﻿Ára:
0.50
forint
Magyar Nemzet
Vámár nap 1990.
ilemnber 30. UH. éTfalran
303. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Mi&sszkcdvünk
tele
Egy esztendővel ezelőtt is az a megtiszteltetés ért, hogy én köszönthettem az új esztendőt a Magyar Nemzet első oldalán: a romániai események lázában égve a jót hozó hírnök buzgalmával beszéltem a reményről, amely bennem és bennünk akkor felcseperedni látszott; az ember rossz fölötti győzelmét éltük át, s mivel szinte minden információ a televízión keresztül jutott el hozzánk, úgy éreztük, mintha egy megszerkesztett, a dramaturgia szabályainak engedelmeskedő történet peregne előttünk, s vele sodródtunk a boldog vég felé.
Én magam is megfeledkeztem arról, hogy az igazi történeteknek soha sincs végük.
Az 1989-es év, amelyet Petőfire és 1848-ra utalva „csillagnak” neveztem, Európa történetében kétségkívül sorsfordulót hozott, vagy a sorsfordulat lehetőségét; a „szocializmus” mint hatalmi és eszmerendszer összeroskadt, s Közép-Kelet-Európa népei között felsejlett a szabadabb és gazdagabb jövő.
Amikor e roskadást figyeltük, szinte megfeledkeztünk magunkról, s arról a kétségkívül nyomasztó tényről, hogy mi vagyunk ott a romok alatt. Erről, furcsamód, jószerint nem vettünk tudomást, sőt eufóriánkból arra is futotta, hogy azt higgyük sokan, a mi müvünk ez a felszabadító, s betemető roskadás.
Most, egy esztendő után, kissé kijózanodva, tegyük fel magunknak a kérdést: mi történt a szocializmussal? Mi történt a rettegett hatalmakkal, és hatalmasokkal; a Sztálinokkal, epigonjaikkal, kisstílű utódjaikkal, mi lett művükkel, amely kétségkívül bennünk és belőlünk is épült, meghódítva, megalázva és megbolondítva szívünket? Mi történt velük? Elfújta őket a szél? Vagy tán egy csapásra legyőztük őket kívül és belül? És ebben, a győ: zelemben eltűnt mindaz, ami rossz? Kiléptünk a zsarnokságból, a testi-lelki nyomorúságból, mint egy megunt cipőből? S mi ezáltal valóban a demokrácia, a humánum, az európai civilizáció, a szabadság fiai vagyunk ?
Vagy — s ez ám a zavarba ejtő kérdés — 1989-ben csupán annyi történt, hogy a szocialista hatalom egyes birtokosai, látván a készülő roskadást, a mesterséges rend életképtelenségét, a feje tetejére állított világ kudarcát, a maguk módján elálltak a „végső harctól", s a nem is létező új rendre hagyták romba dőlt művüket?
Csendes forradalmunk lázából ocsúdva egyet tudomásul kell vennünk: a szocializmus nem omlott volna össze, hívei nem adták volna át a hatalmat, ha világuk csöppnyit is életképes, ha anyagilag és szellemileg bármi módon, ígéretekkel, kölcsönökkel, kizsákmányolással, zsarnoksággal, csalással, hazugsággal, gyilkolással fenntartható. Az összeomlás, a működésképtelenség végső következménye volt, s ha józanul nézzük, be kell látnunk, ez maradt ránk, épp ez az, amivel meg kell küzde-. nünk.
Alig telt el egy esztendő, s néhányan már úgy hivatkoznak arra a „régvolt” hatalomra, hogy láttatni tudják „jo oldalait”, azt mondják, s talán úgy is hiszik, sok minden jobb volt akkor, sorolják máris: közbiztonság, üdültetés, munkáltatás, olcsóság, lakáskörülmények, szociális juttatások, nem nyüzsögtek a hajléktalanok, nem működtek ingyen-
konyhák — ez a kifacsart nosztalgia csak azt nem veszi tudomásul: épp ez az, ami ösz-szeroskadt, épp ez az, aminek alapjait a „szocializmus” tönkretette, épp e hamis jóság számlájára írandó húszmilliárd dollár adósságunk, s lényegében mindaz, ami ebből következik.
