﻿Szombat
5
W.5Ö
forint JL
jnnuiír 12.
Ll V. évfolyam
Beszélő viszony Katonai akciók Vilniusban
Pártatlan megfigyelők szerint, az elmúlt hetekben egyre több jel utal arra, hogy a hely-hatósági választások sem hozták meg az ország számára az optimális eredményt. Ezt látszik alátámasztani az a napokban elhangzott hír, mely szerint az elmúlt néhány hónapban csaknem száz polgármester vett búcsút önként vagy kény-szerűségből a polgármesteri széktől. Köztük akadt olyan, akinek még jószerivel programjának ismertetésére sem volt módja, amikor egy többezres demonstráció erkölcsileg lehetetlenné tette, hogy elfoglalja azt a tisztséget, amely őt törvényesen megillette volna. Más esetekben pedig a képviselő-testület — mint munkáltató — elégelte meg néhány hét után a polgármester ténykedését, s maga mozdította el állásából, pedig nem is olyan régen még alkalmasnak tartották a feladatok ellátására. Akadtak olyan politikusok is, akik nem viselték el a parlamenti mintára lemásolt helyi pártharcokat, és jobbnak látták, ha önként távoznak a hatalomból.
A mezőkovácsházi polgár-mesteri hivatal körüli blokád és a képviselőtestület hajlítha-tatlan álláspontja pedig azt sejteti, hogy a helyi társadalmak polgárai az elkövetkezendő időszakban is számíthatnak még hasonló akciókra, mert a hatalmi harcok még korántsem értek véget. Folytatódik a „kommunistázás” is, igazolja ezt a mezőkovácsházi eset, hiszen a koalíció pártjai a blokád után tüstént kijelentették: nem a „nép” állt ki a polgár-mester mellett, hanem a volt munkásőrök szervezték a blokádot. Különös fintora a sorsnak, hogy azok a koalíciós partnerek, akik a képviselőházban gyakran hivatkoznak a választók többségének felhatalmazására, sok településen még ma sem tudják elviselni a választáson elszenvedett vereségüket.
Félő, hogy az efféle képviselő-testületi döntések hatnak majd más testületekre is, és így vélhetően, a helyi társadalmaknak is fel kell készülniük az in-stabilitásra, a rossz ízű pártharcokra, az olykor kicsinyes acsarkodásokra és az ebből fakadó működési zavarokra. Egy ólyan időszakban, amikor már tudjuk: ez az ország jól működő önkormányzatok nélkül aligha lesz képes talpra állítani gazdaságát, stabilizálni politikai intézményrendszerét.
Történik mindez egy olyan időszakban, amikor egyre több jelzés érkezik arról, hogy a helyi hatalmi harcok és a pártok kicsinyes bajvívása miatt sok településen egyszerűen szünetel a párbeszéd a képviselő-testület és a polgárok között. Vannak önkormányzatok, ahol — némi túlzásai egyszerűen nincsenek beszélő viszonyban egymással a polgárok az általuk választott képviselőkkel. Ez pedig annak a veszélyét hordozza magában, hogy a választók egy-harmada, egynegyede által legitimált képviselő-testület a jelenlegi gazdasági helyzetben képtelen lesz megvalósítani a kampány során tett ígéreteit. Aligha lehet kétséges, hogy ennek következményeit a kiválasztottaknak kell viselniük, hiszen a bizalom további apadása eleve kilátástalanná teheti a helyzetüket.
Különösen most, amikor egyre több panasz fogalmazódik meg a polgármesteri hivatalokban és azok folyosóin. Közismert ugyanis, hogy még hiányoznak az önkormányzatok működésének jogszabályi feltételei. Sok képviselőtestület tagjai pedig nem csupán azzal nincsenek tisztában, milyen vágyónál rendelkeznek, hanem azzal sem, hogy az idei évre milyen költségvetést tudnak majd készíteni, miből tudják
segíteni egy-egy településen a társadalom perifériájára sodródó választóikat.
