﻿•’w
"'l
-•*3,
Ováltósat
örülnék a nyugdíjasok:	az
Országgyűlés az előterjesztett A, B, C variáció helyett a D változatot fogadta el. Ehhez az is tartozik, hogy nem óvatosan emelik a nyugdíjakat, hanem merészen, nem két ütemben, hanem egyben. Méghozzá azonnal. Januártól már olyan arányban, amelyet csak júliusban érték volna el. Ezzel mintegy elébe mentek az ez évi inflációnak. Arról nem is szólva, hogy az emelésre tartalékolt pénz egy fél év múlva kevesebbet ér.
Örömet szerez, hogy egyaránt tekintetbe vették a munkában eltöltött éveket, a rászorultságot és a nyugalomba vonulás időpontját. Köztudomású, hogy a régi nyugdíjak azonos terjedelmű és minőségű életmű esetén is kisebbek, mint az újak és a legújabbak. Teljes kárpótlásra nem futja, de ha e jogos igényt elismerik, van remény a folytatásra.
Vitatkoznak arról, hogy a D változattal a biztosítási elv érvényesül-e vagy sem. Talán közelebb kerültünk hozzá. Elvégre e variáció kifejezi:	a
nyugdíj nem könyöradomány. Azért nem csak járulékot fizetett az ember, hanem megdolgozott is.
Annak is örülhetünk, hogy az Országgyűlés nem a „gyerekek kárára” szavazta meg az öregeknek a milliárdokat. Hiszen a családi pótlék, a gyes, a gyed is nagyobb lesz. A gyerekek kárára? Sajnos, az elszé-gényedés folyamán egy mesterséges érdekellentét keletkezett: ha több pénzt szavaznak meg a nyugdijakra, akkor egyesek a gyerekek nevében tiltakoznak. Ha pedig a gyerekek szociális ellátása javul, feljajdul némely öreg, hogy róluk megfeledkeztek. Az ép családon belül azonban ilyen ellentét nincs. A középső nemzedéket egyaránt aggasztja az idős szülők megélhetése, és gyerekeik jelene, jövője. Ügy tetszik, az Ország-gyűlés a családbarát szociálpolitikát támogatja, ami dicséretére válik.
Politikai örömet is érezhetünk. A parlament szociális bizottsága együttműködött a D-variáció kidolgozásában. Méghozzá oly módon, hogy mind a három változat előnyeit egyesítette. Emberségesen, bölcsen, szakszerűen, és demokratikusan működött. A Népjóléti Minisztérium és a társadalom-biztosítás szakembereinek részvételével, a Nyugdíjas Kamara észrevételeinek a figyelembevételével.
A legnagyobb diadal azonban a költségvetési bizottság helyeslése volt. Hozzászoktunk ugyanis ahhoz, hogy a gazdaság védelmében leszavazzák a szociális kiadások növelését. Most nem így történt.
A munkában részt vett országgyűlési képviselők tudják, hogy javaslatuk — ha több az idő és az információ —, finomabb bontásban is elkészülhetett volna, és az esetben az érdekelteket már a kezdet kezdetén bevonhatták volna a javaslat elkészítésébe.
Az Országgyűlés tehát 47 milliárdot szavazott meg a nyugdíjak emelésére. Döntése nem volt kockázatmentes. A társadalombiztosítás ugyanis egy nagyobb bevétel reményében vállalta ezt az összeget. Ha azonban az adósai továbbra sem fizetnek, és a munka-nélküliség is nagyobb lesz a becsültnél, akkor a költségvetéséből nem futja a nyugdíjak emelésére. De nem kell félni, a kockázatot átvállalta a kormány.
Az sincs kizárva azonban, hogy l»a a társadalombiztosítás behajtja kintlévőségeit, akkor van esélye a tizenhármadat havi nyugdíjaknak is.
