﻿Ára:
6.50
forint
WémfU
1991.
február 1.1.
EJ V. évfolyam
39. szánt
ALAPÍTOTTA; PETHŐ SÁNDOR
Az iráni és a kuvaiti kftliigyminiszter Moszkvában
A Szovjetunió kulcsszerepet vállal az Öböl-diplomáciában
Göncz Árpád találkozója Václav Havellel és Lech Walesára!
A külpolitikai helyzet
MEGDÖBBENÉSSEL, KÉTKEDÉSSEL ÉS AGGODALOMMAL fogadta a világ a sóik polgári áldozattal járó bagdadi légitámadást. Washingtoni szakértők szerint aligha kétséges, hogy az iraki vezetés katonai célokra használta a bunkert, s talán szándékosan vitt oda polgári személyeket is, ám az ügy ennék ellenére valószínűleg csökkenti a háború támogatóinak táborát. Jordániában és Tunéziában háromnapos nemzeti gyászt rendelték el, s az amimani kormány nyilatkozatban ítélte el a „szörnyűséges mészárlást”. A száműzött kuvaiti kormány egyik minisztere ellenben arra emlékeztetett, hogy Kuvaitban jóval több (a legújalbb becslésék szerint-már 7500) lakost gyilkoltak meg az iraki agresszorok. ~	'	1
A francia sajtókoihentárolk két végletét a„ kommunista párti L’Humanité, és a jobboldalhoz közel álló Le Quotidien de Paris képviseli: míg az egyik tömeggyilkosságnak nevezi a bombázást, addig a másik kétségtelen tényként kezeli, hogy a lebombázott óvóhely katonai célpont volt és Húszéin „túszként használta fel” az odatelepített személyeket. „Akár igaz, hogy Szaddám a civiliéket használta fel katonai célpont álcázására, akár nem, mindenképpen politikai csatát nyert” — figyelmeztet vezércikkében a Libération. A Le Párisién egyenesen úgy látja, hogy „a bagdadi óvóhely halottal megváltoztathatják a háború kimenetelét”. Az időpont kétségtelenül igen szerencsétlen vélt a szövetségesek szempontjából, hiszen Bush előző nap jelentette be, hogy a földi támadásra készülő csapatok védelmében fokozzák a Légi támadásokat, de azoknál gondosan kímélik a polgári lakosságot.
A SZOVJET DIPLOMÁCIÁI TEVÉKENYSÉG az utóbbi napokban felgyorsult az Öböl-válság ügyében. Ennek első eredménye, hogy Primakov iraki tárgyalásai a jelek szerint kimozdították a Holtpontról a bagdadi álláspontot. Ezt erősítette meg a Moszkvában tárgyaló kuvaiti külügyminiszter is, áki szerint az elnöki 'különmegbízott bizonyos reménnyel érkezett vissza az iráki fővárosból. A szovjet— iraki párbeszéd a héten folytatódik, hisz Moszkvába várják Tárik Aziz külügyiminisztert, szintén a szovjet fővárosba érkezik pénteken Velajati iráni külügyminiszter is. A Kreml illetékeseinek közlése szerint a látogatások időbeni közelsége csupán a véletlen műve, ám szinte bizonyosra vehető, hogy az ÜböWálság megoldása szempontjából mindinkább kulcsszerepet játszó Moszkva, kiaknázza a két látogatásban lévő lehetőségeket a konfliktus rendezésével kapcsolatos diplomáciai erőfeszítései s saját pozíciójának erősítése érdekében.
ŰJABB SZEMSZÖGBŐL VIZSGÁLJÁK a fegyverszállítási ügyet a csütörtöki jugoszláviai lapok, amelyek immár a szövetségi kormányzat felelősségét is feszegetik. A Nedjelnja Dalmacija című újság felteszi a kérdést, Ihogy miért csak Magyarországot vádolják fegyvereladással, amikor sóik más állam is adott el fegyvert Horvátországnak és Szlovéniának. A horvátországi újság kitér Milosevics szerb elsők tervezett magyarországi látogatására is, ahol — írja —, a vajdasági magyarokkal kapcsolatos kérdéseikre is válaszolnia kell majd. A lap megjegyzi, hogy a szerb elnök sosem bocsátja meg a VMDK elnökének azon kijelentését miszerint a vajdasági honvátok a szervezet természetes szövetségesei. A belgrádi sajtóban ismét felbukkant az Ante Markovics szövetségi kormányfővel kapcsolatos vád is. A Politikában a Tanjug volt budapesti tudósítója felteszi a kérdés: miért nem vetődött fel a fegyverügy Maikovics és Antall tavaly decemberi, budapesti találkozóján? Csorovics szerint jugoszláv részről a kormányfő látogatása előtt és annalk idején is az egész problémát bizalmas ügyiként kezelték.	(S. G.)