Ez is szerepet játszik abban, hogy megválasztásuk óta tovább apadt a képviselő-testületek iránti bizalom. Elsősorban azért, mert miközben a politikusok jól hangzó szónoklatokban fogalmazzák meg mondanivalójukat, a polgármestereknek és a vezetésükre bízott apparátusoknak a mindennapok konkrét kérdéseire kellene választ adniok. Mert a polgár — aki bizonyára élvezettel hallgatja a politikai vitákat — elsősorban arra kíváncsi, mikor és kinek a tulajdonában lévő földbe vethet, mikor és milyen feltételek mellett vállalkozhat, mikor és milyen áron érheti el, hogy az ezredforduló küszöbén végre bevezethesse az egészséges ivóvizet a lakásába, mikor kaphatnak végre rendkívüli szociális segélyt, hogy a nyugdíj vagy a fizetés előtti napon is tudjanak legalább tejet és kenyeret venni.
A polgármesteri hivatalokban azonban ma még gyakran nem tudják megválaszolni ezeket a kérdéseket. Részben a jogszabályi feltételek hiánya, részben pénzszűke miatt. Meg olykor amiatt, hogy a helyi társadalmak első emberei, most mással vannak elfoglalva. A közelmúltban beszéltem olyan polgármesterrel, aki büszkén említette: vannak napok, amikor tucatnyi választójuk évtizede elszenvedett — de törvényesen lezárt — sérelmét próbálja orvosolni. Nem nehéz megjósolni: elveszik a részletekben, s előbb-utóbb összeroppan az önként vállalt terhek súlya alatt. Igaz, a múltból előszedett sérelmekkel nemigen tud mit kezdeni, de szükség van a panaszosok bizalmára, meg így legalább elküldheti azokat a szakembereket, akiknek korábbi ténykedésére panaszkodnak.
Teheti, mert a jogszabály újabban már a jegyzői állés betöltését sem köti államigazgatási gyakorlathoz, így aztán a polgármesteri hivatalokban maradt szakemberek — hacsak nem akarnak egy újabb tavaszi nagytakarítás kárvallottjai lenni — maguktól is menekülnék. Akkor, amikor mind többen panaszolják, hogy részben a szakmai kiüresedés miatt a polgármesteri hivatalokban előbb-utóbb képtelenek lesznek a polgárok ügyeit elintézni. Ez pedig a közigazgatás összeomlásának veszélyét hordozza magában.
S miközben némely polgár-mesterek igazságot osztanak, elsiklanak afölött, hogy újabb cinkos kapcsolatok vannak kiépülőben. A helyi hatalom közelébe kerülve akad képviselő, aki nem érti, miért apad attól a bizalom, ha az igazán rászorulók helyett a képviselő-testületi tagságot vállalt körorvos tisztes nyugdíjat élvező szüleinek jut szociális segély, vagy ingyenes étkeztetés.
Nem csupán a hozzávetőlegesen száz, tisztségétől elköszönt vagy székéből felállított polgármester esete utal a helyi társadalmak mindinkább megmutatkozó működési zavaraira, hanem néhol a kiválasztottak szereptévesztései, és a konkrét ügyék mind nehezebb elintéz-hetősége is ezt támasztja alá. Egyre többen vannak olyanok, akik félve az anarchikus állapotoktól, a korábbi gyakorlatnak megfelelően „föntről” remélnék segítséget. Ez viszont nem csupán az önkormányzatok kiszolgáltatottságát növeli, hanem kedvez a hatalmi mámorban szenvedőknek, és magában hordozza a hatalom újabb köz-pontosításának veszélyét is. Kérdés azonban, hogy az így megteremtett stabilitás, és az ezzel járó atyáskodás képes lesz-e a bizalom visszaszerzésére?	Császár Nagy László
Litván nemzeti tanácsot alakítanának a Moszkvához hű erők
Az ENSZ főtitkára a nyugat-európai javaslatokat is ismerteti Bagdadban
A CSALÓDÁS ÉRZŐDIK ki még mindig a szerdai Baker—Aziz találkozó utózöngóiből. Igazából senki sem hitt az áttörésben, mégis titkon abban reménykedett mindenki, hogy talán Géniben elérnek valamilyen haladást. Eközben a diplomaták hazahívása Bagdadból és a kormányfői látogatások lemondása jelzi: a világ feszülten várja, hogy mi történik az Öböl térségében. A környező országokban állomásozó katonák száma tovább nő, s az amerikai védelmi minisztérium előkészületeket tett a tartalékosok nagyarányú mozgósítására is. Háborúra készül a világ, ezt bizonyítják azok a kiszivárgott értesülések is, hogy a londoni kormány az eddigi tizenegy mellé újabb hétezer ágyat kért készenlétbe helyezni a polgári kórházakban. Ez azt is jelenti, hogy a brit vezetés nem tart lehetetlennek tizennyolcezres sebesültveszteséget sem.
