﻿
Ara:
4K50
forint
Magyar Nemzet
Szerda
1091.
január 30. LIV. évfelyan
25. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
É2!S5
sfSí
i!
ii ka
Atlantiak
Határozatot hozott kedden délelőtt az Országgyűlés arról, hogy a parlament elfogadja az Észak-atlanti Közgyűlés meghívását, vagyis a társult tagságot. A honatyák, akik csaknem egyhangúan sorakoztak fel a döntés mellé, azzal érveltek, hogy ez a szervezet, amely NATO parlamenti, konzultációé testületé, az elmúlt időszakban sokat tett az európai változásokért, a falak lebontásáért, a kelet—nyugati párbeszéd felkarolásáért. Csatlakozásunk tehát előmozdíthatja azt is, hogy közelebb kerüljünk a hőn áhított Európához.
A majdhogynem egyöntetű határozathozatalt azonban vita előzte meg a parlamentben. Tabajdi Csaba, az MSZP képviselője ugyanis annak mérlegelését kérte, vajon helyes-e ilyen gyorsan újabb elkötelezettségeket vállalni, hiszen éppen csak kihúztuk magunkat a Varsói Szerződésből, s máris a NATO-ba vetnénk bizalmunkat. Az Észak-atlanti Közgyűlésben a nyugati katonai szövetség tagországainak törvényhozói tevékenykednek, s egyelőre nem ajánlottak mást, mint azt a lehetőséget, hogy a magyar képviselők megismerkedjenek e nyugat-európai szervezettel. A magyar készség azonban jelképes: a nyugati értékek, viszonyok befogadását érzékelteti, s jövőbeni elágazási pontjainkat jelöli ki, még ha e mai lépés önmagában nem is különösebben figyelemreméltó.
Jóval izgalmasabb felvetésnek látszik, vajon a magyar vezetés, a parlament miként képzeli el az ország biztonságát, milyen erőviszonyokban, kötődésekben gondolkodik. Az EBEÉ-folyamat nem helyettesítheti a NATO-t, ezzel számolni kell, aminthogy más európai mozgásokkal is, mindenekelőtt kettővel.
Az első talán az, bár a fontossági sorrendet igen nehéz megállapítani, hogy Magyarország az Európai Közösség tagja kíván lenni. S függetlenül attól, hogy ez mikor következik be, nem lehet megfeledkezni a közös nyugat-európai kül- és biztonságpolitika kialakulásáról, az egységes EK létrejötte után. S mindenkinek, aki ebbe a társaságba belépni szeretne, felül kell vizsgálnia célkitűzéseit, semlegességi státusát vagy álmait, ahogy ez már voltaképpen meg is kezdődött Ausztriában. Illúzió lenne azt hinni, hogy az EBEÉ és az EK érettebbé válásával a mai fogalmak szerint egyszerre belül is, kívül is lehetünk Európán.
A második, s nem kevésbé felkavaró ügy, kapcsolatunk a Szovjetunióval. A kormányt a parlamentben is érte jogos bírálat e tekintetben, ám most kell felkészülni arra, hogy Moszkva a belső birodalom összefogására diktatórikus eszközökhöz nyúl vissza, s netán — a szovjet—amerikai viszony lehűlése nyomán —, a NATO-t sem nézi oly jóindulatúan, mint az elmúlt egy-két esztendőben. Mindenesetre Antall József és Jeszenszky Géza hamarosan Moszkvába utazik, s remélhetően megnyugtató magyarázattal szolgál érdekeink kifejeződéséről, változásáról.
A parlament a nyugati kérésnek engedett most, s nem valószínű, hogy a Gvrbacsovot támogató országok Budapest bevonásával bármiképpen is integrálni óhajtották volna a szovjet vezetést. Am, a magyar országgyűlésnek végre tartalmas külpolitikai vitában tisztáznia kellene, hogyan látja földrészünk viszonyait, benne hazánk szuverenitását, értékrendszerét, csatlakozási vágyait, s nem utolsósorban: biztonságát.