A jótékony emlékezet megfeledkezik arról, hogy „a szocializmus útján haladva” a legszörnyűbb idők után bekövetkezett ugyan a borzalmak apálya; a kádári konszolidáció, s annak a végén megjelent egy reformra törekvő hatalmi nemzedék; ám semmiféle törekvés nem másíthatta, s nem menthette meg a naiv borzalmak világát, mivel az, mesterségesen fenntartott őrületében, eleve önmaga dugájába dőlt.
Márciusban és áprilisban Magyarország népe egyértelműen nemet mondott arra a rendre, akkor, még fennen lobogott a hit, hogy minden rosz-szat legyőzve hamarost diadalmaskodik a jó.
Furcsa dolgokat vártak az új évtől az emberek: demokráciát, jólétet, szabadságot. Bizony, azt gondoltuk, hogy 1989 végén, 1990 elején bekövetkezett történetünkben a happy end.
Soroljuk újra: demokrácia, jólét, szabadság.
Ma kit érdekel ebből igazán a demokrácia?
Kit érdekel — a kétségkívül jelenlévő — szabadság?
S kit nem érdekel a jólét?
Amikor 1989 végén ugyanezeken a hasábokon felujjongtam, azt hittem, sima úton jár a szabadság, azt hittem, mindenki számára a szabadság a legfontosabb. Nem gondoltam ennek a szónak sokfajta értelmére. Nem gondoltam rá, hogy oly sok évig járva a szocializmus útját, talán belém is az a szabadságeszmény	ivódik,
amely mindig, mindenkor hangsúlyozta, hogy a lét mindennél fontosabb.
Ehhez az eszményhez közülünk oly sokan visszatértek, 1989 eszméiből mintegy kigyógyulva, sokan már azt hiszik, jobb volt a múlt, okosabbak, jobb sziívűek a mai hatalmasoknál az akkori hatalmasok.
Én ezt most sem hiszem.
Egy dolgot azonban beláttam. Korunkra nem vonatkozik a shakespeare-i szó, hogy York napsütése rosszkedvűnk telét tündöklő nyárrá változtatja át.
Nyarunk késik.
Be kellett látnom, a forradalom — ha csendes ünnep is — ünnep. Utána jönnek a hétköznapok. És csakis ezek a hétköznapok válthatják valóra a forradalom által felébresztett reményt.
A nehéz hétköznapok, amelyek 1991-ben virradnak ránk, s amelyeket végig élve, vagy végig kínlódva meg kell szoknunk a türelmet, az állhatatosságot, a munkát, a szüntelen erőfeszítést. És meg kell szoknunk a gondolatot: nincs hová mennünk, nincsenek további forradalmaink, meg kell szoknunk, hogy a változás nem hirtelen következik be, hanem csak lassú fejlődés eredménye lehet. Rá kell jönnünk, most, rosszkedvűnk telén, hogy a demokrácia lassan őröl, mint Isten malmai. '
De azt hiszem, a remény, melyről 1989 végén beszéltem, nem veszett el, sőt talán erősödött: új rendünk működik, s ennek a rendnek a stabilitására, tökéletesedésére kell ügyel-
Kristóf Attila
Sevardnadze wnem téma” a szovjet televízióban
Washington bízik a moszkvai külpolitika változatlanságában
Tárik. Aziz: Vérfürdő követné az Irak elleni támadást
A külpolitikai helyzet
AZ ö ÉSZTÉN DÖ-BŰCSÜZTATÓBAN az elemzések számot vetnek, mit hozott 1990 és mit remélhetünk az elkövetkező évtől. A Szabad Európa Rádió (kommentárja „végigfuttatja”, mi valósult meg a várakozásokból, s megfogalmazta: „Tavaly ilyenkor még csak álmodni mertünk arról, hogy ilyen hatalmas politikai változások történnek kontinensünfkön, illetve Magyarországon. 199Q a rendszerváltás esztendejeként vonul be történelmünkbe. Örök időkre megbulkott a kommunizmus minden formája, négy és fél évtized után végre felszabadultunk az idegen elnyomás, a diktatúra alól, kivonulóban a (hegszállók, visszanyertük a függetlenségünket, visszaindulhattunk az Európába vezető úton, és számos vonatkozásban hozzájárultunk ahhoz, hogy a békés forradalom földrészünk egész keleti felét gyökeresen átalakíthassa.” A SZER a továbbiákban azt fejtegeti, mindez nem 'kevés, ám a nehézségek közepette hajlamosak vagyunk a felejtésre. „Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a kommunizmus bukásával egy csapásra megoldódik minden problémánk. Rá kellett döbbenni, hogy minden elképzelhetőnél súlyosabb gazdasági, szociális, erkölcsi örökséggel kell megbirkóznia a nemzetnek. Az is Világossá vált, hogy nincsenek csodák; a magyarságnak elsősorban önmagára építve, szívós munkával, közös akarattal, áldozatvállalással kell megteremtenie az egyetlen lehetséges kiutat, a szociális piac-gazdaságot, gyermekeink, unokáink jövőjét” — fogalmazta meg a müncheni magyar adó.
