őket. Nem azzal, hogy nem fogadtuk jöttükikor kellő tisztelettel, kellő ovációval. Dehogynem. Amikor itt voltak, díszes kíséretük, még protokolil-juk is voilt. Csakhogy: elfelejtettük ígéreteinket betartani. Nem adtuk postára az ígért Cikket, telefonjaikra letagadtat-tuk magunkat, mert ugyan megesküdtünk rá, hogy holnap elmegyünk ezért vagy azért, de a két hónap múltán megszólaló, érdeklődő telefonra már nem tudunk mit mondani. Nagyon örültünk a küldött írásnak, de elfelejtettük azt megköszönni, no meg azt közölni, hogy sajnos, már mégsem kell. Letettük a nagyesküt, hogy ekkor meg akkor, s aztán mégse...
Tudod, mondta egyikük, én nem hittem el senkinek, neked se, amikor azt mondtátok, hogy ez az ország nem működik. Azt gondoltam túlzol, túloztok. A hallott történeteket a szocializmus bénító önállótlanságára fogtam. Tévedtem. Ez az ország tényleg nem működik. A hivatalok nem végzik el a munkájukat, sokszor válaszra sem méltatnak. De még a barátaim is megsértik az alapvető udvariassági szabályokat. Mondd, ez nálatok tényleg így szokás?
„Nálatok." Fejbe kőlintó volt ez a többes szám. Elhatárolódást, leváltást jelzett a kifejezés attól az embertől, aki néhány esztendeje még Párizsban úgy vigasztalt: meglátom, ha majd egyszer, ha majd az összetartozás szelleme újra feltámad, mint akkor, ötvenhatban, akkor majd ...
Most — állítólag — „akkor majd” van. ö pedig úgy fogalmaz: „Nálatok”. Én meg próbálok reménykedni, hisz nálunk, lám a tanácsokon (pardon: polgármesterségeken) már vannak változások ... S megint messze, nagyon messze vagyunk egymástól.
Murányi Gábor
Moszkva és Washington előkészíti a hadászati megállapodást
Gorbacsov megbízottja vette át a Nobel-békedíjat
A TÁRSADALOM APÁTIÁJÁT le kell küzdeni, a többi között ezt a tanulságot szűrte le Walesa elnökké választásából a Slowo Pow-szechne katolikus lap, hozzátéve, a kampány megmutatta, mennyire kiábrándult a lengyel nép. A Zycie Warszawy a szavazópolgárok józanságát méltatta, amiért nem hagyták magukat félrevezetni az ellenjelölt demagógiájától. Adam Michnik, aki mind a lengyel, mind a külföldi sajtóban élesen bírálta Walesát a választások első fordulója előtt, most azt hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a köztársasági elnököt közvetlen és demokratikus szavazás juttatta posztjára. Az általa választott irányvonaltól függ majd. hogy „támogatója tfagy lojális ellenzéke leszünk”, fejtegette Michnik. Jóval kritikusabb és sokszínűbb a nyugati sajtóvisszhang: a The Times szerint Walesa jó elnöke lehet Lengyelországnak, ha megszabadul közepes színvonalú, szűk látókörű, kereszténynacionalista szemléletű tanácsadóitól. A The Daily Telegraph másként látja: a lap szerint „a műveletlenségével hencegő, hol zavarba ejtő, hol riasztó nyilatkozatokat adó Walesa elnökké választása kiszámíthatatlanságot idézhet elő a lengyel politikában, éppen akkor, amidőn nyugalomra lenne szükség".
TETTEI MINŐSÍTIK majd az új elnököt, akinek versenyt kell futnia az idővel, írta a francia üzleti körök lapja, a Les Echos, s az időzavar nemcsak Lengyelországra, hanem Közép-Európa más államaira is érvényes. Madridi útja előtt Havel csehszlovák elnök drámai hangú beszédben kérte a prágai törvényhozást, hogy az ország föderatív berendezkedése mellett foglaljon állást. A múló idő nem javította a romániai magyar kisebbség helyzetét — ezt már a tekintélyes Jo-miuri Simbun szögezte le, 8tt hangsúlyozván, hogy a romániai forradalom óta sem mutatkozik sok esély a válság rendezésére, a magyaroknak állandó rettegésben kell élniük. A Frankfurter Allgemeine Zeitung viszont a magyar belpolitikával foglalkozik, ismát csak az időzavar felől közelítve a pénzügyminiszteri poszthoz:	az újságíró
szerint aki valamit is ért a pénzügyekhez, az „rossz pártban van”, vagy „már régen talált magának jól jövedelmező állást”, így hát Antall nehezen talál jó szakembert a pénzügyi tárca élére, véli a tekintélyes német újság szemleírója.