Blatté Miklós
Húszéin még bízik „titkos fegyvereiben**
Irak és Irán alkuját sejtik az elemzők a gépmentés hátterében
Párizs szeretné megóvni afrikai és közel-keleti befolyását
A külpolitikai helyzet
CHEVENEMENT TÁVOZÁSA FELERŐSÍTETTE azokat az utóbbi időben mind gyakrabban hallható hangokat, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy az Öböl-háború kezd eltérni eredeti célkitűzésétől, vagy pedig a hadműveletek szüneteltetését szorgalmazzák —, mondván —, a fegyerek helyett legyen ismét a diplomatáké a szó. Az egyik ilyen kísérletet a szövetségeseknek sikerült megakadályozniuk. Több harmadik .világibeli ország ugyanis azt kezdeményezte, hogy a BT üljön össze és határozzon tűzszünetről az öböl-háborúban. A javaslat elvetéséhez — akaratán kívül —, Táriik Aziz iraki külügyminiszter is hozzájárult, hiszen az ENSZ főtitkárához írt leveléből áradó makacsság meggyőzte a zárt ülés résztvevőit, hogy a tűzszünet nem jelentene most egyebet, mint alkalmat arra, hogy Irak pótolja eddigi katonai veszteségeit.
A szövetséges hadigépezet egyre megújuló támadásai közepette azonban Algír, Teherán, és Kairó mellett, Moszkva is aggodalmát fejezte ki, hogy az amerikai légiháború megsemmisítheti Irakot, s háttérbe szorul a legfontosabb célkitűzés: Kuvait felszabadítása, és a térség jövőbeli stabilitása. A szovjet figyelmeztetésekben rövid- és hosszú távú számítások is tükröződtek, amelyeket a csúcstalálkozó körüli huzavona, valamint az diktál, hogy Moszkva megőrizhesse befolyását a háború után is a térségben.
Szintén a jövőre vonatkozó elképzelések állnak a középpontban a francia .külügyminisztérium főtitkárának észak-afrikai kőrútján, hisz Párizst nyugtalanítja, hogy részvétele az öböl-háborúban számos arab országban jelentősen csökkentette befolyását, megrontotta a róla kialakult képet. Ezért arról igyekszik biztosítani a Maghreb-orszá-gokat, hogy Franciaország a háború utón sem adja fel kezdeményezéseit egy, a Közel-Kelet kérdéseinek rendezésére hivatott nemzetközi konferencia összehívására, s nem tekinti céljának Irak szétzúzását. A közel-keleti válság „globális megoldását’’ támogatta a katonai lépéseket ellenző védelmi miniszter is, akinek lemondását a jobboldali és centrumpártok üdvözölték, míg a pacifista mozgalmak képviselői sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a .háborús erők” jutnak túlsúlyba a kormányzásban.
MINDKÉT FÉL ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ kompromisszumként értékeli a világsajtó a szovjet—amerikai csúcs elhalasztását: a bejelentésben ugyanis nem esett szó a balti helyzetről, viszonzásul pedig, a Szovjetunió felhagyott a korábban „túlzottnak” ítélt iraki-amerikai hadviselés bírálatával. Az elemzések rávilágítanak Bush elnök dilemmájára is. Az amerikai támogatás ugyanis életbevágó lehet Gorbacsov számára a gazdasági és politikai programjával szemben álló hazai ellenzékkel folytatott küzdelemben, de az amerikai elnök legalább ilyen mértékben támaszkodik Moszkvára, különösen az Irak Kuvaitból való kiűzéséért folyó háborút illetően. Eközben azonban a kongresszus azt követeli az elnöktől, hogy inkább mondjon le a szovjet—amerikai kapcsolatok előnyeiről, de hozza egyértelműen Gorbacsov tudomására: Amerika határozottan ellenzi a katonai erőszák alkalmazását a 'baltiak függetlenségi törekvéseivel szemben. Azt mindenesetre aláhúzzák a szakértők, hogy Moszkva baltikumi eljárása egyszerre teszi próbára Gorbacsov demokrácia-párti hírnevét és a kétoldalú kapcsolatokat. Egy ismert amerikai kremlinológus szerint eleve hiba volt csúcstalálkozót kitűzni, akkor, amikor a szovjet vezetés alapvető legitimációs válságban van. Mások úgy vélik, hogy a csúcs segíthetett volna a balti országokon, hiszen Bush közvetlenül, nyilvánosan állíthatta volna előtérbe a kérdést. Az ABC-tévéhálózat kommentárja szerint végül is a START-szer-ződés dönti el, lesz-e csúcs: amennyiben sikerül olyan megállapodást kidolgozni, amelyet az amerikai szenátus törvénybe iktat, Bush el fog menni Moszkvába, hiszen érdeke, hogy Gorbacsov aláírja a szerződést.
