﻿Mai mellékletünk: VISSZ-IIWT.
Ára:
0.50
forint
Magyar Nemzet
■étié
L1Y. rvtolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
A szovjet elnök megbízottja Bagdadba készfll
Baker nem tart Gorbacsov koalíciós pálfordulásától
Az átütő vilniusi siker kiélezheti a „törvények háborúját"
A külpolitikai helyzet
KÍNAI TlPUSÜ FORDULAT VESZÉLYÉT vázolta föl a Berliner
Mór gén Postnak adott nyilatkozatában Vjacseszlav Dasicsev szovjet politológus. Szerinte a peresztrojika törést szenvedett, és Gorbacsov a legjobb úton van ahhoz, hogy szovjet Teng Hsziao-ping váljék belőle. Dasicsev szemére vetette a főtitkár-államfőnek, hogy adés maradt a peresztrojika célkitűzéseinek következetes és céltudatos megvalósításával. Már három évvel ezelőtt kétségei támadtak azzal kapcsolatban, milyen mértékben válthatók valóra a gorbocsovi politika céljai a moszkvai központban tapasztalható tétova, határozatlan vonal-vezetéssel — fejtegette a professzor, áki szerint elsősorban a terv-gazdálkodásnak a piacgazdaságra való átalakítását kellett volna sokkal gyorsabb ütemben ösztönözni. Emellett úgy véli, hogy a szovjet elnökből hiányzik a politikai akarat a kommunista párt hatalmi monopóliumának a megtörésére. Ezért mint Dasicsev állítja, a párt uralma és ezzel az egész szovjet rend illegitim. A megkívánt politika következetes végrehajtása ugyanis a párt hatalmának elveszítését és ezáltal a funkcionáriusok pozícióinak és 'kiváltságainak fölszámolását jelentené —, s pontosan ez az, amitől Gorbacsov „visszaretten. „Az államfő-főtitkár szövetségre lépett a konzervatív erőkkel” — fogalmazta meg a nyilatkozó, idesorolva a hadsereget is. Ezáltal viszont eljátszotta a tömegek bizalmát. „Gorbacsov többet törődik saját személyes hatalmával, mint a peresztrojkával” — tette hozzá. Az ő szemében a reményt egyes egyedül Borisz Jelcin testesítheti meg, mert „ő valóban többpártrendszert akar, nem csupán a száját jártátja”. Egyúttal tényleg híve a piacgazdaságnak és a magántulajdon elismerésének.
VISSZAVERTE AZ ÖT ÉRŐ TÁMADÁSOKAT Jelcin a hét végi kalimininyádi beszédében, amelytben cáfolta, hogy ő maga vagy bárki az orosz parlamentben külön hadsereg létrehozását ösztönözte volna. Szerinte jelenleg nincs szó egyébről, minit bizonyos katonai reformok szorgalmazásáról. Ezek az átlakítások magukban foglalhatnák azt is, hogy a hadsereg mellett nemzeti gárdák jöjjenek létre, kettős alárendeltségében, vagyis egyszerre tartoznának szövetségi és köztársasági felügyelet alá. Jelcin hangsúlyozta, hogy az a mondata, amely felháborodást váltott ki a szövetség és a hadsereg egyes vezetőiből, egyszerű felvetés volt; csupán azt az ötletet foglalta magában, hogy az Oroszországi Föderáció területén állomásozó erők esetleg az idézett kettős alárendeltségbe kerülhetnének. Ezt az elgondolást Jelcin szerint a bírálói teljesen félreértették, vagy félremagyarázták, amikor önálló orosz hadsereg igényét hallották ki belőle. Am azt is elképzelhető reformváltozatnak tartja — mondta —, hogy az Oroszországi Föderáció, amely a legtöbb katonát és anyagi eszközt adja a szövetségi hadseregnek, nagyabb beleszólást nyerjen a katonapolitika alakításába, vagy legalább jobb tájékoztatást kapjon róla. Mindezek az elképzelések azonban hangsúlyozottan csak vitára bocsátott gondolatok, nem pedig államilag elhatározott szándékok. Az Oroszországi Föderáció nem akarja „szétdarabolni” a hadsereget, és kész továbbra is részarányoson kifizetni hozzájárulását a közös védelem költségeihez. Amint a TASZSZ idézte, Jelcin hangsúlyozta, hogy neki is szívügye a szovjet hadsereg ütőképessége, azt azonban nem tudja elfogadni, ha ezt az erőt a belpolitikai problémák erőszakos elfojtására használják fel. Ez nem engedhető meg, hangoztatta, különösen akkor neon, ha a hadsereg bevetését mindenféle arctalan és ismeretlen megmentés! bizottságok kérik —, utalva ezzel a hadsereg baltikumi föllépésére, az ottani függetlenségi erők megfélemlítésére.