A figyelem most elsősorban az ENSZ főtitkárára, a közös piaci külügyminiszterekre és Mitterrand francia elnökre irányul: hátha ők az utolsó pillanatban elő tudnak még valamit varázsolni a diplomáciai kalapból. A háborúra készülődő, de bókét remélő világ most Perez de Cuéllar útjában reménykedik. A főtitkár magával viszi a nyugat-európai országok rendezési elképzeléseit tartalmazó javaslatot is, amelyben értesülések szerint, az Európai Közösség támogatásáról igyekszik biztosítani egy közel-keleti konferencia összehívását, de csak az iraki csapatok Kuivaitból történő kivonása után. Mubarak egyiptomi elnök nem vár eredményeket ettől az úttól, s kevéssé bízik abban, hogy elkerülhető a háború az Öbölben. Mások még bíznák az ingadiplomácia sikerében, ám figyelmeztetnek arra, hogy ha beindulnák a közvetítések Mitterrand vagy számos más vállalkozó ország révén, vigyázni kell, nehogy Szaddám azt hihesse, repedések keletkeztek a nemzetközi egységben. Ez ugyanis további bátorítást adna az iraki vezetőnek az időhúzásra.-
A BÉKÉS MEGOLDÁS ESÉLYEINEK HALVANYODASAVAL
azon]bán megkezdődött a visszaszámlálás az öböl menti háború előtt. Katonai szakértők jóslatokba bocsátkoznak arról, vajon három nap, vagy egy hónap kell-e ahhoz, hogy az iraki csapatokat kiűzzék Kuvaitból. Az amerikai törvényhozás is szenvedélyes vitát kezdett arról, hogy felhatalmazza-e a kormányt egy Irak elleni háború indítására. Jóllehet, sok demokratapárti politikus szeretné legalább elodázni a súlyos amerikai veszteségekkel fenyegető háborút, a kongresszus várhatóan feljogosítja majd a hadviselésre Bush elnököt. A szaúd-arábiai vegyes tulajdonú bankok is felkészültek a betétek pánikszerű kivonására, amely bekövetkezhet, ha a megszabott ultimátum után kitör az Öböl-háború. Mona Stein berlini jósnő nem osztja számos politikus és közéleti személyiség borúlátását az iraki konfliktussal kapcsolatban. Kristálygömbje azt „súgja” neki, hogy a határidő lejárta előtti utolsó órákban tovább fog éleződni a helyzet a térségben, ám igazi háború nem lesz.
EKÖZBEN A BALTI ÁLLAMOKKAL hovatovább ugyanaz történik, mint 1950-ban Magyarországgal, amikor a Nyugat szuezi kalandja miatt elnézte a Szovjetunió beavatkozását. Többen úgy vélik, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát nem utolsósorban a szovjet belső helyzet is sürgeti az Öbölben. Hiszen kétséges, hogy meddig lehet még elnézni a szovjet fejleményeket, és támogatni Gorbacsovot, márpedig nélküle Moszkva nemigen hagyná jóvá az öböl'beli nyugati vállalkozást. Nemcsak emiatt nem szeretnék megsérteni a szovjet vezetést, aggódnák Gorbacsov sorsáért is, akit továbbra is a kelet— nyugati szembenállás és a tömbpolitika felszámolásának fő garanciájaként tartanák számon.
A vilniusi védelmi minisztérium és a sajtóház megrohamozása tovább fokozzák azokat a félelmeket, hogy a hadsereg és a kommunista kemény vonalasok esetleg csapásra készülnek. Gorbacsov — aki elterjedt Vélemény szerint mindinkább konzervatív álláspontra helyezkedik belpolitikai kérdésekben — eközben arra figyelmeztetett, hogy közvetlen irányítás alá vonhatja Litvániát. Elemzők szerint egy ilyen lépés vérontásra vezetne a Baltikumban, az ilyen politika kockára tenné az eddigi Sikereket, a peresztrojka jövőjét. A lépés arról is tanúskodna, hogy Moszkvában jelentősen megváltoztak az erőviszonyok. Burlackij, az ismert politológus, azonban mégsem hiszi, hogy ilyesmi megtörténhet, hisz „ami lehetséges volt 1963-ban Prágában, az ma lehetetlen. Azok a vonatok,, vagy inkább azok a harckocsik már elmentek, és soha nem térhetnek vissza. A történelem szemétdombjára kerültek.”	(S. G.)