(S. G.)
Az Öböl-háború miatt
lemondott a francia védelmi miniszter
Az öböl-háború miatt lemondott tisztéről Jean-Pierre Chevenement francia védelmi miniszter, aki kezdettől fogva ellenezte Franciaország részvételét a katonai akcióban. Francois Mlttcrrand elnök Picrre Joxe eddigi belügyminisztert bizta meg a védelmi tárca vezetésével.
Az elnökhöz Intézett levelében Chevenement arra hivatkozik, hogy már decemberben kifejtette álláspontját az elnöknek, s azt hangoztatja, hogy jelenleg „az események teljes erővel éreztetik hatásúkat”. „A háború logikája azzal a kockázattal jár, hogy napról napra távolabb kerülünk az Egyesült Nemzetek által meghatározott céloktól” — írta a lemondott védelmi miniszter. Az 51 éves Chevenement hetek óta a támadások kereszttüzében állt, mivel az általa vezetett szocialista párti frakció hívei, de egyes nyilatkozataiban 6 maga is, ellenezték Franciaország katonai részvételét egy Irak elleni háborúban. A frakció több tagja január 16-án a francia kormánynak adandó felhatalmazás ellen szavazott a képviselőházban és a szenátusban, s ellenük a párt ve-
zetése fegyelmi akciót indított — békén hagyva akkor a minisztert. A jobboldal azonban napról napra követelte Chevenement távozását, s a Szocialista Párton belül Is heves támadások érték. Bár a miniszter végrehajtotta Mitter-rand utasításait Franciaország katonai részvételét illetően, ellenzését egy pillanatra sem rejtette véka alá, ha a nyilvánosság előtt vissza is fogta azokat. Chevenement a szocialisták balszárnyán álló „szocializmus és köztársaság” frakció vezetője, s számos esetben került szembe a párt Mitterrand köré csoportosuló centrumával.
Mitterrand egyelőre nem nyilatkozott a miniszter lemondásáról. a Szocialista Párt vezetősége közölte, hogy nem foglal állást az ügyben. Az első kommentárok egy része szerint a miniszter „az öböl-háború első francia áldozata".
Pierre Joxe, akit a köztársasági elnök most a védelmi minisztérium élére állított, Mitterrand közeli híve, régi munkatársa, s már másodszor töltötte be a belügyminiszter tisztét, de volt ipari miniszter is, néhány éven keresztül pedig a szocialista párt-csoport vezetője volt a Nemzet-
gyűlésben. Az 56 éves miniszter a Szocialista Párt szűk körű vezetésének is tagja.
Joxe helyett a belügyminisztérium vezetését most Philippe Marchand eddigi mellérendelt miniszter veszi át. aki mostanáig az államigazgatás decentralizációjáért és a közbiztonsági ügyekért volt felelős. Marchand ugyancsak a Szocialista Párt Mitterrand-:hoz közel álló centrumához tartozik, egy időben a Nemzetgyűlés alelnöke volt.
A katonai hatóságok egyébként kedden azt mondották, hogy a védelmi minisztérium élén bekövetkezett személyi változás semmiféle kiesést nem okoz. Az új
miniszter, Pierre Joxe, belügyminiszterként eddig is részt vett a Mitterrand elnöknél naponta megtartott helyzetértékeléseken, tanácskozásokon, és ismeri a hadsereg helyzetét, a háborús feladatokat.