HIVATALOS VÉGEREDMÉNY csak napok múlva várható, a litván függetlenségről tartott népszavazás azonban az előzetes becslések szerint elsöprő fölénnyel, a független demokratikus köztársaság mellett döntött. Vytautas Landsbergis, a litván parlament elnöke vasárnap úgy fogalmazott, a nép minden külső nyomás ellenére kimutatta eltökéltségét a teljes önállóság visszaszerzésére. Algirdas Sau-dargas litván külügyminiszter pedig, a brit tévéállomásnak kijelentette: elszánták magukat az ellenállásra, ákár fegyveres eszközökkel is, és mindenfajta erőszákkal szemben védeni fogják a függetlenségüket. A litván népszavazás semmiféle jogi következménnyel nem jár, s eleve csak ,.közvélemény-kutatásiként” minősítették, előzőleg is, Mihail Gorbacsov pedig a múlt héten elnöki rendeletében már előre érvénytelennek nyilvánította a szavazást. Politikailag ennek ellenére súlya van a véleménynyilvánításnak, hiszen megfigyelők szerint a több minit 90 százalékos „igen” pattanásig feszítheti a húrt Vilnius és Moszkva viszonyában. Ezért sokan már eleve incidensektől tartottak; ez ugyan nem következett be, de a szovjet hadsereg alakulatai vasárnap nagyszabású gyakorlatba kezdték az egész Baltikum területén.	(ZS. E.)
Vladimír Meciar és Frantisek Miklosko magyarországi szlovákok körében
Békés versengés a nemzetiségi kisebbség boldogulásáért
Horthy:
Minden magyarnak joga van magyar földben nyugodnia, hogy beteljesedjék rajta a Szózat igéje: „Bölcsőd az, s majdan sírod is, / Mely ápol, s eltakarEnnék a földnek, ennek a népnek el kell viselnie történelmét, vagyis dicsőségeit és kudarcait, nem lehet úgy tenni, mintha bizonyos időszakokról nem vennénk tudomást, mintha szelektív amnéziában szenvednénk. A hírek szerint a kenderesi önkormányzat haza akarja szállíttatni Portugáliából vitéz nagybányai Horthy Miklós földi maradványait.
Nincs abban, nem lehet abban semmi kivetnivaló, ha kihsantolt koporsójára magyar föld hullik majd alá, magyar pap helyezi örök nyugalomra.
Ám, csak a teste tér haza Horthy Miklósnak? Vagy a lelkisége, szellemisége, az általa fémjelzett korszak egész gondolkodása is? A most felvetett javaslat, az ennek nyomán megszületendő döntés (amely, valószínűleg, igenlő lesz, hiszen, ha Rákosi Mátyás . ..), a hazahozatal eseménye, az ennek kapcsán várható éles sajtóvita és -kampány csak újra azt bizonyítja majd: negyvenévi értékvesztés, kiábrándulás és leépülés után teljes erkölcsi tanácstalanság lett-lesz rajtunk úrrá, teljes történelmi és tudásbeli bizonytalanság jellemző életünkre, amikor zavarodottan, vagy dü-hödten, vagy örömmel állunk meg egy pillanatra a hír hallatán. Mintha nem lenne szilárd talaj a lábunk alatt, mert nincsenek kapaszkodók és olyan biztos pontok életünkben, amelyek segítségével, egészséges öntudattal, és lelkiismeret-fur-dalással eligazodhatnánk önmagunk világában.