Kommandósok foglalták el a litván védelmi minisztériumot
Pénteken katonai manőverek kezdődtek Vilniusban. A litván védelmi minisztérium épületével egyidejűleg a szovjet hadsereg deszantosai elfogatták a vilniusi sajtó házát és a DO-SZAAF szovjet félkatonai szervezet központját is. A litván fővárosban a helyzet a végletekig kiéleződött. A parlament épületének egyik oldalán a Sa-judis függetlenségi mozgalom több ezer híve várakozik, a másik oldalon pedig a Je-gyinsztvo (Egység) nevű Moszkva-barát szervezet támogatói.
Az esti órákig nem történtek újabb katonai akciók, a helyzet azonban továbbra is pattanásig feszült, Vilniusban időről időre demonstratív módon páncélosok masíroznak végig. A litván parlament közben az esti órákban a szovjet elnök ultimátumáról kezdett tanácskozást.
A szovjet ejtőernyősök a sajtóház elfoglalásánál nemcsak könnygázt, hanem lőfegyvert is használtak. Egyre több páncélos érkezett a litván televízió adótornyához is, amelyet több ezer litván vett körbe, hogy megvédje az ejtőernyősöktől. A parlament előtt a Moszkva-párti szervezetek felhívására összeverődött tüntető tömeg ugyanakkor kövekkel dobálta meg az épület ablakait.
A szovjet belügyi egységek épületfoglaló akcióinak — hivatalos vilniusi forrás szerint — az esti órákig nyolc sebesültje van. Litvánia más városaiban is hasonló katonai akciókra került sor.
A feszült helyzetben rendkívüli, módon megélénkültek a Mószkva-barát erők, amelyek számos nagyüzemet tartanak ellenőrzésük alatt. Az ighalinai erőműből például olyan ultimátumot intéztek a köztársaság vezetéséhez, hogy amennyiben nem mondanak
le és nem vezetik be a közvetlen moszkvai kormányzást, úgy leállítják a köztársaság villamosener-gia-ellátását.
Az SZKP részét képező Litván KP, a helyi katonai vezetés, valamint más Moszkva-barát szervezetek lépéseket tettek a „nemzeti megmentés tanácsának” létrehozására. Ez litván vélemény szerint egy hatalomátvétel előkészítését jelenti.
A kora esti órákban megszólalt a hivatalos szovjet tömegtájékoztatás is. A TASZSZ közlése szerint a katonai akciók célja az volt, hogy a szóban forgó épületeket visszajuttassák törvényes tulajdonosaiknak. A szovjet hír-ügynökség beszámolt arról is, hogy Litvánia számos üzemében sztrájkokra került sor a nap folyamán, s ezek résztvevői szintén a jelenlegi litván vezetés lemondását és az elnöki kormányzás bevezetését követelték. A sztrájk miatt leállt a Vilniusi repülőtér forgalma, és akadozik a vasúti közlekedés is.
Rigában és Tallinnban egyelőre nyugodt a helyzet, a szovjet hadsereg Vilniustól eltérően nem kezdett demonstratív és erőszakos akciókat a két városban.
A jelek szerint a szovjet hadsereg vezetése Lettországban és Észtországban is tartja magát az általa adott és a hét végén lejáró határidőkhöz. Az észt vezetésnek sikerült ideiglenes megállapodást kötnie Dmitrij Jazov védelmi miniszterrel a behívásokkal kapcsolatos problémákról, és e kérdésekről kezdett tárgyalásokat pénteken Moszkvában Anatolij Gor-bunovs, a lett parlament elnöke. A litván vezetés is kezdeményezett kontaktusokat a szovjet védelmi minisztériummal, de mindeddig teljes elutasításra talált — ezt Litvánia moszkvai képviseletének vezetője jelentette be pénteken egy moszkvai sajtóértekezleten. Bickauska szavai szerint ugyan született előzetes megállapodás arról, hogy Mihail Moisze-jev szovjet vezérkari főnök pénteken fogadja — az észt és a lett találkozókhoz hasonlóan — a litván vezetés képviselőit, de a megbeszélést a szovjet tábornok „elfoglaltságára” hivatkozva elhalasztotta. Pénteken azt közölték a litván képviselet vezetőjével, hogy „talán a jövő héten telefonáljon”.