Kovács Judit
Feszült napok, órák, percek
Az Öböl-háború méreteit latolgatják világszerte
A külpolitikái helyzet
IíABORÜ KÜSZÖBÉN a VILÁG, jelentették címeikben a vezető lapok, hangoztatva, hogy most már csak Irakon múlhat a nagy erejű pusztítás elkerülése. Pérez de Cuellar ENSZ-fóti tikár ugyan, még-egyszer fölszólította Szaddám Huszeint, hogy, bár lejárt a megszabott határidő, tegyen eleget a Biztonsági Tanács határozatának, és vonuljon ki Kuvaitból. Ugyanezt tette Hoszni Mubarak egyiptomi államfő, aki drámai hangú utolsó felhívásában kérte az iraki elnököt, hogy válassza a békét. Többségében azonban már azt fontolgatják, milyen lesz a kezdet, föladva annak reményét, hogy Bagdadot „észre lehet téríteni”. A BBC-televízió szaúd-arábiai tudósítói úgy becsülték, a háború csütörtök előtt nemigen tör ki”. Jóslatukat arra alapozták, hogy megfigyeléseik szerint az amerikai csapatok még nem készültek föl az átfogó támadásra. Továbbra is érkeznék újabb egységek, és a Szaúd-Arábiában állomásozó erők élvonala több száz kilométerre van a kuvaiti határtól. A tudósítók szerint az időjárási tényezők sem valószínűsíthetik a harcok gyors megindítását, de hozzátették: azért minden eshetőségre fel kell készülni, hiszen a kezdés fő terhét viselő légierőnek nem gond a távolság. A közeli támadásra ufaló jelnek minősítették viszont, hogy a sajtótudósítókat most először beengedték a várható arcvonalba. A washingtoni Fehér Ház ugyanakkor közleményt tett közzé, cáfolva az azonnali amerikai akcióra vonatkozó találgatásokat. „A január tizenötödiki dátum csak az irakiak távozásának a határideje, nem pedig a hadműveletek megkezdéséé” — ismételte meg az amerikai álláspontot a Fehér Ház szóvivője. De hozzátette, a béke vagy a háború .kérdése továbbra is Szaddám Huszeintől függ.
VILÁGMÉRETŰ ÖSSZECSAPÁS LESZ, akár tetszik, akár nem, írta vezércikkében a Le Peuple. A belga lap szerint sem kerülhető el a háború, és az általa érintett államok számát, sokféleségét és általában globális kihatásait tekintve semmiképpen sem lesz összehasonlítható a koreai, vagy a vietnami harcokkal. Méreteit, hatását, horderejét tekintve az Öböl-égés mindenen túltesz majd, ami 1945 óta megrengethette a nemzetközi egyensúlyt. A következmények Európában is érezhetők lesznek, kezdve a'terrorizmustól a mindennapi élet megnyilvánulásán át a katonai kötelezettségekig, vélte a lap. A Le Libre Belgique jogi szempontból feltétlenül indokoltnak, keresztény etikai meggondolásból viszont vitathatónak nevezte az Irak elleni támadást, s szerdai kommentárjában úgy vélekedett: Szad-dámnak nem áll érdekében a háború, mert Kuvait kiürítéséért cserébe számos előnyre tehetne szert. így, az utolsó percben, vagy immár azután, még engedményt tehet. Eibben az esetben az ellenfeleinek dönteniük kell, vagy elfogadják a gesztust a háború elhárítására, s akkor Irak megőrzi erejét és .potenciális fenyegetés marad az egész világ számára, vagy elégtelennek minősítik az alkut, s megindítják a háborút, mert kevésbé tekintik veszélyesnek, mint a jelenlegi regionális status quo fenntartását. A döntés súlya szinte elviselhetetlen, de szerda reggel hat óra óta ezzel a döntéssel szembe kell néznie George Bush amerikai elnöknek.
A TÉNYEKKEL SZÁMOLVA, a müncheni Süddeutsche Zeitung az ultimátum határidejének lejártával egy időben máris azt elemezte, hogy mi lesz a Közel-Keleten azután, ha térdre kényszerítik Irakot. „Szaddám, Hitlertől eltérően, nem rendelkezik fejlett iparú hátországgal, nem állnak rendelkezésére egy egész kontinens erőforrásai. Mégis, nem teremne többé fű a Közel-Keleten, ha Szaddám Húszéin megtartaná középlhatótávolságú rakétáit, vegyi fegyvereit és esetleg, atomerejét” — fejtegette a lap, majd így folytatta: „Feltűnő, hogy Amerika legádázabb ellenségei, Tri.politól Teheránig milyen csendben figyelték a Szaddám elleni katonai felvonulást. Az iraki haderő várVa-vért széttörése azonban új problémák csíráit hordozza magában; a szírek és a perzsák készek az iraki regionális hegemónia elmúlása nyomán keletkezett űr betöltésére. Az, ami mo^t történik, részben abból fakad, hogy a Szovjetunió megszűnt világ-hatalom lenni, és most az Egyesült Államok saját érdekei szerint járhat el. A tűz azonban olyan határokat is elérhet, olyan tényezőket is megváltoztathat, amelyek eddig nem jöttek számításba. Az izraeliek helyet akarnak a szovjet bevándorlóknak, a palesztinok és a kurdok önálló államot követelnek, egyes arab országok kőolaj után áhítoznak. Az elmúlt évben Európa alakult át, 1991-ben a közel-keleti téikép változik majd" — vélekedett a Süddeutsche Zeitung.