Negyven év tagadása és egyoldalúsága, az elmúlt két esztendő felemássága most csaphat át a másik végletbe. Hiszen természetes reakció: az ember akként próbál menekülni a zűrzavarból, hogy még úgy-ahogy átélhető, de legalábbis családi emlékekből megismert példák után kap, miközben sajnos, megerősödik benne a tévhit: érték lehet minden, ami 1945 előtt annak számított. Nem vitatható, hogy Horthy Miklóst is megilleti a szülőföld örök békessége, de az már igen, ha a gyászszertartással együtt esetleg az úgynevezett Hor-thy-korszak teljes és feltétlen rehabilitációjára is sor kerülne. (Vannak jelek a magyar politikai életben, amelyek erre utalnak.) Horthy Miklós személye tehát jövőbeni jelkép. Azt kell eldönteni az országnak, hogy megpróbál-e úgy viselkedni, mintha az utóbbi negyven év nem esett volna meg vele, vagy vállalja, élete szerves részének tekinti azt, és valamennyi kompromisszumot, felemásságot, morális és szellemi erőszakot, de prostitíoiót is, amelyet önvédelme érdekében legtöbbször együttműködve kényszerült elviselni. Mert a kormányzó személyének, politikájának, egész korszakának esetleges kultusza a XX. század végén egyszerűen anakronisztikus lenne. Semmi képpen sem lehet a polgárosodás, a (re)privatizáció, az újértékteremtés jogfolytonosságának szimbóluma. Egyszerűen azért, mert ez a mostani történet nem róla szól: 1988-tól datálható korszakunk, semmiképpen sem a ’44-ben véget értnek folytatása. Horthy Miklós hazahozatala viszont arra mindenképpen jó alkalom lehet, hogy oQdjűk az össztársadalmi tudatlanságot, tisztázzuk és objektíve szemléljük azt az időszakot, amelyet a negatívum szinonimájaként használt egy másik politikai rendszer.
Boros István
Frantisek Miklosko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, és Vladimír Meciar, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke kíséretével, magyarországi látogatásának zárónapján Békés megyét kereste fel, ahol a legnagyobb számban élnek szlovák ajkúak. A magas rangú vendégeket útjukon elkísérte Jakab Róbertné, a Magyar-országi Szlovákok Szövetségének elnöke.
A delegációt először Szarvason, a szlovák tannyelvű iskola szep-
temberben átadott új kollégiumában látta vendégül a városi önkormányzat és a Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre. Demeter László polgármester köszöntője után Folytán János, az iskola igazgatója mutatta be az Intézményt, amelyben 150 gyereket oktatnak anyanyelvükön, s külön óvodás korú csoporttal is foglalkoznak. A Szarvasi Szlovákok Kulturális Körének tevékenységéről Motyán János, a szervezet vezetője beszélt, kiemelve a ha-
gyományok megőrzésében, illetve a nyelvápolásban elért eredményeiket.
Frantisek Mikloskót és Vladimír Meciart ezt követően a Békéscsabai Városháza dísztermében Pap János polgármester fogadta. Somogyi Józsefné, a polgármesteri hivatal szlovák referense átfogó képet adott számukra a város történetéről, az ottani szlovákok letelepedésével kapcsolatos történelmi eseményekről
A delegáció programja délután a békéscsabai tanítóképző főiskolán zárult, ahol Frantisek Miklosko és Vladimír Meciar szlovák nyelvű fórumon találkozott a megye szlovák lakosságának képviselőivel. Nevükben István Anna, a másfél éve alakult Csabai Szlo-
Vilnlus, február 10.
A vártnál többen — az előzetes, még nem hivatalos végeredmény szerint a szavazásra jogosultaknak a 84,43 százaléka — vettek részt a szombaton megtartott litván népszavazáson. A kérdőíven egyetlen kérdés szerepelt: egyetért-e azzal, hogy Litvánia független demokratikus köztársaság legyen? Miután a kérdőívek 90,47 százalékán szerepelt az igen, a jövőben a fenti meghatározással kezdődik majd a litván alkotmány. Akik az urnák elé járultak azok gyakorlatilag igennel szavaztak a független köztársaságra. A részvételre jogosult 2 millió hatszáz-ötvenezer litvániai lalkos közül alig több mint négyszázezren maradtak csak távol — az SZKP platformján álló litván kommunista párt erre szólított fel — s csupán 147 ezren szavaztak nemmel.