Budapestre érkeztek a visegrádi találkozó résztvevői
Visvgrúd
Jó gondolat volt Visegrádra összehívni a magyar—csehszlovák—lengyel	csúcstalálkozót.
Történelmi hátteret, dimenziót kap így ez az esemény. Hat és fél évszázaddal ezélőtt rendezett ugyanitt kongresszust Károly Róbert magyar király, meghívta Kázmér lengyel és János cseh uralkodót. S most, annyi idő után először e helyen ismét találkoznak a három ország magas rangú vezetőd. A párhuzamot a tekintetben is folytatni lehet, hogy azokban az időkben mindhárom országban új dinasztiák kerültek hatalomra — ma pedig új rendszerek. De ezzel be is fejezhetjük a vonzó párhuzamok megvonását, hiszen ez nem több, nem is lehet, minit történelmi jelkép. Egyben azonban figyelmeztetés : hosszú évszázadok óta élünk egymás mellett és az együttműködésnek, legalábbis a kísérleteknek hagyományai vannak. Általában üdvözítendő minden lépés, amely két vagy több állam tartós kapcsolatait szolgálja.
Tisztelettel fogadja Magyar-ország Václav Havelt és Lech Walesát, az új Kélet-Európát jelképező személyiségek ők. Mégis, először talán azt kell összefoglalni, mit nem jelent ez a visegrádi csúcs. Tisztázandó magunk és mások — Európa — számára. Ez a három ország, amely földrészünknek a Dráva innenső partjától a Balti-tengerig terjedő részét foglalja el — nem külön „sáv”. Nem oordon sanitaire, politikai „védővonal”, nem elválasztó. valakik között, valakikkel szemben.
A régióiknak — tehát egy-egy államcsoport külön együttműködésének — megvan a maga fontos szerepe olyan mértékig, amennyire segíteni tudják egymás gazdasági fejlődését, emberi kapcsolatait, kulturális megismerését. Minden regio-nalizmus addig hasznos, amed-dik kiegészíti az általános képet, ha olyan kodka, amely beilleszthető a teljes európai épületbe.
Mindhárom „visegrádi” országnak vannak sajátos problémái, különösen áll ez Lengyelországra, amely a Varsói Szerződés megszűnésével saját biztonságpolitikát alakít ki, a német és az orosz tömb történelmi emlékének terhével keresi új helyét. Magyarország és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság számos közös, kétoldalúan megoldandó feladattal küzd. De bő konzultációs lehetőséget nyújt mindhármuknak a volt szocialista múltbéli adódó reformkötelezettség. A három „visegrádi” segítheti egymást a zűrzavaros Kelet-Közép-Európában kialakítani a rendet.
De ha már párhuzamokkal kezdtük, fejezzük be a fejtegetést még eggyel, de más előjelűvel. A XIV. századi visegrádi csúcs egyebek közt azt célozta, hogy megkerüljék Bécset. Ez a vonás ma semmi esetre sem érvényes. Az a bizonyos csatlakozás, felzárkózás Európához, amelynek oly lelkesedéssel vágtunk neki 1988-ban. és 1989-ben. (s amelynek jelen állását érdemes volna objektíven felmérni), elsősorban a Becs—Bonn—Brüsszel, (s természetesen emellett Róma, Párizs, London), „sávon” képzelhető csak el. A visegrádi találkozó hasznos lehet, ha az itt induló együttműködés segíti a három államot, hogy minél alkalmasabb legyen a beilleszkedésre egy nagyobb egységbe.
Tatár Imre
A Magyar Köztársaság meghívására csütörtökön a kora esti órákban Budapestre érkezett Lech Walesa, a Lengyel köztársaság elnöke. Az államfő vezette küldöttség tagja Krzysztof Bielecki miniszterelnök, Krzysztof Skubi-szewski külügyminiszter és több más magas rangú állami tisztség-viselő.