KÉMÉNYÉN SZORÍTJA AZ IDŐ Gorbacsovot is, aki föltehetően ezért nem utazott Oslóba, ahol helyette hétfőn Kovaljtív külügyminiszter-helyettes vehette át a Nobel-díjat. A politikailag egyre tagoltabb szovjet társadalomban a reformer Gorbacsov mihd több kihívással kénytelen szembenézni. Hétfőn a norvég követség előtt mintegy negyvenen tüntettek a Nobel-békedíj ellen, miközben a központi bizottsági ülésen az ország új politikai berendezkedése előtt próbálták egyengetni az utat. Washington egyértelműen Gorbacsovot tekinti partnerének, aminek legfrissebb gesztusértékű jele, hogy a szotfjet elnök bizalmasának számító Sevardnadze külügyminiszter Houstonban megtekintette a neves űrközpontot, és a szovjet diplomácia irányítója otthonában keresi föl Baker külügyminisztert. A tanácskozások egyik fő napirendi pontja — a hadászati egyezség és az öböl-válság mellett — a Szovjetunió gazdasági megsegítése. A világhatalmak széles körű egyeztető mechanizmusának újabb bizonyságaként a Biztonsági Tanács öt állandó tagja megállapodott abban, hogy az ötök külügyminiszterei összeülnek, mielőtt a State Department vezetője Bagdadba utazna. Erre azért lenne szükség, hogy Baker „szilárd álláspontot közvetítsen" az iraki rezsimnek, fejtegették a Foreign Office-ben.	ÍM. J.)
Hivatalos végeredmény Varsóban
Walesa hamarosan kijelöli miniszterelnökét
(Munkatársunktól) Varsóban nyilvánosságra hozták a választások hivatalos végeredményét. Eszerint a 27,4 millió szavazásra jogosult közül 14,6 millióan járultak az urnákhoz. A hivatalosan is elnökké nyilvánított Walesára 74,25 százalék (10,6 millió) szavazott, Tyminskire 25,75 százalék, (3,7 millió). A világlapok „egy mítosz megkoronázásaként” értékelik a Szolidaritás-vezér győzelmét. A miniszterelnök kijelölése a közeli napokra várható.
A „vasember” — ahogy Walesa a plakátokon hirdette önmagát — győzött. Nincs ebben semmi meglepő, hisz mind a lengyelek, mind a külföld számára természetes, hogy ő legyen a demokratikus Lengyelország első szabadon választott elnöke. A Szolidaritás, e tűnőben lévő mítosz, a mostani sikerrel megkapta méltó koronáját. A kiábrándult, elkeseredett lengyelek a tíz évvel ezelőtti vékony, bajuszos szakszervezeti vezetőben látták az utolsó reményt arra, hogy sorsuk jobbra forduljon. Ki mozdíthatná ki az országot a bajból, ha ő sem? így gondolkozik a társadalom többsége.
Walesa győzelem utáni első útja is a gdanski hajógyárba vezetett. Oda, ahonnan tíz évvel ez-
előtt indult el azon az úton, amely villanyszerelőből államfővé tette. A lengyel történelem legutóbbi két évtizedének legendás alakja 1967-ben lépett be először a gyár kapuján. 1970-ben imár az üzemi tiltakozómozgalom egyik vezetője volt, amiért rövid időre le is tartóztatták. 1976-ban a kommunista szakszervezet bírálásáért elbocsátották, de továbbra is részt vett az iparvidék ellenzéki akcióiban. 1980 augusztusa ismét a hajógyárban találja. A 'létrehozott üzerriközi sztrájkbizottság vezetőjévé választották, ö írta alá Gdanskban a sztrájkoknak véget vető megállapodást a kormánynyal, amely új szakaszt nyitott egész Európa történelmében. 1981 szeptemberében a Szolidaritás vezérévé választották. A hadiállapot bevezetésekor internálták, majd szabadulása után újra a hajógyárba ment vissza dolgozni. 1983-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. Nélküle a legutóbbi időkben nem történhetett semmi a lengyel politikai életben. A kerékasztal-tárgyalások után több posztot is felajánlottak neki, dé ő sorban elutasította őket. Nem lett képviselő, s nem lett miniszterelnök sem. Elnök akart lenni, ezért indított harcot néhány hónapja.
Lengyelországnak nagyon nágy szüksége van Walesa tekintélyére.
hisz ma ő az, aki valamiféle stabilitást biztosíthat az országnak. A Szolidaritás karizmatikus vezetőjének azonban senki sem jósol gondtalan jövőt az elkövetkező öt évre.