Vytautas Landsbergis litván parlamenti elnök, az előzetes eredmények Ismeretében vasárnap hajnalban tartott sajtóértekezletén „a hazugságok, a megfé-lemlítési kísérlet és a félelem felett aratott győzelemiként” értékelte a népszavazás kimenetelét.
A litván parlament egyébként hétfőn dönt arról, hogy milyen határozatban fejezze ki — miként Landsbergis fogalmazott — a nép akaratát. Mihail Gorbacsov mindenesetre már előzetesen jogilag érvénytelennék nyilvánította a népszavazást, amire válaszul Landsbergis — a „törvények háborújának” lassanként állandósuló játékszabályai szerint — a 1 belügyekbe való beavatkozást emlegetett. Litvánia nem akar hasonló úton járni, derült ki Landsbergis szavaiból amikor arról kérdezték, hogy részt vesznek-e a köztársaság lakosai a március 17-i szovjet referendumon, azon a szövetség megőrzése a tét.
A szombati népszavazás a litván függetlenség támogatóinak az előzetes várakozásnál is nagyobb sikerét hozta. Egészében véve a választásra jogosultaiknak töibb mint a háromnegyede szavazott igen-nel, a független demokratikus köztársaságra, ami azt jelenti, hogy a' kisebbségi nemzetiségek jelentős része is egyetért ezzel. A január 13-i véres vasárnap, az emlékezetben még frissen élő halálos áldozatok és a szovjet hatalom brutalitása csak fokozta a szolidaritást a függetlenségi törekvésekkel. A teljesen nyugodt, minden incidens nélküli
vákok Szövetségének titkára üdvözölte a vezető politikusokat. A kötetlen beszélgetésen Vladimír Meciar beszámolt a résztvevőknek az Antall Józseffel folytatott tárgyalásairól, s megjegyezte:	a
magyar miniszterelnököt egy békés versengésre hívta ki, ki tud többet tenni országában a nemzeti kisebbség boldogulásáért.
A szlovák televízió különműso-rában szólaltatta meg Miklosíkót és Mectert. A szlovák kormányfő elmondta: a jó légkörű tárgyalásokon a kétoldalú viszony minden neuralgikus pontja napirendre került, s a felek „nyíltan és őszintén” fejtették ki véleményüket. Meciar szerint a magyarok a szlovák álláspont nagy részét „akceptálták”.
választások légkörében inkább pszichológiai jelentőségű, semmint a tényleges veszély által igazolt intézkedésnek tűnt, hogy a betonelemekkel és szögesdróttal el-'barikádozott, homokzsákokkal megerősített parlamentbe nemcsak a belépéskor, de a távozáskor is szigorúan ellenőrizték a külön engedélyeket.
A barikádok egyébként sajátos hirdetőtáblákká alakultak át, Gorbacsovot élesen elítélő karikatúrákkal és szövegekkel, amelyek közül még enyhébbnek számított az, hogy a szovjet elnök január 13-án kivégezte a peresztrojkát. Vasárnap, a népszavazást követő napon, a parlament környéke valóságos népünnepélynek adott színhelyet, folytatódott a betontorlaszok dekorálása, sokan elhozták, és a tér közepén leállított „szégyenfákra” szögezték a Komszomol, és egyéb tagságijukat, katonakönyveiket, a szovjet államtól kapott kitüntetéseiket, s az összeverődött kisebb-nagyobb csoportok köréből gyakorta ének csendült fel.
Landsbergis és Vagnorius miniszterelnök a népszavazás előestéjén közzétett felhívásában arra figyelmeztetett, hogy a szovjet katonaság vasárnaptól hadgyakorlatot kezd, ezzel is zavarva a szavazatok pontos összeszámlálá-sát. A balti katonái körzet parancsnoksága elismerte ugyan a többnapos, a Baltikum egész területére kiterjedő manőverek megkezdését, állításuk szerint azonban csapatmozgással nem járó törzsvezetési gyakorlatokról van csupán szó. Vasárnap dél-
Stockholm, február 10.