A hadsereg tájékoztatási szolgálatának közlése szerint a francia légierő gépei kedden is folytatták támadásaikat Irak ellen, és ezúttal is Szaddám Húszéin elitalakulata, a köztársasági gárda állásait bombázták. Az akcióban részt vevő gépek számáról ezúttal sem adtak közlést, de azt hangoztatták, hogy azok kivétel nélkül visszatértek támaszpontjukra.
TAMAD-E A KALÓZ RÁDIÓ?
A Fidesznek semmi köze sincs a tervbe vett adóhoz, amely legkevesebb napi tizenkét órán át sugározná a műsorát. (Egy tilalom sok pazarlással — 4. oldal)
LEÁLLÍTOTTÁK A BÉRLAKÁSOK ELADÁSÁT,
mert az önkormányzatoknak ez az egyetlen vagyonuk. Az infláció, a telekárak „hozzá-csapása" viszont megfizethetetlenné teszi később a lakosoknak, s félő, hogy a lakásokat külföldiek rogják felvásárolni. (összeomlóban Budapest lakásgazdálkodása — 5. oldal)
AZ ERKÖLCS ÉS A JOG
nincs minden esetben összhangban egymással — ráadásul még a bíróságok sem egyformán ítélik meg az átmentési eseteket. (Kié lett az ifjúság vagyona? — 5. oldal)
Tudósítónk telexjelenlése
Bagdad és Teherán egyezségét feszegetik Washingtonban
Szaddám atom** biológiai és vegyi fegyverek bevetésével fenyegetőzik
Washington, január 29.
Népszerűsége tetőpontján állt a törvényhozók elé Bush elnök szerdára virradóra, beszámolni az unió — ám főként: a háború — helyzetéről, amelyben újabb fordulat Bagdad gépmentése az Iráni határon túlra.
Lapzártánk után, magyar idő szerint szerdán hajnali háromkor állt George Bush a Kongresszus két házának együttes ülése és — a tévék jóvoltából — nemzete színe elé, hogy alkotmá-
egyiiküknek akkor sem szabad ott lennie évtizedeik óta, ha nincs is a mostanihoz hasonló különleges helyzet.
Szaddám Húszéin újabb fenyegetőzése is indokolja az elővigyázatosságot. Az iraki diktátor hétfőn magához rendelte a CNN Bagdadban maradt tudósítóját. Pe tér Arnett még a másfél órás interjú sugárzása előtt közzétette jegyzeteit a „borzongató” beszélgetésről, amely — megerősítve az amerikai parancsnokság találgatását Szaddám polgári környezetben való meigbújásáról —
f	H-O
nyos kötelmének megfelelően beszámoljon „az unió helyzetéről”. A kormány e szokásos, évi értékelése és programnyilatkozata ezúttal előre kitalálhátóan elsősorban a háború győzelmes megvívására összpontosított (bírálói szerint politikai alibit is kínálva a gazdasági, társadalmi témákat elhanyagoló Bushnak). S azt is meg lehetett jósölni kedd este, hogy a friss felmérések szerint népszerűsége tetőpontján álló elnökét az Ilyenkor hagyományosnál is nagyobb ovációban részesítette. hiszen főparancsnokként is ünnepelhette az amerikai közélet vezérkara. (Egy szál „bujkálni” kötelezett minisztert leszámítva. aki a Secret Service megerősített védelmében csak tévén nézhette „valahol” főnökét: miután ezt nagy titokban tartják, szintén jóval keddi lapzártánk után, a tapsoló kormánytagokat szemrevételezve tudhattuk meg, az elnöki utódlás hányadik helyezettjét tartatták távol a teremből, ahol kivételesen együtt volt minden potenciális államfő, az alelnők, a képviselőhöz elnöke, a külügyminiszter és így tovább. rögzített sorrendben. S
(Panrho rajza, CAW Syndleate)