A MARSHALL-TERVHEZ MÉRHETŐ gazdasági segítség mellett tört lándzsát Hans-Jochen Vogel, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke, és hasonlóan fogalmazott Kohl kancellár is, amikor kijelentette, „Kelet-ÍEurópa gazdasági ás szociális hanyatlása politikai ingatagságot idézne elő, ami ránk is visszaütne”. Mindkét politikus a düsseldorfi Handelsblatt újévi számában fejtette ki álláspontját. Kohl ezúttal is leszögezte, hogy a nyugat-európai közösség manapság o siker példáját jelenti, különösen Közép-Kelet- és Déllkelet-Európa számára. Senki sem beszél már „euroszklerózisról”, de Európa nem ér véget az Oderánál és a Neissénél; a keleti térség emberei is szeretnének világos perspektívával rendelkezni. Az egyesült Németországra földrajzi fekvése, de történelme miatt is nagy felelősség nehezedik ebben a kérdésben. Kohl egyúttal a terhek megosztását is sürgette, mondván, az Európai Közösségek országainak közösen kell megakadályozni, hogy Nyugat- és Kelet-Európa között új, a jólétet és a nélkülözést elválasztó fal épüljön fel. Rita Süssmuth asszony, a Bundestag elnöke, a német állam második közjogi méltósága bírálta azt a fölfogást, hogy az az állam, vagyis Németország viselje Moszkva megsegítésének a fő terhét, amelynek a legtöbb előnye származott az új szövetségi politikából. „Ilyenformán Nyugat-Európa nem fog felnőni a feladat nagyságához, mert a Szovjetunió jövője minden európai ügye. Egy csónakban evezünk” — hangoztatta, s egyben felszólította Mihail Gorbacsovot, folytassa reformpolitikáját Süssmuth kifejezte a reményét, hogy a szovjet elnök megnövekedett hatalmát a demokratizálás folytatására használja majd föl.
ELLENTMONDANI LATSZIK ENNEK, hogy bizonyos jelek szerint Sevardnadze nevének már az emlegetése i& tilos a szovjet tömegtájékoztatásban; „ki hiszi el akkor már azokat a nyilatkozatokat, hogy Moszkva külpolitikája változatlan marad?” — írta szombati számában a Komszomolszkaja Pravda annak kapcsán, hogy betiltották a televízió egyik népszerű műsorát, mert a külügyminiszter lemondásával akart foglalkozni. A „Vzgljad"-‘bán Sevardnadze legközelebbi munkatársai számoltak volna be lemondásának a körülményeiről. így Tejmuraz Tyepanov, a külügyiminiszter tanácsadója az ifjúsági lapnak beszélt arról, hogy fokozatosan beszűkült az a belpolitikai bázis, amelyre építve a Sevardnadze nevével fémjelzett külpolitikát folytatták. A miniszter összes tartalékát kimerítette, és már nem volt képes hatást gyakorolni a helyzet alakulására. A „Vzgljad” műsorvezetőinek állítása szerint a tévé- és rádióbizottság elnöke, Leonyid Kravcsenko és helyettesei tiltották le a műsorukat, s egyesek úgy tudják, hogy magával Mihail Gorbacsovval beszélték meg ezt a döntést.	(ZS. E.)
W—Btlagt—i <Mdé»ttóah iefeafeltaléw
Külpolitikájának folytatását ígérte Gorbacsov Husiinak
Washington, december 29.