Napokon belül kétszáz ágyas svéd kórházat szállítanak Szaúd-Arábiába. Az 520 alkalmazottat foglalkoztató, hat műtővel fölszerelt kórházat humanitárius segélyként bocsátja Svédország a szövetségesek rendelkezésére, egyébként természetesen az a véleményük a háborúról, hogy „minél hamarabb véget ér, annál jobb”.
A Gusztáv Adolfról elnevezett stockholmi téren a külügyminisztérium politikai főigazgatója, Péter Osvald nagykövet a többi között arról beszél, hogy roppant
ANTALL JÓZSEF A FEGYVERELADÁSRÓL
és az ugyancsak nagy vihart kiváltott kárpótlási törvény-tervezetről nyilatkozott a Magyar Televíziónak. (3. oldal)
ÓVATOS BECSLÉSEK
1,5-2 millióra, míg a merészebb jóslások 5-7 millióra teszik azok számát, akik a Szovjetunióból mihamarabb Nyugatra kívánnak távozni. (Üj-módi „népvándorlás” küszöbén — 5. oldal)
LESZÁMOLÁSSÁ FAJULT
Zánka ügye, mondja az egyik riportalany a gyermek-városról szóló beszámolónk második részében. (Lesz-e békés együttélés? — 7. oldal)
AZ OLAJBAN VERGŐDŐ KORMORÁN
lesz korunk számára az öbölháború szimbóluma. Több forrás már egymillió tonna vízbe eresztett olajról beszél...
(Környezetszennyezés az Araböbölben — 8. oldal)
utánig a litván parlament sajtó-központjában valóban nem tudtak csapatmozgásról.
A főként lengyelek és oroszok lakta Salclninka és Snieokus járásokban a részvétel mindössze 30 százalékos volt, s ebből körülbelül a 65 százalék szavazott igen-
nel.	Litván értékelés szerint azonban ez az előzetes várakozásoknál jobb eredmény. Semleges megfigyelők arra mutatnak rá, hogy január 13-át követően a litván parlament nacionalistái is érezhetően nagyobb megértést tanúsítanak a saját kisebbségeik iránt, s a köztársasági tragédia közelebb hozta a lengyel és a litván álláspontot egymáshoz.
A népszavazást nagy nemzetközi érdeklődés kísérte, számos ország, mint például Belgium, Dánia, Lengyelország, Németország, valamint más szovjet köztársaságok megfigyelőket küldtek. Vasárnap a kora esti órákra Vilnius-ba vártak egy háromtagú, az MDF és az SZDSZ képviselőiből álló magyar parlamenti delegációt is. Szerdán pedig amerikai képviselői küldöttség érkezik a litván fővárosba. Vagnorius kormányfő azt nyilatkozta a DPA hírügynökségnek, hogy hétfőn a parlament valószínűleg felhívja majd a világ országait:	azok, amelyek 1940
előtt elismerték a független Litvániát, vegyék fel újra a diplomáciai kapcsolatokat. Eddig elsőként Izland vállalkozott erre a lépésre, amire a szovjet külügyminisztérium éles hangú nyilatkozatban reagált.
Lambert Gábor
nehéz pontosan fölmérni, miként is vélekedik az öböl-háborúról a svéd közvélemény. A jelek arra vallanak, hogy nincs nagy eltérés a hivatalos felfogás és az „utca emberének” a nézete között: az egyik délutáni lap, az Aftonbla-det fölmérése szerint a megkérdezetteknek a 69 százaléka ért egyet az Egyesült Államok politikájával, 21 százaléka ellenzi (a főszerkesztő kesernyés büszkeséggel jegyezte meg, hogy ő a kisebbséghez tartozik, szerinte várni kellett volna a háború elindításával). A külügyminisztérium álláspontjára visszatérve, Osvald azt hangsúlyozza, hogy a hagyo-
Tudósítónk telefon jelentése
Kilencven százalék szavazott a független Litvániára
Stockholmi telefonjolentésünk Kétszáz ágyas svéd kórház Szaúd-Arábiába