Az SZKP platformján álló Észt KP titkársága pénteken külön nyilatkozatban ítélte el az észt kormányt következetlen gazdaságpolitikájáért, a rosszul előkészített áremelésekért, és követelte az Edgár Savisaar vezette kormány lemondását. A tallinni lapokban megjelent felhívás felszólítja a szakszervezeteket, a dolgozókat, a háború és a munka veteránjait, az ifjúságot és a társadalmi szervezeteket, hogy egységfrontba tömörülve követeljék a kormány távozását és a parlament feloszlatását.
A felhívás kísértetiesen emlékeztet a litvániai és lettországi fejleményekre,, amikor is az elkerülhetetlen áremelések okozta elégedetlenség^. hullámot meglovagolva a kónzérvatív erők of-
AZ ÁREMELÉSEKRŐL
szóló kormányközleményt közöljük a 4. oldalon
EMLÉKMISÉT
mutatnak be ma délelőtt a budavári Mátyás-templomban, a 2. magyar hadsereg elesett és a még élő, ám sokat szenvedett katonái lelki üdvéért. (Hány magyar katona vesztette életét a Don-kanyarban? — 4. oldal)
A HEROIN ÁRA
állítólag. 2-6 ezer forint grammonként Magyarországon. Gerevich József pszichiáterrel a hazai kábítószerezés múltjáról és jelenéről beszélget munkatársunk, amelyből kiderül, miként lett az öngyógyítás egyik formájából önpusztítás. (Sister Morphine — 8. oldal)
EGY-1
jó lenne, hogy az alulról növekvő közösségi indák, amelyeket most már nem taposnak le, kicsit összeszövődjenek.
(Meddig tarthatunk ki? — beszélgetés Buda Bélával — 8. oldal)
A KULTÚRÁT SOHA NEM LEHET TÚLTÁMOGATNI!
Már csak azért sem, mert igen jól látszik szerte a világon, hogy ez az egyik legjobb befektetés. (A kultúra és a tulajdon viszonyáról — 10. oldal)
fenzívát indítottak a függetlenség hívei ellen, és ezzel ürügyet szolgáltattak Mihail Gorbacsov államfő kemény fellépéséhez. Balti sajtókörök megítélése szerint Moszkva nem véletlenül választotta ezeket a napokat a balti köztársaságok „megrendszabályo-zására”, hiszen a nemzetközi közvélemény és a nyugati nagyhatalmak az Öbölben kialakult válsággal vannak elfoglalva.
Az Európai Közösségek külügyminiszterei aggodalmuknak adtak hangot kulcsfontosságú litván létesítmények szovjet megszállása miatt. Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter,, kifejezte azonban reményét, hogy minden ország ismeri a kötelezettségeket, amelyeket a tavaly novemberben Párizsban megtartott európai csúcsértekezlet záródokumentumának aláírásakor vállallak magukra. Jacques Poos luxemburgi külügyminiszter elmondta, hogy a történtek máris befolyásolták az EK közvéleményét a szervezet által a Szovjetuniónak nyújtandó humanitárius segélyének kérdésében.
Az Egyesüli Államok sem nézi tétlenül a Baltikumban történteket
Washingtonból jelenti az MTI: George Bush elnök pénteken — Mihail Gorbacsov kérésére — fo-godta Alekszandr Besszmertnih washingtoni szovjet nagykövetet. A fehér házi szóvivő csak annyit közölt a 20 perces megbeszélésről,, hogy azon túlnyomórészt az Öböl-válságról volt szó, de szóba került a Baltikum is, amelynek kérdéseit az amerikai kormány változatlanul igen komolyan veszi — mondotta Mariin Fiizwater.
A szóvivő cáfolta a feltételezéseket, hogy a szovjet kormány — az öböl-válságot kihasználva — lecsap a Baltikumban, s ezt az Egyesült Államok eltűri. A térségből érkező híreiket Washington higgadtan elemzi, s az elvi álláspont nem változott — közölte. Fitzwater egyúttal megerősítette, hogy a februári, moszkvai szovjet—amerikai csúcstalálkozó változatlanul napirenden van.