Magyarázatot adtaik kormány-tisztviselők Bush elnök csütörtöki, Gorbacsovnak a baljós moszkvai hírek ellenére „bizalmat szavazó” megjegyzéseire, amelyeket a Fehér Ház kertjében tett, mielőtt helikopterén visszaindult volna Camp Davidbe, ahonnan pár órára, főként a Szovjet nagykövetet fogadni repült a fővárosba. Kiderült, hogy Beszmertnyik azért kérte az elnöki vakációt megszakító kihallgatást, hogy átadja Mihail Gorbacsov újévi üzenetét, amely — legalábbis átmenetileg — megnyugtatta a moszkvai konzervatív szónoklatoktól felzaklatott washingtoni kormányikedé-lyeket. S mivel e felsorolás Bush —Beszmertnyik eszmecserét hétfőn megelőzte a nagyikövet háromnegyed órás „egyeztetése” Róbert Kimmitt politikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettessel, magas rangú tisztviselők igyekeztek csökkenteni a szovjet belpolitikai fejlemények kiváltotta aggodalmakat. Ténykedésük sajátos eredményét jól tükrözi a szombati The New York Times címoldala, amelynek két egymás
mellé tördelt vezető anyagából az egyik a külpolitika folyamatosságára tett moszkvai ígéretet emeli ki, míg a másik a lap tudósítójának elemzése „a szovjet reform siratásáról".
A Gorbacsov-üzenet tartalmát e fő tisztviselők nem árulták el, ám utalták „baráti hangnemére” és a benne kifejezett szándékra: Moszkva tovább akarja javítani a kapcsolatokat a februári csúcstalálkozón, amelyen változatlan óhaja szerint el kellene készülnie a hadászati szerződésnek. Ismeretes, hogy Eduard Sevardnadze lemondása és az őt a többi közt a fegyverkorlátozási engedményekért elmarasztaló konzervatív bírálatok óta aggódva latolgatták Washingtonban a START-kilátá-sokat. Most viszont kormánykörökben azt a következtetést vonják le, hogy Gorbacsov elnök „legalábbis egyelőre” továbbra is teljesen kézben tartja a — folytatni ígért — külpolitika irányítását, s ahogy egy magas rangú a The New York Tlmesnak értékelte, netán növelte is mozgásterét e vonatkozásban a konzer-
vatívok belpolitikai és biztonsági kifogásai iránti fogékonyságával.
Mindenesetre külügyi tisztviselők kiszivárogtatták, hogy a szovjet nagykövet biztosította Busht és Kimmittet az Öböl-együttműködésről, miként a kambodzsai, salvadori, afganisztáni és angolai közös békekeresési erőfeszítés folytatásáról is. Az utóbbi regionális rendezésnek hamarosan sokat jelző próbája lesz a január eleji portugáliai tárgyalás az ösz-szes érdekelt fél között. A The New York Times idézi a State Department egyik emberének véleményét: „A folyamatosságot jelzik nekünk, és mi óvatosan optimisták vagyunk."
Helyesli ezt szombati vezércikkében maga a The New York Times is, amelynek e főbólintását mindig oly fontosnak tartják a Fehér Házban. Kérdésiként téve fel Gorbacsov irányváltoztatását, és tanakodva a válaszon, a mérvadó lap arra utal, hogy maguk a szovjet reformerek is bizonytalanok, miként értékeljék a moszkvai elnök „fokozódóan konzervatív viselkedését". A vezércikk azonban még mindig csupán lehetőségként kezeliamit a láp saját moszkvai tudósítója jószerivel tényként: a reformok korszakának, de legalábbis „a nagy előrelépések időszakának végét”, mivel Gorbacsov „a jelek szerint elérte saját korlátáit". (Az amerikai újságok vezércikkírói tudatosan elválasztják hírjelentő kollégáik anyagát az elemzésektől, éppen a független értékelés végett.)