Nem sokkal később landolt Václav Havel gépe. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöke vezette küldöttség tagjai, Marian Calfa miniszterelnök és Jiri Dienstbier külügyminiszter. A küldöttségek pénteken Budapesten, illetve Visegrádon megrendezendő magyar, cseh-szlovák, lengyel hármas csúcstalálkozón vesznek részt. A vendégeket Jeszenszky Géza külügyminiszter fogadta a Ferihegyi repülőtéren.
A pénteki visegrádi csúcs „nyitányaként” Göncz Árpád köztársasági elnök és felesége csütörtökön este, a Béla király úti elnöki rezidencián találkozott Lech Walesával és feleségével. A találkozóra a lengyel államfőt elkísérte Krzysztof Bielecki miniszterelnök és Krzysztof Skubi-szewski külügyminiszter. Göncz Árpád és Lech Walesa csaknem egyórás beszélgetése után Václav Havellel, a Cseh és Szlovák Köztársaság elnökével találkozott a magyar államfő.
A csaknem egyórás beszélgetés után Göncz Árpád röviden ösz-
szegezte benyomásait. A köztársasági elnök úgy vélekedett, hogy Walesa államfő személyében — akivel első ízben nyílott alkalma találkozni — közvetlen embert ismerhetett meg. Lech Walesa — bár egy ilyen rövid beszélgetés nem ad alkalmat a beható tárgyalásokra — nyitott politikus, s kész mindenfajta együttműködésre. Ami a pénteken megnyíló csúcstalálkozót illeti, annak munkaokmányai már elkészültek, így valójában már csak az aláírás ünnepélyes aktusa van hátra. A po-litíkusdkra vár, hogy utána apró munkával kidolgozzák azokat a részleteket, amelyek a deklarációk valóra váltását szolgálják. A mostani államfői megbeszéléseknek ilyenformán inlká'bb politikai jelzés értéke van, semmint valódi tétje.
Ennek ellenére a megbeszélések alkalmat adtak némely nemzetközi kérdések körvonalazására. Mindenekelőtt a közép-európai térség helyzetéről ejtettek szót az elnökök. Göncz Árpád azon vélekedését fogalmazta meg, hogy a Nyugat-Európa és a Szovjetunió közé ékelődött régió szerepe feltehetőleg erősen felértékelődik a közeljövőben. Ilyen körülmények között természetes igény a regionális kontaktusok építése. Walesa elnök is hasonlóan vélekedett, rámutatva, hogy a régió sokat profitálhat ebből a helyzetből. Ugyanakkor szorgal-
mazta, hogy ennek érdekében is a hármas együttműködés részesei építsék ki a gyors, naprakész információáramlás csatornáit.
Hasonló szellemben közelített az együttműködés szorosabbra fűzésének gondolatához Václav Havel, aki a késő esti órákban látogatta meg Göncz Árpádot Marián Calfa szövetségi miniszterelnök társaságában.
A Magyar Köztársaság elnöke és miniszterelnöke, valamint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és Lengyelország állam-, illetve kormányfője írja alá a három állam közös ünnepélyes nyilatkozatát pénteken, a visegrádi egykori magyar királyi vár történelmi falai között. Erről tájékoztatta az MTI munkatársát László Balázs kormányszóvivő csütörtökön, a két küldöttség érkezését megelőzően.
Faragó András, az Országgyűlés Sajtóirodájának vezetője tájékoztatást adott arról, hogy a végleges program Göncz Árpád és Antall József szerdai megbeszélése nyomán körvonalazódott. A találkozó a köztársasági elnök kezdeményezésére jött létre, abból a célból, hogy tisztázzák: az
Washington, február 14.
Először kényszerült mentegetőzésre a Bush-kormány, amely kitart amellett, hogy katonai célpontként bombázta a bagdadi bunkert. S bár félnek az arab hatástól, a közvélemény hisz kormányának, és Szaddám cinikus játszmájának tulajdonítja a történteket.