Maga a vezér is kevesebb nehézségre számított, mikor meghirdette, elnöknek kell lennem az ország érdekében. A néhány hónapja hangoztatott 80 százalékos
lasztási ígéreteit, másrészt a neve alatt hajtsák végre azt a kemény, nélkülözéseket feltételező gazdasági programot, ami reményt adhat Lengyelországnak a talpraál-lásra. Nem lesz könnyű dolga, mert a Szolidaritás-elnök támogatóinak többsége is csodákat várt, nem csak a Tyminskire szavazók. A polgárok Walesa beszédeiből is csak azt hallották ki,
győzelem helyett ma valójában csak a választásra jogosultak negyede szavazott rá. Ez pedig — egyes feltevések szerint — kevés legitimitást biztosíthat a francia vagy amerikai elnökéhez hasonló széles jogkör megszerzéséhez.
A másik probléma, hogy Walesa és Mazowiecki együttesen is csak a szavazatok nem egészen 60 százalékát tudta megszerezni. A munkások és fiatalok körében még ennyit sem. Ez pedig azt jelenti, hogy a Szolidaritás szembekerült a többséggel. Mondják is sokan, hogy az a bizonyos korona csak egy tűnőben levő legendára került.
Walesának hamarosan olyan nehézségekkel is szembe kell néznie, amelyeknek leküzdéséhez nem lesz elegendő — ma már egyébként is haloványuló — karizmára. Nem lesz könnyű dolga, hogy egyrészt beváltsa a lengyelek életének javítására tett vá-
amit hallani akartak. Elhitték neki, hogy hamarosan „jobb lesz”. Ezek után az elnök szembekerülhet saját híveivel, akik hitték, hogy Walesa egycsapásra megold mindent.
Nem fogja támogatni egykori barátját Mazowiecki tábora sem. A közeljövő pártosodásában ők komoly vetélytársként jelentkeznek az elnök mögött álló politikai erőnek, a Centrum Megegyezésnek.
Miben lehet hát akkor bízni? Walesa ösztönös politikai zsenialitásában. Abban, hogy ki tud alakítani egy szilárd többségi frontot az ország súlyos helyzetének orvoslására. Mindezekre reményt adhat Walesa fölényes győzelme a második fordulóban, a két héttel ezelőtti sokk után mutatott rugalmassága, valamint az, hogy az ország kormányzásában minden szakértőre számít, legalábbis egyik első, elnöki nyilatkozata szerint.
S. G.
Washingtoni tudósítónk teiexgelentése
Baker—Sevard n adze tárgyalások Texasban
Lapzártánk idejére tűzték ki ismét a Biztonsági Tanács folyton halogatott ülését, amelyen a Bush-kormánynak állást kellett foglalnia a közel-keleti konferenciáról. Egyik vendége, Samír ellenzi ezt, másik látogatója, Sevardnadze szorgai-
„Készséggel kaptuk be a horgot, s jöttünk el Texasba" — közölte kedélyesen a szovjet külügyminiszter, aki vasárnap érkezett feleségével Houstonba, ahol a Baícer-házaspár várta őket. „Eduard” és „Jim”, ahogyan immár szólítják egymást, már a repülőtéri kölcsönös üdvözléskor olyan barátokként köszöntötték egymást, s olyan oldott légkörben, amilyen korábban csupán nyugati politikusok viszonyára volt jellemző. A csipkelődő fo-gadtatási beszédek is jelezték James Baker szándékát: megmutatja szovjet kollégájának, hogy Amerikában „más is van, mint tanácstermek és tárgyalóasztalok”. E „vidékre” helyezett külügyminiszteri eszmecserék nyitá-
nya tavaly ősszel a State Department főnökének wyomingi birtokán zajlott le, s követte azt a Bajkál-tavi viszonzás, ám Sevardnadze most „megadta magát”: „Houstonnal képtelenek vagyunk versenyezni" — tudatta a büszkeségtől ragyogó polgármester jelenlétében, pedig csak akkor lépett a repülőtér betonjára ... Baker mindenesetre a hétfő reggeli első. kétórás komoly tárgyalást követően elvitte vendégét a közeli NASA-űrközpont-ba.
A két diplomáciai vezetőnek fő texasi feladata a hadászati alku tető alá hozása, vagy ahogyan Sevardnadze fogalmazta, „a még megmaradt kérdések tisztázása”. Hétfőn reggel a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján azonban Fitzwater szóvivő nem óhajtott találgatni, vajon ezen a külügyminiszteri eszmecserén el is jutnak-e végre-valahára a megegyezésig, amelynek aláírása lenne az eredetileg januárra jelzett, moszkvai Bush—Gorbacsov csúcstalálkozó központi eseménye. Sevardnadze jószerivel