így a Times szerkesztőségi állásfoglalása csak azt a nagy — moszkvai, de Washingtonban is osztott — „félelmet” nyugtázza, hogy „Gorbacsov érdekszövetsége visszasegítheti a Hatalomba a reakciósokat és megtorpedózhatja a reformot". Ám — véli e vezércikk —, ha ez „megtörténhet is”, a társadalmi forradalom „már túl messzire ment ahhoz, hogy tartósan vissza lehetne térni a Sztálin, vagy akár a Brezsnyev időszakához”. S így aztán, „amíg
MENEKÜLTÁRADAT FENVEGETIA VILÁGOT,
vélik a nyugati elemzők, akik szívük szerint leengednék a gazdasági „vasfüggönyt”. (A
pakol bugyrai — 6. oldal)
A HATALOM ÍZE
hamar kialakítja azt a reflexet, hogy őrizni kell mindenáron. (Mit hozott-vitt az év? — körkérdés közéleti személyiségekhez — 8. oldal)
RÉT DUDÁS
megfér-e egy shopping cityben, teszi fel a kérdést riportunk azok után, hogy Budaörsön most készül torzsalkodásba. fulladni egy nagyszabású vállalkozás terve. (Ezzel is bevásárolunk — 9. oldal)
A CSODADOKTOR NEM SEGÍT
Húsz-huszonötezer iskolás kínlódik a dysiexiával. (Olvasni nehéz — 11. oldal)
a Szovjetunió hosszú átalakulása folytatódik, megérdemli Amerika figyelmező bátorítását". Hiszen a lap tudósítója is az amerikai függetlenségi küzdelem fordulópontjának számító „bostoni teázáshoz” hasonló jellegű fejleménynek minősíti az orosz köztársaság lépését a szövetségi költségvetési tehervállalása jó részének megtagadására, miként péntek este a tévéhíradók riporterei is azt hangsúlyozták, hogy ez megkérdőjelezheti Gorbacsov egész hatalomösszpontosítását.
A. J.
Sevardnadze egyelőre senkinek sem ad interjút
— közölte a szóvivő
Moszkvából jelenti az MTI: Eduard Sevardnadze egyelőre senkinek sem ad nyilatkozatot — közölte szombati moszkvai sajtóértekezletén Vitalij Csurkin azokra a kérdésekre válaszolva, amelyek egy, a külügyminiszter lemondásával kapcsolatos szovjet tévéműsor letiltására vonatkoztak. A szovjet külügyi szóvivő megerősítette, hogy a külügy-
miniszter lemondása egyértelmű, szándékát nem másította meg.
Csurkin nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy Sevardnadze esetleg a szovjet—amerikai csúcs-találkozóig hivatalában maradna. Kitért arra, hogy Gorbacsov elnök még nem folytatott megbeszélést a külügyminiszterrel ennek témáiról.
Viharokat kavart Jelcin jakutiai útja
A költségvetési vita helyett a rénsiarvastenyészlöket választotta
Az MTI Moszkvából jelenti: Borisz Jelcin oroszországi elnök szombaton folytatta ismerkedését Jakutiával; háromnapos látogatásán felkereste a szuverenitását deklarált jakut—szahai köztársaság mezőgazdasági területeit , járt rénszarvastenyésztő telepeken, Udacsnij városában, ahol a helyi bányakombinát a Szovjetunió gyémánttermelésének 85 százalékát adja.
Jakutszk városában a helyi parlamentben elmondott beszédében Jelcin hangsúlyozta, hogy Oroszország elismeri a megújhó-dott jakut—szahai köztársaság szuverenitását, s azt a jogát is, hogy a központtól függetlenül alakítsa külgazdasági kapcsolatait.
Jelcin egyébként még a Moszkvában december végén ülésező küldöttkongresszust is otthagyta, hogy megkezdje országjáró körútját (a politikus szívesen láto-
gat vidékre, ellentétben Gorbacsovval, aki hosszú hónapok óta egyetlen köztársaságot sem keresett fel). A jakutiai út viharokat keltett a küldöttkongresszuson, akkor, amikor a szovjet és az oroszországi képviselők elmérgesedett költségvetési vitáját a törvényhozás elé tárta a szovjet pénzügyminiszter. A képviselőik azt találgatták, vajon milyen rendkívüli esemény miatt kellett Jelcinnek Jakutiába utaznia. Jelcin útja azonban egyszerű „munkalátogatás”; tehát az oroszországi vezető fontosabbnak tartotta a rénszarvastenyésztőkkel való beszélgetést, mint a moszkvai küldöttkongresszust.
Az 1991-es oroszországi költségvetés — az erről hozott törvény teljes szövegét szombaton hozták nyilvánosságra — ugyan-: is újszerűén, a központi elképzelésektől eltérően közelíti mega kiadásokat és bevételeket, s ez-