Szalagcímekkel tálalják a csütörtöki újságok a bagdadi drámát, komor hangú tévéhíradókat láthattunk szerda este, és a CNN beszélgetőműsorában Irak ENSZ-nagykövete a „civilizált viselkedést” kérte számon Amerikától, alaposan felingerelve a betelefonáló nézőket, kiknek a Szaddám rémtetteit firtató kérdéseit hasonló stílusban vélte lesöpörni. Vagyis bekövetkezett, amitől kezdettől fogva tartott a Bush-kormány: az etjtjig jószerivel „steril háború” véres valóságának megrázó és kiszámíthatatlan politikai következményekkel járó hatásától. S mintha igazolódna a The Washington Post szemleírójának minapi jóslata: ha már nem tudott amerikai hullahegyeket csinálni, Szaddám iraki áldozatok tetemét próbálja — szinte utolsó fegyvereként — bevetni, ekként próbálva leállítani árzenálja módszeres szétverését. Az iraki ENSZ-diplomata számon is kérte ezt a szisztematikus fegyverzetpusztítást, és sürgette Washingtont, ismerje be felderítési hibáját a bunkerbombázásnál: holott e két állítása logikusan veti fel a kérdést, miként téveszthették ezek szerint össze a csúcstechnológiára támaszkodó amerikaiak a katonai és polgári célpontot? A The Wall Street Journal vezércikke és néhány névtelenül nyilatkozó amerikai főtiszt azonban tovább is megy, minthogy csupán a hadi és civil létesítmények tudatos bagdadi „keverését” tételezze fel: netán Szaddám katonai kommunikációja az épületből kifejezetten tőrbecsalási szándékra vall, tehát mérhetetlenül cinikus számításra titokban odavitt nők és gyerekek fölé csábítva a bombázókat?
alkotmány paragrafusainak és szellemének értelmében nemzetközi kapcsolatainkat tekintve melyek a köztársasági elnök feladatkörei, s milyen alkotmányos jogokat gyakorol a kormányfő.
Faragó András ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a hatályos alkotmány 30. paragrafusa értelmében „... A köztársasági elnök a Magyar Köztársaság nevében nemzetközi szerződéseket köt...”. Hozzátette, hogy az alaptörvény 35. paragrafusa ugyanilyen jogkörrel ruházza fel a kormányfőt is, ám az érintett bekezdés egyszersmind körül is határolja e jogkör gyakorlását, így fogalmazván: „A Minisztertanács ... közreműködik a külpolitika meghatározásában, a Magyar Köztársaság kormánya nevében nemzetközi szerződéseket köt..
Az elnöki szóvivő megfogalmazása szerint az alkotmánynak megfelelő úton, korrekt, tisztességes módon oldódott meg a felmerült probléma a két politikus megbeszélésén, nemcsak ez egyszeri alkalomra tisztázva a jog-és hatásköröket.
Kelly tábornok, a vezérkar szóvivője sem tudott magyarázatot adni a szerdai lapzártánk utáni pentagoni tájékoztatón, hogyan kerültek oda az amerikai műholdak számára észrevétlenül a civilek. Talán éjszaka? — találgatta a főtiszt, s elmondta: az elmúlt hetekben többször fényképeztek le „fölülről” ennél a bunkernél katonákat, autóikkal, és látták ott iraki vezetők limuzinjait is. Amint elsőnek az ABC tévéhíradó nyugdíjas főtiszt szakértője mutatott rá, a rijádi parancsnokság képtelen helyzetbe került: nem hozhatja nyilvánosságra magukat a felderítési adatokat, legfeljebb csak utalhat rájuk. Hiszen — teszik hozzá a csütörtöki lapelemzések — nemcsak Szaddám kapna ebből felbecsülhetetlen értékű információkat, hanem történetesen más országok is pontosabb képet kapnának róla, az Egyesült Államok mi mindenre képes...
Egyébként az amerikaiak hatalmas felderítő gépezetet működtetnek a Perzsa-öbölnél: műholdak, földi és légi elektronikus berendezések figyelik az iraki kommunikációt. S immár jól ismert, hogy a bombázások egyik célja Szaddám és serege kapcsolattartását elvágni, illetve a megfigyelhető módszerekre kényszeríteni. Érdekes e tekintetben a The New York Timesnak katonai körökből még a bunkerbombázás előtt szerzett értesülése: az irakiak történetesen a külföldiek, így a nyugati újságírók szálláshelyének számító bagdadi Al-Rasld Hotel alatt rendeztek be egy fontos katonai kommunikációs központot, s annak kábeleit a főváros még megmaradt hidal alatt vezették át.