(ZS. E.)
IIVimAinf/iani iuelóttiiónk ivlvxjvlvuívsv
Éjfél utáni várakozás
Washington, január 16.
Lejárván a BT-ultimátum, Amerika kedd éjfél óta páratlanul feszült várakozásban, óráról órára él, hiszen a szakértők többsége már erre a hétre jósolja a harcok kirobbanását.
„A kettő között" — hangzott az exvezérkari főnök dodonai válasza, amikor percekkel kedd éjfél előtt megkérdezték tőle, órák avagy napok múlva várható-e az amerikai támadás Irak ellen. Crowe admirális csak nemrég adta át vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnöki tisztét Colin Powell tábornoknak, a kizárt dolog, hogy legalábbis sejtése ne volna utóda elképzeléseiről. A kialvatlan Pentagon-tudósítók a kedd éjszakai, „éjfélváró" külön-műsorokban, s pár óra múlva, a reggeli híradókban szintén olyan „érzésekről” számoltak be, hogy „hamarosan” működésbe léphet a hadigépezet, bár az első éjszakára még semmiképpen sem jósol-
ták, mert ahhoz túl sok főtisztet láttak távozni az épületből... George Bush viszont állítólag nem virrasztóit, hanem — szóvivője éjfél után kiadott tájékoztatója szerint — a „megszokott időben” (ez nála rendszerint este tíz) lefeküdt. E közlés nyilvánvalóan az elnök jó idegállapotát volt hivatott bizonyítani („nem nekünk volt ez határidő, hanem Szaddámnak” — közölte ismét Fitzwater), hiszen jószerivel csak Bush aludt, mármint, ha tudott a Fehér Ház előtt jóval éjfél utánig tüntető háborúellenes ezrek zajától.
Szinte már morbidan hatott e „háborúvárás” ezen a nulladik napon: az esti híradók sztárjai tudatták nézőikkel, hogy „már csupán pár óra”, s mindhárom nagy tévéhálózat a tizenegy órás helyi (szintén főleg ezzel foglalkozó) híradót követően a szerdába átnyúló különműsorral számlálta a perceket. Am mindenkiben volt annyi ízlés, hogy nem állítottak nagy órákat a stúdió-
ba, hogy komor pótszilveszteri hangulatban lessük mutatójukat. Ehelyett a térség fővárosaiból és a kulcshivatalokból jelentkeztek a tudósítók: az ABC, NBC és CBS fejenként vagy hetven embert tart a térségben, közte Bagdadban is, s a riporterek minden követ megmozgatnak, hogy hadi-tudósítóvá válhassanak (az amerikai sajtóban és közéletben tagadhatatlanul ugródeszka a fronthelytállás). A kongresszusi vitát, és mindkét oldal kétségbe nem vonható hazafiságát azzal is jelezték a tévék, hogy pro és kontra érvelőként olyanokat hívtak meg, mint a világháborús nyomorék Dole és a vietnami sérült Kerrey szenátorok — különben a két háborús tapasztalat eltérő volta is meghatározta a táborokat.
Fokozta az izgalmakat a szakértők ama feltételezése, hogy mivel Szaddám Húszéin sietne berántani Izraelt a háborúba, és akként leválasztani Bush koalíciójából egyes arabokat, akár érdeke is lehetett volna még éjfél előtt kilőni rakétáit Tel-Aviv felé, „amíg lehet”. Csak később árulták el a Pentagonból, hogy a folyékony üzemanyagú iraki rakéták elindításának művelete órákat vesz igénybe, amit az amerikaiak észlelni képesek, s nem figyeltek fel kedd este semmi gyanús jelre. (Talán nem érdektelen, hogy a The Washington Times beszámolója szerint Amerikából nagyon sok zsidó ment e napokban Izraelbe, hogy „ott legyen” e válságos napokban, például Elie Wiesel Nobel-díjas is, de Szaddám fenyegetésére vála-laszul odament Zubin Mehta is). Ugyancsak e konzervatív lap jelentette kormánytisztviselőkre hivatkozva szerda reggel: a Bagdadban vészjóslóan emlegetett „meglepő fegyver” netán egy .,kezdetleges atombomba" lenne, amely elég kicsiny ahhoz, hogy repülőgépről is bevethessék, és nem annyira robanóerejével, mint sugárzásával pusztítana. Állítólag kormánykörökben számítanak is valami ezt tudató iraki bejelentésre még a héten.