egy, a többitől miben sem eltérő bagdadi „bungalow-ban” zajlott le, ahol is a civil ruhás diktátor vészt jósolt a világnak: azt állította, hogy a Scudok „al-Hu-szein” változata bevethető biológiai és vegyi robbanófejeken kívül atombombával is, s ameny-nyiben Irak rákényszerül, sort is kerít erre. Hogy ez mennyiben üres fenyegetőzés, azt csak találgatni lehet, ám Szaddám utalásai a „vértengerre” ismét megerősítik: bármire kész. Megfelelően a washingtoni kormányzat számára pszichológiai portréját elkészítő szakértők következtetésének — a Hitler személyiségéről, lelki alkatáról készült elemzések óta ez bevett gyakorlat, Carter állítólag erre is alapozta Bég in és Szadat „összeüttetését”. Szaddám Huszeimt — Sztálinhoz. Hitlerhez hasonlóan — „beteges nar-ciszizmus" jellemzi, a vele járó kíméletlenséggel, grandiózus küldetéstudattal, beteges gyanakvással. Az interjú is Igazolta: természetesnek tartotta az Öböl el-szennyezését olajjal, mint, „jogos" védelmi eszközzel, utólag sajnálta, hogy decemberben elengedte az „emberi pajzsokat”, s most az

elfogott pilótáknak szánt hasonló sorsot a Nyugaton őrize'tbe vett (terroristagyanús) „iraki diákokkal” vélte igazolni. Milliomodnyi esélyt sem lát vereségére, s Kuvait „örökre” Irak része marad.
Az interjú legérdekesebb része azonban Szaddám utalása Bagdad és Teherán közös harcára a „hitetlenek" ellen: csak természetes, hogy repülőflottája mind nagyobb része Iránban lel menedékre — fejtegette a diktátor, s nyitva hagyta a lehetőséget, hogy e gépek netán még beavatkozhatnak a háborúba. Jószerivel tehát megerősítette az ABC-tévéháló-zat párizsi tudósítójának (hajdan Kennedy elnök sajtótitkárának), a közel-keleti körökből rendszerint jól értesült Pierre Salinger-nek a kedd reggeli állítását; Bagdad és Teherán „még Kuvait le-rohanása előtt (sic)” titokban megállapodott erről (Szaddám különben az irak—iráni háború során ugyanígy mentette át gépeit — Jordániába). A Pentagon már napok óta gyanította, hogy nem lehet szó egyéni dezertálásokról, a gépexodus csakis szervezett lehet, már csak azért is, mert Irak legjobb eszközei (az Exocet rakétákkal felszerelt Mirage-ok. a Mig—29-esek, a kettőből megmaradt AWACS jellegű radarfelderítő) kerültek át a határon túlra. Megakadályozhátatlanul: a nem túlzottan bombázott Észak-Irákból percek alatt, az amerikai AWACS-ok által riadóztatott szövetséges gépek odaénkezése előtt átrepülhettek Iránba. S mivel az amerikai F—117 A „lopakodók” az utóbbi napokban mind több iraki gépet rejtő bunkert semmisítettek meg pontos bombáikkal. a menekítés sürgőssé vált. A Pentagon jelezte, hogy iráni repülőtereken szépen felsorakozva állnak az iraki gépek, ám nem sok esélyt adnak bevetésüknek, hiszen akkor sorsuk megpecsételődik, bármennyire cáfolgatta is Szaddám az interjúban a koalíciós légi fölény tényét. Persze, érdekes kérdés, hogy e gépek megkapnák-e Teherántól a csatához szükséges alkatrészeket, karbantartást. A State Department mindenesetre úgy tesz, mint amelynek szintén volna titkos kapcsolata Teheránnal, s annak alapján el is hiszi az iráni megnyugtatást a semleges magatartás megőrzéséről, vagyis az iraki gépek visszaengedésének kizárásáról. A Pentagon szóvivője pedig azt tartotta tanácsosnak, ha Teheránt „szaván fogják”.