A számtalan nyilatkozat túlnyomó többsége arra vall, hogy az amerikaiak elfogadják a kormány és katonai vezetés rendíthetetlenül ismételgetett állítását: ők nem tévedésből, hanem tudatosan támadták a bunkert, noha nagyon sajnálják a polgári áldozatokat, kikért is Szaddámot teszik felelőssé. Még a kormány háborúba lépését hevesen ellen-
TŐKEPÉNZESSEL A HÁTTÉRBEN
gyakran ügyvédek ajánlanak fel a bérlőknek több tízezer forintot. s lakbérmentességet annak fejében, bogy a lakásmeg-vételi jogot számukra átjátsz-szák. (Azt sem tudják, menynyit ér — 4. oldal)
A HUMÁN ÉRTÉKEK KÖZVETÍTÉSÉNEK
legalább olyan súllyal kellene megjelennie a társadalomban, mint például az annyit emlegetett ipari szerkezetváltásnak.
(Devianciák rabságában — 4. oldal)
A MAGYAR TÁRSADALOM PESSZIMIZMUSA
nem a nemzeti alkat valamiféle sorscsapásszerű, öröklött és megváltoztathatatlan sajátossága. (A kelet-európai pesz-szimizmus és a magyar felső-oktatás jövője — 5. oldal)
A KORMÁNYNAK El KELL DÖNTENIE,
bogy a közszolgálati tömegkommunikációs rendszereket milyen mértékben finanszírozza, hány televíziós és rádióműsort képes fenntartani, és egyáltalán : pontosan meg kell határozni az állami felelősség-vállalás határait és mértékét. (Válaszúton a hazai műsorszórás — 5. oldal)
ző minnesotai szenátor, Paul Wellstone is megállapította, hogy „ha egyfelől az irakiak állítanak valamit, másfelől a saját kormányunk, az emberek többsége a kormányunknak hisz”. McCain arizonai szenátor szerint honfitársai „elég felnőttek ahhoz, hogy tudomásul vegyék, a háborúnak lesznek polgári áldozatai, bármennyire tragikus is ez”. S a Bushnak adott kongresszusi felhatalmazás egyik fő szorgalmazója, Solarz New York-i képviselő megjegyezte, hogy „még, ha az iraki változat volna is igaz, az sem azt bizonyítja, hogy mi polgári óvóhelyet tekintünk célpontnak”. Más kérdés, hogy Simon illinois-i szenátorral együtt sokan tartanak a dráma arab visszahatásától. Ez különben az egyik fő érve lehet az ilyen kínos fejleményektől az országos hangulat fordulatát váró háborúellenes, egyelőre töredéket képviselő csoportoknak. S persze, a kormány is érzékelhetően aggódik attól, hogy a polgári áldozatok számának növekedése, egy időben a szovjet és más diplomáciai akciókkal és a közel-keleti Ameri-ka-ellenes érzelmek további fel-koribácsolásával, mégiscsak rá-kényszeríthetik az elnököt, amitől éppen a hét elején, Cheney és Powell jelentését meghallgatva igyekezett tartózkodni:	a földi
háborút, tehát Kuvait valóságos felszabadításának elkerülhetetlen eszközét politikai (és nem, mint hangoztatta, katonai) megfontolásból vesse latba, és hozzá — idő előtt. Igaz, a The New York Times vezércikke sürgeti, hogy a bagdadi bunkertragédia láttán többé ne a városi vagy azok közelében levő célpontokat bombázzák, hanem összpontosítsák a légiháborút a kuvaiti frontra, az iraki csapatokra.
Egy politikai sikert azonban mégiscsak elkönyvelhetett Washington szerdán, amikor lapzártánk után a Biztonsági Tanácsban sikerült megakadályozni, hogy nyilvános, tehát televízión is közvetített vitára kerüljön sor. Ez nemcsak fórumot adott volna az Amerika-ellenes vádaskodásnak,
Washingtoni tudósítónk telexjeíentéso
Az amerikaiak, többsége hisz kormányának
A bunker bombázás Mtush eísö válsága a háborá során