Ugyancsak többségi szakértői véleményként fogalmazódott meg
e rendes és rendkívüli műsorokban, hogy Szaddám gyaníthatóan Nasszer példáját akarja követni. Vagyis, mit sem törődne a katonai vereséggel, feltéve, ha túléli, hiszen megannyi arab példa van előtte: miként ünnepeltette magát Nasszer, Szádot vagy Arafat Libanonban szinte győztesként, noha seregüket szétverték. A The Wall Street Journalban egy elemző még azt is megkockáztatta, hogy a diktátor nem is bánná, ha hadseregét meggyengítenék, s így alkalmatlanná tennék puccskísérletre ... Irak teljes megtörése különben sem amerikai érdek — figyelmeztetik Busht a szakértők, nemcsak attól tartva, hogy ez esetben Damaszkusz és Teherán kapna vérszemet, hanem a még friss emlékre: Washington a Khomeini-rezsim ellensúlyaként bánt túl megértőén Bagdaddal a nyolcvanas években. Végül is közel-keleti mese szól a palackból kiengedett szellemről. Szaddám különben az őt régóta megfigyelők szerint az utóbbi időben furcsán, a zavartság külső jeleit mutatva viselkedett, s ha lehet, mániákus félelme a merényletektől, még kofozódott; a hozzá beengedett amerikai újságírók tollát is szétszedték, sőt vegyi anyaggal megmosatták őket kézfogás előtt, nehogy így mérgezzék meg a vezért ...
A határidő elmúltával még töretlen a — háború esetén fel-bomlani jósolt — Öböl-koalíció, bár kedd este még lezajlott a New York-i ENSZ-palotában egy angolszász—francia	mérkőzés;
Washington és London rossz néven vette Párizs utolsó próbálkozását a kuvaiti válság és a közel-keleti értekezlet egybekapcsolására, s meggátolták ilyen francia előterjesztésű BT-határozat megszületését. Csak a maga szintén utolsó békefelhívásában hangoztatta Perez de Cuéllar ENSZ-főtitkár, hogy tudtával „a kormányok legmagasbb szintjén” egyetértenek az arab—izraeli konfliktus „átfogó rendezésére teendő erőfeszítésekkel”, amint az Öböl-válságnak vége.
Avar János
AZIROI
MUNKANÉLKÜLISÉG
ELLEN
alapítottuk a kiadónkat, rendszeres munkát adunk pár írókollégának, és. az elmúlt tizenöt hónapban huszonegy kortárs magyar író könyvét adtuk ki. (Most nem a cenzúra gátol — 6. oldal)
PATKÁNYIRTÁS
címszó alatt vajon miért olvasható a most mejelent Országos Szaknévsorban a közelmúlt prominens politikusának, vezető álíambiztonságl tisztviselőjének neve? (Válogatott halálnemekkel fenyegetik a vodt III/III-as csoportfőnököt és „szaktársait” — 7. oldal)
HA EGY ÖNKORMÁNYZAT TÖRVÉNYTELEN HATÁROZATOT HOZ,
felhívom a figyelmét arra, hogy harminc napon belül korrigálja. (Megvesztegethetetlen ügyintézői gárdára van szükség — 7. oldal)
A RÉGI REZSIMBEN
az volt a kedvszegő, az plántálta az emberekbe a pesszimizmust, hogy látták: a rendszer javíthatatlan, a „baráti országok” összeláncoltan menetelnek a szakadék felé. (Hangulatjelentés — 7. oldal)
A SAJTÓ, A RÁDIÓ,
A TÉVÉ EGYOLDALÚAN MUTATJA BE AZ ESEMÉNYEKET,
mert az elmozdított polgár-mester nem meri vállalni a törvényes eljárás lefolytatását, helyette demagóg módon, hívei segítségével törvénytelenül az utcára, a manipulált, félrevezetett emberek közé viszi ki a problémát. (Dr. Szarvas Attila félrevezette, manipulálta a mezőkovácsháziakat — 9. oldal)
